Szolnok Megyei Néplap, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-24 / 173. szám

1 2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. JULIUS 24. Diplomáciai bomba Spanyolország Gonzalez kormányprogramja Ifrán neve még a politikai eseményekkel behatóbban foglalkozók körében is meg­lehetősen ismeretlenül hang­zott a legutóbbi napokig, most azonban annál gyak­rabban szerepel a hírügynök­ségi jelentések között. E ma­rokkói településen van II. Hasszán nyári rezidenciája, ahol a király meglepetés­számba menő tárgyalásait folytatta Simon Peresz izra­eli miniszterelnökkel. Le­het, hogy ez a meglepetés ki­fejezés nem is találó igazán, akadtak ugyanis sajtóorgá­numok, amelyek például egyenesen „diplomáciai bom­bát” emlegettek az izraeli (politikus látogatása kapcsán, hozzátéve, hogy a vizit nyo­mán szinte „felborultak” a közel-keleti kártyák, s új erőviszonyokkal, talán az ed­diginél is bonyolultabb kap­csolatrendszerrel kell szá­molni a világ e hagyományo­san neuralgikus térségében. Meglehet, ez az értékelés kissé túlzó, annyi viszont bi­zonyos, hogy Peresz utazása váratlan esemény volt, s fel­készületlenül érte az arab vi­lág szinte minden tagját. Az is kétségtelen, hogy az ifrá- ni megbeszélések a lehető legellentétesebb reagáláso­kat váltották ki — annak el­lenére, hogy a tárgyalások tartalmáról, tehát érdemi részletekről szinte semmi nem szivárgott ki. Ám a lá­togatás ténye önmagában is elegendő volt ahhoz, hogy tovább polarizálja az amúgy is megosztott arab országo­kat míg Egyiptom például nyilatkozatban üdvözölte a marokkói—'izraeli kapcsolat- felvételt, addig Algéria, Dél- Jemen, Líbia és Libanon (kü­lönböző vezetői határozottan bírálták Hasszán király lé­pését. Szíria még tovább ment; azonnali hatállyal megszakította kapcsolatait az észak-afrikai királysággal és felszólította a marokkói diplomatákat, hogy hagyják el az országot Más megfigyelők ugyan­akkor figyelmeztetnek: a vá­ratlan időzítés ellenére az uralkodó diplomáciai húzá­sa nem volt teljesen előz­mény nélküli. A vizit következményeit egyelőre korai lenne felmér­ni. Izraelben hangsúlyozzák: Peresz nem vitt magával semmiféle új béketervet, a találkozótól nem várható olyan áttörés, mint amilyen Szadat elnök egykori jeru- zsálemi útja után történt. Annyi azonban valószínű, hogy az eszmecserét Tel Avivban Peresz diplomáciai sikereként könyvelik el, s így az sem elképzelhetetlen, hogy hosszabb távú kihatása A madridi kormány tisz­teletben fogja tartani a NA- TO-tagságból adódó kötele­zettségeit, de továbbra sem kíván csatlakozni az Atlanti Szerződés katonai szerveze­téhez, s folytatja tárgyalása­it Washingtonnal a spanyol földön állomásozó amerikai egységek létszámának csök­kentéséről. Ezt Felipe Gon- zález a Spanyol Szocialista Párt vezetője jelentette ki kedden a parlamentben, ahol a kormányzat következő négy évre szóló programját körvonalazta. Külpolitikai kérdésekről szólva a politikus szorgal­mazta Spanyolország foko­zottabb együttműködését az EGK többi tagjával, ugyan­akkor síkraszállt a szocia­lista országokkal, többek kö­zött a Szovjetunióval fenn­tartott kapcsolatok fejleszté­séért is. González kijelentet­te: a madridi kormány nem fogja engedélyezni, hogy spanyol területen nukleáris, vegyi, vagy baktériumfegy­vereket telepítsenek. Gazda­sági téren az eddigi politika folytatását helyezte kilátás­ba, hangsúlyt helyezve a gaz­daság korszerűsítésére, az infláció további csökkenté­sére, valamint a munkanél­küliség elleni küzdelemre. González programnyilat­kozatában naßy teret szen­telt a terrorizmus elleni harc kérdésének, s kijelentette: kormánya soha nem fog tár­gyalásokat kezdeni az ETA elnevezésű szélsőséges szer­vezettel, amely a baszk tar­tományok elszakadásáért küzdve 1968 óta katonák, csendőrök és rendőrök szá­zait gyilkolta meg. Olasz kormányválság Craxi megkezdte tárgyalásait Bettino Craxi kijelölt olasz miniszterelnök tegnap meg­kezdte kormányalakítási tár­gyalásait a pártvezetőkkel. Elsőként Ciriaco De Mi iá­val, a keresztyénydemokra- ták főtitkárával folytatott mintegy kétórás megbeszé­lést: hajlandó-e támogatni a DC megalakítandó új kor­mányát. A találkozót köve­tően De Mita közölte, hogy az eszmecserén nem történt előrelépés, pártja továbbra is fenntartja követelését, ne­vezetesen azt, hogy „azon­nal alkalmazzák a gyakor­latban a kormány váltott ve­zetésének elvét”. Ezt 1983- ban, a törvényhozási idő­szak elején Craxi elfogadta — emlékeztetett. Hercegi esküvő. Nagy pompával ülték meg Londonban Al­bert herceg, a királynő másodszülött fia és Sarah Ferguson esküvőjét (Telefotó — KS) MOSZKVA Andranyik Petroszjanc akadémikus, a Szovjetunió Állami Atomenergia Bizott­ságának elnöke és Vlagyimir Petrovszkij szovjet külügy­miniszter-helyettes kedden megbeszélést folytatott Hans Blixszel, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) vezérigazgatójával, aki átutazóban tartózkodott kívüli ülésszakának előkészí­tését vitatták meg. lesz az Izraelben ősszel ese­dékes kormányfőváltásra, a tervezett Peresz—Samir hely­cserére is. Sz. G. Moszkvában, a találkozón a nukleáris energetika nem­zetközi biztonsági rendszeré­nek megteremtésével össze­függő kérdéseket, s az IAEA közgyűlése ezzel kapcsolatos, szeptemberre tervezett rend­Befejeződött tegnap a „tu­domány, technika és béke” címmel rendezett nemzetközi békefórum, amelyen csak­nem hatvan országból leg­alább 250 tudós vett részt. A háromnapos tanácskozá­son mintegy száz felszólalás hangzott el: a meglévő né­zetkülönbségek ellenére a tudósok egyetértettek abban, hogy sürgős gyakorlati intéz­kedésekre lenne szükség a leszerelés, a fegyverkezési hajsza megfékezése érdeké­ben, az általános biztonság megszilárdításáért. v. PEKING A kínai állambiztonsági minisztérium szóvivője teg­nap délelőtt bejelentette, hogy kiutasították Kínából John F. Burns angol állam­polgárságú újságírót, a The New York Times állandó pe­kingi tudósítóját. A kiutasí­tás indoklása az, hogy a be­folyásos amerikai lap mun­katársa megsértette a kül­földiek Kínában való mozgá­sát szabályozó törvényt. PÁRIZS Franciaország hivatalosan bocsánatot kért Űj-Zélandtól a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet hajójának félrobbantásáért Autósok figyelem! Üj szolgáltatás a Szöv-Taxinál! Motordiagnosztika? — műszeres gyújtástaeállítás, * > — CO-vizs gálát, — fogyasztás bemérés. Fényszóró beállítás, elektromos átvizsgálás. Komplex motordiagnosztika esetén a fényszóró beállítás ingyenes. Hétfőn és szerdán 16 órától 22 óráig pénte­ken 14 órától 20 óráig, a Beloiannisz út és Út­törő út kereszteződésénél, a javító műhelyben.’ Kedvező árak Egyben értesítjük kedves megrendelőinket, hogy telefonszámunk megváltozott. Oj számaink: 12-013, 17-555. Mindenkor készséggel várjuk [megkeresésüket, hívásaikat! Lázár György Györ-Sopron megyében (Folytatás az 1. oldalról) nyeit, gondjait. Élve az al­kalommal, több javaslat is elhangzott. Célszerű lenne — mondták például —, ha a szabályozók nemcsak a vál­lalati egységből való kivá­lást, a kisebb gazdasági egy­ségek önállósulását támogat­nák. A tőkeátcsoportosítás különböző eszközeinek fel- használásával lehetőséget kellene teremteni arra is, hogy a gyengén gazdálkodók ne csak szanálás útján lá­baljanak ki a bajból, hanem a korábbi veszteségek ará­nyosabb megosztásával beol­vadhassanak a hasonló pro­filú, kapacitásgondokkal küszködő gazdálkodó szerve­zetekbe. Szóba került az is, hogy a jelenlegi vámtarifák időnként hátráltatják a fej­lett technika hazai megho­nosítását. a munkaidőalap jobb felhasználásával kap­csolatban pedig panaszolták: a vállalati vezetőknek jelen­leg nagyon sok — nem kor­mányzati és mozgalmi szer­vektől érkező — kikérőnek kell eleget tenniük, s í<»v sok dolgozó rövidebb-hosz- szabb időre kiesik a munká­ból. Lázár György megköszön­te a tájékoztatást, hangsú­lyozva, hogy az elhangzottak nemcsak, a megye helyzeté­ről adtak hű képet, a prob­lémák reális felvetése se­gítheti a kormányzati mun­ka színvonalának javítását is. Rámutatott, hogy- bár gondjaink egy része külső körülmények következmé­nye, kevés szó esik arról, hogy miként tudunk a ma­gunk erejéből, adottságaink­ra támaszkodva, tartaléka­ink ésszerű mozgásba lendí­tésével újabb fejlődési sza­kaszba jutni. — Az MSZMP XIII. kong­resszusa társadalmi-gazdasá­gi megújulást tartott szüksé­gesnek a határozatban meg­fogalmazott feladatok telje­sítéséhez. Mércénk változat­lanul a kongresszuson elfo­gadott dokumentum, nem szabad azonban megfeled­kezni a megújulásnak a tár­sadalmi és gazdasági folya­matok egészére vonatkozó követelményéről. A minősé­gi változást segítheti a szo­cialista gazdasági integráció, a KGST munkájának meg­újítását szolgáló, napjaink­ban kibontakozó számos fo­lyamat is. A Minisztertanács elnöke a megye több vállalatának példájára is hivatkozva alá­húzta: a jelenlegi körülojé- nyek között is van mód ki­emelkedő eredmények eléré­sére. Ugyanakkor a szabá­lyozóknak is segíteniük kell a minőségi változás kikény­szerítését: lehetőséget adva a továbbfejlődésre a jól gaz­dálkodóknak, és szabadabb •utat nyitva a gazdaságtalan tevékenység felszámolásá­hoz. A cél nem vállalatok megszüntetése, hanem mun­kájuk eredményessé tétele. Lázár György szólt az 1987. évi terv előkészületei­ről is, utalva arra: a kor­mányzat fontosnak tartja a vállalatok időben történő tá­jékoztatását a jövő évre ér­vényes szabályozókról. Vé­gezetül hangsúlyozta, hogy nemcsak gondjaink reális számbavételére, hanem jo­gos önbizalomra is szükség van, hiszen a várt megúju­lással a VII. ötéves terv a nehézségek ellenére is telje­síthető. A megbeszélést követően a kormány elnöke ellátogatott a Rába Magyar Vagon- és Gépgyárba. A 17 500 dolgo­zót foglalkoztató nagyválla­lat munkájáról Horváth Ede vezérigazgató adott tájékoz­tatást. Mivel Lázár György legutóbb egy évtizeddel ez­előtt járt a vállalatnál, a vezérigazgató ismertette az elmúlt tíz év eredményeit, elmondta, hogy a győri óriás- vállalat csaknem megkétsze­rezte termelését, s meghá­romszorozta exportját. Az MVG kollektívája az elkö­vetkező öt évre is az eddigi­ekhez hasonló dinamikus fejlődést tervez. A VII. öt­éves terv szempontjából döntő fontosságú idei év első hat hónapjának eredményei kedvezőek: a vállalat június végéig a múlt év hasonló időszakához képest 7,5 szá­zalékkal növelte termelését, főként a munka termelé­kenységének fokozásával. A kormány elnöke érdek­lődött a nagyvállalat műsza­ki fejlődésének új lehetősé­gei iránt. Horváth Ede el­mondotta, hogy az MVG két új, korszerű üzemet épít mezőgazdasági eszközök, il­letve új típusú motorok gyártására, s egy olyan új öntési eljárás hazai megho­nosításán is dolgoznak, amellyel a korábbiaknál na­gyobb szilárdságú, jobban megmunkálható öntvénye­ket készíthetnek majd. A vállalatnál alkalmazott kor­szerű technikával Lázár György gyárlátogatáson is­merkedett: megtekintette az MVG szerszámgyárát, ahol a Rábánál készülő termékek gyártásához szükséges — nem ritkán milliós értékű — eszközöket állítják elő. Ez­után a vendég útja a futó­mű gyáregységbe vezetett, ahol az autóbuszok, teher­gépkocsik és kamionok hátsó hídjainak gyártását mutat­ták be a házigazdák. Lázár György programja délután a győri városházán folytatódott. Megtekintette a múlt század utolsó éveiben emelt, s nemrégiben helyre­állított épületet, majd tájé­koztatót hallgatott meg a győri lakásépítés és -felújí­tás helyzetéről. Balogh Jó­zsef, a városi tanács elnök- helyettese egyebek között el­mondta, hogy a VII. ötéves tervben 4020 lakás építését irányozták elő. A lakásépíté­si terv a családiházas épít­kezések növekvő arányával számol. Ennek érdekében ja­vítják a telekellátást. 1986 és 1990 között az előző terv­időszakénál több lakás fel­újítását tervezik. Még az idén befejezik a Széchenyi tér és a Centrum tömb meg­fiatalítását. A rekonstrukciót úgy végzik, hogy ahol arra lehetőség van, a tetőteret is beépítik. , A vendég ezután kíséreté­vel sétát tett a szépülő bel­városban, majd Szabadhe­lyen megtekintette a házgyá­ri elemekből épített, tetsze­tős családi és sorházakat. A Minisztertanács elnöke a program befejezéseként el­látogatott a gönyűi épület­elem-gyártó üzembe. A ma­gyar-osztrák vegyes válla­latnál most végzik a próba- gyártásokat: a termelés fel­futását követően évente 1000 —1200 családi házhoz fel­használható falazóelem és födém, illetve naponta 400— 450 négyzetméternyi burko­lólap készül majd itt. Lázár György a kora esti órákban visszautazott Buda­pestre. Pretoria mentegetése Egyöntetű nemtetszést váltott ki Reagan beszéde és átutalt hétmillió dollár kártérítést. Ezt David Lan­ge új-zélandi kormányfő je­lentette be tegnap. Előzőleg a Párizzsal kötött megJUlapodásnak megfele­lően az új-zélandi hatóságok átadták Franciaországnak a merénylet végrehajtásáért novemberben tíz évi börtön- büntetésre ítélt két titkos­ügynököt. WASHINGTON Ha az Egyesült Államok meg akarja valósítani a ha­tékony űrvédelmi rendszert, akkor annak költségei sok­kalta magasabbak lesznek a jelenleg tervezettnél és el érhetik a 770 milliárd dol­lárt. Ezt egy most közzétett tanulmány állapítja meg. A Pentagon haladéktalanul cá­folta a tanulmány következ­tetéseit, arra hivatkozva, hogy nem lehet kiszámítani egy még nem létező rendszer megvalósításának költségeit. ÜJ-DELHI Tegnap befejeződött Pe- kingben a kínai—indiai ha­tártárgyalások 7. fordulója. A háromnapos forduló kínai források szerint a „barátság és az őszinteség” légkörében zajlott le. anélkül azonban, hogy számottevő haladást értek volna el a határkérdés­ben. A felek eszmecserét folytattak a kulturális és a műszaki-tudományos csere kérdéseiről, valamint megvi­tattak nemzetközi problémá­kat is. A találkozót mindkét fél „hasznosnak” minősítet­te és- megállapodtak abban, hogy a legközelebbi fordulót ismét Üj-Delhiben tartják. Szinte egyöntetű nemtet­széssel fogadták amerikai politikai körökben Reagan elnök keddi, az Egyesült Ál­lamok Dél-Afrikával kap­csolatos politikáját összegző beszédét. Edward Kennedy szenátor, aki egyébként a szenátusban határozott gaz­dasági szankciók elfogadá­sát sürgeti, kijelentette: a beszéd „nemcsak kiábrándí­tó, hanem egyenesen ka­tasztrofális’’ volt, mivel lé­nyegében semmi változást Szudán! lázadók Ellentmondó jelentések érkeztek tegnap a dél-szudá- ni lázadók és a kormánycsa- patok közötti harcok állásá­ról. A Szudáni Népi Felsza­badító Hadsereg (SPLA) egyik magas rangú tisztje közölte, hogy alakulataik he­ves harcok után elfoglalták Dzsuba város repülőterét. Muhammad Szadek el-Mah- di, a kartumi kormány elnö­ke viszont cálfolta a hírt- A repülőtér azért fontos^ mert a lázadók tevékenysége kö­vetkeztében az utóbbi idő­ben csak légi úton lehetett ei­nem tükrözött az amerikai magatartásban. Az ABC te­levízió kommentárja szerint a beszéd „bővelkedett szóno­ki fordulatokban, de szűköl­ködött konkrétumokban”. Még Reagan olyan támo­gatója, mint Richard Lugar, a szenátus külügyi bizottsá­gának elnöke is megállapí­totta : kormányintézkedések híján a törvényhozásnak kell megtennie a szükséges lépéseket a fajüldöző rezsim elleni szankciók érdekében. juttatni élelmiszert és után­pótlást a déli országrész fő­városának számító Dzsubába. A dél-szudáni konfliktus gyökerei az északon élő mo­hamedán többség és a fejlet­len délvidék afrikai — rész­ben keresztény — lakossága közötti ellentétekben rejle­nek. Az 1983 óta harcoló SPLA azt követeli a kartumi kormánytól, hogy vonja vissza az iszlám törvényke­zésre vonatkozó törvényt és egy békekonferenciát köve­tően mondjon le egy nemze­ti egységkormány javára. Ellentmondó jelentések a harcok állásáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom