Szolnok Megyei Néplap, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-14 / 164. szám
1986. JÚLIUS 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A 424-esnek lelke voll Emlékezés, játék, nóta a Tiszaligetben Kiállítás a művelődési házban Kerek évfordulókat ünnepeltek az idei vasutasnapon Húzzad, Béci! — a kiabáló mama nyakán kidagadnak az erek. Szőke, dundi kisfiának karizmai feszülnek, lábát megveti, a vele együtt erőiködők hátrálnak, az ellencsapat meg repül kötelestől. Messze még az ebédidő, a rengeteg gyerek a hinta, az asztalitenisz mellett erőt próbálgat. Nincs ádáz meleg, ezért sokan vállalkoznak zsákbafutásra, kötélhúzásra. A legkisebb hajóhintán három iciri-piciri: Egyikük szájában cucli. Csinos, fiatalasszony az egyik oldalon, a másikon férfi. Harmadik szülőtárs érkezik. — Ez igen, — mondja, — most aztán válogathatunk, melyik, káé. Szombaton vasútásnap, „járműs” ligeti szórakozás. Zizegnek a hatalmas tisza- ligeti üdülő nyárfái, alattuk hűvös árnyék. Kora reggel óta megrohamoznak minden 15-ös autóbuszt a családok. Dél íelé még szidják is a közlekedés másik nagy vállalatát. Igazán indíthatott volna csuklósokat a ligetbe, tudhatná, a vasutasnapra majd ezer embert várnak. Tömérdek asztal, lócák — önkiszolgálás — vegyes pörkölt vagy pacal, sör — forintban elég lenne hirtelen, ahány üveg kiürült —, kávé, üdítők, jobbnál jobb cukrászsütemény. Egyszer Van egy évben vasutasnap! — Ezért hívtam meg az édesapámat — mondja már ebéd után Csabai Ferenc, a Járműjavító normatechnológusa, — hogy lássa, milyen nálunk egy vasutasnap. Bár ő is benne volt, hisz a fűtőházból ment nyugdíjba. Aztán — hunyorít — éppen ma 77 éves. Az öregúr mosolyog, feljebb tolja a kalap szélét, s úgy mondja vasutasemlékeit. — Majdnem az apám is vasúti lett szegény, mivel tönkrement a dereglyével. Uszályos volt a Tiszán, aztán elsüllyedt egy rakománya, s elvitt mindent. No, ez 1926-ban történt. Protekció kellett akkor, hogy valaki bekerüljön. A pályamesternek épp pince kellett. Spórolni akart jó apám, rozsdás szegeket egyengetett az építéskor. Egy az ujjába szaladt, két nap alatt elvitte a vérmérgezés. Hat gyerek maradt árva. Engem 1928- ban vettek föl a fűtőházba — mondjam magának, akkor is kellett protekció, hajaj? Voltam én először udvarsepregető, szaladj ide, szaladj oda, míg aztán fűtő lettem. Maga se mai már, tudhatja mekkora úr volt akkor a masiniszta. Kérem, az keménykalapban, fehér ingmellben járt. A mozdonyon meg sátor se volt, most is a derekammal vagyok beteg, emlékszik az ember teste a szélre, hidegre. Nohát, csak kibírtam, s máig itt vagyok! A feleségem apja is fűtő volt, mégis 89 évet élt, nyugodjék békében. Akkor még írni-ol- vasni se tudtak ám a fűtők, az még az első vasutas időkben volt. Mesélte, madzagot, pántlikát kötöttek a mozdonyra, hogy felismerjék, melyik a sajátjuk. Dehát a MÁV-os akkor is furfangos volt, akik korábban jöttek, elcserélték a jeleiket. No, lássa-e, a mostaniak meg dízelen, villanyvonaton járnak! Én tudom, mi a különbség! Mégi-mégis! A 424-es- nek lelke volt. Szidoloztam, takarítottam, simogattam. Az olyan ügyes masina volt, hogy nekem máig sincs párja! Csabai Mihály öreg fűtő unokája, Csabai Ferenc normatechnológus fia az idén érettségizett az első dízel- szerelő szakközépiskolában. — Mégse akar a Járműbe jönni — lógatja a fejét az ifjabb Csabai. — Mozdonyra szeretne menni, mozdonyt vezetni. Pedig mondtam neki, fiam, a szolgálat most is szolgálat, ha karácsony, ha újév, ha névnap, menni kell, és a mozdony- vezető megy. — Ez mindig ilyen világ volt — mondja magától értetődően a nagypapa. — Tudja, mi csak a baj ? Hogy rosszkor mentem nyugdíjba 1966-ban. Aztán kevés a pénz, most 3200 valamennyi a nyugdíjam, s ketten élünk belőle. Még az a jó, hogy a szücstelepi vasutasok mindig tartottak állatot, aprólékot, malacot. A vasutasnapon születésnapját ünneplő Csabai Mihály nyugdíjas fűtő hat fiából négy most is az Államvasutaknál keresi a kenyerét. Rokonsága is a vasutasok között van, parolá- zik d^liétán pár nyugdíjas rokonnal, azok gyerekeivel. A hatalmas fák alatt nóta szól, s a legtöbb az idősebbek örömére. Mert bár rendkívül sok fiatal házaspár, kicsi gyerek ül az asztaloknál, sétál az árnyas, hosszú utakon, a nótának, muzsikának az idősebbje örül a legjobban. Néhányan összeülnek, s külön csokorba kötik az emlékeiket a Járműjavítóról, az újjáépítésről, s ennek a ligeti üdülőnek a létesítéséről is. Belső László, Tímár Gyula, az évfordulót említi. Igaz, 140 éves Magyarországon a vasút mert 1846-ban épült a Pest—Vác közötti első vaspálya. Szolnokon 138. most az évforduló, az első után két évvel később ért idáig a sínpár. — A Járműjavító meg 1856-ban kezdett munkához — mondják többen. Kerek évforduló volt tehát a szolnoki ünnepségen is. Százharminc éves a jármű! A harminchatodik vasutasnap rendezvényeinek részeként a hét végén a MÁV szolnoki járműjavító üzemének művelődési házában kiállítás nyílt, amelyen mintegy kétszáz rajz, fénykép és újságcikk segítségével kísérhetjük végig a magyar vasút történetét. A nyitás napján „alkalmi tárlatvezetőm” akadt: Havasi Géza, akinek élete elválaszthatatlanul kapcsolódott a vasúthoz, pontosabban a Járműjavítóhoz. — Négy évtizedes szolgálat után, 1975-ben • mentem nyugdíjba mint lakatos — magyarázza a rokonszenves, mindenki által Géza bácsinak titulált „ős-vasutas”. Figyelem az arcát, miközben a vitrinek előtt meg-megál- lunk. Az első képek semmiféle hatással nincsenek rá, hiszen azokon évszázadnál jóval idősebb mozdonyok rajzai láthatók. Ám hamarosan elérzékenyült mosoly bukkan elő a szája szögletéből: — Erre a jelenetre jól emlékszem — fogja meg a karom. — Ezen a fényképen az utolsó gőzmozdonyt engedjük útjára,vagyis azt a gépet, amelyet utolsóként javítottunk az üzemben. És mögötte már feltűnik a korszerűbb, a dízel meghajtású mozdony. Mindez a hetvenes évek elejéről származó emlék. A _ későbbiek igazán a jelenről szólnak. Dízel mozdonyok minden mennyiségben, amelyek a Járműjavító hatalmas dízelüzemében kaptak új erőre a szakemberek gondos munkája révén. Megjelennek a vitrinek üvegei mögött a jövő moz- donytesodái is. A kiállítás rendezőinek ötletgazdagságát dicséri, hogy bemutatják a vasútnál elérhető kitüntetéseket is, hiszen hozzátartoznak a MÁV történetéhez. A tanulságos tárlatot július 28-ig tekinthetik meg az érdeklődők. S. J.—B. J. Mi lesz veled Holt-Tisza? II. A szolnoki Holt-Tiszával foglalkozó írásunk első részében részletesen szóltunk a vízbe jutó szennyeződésekről, a balul sikerült haltelepítésről, a víz kezeléséről. Keressük ezúttal a megoldást! A városi tanács illetékesei apró lépések mellett voltak kénytelenek dönteni. Többféle javaslat ,is szóba került. Tóth István a városi tanács műszaki osztályának vezetője: — A városi tanács 1981- ben készíttetett egy tanul- ménytervezetet a Keletmagyarországi Vízügyi Tervező Vállalattal, hogy hogyan lehetne a Holt-Tiszát tartalék ivóvízbázissá fejleszteni? A tanulmányterv több lehetőségre mutatott rá. Tény, hogy bármelyik változatának megvalósítása igen költséges. Apró lépések 1981 óta a városi tanács nem jutott olyan anyagi helyzetbe, hogy bármelyik programot megtárgyalja. Ezért nem született meg a döntés. Ettől függetlenül apró lépésekkel szeretnénk megteremteni az előrelépés lehetőségét. A Rákóczi Tsz halastava megépült. A 442-es út alatt elkészült egy áteresz a városi tanács hozzájárulásával. Együttműködünk a Héki ÁlVasúti kocsikból rakják ki a magot Repceszezon A martfűi Növényolajgyár június 25-én fogadta az első magszállítmányt, július 4- től pedig folyamatos az át- vevés. Ebben az idényben 50 ezer tonna repcét dolgoznak fel. Az olajgyár szinte az egész ország területéről kap szállítmányokat Tisztítás után a sajtolóba kerül. Képünkön Németi Ferenc 8 sajtóiét ellenőriz A csöveken a tárolótartályokba kerül az olaj A megmaradt mellékterméket a darát szállítják az ország gazdaságaiba (Fotó: Tarpai Zoltán) Az úgynevezett nyálkátlaní- tóban finomítják a repceolajai. Képünkön tisztítják a szűrőket lami Gazdasággal, a Rákóczi Tsz-szel, a Vízüggyel. — Milyen lépések történtek még? — Szervezési, hatósági intézkedésekkel megakadályoztuk, megakadályozzuk a holtág vízminőségének további romlását. Megelőző intézkedésekről adhatok számot: a zártkertekben, az üdülőkben csak zárt szennyvíztárolók épülhetnek. Ugyanez vonatkozik Kocsorosra és Szan- daszőlősre. A Killián György Repülő Műszaki Főiskola részvételével létrejött a szan- daszőlősi csatornamű társulat, így jelentős szennyeződéstől mentjük _meg a Holt- Tiszát. A csatornamű 1987— 89 táján valósul meg, építése ebben az évben megkezdődött. Égetőbb gondok — Az üdülőtulajdonosok önerőből szeretnének vízvezetéket építeni. Mérlegelnünk kell a lakosság teherbíró képességét! A településfejlesztési hozzájárulás céljai között egyelőre nem szerepel a Holt-Tisza, mert sokkal égetőbb gondokat kell orvosolni. Igaz, hogy a Kertváros felszíni belvízelvezetésének kiviteli terve elkészült, éppen azért, hogy a Kertváros ne szennyezze a Holt-Tiszát. De Szolnok sokkal belvizesebb területe a régi Kisgyep, a Pletykafalu és Alcsi térsége — a Besenyszögi út melléke. Ezek után következhet a Kertváros. A hetedik ötéves terv második feléig valósulhat meg a Kisgyep belvíz- rendezése, aztán az említettek és csak ezek után számíthatunk a Kertváros belvíz- rendezésére. — Nem tudom, nem az utolsó pillanatban vagyunk-e, illetve mikor jön el az utolsó pillanat Dr. Kádár György, a Köjál főorvosa milyen tisztának tartja a Holt-Tiszát? Lehet benne fürödni? Ajánlja? Évről évre fölröppen a hír, megtiltották a fürdést a Holt-Tiszában. Mi az igazság? — A Holt-Tisza vizének minőségét a közegészségügyi apparátus is rendszeresen vizsgálja, öt évvel ezelőtt meglehetősen ingadozó vízminőséget találtunk. Kétségtelen, hogy a víz minősége kiegyenlítettebb, de rosszabb átlagképet mutat az öt évvel korábbinál. Még nem találtunk okot, ami alapján meg kellett volna tiltani a fürdést. De egyértelmű, hogy amikor az említett „vízvirágzás” előfordul, nem javasoljuk. (Végeredményben egyéni érzékenység esetén fordulhatnak elő csekély bőrpanaszok. A fürdést akkor kell megtiltanunk, amikor az egészségkárosítás rendszeres, állandó veszélyével jár. Hozzáteszem, a Holt-Tisza vizének minősége erre egyelőre nem ad okot. De nem lehetünk optimisták. A víz minősége romlik. — A megyeszékhelyen az ivóvizet a Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat szolgáltatja. A vízmű az élő Tiszára épült felszíni vízkivételi mű. Mikor lehet szükség a Holt-Tiszára? Török Ferenc, a Víz- és Csatornamű Vállalat igazgatóhelyettese: A Holt-Tisza, mint a város felszíni tartalék ivóvízbázisa csak egy a lehetséges megoldások közül. A döntést, hogy tartalék ivóvízbázis létesüljön, a szükséges műtárgyakkal együtt, — minden esetben az illetékes tanácsok hozzák meg. Hét településnek kell meghozni a döntést, leginkább természetesen a Szolnoki Városi Tanácsnak. Meddig halasztható? — Meddig halasztható a döntés? Tóth István: — Ami megtehető, azt megtesszük! A városi tanács illetékesei — csakúgy, mint a szolnokiak, a horgászok, a fürdőzők, a sportolók — ismerik a Holt- Tisza értékét. De most, egyosapásra nem tudjuk megoldani a Holt-Tisza ügyét. Sokkal lényegesebb, súlyosabb gondjaink vannak a városban; a lakhatás feltételeinek megnyugtató biztosítása az említett belvizes térségekben, járdaépítés, az egészséges ivóvíz eljuttatása a családokhoz, útépítés, a itlömegközlekedés fejlesztése, és sorolhatnám. Mindenesetre a tanácsüléseken elhangzanak ezek a problémák is. Szögezzük le: a város hetedik ötéves pénzügyi tervében a Szandasző- lősi Csatornamű Társulat 140 milliós beruházása, valamint a kertvárosi csapadékvíz elvezető rendszer építésének megkezdése szerepel, a Holt-Tisza nem. De a kérdést ezzel nem söpörhetjük le az asztalról! Az idei negyedik tanácsülés a környezetvédelemmel foglalkozik, az előterjesztésben természetesen szerepel majd a Holt-Tisza gondja-baja is. Attól a tanácsüléstől is várhatunk előrelépést. A szeptemberi ülésen alakul majd meg a környezetvédelemmel kapcsolatos előterjesztés kidolgozására egy bizottság a társadalmi szervezetek és a szakemberek képviselőiből. Javaslatokat fogalmazunk meg és terjesztünk a tanácsülés elé. Könnyű volna — de nem éppen igazságos és nem is ildomos — az elmúlt évek- évtizedek hibáit újólag felrónunk. A szakemberek mindenütt — a tanácsnál is — tisztán látják, hogy mit kell tenni. Vitatkozni, gondolkozni persze nem árt, ha a fölmerülő gondolatok előrevisznek. El kell ismernünk, hogy a Holt-Tisza ügyénél valóban égetőbb kérdésekben kell ma dönteni, határozatokat hozni, pénzt előteremteni a döntések megvalósítására. Ez igaz, de már előre látszik, hogy az 1990-es évek közepén a jelenleginél is több gondot okoz majd a Holt-Tisza. Egri Sándor Vége
