Szolnok Megyei Néplap, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-04 / 130. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. JÚNIUS 4; 1986. JÚNIUS 4. SZERDA 'BULCSÚ NAPJA Melegszik az Idő VARHATÖ IDŐJÁRÁS az ország területén ma estig: Lassanként keleten ú megnövekszik, majd időnként or­szágszerte vékonyodik, csökken a felhőzet. Rövidebb- hosszabb időre mindenütt kisüt a nap. A változó irányú, majd délnyugati szél délutántól egyre élénkebb lesz. Kissé melegszik az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 20 és 25 fok között alakul. A Nap kél 4.50 — nyug­szik 20.35 órakor. A Hold kél 3.04 — nyugszik 17.44 íSnnilrmr Holnap „Akáció" Városi „diákbuli” Szolnokon A hétvégén beköszönt a középiskolások várva várt vakációja. A tanév búcsúz­tatása, a nyári szünidő be­köszönte alkalmából városi diákbulit szervez a KISZ Szolnok Városi Bizottsága mellett működő diáktanács a Tiszaligetben, a KISZ Megyei Bizottsága Politikai Képzési Központjában hol­nap este 7 órától. A városi diákcentrum ed­dig is kitűnően működött Szolnokon, a nyári hónapok­ra is sok-sok tervet készí­tettek a fiatalok. A város összes középiskolását meg­mozgató tanévbúcsúztató vi­dám rendezvény azonban új kezdeményezése a diákta­nácsnak. — Hogy jutott eszükbe az ötlet, mi lesz a csütörtök esti program? — kérdeztük Ta­kács Kornéltól, a Verseghy Gimnázium tanulójától, a Szolnok Városi Diáktanács elnökétől. — A város középiskolá­sainak összetartozását sze­retnénk kifejezni, erősíteni. A tanév fáradalmai után, a nyári nagy „szétszéledés”, a vakáció előtt még egyszer, utoljára közös vidámságra, szórakozásra invitáljuk Szol­nok diákságát. — Miért nem pénteken, az utolsó tanítási napon kerül sor a rendezvényre? — Azért, hogy a kollégis­ták, a megye más települé­sein lakók is részt vehesse­nek rajta. Pénteken dél­után ugyanis ők már cso­magolnak, hazautaznak, zár­nak a kollégiumok. — Mi lesz a program, kik garantálják a jó hangula­tot? — Elsősorban rajtunk, rendezőkön múlik, hogy • mindenki jól érezze magát. Persze, nem árt, ha az is­kolák külön-külön is önál­ló műsort szerveznek. Az alaphangulatot — mivel ze­nés, táncos „bulit” szerve­zünk — a zene, a tánc ha­tározza- meg, de lesznek ve­télkedők, játékok is. Meg­választjuk az „Akáció Szé­pét” — a fiúk és a lányok közül egyaránt — föllép a Hairy Guys diákzenekar, a Híd Irodalmi Színpad, vá­logatni lehet emléktárgyak, könyvek és hanglemezek között. Az érdeklődők szí­nesben nézhetik a futbail- világbajnokságot, a részt­vevőkről gyorsfényképek ké­szülnek, és videofilmeket is vetítünk. — Mivel nyugtathatják meg a szervezők az aggódó szülőket, pedagógusokat? — A „buli” alkoholmentes, a végén különautóbuszokon utazhatnak a városba a diá­kok, mindenki idejében ágy­ba kerülhet, hiszen pénte­ken még tanítás lesz! — E — Növényvédelem Peronoszpéra-veszély a szülőben! Színház A szolnoki Szigligeti Színház­ban ma este 7 órakor: Furcsa pár (Iványl bérlet). Mozi Szolnok Vörös Csillag: Kicsi, de szemtelen (111. helyáron, 16.30, 18.30, 20.30 órakor). Tal­linn : Az elvarázsolt dollár (III. hely áron). Tisza A-terem: A smaragd románca (kiemelt hely­áron, 17 órakor.). B-terem: szünnap. C-terem: szünnap. Reptér: szünnap. Széchenyi’: Kenguru. Vegyiművek: szünnap. Abádszalók Petőfi: szünnap. Jászapáti Táncsics: szünnap. Jászberény Lehel: Jöjjön el egy kávéra hozzánk (II. helyáron, 16. é. f.). • Mo-presszó: Kelly hősei I—II. (III. dupla helyáron). Karcag Déryné: szünnap. Kis­újszállás Ady: szünnap. Kun­hegyes Szabadság: szünnap. Kunmadaras Petőfi: szünnap. Kunszentmárton Körös: szün­nap. Mezőtúr Dózsa: -.szünnap. Az amerikai fehér szövő­lepke a 43/1968. (XII. 6.) MÉM. sz. rendelet, szerint veszélyes kártevő, ezért elle­ne a védekezés minden föld­tulajdonos, földhasználó, a terület kezelője számára kö­telező. Szelnék közterülete­in a lárvák elleni növényvé­dőszeres kezelés mától júni­us 8-ig tart. A védekezés az esti, illetve éjszakai órákban, DITRIFON 50 WP felhasz­nálásával- történik, ezt köve­tően néhány órán át a mé­hek kirepülését célszerű megakadályozni. A köztéri füvek kaszálása és álltatokkal történő esetése 14 napig ti­los! iRfrm I SZOLNOKI STODIO: 17.00 Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Zenés autóstop. Közle­kedési magazin. Szerkesztő: Cseh Éva. — 18.00.—18.30: Alföl­di krónika. KOSSUTH: 8.20: Eco-mlx. — 8.50: Kis magyar néprajz. — 10.05: Szabó Lőrinc indulása. — 10.43: Ml ez a gyönyörűi — 10.57: világ­hírű előadóművészek. — 12.30: Ki nyer mai — 12.45: Törvény- könyv. — 13.00: Horváth László (klarinét) és a Bartók vonósné­gyes felvételeiből. — 14.09: A magyar széppróza századai. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00: A Népzenei Hangos Újság mel­léklete. — 16.05: MR 10—14 — 17.00: Fűtői-fáig. — 17.25: A szép Heléna. — 18.02: Kritikusok fó­ruma. — 19.15: Mundial *86. — 19.25: Az utolsó karácsony. — 29.25: Rapszódia József Attilá­ról. — 20.30: Epizódok a Nép­opera-Városi Színház történe­téről. — 21.20: Szintézis. —22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: Mundial ’86. — 22.40: Szilikózis volt, van és sajnos lesz is. — 22.55: Schubert: Miriam diadal- éneke. — 23.15: Csembalóművé­szek. — 0.10: Himnusz. — 0.15.—4.20: Éjfél után. PETŐFI: 8.05: Idősebbek hullámhosszán. — 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.). — 9.05.—12.00: Napköz­ben. — 12.10: Operettfelvételek.. — 12.25: útikalauz üdülőknek.— 12.30: Verbunkosok. — 13.10: A tegnap slágereiből. — 14.00: Sok­féle. — 15.05: Zeneiskolásoknak. — 15.25: Filmslágerek. — 16.05: Jean-Michel Jarre „Rendez Szabadság: Átverés (III. hely­áron, 16. é. f.). Rákóczifalva Rá­kóczi : szünnap. Tiszaföldvár Táncsics: szünnap. Tiszafüred Tisza: szünnap. Tószeg Petőfi: Nyomás utána (kiemelt hely­áron) . Törökszentmiklós Dózsa: Tiszteletbeli konzul. Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Előadóterem: 15 órától: Video VB klub. Kiállítások: A galérián: a Fiatal Képző­művészek Stúdiójának kiállítása. A fotógalérián: a IV. Nemzet­közt Környezetvédelmi Fotópá­lyázat kiállítása. A jobb oldali társalgóban: „Fák és nimfák” — Eifert János és Jung Zseni fotóművészek ki­állítása. A jobb oldali vitrinekben: a Pályaválasztási Tanácsadó be­mutatója. A bal oldali vitrinekben: Hor- nyákné Sila Katalin fazekas ki­állítása. megyében, mely a nevét a X. századbeli magyar őseink nyugati tájakra való kalandozásainak egyik vezéréről, Lehel sorstársáról kapta, akit Bocsátnak vagy Bulcsú­nak hívtak. Mátray Já­nos /névkutatónk — bár szintén ősmagyar név­nek tartja — de finn­ugor eredetet tulajdonít neki, s szerinte előfor­dul Bölcs, Balsa formá­ban is. Jelentését: „áldó, megbocsátó"-nak tartja. vous” nagylemeze. — 16.45: Diák-/ focL — 17.08: Drosztmér István dalaiból. — 17.30: Ötödik sebes­ség. — 18.30: A V’ Moto Rock felvételeiből. — 19.05: Zenés já­tékokból. — 20.05: Julian Lennon felvételeiből. — 20.50: Gróf Te­leki Samu nyomában. — 21.05: Nemzedékek. — 22.00: Az élő népdal. — 22.10: Szimfonikus táncok. — 22.30: Deák Tamás szerzeményeiből. — 23.15: Sport­hírek. — 23.20.—0.14: Válogatott felvételek. — 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR: 9.08: Schönberg: Mózes és Áron. — 10.51: Népdalfeldolgo­zások. — 11.20: Pillanatkép. — 11.25: Dzsesszarchívum. —12.00: Zenekari muzsika. — 13.05 Szon­da. — 13.35: Dostal operettjei­ből. — 14.02: Rézfúvós kama­razene. — 14.25: Magnósok, fi­gyelem! — 15.05: Aranykezű mesterek. — 15.25: Rossini: A sevillai borbély. — 15.55: Új kó­rusfelvételeink. — 16.28: Szim­fonikus zene. — 17.26: A Tava­szi Fesztivál hangversenyeiből. — 18.30: A Magyar Rádió szlo­vák nyelvű műsora. — 19.05: Kórusok, hangszerszólók. — 19.35: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangversenye. — Közben: kb. 20.30: Külföldi tudósoké a szó. — kb. 20.45 Gyü­mölcsoltó. Nagy László verse. — kb. 20.50: A hangversenyköz­vetítés folytatása. — kb. 21.30: Operaegyüttesek. — 22.10: Mo­dern írók portréi. — 22.30: Pers­pektívák. iTctevliÉó 1. MŰSOR: 8.25: Tv-torna. — 8.30: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 8.55: Stúdió ’86. A Televízió Könyvtári napok Karcagon (Tudósítónktól) Az ünnepi könyvhét helyi megnyitója május 29-én zaj­lott le Karcagon. Ez alka­lomból a Csokonai Könyvtár író-olvasó találkozót szerve­zett Körmendi Lajossal, a Boldog emberek című könyv szerzőjével. A találkozón részt vettek a könyv szerep­lői is. A könyvtárban, ahol az ünnepi megnyitó óta kiál­lítás és vásár fogadja a ven­dégéket. június 2_án Férni- na-ankét volt, amelyen Bross Ágotával, a Nők Lapja iro­dalmi rovatának vezetőjével ismerkedtek meg az érdek­lődők, Tegnap — ugyancsak a könyvtár szervezésében. — Csalog Zsolt találkozott az olvasókkal a Gabona és Ma­lomipari Vállalatnál, ugyan­ott a találkozót könyvről- könyvért vetélkedő követte. A könyvtári napok kereté­ben ma a Karcagon és Kun­madarason dolgozó könyvtá­rosok baráti találkozójának színhelye lesz a Csokonai Könyvtár. A 007 jelenti Halálos áramütés Szolnokon, a Május 1. ut­ca 15—17. számú társasház építkezésénél dolgozott al­kalmi segédmunkásként hét­főn délelőtt Orosz Gábor Jászladány. Mező Imre u. 10. szám alatti lakos. A gép zárlatossá vált, és a 25 éves fiatalember halálos áram­ütést szenvedett. A rendőr­ség szakértőik bevonásával folytatja a vizsgálatot a fe­lelős személyének megállapí­tására. Valutaárfolyamok Érvényben: 198«. június «-tál 9-lg Pénznem Vételi árf. too Eladási egys. Ft-ban Angol font 6 768,62 7 187,30 Ausztrál dollár 3 267,38 3 469.48 Belga frank 96,62 102,60 Dán korona 532.98 565,84 Finn márka 858,97 912,11 Francia frank 619,35 657,67 Görög drachma a) 32,34 34,34 Holland forint 1 754,02 1 862,52 Japán yen (1000) 261,79 277,99 Jugoszláv dinár 12,67 13,45 Kanadai dollár 3 325,30 3 530,98 Kuvaiti dinár 15 429,10 16 383,48 Norvég korona 586,27 622,53 NSZK márka 1 971,82 2 093,78 Olasz Ura (1000) 28,81 30,59 Osztrák schilling 280,56 297,92 Portugál escudo 29,63 31,47 Spanyol peseta 30,92 32,84 Svájci frank 2 375,11 2 522,03 Svéd korona 622,07 660,55 USA dollár 4 614,84 4 900,30 ECU (Közös Piac) 4 251,74 4 514,74 a) Vásárolható legmagasabb bankjegy- címlet- 500-as kulturális hetilapja (ism.). — 9.40: „Szia, Mami!” A Belpoli­tikai Főszerkesztőség műsora. — 10.10: Törvénysértők. Szovjet film (ism.). — 11.40: Képújság. — 16.05: Hírek. — 16.10: A nyelv világa. — 16.50: Betűreklám. — 16.55: Telesport. Mexikó ’86. összefoglaló. — 17.55: Diagnózis. — 18.15: Képújság. — 18.20: Fi­nom angol módra. Angol tévé- film. Minden napra egy jócse­lekedet. — 18.50: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. — 18.55: Reklám. — 19.05: Tv-torna. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Rek­lám. — 19.30: Híradó 1. — 19.50: Labdarúgó Világbajnokság Uruguay—NSZK mérkőzés. Köz­vetítés Queretaroból.. A szünet­ben: Reklám. — 21.50: Betürek- lám. — 21.55: Szurkolók. Tévé­játék. — 23.00: Híradó 3. —23.10: Beszélgetés Palánkay Klárával. Riportműsor. — 23.50: Labdarú­gó Világbajnokság. Skócia— Dánia mérkőzés. Közvetítés Ne- zahualcoyotlból. A szünetben: Reklám. — 1.50: Himnusz. 2. MŰSOR: 17.50: Képújság. — 17.55: Gyá- logbéka. Hiúsági tévéfilmsoro- zat x/1. rész: Lázadás és bom­ba. x/2. rész: A kiásott csata­bárd (ism.). -- 19.00: Nas Ekran. A pécsi körzeti stúdió szerbhor- vát nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.20: Beethoven: G-dúr hár­masverseny Op. 56. (NSZK film). — 20.00: Hadsereg a sír­ban. Kínai rövidfilm. — 20.30: Bronx, a tűzvészek után. Ame­rikai dokumentumfilm. — 21.10: Híradó 2. — 21.30: Egészségün­kért! Az Országos Egészségneve­lési Intézet tájékoztatója a nö- vényvédöszer-mérgezések meg­előzéséről. — 21.45: Malakka. Lengyel dokumentumfilm. — 22.10: Képújság. BUKAREST: 20.00: Tv-hiradó. — 20.20: Gaz­dasági figyelő. — 20.35: Tv-fó- rum. — 21.50: Tv-hlradó. Az utóbbi napok párás, csapadékos időjárása kedve­zett a különböző gombabe- tegséigeknek. A hőmérséklet emelkedésével egyidőben. szá­molni kell a saőlőperonosz- póra első tüneteinek megje­lenésével. A védekezéseket folytatni kell a károk meg­előzése érdekében. Felhasz­nálható készítmények: Ort­ho—Phailtan 0,25 százalékos. Mikai 75 WP 0,3—0,4 száza­lékos,, Dithane M 45 0,2 szá­zalékos töménységű permet- leve Virágzáskor kerüljük a réztartalmú szerek alkalma­zását a zavartalan megter- mékenyülés érdekében. Lisztharmat ellen kever­jünk a peronoszpóra elleni szerhez nedvesíthető kénké­szítményt 0,3 százalékos tö­ménységben. Szőlőmolyok el­len Decis 0,05 százalékos SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.35: Hírek. — 16.40: Viharos éjszaka. Magyar tévéfilm gye­rekeknek. — ,17.55: Apu, anyu és ép. Filmsorozat 8. rész (ism.). — 18.20: A tudomány és a tech­nika történetéből. — 19.00: Tv- torna. — 19.10: Esti mese (Ism.). — 19.20: Időjárásjelentés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Lab­darúgó VB: NSZK—Uruguay mérkőzés. A szünetben: Idősze­rű események 1. — 21.50: Idősze­rű események 2. — 22.01: Időjá­rásjelentés,— 22.05: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: Labdarú­gó VB: Portugália—Anglia mér­kőzés felvételről. ÚJVIDÉK: 16.50: Műsorismertetés. —16.55: Közvetítés: Kzrenjaninból. — 18.30: Fenntartott idő. — 18.45: Szórakoztató zene. — 19.15: Rajzfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-napló magyarul. — 19.50: Reklám. — 19.55: Labda­rúgó VB: NSZK—Uruguay. Köz­vetítés magyar nyelvű kom­mentárral. — 21.45: Játékfilm. — 23.30: Tv-naplö. — 23.50: Rek­lám. — 23.55: Labdarúgó VB: Skócia—Dánia. Közvetítés ma­gyar nyelvű kommentárral. — 01.45: Műsorzárás magyarul. MOSZKVA: 12.30: Hírek. — 12.50: Doku­mentumfilm. — 13.10: Tudósí­tóink jelentik. — 13.40: A tőr. Film I. rész. — 15.00: Hírek. — 15.05: Rajzfilm. — 15.50: Doku­mentumfilm. — 16.00: Labdarú­gó VB: Portugália—Anglia. A szünetben: Kitekintés a világra. — 17.45: Hírek. — 17.50: Film­koncert. — 19.00: Híradó — 19.40: Labdarúgó VB naplója.— 20.00: Labdarúgó VB: NSZK— Uruguay. A szünetben: Világ- híradó. — 21.45: A balti orszá­gok kerékpárversenye. — 22.00: A veszélyes vonalnál. Film. — 23.31: Hírek. — 23.36: Giselle. Balett. vagy Chinetrin 0.05 százalé­kos töménységű permatleve használható feL Syürnöiicsö- sednkben folytani kell a vé­dekezést az alma, illetve kör­te varasodása ellen Qrthocid 50 WP 0,2 százalékos vagy Dithane M 45 0,2 százalékos töménységű oldatával. Alma­fa lisztharmat ellen Karatha- ne FN 0,05—0,1 százalékos permetleve használható ered­ményesem Gyümölcsöseink­ben általánosan veszélyez­tetnek a levéltetvek, ellenük Pirimor DP-vel lehet ered­ményesen védekezni. Fordítsunk fokozott figyel­met a burgonyabogér, illetve az amerikai fehér szövőlep­ke-fertő zöttségfe. Amennyi- bein indokolt, védekezni kell ellene Deci® 0,05 százalékos vagy Chinetrin 0,05 százalé­kos töménységű oldatával. Zöldségfélékben komoly ká­rokat okozhatnak a levéltet­vek, melyeik ellen Pirimor 50 DP 0,05—0,1 százalékos ol­datával kell permetezni. Felhívjuk a figyelmet a növényvédőszerekre előírt előírások betartására! Szolnok megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok Megyei Bizottsága és a Szolnok Megyei Tanáas lapja Főszerkesztő: Lazányi Angéla Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Szerkesztőség címe: 5001 Szolnok, 1. sz. Irodaház Tel.: 17850 Kiadja: Szolnok Megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf. 105 Tel.: 17-850. Telex: 23—357 Felelős kiadó: Nánal Tibor Szolnoki Nyomda Vállalat 5001 Szolnok, Vörös Csillag út 28. Tel.: 17-130 Felelős vezető: Gombkötő Béla Szolnok. 1986. június hó. 2076 Terjesztő szerv: a Magyar Posta ISSN szám :HU 01330756 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely hírlap­kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap­előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.1900 közvetlenül vagy postautal­ványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: 1 évre 516 Ft. fél évre 258 Ft, egy hóra 43 Ft. Megjelenik: naponta, vasárnap kivételével. XXXVII. évfolyam. 130. szám 1986. június hó 4. I Hírek I Önként, családostól Útépítés Tlszajenfin Jelentős esemény zajlott lt az elmúlt hétvégén Tiszaje- nőn: csaknem két kilomé­ter szilárd burkolatú útalaj készült el társadalmi mun­kában. Az akcióban több mint háromszázan vettet részt./Az érintett utcák la­kói családostól végezték a: önként vállalt feladatot. / gépi munkát — ugyancsal térítés nélkül — a hely termelőszövetkezet készített el. Június közepére aszfalt burkolat borítja az elkészí tett alapot, és át is adjál a forgalomnak. Addig vi szont önkéntesek vigyáz nak az elkészített útalapra amelyen a cement megkö téséig nem lehet közieked ni, ezért a lakosság türel mét és megértését kérik. — EGYNAPOS kirándulás szervezett a Besenyszögi Kos suth Tsz Vöröskereszt alap. szervezete a véradók és akti vistálk részére. Június 1-én i Zempléni hegység természe ti szépségeivel, Sárospatak é Széphalom nevezetességei vei ismerkedtek a kiráindu lók. — A SZOLNOKI IKV táv fűtési üzeme értesíti T. fa gyasztóit, hogy 1986. júniu 9—22-ig a József Attila fűtő müvét karbantartási munkál miatt leállítja. Fenti idő szakban a fűtőmű körzetébe: tartozó épületekben a hasz nálati melegvízellátás szüne tel. (x). — ESÉSZSÉGNEVELÖ* fórumát rendezi meg Szol nokon a Vöröskereszt város vezetősége, a TIT és a: egiészségügyi intézményéi Vöröskereszt vezetősége. / TIT Kossuth tér 4. szám alait Iti, föiLdlszilnti tanácskoeóter mében péntek délután 2 óra kor dr. Bottá Ádáim. az Or szágos Egészségnevelési In tézet igazgatója tart beveze tő előadást a gyógyító-meg. előző intézetek egészségneve lesi lehetőségeiről és módsze reiről. _ ORSZÁGOS állatvásá: június 7-én, szombatoi Ábonyban, vasárnap Jász fényszarun lesz. Országo: állat- ég kirakodóvásár szombaton Öcsán, vásárnál Besenyszögön és Dabason autóvásárt pedig ugyancsal vasárnap Jászárokszálláson Kunhegyesen, illetve Nagy­kőrösön és Hevesen tartanak — Ma és holnap este l órától reggel 4-iig fél-fél szé lességben lezárják az uta Jászberény belterületén, : 31. számú budiapest—jászbe rény—dormándi főút és : Hatvan—Ü jszász vasútvona szintbeli találkozásánál, a: útátjáró javítása miatt. í forgalomkorlátozásra jelző táblák hívják fel a gépjár művezetőik figyelmét. A köz üti forgalmat mindkét irány ból — váltakozva, — terelő őrök irányítják. — JÁTSZÓHÁZI program mai várja szombat délelőt 10 órától a gyerekeket a SZMT Ságvári Endre Műve Iődési Központja, a népi kis mesterségek jegyében. Az ér deklődők megismerkedhet nek az agyagedény- és játék készítés, valamint a hímzé fortélyaival. — TECHNIKAI okofcbó elmarad a Rockszínház hol napra meghirdetett előadási a Szolnoki Szigligeti Szín házban. A megváltott jegye két visszaveszik a váltás he lyén — A TISZA vízállása teg nap Tiszafürednél 544 cen timéter (duzzasztott), Szol' noknál 57 centiméter (áradó; volt. A víz hőmérsékleti Szolnoknál 20,7 C-íok. Mától Szolnokon Permetezés szövőlepkék ellen Bulcsu A mai B U L C S Ü ne­vünket ősmagyar erede­tűnek tartjuk. Van egy ilyen nevű község Vas I MŰSOROK I t

Next

/
Oldalképek
Tartalom