Szolnok Megyei Néplap, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-04 / 130. szám

1986. JÚNIUS 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tévé " " képernyője előtt A kemenesaljai napok zárórendezvényét a Celldömölk melletti Ság-hegyen tartották. A kemenesaljai táj legszebb területén, a Ság-hegy kráterében, a harminc méter magas sziklafallal övezett, mintegy 300 méter átmérőjű, természetes „hangversenyteremben” rendezték a fúvószenekarok hangversenyét (MTI Fotó: Czika László — KS) Merre tovább az iskolapadból? Munkaerökinálat és -kereslet a megyében Kitört a Mundiál-láz — a képernyők előtt is. Élőben láthatjuk a különböző mér­kőzéseket, rendre sorjában, ott lehetünk a lelátókon Mexikóvárosban, Leonban, Irapuatóban. Hát nem nagy­szerű! Na, persze amikor legutóbbi jegyzetemben az élő adás, a helyszíni közve­títés varázsáról zengedez- tem, aligha gondoltam, hogy éppen egy ebbéli program okoz majd — gyönyörűség helyett — mérhetetlen ke­serűséget. Igen, a magyar csapat súlyos, mexikói vere­ségéről van szó, amelyet ki- ki saját szemével láthatott, hála a televíziónak (ő igazán nem tehet a vereségről), s amelynek hatása alól a ma­gamfajta focirajongó aligha vonhatja ki magát. Bizony mondom, jobb lett volna, ha nem láthatjuk, ha a kép nemcsak percekre kóborol el, hanem végképp eltűnik az éterben. Látatlanul talán könnyebb lenne elviselni a megtörténteket. így azonban csak azt mondhatjuk: ez van. Illetve némi reménykedés­sel: ez volt! Hisz ilyen gyen­gén, ennyire bénultan és ká- bultan nem játszhat még egyszer nemzeti tizenegyünk. Ezért szinte türelmetlenül vá­rom a péntek estét, amikor a mieink Kanadával mérik össze erejüket. Egyébként kisebb képi rakoncátlanság- tól eltekintve a közvetítések minőségére nem panaszkod­hatunk. Könyvek a képernyőn? És most egészen másról, az olvasásról illetve a köny­vek és a televízió szerin­tem nem éppen felhőtlen vi­szonyáról, kapcsolatáról. Ma­napság gyakorta esik szó az olvasás, a könyv népszerű­ségének megcsappanásá­ról, olvasási kultúránk vál­ságáról. Különösen így, a könyv hagyományos júniusi ünnepén erősödnek fel a könyvért, az olvasókért ag­gódó hangok. Tegyük hozzá: joggal és méltán. Ugyanis maradjunk csak a televízió­nál, amely az elmúlt héten ugyan két esetben is hang­súlyosan foglalkozott az al­kalomra megjelenő művek­kel és művek szerzőivel — Érdi Sándor egy könyves­boltban nézett körül, szom­bat délután Könyvek a ka­merák előtt címmel láthat­tunk műsort ugyancsak az idei kínálatról — általában azonban a televízió sem túl­ságosan szorgalmas ápolója a hagyományos kultúra, az olvasás népszerűsítésének. Volt idő, nem is oly rég, amikor a könyveknek a kép­ernyőn is önálló magazinjuk volt, ma legfeljebb egy-egy riport vagy egy sovány is­mertető erejéig kapnak he­lyet például a Stúdió ’86- ban, de az már egyenesen szentségtörés lenne, ha az esti Híradóban egy frissen megjelent jelentősebb mun­kára hívná fel a figyelmet néhány mondatban a mű­sorvezető. Érdekes, minden egyes hétnek megvan a maga mű­tárgya — képzőművészet öt percben —, de a könyvnek hasonló helye illetve műsora nincs a programok rendjé­ben. Pedig miért ne lehetne? Talán éppen a Hét könyve címmel, vagy miért ne be­szélhetne hozzáértően bárki is, közismert személyiség egy-egy könyvről — akár tíz percben, — amelyet fel­fedezett magának gyönyörű­séggel a könyvek mindenna­pi kínálatából. Erről vall­hatna oldottan, közvetlenül, személyes hangvétellel, ke­rülve mindenféle szakszerűs- ködést és irodalmi okoskodást elvont bonyolult filozofálga- tást, ahogy ez sajnos meg­esik, ha íróembert vallatni kezdenek munkájáról, mun­kájának alapeszméjéről. Et­től nem volt mentes még a szombat délutáni könyvnapi televíziós beszélgetés sem. Az sem túlságosan szeren­csés, hogy a televízióban is a könyv elsősorban mini kulturális árucikk szerepel egy-egy riportban vagy vita­műsorban, a terjesztéssel, árusítással összefüggő kér­dések kerülnek előtérbe, ami természetesen lehet időszerű, de már kevesebb erő jut ar­ra, hogy a könyvek tartalmi értékeiről is érdekesen szól­jon. A televízió igen isokat tehetne, hogy a könyv (és itt nem csupán szépiro­dalomra, hanem minden­féle ismereteket myomita- Itotit formában közreadó szellemi termékre gondolok) szervesen beleépüljön min­dennapi életünkbe, ott le­gyen a gondolkodásunkban ne csak a könyvnapokon, hanem hétköznapokon is. Eh­hez több könyvműsor kelle­tik a képernyőn is! Rómeó, Júlia és a sötétség Persze a könyv propagan­dája lehet egy belőle készült tévéjáték, tévédráma is. Van rá példa nem egy, hogy az érdekes televíziós feldolgo­zás az alapul szolgáló mű iránt is felkelti a nézők ér­deklődését. Ha egyáltalán tudomást szerezhet a néző magáról a műről és a szer­zőjéről. Csakhogy erről sok esetben hallgat a televízió, legfeljebb csak elvétve hív­ja fel figyelmünket a mű­sorközlő a tévé változat iro­dalmi forrására. Szerencsé­re csütörtökön este nem tit­kolták el, hogy a Rómeó, Jú­lia és a sötétség Jan Otcena- sek magyarul is olvasható regényéből született. Más kérdés, hogy a látottak meny­nyire csinálhatnak kedvet a könyv fellapozásához és el­olvasásához. Ugyanis a Zsurzs Éva rendezte (televí­zióra is ő alkalmazta) tévé­játék minden jószándék el­lenére csupán tisztességes munkának bizonyult, s nem tudott megfogni oly mélyen és oly erővel, hogy akár még az olvasmány után is nyúl­junk. Legfeljebb azért, hogy arra keressük a választ: va­jon a méltán jeles irodalmi anyagból miért nem szüle­tett hasonlóan kiemelkedő, remek televíziós eredmény. Merthogy a cseh író regénye, remekmunka, bizonyságul: már film készült belőle többször, sőt magyar tévéjá­ték is 1960-ban Marton End­re rendezésében. Ez a mos­tani feldolgozás tehát nem előzmények nélküli, a regény drámává átalakításának már léteznek tapasztalatai. Zurzs Éva láthatóan tanult is be­lőlük, és jól felépített, dra- maturgiailag gondosan ki­munkált játékot produkált. Ami azonban mégis hiány­zik, a színészi átélésnek az a természetes és végtelenül emberi módja, a belső lelki folyamatoknak, rezdülések­nek az az érzékletesen finom ábrázolása, amely igazán a szívéig hatolhatott vona a nézőnek. A sötétség árnyé­kában lassan kibontakozó szerelem — egy zsidó lány és egy „árja” fiú gyöngéd érzelmi kapcsolata, amelyet a fasisztáktól való állandó rettegés színez tragikussá, ennek ábrázolást olyan szí­nészi tökéletességet kíván, ami nem volt meg a Pávelt alakító Mácsai Pálban, és az Esztert megformáló Papp Ve­rában is csak meg-megvil- lant, rövid időre. Főleg Má­csai volt külsődleges és teat- rális. Pedig az a tiszta em­berség, amely Pávelt jellem­zi, semmiféle hamis gesztust nem tűr meg. Papp Vera játékában a visszafogottság, az egyszerűség át-átcsapott egyfajta monotóniába, szür­keségbe, ami a történet ha­tását is meglehetősen lefo­kozta. így azután ez az át­dolgozás alatta marad jócs­kán a regénynek. Aki meg akar győződni róla, nincs nehéz dolga, a Rómeó Júlia és a sötétséget megtalálja valamennyi közkönyvtár pol­cain. Csak le kell onnan emelni. VM. Tinédzserek okos gyüleke­zetében negyven év körüli férfi tart előadást. A téma elismert szakembere saját kamaszkor! emlékeivel veze­ti be mondandóját, miközben rajta kívül mindenki unat­kozik. A tizenhat-tizenhét esztendős fiatalok nem értik, miért kell hozzájuk gügyög­ni. Az előadó talán észre sem veszi, hogy néhány perc elteltével kivívta a hallgató­ság ellenérzését, és csak ké­sőbb csodálkozik, hogy a va­lódi téma taglalásakor alig figyel rá valaki. A jelenség nem egyedi, ta­pasztalataim szerint a peda­gógusokon kívül szinte nem akad tinédzserekhez beszé­lő felnőtt, aki valami berög­ződött félreértés folytán ne óvodásoknak tekintené a ti­zenéveseket. Tudom, min­den előadást valahogyan be kell vezetni, valamiképpen rá kell hangolni a témám a hallgatóságot, de hibát követ el, aki a ráhangolást gyere­kes jópofáskodással próbálja elintézni. Tudomásul vehet­nénk, hogy napjaink majd­nem felnőttjei nem olyanok, mint a mai negyvenévesek voltak kamaszkarukban. Sikert csakis az arathat náluk, aki egyenrangú part­nernek tekinti őket. Az ez­redforduló utáni leendő de­rékhad korosztályát nem ér­deklik az „amikor én még kis srác voltam”-féle szóno­ki fordulatok, nem szeretik, ha „leöcsizik, lekisöregeme- zik” őket, talán mert érzéke­nyebbek, mert nyitottabb szemmel járnak elődeiknél, egyszóval mások... Az ellen­kező, tehát a hallgatóság ko­molyan vevéséről tanúskodó stílusra is sorolhatnék pél­dákat, de azt hiszem, arra kár szót vesztegetni, lévén az a természetes. — dó — Magyar filmek külföldön Magyar filmheteket ren­deznek nyáron Latin-Ameri- ka hat országában. András Ferenc, Gaál István, Gothár Péter, Makk Károly, Mészá­ros Márta, Sándor Pál, Szabó István, Szomjas György és Szurdi Miklós egy-egy film­jét láthatja a közönség, Hu- szárik Zoltán életművéből pedig öt rövidfilmet, az Elé­gia, a Capriccio, a Tisztelet az öregasszonyoknak, az Amerigo Tot, valamint A piacere címűeket vetítik. Elek Judit munkáit, köz­tük a Meddig él az ember? az Istenmezején, a Mánia- nap, a Martinovics címűeket június 1—15. között Montre­alban játszák. Józsi bácsi irodájába nem süt be a nap. Egy nagy ab­lakon keresztül a lépcsőház­ból kap világosságot, s mi­vel az nem elég, állandóan égnek a villanyok a feje fö­lött. Ez így van 1969 óta minden délelőtt, s hogy az­óta zúgolódás nélkül, sőt elégedetten figyeli a szemü­vege és a tengernyi irat mö­gül a folyosó forgalmát, an­nak oka van. Az pedig, hogy Józsi bácsi szereti azt a zu­got, amelyiknek ajtaján táb­la hirdeti, hogy „irattár”. Otthon érzi magát a mennyezetig érő polcokon élére állított iratok között. Alapos, akkurátus ember, aki jól tudja, hogy a dolgok menetének rendje van, és erre a rendre vigyázni kell. Hetvenhat év tapasztalatá­val igazgatja a jászberényi városi tanács iratait; min­den fajtát, amit a falak kö­zött intéznek. Legnagyobb becsben a kis asztala mö­gött a fal mellett sorakozó anyakönyvi iratokat tartja, amelyek 1895-től rögzítik a herényiek születési, házas­ságkötési, halálozási adatait. A műszaki ügyeket, doku­mentumokat pedig éppen azért szereti, mert, mint a §U A most véget érő tanévben Szolnok megye oktatási in­tézményeiben összesen csak­nem tizenegyezren fejezik be tanulmányaikat. A megyei tanács vb munkaügyi osztá­lyához érkezett adatok sze­rint a végzősök közül ötezer- négyszázán nem tanulnak to­vább, azaz munkába állnak. Számuk természetesen nö­vekszik majd azokkal, aki­ket nem vesznek fel közép­vagy felsőoktatási intézmé­nyekbe. Az elhelyezkedni kívánók esélyeit néhány tény mutat­ja meg: a munkaügyi osztály­hoz 5884 munkaerőigény fu­tott be. azonban ezek között nem szerepelnek a bejelen­tésre nem kötelezett szerve­zetek igényei, és ugyancsak hiányoznak a kisiparosok és a kiskereskedők keresleté­nek adatai. Jellemző tenden­ciáikra viszont 'bátran lehet következtetni e bejelentések alapján is. Feltűnően megnőtt a ke­reslet a szellemi munkaerő iránt, ezzel párhuzamosan persze kevesebb fizikai dol­gozót kívánnak alkalmazni a munkahelyek. Ugyancsak jel­lemző, hogy segédmunkások­ra mind kevesebb szükség van. Két éve még a felkínált munkalehetősé gek ti zenhá­rom százaléka segédmunka volt. ebben az évben az arány két és fél százalékra katonák sorakoznak rögtön a keze ügyében. A borítólapokon a jelek, számok jelentéséről készsé­gesen világosít fel, mint ahogy szívesen beszél a rak­tározás módjáról, a polcok, kötegek tartalmáról, a mun­kájáról, az emlékeiről. Sze­retettel foglalkozik a városi tanács papírjaival, átnézi az iktatókönyveket, belekuk­kant az ügyiratokba, meg­számolja, besorolja őket. Nem is olyan egyszerű azon­ban ez, mert a dolgok sok­szor összefüggnek egymás­sal, viszont a papír csak egy helyen maradhat. Az előírt rerd szerint kell tehát az utókorra hagyni valameny- nyit, bár sokat közülük na­ponta keresnek az ügyinté­zők. Vannak ugyanis évekig húzódó ügyek, vagy az előz­mények miatt szükséges a megsárgult lapok között ku­tatni. Ha ügyfél, ráérő ember téved be hozzá, akkor ki­fogyhatatlan a szóból, a ta­nulságos és érdekes történe­tekből. Hamar József irodá­jában a levéltárosok, selej­tezéskor még nem találtak hibát. Ugyanilyen büszke Jó­zsi bácsi arra is, hogy ő a apadt. Ez is bizonyítja, hogy a vállalatok, üzemek és szö­vetkezetek Igyekeznek szak­képesítéssel rendelkező fia­talokat toborozni, vagyis megnőtt a szakmunka presz­tízse. Emiatt kétségtelenül legnehezebb helyzetben azok a tinédzserek lesznek, akik gimnáziumiban érettségiznek, és nem tanulnak tovább va­lamilyen felsőoktatási intéz­ményben. A számukra felkí­nált munkahelyeknek mind­össze húsz százaléka felel meg lányoknak, pedig a gim­náziumban érettségizőik hat­vannyolc százaléka tartozik a gyengébb nemhez. Tehát is­mét itt van a régi probléma: szűkebb pátriánkban a lá­nyok lényegesen nagyobb el­helyezkedési gonddal küzde­nek, mint a fiúk, lévén a számukra felajánlott munka­körök hetvenegy százaléka fizikai jellegű. Mindezek el­leniére sincs szükség vészha- ramgkonigatásra, hiszen a gimnáziumi érettségi után is lehet szakmát tanulni. Az idén munkába állók kö­zül a szakmunkásképzőkben végzettek érezhetik magukat a legjobb helyzetben. Né­hány szakmában megint kép­telenek betölteni a munkahe­lyeket a vállalatok: túllke- reslet mutatkozik például a hegesztők, a cipőfelsőrész- készítők, a géplakatosok és az esztergályosok iránt. tanács legrégibb dolgozója. Húszéves korában, 1930 nya­rán vette fel a polgármester városi tűzoltónak. Nagy szó volt az akkor, mert a köz- alkalmazottnak nemcsak jó fizetése (háromszor any- nyi „napszámot” kapott már az első évben, mint a ne­szűri kapások), hanem nyug­díja is volt. Ótven jelentke­ző közül esett rá a választás. Szívesen mesél az első tűzesetéről, amikor 2 hóna­pos tűzoltóként, az időseb­bek között hősködve a pad­lásról leszakadt a parázs kö­zé. Egy kicsit megperzselő- dött, de a társai kimentet­ték, mindenesetre a tűzke­resztség a továbbiakban jó tanulságul szolgált. Csak a szabad idő lett volna több, mert legény létére hónapok teltek el, amíg a vasárna­pot odakint tölthette. Szol­gálatvezetőként élte meg a város felszabadulását, s mi­vel a parancsnok elment, rá­bízta a laktanyát. Ahogy a front elvonult 2 nap múlva, november 17-én már újból szolgálatot adtak. Erre a szovjet parancsnok is köte­lezte őket, segítségül pedig 2 pár lovat adott a lajt és a fecskendő elé. Hosszú törté­Az előző esztendőkhöz vi­szonyítva az átlagosnál ki­sebb a munikaheiykínálat a közgazdasági, a vízügyi és az autóforgalmi képzésben részesültek számára, nagyobb viszont a postaforgalmi sza­kon végzők „válogatási lehető­sége. A bejelentett munkahe­lyek listáján csak elvétve szerepelnek a gyors- és gép­írók, ami azt bizonyítja, hogy a vállalatok, intézmé­nyek már nem is reményked­nek. hogy találnak ezen a szákon végzett fiatalt, hi­szen köztudomású a gyors- és gépíróhiány. A középis- koHákban érettségizők közül előnyben részesülnek a fa­kultációs oktatásban speciá­lis tudást szerzett fiúk és lá­nyok, tehát azok, akik pél­dául műszaki rajzot, labora­tóriumi gyakorlatot adó ké­miát vagy gépírást tanultak. Akkor sincs okuk elkese­redni a munkavállaló fiata­loknak. ha azonnal nem ta­lálnák nekik tetsző munka­kört, hiszen később még lesz lehetőségük elhelyezkedni. Nem maradinak magukra a munkahelykeresésben, segít­séget kapnak a szolnoki, jászberényi, karcagi és tisaa- füredi munkaerő-szolgálati irodától vagy a helyi tanács­tól.- bj ­net ez, és Józsi bácsinak ele­venen élnek az emlékezeté­ben a történelmi események, hogyan is tudná néhány szó­ban elmondani. De a város legnagyobb tűz­esetéről még mindenképpen akar beszélni. Ez pedig 1946 tavaszán a nagy böjti szelek idején történt, mikor a zeg­zugos utcákban 16 ház és 60 melléképület égett le egy nap alatt. Évek óta dolgozik már a városi tűzoltóság tör­ténetén, a megyei levéltár­ban is tűvé tette az iratokat, de ennél nagyobb szeren­csétlenségnek nem találta nyomát. A szél a lángoló lé­ceket még a Zagyván is ke­resztülvitte, ahol szintén tü­zet kapott néhány ház. A kezdetleges felszereléssel és környékbeli segítséggel csak nehezen tudták megfékezni a lángokat. A történet úgy kerek, hogy Józsi bácsi először megbí­zott, majd kinevezett tűzol­tóparancsnok lett, végül 1964-ben őrnagyként, mint helyettes vonult nyugdíjba. A tanáccsal azután se sza­kadt meg a kapcsolata, mert tűzvédelmi ellenőrzéseken, bevonulásokon rendszere­sen segített. Most pedig ren­dezi, őrzi a múltat az irat­tárban. És még annyi mon­danivalója van... LP Józsi bácsi az irattáros ) ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom