Szolnok Megyei Néplap, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-20 / 144. szám
1986. JÚNIUS 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Jánoshidai Vörös Hajnal Tsz autóbontó özemében átadásához készítik elő az egyik legkedveltebb Barkas típusú gépjárművet. A bontó bruttó bevétele komplett használt gépjárművek értékesítéséből, felújított és bontott alkatrészekből több mint 11 millió forint Lengyel vendégek a Teszöv-nél Az Egyesült Lengyel Parasztpárt Gorzow megyei delegációja érkezett hétfőn a Teszöv-höz, ahol Benedek Fülöp. a Teszöv titkára és Szegő László, a Teszöv elnöke tartott tájékoztatót, a Stefan Symanski által vezetett küldöttséget kedden fogadta a TOT főtitkárhelyettese. Tegnap Zdzislaw Lucinski meghatalmazott nagykövet is csatlakozott a küldöttséghez, melyet a délelőtt folyamán fogadott Fábián Péter, a megyei pártbizottság titkára. Délután a Túrkevei Vörös Csillag Tsz-be látogatott a lengyel delegáció, ma pedig Zagyvarékas és Tiszaföldvár szerepel programjában. A vendégek szombaton utaznak el Magyarországról. Milliók pályázni révén Egy szövetkezet „titkai »J Hatvan-hetven fok a kemencénél Ezekben a napokban a hőmérő higanyszála Salgótarjánban is a 30 Celsius fok fölé kúszik, de a város legmelegebb pontja kétségkívül az ötvözetgyár, ott is a kemencék adagolószintje. Az itt dolgozókat — ha a nyitott kemenceszájhoz kell közelíteniük — 70 fokos forróság fogadja. A mostani állapotok mégis jobbak a korábbiaknál. A modern elszívó berendezésnek köszönhetően eltűnt a sűrű, sárgás-szürkés füstfelhő, a kemencéket hideglevegő-függőn nyeli, védőlemezborítással és láncfüggönnyel látták el a sugárzó hő megfékezésére. Gépesítették a kemence adagolását is. A Salgótarjáni öblösüveggyár kemencéinél, ott, ahol a kézigyártású, mívesre fújt- fonmált üvegtárgyakat készítik, a sugárzó hő ezekben a napokban az 50—60 fokot is eléri. Kishatármentl munkaerőcsere Megállapodást írtak alá a kishatármenti munkaerőcsere bővítésére a Komárom Megyei Tanács és a csehszlovákiai Komarnói Járási Nemzeti Bizottság vezetői. Komárom és Komamo között a két ország munkaügyi legfelsőbb szerveinek előzetes megállapodása alapján — 1970 óta van munkaerőcsere. A Komáromi Lenárugyár- ban, majd a Nyergesújfalui Viscosagyárban vállaltak munkát szlovákiai asszonyok és lányok, Komáromból pedig férfiak járnak át dolgozni a komarnói hajógyárba. A kishatármenti munkaerőkooperáció most szerződésbe foglalt bővítésének keretében 30 Komárom megyei férfi vállalhat munkát a Bratislava! Vízgazdálkodási Művek komarnói központjában, ahol különböző vízügyi építkezéseknél veszik igénybe segítségüket. Öntözőgépek bemutatója Ma délelőtt a Héki Állami gazdaság mezőhéki kerületi központjában öntözési gépbemutatót tartanak. A rendezvény első részében a résztvevők a Szekszárdi Mezőgép Vállalat öntözőgép-fejlesztési és -gyártási eredményeiről, illetve a hazai öntözőberendezések forgalmazásának tapasztalatairól hallhatnak előadást, majd gyakorlati bemutatón ismerkedhetnek meg a szekszárdi vállalat legújabb öntözőgépeivel. Űgynevezett „egyprofilú” szövetkezet a tiszafüredi. 1951 óta foglalkozik fűzvesz- sző feldolgozásával. Három és fél évtizede zöld parasztkosarakkal kezdték a fürediek, s napjainkra egy közel 30 milliós exportot lebonyolító, a „szakmában” nevet szerzett cég lett belőlük. Munkájuk színvonalát talán egy adattal lehetne leginkább minősíteni: termékeiknek évente átalgosan közel 90 százalékát tőkés piacon értékesítik. A ’70-es évek végén az arány meghaladta ezt az értéket, utóbb viszont 80 százalék közelébe esett vissza. Ezzel együtt a szövetkezet jelenleg az ország legnagyobb exportőrének számít, a hasonló tevékenységet folytató szövetkezetek között. Minden nyugat-európai országba szállít, a legfontosabb piacai Franciaországban, az NSZK-ban, Svédországban és Hollandiában vannak. Ilyen exportháttérrel rendelkezett tehát a füredi szövetkezet a pályázat meghirdetésekor. Az előzményekhez tartozik az is, hogy belekezdett egy beruházásba, amire — a piaci pozíciók tartásához — égetően szüksége van. A vevői ugyanis egyre inkább a festett termékeket keresik — idén várhatóan háromszorosára emelkedik a kereslet —, a szövetkezetnek viszont nem volt megfelelő színvonalú festőműhelye. Kölcsönt igényelt hát a megyei Kiszöv közös fejlesztési alapjából, hogy egy festőfülkét állíthasson üzembe. Párhuzamosan viszont „benevezett” az időközben meghirdetett „külker” pályázatra is. Sikerrel. A több forrásból összejövő 2 millió 100 ezer forintból, nemcsak az eredetileg tervezett beruházást tudják megvalósítani a szövetkezetben, hanem még 10 hektár fűzvessző telepítésére is telik. Nézzük részletesebben: mit kap a szövetkezet? A Kiszöv fejlesztési alapjából 1 milliót, ami nem tartozik a pályázathoz, aztán 600 ezer forint kedvezményes bankhitelt és 450 ezer állami alapjuttatást, amelyek viszont már a pályázat révén megszerzett összegek. Mindezt csupán 50 ezer forint saját erővel kell kiegészítenie. Nagyon lényeges kedvezmény mindezeken túl, hogy a pályázati beruházás után nem kell felhalmozási adót fizetnie, ami esetében meghaladná a 300 ezer forintot. És mit vállalt cserében? Az elmúlt három év exportértékének átlaga 24,5 millió forint volt a szövetkezetben. öt év alatt, tehát 1990- re el kell érni a 31 milliót. Az első évben füreden egymilliós ugrást terveztek. Vajon akkor is megpályázzák a kedvezményeket — s ígérnek exportnövelést —, ha korábban nem értek volna el ilyen külpiaci pozíciókat? A szövetkezet vezetőinek válasza határozott nem. A mostani vállalkozó, pályázói kedvben benne van a korábbi évek során kialakult stabil vevőkör, s a piaci presztízs által nyújtott biztonság is. Ezek nélkül az alapok nélkül ugyanis kockázatos lépés lett volna az export — a konvertibilis értékesítés — ilyen gyors növelését kötelezettségként vállalni. Az is igaz viszont — tartják a szövetkezetben —, hogy ilyen lehetőséget kár lett volna kihasználatlanul hagyni. Az első öt hónap eredményei alapján egyébként biztosra veszik a szövetkezetben, hogy az ez évre vállalt kötelezettséget teljesíteni tudják, sőt a jelek szerint meg is toldják az egymilliós „ugrást”. L. M. L. Készül az ízletes bácskai porc a Jászszentandrási Haladás Tsz Húsüzemében. Évente 9 ezer sertést vágnak, amely a község és a környék húsellátását segíti A Minisztertanács megtárgyalta A foglalkozási rehabilitáció — A foglalkozási rehabilitáció továbbfejlesztéséről hozott minisztertanácsi határozatot ismertette dr. Horváth Ottó egészségügyi miniszterhelyettes azon a tájékoztatón, amelyet az ülést követően tartottak a Parlamentben a sajtó képviselőinek. Elmondta: a jelenlegi rehabilitációs rendszer a lehető legdrágább és a legkevésbé hatékony, amely sem a népgazdaság, sem az egyének valóságos érdekeit nem szolgálja. A gazdálkodó szervezetnek egyrészt nincs számon kérhető kötelezettségük, másrészt hiányzik az érdekeltségük a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásában. A most megtárgyalt és elfogadott javaslat szerint olyan egyértelmű kötelezettségre és az ehhez kapcsolódó központi támogató-elvonó rendszer működtetésére van szükség, amely biztosítéka a rehabilitációs foglalkoztatás szélesítésének. A koncepció szerint a gazdálkodó szervezetek összes létszámuk meghatározott arányában — átlagosan 3—5 százalékban — kötelesek megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztatni. Azokkal a szervezetekkel szemben, amelyek nem teljesítik az előírt foglalkoztatási szintet, befizetési kötelezettséget alkalmaznak majd. amelyek pedig az előírt szám felett foglalkoztatnak központi támoeatásban részesülnek. A vállalat választhat: mi kedvezőbb számára. foglalkoztatni. vaay anvaei eszközökkel hozzájárulni a megváltozott munkaképességűek számára új munkahely teremtéséhez más munkáltatóknál. Megteremtik annak lehetőségét: a rehabilitációra szoruló egyén abban legyen érdekelt, hogy egészségi állapotának és képzettségének megfelelően vegyen részt a termelésben, úgy, hogy jövedelmi hátrányba ne kerüljön. A munkavállalók ösztönzésére kiterjesztik a jelenleg csak szűk körben alkalmazott keresetkiegészítési rendszert: meghatározott összegben, já- radékszerűen kapják majd, mértéke alkalmazkodik az egészségi állapothoz, az életkorhoz, a munkában eltöltött időhöz, s beleszámít a nyugdíj alapjául szolgáló keresetbe. A megváltozott munkaképesség elbírálásának orvosszakértői gyakorlata is megváltozik: az eredeti kereső foglalkozás szempontjából döntik el. milyen mértékben képes azt az egyén végezni, vagy más munkára alkalmas. Kiemelt figyelmet fordítanak a megváltozott munkaképességűek átképzésére, az ehhez szükséges intézmények ♦artalmi és formai elemeinek kimunkálására. Ez év októberétől kísérleti jelleggel átképző központ fog működni a szociális intézetek központja és a Csepel Művek Oktatási Vállalat közötti együttműködésben. A miniszterhelyettes kérdésére válaszolva elmondta: az új rendszer elősegíti a társadalmi fegyelem szilár- dulását, emberi oldalról pedig kiküszöböli a feleslegesség érzését, mérsékli a társadalmi függőséget. Az új eljárás csak a rokkantos-ítás új igénylőire terjed ki, visszamenőlegesen nem érinti a ma rokkantsági nyugdíjba lévőket. Programvezérlésű öntSzűgépek Még jól tűrik a kánikulát a szántóföldi és a kertészeti növények a Duna-Tisza közén, de az öntözés most is kedvezően hat fejlődésükre. Ezekben a napokban 46 nagy teljesítményű új öntözőgépet állítanak munkába a Bács- Kiskun megyei gazdaságokban. A Szabadszállási Lenin Tsz-ben már az osztrák Bauer cég által gyártott programvezérlésű öntözőgép adagolja a mesterséges csapadékot. A berendezés a kívánt mennyiségű víz kibocsájtása után automatikusan leáll. Teljes kapacitással működnek a régi öntözőberendezések is. A Duna mentén mintegy 60 kilométer hosz- szan hullik a mesterséges eső az öntözéses földekre. A Faj- szi Kék Duna Termelőszövetkezetben állandóan 37 önjáró öntözőgép áll készenlétben, hogy szükség esetén bármikor megindíthassák. Ennek tudható be, hogy évente kétszer takarítanak be termést. Jelenleg a másodvetésű babot öntözik. Ötvűzött rézhuzalok exportra A Csepeli Fémmű DFMC rézhuzalgyártó üzemében megkezdték az elektronikai alkatrészgyártáshoz szükséges ezüstötvözésű huzalok gyártását. A 6 milliméter átmérőjű ezüstötvözött huzalok előállításához egyik régebbi technológiájúkat korszerűsítették. NSZK-beli cégek már vásároltak 64 tonnányi ilyen huzalt a csepeli gyártól, s további 150 tonna idei szállítására is feladták a megrendelést. Hasonló mennyiségben vettek 10—12 milliméter átmérőjű ötvözött huzalt a Fémműtől. A DFMC rézhuzalgyártást a ’70-es évek végén honosították meg a csepeliek az amerikai General Electrictől vásárolt eljárás alapján. A sorozattermelés 1979-ben indult, azóta rendszeresen bővítik a gyártmányválasztékot, s újabb piacokat szereznek termékeiknek. A hazai felhasználók közül a legtöbb ilyen rézhuzalt a Magyar Kábel Művek vásárolja meg. Iskolaszifvetkezetek országos találkozód Szolookon Ma egy órakor nyitják meg Szolnokon a KISZ tiszaligeti Politikai Képzési Központjában a Magyar Üttörők Szövetsége, a Művelődési Minisztérium, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa és nyolc megyei szerv által támogatott első "országos iskolaszövetkezeti találkozót. Az ország 450 iskolaszövetkezeti csoportjának képviseletében mintegy 300 küldött vesz részt a háromnapos programban, amely lehetőséget nyújt egymás munkájának megismerésére, tapasztalatcserékre, újító ötletek összegyűjtésére, játékra, kikapcsolódásra és a -megye nevezetességeinek megismerésére. Az önálló gazdálkodást jelentő, elsősorban kereskedelmi, mező- gazdasági. ipari-szolgáltató, gyógynövény- és hasznos- anyag-gyűjtési tevékenységet folytató csoportok, házigazdája szombaton megyénk kilenc helysége lesz. Népgazdaságunk aktív külkereskedelmi mérlegéneik, visszaállítása érdiekében, konvertibilis exportunk ősz. tönzésére, a Külkereskedelmi Minisztérium és az ágazati minisztériumok közösen, exportfejlesztési pályázatot hirdettek. A pályázat célja, hogy hitellel és egyéb kedvezményekkel támogassanak minden olyan kezdeményezést, amely az árukivitel növeléséhez vezet, s javítja export-import mérlegünket. Szolnok megyéből eddig két vállalat és egy szövetkezet pályázta meg — sikerrel! — az elérhető kedvezményeket. Közülük ezúttal a Tiszafüredi Háziipari Szövetkezet exportfejlesztési törekvéseit mutatjuk be.