Szolnok Megyei Néplap, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-31 / 127. szám
10 Szolnok megye múltiából 1986. MÁJUS 31. „Míg egy csepp vér lesz berniek, az Urbáriumtól el ne állyonak...” Jobbágymegmozdulások Törökszentmiklóson a 18. század végén A nagy határú Törökszent- miklós, 1685-ös felégetése után pusztán marad, s csak 1720-ban kezdi földesura, Almásy János jobbágyokkal betelepíteni. Kezdetben szabadfoglalással mindenki annyi földet használt, ameny- nyit megművelni tudott. A lakosság szaporodása következtében sor került az újra- osztásos földközösségben va- lé gazdálkodásra, amely az 1770/71-ben végbement Mária Terézia-féle úrbérrendezésig tart, ez az egész országban meghatározta a jobbágytelek belső és külső tartozékait, valamint a földesúrinak járó szolgáltatásokat. Az előkészítő munkálatokból megismerhetjük az eddigi úrbéri viszonyokat, valamint a jobbágyok feleletét is a gazdálkodással és a földesúrnak járó szolgáltatásokkal kapcsolatos kilenc kérdőpontra. „Vagyon nékünk közönséges hasznunk abban, hogy szántóföldeink még eddig trágyázás nélkül csak kétszeri szántással is a gabonát megtermelték — vallják a törökszentmiklósiak — ... Ezen városunk még eddig házhelyekre felosztva nem lévén, hanem pusztulás után földesurainknak engedelmé- ből minden olyas házhelyek kiszabása nélkül atyáink megszállván a földet vagy rétet csak járómarhákra felosztottuk. Azért is mennyi földje és rétje legyen az egészhelyes gazdának, azt meg nem mondhatjuk. .. Adózásunk mindenkor szerződés szerint szedette- tett. .. 1751. esztendeig mindenféle dézsáméért — fcivé- vén a bordézsmát, — korcsmáért és kiárendált pusztabéli haszonvételekért fizettünk esztendőnként 1000 forintokat Szaporodván pedig városunknak lakosai.. ismét új szerződésre akkoron lépvén, fizettünk 2200 irtokat. Ismét 1769-ik esztendőben szaporodván továbbra is városunknak lakosai, megegyeztünk a földesurainkkal 3000 irtokban és most is úgy adózunk...” ,Ezen dologgal fül nem hagyunk" Az úrbérrendezés során a 314 telkes jobbágy száma 247-re apadt, míg a zsellérek száma 188-ról 257-re emelkedett. Szolgáljon ennek magyarázatául, hogy az egész jobbágytelket terhelő 52 napi robot és egyéb szolgáltatási kötelezettség sokakat visszatartott az erejét meghaladó nagyobb föld vállalásától. Az úrbérrendezésnek azonban — ha a jobbágyok szabad költözködését nem is biztosította — volt még egy olyan' eredménye is, hogy a jobbágyság — a földesúri tilalmakkal, fenyegetésekkel dacolva — panaszaival személyesen vagy írásban az udvarhoz fordulhatott. A földesurak, az úriszék ezt igyekezett megakadályozni Törökszentmiklóson is, de hasztalan. 1787. december 31-én, a város jegyzőkönyvében „Fő Bíró Dögéi István, Bottlik János, Szabó Gergely jelenlétében” felvett tanúvallomásokban olvasható: Csikós Nagy Mihály 38 éves „Ezen Tanú mostan Török Szent Miklósnál vitettetett Regruta Testvéreinek látogatására men vén, le tett hite után vallya, hogy mivel az ott Ra- boskodóknak Fijajival utazott, maga is be ment az Temilecztartó Házába, és Vass Péter. Högye Jáno6 és Karakas Istvány szájábul ezen szót hallotta, hogy meg momdgyák kentek oda haza az többi lakosoknak, hogy mig egy csepp vér fesz bemnek az Urbáriumtól el ne állyonak, mert ha most el állónak Török-Szent Miklósbul semmi sem lészen, és csak mi meg szabadulhassunk ne féllyenek, mert ezen dologgal fel nem hagyunk, addig is utánna járjanak, Instan- tiát írassanak, és küldgyék fel Eő Fölségéhez. Hevesi Tót János Fijátul Jánostól pedig az úton hallotta, hogy az többieket kérdezte, hogy mit bíztak rátok az öregek, mellyre azt felelték, hogy arra kértek bennünket, hogy az Urbárium- tul el ne á'llyunk, és az Lakosúknak is ide haza meg mondgyuk, ezen szóra Tót János azt felelte, hogy enge- met is arra kért az Atyám, és tévők is legyünk, ezen dolgot pedig beszéltette az Fatens (tanú) Kis Andrásnak az Hegyes Nevezetű Malomban, Dögey István Kovácsnak, Dögey Pálnak, Sipos Jánosnak, és Kálmán Jánosnak az Dögey Istvány Kovácsnak Mühellyében.” Galsay Ferenc 32 éves „bizonyos dolga végett Instantéval fáradozván a Tekintetes Nemes Vármegyén Hevesi Tót Jánossal, Csikós Nagy Mihállyal, Karakas Istvány Fijával és Vas Ferenc zel edgyütt utazott, és ő is Társaságnak okáért be menvén az Temlecztartó házába le tett Hite után vallya, hogy nem egy, sem kettő, hanem mindnyájan azt mondották, hogy hallyák kentek az Urbáriumtól el ne állyonak Kentek, és oda haza is hírré tegyék az Közönséges Népnek, mert ha most el állónak, soha boldogulása nem lészen Török Szent Miklósnak, és nevezetessen Hőgye Jánosiul azt hallotta, hogy meg szabadulván csak egy napot fog pihenni, ismét ő Fölségihez mengyen Ins- tátiával, addig is ez iránt munkások legyenek, titokban dolgozzanak, mert ha mi meg Szabadulunk, ezen dologgal soha is fel nem hagyunk. ..” ...a kívánttsendességheljreállítódjék" A mozgalom jelentőségére utal, hogy Heves vármegye 1819. dec. 19-én „Egerben tartatott Urbarialis Törvényszéke” még mindig a törökszentmiklósi lázongás ügyével foglalkozik. Retsky László főszolgabíró bemutatja a Kir. Helytartótanács rendeletére „T. Sz. Miklós Városában tartatott Őri Széknek Jegyző Könyvét, az Urbarialis Perrel egyetemben... Egyszersmind Török Sz. Miklós Város Bírájának e foljó Hónap másodikén kőit Levelét, meljből világos; hogy a Béfcétlenek, titkos gyűléseiket foljtatva tartják, és noha a Földes Uraság a maga károsításával is, a Lakosokkal némelj részben nagy kímélettel bánt; mindazonáltal némelj békétele- nek, a köz tsendességet megháborítani igyekeznek; a Törvény Szék eleiben terjeszti ölj végből, hogy -a Ttes Törvényszék ölj hathatós rendelkezéseket méltóztasson tétetni, melyeknél fogva a lázzadás tetsendesedjen, a titkos öszvejövetefek elosz- lattassanak a Földes Uraság és a jobbágyok között fent forgó egyenetlenség elhárí- tódjon és a kívánt tsendesség heljreállítódjék.. Az Urbariális Törvényszék jegyzőkönyvéből, amely rendeléseket hozott a lázongás elfojtására, az is kiviláglik, hogy némi eredményt tudott elérni a törökszent- miklósii jobbágyság a földes- uraival szemben (ezt ugyan a szöveg a földesúr kegyességének tulajdonit ja), s egyúttal értesülünk a mozgalom mindennapi harcairól s a benne résztvevők elszántságáról is. „Ezen Hivatalos Tudósításból és ahoz mellékéit T. Sz. Miklós Városa Bírójának Leveléből kijővén az, hogy a köz tsend ességnek meghábo- rífására nézve némelj T. Sz. Miklósi békételenek minden utakat elkövetni igyekeznek, titkos gyülekezeteket foJj- ton-foljvást tartanak, az ügyefogyott néptől, a képzelt nyereség ketsegtető színe alatt, pénzbeli öszveszedések tétetnek; ezen Hivatalos Tudósítást megtevő Fő Szolgabíró Űr, a Heljnek színére kimenvén, a fent érdeklett T. Sz. Miklósi lakosakat, a titkos öszvejövetetektől, a szegénységet terhelő és sikertelen pénzbeli öszvesze- désektől és az békételen nyugtalanságoktól; úgy a költségek és sikertelen fáradozásoktól keményen el fogja tiltani és őket oda fogja utasítani, hogy ismét felsőbb Heljekre is terjesztett panaszos előladásoknak végső elintézését, békességben és nyugalomban bevárják; nem használván pedig abbéli el- tilalmazása, a nyughatatlan előkelő lázzítókat vason Megyebeli fogházunkban érdemiéit büntetéseknek elvétele végett be fogja hozatni. . .” Nincs helyünk arra, hogy részletesebben tárgyaljuk a jobbágymozgalom lefolyását, amely a sokszori tiltások és fenyegetések ellenére is lankadatlanul folyt a szabad költözés és később az örök- váltság ügyében. A mozgalom végére a pontot Törökszentmiklóson is az 1848/49- ben kiharcolt jobbágyfelszabadítás tette. Kaposvári Gyula 1704 — 1705-ben //. Rákóczi Ferenc Berónyben és ÁrokszéHáson A jász emberek a kuruc szabadságharc szinte első pillanatától kezdve hűséges követői voltak Rákóczinak, miért is a fejedelem szívén viselte e nép sorsát. Így érthető, hogy a közös cél elérése a harcok forgatagában sokszor teremtett alkalmat a fejedelemmel való találkozásra. E rövid kis cikkben csak azokat a napokat ragadjuk ki, amikor a fejedelem személyes látogatásokat is tett a Jászság területén. Első alkalommal 1704-ben lép erre a földre. Eger alól indul el 1704. április 7-én. Útvonala: Gyöngyös—Hatvan—Nagykáta—Jászár ok- azállás. Ezen az étső meglátogatott jász településen csak egy napot tölt, április 19-ét. Másnap Jászberény városba indul. Mindkét helységből egy-egy levelet küld Buday Istvánhoz (Archívum Rákócziánum, I. kötet 84. oldal; Szerk. Thaly Kálmán, Pest 1873.). Valószínű, hogy a jász katonákon kívül a vendéglátással is elégedett lehetett, hiszen június 21-én Soltról oltalomlevelet küld a jászberényiek részére. Másodízben 1705. június 21-én érkezik Jászárokszál- lásra, de rövid tartózkodás után Hatvanba indul, hogy személyesen is részt vehessen a Dunántúl visszafoglalásában, amelynek tervét a korábbiakban már kidolgozta. Ezt a célját azonban nem tudja megvalósítani. Ilyen előzmények után elérkezett az 1710-es esztendő, amikor a hanyatló kuruc mozgalom az utolsó erőfeszítéseket tette céljainak megvallósítása érdekében. Rákóczi az erőket Érsekújvárba koncentrálta, hogy a vár megmentésével megállíthassa a labanc seregek előrenyomulását. Ezért az erődítményt bőven él keltett látni élelmiszerrel és egyéb hadi- készletekkel. Károlyi gróf, aki jól ismerte a Jászságot Heves és Pest megyét, kötelezte az itteni falvak népét, hogy gabonájukat szállítsák a jászberényi templomba. Miután a grófnak azt a tervét a fejedelem is jóvá hagyta, a megvalósítását is ellenőrizni kívánta. Erről így ír emlékirataiban (II. Rákóczi Ferenc Emlékiratai. Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest 1979.): „Miután ezt a tervet jóvá hagytam, megvolt az az örömöm is, hogy láthattam a megvalósulását, méghozzá minden zaj és zavar nélkül.” Február 23-án érkezett Jászberénybe, ahol éppen a pestis tizedelte a lakosságot. Szálláshelyére vonatkozóan egyértelmű adatot nem találtunk, viszont azt elmondhatjuk, hogy a herényi lakosoknak többször tartott diétát, azaz gyűlést. Itt-tartózkodásának ideje alatt foglalkozott a romhá- nyi csata tapasztalataival, erről több levelében is írt. A későbbiekben Érsekújvár megsegítésének tervén, valamint az anyagiak előteremtésének lehetőségein munkálkodott. Minderről Bercsényi grófnak írt leveleiből tudunk. (Rákóczi hadserege 1703—1711, Zrínyi Katonai Kiadó Budapest 1976.) A gabonagyűjtés március 22-én befejeződött, a fejedelem kísérete megrakodott, hogy Károlyi táborába szállítsanak mindent. Március 24-én azonban visszatér Jász_ berénybe, ahol siralmas állapotok fogadták. Itt a következőképpen döntött: . .s hólnap, — már itt takarmány nem lévén, — kintelenitettek Kisirre menni.” Tehát az élelemhiány arra kényszerítette, hogy Jász- kisérre tegye át székhelyét. Itt, mint ezt egyik leveléből megtudjuk, csak a híres Jász-ezer katonái vették körül. Tábora március 25-től április 20-ig tartózkodott itt. Ez idő alatt a fejedelem többször is elhagyta a községet. Érdekességként érdemes közzétennünk, art a bárom kis történetet, ami ránkmaradt ebből az időből. Az első valójában megtörtént, hiszen ennek írott nyomaira ró is bukkantak. A jászberényi plébánia egykori naplójából megtudhatjuk, hogy Rákóczi az 1710-es itt-tartózkodása során keresztapaságot is vállalt. A keresztfiú személyére vonatkozó adat nem áll a rendelkezésünkre, de azt tudjuk, hogy 1710. március 8-án tartották keresztvíz alá és a Ferenc nevet kapta. A helyi szájhagyomány is őriz ezekből az időkből egy történetet, amely a gabonagyűjtéssel kapcsolatos. „A jó barátok, akik igen profán dolognak tartották Isten házának ilyen célra való felhasználását, elkezdték a nép között terjeszteni, hogy vérzik a templom fala. Tényleg véres is volt. Eljutott ez Rákóczi fülébe is, aki buzgó katolikus lévén vizsgálatot rendelt el, bizottságot küldött ki. A bizottság a falat csakugyan vörösnek találta, de nem a vértől, hanem piros festéktől.” A Rákóczi fáról szóló monda keletkezési idejét nem tudjiuk, de ez is a régmúlt időktől él az emberek ajkán. „Mesélték a régi öregek, hogy a herényi tejcsamok mellett álló öreg fa (azóta kivágták!) tövében egyszer a városon áthaladva megpihent a fejedelem. Ezért ezt az öreg fát Rákóczi fájának nevezték az itt lakók.” Talán a leírtakból is kitűnik, hogy Rákóczi és a jászok kapcsolata szoros és bensőséges volt. A népnek a fejedelem iránti szeretetét és tiszteletét tükrözi az ismertetett három kis történet, amely még mindig él az emberek ajkán. Koczka Tibor Új vásárok avatása a Jászságban A jászsági települések vásártartási jogát régi időktől fogva felsőbb hatóságii rendelkezések szabályozták. Jászberény város már a 17. század végén évenként három alkalommal tarthatott országos vásárt, meghatározott napúkon. A 18. sz. második felében Mária Terézia majd II. József uralkodók újabb vásártartási jogokat adományoztak több jászsági településnek. Árokszálláson, Fényszarun, Alsószentgyör- gyön a múlt század elején már évenként négy alkalommal tartottak kirakodó- és állatvásárt. A vásár jelentős esemény vcflif a falu életében, s hatása a település gazdasági előrehaladása szempontjából is foltos tényező volt. Egy-egy új vásár megnyitását talán éppen ezért is igyekeztek ünnepélyes külsőségekkel, hagyományos szertartásokkal, később szinte népszokássá váló cselekményekkel emlékezetessé tenni. Az új vásárt a falu szélén, arra kijelölt alkalmas helyen a falu bírája vagy más vezető személye nyitotta meg. A hivatalos megnyitó szavak után megkezdődött a népi virtuskodások, tréfálkozások sora. A falu lakóinak a település főutcáján végigvonuló feldíszített lovaskocsi adta tudtára az új vásár megnyitását. A kocsira csapra ütött boroshordót helyeztek, amiből szabadon ihatott bárki. Azazhogy ihatott volna, ha tudott volna engedni a csapon ! Mert akárhányszor megpróbálta azt valaki, a pajkos kocsis mindannyiszor a lovak közé csördített ostorával. és elfutott a próbálkozó elől. Akinek mégis sikerüti megtöltenie poharát, elnyerte az egész hordó -bort, és ügyessége jutalmául még aznap este a falu vezetőivel együtt vacsorázhatott. Ennél még érdekesebb az új vásár területén megrendezett „karómászó versenyt”. A vásártér közepén, arra alkalmas helyen 10—15 méter hosszúságú, előzőleg tükörsimára gyalult és csiszolt fenyőoszlopot állítottak fel. A tetejére még a felállítás előtt néhány üveg bort, 1 pár új csizmát, új ruhát és más értékes ajándékot akasztottak. Aiz amúgy is sima felületű hosszú póznát még szappannal is bekenték, hogy minél jobban csússzon. A virtusko- dó legényeknek ezt a póznát keltett megmászni, s a tetejéről lehozni a rákötözött halmit, ami siker esetén az övé lehetett. Jöttek a próbálkozók sorra, s bizony volt nagy nevetés a pózna közepe táján kínosan vergődő, s onnan tovább jutni nem tudó, vagy már 2—3 méterről visz- szacsúszó legények Láttán! (Árokszálláson úgy emlegetik, hogy ez a komoly erőpróba az 1930-as években egyik virtuskodó legénynek halálát okozta: a -nagy erőlködéstől megvakult, majd néhány nap múlva meghalt.) Akiinek -mégis sikerült feljutnia a pózna -tetejére, jutalmul megkapta az oda felkötözött értékes holmit, s a vásár napján a falu vezetői által is ünnepelt személy lett. Ereje, ügyessége révén tekintélye nagyot emelkedett tegiénytársai körében is. A népi emlékezetben megőrzött vásáravatási virtuskodások leírása mellé mintegy történeti párhuzamként tanulságos lehet idéznünk egy múlt századi forrásadatot, amely a Kiskunság területéről számol be hasonló vásáravatási eseményekről. A „Hazai ’s Külföldi Tudósítások” című folyóirat 1826. június 14-i számában a 394— 395. lapon többek között ezek olvashatók: „Szabad Kis-Kun Fülöp- szállása Helysége esztendőnként tartandó három országos vásárokról privilégiumot nyervén, legelső vásárját folyó esztendei június 12-én említést és figyelmet érdemlő pompával tartotta; ugyanis : Valamint ezen hármas Megyék Magistrátusának nagyobb és kisebb -rangú tisztviselői, úgy Tek. Pest Vármegyéből több Uraságúk, s Asszonyi nemen tevők, különösen a Solti Járásbeli T. Tiszti Kar, nem külömben a közelébb és távolabb eső vidékekről, olly számos -minden rangú és állapotú Vendégek, úgy a -környéken quartélyozó Katona Tiszt Urak mélitóztattak ezen alkalmatosságra magokat megalázná: -hogy a vásári Czédu- laház előtt veres selyem zászlóval és pálma ágakkal felékesí-tett magasabb állás körül már 9 és 10 óra között össze sereglett külömb-kü- lömbféle gyalog és hintákon kiérkezett Rendeknek számos volta, valamint mindeneket bámulásra gerjesztett. ..” Ezt követően Kármán Pál kihirdette az ünnepi gyülekezet előtt a helység városi rangra emelését, majd a jászok és kunok nádori főkapitánya, Somogyi Antal köszöntötte az egybegyűlteket. „.. .Követte ezt . . . mozsarak durrogása, majd az állásra felhúzott két hordó borok csapjai megeresatetvén a tolongó nép számára lefolyattak. Azon közben próbálgattak némelyek a Czédula- ház előtt felállított 9 öles gyalult fenyő szálra felmászni a tetején függő kék keszkenő jutalomért, melyet ugyan csak két fiatal suhan- cok meg is mászván, egyiknek a fenyő szál, másiknak a tetején fügött jutalom adatott. Mind ezek mellett jel adatott a pályafuttatásnak kezdése eránt, az egész néző sokaság gyalog és kocsikon azon helyhez gyülekezett, mélly 600 öles hosszaságban és 15 öles szélességben két felől kihúzatott barázdálás- sal különösen a pályafuttatásra kijelöltetett. Ezen futtató -pályának felső végén egy oszlopra feltűzve zászló formán lobogtak a selyem keszkenők, és -azoknak sarkaiba kötött jutalmak azoknak számokra, kik a futtatásban elsők lennének. Minekutána tehát a városi Magistrates részéről igazgatók és ítélő bírók rendeltettek mind arra, hogy a futtatásbeli elsőség megítéltessék, mind pedig arra, hogy az elindulás pontjánál a megrugaszkodás rendetlenül ne essék, mintegy 20 lovasok a néző sokaságnak a barázdáláson kívül kétfelől hosszan elnyúlt sorai között a 600 öles -pályát két -iramban megfuttatták, kik közül is a magokat meg- különiböztetőknek a kitett jutalmak által adattak. Mindezeket követte a Városháza udvarán felállított, czitrom és narancsokkal kitűzött ágakkal ékesített térés sátor alatt mintegy 250 úri vendégeknek meg vend é- geltetése, azután pedig két rendbéli muzsikus bandáknak szolgálatjok mellet tartott a mulatság másnap világos -reggelig. Ami egyéberónt legelső barom, és -gyalog vásárját illeti, az olly népes volt, hogy ezeknekutána is csak hasonlót kell kívánni.” A vásáravatás szinte népünnepély volt a falu életében. Tóth János /
