Szolnok Megyei Néplap, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-07 / 106. szám

1986. MÁJUS 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé I képernyője előtt Kicsi a mi országunk, de gyakorta tapasztaljuk, hogy a televízió számára túlságosan is nagy. Sokszor érheti a tömegkommuniká­ció népszerű intézményét az a vád, hogy túlságosan fő­városközpontú, hogy műso­rában túlsúlyban vannak azok az események, azok a történések, amelyek Buda­pesten zajlanak. Különösen felvetődik ez az „ellentmon­dás”, amikor olyan esemény közvetítéséről van szó, ame­lyik egyszerre fogja át az országot, amikor a legkisebb településen is épp úgy ün­nepelnek, mint az ország központjában vagy a na­gyobb városokban. Ahogy ez minden esztendőben május elsején, a munka ünnepén is hagyományosan ismétlődik. Nos, a kérdés: vajon mit és mennyit tud belőle bemutat­ni a televízió, mire futja erejéből, mert a szándékkal aligha lehet baj; ezt nyilat­kozatok is igazolják, hogy tudniillik a televízió az or­szág életének tükre kíván lenni. Eszközéiből mennyire futja, tudja-e szélesíteni lá­tókörét? Körkép az ünneplő országról Az idei május elsejei te­levíziós beszámoló ebből a szempontból külön is fi­gyelmet és egyben elisme­rést érdemel; ugyanis Bu­dapest, Makó, Pécs és Szi­getmonostor mellett — ezek a helyszínek éltek folyama­tosan a rendszeres közvetí­tésben — egyéb helyszínek­ről is kaptunk tudósítást, például Debrecenből, Győr­ből, Kecskemétről, Miskolc­ról, Nyíregyházáról, Székes- fehérvárról, az ottani ün­nepségékről. És ami ebben még az igazán új: a helyi városi televíziósok közre­működésével. A televíziózás­nak tehát ez az új ága, egy­re izmosodó ága úgy lát­szik, nemcsak a helyi infor­mációáramlás bővítésének eszköze, kitágíthatja a köz­ponti televízió látókörét is. Olyan lehetőség ez, amely más esetekben is segíthet a magyar televízió demokra­tikus törekvéseinek jobb gyakorlati megvalósulásá­ban; anélkül persze, hogy e városi stúdiók ebbéli szere­pét túlbecsülnénk, túlságo­san felértékelnénk. örvendetes jelenségként, illetve eredményként kell elkönyvelnünk a Tv-híradó idevágó kísérletét is. Azt tudniillik, hogy igyekezett ő is körképet adni, méghozzá színeset május első napjá­nak gazdag ünnepi prog­ramjaiból. Helikopter járta az országot, és gyűjtötte egybe a különböző helyszí­neken készült felvételeket — járt Szolnokon is, ahol az MHSZ repülőterén landolt — sőt, légifelvételekkel kötöt­ték egybe a tudósítások csokrát, s így kerekedett ki a Híradóban este egy valódi országjárás, jól szemléltetve, hogy május elseje az ország ünnepe. A televízió mosta­nában megújhodó króniká­jának ezúttal tapasztalt, az ország egészére kiterjedő fi­gyelme jó lenne, ha nem­csak efféle „sátoros ünne­pek” alkalmából „működne” ilyen széles körben, hanem közönséges munkanapjain­kon is. Ment él bennünk, nézők­ben az igény a valóságnak erre a teljesebb és átfogóbb országos megismerésére. S hogy ekörül bizony vannak problémák, netán viták is, erre utal a kulturális maga­zin keddi számának egyik izgalmas riportja is, amely Debrecenben készült, és azt a kérdést feszegette: vajon nincs-e ez a tiszántúli vá­ros is túlságosan messze, nem földrajzi hanem szelle­mi-kulturális értelemben a minden jelentős kulturális központi intézményt magá­ba sűrítő fővárostól? Vajon képesek-e az egyébként egyetemi nagyváros tudósai, szellemi munkásai, alkotó művészei is a súlyuknak megfelelően jelen lenni és részt venni az őket is érin­tő országos dolgok intézésé­ben ? Biztosítható-e folya­matos és rendszeres jelen­létük a szellemi, kulturális, tudományos közügyek inté­zésében? Felvetette a riport hogy vajon egészségesnek mondható-e az a publikációs gyakorlat, mely szerint min­den jelentős könyvkiadó a fővárosban székel. Baló György — ő vezette ezúttal a Stúdió ’86-ot — szokásá­hoz híven ezúttal is izgal­mas kérdésbe „vágta fejszé­jét”, s hogy nem jutott túl­ságosan messzire, azaz nem tudott végére járni a felve­tett kérdésnek, az jelzi a probléma bonyolultságát. Viszont jól tükrözte a vi­dék—főváros helyenként már-már szakadékká mélyü­lő távolságát, ugyanakkor korántsem a kettő ellenté­téről beszélt, s ami még szerencsésebb: a riport nem merült ki nemtelen vádas­kodásokban. Csak jelezte a felvetett probléma időszerű­ségét és a helyzet tarthatat­lanságát. Ezt a vitát érde­mes volna továbbgyűrűztet- nd, tovább folytatni. Ebben megvan a felelőssége a kul­turális értékeket népszerű­sítő fórumnak, a Stúdió ’86- nak is. Továbbá abban is, hogy a hetente megjelenő magazin ugyancsak az ország kulturális életének igazi tükre legyen. Talán ebben is segíthetnének a szépen szaporodó helyi stú­diók, és természetesen a körzetiek is, mint például a szolnoki, amely egyelőre csak a Híradó igényeit van hivatva szolgálni. Röviden Kedd este Farkascsapda címmel magyar tévéfilmet láthattunk, amely a francia író, Vercors kisregényéből készült. Egy családról és egy fiatalemberről szólt és állí­tólag egy titokról, amely sú­lyosan nehezedik a család tagjaira, sőt amely rátelep­szik az egész tájra. Sejtel­mes, nyomasztó, titokzatos világ, amelynek mélyén egy hajdani vétek emléke lap­pang, a francia ellenállás idejéből — az író ezúttal is kedvenc témájáról írt — sajnos a televíziós feldolgo­zása a kisregénynek nem­hogy segített volna felfedni e lappangó titkot, az ábrázo­lás bizonytalanságaival még újabb „titkokkal” terhelte meg a történetet. Homályos, vontatott, pszichologizáló té­véfilmet láthattunk — ben­ne lírai tétovaság a kifejezés fontossága helyett, ami vé­gül is érdektelenséget ered­ményezett. Szerb Antal most lenne 85 éves, ha 43 éves korában meg nem ölik őt a fasiszták. Alakját, szellemét, egyénisé­gét idézte gazdagon az év­forduló alkalmából a vasár­nap esti „Utas és holdvilág” című összeállítás, mely kor­társi visszaemlékezésekből és a szerző műveiből fel­hangzó részletekből tevődött össze. Mostanában valahogy kevesebb szó esik Szerb An­talról, pedig sziporkázó szel > lerne páratlan életműben öl­tött testet. A világirodalom­ról és a magyar irodalomról ő írta például a legolvasmá­nyosabb történetet — még­ha vitatkozni is lehet vele szemléletének egynémely sa­játossága miatt. Lebilincselő elbeszélő volt és ragyogó esszéista, mindebből bőség­gel adott ízelítőt az ilyenkor szokásos emlékezésen jóval túlmutató, színesen megraj­zolt. televíziós arcképnek is beillő összeállítás. VM. Csecsemf­gondozás, elsősegély Vetélkedők iskolásoknak A közelgő vöröskeresztes világnap tiszteletére négy vetélkedőt rendezett iskolá­sok számára az elmúlt na­pokban a Vöröskereszt me­gyei vezetősége. A középis­kolások csecsemőgondozási vetélkedőn mérhették össze tudásukat. A versenyen — amelyet a KISZ megyei bi­zottságával közösen szervez­tek — elméleti kérdésekre válaszoltak és gyakorlati fel­adatokat oldottak meg az 5 —5 tagú csapatok. A 19 kö­zépiskola csapata közül a Ti­szafüredi Kossuth Lajos Gimnázium képviselői bizo­nyultak a legjobbaknak. A Polgári Védelem megyei parancsnokságával közösen a Vöröskereszt megyei veze­tősége a gimnáziumok és szakközépiskolák tanulóinak a Tiszaligetben. a szakmun­kásképző intézetek és az egészségügyi tanintézetek di­ákjainak Törökszentmiklóson a strand területén hirdetett elsősegélynyújtó versenyt. A tanulók 3 állomáson adtak számot tudásukról — mind­egyik állomáson „sérülteket” kellett ellátni. A 21 gimná­ziumból, illetve szakközép- iskolából jött csapat közül a Szolnoki Szamuely Tibor Gépipari Szakközépiskola csapata nyerte az első helyet. A szakmunkásképző intéze­tek közül a Jászberényi 606. Sz. Klapka György, az egész­ségügyi szakközépiskolák kö­zül a karcagi Gábor Áron volt az első. Az általános iskolások csa­patai is részt vettek elsőse­gélynyújtó versenyen. (A megyei úttörőelnökség volt a társrendező szerv). A 9 csapat közül az Űjszászi Nagykerti Általános Iskola gárdája bizonyult a legjobb­nak. A Zrínyi kiadó új sorozata A katonaelbeszélések klasz- szikusainak írásaiból Zrínyi zsebkönyvek elnevezéssel új sorozatot indított a Zrínyi Katonai Kiadó. A kötetek a világ- és a magyar iroda­lom szerzőinek olyan írása­it adják közre, amelyekben az írók a helytálló, a győz­tes, illetve a vesztes, a hazá­ját szerető, vagy a hódító katona alakját mutatják be. A könyvek lapjain megele­venedik az 1848—49-es sza­badságharc, a napóleoni há­ború, az első és a második világháború, valamint az amerikai polgárháború egy- egy epizódja. Az elbeszélések, kisregények szerzői között szerepel Balzac, Tolsztoj, Ha- sek, Egon Erwin Kisch, Ste­phen Crane és Kipling, a magyar klasszikusokat pe­dig Jókai, Mikszáth, Krúdy és Móricz képviseli. A kia­dó a sorozatban évente négy kötet megjelentetését terve­zi. A most útjára indított el­ső négy könyv egyike, Az eltűnt leányok című kötet Jókai Mór több novelláját tartalmazza. A klasszikus magyar katonaelbeszélés megteremtőjének írásai kö­zött szerepel egy kevéssé is­mert, a Tűzön át az égbe cí­mű kisregénye is. Honoré de Balzac Sivatagi szenvedély című kötetében a realista próza egyik legnagyobb al­kotójának válogatott kisre­gényeit és elbeszéléseit jelen­tetik meg. Alekszej Tolsz­toj Fagyos éjszaka című könyvének elbeszélései az el­ső világháború, a forrada­lom, a polgárháború és a nagy honvédő háború idején játszódnak. Jaroslav Hasek Alserbach százados háborús zárszámadása című köteté­ben a szerző harminc hu­moreszkje olvasható az egy­kori K. u. K. — császári és királyi — hadsereg hétköz­napjainak és parádéinak tör­ténetéről. Gyorsfénykép Lengyelországról 1. II szemérmesen szép főváros A közelmúltban öt napot tölthet­tem Lengyelor­szágban a Peli­kán Tours Utazá­si Iroda tanul­mányúton lévő szakmai csoport­jával. A vendéglá­tók a PTTK pati­nás lengyel utazá­si iroda vezetői voltak, akik külö­nösen sokat tüs­ténkednek ha­zánkba induló cso­portok szervezé­sében. Mondhatni, amolyan proto- koll-látogatás volt az úticél, így szá­míthattunk arra. hogy érthetően idegenforgalmi nevezetességek állnak majd a ta­pasztalatszerzés előterébe, így a „mai lengyel va­lóság” megismeré­sére vajmi kevés lehetőség lesz. De- hát bebizonyosodott baráta­inknál is az a kézenfekvő igazság, hogy a társadalom­nak nem lehetnek elkerített, különös gonddal ápolt virá­gos kertjei: a dísznövények is abból a talajból táplál­koznak. abból a levegőből nyelik az oxigént, abból a forrásból üdítik fel magu­kat, amely a többit élteti. Így hát a végkövetkezteté­seknél szélsőséges vélemény­különbségek nem mutatkoz­nak. Lengyelország ma szo­lid tisztességgel képes ki­szolgálni az odalátogató tu­ristákat, és ezt teszi napja­inkban állampolgáraival is. Varsó, szemérmes, szép város. Európa legtágasabb fővárosa. Értékeit nem teszi közszemlére. alighanem a várak között is az egyetlen a varsói, amelyik nem domb­ra, szártre, meredélyre épült, de a polgárházak közé: ki­rályi lakhely mivoltát egy szerény torony jelzi, de ez­zel együtt is lehetne egyetem, szerzeteskolostor, vagy te- rebélyesebb könyvtár. A tör­ténete viszont... Nos, hát a várra is, mint Lengyelor­szág valamennyi szimbólu­mára több rétegben rakódik a történetiség. Van egy di­menziója a vár mondavilá­gának. amelyik a távoli múltba vetül. Ez III. Zsig- mond nevéhez kötődik, aki Krakkóból Valrsóba költöz­tette a királyi székhelyet, és ezzel a fővárosi rangot Var­sónak adományozta. A len­gyel történelem negyven­negyedik királya 44 évig uralkodott, és szobrát, ame­lyet 1644-ben emeltek, 1944- ben robbantották fel a né­metek. De a királyi vár jel­képezi a lengyel nép felsza­badulás utáni újjáépítési lá­zát is. A falaiba ugyanis 10 ezer lyukat fúrtak a robba­nótölteteknek a nácik, majd 1944 végén a levegőbe röpí­tették. Ám, a vár helyén tá­tongó üres térségre — ezt a képet mutatta még a tér 1971 telén — 1974-re közadako­zásból, nemzeti nekibuzdu­lásból új várat építettek a lengyelek. A vár — Immár a régi pompájában A közelben lévő Óváros piactere — amely éppúgy idézi a Montmartre hangula­tát, mint a római Piazza di Spagna levegőjét, vagy a tal- linni városkapu környékének miliőjét —, 1953-ra ugyan­csak romjaiból ékesedett ide­genforgalmi látványossága. Ha Varsó akkor a Szirén: a kedves Visztula-parti szo­bor az egyetlen volt. amely hasznosítható fémmivoltában Turisták kíváncsi tömege So­bieski János barokk palotá­jánál túlélte a világháborút. Ma már minden lengyel betéve tudja a „sztorit”: Znicova professzorasszony 1938-ban készült alkotásának modell­je Kracherska, a tehetséges költőnő volt, aki a varsói felkelési során az elsők kö­zött vesztette életét. Városnéző kőrútunk során vethettünk egy pillantást az államelnök rezidenciájára, ahol néhány őrt álló katona szimbolizálta a biztonságot, aztán megtekintettük Sobies­ki János király remekbe ké­szült barokk palotáját. Itt is, mint mindenütt a magyar történelemhez kapcsolódó emlékek hozták közel hoz­zánk a múlt relikviáit. Ami pedig a főváros min­dennapjait illeti? Az életrit­mus visszafogottságát lehe­tetlen nem észre venni. Hi­ányoznak a kirakatok előtt egymást türelmetlenül odább taszigáló kíváncsiskodók, s egyáltalán: a mindennapok „anró dőzsöléseit” ma nem leljük Lengyelországban. Az élet mértéktartásra szoktat mindenkit. Jegyre a fizikai munkások 4 kiló húsfélesé­get. a többiek 2 és fél kilót vásárolhatnak havonta. A gépkocsik kvótája 24 liter­körüli benzin egy hónapra, ami a köbcentiméter alapján változik. A paradicsom kilója a miénk 400 forintos árával vetekszik, viszont a narancs ennél is drágább. A köny­vesboltokban nem a szakács- könyveket kínálják. Az al­kohol folyamára zsilipek épültek: délelőtt tabu a szesz, és ezt szemmel láthatóan fe­gyelmezetten betartják, ám a délutáni órákban sem könnyű az ital közelébe fér­kőzni. A PTTK utazási irodával azért — amint azt Egervá- riné, Tóth Zsuzsa, csoportunk vezetője számára elmondták — 230 ezer utazni vágyó len­gyel jut el külföldre, s ebből 150 ezren szocialista ország­ba tartanak, közülük is 80 ezren Magyarországot jelölik meg úticélul. Ami pedig a Pelikán Tourssal kialakult kapcsolatot jelenti: a szolno­ki irodát a legkedvesebb ügy­felek között jegyzik Lengyel- országban. Palágyi Béla (folytatjuk) Konflis az Óváros piacterén Hazai kiállítások külföldön A jelenleg Bécsben látha­tó Varga Imre-gyűjteményt június 4-től Párizsban mu­tatják be. A bécsi magyar napok alkalmából április 14-én nyílt nagy sikerű bécsi tárlat május 19-én zárja be kapuit, s ez után szállítják a művész több mint 10 köz­téri nagyszobrát és mintegy 60 kisplasztikáját a francia fővárosba. Az Iparművészeti Múze­umnak a magyar szecesszió kerá-miaművészetét bemuta­tó tárlata a bécsi Iparművé­szeti Múzeumban látható. A világhírű Zsolnay gyár leg­szebb termékeiből összeállí­tott kiállítás július 6-ig tart nyitva, s a tárlathoz kap­csolódóan június 21—22-én tudományos ülésszakot is rendeznek. A Budapesti Történeti Múzeum a főváros legfris­sebb római kori ásatásainak emlékeiből márciusban nyi­tott tárlatot az NSZK-ban, a krefeldi Burg Linn Múze­umban. A Néprajzi Múzeum anya­gából az ausztriai Kittsee- ben áprilistól iátható válo­gatás. A magyar népi kerá­mia című tárlat — amely­nek több száz darabja a XVIII—XX. századi jelentős hazai kerámiaműhely tevé­kenységét reprezentálja — tavaly négy NSZK-beli vá­rosiban szerepelt. Nagykanizsán Országos fotótárlat nyfll Életünk címmel országos fotókiállítás nyílt tegnap Nagykanizsán, a Hevesi Sán­dor Művelődési Központban. A június 8-ig nyitva tartó tárlaton a házigazda intéz­mény által meghirdetett or­szágos pályázatra érkezett legjobb felvételeket mutat­ják be. A hagyományos, im­már 18. alkalommal kürt pályázaton ezúttal 119-en vettek részt. A beküldött 483 kép közül 89-et láthat a közönség.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom