Szolnok Megyei Néplap, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-26 / 122. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. MÁJUS 26. Gyászhfrek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DOBÓ DEZSŐ 73. életévében elhunyt. Temetése május 27-én 15.30-kor lesz a Munkásőr úti temetőben. Gyászoló fiai, lányai, vejei, unokái és dédunokái. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk POLŰNYI sandorné született Tőkési Mária 1986. május 21-én elhunyt. Temetése f. hó 27-én 13.30 órakor lesz Szolnokon, a Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család, Szolnok. Hálás szívvel mondunk köszönetét azoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, a Karkecz Károly út 8— 10. sz. ház valamint az utca többi lakóinak, a Tiszamenti Vegyiművek vezetőségének és szállítási csoportja kollektívájának, a Szolnok Megyei Illetékhivatal és a SZUV munkatársainak, akik szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk zahrAdka géza temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyllvánltásukkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak, a MÁV Kórház és Rendelőintézet dolgozóinak, akik drága halottunk PAPP LAJOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, vagy együttérző soraikkal mély gyászunkban osztoztak. Külön kőszönetünket fejezzük ki a MÁV Járműjavító Üzem Dózsa György és Május 1 Szocialista Brigádjának, a párt- és szakszervezet vezetőinek, dolgozóinak, a búcsúztatásban részt vevő szervezőbizottságnak, kórusnak, akik nagy fájdalmunkban segítőkészen mellettünk voltak. A gyászoló család, Szolnok. Kőszönetünket fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik drága jó fiunk, testvérünk VOLTER MIHÁLY temetésén jelen voltak és fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család, Szolnok. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, testvéreknek, sógoroknak és családjuknak, barátoknak, szomszédoknak, a Béke Tsz dolgozóinak, akik férjem SZABÓ KALMAN temetésén részt vettek, sírjára koszorút helyeztek, rész- vétnyilvánitásukkal mély fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló felesége és fiai, Zagyvarékas. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, a Tószegi Petőfi Tsz vezetőinek, dolgozóinak, mindazoknak, akik szeretett fiunk, testvérünk TONAI GYULA temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló szülei, testvérei, Tószeg. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk SZABÓ JOZSEFNÉ temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Kun- szentmárton. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, testvéreknek, családjuknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, akik drága édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk IVAN KAROLYNE sz. Papp Erzsébet temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyllvánltásukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Törökszentmlklós. INGATLAN KÉTSZOBÁS családi ház 300 négyszögöl telekkel eladó. Alattyán, Szív út 3. Érdeklődni: Jánoshi- da, gátőrháznál. (5620)_________________ KÖZPONTI fütéses új családi ház 4 szoba, étkezős + garázs eladó. Kp f OTP. „Tószeg” jeligére a kiadóba. (5770) ____________ C serkeszőlőn nagy családi ház eladó. Levélcím: Ball Ferenc. Mezőberény, Kölcsey lkt 1. tsz. 2. (H. 1062)_____________ H AROMSZOBAS, fürdőszobás lakás, garázs + melléképületes, 400 négyszögöles telekkel eladó. Rákóczifalva, Petőfi út 17. alatt. Érdeklődni: Petőfi út 19. alatt. (5554) POROSZLÓN a sa- rudl elágazásnál saroktelek kis házzal 1073 m2 eladó. Érdeklődni: Üjlőrincfalva. Kossuth út 25 Madarász Károlynál. (H, 6265) _______ D EBRECENBEN, az orvostudományi agrártudományi egyetem közötti lakótelepen levő kétszobás, étkezős, összkomfortos, 54 m2-es erkélyes lakásom szolnokira cserélném. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: Szolnok, Gyökér út 7. Fogara- si (cukorgyári lakótelep), (5457) _________ T iszaföldvári, Toldi Ferenc út 1/a sz. 2 szobás családi ház eladó. Érdeklődni: Szandaszőlős, Vörösmező út 22/a. Klrják. (5287)________ S ZOLNOKON, a MÄV Járműjavítóhoz közel, Fenyő utca 3. szám alatt 3 szobás, családi ház nagy melléképülettel 510 ezer forintért eladó. (4963) __________________ K ERTVÁROSBAN 98 m2-es ház beköltözhetően sürgősen eladó. Szolnok. Debreceni út 41. (H. 1072)___________ J ÁSZBERÉNYBEN az Alkotmány út 14. sz. alatti ház eladó. Érdeklődni: Huszár út 2/a. (6302)_______ O LCSÓN eladó 3 szobás családi ház, garázzsal, hagyományos központi fűtéssel, Szolnok, Sorompó út 1. szám alatt. Érdeklődni lehet: egész nap, Szabadság tér 4. Regéné. (4902)_________________ J ASZAROKSZAL- LAS központjában (üzletek közelében) bármilyen szolgáltatóiparnak, étteremnek, üzletnek, rendelőnek, munkásszállásnak. kétgenerá- clós családnak is alkalmas, néhai orvos 160 m2-es családi háza nagy telken eladó. Ipari áram van. Érdeklődni: Gyöngyös, (06) -3711-374. Budapest 294-705. (5944)________ E ladó kis családi ház 175 négyszögöl telekkel. Mezőtúr, Fóti út 58 sz. Érdeklődni: Hajó út 3. (6037)_____________ J ÁSZBERÉNY központjában, a belvárosban eladó 4 szobás, fürdőszobás családi ház. Megtekinthető Lenin út 9. (5176) ________________ A BONYBAN a központtól 10 percre családi ház szőlőskerttel sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Szolnok, Batsányi út 50. 17 órától. (H. 1021) Eladó Szolnok központjában, vásár- csarnok mellett, 49 m2-es tehermentes öröklakás, ára 14 ezer Ft/m2. Cím: Ady Endre út 20. V. 9. Megtekinthető: hétköznap 18—20 óráig. hét végén egész nap. (H. 1102) SZOLNOK központjában 1,5 szobás lakás eladó. „Családi házban” jeligére a szolnoki Hirdetőbe. (H. 1101) KERTES családi ház eladó. Irányár: 150 ezer forint Kisújszállás, Koronakert, Bó- lya György. (6360) JÁSZBERÉNY, Szárazmalom út 13. alatt kertes családi ház eladó. (6306) ______ B eköltözhető tetőtér- beépltéses családi ház Jászjákóhalmán, köves út mellett eladó. József Attila út 27. Érdeklődni a helyszínen. (6307) ZAGYVARÉKAS központjában kétszobás kertes családi házam elcserélném szolnoki málsfélszo- bás tanácsi lakásra. Érdeklődni: hétköznap 16.30 órától, szombat, vasárnap, egész nap. Cím: Zagyvarékas. Mester u 9. (H. 1090) Kisajátítás előtt álló szolnoki szoba, kony- hás gázfűtéses, kertes házam elcserélném hasonló házra. „Törökszentmiklós- ra” jeligére a szolnoki Hirdetőbe. (H. 117)_____________ F ÉL HÁZRÉSZ Újpesten eladó, ebből egy szoba, konyha azonnal beköltözhető. „Szanálás előtt” jeligére a szolnoki Hirdetőbe. (H. 1119) HOBBITELEK eladó Alcsisziget Strand u. 50. Érdeklődni: Szolnok, Bozsó K. út 5. VI. 48. 18 órától. (H. 1120)_____________ H árom és félszobás (kétszintes családi ház eladó. Szolnok, Rákóczi út 37. (H, 1121)_____________ B ESENYSZÖG központjában jól menő virágüzlet eladó. Érdeklődni a helyszínen (H. 1126)______ K ÉTSZOBÁS családi ház, 1200 négyszögöl telekkel (fele szőlő) eladó. Tomajmonos- tora, Bajcsy-Zs. út 19 Sebők József (H. 112)______________ S ZOLNOK központjában 42 m2-es 1,5 szobás, összkomfortos. öröklakás eladó. „Beloiannisz út” jeligére a szolnoki Hirdetőbe. (H. 1128) BÉRBEADÓ 24 m2-es világítással ellátott pincehelyiség, műhely vagy egyéb tevékenység céljára. „Főútvonal” jeligére a szolnoki Hirdetőbe. (H. 1129)________ M artfű, Kölcsey út 10 szám alatti családi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen minden nap 16 óra után. (5316) SZOLNOK központjában másfélszobás házrész eladó vagy tanácsira cserélhető ,,Ráfizetést (kérek 896” jeligére a kiadóba. (5321)_________ K ÉTSZOBÁS, tető- tér-beépftéses ikerház fele eladó. Érdeklődni Szolnok, Eper út 3/a. hétköznap 16 óra után, szombat, vasárnap egész nap. (5326) HÁZ eladó, csere is érdekel. Szolnok Vércse út 7. (5327) Szandaszőlősön, központi helyen levő gázos, kertes családi ház, garázzsal eladó vagy belvárosban levő 2,5 vagy 3 szobás gázos, gará- zsos, OTP-s vagy szövetkezeti lakásra elcserélhető. ,ősz 527” jeligére a' kiadóba (5281) NAGYKÖRŰBEN 320 négyszögöl gyümölcsöskert eladó. Érdeklődni Szolnok. Kuruc út 6. szám alatt. (5980) 3 SZOBA összkomfortos, garázsos, kertes családi ház betegség miatt sürgősen eladó. Cím: Ba- dár László, Mezőtúr, Budai Nagy A. út 9. (6036) _________ T ÖRÖKSZENTMIK- LÓSON, Vörös Hadsereg út 25. szám alatti kétszobás, kertes ház eladó Érdeklődni : Vörös Hadsereg út 27. (6095) CSALÁDI ház eladó Törökszentmlklós, Marx K. út 76. Gázra lehetőség van. Érdeklődni a hely- szlnen. (6093) Törökszentmlklós, Györffy út 27 alatti 3 szobás összkomfortos, gázközponti-fű- téses családi ház eladó 1—1,5 szobás öröklakás beszámítható. (6092) __________ K ERTES családi ház eladó vagy lakótelepi lakásra cserélhető. Törökszentmlklós, Aradi út 38. Érdeklődni : 15 órától. (6622) ______________ Ú J családi ház, 2 szoba, komfortos, melléképülettel, két család részére alkalmas, eladó. Cserke- szőlő, Csokonai 3 Irányár: Egymlllió-i kettőszáz. (4866)_____ T ANYA eladó Kisújszálláson kövesút mellett. Víz villany van, városhoz öt Dere. Érdeklődni: Kisújszállás, Arany J. 7. (6491)__________ K isújszállás, Honvéd út 28 alatt házrész két szoba, konyha, spejz, sok mellék- éDülettel eladó (6450)_________________ EATTHYANY Úti garázssoron garázs szerelőaknával, eladó. Törökszentmik- lós. Varga. Szabó Rektor út 2. Érdeklődni este. (64491 GÉPJÁRMŰ HÁROM és féléves rubinpiros Lada 1300- S eladó. Törökszent- miklós telefon: 297. Este. (6083) ZJ 1300-as Lada eladó. Homok, Bányai Kornél út 13. Érdeklődni 16 óra után. (H. 1067) _____ D ACIA 1310-es, három és fél éves sürgősen eladó. .Jászberény, Sikló út 14/a. (6033) __ Z H írsz Polski Fiat 1500 műszaki vizsga nélkül eladó. Magda József, Jászszentand- rás, Felszabadulás út 26. (6303)______ Ü S WARTBURG de Luxe eladó vagy Trabantra cserélhető. Jászszentandrás, Vö- rösmarty út 6. (6290) JÓ állapotú UP írsz. Barkas mikrobusz friss műszakival sürgősen eladó. Érdeklődni: Karcag, Dózsa Gy. út 25. (6125) PM-ES, 63 ezer kilométert futott, garázsban tartott zöld, 1200-as Lada eladó. Telefon: 14-113. _____ U E—28-AS Dutra tartalék alkatrészekkel eladó. Kenderes Lenin út 69/a., Töröcsik László bérfűrészes. (H. 1116)_____________ E LADOK K—25 U—E 28-as traktor, 350 IZS-motor, szalagfűrész, különféle traktorgumik új és használt, kétkerekű kézikocsi. 4272 Sáránd, Lenin út 22 Amb- rus Ernő. (5244) TJ 80—15 írsz. Skoda 105 S személygépkocsi eladó. Érdeklődni délelőtt Mészáros József. Tiszaroff 22-es telefon, délután Tiszaroff, Dózsa Gy. út 11. (5324)_____________ 3 ÉVES 350-es Jáwa eladó Szolnok. Alcsi 10/a tanya, Beseny- szögi út (5325) Jó állapotban levő 350 köbcentis Jáwa eladó. Gulyás József, Jászárokszállás, Arpád tér 1. (5669) __ I D 100-AS Skoda friss műszakival eladó. Kunszentmár- ton. Kisfaludy út 4. (5805)_________________ 1500-AS LADA igényesnek eladó. Telefon Szolnok, 15-461, este 7 órától. (6670) HÁROMÉVES hasas AD AS-VETÉL Személygépkocsihoz utánfutó, házikészité- sü univerzális kertitraktor billenős kocsival, ekével eladó. Kisújszállás, Dózsa Gy. 41. Érdeklődni: 17 óra után. (6365) Vadászgörény és prémgörény eladó. Tajti Mihály, Jászapáti, tanya 54. (6512)______________ Alumínium csónaktest kompletten felszerelve eladó. Érdeklődni Szolnok. Fazekas út 42., egész nap. (5318)__________ H ÁROMÉVES hasas tehén sürgősen eladó. Timkó István, Szolnok, Rétpart 5. Vegyiműveknél. (H. 1123)____________ Z SUZSI kötőgép eladó. Szolnok. Bajcsy-Zs út 16. IV. 23. 18 órától (H. 1125) Eladó egy fekete tarka és egy vöröstarka fiatal vemhes tehén. Tószeg, Arany J. út 23. Fakan. (H. 1130) ____________ Négyszemélyes re- kamié, gyermekágy és sport babakocsi eladó Szolnok. Achim A út 6. (5327) ___________ E ladó 4 db anyabirka fiaival és 2 db igás szamár. Érdeklődni : minden nap: Vezseny, Esze T. út 18. (5688)__________ B ILLENŐS gumis lovaskocsi két ló után eladó. Kun- szentmárton, Kisfaludy út 2. (5807)__ N EGYEDIK éves pej, heréit csikó eladó Kengyel, Béke út 5. szám alatt, Molnár. (5862)________________ W ARTBURGHOZ 5 db új Pneumat gumiköpeny eladó. Törökszentmlklós, Ady út 35. (6099) NAGY teljesítményű betonkeverőt olcsón bérbe adok. Török- szentmiklós, Balassa út 10 (6098)_________ E ladó egy 16 hónapos bernáthegyi kankutya, egy hatéves hátasló, egy UF írsz. frissen műszakizott Zsizuli Combi Jó állapotú, egy kétszemélv«s nyeremény bolgár tengerparti repülős út 7 nap teljes panziós, 8 KW-os hőtárolós kályha. Érdeklődni lehet hétköznap 18 óra után, vasárnap egész nap Törökszentmlklós. Lenin út 165. sz. (6495) EGYÉB ÖT helyiségből álló alsó épület kiadó lltartók sernyők íszmű 30-40% SZOLNOKON a Sztár Áruházban és a Páva Divatáru Szaküzletben, JÁSZBERÉNYBEN a Fantázia Divatházban, Törökszentmiklóson a Csillag Divatházban, Kisújszálláson és Tiszafüreden a Sztár ruházati bolt dlvatosztályán. Szolnok Horgász út 7. (H. 1119) ___ K IS lakást bérelnék Szolnokon. „Ár- megjelöléssel” jeligére a szolnoki Hirdetőbe^ JíU_U22)_ CIPZAROS, patentozás sportfelszerelésekre Is a Pelikán Szálló előtt jobbra. (H. 1124)_____________ S ZERVEZÉSHEZ értő fiatalember keres 4—6 órás elfoglaltságot. Jogosítvánnyal rendelkezem. „14554” jeligére a kiadóba (5328)________________ I rodahelyiségnek 62 m'l-es helyiség és ugyanennyi raktárnak kiadó. Szolnok. Rákóczi út 73. (5275) A NYÁRI szünetben iskoláskorú gyerekek alsós felügyeletét vállalom teljes ellátással „7—16 óráig” jeligére a törökszentmiklósi tv-szervizbe. (6096) Törökszentmiklóson albérletet keres egyedülálló nő, két iskolás leányával, rövid időre. „Sürgős” peligére a törökszentmiklósi tvszervlzbe. (6091) _____ F ESTŐK építkezők figyelem I Dekton homlokzatfesték minden színben kapható, megrendelést rövid határidővel teljesítek Galsiné festékkereskedő, Törökszentmlklós László K. út 4/a. (6447)_______________ N EMRÉG üzemelő kisiparos pék viszonteladót keres l és 2 kg-os kenyérre 1 kg/10 Ft+péksüte- mény. Cim: Baczkó Antal, Tiszaföldvár, Kossuth út 151. (4904) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM 1,5 szobás, tanácsi összkomfortos lakásomat egy kis kertes házra, amibe fürdőszoba van, vagy a víz be van vezetve. Érdeklődni minden este a következő címen : Szolnok Bozsó K. út 11. II. 17 sz. alatt. (5328) SZOLNOK, Szabadság téri kétszobás tanácsi bérlakást egyszobásra cserélek. „Belváros. vasútállomás környéke” jeligére a kiadóba. (5301) ELCSERÉLNÉM vagy eladnám Szolnokhoz 25 km-re levő kétszobás családi házamat. 300 négyszögöl telekkel, sok gazdasági épülettel szolnoki másfél szobásért. „Tisza 993” jeligére a kiadóba. (4898) _____ S ZÉCHENYIN 54 ml-es összkomfortos 2 szobás, ebédlős. tanácsi lakásom elcserélném, garzonra vagy 1 szobásra (gázfűtésesre is’ „VII. emelet" jeligére a szolnoki Hir- detöbe. (H. 1063) KÉTSZOBÁS családi ház eladó vagy elcserélhető megegyezéssel városközponti 1,5 vagy kétszobás lakásra I. emeletig. Érdeklődni Szolnok, Harmat u. 4. egész nap. 4H. 1096) HAZASSAG 45—55 ÉV között társat keres lakással rendelkező, nem dohányzó, házias, karcsú elvált asszony. . Májusi randevű 964” jeligére a kiadóba. (5292)________________ M AGAS, ápolt, nem italozó, munkahelyét otthonát szerető, komoly életfelfogású, vidám alaptermészetű férfi bemutatkozó levelét várom 36—46 éves korig. Kizárólag fényképpel ellátott, kézzel irt levélre válaszolok!; Tartásdíjfizetők is írhatnak. Magamról: 36 éves, 160/65 barna, elvált, modern felfogású, hlvatásszerető nő vagyok, 8 éves kislányom van Szolnoktól 20 km-re kertes lakással rendelkezem. „Leinformálható” Jeligére a kiadó- ba. (5288) 33/172 magas, szőke hajú, érettségizett, egyedülálló fiatalember saját lakással várja komoly gondolkodású. korban hozzáillő lány vagy elvált asszony ismeretségét házasság céljából, 25—35 éves korig. „Júniusi találkozás” Jeligére a szolnoki Hirdetőbe. (H. 1131) Tiszafüred Városi Tanács pályázatot hirdet: A városi tanács városfejlesztési- és gazdálkodási osztályvezetői munkakör betöltésére Feltétel: Közgazdaságtudományi egyetem, vagy számviteli főiskolai végzettség, legalább 5 évi vezetői gyakorlat és erkölcsi feddhetetlenség A pályázat tartalmazza: A pályázó jelenlegi és előző munkahelyeinek nevét, beosztásának, besorolásának és jövedelmének megnevezését, eddigi tevékenységének leírását, szakmai-politikai és egyéb végzettségének ismertetését, részletes önéletrajzát és végzettségét igazoló okmányainak másolatát. Bérezés; A jogszabályi előírásoknak megfelelően, közös megegyezéssel. Jelentkezni lehet: A lakásmegoldáshoz segítséget biztosítunk. Tiszafüredi Városi Tanács elnökénél. Az álláshely: 1986. július 1-től tölthető be. (5897) ^ ------- ------*»■ D olgozókat alkalmazunk ............... A SZOLTISZ felvételre keres munkaerőt az alábbi munkakörökre : előkészítő csoportvezetőt a vasipari részlegébe, főiskolai végzettséggel; technológust a vasipari részlegébe, gépipari technikumi végzettséggel. Jelentkezni lebet: Patay Péter üzemegységvezetőnél, II. sz. Irodaház Rékasi út. Gépjármű- ügyintézőt: középfokú szakirányú végzettséggel; főkönyvi könyvelőt és gépi anyagkönyvelőt, közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel. Jelentkezni lebet: dr. Szabó Arpádné szem. vez.-nél Szolnok, Dózsa Gy. u. 5. Fizetés: mindegyik munkakör esetében megegyezés alapján. (H. 1006) A Beton- és Vasbetonipari Müvek szolnoki gyára felvételre keres dolgozókat az alábbi munkakörök betöltésére: tehergépjármű-vezető, autódarus, akkumulátortöltő, anyaggazdálkodó, udvari munkás. Jelentkezni lehet: BVM szolnoki gyára Szolnok, Piroskai út, munkaügyi csoport. (5099) A TAURINA törökszentmiklósi szervizüzeme villanyszerelő és műszerész szakképzettséggel rendelkező hűtőgépszerelőket, adminisztratív munkakörbe érettségizett vagy közgazdasági szakképzettséggel rendelkezőket keres. (5365) Legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező kőműves szakmunkásokat veszünk fel. Jelentkezni lehet a Törökszentmiklósi Afész kivitelező részleg- vezetőjénél, Törökszentmlklós, Kossuth L. út 159. Fizetés megegyezés szerint. (5571) A TOPÁN Kereskedelmi Vállalat Szolnoki lerakata felvesz mintatermi számlázási munkára egy fő gépírót. Jelentkezni lehet: Szolnok, Rékasi út 1. sz. alatt. (5211) Szolnok Megyei Sütőipari Vállalat felvételre keres álló- és fogyóeszköz-nyilvántartót, SZTK- ügyintézőt, számlalikvidátort. Felvételi követelmény: szakirányú középiskolai végzettség. Jelentkezés a vállalat központjában Szolnok, József A. u, 38. sz. (H. 1008) Üzemegységünk felvesz férfi munkavállalókat, betanított lakatosi és betanított revolver- esztergályos! munkakörbe. Bé- rezés: teljesítménybér. A foglalkoztatás egyműszakos munkarendben történik. Jelentkezés: Gyógyászati Segédeszközök Gyára kisújszállási üzemegysége, Kisújszállás, Északi ipartelep II. Pokorádi Béláné munkaügyi ügyintézőnél. Telefon: 112. (5915) Azonnali belépéssel programozó matematikust alkalmazunk, számítástechnikai feladatok ellátására. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Keletmagyarországi Vízügyi Tervező Vállalat Szolnok, Ságvári krt. 32. 14/24. ajtó személyzeti és oktatási osztály. Telefon: 18-881. 363-as mellék. (5390) Lőrinci Nagyközségi Közös Tanács a lakossági ellátás érdekében kisiparosokat keres: férfi- fodrász, cipész, asztalos szakmákra. A jelentkezők 5 éyr* adókedvezményben részesülhetnek, szükség esetén tanácsi bérlakást, műhelyt biztosítunk. Jelentkezés a tanács elnökénél Lőrinci, Szabadság tér 26. Telefon: 273. (5604) Szakképzett, gyakorlattal rendelkező munkaügyi előadót felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Kunságker-Füszért, Karcag, Fürdő út 5. (4837) KALOREX Tüzeléstechnikai Közös Vállalat felvételre keres tüzeléstechnikai szervizszerelőt vagy elektromos szakismerettel rendelkező műszerészt. Jelentkezni: Szolnok, Csanádi krt. 15—17. sz. (5203) A SZOLNOKI INGATLANKEZELŐ VÁLLALAT anyag- és készletgazdálkodási osztálya szervezetébe a Thököly úti raktárába 2 fő raktári segédmunkást keres. A jelentkezésnél előnybe részesülnek a targonca- vezetői vizsgával rendelkező munkavállalók. Jelentkezés: a vállalat Thököly úti telephelyén, Hackl Miklósné csoportvezetőnél. (5880) A VT KÖZTERÜLETFENNTAR- Tö INTÉZMÉNY SZOLNOK részmunkaidős gyors-, gépírót azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezni lehet az Intézmény tl- szaligetl központjában. (5878) ÉPÍTŐIPARI ifjú szakmunkások figyelem! Munkalehetőség a DUTÉP Vállalatnál az építőipar valamennyi szak-, szerelő-, és segédipari szakmában. Munkavégzés teljesítménybérben. Vidékiek részére munkásszállás biztosítva, 60 km-es körzeten belül napi személyszállítási lehetőség. Szociális Juttatások a kollektív szerződés szerint. Érdeklődés személyesen vagy írásban: DUTÉP Kecskemét, Klapka út 34. Kiskunhalas, Kossuth úti lakótelep, építésvezetőség. Kalocsa Vörösmarty út 113. Baja, Dr. Alföldi u. 2—4. (H. 6179) GWK-nál vagy kisiparosnál hegesztő, lakatos szakmunkát vállalnék főállásban is. „Gyakorlott” jeligére a törökszentmiklósi tv-szervizbe. (6097) A zagyvarékas! 602-es, 605-ös számú szabadkasszás élelmiszer- boltba vezetőt és helyettest alkalmazunk. Jelentkezni lehet az ügyvezetői irodán, Zagyvarékas, Fekete L. út. (6388) Hirdetmények A MÁV Pályafenntartási Főnökség, Békéscsaba értesíti a lakosságot, a vasút menti földtulajdonosokat, az érdekelt tanácsokat, a méhészszövetkezeteket, hogy 1986. május 29—30-án a Szajol— Mezőtúr vasútvonalon vegyszeres gyomirtást végez Ca- ragard Kombi A 50 WP + Bauvel M + Agropon -+- No- nit kombinált vegyszerrel. Vegyszerek lábas és szárnyas jószágokra, valamint méhek- re veszélyesek, ezért a vasútvonal mentén a gyomirtást kővető 20 napon át a legeltetés, fűbegyűjtés veszélyes és tilos! Kérjük a lakosságot, a vasút-menti földtulajdonosokat, hogy a fentieket tartsák be. A fentiek be nem tartása miatt jelentkező károkért a MÁV felelősséget nem vállal. MÁV Pályafenntartási Főnökség, Békéscsaba. * • • Közületektől, magánosoktól megvételre keresünk erdőt, különböző fatermékeket, valamint nyárfát, rönkklvágást és papírfát. Ajánlatokat: ÉFKISZ, Bp. XI., Budafoki út 83/b. kérünk. (2347)