Szolnok Megyei Néplap, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-21 / 118. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. MÁJUS 21 Gyászhirek — köszönetnyilvánítások Fájdalommal tudatjuk, bogy szeretett édesanyám SÁNDOR JANOSNÉ született Fekete Margit el­hunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása t. hó 23-án 12,30 órakor lesz a Munkásőr úti temető kolombáriumánál. Gyászoló családja. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem SZOKOLI MIKLÓS életének S3, évében május 17-én elhunyt. Temetése május 22-én lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Szokoli Mlklósné. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, is­merősöknek, a Mezőgép pénzügyi főosztálya, a Vas­ipari Vállalat dolgozóinak, a rákóczifalvai közlekedésren­dészet képviselőinek, akik szeretett édesanyánk özv. BUJDOSÓ JANOSNE temetésén részt vettek, rész­vétükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A Bujdosó család, Rákóczifalva. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, rokonoknak, ismerősöknek, a Rákóczi Tsz vezetésének és dolgozói­nak, a Baromfikeltető Vál­lalat vezetésének és dolgo­zóinak, akik szeretett fér­jem, apánk, apósunk, nagy­apánk BÚN Y AI ANTAL temetésén részt vettek. Vi­rágaikkal és részvétnyilvá- nitásukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Rónyai és Pap családok, Szajol, Szolnok. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a MÁV Budapest Keleti pályaudvar dolgozói­nak, az újszászi tsz dolgo­zóinak, az újszászi általános iskola 7. b. tanulóinak es tanárainak, az egész rokon­ságnak, a szomszédoknak, a jóbarátoknak, az ismerősök­nek, és mindazoknak, akik drága jó férjem és édesapám KONKA GABOR temetésén részt vettek mély fájdalmunkat részvétükkel és virágaikkal enyhíteni Igyekeztek. Gyászoló felesége és kisfia Gabika, Djszász. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, a testvéreknek, sógoroknak, sógornőknek és családjuk­nak, barátoknak, ismerősök­nek, külön köszönetünket fejezzük ki a Kőolajkutató Vállalat dolgozóinak, veze­tőinek, a Börtex dolgozói­nak, vezetőinek és a nagy­körűi üzemnek, a Vegyimű­vek labdarúgóinak, a Bál­vány úti lakótársaknak, va­lamint azoknak, akik drága jó férjem, édesapám, fiam, testvérünk BUSI LASZLÖ temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, részvétnyilvánításuk­kal mély fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló felesége, fia, édesanyja, testvérei, Szolnok. Megtört szívvel mondunk köszönetét a testvéreknek, a rokonoknak, a szomszédok­nak, az összes ismerősök­nek, jó barátoknak, a szolno­ki művelődési ház vezetői­nek, az ott dolgozóknak, az iskola és az óvoda dolgozói­nak, a MÉH Vállalat dolgo­zóinak, a volt munkatársak­nak, akik BUKTA MÁTYÁST, férjemet, nevelőapánkat, drága tatukánkat utolsó út­jára elkísérték, sírjára virá­gaikat, koszorúikat helyez­ték. Gyászoló Család, Szan- daszőlős, Veres Péter út IS. Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak, a barátoknak, az ismerősöknek, a szomszé­doknak, akik szeretett fele­ségem, drága édesanyánk, nagymamánk SZCCS PÉTERNÉ született Halász Erzsébet te­metésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyilvánításukkal fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló férje, gyer­mekei, unokái, Szolnok. Hálás köszönetünket fejez­zük ki a rokonoknak, a keresztlányának, a barátok­nak, az ismerősöknek, a He- tényi Géza Kórház asepta véradó és a mosoda dolgo­zóinak, valamint a jó szom­szédoknak, a Vosztok úti pártszervezetnek, akik sze­retett férjem, édesapánk, nagyapánk, ZRUPKÖ BÉLA temetésén megjelentek, sírjá­ra koszorút, virágot helyez­tek, mély gyászunkban osz­toztak. A gyászoló család, Szolnok. Hálás szívvel mondok köszö­netét a testvéreknek, a roko­noknak, a barátoknak, a Fe­jes család, a Héki Állami Gazdaság, a Május 1. Ruha­gyár, a cukorgyár dolgozói­nak, az Újvárosi Általános Iskola 7. a. osztály tanulói­nak, akik szeretett férjem és édesapánk PÉKÁR MIKLÓS temetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Felesége, lánya és fia, Szolnok. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét az összes rokonok­nak, munkatársaknak, bará­toknak, Ismerősöknek, akik szeretett feleségem CSIZMAR JENÖNE született Bacskó Judit teme­tésén részt vettek, koszorúik­kal, virágaikkal, részvétnyil­vánításukkal mélységes fáj­dalmunkban osztoztak. It). Csizmár Jenőné és gyerme­kei, Szolnok. Hálás szívvel mondok köszö­netét a rokonoknak, ismerő­söknek, barátoknak, munka­helyi kollektíváknak, mind­azoknak, akik szeretett fele­ségem, édesanyánk, nagy­mamánk VARGA ANDRASNE temetésén részt vettek, sírjá­ra virágot, koszorút helyez­tek, és együttérzésükkel fáj­dalmunkat enyhíteni Igye­keztek. A gyászoló család, Kunszentmárton. SZOLNOKON. (Ko- csoros) Alma út 46. sz. alatt kis családi ház 3419 négyzetmé­ter területtel beköl­tözhetően eladó. Gazdálkodásra kivá­lóan alkalmas. Ér­deklődni a helyszí­nen 31-én délután 13—18-ig. (6106) KÉT manuálos Ver- mona orgona Leszie erősítővel eladó. Szolnok, Szolnok ét­terem zenekara. (6102) _________________ S ZOLNOK, Mester út 23. szám alatt családi ház eladó. Irányár: 750 ezer Ft. Érdeklődni: szom­bat, vasárnap a helyszínen 15—18 óráig. (8064)__________ 49 négyzetméteres OTP-s öröklakás el­adó kp+OTP átvál­lalással. Szolnok, Ady E. út 20. fsz. 8. Érdeklődni: hétköz­nap 18 óra után és szombaton egész nap. (6062)___________ K ÖZVETLEN közút mellett buszmegál­lók közelében kom­fortos ház 400 négy­szögöles kerttel el­adó. Szandaszőlős. Karinthy út 44. (6255) HÉTVÉGI ház el­adó Tiszakécskén, az Őzike út 31. szám alatt. Az épület újonnan készült, kétszintes, alápincé­zett, reprezentatív és igényes kivitelű a tiszai és thermál strandokhoz közel fekszik. Érdeklődni lehet: Tlszakécske, Attila út 20. szám alatt. (5717) 4 éves AyiA teher­gépkocsi eladó. Ér­deklődni : zámborí Attila, Tlszakécske. Attila út 20, (5714) Társasházépítést szervezünk, Szolnok, városközpontban. „600 ezer kp. 952” jeligére a kiadóba. (5307)_________________ 4 szálas BROTHER varrógép eladó. Szolnok, Magyar út 5. Pipó. (6346) 1300-as Lada friss műszakival, szovjet Sklf utánfutó, 5 mázsa teherbírású utánfutó eladó. Szolnok, Kertész út 20. Telefon: 13-881. (6345) SKIF sátras utánfu­tó okúmé motorcsó­naktest olcsón eladó. Szolnok, Vörös Csil­lag út 27. Telefon: 13-737. (6201)_______ __ T ószegen 3 szobás, kertes családi ház eladó vagy elcserél­hető hasonló szol­noki lakásra. Ér­deklődni : Szolnok, Palla I. krt. 25. fsz. 2. (6430)______________ 350 köbcentis Já- wa motorkerékpár oldalkocsival is el­adó. Szolnok. dr. Csanádi krt. 16. On- dok. (6271)___________ S zandaszőlősön a Cseresznye utcában 300 négyszögöl épí­tési telek eladó. „Áron alul” leiigére a kiadóba. (6117) LADA 1200-as meg­kímélt állapotban. 6 éves eladó. Szolnok, Halsütő út 6. 17 óra után. (6103)_________ T ANYA eladó. Szol­noktól 15 km-re, kö­ves út mellett, gaz­dálkodási épületek­kel. Érdeklődni: Szórópuszta, gátőr­ház. (6320) INGATLAN TISZAFÖLDVAR. öklnesem II út 28. sz. alatti 2 szobás lakóház 1200 négy­szögöl szőlő gyü­mölcsössel azonna­li beköltözéssel el­adó. Érdeklődni: II. út 28/b. (8367) EGERBEN eladó hétvégi telek 3x4 m. téglaépülettel, vil­lany van. „Május 130506” jeligére a miskolci Hirdetőbe. SZOLNOKI Széche­nyi lakótelepi máso­dik emeleti kétszo­bás, központi fűté­se« étkezőfülkés, erkélyes 52 négyzet- méteres szövetkezeti lakásomat eladom 570 ezer Ft+OTP. Cím: Molnár And­rás, Eger, Kodály Zoltán u. 8. m/8. (H 10260)___________ E LADÓ Újszilvás, Ady E. út 25. szám alatti ház — két szo­ba, konyha+kis- konyha — a hozzá­tartozó 800 négyszö­göl telekkel. Érdek­lődni lehet: levél­ben. Cím: Szalka- szentmárton. Alkot­mány út 53. Koncsik Pálné 6086. (5841) CIBAKHAZA öreg­szőlőben 440 négy­szögöl szőlő-gyü­mölcsös eladó. Ér­deklődni : Szolnok, Mátyás klr. út 4. vi/6. 16 óra után, Acs, (5957)___________ E LADÓ 2 szobás családi ház Karcag, Ágota út 4. szám alatt. Érdeklődni Kisújszállási u. 80. (5112)_________________ K ERTVÁROSBAN 98 m2-es ház beköltöz­hetően sürgősen el­adó. Szolnok, Deb- receni út 4L (H 1072) Szolnokon kis csa­ládi ház, két szoba, fürdőszoba, mellék- helyiséggel eladó. Tőr út 6. szám alatt. KIS családi ház el­adó. Jászberény, Kö­kén y_út_ 4. (5846) NAGYKÖRŰBEN 400 négyszögöl gyü­mölcsös, régi pa­rasztházzal, a falu központjában, Jókai út 48. alatt eladó. Érdeklődni: Nagy­körű, Hunyadi út 54. (5609)_____________ T ISZAFÖLDVA- RON, a Gyep út 31. alatt kétszobás csa­ládi ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Tisza­földvár. Baross krt. 141. (5552)__________ M EZŐTÚRON, Toi- buhln út 54. sz. ré- ei típusú ház el­adó. Érdeklődni: a helyszínen. (5633) JÁSZBERÉNY köz­pontjában. a belvá­rosban eladó 4 szo­bás. fürdőszobás családi ház. Megte­kinthető : Lenin út 9. (6143)_____________ 2 szobás családi ház 300 négyszögöl te­lekkel eladó. Alaty- tyán. Szív út 3. Ér­deklődni: Jánoshida, gátőrháznál. (562Q) SZOBA, konyhás, padlós családi ház azonnali beköltözés­sel, 250 négyszögöl telekkel eladó. Tö- írökszentmiklós, Vécsey út 53. Ér­deklődni : 17 órától. (5569)__________________ NAGY méretű gáz­központi fütéses csa­ládi ház igényesnek eladó. Érdeklődni a helyszínen Szolnok, Rózsa Ferenc út 12. sz. alatt 18—19 órá­ig. Szombat, vasár­nap egész nap. (H. 1045)__________________ jAs zszent And­ráson 2 szoba, fürdőszobás, kertes családi ház eladó. Irányár: 450 ezer Ft. Érdeklődni: Jász­szentandrás, Rózsa út 19. (6141)________ A BADSZALOK, Ba­lassi Bálint út 9. 2 szobás lakóház, 300 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: Abádszalók, Mező Imre út 1. (4802) ABONYBAN 180 négyszögöl telek el­adó a Mikes út és József A. út sar­kán, 4-es úttól, buszmegállótól 5 percre. Érdeklődni: Molnár Abony, Tó­szegi út 3/b. (H. 1044)__________________ K ISOJSZALLA- SON, a Felszabadu­lás úton tetőtér-be- építéses lakások el­adók. Érdeklődni lehet: az OTP kls- újszállásl fiókjánál. Főút mellett két és fél szobás tetőtérbe- épitéses családi ház nagy pincével, ipari árammal, állatar- tásra, műhelynyitás­ra és lakható mel­léképülettel sürgő­sen eladó. Szanda- szőlős, Krúdy Gy. út 166. (H 1958) KOCSOROSON 4 szobás családi ház 1000 négyszögöl gyü­mölcsössel eladó vagy elcserélhető. Érdeklődni: Szolnok. Meggyfa u. 6. 18 órától. (H 1087) Elcserélném kétszo­bás összkomfortos lakásomat kertvárosi vagy szandaszőlősi kertes házra. Ér­deklődni: . szombat, vasárnap egész nap: Szolnok, Orosz Gy. út 11. V. 24. (H 1085) __ K étszobás. kertes családi ház eladó. Szolnok. Batsányi út 43. Érdeklődni lehet: 17 órától, hét végén egész nap. (5514) GYERMEKNAPI VÁSÁR május 21-24-ig EGYES GYERMEK CIPÓK,’ JLÓVEREK, FIÚ PIZSAMÁK GYERMEK KERÉKPÁROlj A KONFEKCIÓ OSZTÁLY»^ NAPONTA MÁS M> GYERMEKRUHÁZATI CIKK 20 % ENGEDMÉNNYEL 0S Centrum Áruház TIS ZAJÉN ö, Vasút út 84. számú telek olcsón eladó. Érdek­lődni: Szolnok. At- tila út 20. (5507) SZOLNOK, Szántó krt. 79. szám alatti családi házam elcse­rélném II. emeletig, kétszobás lakásra, vagy eladnám. Szé­chenyi lakótelep ki­zárva. (5946) _________ J ASZKISÉR, Nyíl út 8. alatti lakóház melléképülettel, ál­lattartásra vagy mű­helynek használható, 600 négyszögöl telek­kel, megosztva is el­adó. Érdeklődni: Űj- szász, Nap út 42. hél- végén. (H 1026) 530 négyszögöl gyü­mölcsös eladó. Szan­daszőlős, Eper úton. „4 éves telepítés” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H 941) 200 négyszögöles belső porta eladó. Mezőtúr, Liszt F. út 10. Érdeklődni: Vá­rosi Könyvtár. Tele- fon: 166. (6004) HÁZ eladó és egy Trabant személy- gépkocsi üzemképes állapotban, lejárt műszakival — után­futóért elcserélhető. Rákőcziújfalu, Fél- szabadulás út 84. (5145) __________________ E GY szoba összkom­fortos családi ház 150 kvadrát telekkel el­adó. Jászjákóhalma, Kiss Ernő út 8. Ér­deklődni : 16—17 óra között és hétvégen. (6072)__________________ J ÁSZBERÉNYBEN 2 szobás családi ház 131 négyszögöl terü­leten nagy mellék- épülettel eladó, Le­nin út, Kun utca sarok. Érdeklődni: Kun út 15. (6070) VAROS központjá­ban kétszobás csalá­di ház eladó. „Régi” jeligére a kiadóba. (4912)__________________ S ZOLNOK—Szanda­szőlős, Vajda J. út 33. szám alatti há­romszobás, összkom­fortos, gázfűtéses családi ház eladó. (4906)__________________ O LCSÓN eladó 3 szobás családi ház, garázzsal, hagyomá­nyos központi fűtés­sel, Szolnok, Sorom­pó út 1. szám alatt. Érdeklődni lehet: egész nap. Szabad­ság tér 4. Regéné. (4902)__________________ J ászárokszállás köz­pontjában műút mel­lett 133 négyszögöl beépíthető telek raj­ta levő Jó bontási anyagokat tartalma­zó házzal eladó. Üz­let céljára kiváló he­lyen fekszik. „Rákó­czi út 20.” jeligére a kiadóba. __(4894)_______ K ÉTSZOBÁS csalá­di ház olcsón eladó Törökszentmiklós. Margit út 31. Érdek­lődni egész nap. (6155) GÉPJÁRMŰ IE frsz. 1500 Polski Fiat friss műszakival eladó. Karcag, Beth­len Gábor 60. Meg­tekinthető minden nap 16 órától. (6138' ELADÓ PA-s 1200- as piros színű Lada kitűnő állapotban. Jászklsér, Madách út 6. (5840)______________ 1 500-as Lada eladó. Szolnok, Botond út 40. (4900)_____________ C R-es 353 Wartburg október 29-ig érvé­nyes műszakival el­adó. Túrkeve, Zádor út 25/a. Érdeklődni: 16 óra után vagy szombat, vasárnap egész nap. (5634) MIA dízel üzemké­pes DKW motor, szétszedett állapot­ban eladó. Érdeklőd­ni : csak szombat, vasárnap, Ojszász, Nap út 42. (H 1027) BEJÁRATOS Simson S—51 NH-s segédmo­torkerékpár eladó. Rákóczifalva, Lenin út 12. (5278) _________ T Z—4K 14—B kerti traktort vennék év­járat és ármegjelö­léssel. Nagy Gábor, 5242 Pusztataskony, Ságvári E. út 27. (6287)__________________ H ÁROM és féléves rubinpiros Lada 1300- S eladó Törökszent­miklós, Telefon: 297 este. (6083)___________ TS TRABANT 11 ezer km-rel eladó. Ér­deklődni : hétköznap 17 óra után, Alaty- tván, Kossuth út 11. (6073)__________________ Z L frsz. Wartburg friss műszakival el­adó. Érdeklődni: Jászberény, Hab- leány út 48. (6071) Jó állapotban levő UZ frsz. S 100-as Skoda friss műszaki­val vonóhoroggal el­adó. Érdeklődni le­het: Jászberény, Csillik Antal út 10. 16 óra után. (6069) IL-s 1200-as Zsiguli friss műszakival el­adó. Szolnok. Hóvi- rág út 22. (4923) ÜJ 500 kg teherbírá­sú nagy méretű fé- kes utánfutó eladó. Irányár: 30 ezer Ft. Törökszentmiklós. Szegfű út 52. (6154) ZB-s 1200-as Zsiguli 55 ezer forintért el­adó. Jászberény, Derkovits út 5. (6324) ADÁSVÉTEL FOXIKOLYKÖK el­adók, Kisújszállás, Vöröstüzér 39. (6122) 7 éves heréit sodrott ló eladó. Balogh Im­re Kunmadaras, Pe- tőfi út 40. (5804) A Középtiszai Álla­mi Gazdaság kise­lejtezett K—701 tí­pusú traktorokat vásárol lebontásra. Ügyintéző: Nagy László gépesítési ágazatvezető, építé­si és meliorációs üzem Bánhalma. (5578) ____________ _ J VC Justruction Booh tip. japán szí­nes televíziót, jótál­lási jeggyel elcse­rélném UAZ vagy ARO tip. vizsgával rendelkező gépko­csiért. Érdeklődni lehet: Túrkeve, Bal­la 8. (5759) ________ 2 db szállító jellegű kertitraktor eladó, Karcag, Jókai út 40. (6128)__________________ EGY 5 éves tehén, háromhetes üsző- borjúval eladó. Ér­deklődni lehet: hét­köznap 17 órától, szombat, vasárnap egész nap.. Smehák János, Törökszent­miklós, Engels út 2. (5568) _________________ V ÁMKEZELT. ÚJ nagyképernyős szí­nes tv, szovjet fű- nvíró és barkácsgép eladó. Érdeklődni lehet: Törökszent­miklós, Kazinczy 36. (5566) _________________ E ladó 26 hónapos bernáthegyi szuka kitűnő szülőktől, részletre is. Cim: Szászberek. Kossuth út 193. (H 1103) MAGYAR—szlovák szótárt vásárolnék. „Használt is érde­kel” Jeligére a szol­noki Hirdetőbe. (H 1084) __ M EGVÉTELRE ke­resek jó állapotú Uránus tévét, Kiss Ferencné. 5142 Alaty- tván, Déryné út 25/a. (6046)___________ F óliafűtéshez nagy tűzterfl vizes kazán és szovjet versenyke­rékpár eladó. Ér­deklődni :: 17 óra után, Jászberény, Potyka út 7. (6298) HATHETES zsinóros fekete pulikölykök kaphatók. Kisújszál­lás, József A. 10. (6238) Gáacső műbi­zonylattal, forr- csőív, olcsó cső­bilincs, vízgyűj­tő 2 coliig min­den méretben. Radiátorszelepek csatlakozók 3/8— 1 colig. PVC-csö- vek és idomok gumigyűrűs 125 átmérőig. Hor­ganyzott csövek. Idomok 1 colig, szivattyúhoz láb- szelepek. Gázvíz­melegítő, 3 égős gáztűzhely, ké­ménybe köthető Gf—30-as kon­vektor, különbö­ző csaptelepek, golyóscsapok kap­hatók. Szolnok, Zrínyi u. 3. 4-es főút­vonalról a Fehér­kereszt gyógy­szertárral szem­ben levő utca. Házhozszállítás megoldható. Tele­fon: 12-563. Vattacukorkészltö­gépet vennék, Aján­latokat : Tiszapüspö- ki, Hunyadi út 2. Fehér Attila. (4918) VIDEOTON színes tv japán videomagnó tíz kazettával eladó. Martfű, Kun B. út 49„ (4905) _____________ Ü J Energomat auto­mata mosógép eladó. Irányár: 15 300 Ft. Törökszentmiklós, Báthory út 24/a. (5818)______________ T eherfelvonó építke­zéshez 6 m emelő­magasságú. 500 kg teherbírású eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap Szolnok, öz u. 4/a. (6431) EGYÉB LELKIISMERETES jógaoktatót keresek. „Yesudlan” jeligére a kiadóba. (5767) ÜTATFÜRAST, vé­dőcső-átsajtolást 400 mm átmérőig válla­lok. Túróczi Dezső, Jásztelek, Úttörő út 2/a. (5397)___________ U TANFUTÖk, las­sú járművek terve­zését vállalom. Pén­tek László, Szolnok, Barta I. út 12. IV. 18. (H 1076)__________ 20 ÉV feletti keres­kedelmi gyakorlattal felsőfokú, áruforgal­mi vizsgával rendel­kező nő munkahelyet változtatna lakás- megoldással „Ősz” jeligére alánlatot a kisújszállási virág­boltba várok. (6242)__________________ N EMRÉG üzemelő kisiparos pék vi­szonteladót keres 1 és 2 kg-os kenyérre 1 kg/10 Ft+péksüte- mény. Cím: Baczkó Antal Tiszaföldvár, Kossuth út 151. (4904) házasság 47 ÉVES, 180 cm magas, rokkant rö­vidáru-kereskedő társat keres, kedves, szerény, egyszerű nő személyében. Gyer­mek nem akadály. Anyagiak nem szempont. Lehetőleg kos, oroszlán, vagy nyilas jegyében szü­letett levelét várom. „Orchideák” Jel­igére a jászberényi szerkesztőségbe. (6076)__________________ V árom annak a 175— 180 cm magas, spor­tos alkatú, gyerme­két egyedül nevelő apukának, 30 éves korig a levelét, aki­nek életéből hiány­zik egy 172 cm ma­gas, 23 éves, gyer­mekét egyedül neve­lő elvált nő. Anya­giak rendezettek. „őszinteség-szere­tet” jeligére a kl- adóba. (6317)_________ K ERESEM azt a 62 —65 éves férfit, aki szeretetre vágyik és élettársa lenne egy 57 éves molett öz­vegyasszonynak. „Fekete tulipán 540" jeligére a kiadóba. (6327) ó .................. —V D olgozókat alkalmazunk y ' A Szolnok Megyei AUatforgalml és Húsipari Vállalat felvételt hirdet gépkocsi előadói munka­kör betöltésére. Követelmény: legalább középiskolai végzettség, szakirányú képesítés és mini­mum 3 éves szakmai gyakorlat. Jelentkezés személyesen, részle­tes önéletrajzzal a vállalat szál­lítási osztályán, Szolnok, Vágó­híd út 60. sz. (5048) A LAKÁSSZERVIZ SZAKCSO­PORT, SZOLNOK, Arany J. u. 1. Jó kereseti lehetőséggel felvesz kőműveseket, kőműves brigádo­kat, segédmunkásokat. Elszámo­lás teljesítmény szerint. Jelent­kezés a fenti címen. (5387) KOTIVIZIG szolnoki szakasz­mérnöksége azonnali belépéssel felvesz változó munkahelyre szobafestő-mázoló, villanyszere­lő és nehézgépkezelő szakmun­kásokat. Felvesz továbbá szol­noki telephelyre takarító dolgo­zót. Jelentkezés: a szakaszmér­nökség tiszallgetl központjában, 7.30-tól 16.30-ig munkanapokon. (5051) Azonnali belépéssel programozó matematikust alkalmazunk, szá­mítástechnikai feladatok ellátá­sára. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezni lehet: Kelet- magyarországi Vízügyi Tervező Vállalat Szolnok, Ságvári krt. 32. 14/24. ajtó személyzeti és ok­tatási osztály. Telefon: 18-881, 363-as mellék. (5390) A Szolnoki MEZŐGÉP Vállalat törökszentmiklósi gyára felvé­telre keres teljesítménybéres területre gépszerelőt, forgácsoló, hegesztő dolgozókat, valamint öntödei normatechnológust. Je­lentkezni lehet a gyár közgazda­sági és munkaügyi osztályán, Törökszentmiklós, Kossuth út 1. (H. 1007) A MAGYAR AUTÓKLUB SZOL­NOK MEGYEI SZERVEZETE munkatársakat keres az alábbi munkahelyek betöltésére: autó- motorszerelő, autóvillamossági szerelő, valamint műszaki admi­nisztráció ellátására előadót két műszakba. Bérezés megegyezés szerint. Több éves gyakorlat előnyben. Érdeklődni személye­sen Szolnok, Thököly u. 48—56, vagy a 18-662-es telefonon lehet. (5877) Az SZMT Vasipari Vállalat tö­rökszentmiklósi üzeme felvételre keres egyműszakos munkakörbe lakatos, esztergályos kezdő szak­munkásokat. Többműszakos üzemrészébe betanított segéd­munkásokat és kezdő szakmun­kásokat, akkumulátor ólomrá­csok gyártására. (Vgmk-ban va­ló részvétel biztosított.) Jelent­kezés az üzem vezetőjénél, Tö­rökszentmiklós, Sállal u. 6. (H. 1004) A Szolnok Megyei Földhivatal részfoglalkozású takarítónőt ke­res felvételre. Munkaidő napi 4 óra. Jelentkezés: Földhivatal Szolnok, József A. út 46. 11/33. (6338) A Szolnoki Papírgyár felvesz vegyipari szakközépiskolai érett­ségivel rendelkező férfi dolgozót vegyszer-előkészítő munkakör­be, vízügyi szakközépiskolai érettségivel rendelkező férfi dol­gozót víz- és szennyvíztisztító munkakörbe. Bérezés a munka­rendtől, munkakörtől és gya­korlattól függően. Jelentkezés: munkaügyi osztály, Szolnok, Vörös Hadsereg u. 8—12. (H. 1009) A Hotel Pelikán felvételre ke­res londinert és udvarost. Je­lentkezni lehet: Szolnok, Jász- kürt út 1. (4838) A Tiszafüred és Vidéke Aféss felvételt hirdet vendéglátóipari előadói munkakörbe. A munka­kör betöltésének feltétele: kö­zépfokú iskolai és szakmai vég­zettség, legalább 5 éves szakmai gyakorlat. Fizetés kollektív szer­ződés szerint. (564C) Üzemegységünk felvess férfi munkavállalókat, betanított la­katosi és betanított revolver- esztergályosl munkakörbe. Bé­rezés: teljesítménybér. A fog­lalkoztatás egyműszakos mun­karendben történik. Jelentkezés: Gyógyászati Segédeszközök Gyá­ra kisújszállási üzemegysége, Kisújszállás, Északi Ipartelep II. Pokorád! Béláné munkaügyi ügyintézőnél. Teleron: 112. (5911) Az ALFA Autójavító Vállalat Szolnok, Százados út 1. sz. fel­vételre keres: tmk-vlllanyszere- lőt, gk. alkatrészismerettel ren­delkező raktári kiadót és női munkaerőt kefésmosójába. (3605) A SZEKURITAS Ipari Vállalat bukósisaküzemébe női munka­erőt keres betanított munkára. Csökkentett munkaidő és egy- mfiszakos munkarendi Bérezés: a kollektív szerződés alapján. Jelentkezni lehet: Zaják Péter üzemvezetőnél Jászberény, Alsó- muszály 27. gázcseretelep mel­lett. (5579) Besenyszögi varrodánkba egy- műszakos munkarendbe, Jó ke­reseti lehetőséggel varrónőket veszünk fel. Szolnokról bejáró dolgozóinkat saját autóbuszunk­kal szállítjuk. Jelentkezni lehet: Besenyszög, Kossuth Termelő- szövetkezet textilipari ágazatá­nál. (5577) A Szolnok Megyei Tanács V. B. igazgatási osztálya felvételt hir­det főelőadói munkakör betöl­tésére. Felvételi követelmény: jogtudományi egyetemi végzett­ség és államigazgatási gyakor­lat. Jelentkezés: Szolnok, Kos­suth Lajos út 2. az Igazgatási osztály vezetőjénél. (5576) Helyközi Távbeszélő Igazgatóség Hatvani Hálózatfenntartó üze­me felvételre keres híradástech­nikai kábelszerelő szakmunká­sokat. jelentkezni lehet: Hat­van, Vak Bottyán út 17. Tele­fon: 38-12-100. (5973) Táncosnőket vesz fel a Maxim Varieté. Éves szerződési lehető­ség, vidékieknek díjtalan szállá!. Jó kereseti lehetőség, továbbta­nulási Jelentkezését várjuk, ki­zárólag Írásban. Cím: Maxim Varieté, Budapest, Akácfa út 3. 1072. (6211) A TSZ SZKV Szolnoki Kirendelt­sége felvételre keres gépkocsi­vezetőt — „E” kategória előny­ben, továbbá forgalmi admi­nisztrátort. Jelentkezni lehet a kirendeltség adminisztratív cso­portvezetőjénél, Szolnok, vörös Hadsereg u. 59. sz. (6190) A SZOLNOKI INGATLANKE­ZELŐ VÁLLALAT anyag- és készletgazdálkodási osztálya szervezetébe a Thököly úti rak­tárába 2 fö raktárt segédmun­kást keres. A jelentkezésnél előnybe részesülnek a targonca- vezetői vizsgával rendelkező munkavállalók. Jelentkezés: a vállalat Thököly úti telephe­lyén, Hackl Mlklósné csoportve­zetőnél. (5880) Hirdetmény Szandaszőlősön, a Vörösme- ző és Gorkij út térségében, a Jubileum Lakásszövetkezet sorház építkezést készít elő. Minden lakáshoz átlag 50— 52 négyszögöl terűlet kapcso­lódik, ahol garázs Is elhe­lyezhető. Jelentkezés: Szol­nok, Mikszáth K. út 1. La­kásszövetkezet. (5043)

Next

/
Oldalképek
Tartalom