Szolnok Megyei Néplap, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-01 / 102. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. MÁJUS 1. VÉDETT KÖRNYEZETBEN Harc egy halálra ítélt madárért A százéves Szentandrás A jé föld mindent megterem A földön 7 ezer túzok él, ennek a fele Magyarországon. Régen ennyi lehetett egy királyi vadászat terítéke. Egy vadászat „objektív okok miatt” elmaradt, — ennek köszönheti létezését e nagy testű madár. Elnézem e szárnyas anakronizmust: csoda, hogy ennyi is maradt belőle. Csőre hosszúkás, de nem any- nyira, hogy a vízben lándzsaként használhassa. A vége horgas, de nem a keselyűkéhez hasonló tépő alkalmatosság. Röpte nehézkes, külleme pompázatos és az óvatossága is inkább hátrány: azt mondják, elejtése kunszt, így hát valósággal kihívja maga ellen a sorsot. A túléléshez talán hozzásegítette. hogy emésztőrendszere különbözik a klasszikus szárnyas-modelltől. Begye nincs, körtealakú gyomrának felső harmada recé- zett, ez teszi képessé arra, hogy olykor húsevésre is vetemedjen. Teszi is dolgát: megeszi a kisebb nyulat, a fácáncsibét. Ha pedig egy ilyen állat még a konzervativizmus luxusát is megengedi magának, az kész tragédia. Márpedig a túzok ad magára. Ha a környezetében olyan változást észlel, ami nincs Túzokkakas — hétköznapi öltözékben Fotó: Tarpai Z. it felhúzták. Az igazi nagy beruházás most folyik: 15 millióért létesítenek egy idegenforgalmi központot, ahol filmvetítéssel, állandó kiállítással reprezentálják a tájat és persze epicentrumában a túzokot. Mivel telnek a napjai a tájvédelmi körzet munkatársainak? Amint Pálnik Ferenc a körzet vezetője elmondta, jelenleg a tojások begyűjtése. a fiókák nevelése folyik. Hogy ez mennyire összetett gedték a madarakat — ám milyen nagy volt a meglepetésük, amikor hazaérve a vadszárnyasok már otthon várták őket. A tájvédelmi körzetben komoly irodalom — és saját tapasztalat — alapján kísérletezték ki az elvadítás leghatásosabb módszerét. íme: a kikelt túzokfiókákat csipesz, pipetta segítségével etetik egészen háromhetes korukig. Ekkor kerülnek a kiscsoportos madáróvodába, ahol hathetes korukig készülnek az életre. A nagycsoportosok tizenként hetes korukig gyakorolják az embertől való eltávolodást, aztán ha sikerrel jár a nevelés, a munkatársak legnagyobb örömére 20—22 hetes korukban a a madarak kiröppennek a kerítésen. Ha nem — menthetetlenül háziasulnak. Mindez csak a keltetett fiókákra érvényes, a szabadban talált pelyhes csöppségek, olyan stresszben vannak, hogy egyetlen falatot sem fogadnak el az embertől, így éhen halnak. Kiviszik tehát őket a vélt fészkük környékére, ahoL az anyjuk jobbára rájuk talál. Márkus János dévavá- nyai vadász azok közé tartozik, akik még vadászták e pompás szárnyast. Különösen április közepén volt igazi élmény a velük való találkozás. Ilyenkor a kakasok bajuszt növesztenek, fehér nászruhát öltenek, és hangos dürrögéssel teszik a szépet a túzokhölgyeknek. A vadászok ökörvonta szekérderékba feküdve közelítették meg a madarat, és a biztatóan indult násznak a fegyverropogás vetett véget. Hajtásban is lőtték, röptében találták el, és a puffanva lezuhanó, jó 20 kilós kakas a földhöz csapódva gyakran ki is repedt. Márkus néni szerint a madár húsa nem volt túl élvezetes. Legalábbis ők nem szerették. Pedig szépen mutatott a tepsiben fokhagymával alaposan megspékelve, s a kemencében ropogósA bajusza jután ítélve minden bizonnyal dfirrögés Jcözben érte a vég I ^ I ■ HX& i prvj HHHphBmmHhKBhHSHHmIHnhhHHHHHHnEbHH A dévaványai tájvédelmi körzet központja ínyére, elvándorol, vagy elpusztul. Először, úgy kétszáz éve, Angliában „adta meg magát”; a monokultúrás gazdálkodás áldozata lett. Később Finnországból Svédországból pusztult ki, és napjainkban végveszélybe került. Ha nem tettek volna érte, ma már csak a biológiakönyvek alapján létezne. A dévaványai határ szikjeit — így mondják a helyiek — az isten csak azért teremtette, hogy ne legyen lyuk a glóbuson. Ma már hozzátehetnék: azért is, hogy itt találjon menedéket egy halálra ítélt madárfaj. A dévaványai tájvédelmi körzet 3 ezer 500 hektárjának minden négyzetcentimétere az itt élő ezer-ezer- kétszáz túzok túlélését szolgálja. Vetik, persze, hogy vetik a területet, repcével, gabonafélével, de betakarítani csak annyit takarítanak be, amennyit a madár meghagyott. A répcét például le sem vágják, mivel a téli zöld a legzordabb évszak eledele. Az impozáns szárnyas 1970-ig vadászható volt, de nem ám sörétes puskával, akár az apróvadak! Neki távcsöves, golyós fegyver dukált! Kár, hogy a „zsákmány” nem tudta értékelni ezt a megbecsülést. Ma már természetesen tilos az elejtése. Van persze aki megtéved — vadlibának: vagy a jóég tudja minek nézi — és az eget elhomályosító célpontra rátüzel. Ilyenkor a birság 50 ezer forint, plusz a fegyelemsértésért járó külön büntetés. Ha valakire rábizonyítják, hogy túzokejtés szándékával indult a határba, másfél évi börtön is lehet a „taksa”. Ha Dévaványának címere lenne, benne minden bizonynyal helyet kapna a túzok. „Neki” köszönhető, hogy a község Európa-hírű lett és hogy határában a tájvédelmi körzet tájba illő épületefeladat, nem is hinné az ember. A túzok — mivel nincs tisztában saját értékével — meglehetősen nagyvonalú az utódlás kérdésében. Fészkét — ha annak lehet nevezni a néhány összehordott ágat — földmélyedésbe rakja, ide helyezi aztán két- három tojását, ami gyakran kerül a mezőgazdasági gépek útjába. A traktorosok nem átallanak leszálni a nyeregből, és lelkiismeretesen értesítik a tájvédelmi körzet embereit, akik keltetőbe teszik a tojást. A becsületes megtaláló tojásonként 50 forintot kap. Azonnal, ott a határban kifizetve. Az összeget szerénynek találtam a meglelt kincs értékéhez képest, ám Pálik Ferenc megnyugtatott, hogy így van ez jól: ha ezer forintot adnának tojásonként, családok hétvégi programjává válna a tojáskeresés, márpedig arra semmi szükség, hogy a fészkeket túl- buzgalomból megbolygassák. Hogy mi lesz a keltetőből kikerült túzokcsibék sorsa? Semmiképp nem az, ami korábban: a vadászok régebben is összeszedték az elhagyott tojásokat, otthon tyúk alá tették, és a baromfiudvarban nevelték a túzokapróságokat. Amikor felcseperedtek, kocsira rakták őket, szemüket bekötötték, és tekervényes úton kivitték a határba. Szabadon enra sütve, dehát a repce íze nagyon érződött rajta, így a szomszédok lakmározták meg rendre. Akkor tudták meg, hogy friss nyúzás segített volna rajta, amikor már tilos volt a vadászata. Pedig Dévaványán gyakori fogás volt a túzokhús a házi étrendben. Télen, amikor a madarak tollára vastag jégréteg fagyott, úgy lehetett őket csapatostól beterelni az ólba, akár a birkákat. Tudnak olyanokról, akik éjjel zseblámpával lepték meg az alvó csapatot, és kíméletlenül lebunkózták a madarakat. Ma a legnagyobb veszély számukra az elektromosság: az elhullott állatok 90 százaléka a magasfeszültséggel való találkozáskor leli halálát. Amikor Ukrajnában villamosítottak, a túzokállomány 70 százaléka elhullott. Százával szedték össze a szárnyasokat a vezetékek alatt; pechjükre éppen a repülési magasságban futottak a vezetékek . .. Össze! Dévaványán tartják az Európai Túzokvédelmi Kongresszust az UNESCO is programot hirdetett a világ természeti és kulturális értékeinek megmentésére, s alighanem a listán lesz a dévaványai túzokrezervátum is. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok — de még jobb lenne a túzok holnapután. Palágyi Béla Egy Ifivfibe tekintő csendes centenáriumi megemlékezés „Szentandrás pusztán lévő házak vagy szállások, lakatlanok és csak arra szolgálnak ez árokszállásiaknak, hogy ha ott földjeiket művelik, bennük átéjjeleznek” — jegyzi meg egy II. József korabeli, német nyelvű térkép szövege a mai Jászszentand- rásról. A környéken egykor lakott település volt, de a XV. századtól már rendesen pusztának (egyszer zent András telkének) említik az oklevelek. A neve pedig legtöbbször birtokperekben szerepel, mivel kincstári birtok volt, és rendszeresen használták az árokszállási jászok. Végül a redemptió tett pontot a több évszázados vitára, mivel a pusztáért Árokszállás birtokossága kifizette a megváltást. Tűzhely a homokon Hosszú ideig legelőnek használták, majd a belterjes gazdálkodás kezdetével az egyik családtag kiköltözött a pusztára. Először csak néhány éjszakára majd az istállót szobával toldták meg, és a városba (Árokszállásra) csak vásárba, búcsúba jártak haza. Aki pedig ott kint, a homokon tűzhelyet épített és családot alapított, az már a pusztát tekintette otthonának. Egyre többen voltak ilyen kiköltözők, akik a saját földjükre állították a házukat és az így kialakult tanyaközpontok külön közösséget alkottak. Abban azonban közös volt a gondjuk, hogy Jászárokszállás elöljárósága elhanyagolta őket. Nem csoda, ha a nagy távolság miatt terhessé vált az igények teljesítése, mert a múlt század második felében három évtized alatt megtízszereződött a lélekszám a szentandrási tanyavilágban. Sipos István, a művelődési ház nyugdíjas igazgatója idézi fel a község múltját ami ténylegesen 1886. január elsejétől mérhető. Több éves elszakadási törekvés után ugyanis akkor kezdődött a pusztai lakók önálló élete a jászsági alsójárás kebelében. Ennek éppen száz esztendeje. Nem naey idő egy település történetében, de ahhoz éppen elég, hogy tisztességes krónikája legyen. A három emberöltő változásait éppen most örökítik meg a községi lokálpatrióták, hogy nyomtatott alakban örökül hagyják az utódokra. Szorgalmas munkával telt ez a száz év, volt gyarapodás és elszegényedés, voltak háborúk. sorsfordulók. Egy ideig még tartott a vita a vagyonmegosztásról, azután ritkultak a rokonlátogatások is. Mára már csak egy-két volt nagy család ápolja kapcsolatait jászárokszállási atyafiaival. A jó föld nemcsak a búzát, a kukoricát, hanem a szőlőt, a dohányt, a gyümölcsöt is megtermetté. Lakosai a szomszédos Jászapátira jártak piacra, a közigazgatási kötelékeket pedig még szorosabbra fűzte az 1910-ben épített „csinált út”. (Jászárokszálláshoz ma is csak egy 28 kilométeres földút köti.) A templom, a csárda, a postahivatal, a vegyeskereskedés közelében éppen 100 éve épült a községháza és az iskola, de önállósága ■ellenére faluvá mégsem akart fejlődni Jászszentand- rás. A tanyákkal elhintett határban külön központok alakultak kocsmával, közösségi helyiségekkel, bennük egyletekkel, dalkörrel, és békességben tartották egymással a kapcsolatot Heves megyéből a Csordajárásra, a leggyengébb határrészbe átköltözött „mészégetők” (így csúfolták őket), kimaradtak ebből. A megkülönböztetés csak a felszabadulás után oldódott fel. az első igazi közösségi példát pedig éppen ők mutatták a falunak, amikor a Járás-tanyán, szinte saját erejükből, kultúrházat építettek. Kiss István tanácselnök kimondatlanul is innen méri a közösséggé alakulást, mert azóta a lakosság összefogása megváltoztatta a község arculatát. Óvodát bővítettek, iskolai ebédlő, tornaterem, orvosi rendelő, kultúrház készült, felépítettek egy 7 tantermes iskolát, és állandóan rendezik, csinosítják környéküket. 1 legnagyobb fordulat Száz év alatt sokat változott az élet, bólogatnak az idősebb szentandrási paraszt- emberek, mindez azonban különösen az utóbbi 25—30 évben történt. A mezőgazdaság szocialista átszervezése — igaz nem előzmények nélkül — hozta számukra a legnagyobb fordulatot Évekig nem volt kedvükre való a közösben a munka, hiszen a felszabadulás után is, aki tehette, a maga földjét túrta. A lakosság 90 százaléka tanyán élt, és csak a tagosítás után húzódtak be az emberek a közigazgatási központba. A szövetkezet pedig, amely a változást hozta, nemsokára megyei, országos hírűvé vált. jó gazdálkodásával sorozatban érte el a Kiváló Szövetkezet címet. A Haladás Tsz tagjainak tisztes jövedelmet ad, amit a dolgozók a háztáji gazdaságokban egészíthetnek ki:malacot nevelnek, disznót hizlalnak, libát tömnek, idén pedig megduplázódott a fóliasátrak területe. Jól, szépen, gazdagon (így mondják) él Jászszentandrás népe, a föld, amelyhez ragaszkodnak, közös munkájuk nyomán adakozóan viselkedik. Bár a község egynegyede tanyán él, megállt az elvándorlás, nem akarják elhagyni falujukat. A szolgáltatást 68 kisiparos látja el, a kereskedelemben pedig a Jászapáti és Vidéke Áfész és a helyi tsz városi színvonalat biztosít. A falu vendégszeretete Erre szükség is van. különösen nyáron, amikor megkétszereződik a község lakossága. A termálfürdő híre messzire eljutott, az idelátogatók érdekében körülötte kempinget, üdülőtelkeket alakítottak ki. A visszatérő vendégeket nemcsak a gyógyhatású víz és strand kellemes környezete, hanem a falu vendégszeretete is vonzza. A strand május elsején medencebállal nyúlik, és egész nyáron koncertek, nótaestek, filmvetítések, irodalmi műsorok szórakoztatják a vendégeket. A műsoroknak a könyvtár a gazdája az idegenforgalomból a szellemi szolgáltatással veszi ki részét. A jó hírű tsz és strand mellett a szentandrásiak ma már a templomukra is büszkék. Aba-Novák Vilmos 1933- ban festett pokolbeli ielene- tei olyan felháborodást keltettek akkoriban a helybeliekben, hogy a szenvedélyek lángja a pápáig elért. Az indulatok már régóta elcsendesedtek. a csodálatos freskók pedig a magyar képzőművé- veszt megbecsült értékeivé váltak, növelik a község hírnevét, s méltán tekinthetnek rájuk büszkeséggel a szentandrásiak. Lepergett az önállóság első száz éve. Nem volt nagy ünnepség, a januári tanácsülés egyik napirendjében emlékeztek meg az évfordulóróL Inkább a további fejlesztés lehetőségeit és feladatait vették sorra. Lukácsi Pál Munkában a formázók. Képünk Mezőtúron a Fazekasok Népművészeti Háziipari Szövetkezetében készült. <T. Z.)
