Szolnok Megyei Néplap, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-15 / 113. szám
1988. MÁJUS 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Tegnap befejeződtek megyénkben a magya r—csehszlovák barátsági napok rendezvényei. Délután a városközpontban térzenével búcsúzott a szolnokiaktól a Zadovjaci rézfúvósok együttese. A barátsági napok keretében a megye 5t településén mutatkoztak be, legutoljára tegnap este Beseny szögön, a barátsági gyűlés résztvevőinek (Fotó: Mészáros János) Játszani is engedd! Nyílt napok a megyei gyakorló óvodában A város árnyékában Tanyák a Körös környékén Nyílt napokat tartottak a hét elején a Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Továbbképző Gyakorló Óvodájában. A Szolnoki Ságvári Körúti óvoda, amely tavaly pályázaton nyerte el e megtisztelő címet már szeptembertől folyamatosan látja vendégül a megye óvónőit. Eddig tíz alkalommal került sor különböző bemutató foglalkozásra, illetve egy kiállításra a megyei ábrázoló munka- közösség, valamint a gyerekek munkáiból. A nyílt napok rendezvénysorozata azonban kiemelkedik a gyakorló óvoda eddigi tevékenységéből, hiszen tulajdonképpen először adott átfogó képet az intézmény a nevelőmunkájáról. Hétfőn a gyerekek játék- és szabadidős tevékenységeit, a helyes, szabályos közlekelé- si ismeretek elsajátításának, gyakoroltatásának módszereit mutatták be a megye legkülönbözőbb pontjáról érkezett óvónőknek. Kedden az ének-zenei, tegnap pedig az anyanyelvi nevelésről kaptak ízelítőt a vendégek. A tegnapi foglalkozások egyikén részt vett Urmössy IldikS, a megyei tanács elnökhelyettese is, s az élményekben gazdag bemutató után a nevelő munkáról, a nyílt napok tapasztalatairól, a további teendőkről beszélgetett a gyakorló óvoda vezetőivel. Az intézményben szeptembertől több mint ötszáz óvónő fordult meg tapasztalat- cserén. Hiszen a foglalkozások megtekintését minden alkalommal a látottak elemzése követte. A nyílt napok rendezvényein több mint százan vettek részt. S hogyan vélekedtek az óvoda nevelő- munkájáról? Valamennyi eszmecserén csak dicséretet hallottunk. S ez az elismerés valóban az egész óvoda munkájára vonatkozik. hiszen a 3—6 éves gyerekeket nem is lehetne előkészíteni, előre „betanítani” a bemutató foglalkozásra, őket nem zavarta a népes nézőközönség, ugyanúgy viselkedtek, mint máskor, amikor maguk között vannak. Így megbízható képet kaptunk jó ne- veltségi szintjükről, amelyet igen alapos és tudatosan szervezett gyermekközpontú munka előzhetett meg. A fogladkozásokon az életkori, sajátosságoknak megfelelően a játék volt az egyetlen módszer. Akár a teremben, akár a szép, már-már idillikus udvaron a sok-sok ötletes játék — amelyek inkább az óvónők fantáziáját, semmint az anyagi lehetőségeket tükis gyermekszeretetről tanúskodik, s a „játszani is engedd” gondolatát sugallja. Nagyon is jogosan választották hát a gyakorló óvoda nevelői a nyílt napok mottójául József Attila szép verssorát. A játék és a játékkal való nevelés lehetőségeinek megmutatása, a jó tapasztalatok továbbadása mellett — mint Kollár Jánosné, a gyakorló óvoda vezetője elmondta — legfőbb feladatuknak tekintik a jövőben a korszerűsített óvodai nevelési program általános bevezetése előtti megvalósítását. Pontosan azért, bogy segítséget tudjanak majd adni a megye óvónőinek az új dokumentum követelményeinek teljesítésében. Ezen kívül számos 'kutatásban, kísérletben is részt vállal persze a gyakorló óvoda. Foglalkoznak a rugalmas iskolakezdés lehetőségeivel, az óvoda és az iskola alsótagozatos nevelői közötti együttműködés javításának kérdéseivel a tankötelezettségi törvény teljesítésében. Ugyancsak a közeljövő tervei között szerepel különböző megyei illetve országos módszertani útmutatók összeállításában való aktív közreműködés. Így például többek között matematikából, anyanyelvi játékokból, s az egészséges életmódra nevelésről készítenek útmutatót, illetve közreműködnek a megírásban. Az írásos anyagok mellett természetesen a jövőben is terveznek a mostanihoz hasonló nyílt napokat, bemutatókat, amelyek — mint a vendég óvónők is megjegyezték — igen értékes segítséget adnak a munkához, és példát, mintát a 3—6 éves kisgyerekek neveléséhez. Tímár László tanyája nyúliramodásra fehérük a műúttól. Keskeny makadámút kanyarog a gé- meskútig, ahol két barátságtalan eb vicsorgatja ránk fogait. Az ól mögött széna- és szalmakazlak, csutkaszárkú- pok kapaszkodnak az ég felé, jelezvén: akad lábasjószág, nem is kevés. A harmincéves, jókötésű házigazda feleségével és két kisfiával lakik: itt. NAPONTA HATVAN LITER — Az asszony gyeden van, ő a Mezőtúri Magyar—Mongol Téeszben dolgozik, én pedig egyéni gazdálkodó vagyok. — Meg lehet ebből élni? — Ha valaki a hajnallal ébred, és csak az estével kukkant a szobába — közben meg folyvást dolgozik, akkor igen. Hat tehén, hat borjú, húsz disznó, meg temérdek aprólék akad a portón. Naponta 60 liter tejet hordok a csarnokba. — Látom, villannyal világítanak. — Igen, így tévét, mosógépet, centrifugát is használhatunk. — Még fiatalok. Szórakozás? — Moziba nagy ritkán jutunk el, pedig nincs messze Mezőtúr. Télen néha átballagunk Fekécsékhez vagy Varjúékhoz a szomszédba tanyásmi. De ilyenkor erre nem futja az időből. — Meddig hallgatják még a tücsökzenét? — Pár esztendeig biztosan, amíg összeszedjük magunkat. Ha nőnek a fiúk, azért közelebb húzódunk a városhoz. Itt nyugodtabb, ott kényelmesebb, meg minden karnyújtásnyira esik, hiszen ide még az ivóvizet is bentről hordjuk. Tímárék még szerencsések, mivel a város árnyékában találtak otthont, de azt a tanyát, ahová most iparkodunk, szinte a világ végére építette egykori tulajdonosa. A cseréptetős ház egy dombról figyeli a kanyargó Köröst, az udvar meg a környéke még Szolnok megye, túl a vízen, már Békés. Ide aszfalt, téglajárda se vezet, hacsak nem számítom útnak azt a keskeny gyalogösvényt, amely a mezőkön át kanyarog. A fehér homlokú házról, istállóról pereg a mész, jelezve: bizony fegen csinosíthatta asszonyi kéz. Kőha- jításnyira a szomszédban lakatlan romtanya dacol a rontó idővel. A gazda Pályi István akkor száll le éppen a kerékpárról: kenyeret hozott magának. — Noha még csak 64 tavaszt értem meg, olyan fáradt vagyok, mintha Pestről kerekeztem volna haza. Pipagyújtásnyi időre betérünk a mestergerendás konyhába, ahová csak búvik a fény a tenyérnyi ablakon. Hideg a kályha, rajta edények, látszik, régen gyújthattak be. Három éve temettem el az asszonyt, azóta egyedül mor- zsolgatom a napokat. Van azért két hű kutyám, két csikóm, anyadisznóm, meg aprólék is. — Ki főz? — Egy jó szomszéd sűrűn áthív egy tál meleg ételre. Azután a fiam is szokott hozni, aki az özvegyasz- szony nővéremmel lakik benn Túron. — Este? — Átmegyek Pusztaiékhoz, nézzük a telepes tévét, és mire meglepne az álam, hazaballagok. — Nem fél egyedül itt, a világ végén? — Reggel a férjem kocsival beviszi Mezőtúrra a tejet, meg a kislányt az isk'o- laelőkészítőbe. Nem vették fel egész napra, mondván, én nem dolgozom, így délben újra berobog érte és hazahozza. A szürkületben aztán még egyszer megteszi az utat az esti fejessel. — A benzin egy vagyonba kerülhet. — Bizony, ha hiszi, ha nem, a keresete jó része erre kell. Pedig összehúzzuk magunkat, csak a legszükségesebbre költünk. — Ivóvíz? — Az udvaron levő gé- meskútból vesszük: nézték már többször is a szakemberek, de nem találtak hibát. A nyaralók is tőlünk hordják, és baja még egynek sem esett. Azért jövőre beköltözünk, már áll a ház Túron, no, meg a lányunk is iskolás lesz. — Mindenki itthagyja ezt a határrészt? — Ugrai Rózsi néni biztosan nem. Ott, a fák közt az a sárga falú a tanyája, nem messze az úttól! — mutat a távolba. Rózsi néni még ma is energikus asszony, mozgása után hihetetlennek tűnik 73 esztendeje. Éppen a tanya végét tapasztotta. Valamikor a vasútnál dolgozott, onnan Mivel Mezőtúr térségében még mintegy ezernyolcszáz ember él külterületen, utunk végén a városi tanácsot kerestük fel, ahol dr. Erdélyi Ferenc vb-titkárral beszélgettünk. — Noha a tanyasi lakosság száma az elmúlt öt évben közel kétszázzal csökkent az általuk termelt hús, tej, tojás, baromfi, zöldség értéke viszont nem; ez is igazolja: mennyire nem mellékes a tevékenységük az ellátásban. Meglepő, hogy a hetven éven felüliek száma csak alig százhúsz, viszont egyre több a fiatal, aki így próbál néhány esztendeig szerencsét: sok munkával pénzt gyűjteni a városi házépítéshez. — Hogyan segítik őket a gazdálkodó szervek és a tanács? — A közelebbi tanyákhoz út épült, így jobb a közlekedés. Bővül a kedvezmények köre is, például a jószágtartáshoz nélkülözhetetlen legelőt rendszerint a ház körül mérik ki nekik. A rászorulókat pedig felvesszük — Mitől? Kitől? Meg itt vannak a kutyák. Azért ha a tanyáért adnának harminc ezret, meg a csikók is vevőre lelnének, búcsút intenék a környéknek. Pedig hej, de szerettem itt lakni! — Mennyi a nyugdíja? — Kétezernégyszáz. — Nem kért segélyt a tanácstól? A fejét rázza. — Nem. Kijövök belől#, meg pótolom a jószágtartással. Nem a forint hiányzik innen, hanem egy jó asszony. Azt meg úgy se tud adni a tanács! — tolja feljebb a sapkáját keserű mosollyal. Az említett Pusztaiék István bácsi szerint közel laknak. noha mennünk kell egy kiadós kilométert mire eljutunk hozzájuk. A házban három nemzedék: a nagymama, a fiatalok megy egy hatéves lányunoka él együtt. Pusztainé járóképtelen özvegyasszony, a veje téeszben dolgozik, a lánya meg háztartásbeli. Temérdek a jószág, szóval itt se nagyon kell keresni a dolgot. került nyugdíjba. Egy bizonyos: messze környéken eredeti, érdekes embernek tartják. Beinvitál a konyhába. — Soha nem mentem férjhez, noha kétszer is gyűrűs menyasszony voltam. Leírhatja nyugodtan; így aztán vénlány maradtam. — Hogyan telik az idő? — Rejtvény fejtek, nézem a tévét, mivel villanyom Is van, meg legeltetem a jószágokat. Tizenhat macskát tartok, de úgy szoktattam mindet, hogy a névjegyét egy se teszi le idebenn. Nézze őket, akad még egyéb nevezetességük is! Bizony akad: még pedig nem is akármilyen! A macskák a konyhában meg a szobában kímélet nélkül elpusztítják, megfogják a legyeket. Még így ajtóra futni, ablakkeretre ugrani, mászni nem láttam egérpusztítókat! Rózsi néni azért nincsen egyedül: van egy 48 éves. fogadott fia, aki Mezőtúron lakik, de a jószágait itt tartja, és reggel, este kijár hozzájuk etetni. — Figyelem, várom a jöttét, így jól eltelik a nap. Én itt maradok a pusztán, mert nem bírom a várost, a tömeget. Hogy meddig, nem tudom, de bízom: nem pergett le még minden homokszemem, hiszen orvossal én még csak utcán találkoztam. a hetes napközibe, szociális otthonba. Az üzemi mezőőrök is fel-felkeresik őket, ők hozzák-viszik a híreket, jelzéssel vannak sorsukról. — A településfejlesztési hozzájárulás... — A tanyasiak is megszavazták, ez most évi 500 forint. Hogy mire költik, a három külterületi tanácstag vezetésével erről kizárólag ők maguk döntenek. Azok a tanyák, amelyek műút, út közelében nyújtózkodnak, maradnak. Kerülnek beléjük lakók is, főleg ha a villanypóznák sora elér a kerítésig. Az „isten háta mögötti” helyre épültek pedig korosodó tulajdonosaikkal együtt dacolnak az idővel, a szelekkel, hogy a zu tán az esztendők terhe alatt megroppant derekukat egyszer csak megadóan simítsák a földre. Gazdáik, ha még élnek, a városba húzódnak, a falak pedig a természet örök törvénye szerint visz- szakerülnek abba a Körösparti gazdag talajba, amelyből emberöltőkkel korábban vályog alakban vétettek ... D. Saabé Miklós T. G. A Kecskeméti Konzervgyár tiszakürti telepén jelenleg 5 literes visszaváltott üvegeket tisztítanak. Naponta 8—10 ezret küldenek a központi gyárnak (T. Z.) razik —, és a gyakorló kert Az udvaron, árnyas fák alatt formálódnak az „alkotások” HÁROMSZOR IS MEGY MÉG MINDIG VÁLLALJÁK