Szolnok Megyei Néplap, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-02 / 77. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. ÁPRILIS 2. Gyászhir — köszönetnyilvánítások Fájó »Ívvel tudatjuk, mindazokkal akik ismerték és szerették, bogy szeretett feleségem MOLNÁR jőzsefné született D. Molnár Ilona 1986. március 2G-án elhunyt. Temetése 1986. április 3-án 14 órakor lesz a mezőtúri Alsórészi temetőben. A gyászoló férje. Kószönetet mondunk mindazoknak, akik kisfiúnk, VÁGÁNY ZOLIKA temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család, Zagyvarékas. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, barátoknak, a megyei és városi rendőr- kapitányság vezetőinek és dolgozóinak, az Alföldi Téglaipari Vállalat vezetőinek és dolgozóinak, a Honvéd Szabó L. Sportegyesület vezetőinek és tagjainak, a vendéglátó vállalat dolgozóinak és mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk DAVID LAJOS temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétnyilvánltásukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és családja, Mezőtúr. Hálás szívvel mondok köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, Jó barátoknak, szomszédoknak, akik szeretett édesanyám DR. RACZ PALNÉ született Gábris Anna temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. részvétnyilvánltásukkal, távirataikkal mélységes fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló fia, Jászberény. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem A. SZABÓ ANDRASNÉ született Székely Rozália temetésén megjelentek, a gyászoló családdal együtt éreztek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönöm a Kőtelki Ady, a Szolnoki Felszabadulás Tsz-ek vezetőségeinek, a Szőke Tisza Afész, az öregek napközi otthona vezetőjének és tagjainak, valamint az Ady Sporthorgász Egyesület vezetőségének, akik jelenlétükkel nyilvánították ki tiszteletüket, és azoknak a jó barátoknak, ismerősöknek, akik oly nagy számban vettek részt a temetésen. Hálás szívvel köszönt a Szabó család. Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, kedves ismerősöknek, szomszédoknak, a Papírgyár anyagellátási osztálya, a Tejipari Vállalat szállítási osztálya munkatársainak, akik édesapánk id. GARAMI LÁSZLÓ temetésén részt vettek. Gyászoló család, Szolnok. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapám SZELEI IMRE temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyilvánltásukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Törökszentmiklós. DINN YEPA LANTA - NEVELÉST vállalok. Érdeklődő leveleket: „Törökszentmiklós környéke" jeligére a kiadóba kérem. (3604) TRABANT Speclál, 3 éves, megkímélt állapotban eladó. Ti- szaföldvár, Petőfi út 3. Telefon: 233. (3683) NAGYKÖRŰ, Rákóczi út 68. szám alatti 446 négyszögöl üdülőnek minősített porta, termő gyümölcsössel, kis parasztházzal, esetleg megosztva is eladó. Érdeklődni a helyszínen vagy telefonon munkaidő után a 16-336-on. (2948) TERRA 20-as 125 cm4 * 2 3 4 *-es csehszlovák klstraktor és 7,6x10,5 rrv-es gyári alumínium fóliaváz eládó. Szandaszőlős, Karinthy út 210. (3837) TÓSZEGEN, a halastó mellett zártkert eladó. Szolnok, Csanádi krt. 18. VII/1. Telefon: 16274. (3791) ____________ S ZOLNOKON 2 szobás, fürdőszobás lakás melléképülettel eladó. Tőr út 6. (2630) VÁMKEZELT új Sinclair 16 K és egyéves kék színű Zsuzsi babakocsi eladó. Szolnok, Ady E. út 20. 11/10. (3892) SZÁND ASZÖLÖ- SÖN, a Krúdy Gy. úton 200 négyszögöl belterület eladó 150 ezer Ft-ért. „Utca nyílik 122” jeligére a kiadóba. (3854) ______________ K ÉTSZOBÁS, tető- tér-beépítéses ikerház fele eladó. Érdeklődni : Szandaszőlős, Eper út 3/a. hétköznap 16 óra után, szombat, vasárnap egész nap. (3884) MŰSZAKI vizsgázott PF-es Lada 1200-as eladó. Érdeklődni : hétköznap 17 óra után szombat-vasárnap egész nap. Szolnok, Palla István krt. 34. fsz. 1, (3728) SZANDASZŐLŐSI kertes, 2 szobás családi házunkat elcserélnénk szolnoki lakásra. Minden megoldás érdekel. „ŐSZ” jeligére a kiadóba. (3727) 8 éves Wartburg Limousin eladó. Rá- kócziújfalu, Peitőfi út 32.__(3723)________ H OLT-TISZA-PAR- TI üdülőtelepen, az Agnes utcában üdülő eladó. „Tavasz 370” Jeligére a kiadóba. (3718)________ M ÁSFÉL éves Zsuk, 25 ezer km-rel, eladó. Jászapáti, telelőn 112. Bankos. (3717)__________________ TS 125-ös MZ motorkerékpár és York malacok eladók. Tolnai Ferenc, Öcsöd, Hunyadi út 12. Érdeklődni: 14 óra után. (3761) INGATLAN 2,5 szobás, központi íütéses családi ! ház eladó. Szolnok, Fényes A. út 10. (H. 679) .__________________ E LADÓ családi ház, 600 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Pólyák Ferenc, Ti- szainoka, Széchenyi út 30, (H. 685) IRODÁNAK 70 m2-es telefonos helyiség a központban kiadó. Érdeklődni: telefonon: 12-827 12 órától. (H. 681)_________ E LADÓ 1 hold szántóföld, megosztva is. Szolnok, i Koszorú út 9. (Fehérkereszt pa- tikánál). (H. 680) TISZAPÜSPÖKI, Béke u. 17. sz- családi ház, 300 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: a helyszínen. (H. 684) JÁSZBERÉNYBEN, a városközponthoz közel kétszintes, összkomfortos lakóépület, 154 négyszögöl telekkel eladó. Földszinten 60 m2-es helyiség bármilyen célra kialakítható. Jászberény, Méhész út 12. Te- leton: 12-085. (3430) CSALÁDI ház sürgősen eladó. Karcag, Damjanich 37. (3634) CSERKESZÖLÖN, a második keresztdü- lőben 550 négyszögöl homok eladó. Irányár: 70 Ft/négyszögöl. Érdeklődni: Szabó Ferenc, Tiszakürt, Tabán 18, (3354) TÖRÖKSZEN-tmt LOS, Kelet utca 2 háromszobás, központi fűtéses, jól megközelíthető helyen levő családi ház áron alul, sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: dr. Pataky Csaba ügyvéd vagy 17 óra után Budai Nagy Antal út 8. szám alatt. (3119) _________ T ISZA VARKONYI szőlőben, Kereszt dűlő 45. sz. alatt 400 négyszögöl telek, fele szőlő, vegyes termő gyümölcsfák, és egy víkendépülettel eladó. Víz, villany bekötve. Érdeklődni: Vágó József, Jászkarajenő, József Attila út 100, K2777) HÁROM szoba, összkomfortos. gázfűtéses, ipari áramos, korszerű, kertes családi ház eladó. Simon István, Törökszentmiklós, Nyár út 1, (3120) __________ V ÁMOSGYDRKÖN Vörös Hadsereg út 160. alatt kétszobás, bekölözhető családi ház, nagy kerttel, kb. fél hold szántófölddel sürgősen eladó. Érdeklődni: vasárnap, 11—13 óráig. (3012) TÓSZEG, Dózsa Gy. út 11. sz. két és fél szobás, fürdőszobás ház eladó, saroktelken. Érdeklődni: délután. (H, 601) HOMOKON, a kőút- tól 50 m-re 550 négyszögöl kordonművelésű szőlő kisebb épülettel eladó. Posta, iskola, bolt 5 percre. Érdeklődni: Tiszaföldvár, öszőlő. Fő út 34, (3442) 4 szobás, összkomfortos, tetőtér-beépi- téses, alápincézett új ház, melléképülettel eladó. Jászberény, Messzelátó út 1/a. (2424)__________________ ' SZANDASZÖLÖSÖN építési telek, engedélyezett tervdokumentációval, alap, cserép, födémpanel, szllikát és egyéb anyagokkal sürgősen eladó. „Szőke” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 633) SZOLNOKÉ kertes házat vennék készpénzért. „Minden megoldás érdekel 320" jeligére a ki- adóba. (2442) _ RAKOCZIFALVA, Bartók út 102. alatti összkomfortos csa- ládl ház eladó. (3306) RAKOCZIO J FALUBAN 200 négyszögöl építési telek eladó. Víz, villany van. Érdeklődni : Szolnok, Szántó krt. 19. 1/7. 17 óra után. (3173) MÁSFÉL szobás ház olcsón eladó, Tiszaföldvár, Kállai Éva út 4. (3320) TISZAFÖLDVÁR, ‘ Fürst Sándor út 20. szám alatt, újszerű állapotban másfél szobás, fürdőszobás ház alsóépülette! 400 négyszögöl telekkel eladó. Irányár 750 ezer Ft. Érdeklődni lehet minden nan délután a fenti elmen. (3322) A kiskörei víztározó mellett, üdülőkörzetben, Tlszaderzsen lakóház 1731 m2 telekkel — a telek megosztható — eladó. Érdeklődni: Bán József, Poroszló, Vörösmarty 3. Telefon: 60. (3853) CSALÁDI házak sürgősen eladók. Jászárokszállás, Mikszáth Kálmán út 7„ valamint Eötvös Loránd út 28. Érdeklődni lehet: Márkus Ferenc Budapest, 1097. Tóth Kálmán út 35. vagy telefonon: 131-235 számon. Személyesen megtekinthető megegyezés szerint hétvégeken. (2865) SZANDASZÓLÖ- SÖN, a Gorkij úton társasházlakás, gépkocsitárolóval eladó. Érdeklődni lehet: az OTP Szolnok Megyei Igazgatóságánál. (3008) TISZAFÜREDEN, két szoba, komfortos családi ház, 250 négyszögöl kerttel eladó. Érdeklődni: Hold út 15, sz. (3806) ELADÓ 2 szobás családi ház, mellék- épületekkel, 400 négyszögöl gyümölcsössel. Szolnok, Alma út 6. szám. (Ko- csoros). Érdeklődni: Holló Szabó József Szolnok, Orosz Gy. út 19. fsz. 3. hétköz- nap 16 órától. (3843) BEREKFÜRDŐN, ä stranddal szemben Berek tér 18. szám alatti ház eladó. Vállalati üdülő építésére is alkalmas. Érdeklődni lehet mln- den nap. (3633) ÉPÍTKEZŐK! 180 négyszögöl közművesített telek eladó. Martfű. Dobó Katalin út 14. szám alatt kész épület alap + lábazat, Kisbér-típusterv, 96 m2. Érdeklődni lehet: Búzás Károly, Kengyel. Bajcsy út 66. (3405) ELADÓ 3 szobás, összkomfortos családi ház, mellék- épülettel, Abony, Vörösmarty út 7. Pintér. __(2543)__ A BONYBAN, Kazinczy út 47. szám alatt, 392 négyszög- öles szőlővel, hobbinak is alkalmas terület eladó. Érdeklődni : Abony, Tompa M. út 10., este 16 órától és szombat, vasárnap egész nap. (2543) _____________ H ÁZ eladó, Törökszentmiklós, Somogyi út 18„ azonnali beköltözéssel. Vezetékes gáz megoldható. Érdeklődni : Mátyás király út 7, (3347)______ N ESZÜR 6. dűlőben, a Grósz fogorvos- féle 32 sor szőlő, gyümölcsfákkal, felszereléssel eladó vagy bérbe adó. Cím : Bakonylné Dé- kány Éva, Budapest, 1126. Böszörményi út 42, 1/2, (2855) LAKAS eladó. Jászberény, Székely Mihály út 2„ fsz. 2. (3011)_________________ É PÍTKEZŐK, tolda- léképltők figyelem! Nagy méretű téglaház bontásra eladó. Érdeklődni lehet: Szolnok, Kalász ut- ca 2/a alatt. (3236) JASZJÄKOHAL- MAN, Nyár út 19. alatt, a 31-es úttól kb. 300 m-re összkomfortos, központi fűtéses családi, lakóépület, két garázzsal, közel 600 négyszögöl kerttel eladó. Érdeklődni: a helyszínen és Jászberény, 12-085- ös telefonon. (3431) JÁSZBERÉNY/ Juhász út 19. alatt lévő 2 szobás családi ház eladó. Érdeklődni : a helyszínen, vagy a Kossuth út 108. alatti üzletben. (3436) KÉTPÖN, Arany J. út 4. alatt 228 négyszögöl közművesített építési telek eladó. Érdeklődni: Arany J. út 3. (3313) ELADÓ Cibakházán egyszobás, konyhás családi ház, 300 négyszögöl telekkel. Érdeklődni : Külsőszékes út 8. címen. (3229) Árverésre kerül Tiszaföldvár, Árvái J. út 44/a. sz. alatti ingatlan. Az árverés helye: Tiszaföldvár, Árvái J. út 44/a. Az árverés időpontja: 1986. április 3. de. 11 óra. Az árverési előleg összege 60 ezer Ft. Az ingatlan becsült forgalmi összege 1200 ezer Ft. Aki a fenti ingatlant meg kívánja vásárolni, kérjük. hogy az árverésen vegyen részt. Előzetes felvilágosítás: dr. Pásztor János, Körösmenti Tsz, Kunszentmárton. Marx K. út 8. (3023) KÉTSZOBÁS, családi ház eladó Tiszaföldvár, O Nagy B. út 7. sz. alatt. (3002) KUNSZENTMAR- TON, Béke utca 11. szám alatti lakóház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni dr. Szabó János ügyvédnél, Kunszentmártoni ÜMK. (3178) ______ HÖLT-TISZANAL vízparti telek a sza- joli oldalon (200 négvszögöl zártkert) beállt szőlő-gyümölcsössel. épülettel. víz, villany van, műút befizetve — igényesnek eladó. Érdeklődni: Szolnok, Mosonyl út 3. 1/3. 18 óra után. (3282) 440 négyszögöl építésre és hétvégi hobbinak alkalmas telek eladó Rákóczi- falván. a Kolozsvári úton. Érdeklődni minden nap délután 17 órától, szombaton, vasárnap egész nap. Szolnok, dr. Csanádi krt. 15—17. IV/38. (3283) JÁSZBERÉNY, Ne- szür 11. dűlőben az új Lehel Gyöngye szálloda közelében, kertészkedésre alkalmas földterület eladó. Épület, kút van. Érdeklődni lehet: Jászberény, Hunyadi J. út 49. 11/16. az esti órákban. (3226) MÁSFÉL szobás kis családi ház, nagy melléképülettel, összkomfortos, gázos, két család részére alkalmas, eladó vagy szövetkezeti lakásra cserélhető. Érdeklődni : naponta 16 órától, szombat, vasárnap egész nap, Szolnok, Farkas út 23. (3260) ___________ J AVORINA alpesti tetős cseh faház, gyári csomagolásban eladó. Ajánlatot: 16-478-as telefonszámra. (3246)__ H ÁROM szoba, összkomfortos ház üzleti, ipari tevékenységre alkalmas helyen, faluközpontban olcsón eladó vagy szolnoki lakásra cserélhető. Garamszeg Anna, Tiszaföldvár, Bajcsy 48. (3361)_____________ ÜZEMELŐ magán szeszfőzde, lakóházzal, melegvízfűtéses üvegházzal, fólia sátrakkal eladó. Abony, Temető 4. (3414) _________________ S ÜRGŐSEN eladó háromszobás, kertes ház, 300 négyszögöl telekkel, termő szőlő és gyümölcsfákkal. Víz a lakásba is bevezetve, azonnal beköltözhető. Cibakháza, Rozgonyi utca 39. sz. alatt. Érdeklődni : minden nap Szolnok, Május 1. utca 7. sz. Magánlakás. (3401)_________ L AKÓHÁZ eladó 984 négyszögöl szőlő és gyümölcsössel. Tiszaföldvár, Bajkai Gábor út 92. Érdeklődni : 16 óra után hétvégén egész nap. (3498) __________ _ TISZAFÖLDVÁR, Kiss M. út 8. szám alatt 2 szobás, központi fűtéses családi ház eladó. Alsóépület, ól van. Érdeklődni egész nap. (3500) ______________ G YOMRON, 66 m2-es, 2 szobás ház sürgősen eladó. Tetőtér- beépítéses. ahol még 2 szoba kialakítható. Megtekinthető: április 4-től Bimbó út 45. Tolnai. (3515) KERTES, központi fűtéses családi ház eladó. Jászjákóhalma, Damjanich tér 4. (3516) ______ B EKÖLTÖZHETŐ, kétszintes családi ház, kövesút mellett eladó. Jászjá- kóhalma, József Attila út 27. (3519) 4 szoba, összkomfortos nagy családi ház, különbejárat- tal, ipari árammal ellátott műhellyel, jószágtartásra alkalmas épületekkel eladó. Ugyanott 200 négyszögöl építési telek eladó. Jászberény, Kertész út 16. (3520) ____________ a badszalőkon 700 négyszögöl építési terület, a Tisza ll. körzetében, megosztva is eladó. Érdeklődni : Törökszentmiklós, Szőke József, Földvárhalom II. dűlő 36. (3575) ______________ 3 szobás, padlástérbeépítésű ház eladó, gázfűtéssel ellátva. Törökszentmiklós, Attila út 2. (3578) ÜZLETNYITŐK, figyelem ! Karcag, Gyarmati út l. szám alatt 40 m2 üzlet + raktárhelyiség, 2 szoba, összkomfortos, családi ház áron alul, azonnal beköltözhetően eladó, 2 család részére is alkalmas. Érdeklődni: Karcag, Varró 15. Farkas László. (3639)________ K ARCAG, Zrínyi út 29 /la. családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Irányár: 320 ezer Ft. Érdeklődni : Zrínyi 27. (3640) __________ K IS családi ház. 104 négyszögöl telekkel eladó. Jászberény, Zagyva-part 13. (36571_________________ G ÉPJÁRMŰ ZI-s 1500-as Lada, friss műszakival eladó. Jászberény, Négyszállás tanya 34. UZ-s DACIA felújított motorral eladó. Érdeklődni Szolnok, Táncsics M. u. 8 11/9. 17 óra után. (H. 641) 3 éves 1300-as „S” LADA eladó. Abony, Damjanich u. 2/a. Bajári. Terepes RO- BUR eladó. „Egészben vagy részben bontva” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 3772)______________ T RABANT sürgősen eladó. Friss műszakival 16 ezer km-t futott. Karcag, ÜJ út 11, (3632)_________ F IGYELEM 1 Régebbi platós UAZ-t keresek, lehet rendszám nélküli is, jutányos áron. Közületi is érdekel. Ajánlatokat erre a címre kérek. Varga Lajos, 5331 Kenderes. Petőfi út 3. szám. (3572) ______ P B írsz. piros színű 1500-as Lada igényesnek eladó. Érdeklődni egész nap Fegyvernek, Bartók Béla utca 6, (H. 815) ELADÓ Wartburg de Luxe, félig felkészítve műszakira, és ugyanott 60—70 mázsa körüli gáti széna. Tiszaföldvár. övirághegy I. 43/b. (3319)________________ T Y-OS Trabant 32 ezer km-rel, megkímélt állapotban eladó. Jászberény, Lázár Henrik út 15. déluán. (3659) TP írsz. Skoda 120 L fehér, jó állapotban eladó. Jászapáti, Szamuely Tibor út 10, (3432)_________ 2 107-es Lada extrákkal, igényesnek eladó. Érdeklődni: szombaton egész nap. Szolnok, Ecse- ki I. út 9. IX/74. (2928)____ 6 01-es Trabant, lejárt műszakival, üzemképesen eladó, vagy jószágra cserélhető. Tiszaroff, vízműtelep, Molnár. (3213) ETZ—250 típusú motorkerékpár eladó. Törökszentmiklós, Táncsics lkt. VIII. ép, IV/20. (3142) ZA rendszámú 1200- as Zsiguli, kifogástalan állapotban eladó. Törökszentmiklós, Mária út 10. (3141)__________________ ID-s S 100-as Skoda jó állapotban eladó. Törökszentmiklós, Köztársaság út 49. (3140)__________ 3 50-es Jáwa eladó. Szolnok, Mikszáth K. út 9. Nagy. (3261)_________________ K H-s rendszámú 3 éves Trabant Combi, friss műszakival eladó. Érdeklődni: Szolnok, Bercsényi út 28. fsz. 1. 17 óra után. (3258) ______ 50 0 kg-os utánfutó magasítóval eladó. Érdeklődni: egész nap, Jászberény, Juhász út 13. (3518) KARAMBOLOZOTT 1200-as Lada ZB írsz. eladó. Irányár: 14—18 eker Ft. Megtekinthető : J ászbe- rény. Hatvani út 26. 16-tól 19 óráig. (3521) PANNÓNIA motor meghajtású, négykerekű klstraktor, pótkocsival eladó. Törökszentmiklós, Bartók Béla út 9. 17 órától.! 3578) Terepi árós, billenős IFA pótkocsi eladó, Öcsöd, Damjanich út 50. Érdeklődni : hétköznap 15 óra után, hétvégén egész nap. (3652) IFA hosszúplatós, friss műszakival és MTZ—50-es KCR rakodóval egybeépítve eladó. örményes, Kő út 58. (3720) ELADÓ 6,5 tonnás billenő platós pótkocsi, érvényes műszakival, ipar megszűnése miatt. Kunhegyes, Arany Já- nos_ 42/a. (3754) 1988-ig vizsgáztatott Trabant eladó. Budapest, XIII., Forgách 39. (3768)______ T EREPES ROBUR eladó. „Egészben vagy részben bontva” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 377)___________________ A DAS-VÉTEL ELADÓ 220 mm-es kombinált gyalugép (körfűrész és fúrófej) 220 W-os, valamint 5 db Skoda S 100-as komplett, használt kerék. Szolnok, Balassa B. út 13/1. (H. 678) KITŰNŐ szülőktől nyolchetes kuvasz- kölykök eladók. Jászszentandrás, Mártírok u. 71. Ban- ka Lajos. (H. 652) KITŰNŐ minősítésű kuvasz kan fedez. Jászszentandrás, Mártírok u. 71. (H. 683)__________ P EKINGI palota és bernáthegyi kiskutyák eladók. Medve. Jászberény, Nénhad- sereg út 59. (3489) ELADÓ TIME-TRON mono vámkezelt, rádiós-magnó, 2 szobára való külföldi pasztell színezésű — nem öntapadós — tapéta, elektromos erillsütő. Szolnok. Markoté- nyos út 16. (H. 619) MÁSFÉL éves Ír szetter szuka és egy törpe tacskó kan eladó. Törzskönyvesek. Süveges Zoltán. Kenderes, Magyar út 18. (3391) VERMONÁ ~ Sundl orgona új állapotban, egy év jótállással sürgősen eladó. Homok, Döbrei J. út 115. Papp Pál, Érdeklődni egész nap. (3321) _________ E LADÓ négyéves, sodrott, heréit ló. Major, Imre, Tószeg, Molnár L. út 28. (3750) ____ VAGÖJUH és ültetni való burgonya eladó. Kunmadaras, Majakovszkij 22. (3749) ___________ 2 db tizedes mérleg eladó, 50 kg és 150 kg-ig mér. Jászberény, Kölcsey út 6. (2852) ________________ F EHÉR mély gyermekkocsi és levélcserép eladó. Törökszentmiklós, Petőfi út 39/d. A. 1. II/2.. (3118)_________________ K ITŰNŐ bernáthegyi kan fedez, kitűnő tenyészszuka és kölykök eladók. Dr. Mándokl István, Karcag, Madarast 9—11. (3611) __________ 1 2 méhcsalád, 7 db 2 családos nagybo- conádi kaptárral eladó. Kelemen Sándor. Túrkeve, Szabadság út 2. sz. (3312)_________________ 70 mázsa lucerna eladó, Oballa 1., id. Bodnár János. ( 3116) EGY db gyengeflas tehén és harmadik fia (bikaborjú) eladó. Tiszaföldvár, Arany J. út 22. (3003) FENDER zongora, Peawey énekszerelés eladó. Szolnok, Utasellátó étterem, zenekar. (3218) YAMAHA PS—30 orgona, 600 W-os komplett énekszerelés eladó. Érdeklődni: a 12-384-es szolnoki telefonon. (3419)________________ E GYÉVES. félsodrott csődörcsikó eladó. Tiszaföldvár, Vásártér 3. szám. (3499)_________________ HASZNÁLT, két- szárnyú ajtó és üvegfalak üvegezve. valamint 640 négyszögöl szántóföld Tiszapüspökiben, a falu szélén eladó. Érdeklődni: Törökszentmiklós, Jegenye út 19.__(3577) E LADÓ 38 NB 2 anyás rendszerű méhkaptárból 20—25 kaptár termelő családokkal. Mézesbö- dönök, virágpor- gyűjtő, propolisztermelő tartozékaival. Hajnal István, Karcag, Püspökladányi út 65. (3636) EGYÉB Kémia, biológia felvételi előkészítést vállalok. Szolnok, Ady E. út 16. 11/6. (3156)_________________ G ÉPELÉST, másolást vállalok. Szolnok, Ady E. út 16. II/6. (3156)___________ F IATAL házaspár központi fűtéses, bútorozott szoba- konyha-fürdőszoba használattal albérletet keres. „Sürgős 614” jeligére a kiadóba, (3267)________ M AGAS életjáradékot folyósítok havonta belvárosi ingatlanért, öröklakásért. „Ottlakás nélkül” jeligére a kiadóba. (3273) _________ M ARTFŰ környékén üresen álló házat bérelnék vagy üres albérleti szobát, határidővel is. „Sürgős 600" jeligére a kiadóba. (3244) ~KÜLÖNBEJARATÜ bútorozott szobát vagy garzont bérelnék hosszabb időre. „Ármegjelöléssel 585” jeligére a kiadóba. (3403)________ ~ ÉPÍTKEZŐKNEK! Gépi csörlő és kimaradt áthidalók eladók, Szolnok, Kis- faludy út 23. (3421) KISGYERMEK gondozását lakásomon vállalom. „Klauber" jeligére a kiadóba. (3420)__________________ NEMES csincsilla fiatal tenyészállatok kaphatók és előjegyezhetők. Csincsillatápot, ketrecet, felszerelést biztosítani tudok. Szaktanácsadás: Vá- rady, 4211 Ebes, Jókai út 1. Telefon: 52-60-141. (3589) ÖRIASVIRAGÜ krizantém anyatövek, Snowdon fehér, sárga, margaretpiros, fehérpók. Darabja 20 Ft. Megrendelhető, szállítás 200 Ft-tól utánvéttel, Kéki József, 4031 Debrecen. Tőzsér út 3. (2837) RELUXA rendelhető sok színben, rövid határidőre is. 700— 1000 Ft/m2. Legjobb minőségben garanciával, Gáborné, Mezőtúr, Beloiannisz út 99. (3160) ____________ K ÚTFÚRÁS, teljes felszereléssel, garanciával. Levélcím: Mészáros, Szeged, Pf. 608. 6701. Telefon: 62 56-718. (3175) GARÁZS kiadó május 1-től hosszabb távra. „Vosztokon” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 660) lakáscsere BUDAPESTI, XIV. kerületi 2 szobás, tanácsi, összkomfortos, 52 m--alap- területű, loggiás lakásomat elcserélném jászberényi kislakásért, vagy földszinti szövetkezeti lakásért. Érdeklődni : Jászberény, Mozdony út 1, (3433) KAZINCBARCIKAI kétszobás, összkomfortos, tanács) lakásomat elcserélném szolnoki hasonlóra. Minden megoldás érdekel. Tóth Sándor, Kazincbarcika, telefon: 14-693. (2531) ELADNÁNK vagy elcserélnénk egyszobás, tanácsi vagy OTP-lakásra 170 négyszögöl telken levő családi házunkat, lakható gazdasági épülettel. „Csallóköz út 44.” jeligére a kiadóba. (3273)__________________ SZÉCHENYI lakótelepi 2 szoba, étkezős, földszinti, tanácsi lakást cserélnék nagyobbra. „Tavaszi csere” Jeligére a kiadóba, (3184) EGY egyszobás és egy másfél szobás, szolnoki II. emeleti belvárosi, gázfűtéses, tanácsi lakást cserélnék nagyobbra. „Belváros” jeligére a kiadóba. (3268) _________________ S ZARVASON, városközpontban levő kétszobás, OTP- öröklakásomat jászberényi hasonlóra cserélem vagy eladom, kp. •+• OTP- átvállalással. Levélcím : Jászberény, Vörös Hadsereg út 17/2. Balogh Árpád. (3257)_________________ S ZÉCHENYI lakótelepi 1 +2 félszobás, OTP-s öröklakást legalább 2,5 szobás, belvárosi tanácsira cserélnénk. „350 ezer OTP" jeligére a kiadóba, (3256) NYÍRBÁTORI, tanácsi 2 szobás, 48 m2- es, II. emeleti komfortos lakásomat elcserélném kisebb szolnoki lakásra. „Bátor” jeligére a kiadóba. (3397) HAZASSAQ ELCSERÉLNÉM 23 évi magányomat romantikus házasságra. Fényképes levelek előnyben. „Tavaszi bezsongás" Jeligére a kiadóba. (3274) _________________ B AR nagyot csalódtam, szeretnék újra bízni és igaz társra találni. Ezért olyan becsületes, magas, jóképű férfi levelét várom, 30—40 éves korig, házasság céljából, aki elfogadna egy 30 éves, független varrónőt. Elsősorban fényképes levelet várok. A találkozás a döntő. Kaland kizárva. „Ketten könnyebb 565” jeligére a kladóba. (3247) ________ 5 6 éves, jó magatar- tású, elvált férfi vagyok. Keresem korban hozzámlllő, vidéki otthonomba költöző, fizikai dolgozó nő ismeretségét. Csak szolidak levelét várom 1 „őszirózsa” Jeligére a törökszentmiklósi tv-szervlzbe, (3574) 21 éves, gesztenyebarna, 170 cm magas motorszerelő férfi társaság hiányában ezúton keresi annak a fiatal lánynak az ismeretségét házasság céljából, aki saját otthonába költözne. „Fényképes levelet várok” Jeligére a törökszentmiklósi tv-szervlzbe. (3576) 47 éves, 180 cm magas, rokkant rövidárukereskedő társat keres kedves, szerény, egyszerű nő személyében. Gyermek nem akadály. Anyagiak nem szempont. Lehetőleg kos, oroszlán, vagy nyilas jegyében születettek levelét várom. „Szeretve és szerettetve” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. (3658) HIRDETMÉNYEK Szolnokon az új KSH—SZÜV székház körül — József A. és Hunyadi út térségében — felállított térvilágítási lámpaoszlopokat 1986. március 20-tól feszültség alá helyeztük. Ezen idő után az oszlopok lámpáit ellátó kábelek érintése életveszélyes! (3502) A SZOTÉV értesíti Szolnok város lakosságát, hogy a Szolnok, Keskeny János úti 125 lakásos garzonház külső kábelcsatlakozását, valamint a térvilágítást feszültség alá helyezte 1986. március 29-én! Ez időponttól kezdődően a kábel érintése ÉLETVESZÉLYES! (3716) Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy 1986. április 01-től szeptember 31-ig, a nyári időszakban, az ALFA Autójavító Vállalat kdf ésmosó ja a szokásos módon szombat és vasárnap reggel 6-tól 14 óráig üzemel. E napokon is készséggel állunk ügyfeleink rendelkezésére. (3680) A Kelet-magyarországi Tüzép Vállalat tájékoztatja a lakosságot, hogy a dolgozók és nyugdíjasok SZOT-akciós tüzelőutalványai április 1-től beválthatók valamennyi állami és Afész tüzelőanyagtelepein. (1857)