Szolnok Megyei Néplap, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-08 / 82. szám

1986. ÁPRILIS 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A T chnika Házában Nyilvános rádiófelvétel Eredményhirdetés április 9-én Húsz hangszeren A szolnoki Széchenyi vá­rosrész Ecseki úti iskolája az idei évadban is nagy gondot fordít a tanulók ze­nei nevelésre. A Ritmustól ritmusig címet viselő hang­versenysorozat vendégeként mindvégig rangos szólisták és zenekarok léptek fel. Folytatva a hagyományokat, legutóbb a debreceni Ütő­hangszeres együttes mutat­kozott be. A kizárólag gyer­mekek számára összeállított műsor, — amely egyébként szorosan kapcsolódott az általános iskolai ének-zene tantárgy anyagához — igazi sikert aratott. Az együttes mintegy húsz hangszert szó­laltatott meg, ám a teljes „hangszerparkjuk” eléri a hatszázat. A ritmuskeltő eszközök bizonyos hányada Európán kívülről származik, így az a szárított öszvérka­pocs (quida) is, amely egye­nesen Afrikából „vándorolt” az együttes kelléktárába. A távoli őserdők hangulatát megidéző ritkaságokat nagy tetszéssel fogadták a gyere­kek, mert a Maugliról szóló olvasmányélményeik „han- gosodtak” meg. A koncert végén Kovács Jánossal, a zenekar egyik tagjával eddigi pályájukról beszélgettünk. — A Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola debrece­ni tagoz? iák hallgatóiból toborzódf a zenekar Vrana József r ;szor vezetésé­vel, és -ben indult út­jára. fi ik létszáma vál­több mint négyezer féle dal­lam-. bőrös, és fém ütő­hangszert ismernek. A debreceni Ütőhangszeres együttes gyakori vendége a filmgyárnak, a televíziónak és a rádiónak is. Mindhá­rom helyen megszámlálha­tatlan felvétel őrzi előadá­sukat, lemez azonban még nem készült velük. A kül­földi ütős zenekarokkal ki­váló a kapcsolatuk; kottá­kat. hanglemezeket külde­nek a debrecenieknek, ám ők ezt a szívességet csupán demokazettával tudják vi_ szoneani, pedig igény lenne szélesebb körben ic zené­jükre. A debreceni dzsesszna- pok megnyitóján éve.r óta nyújtott pazar játékuk alap­ján rászolgálnának egy feke­te korongra ... — jurkovics — Fotó: Dede Géza tozó, ugyanis minden mű más-más hangszert igényel. A magot hét zenész képezi, de előfordul, hogy egyszer­re tizenhármán is színpadon vagyunk. Évente hetven hangversenyt adunk, jórészt a kortárs zeneszerzők mű­veiből válogatunk, de a klasszikusok — Bach. Ko­dály, Bartók — darabjait is műsorra tűzzük. A kortárs zeneszerzők egyébként sok­sok művet kifejezetten a mi együttesünk számára írtak. Indulásunk óta számos or­szágban megfordultunk már, legutóbb például Japánban jártunk, tavaly ősszel. Ter­mészetesen ahol már egyszer koncerteztünk, onnan nem jövünk haza üres kézzel, igyekszünk beszerezni az adott országra jellemző ütő­hangszereket. Van még mit pótolni, hiszen a világon A debreceni Ötösök bemutatója Szabolcs-Szatmár és Szolnok megye íróinak, költőinek müveiből Az előkészületek tartal­mas, szellemi izgalmakban gazdag programot ígérnek: vasárnap 13-án este 19 órai kezdettel, Szolnokon a Tech­nika Házában Szabolcs-Szat­már és Szolnok megye író­inak, költőinek műveiből összeállított műsor nyilvános rádiófelvételére várja az ér­deklődőket a Magyar Rádió szolnoki és nyíregyházi stú­diója. A két vidéki rádióstú­dió ilyen típusú együttmű­ködésének előzménye: a nyír­egyházi stúdió és a Mó­ricz Zsigmond Művelődési Központ égisze alatt műkö­dő Hangsúly című „hangos” irodalmi és művészeti folyó­irat a közelmúlt esztendők­ben számottevő szellemi mű­hellyé nőtte ki magát, indulá­sától fogva fontos feladatá­nak tekintette a határokon túli magyar irodalom nép­szerűsítését is. A kétszer egyórás szolno­ki rádiófelvétel első részé­ben a Hangsúly köréhez tar­tozó alkotók műveiből hang­zik el válogatás; többek kö­zött Ratkó József Szöllősi Zoltán. Buda Ferenc, Teski Tibor, illetve a határon tú­liak: Kányádi Sándor, Gál Sándor, Magyari Lajos, Far­kas Árpád alkotásaiból. A műsor folytatásában a Szol­nok megyében élő vagy az innen elszármazott írók — Iluh István, Körmendi Lajos, Dienes Eszter, Schwa jda György, Serfőző Simon — mű­veit hallhatja azt est közön­sége. A műsort Nagy András László, a nyíregyházi színház rendezője rendezte: műsor­vezető Antal István és Vá- czi Szabó Márta. A nyilvá­nos rádiófelvételhez — amelynek folytatása is vár­ható — a Szolnok Megyei Tanács művelődési osztálya nyújtott anyagi támogatást. Kiállítás a mozgássérültek totó- is szinesdía- pályázatának anyagából Az SZMT Ságvári Endre Művelődési Központ színház- termében holnap április 9- én délelőtt 11 órakor nyílik meg a Mozgássérültek Szol­nok Megyei Egyesülete ren­dezésében immár harmad­szor meghirdetett nemzetkö­zi fotó- és színesdia-pályá- zat anyagának kiállítása. A megnyitón hozzák nyilvános­ságra a pályázat eredményét, s az értékelést a díjak ün­nepélyes átadása követi. A kiállítás április 23-ig, napon­ta 10—18 óra között tekint­hető meg. Tizennegyedik alkalommal II munka és művelődés hetei Martfűn Több szerv, szervezet és intézmény közreműködésé­vel az idén immár a tizen­negyedik alkalommal rendezi meg Martfűn a Tisza Cipő­gyár szakszervezeti bizottsá­ga és művelődési központja a „Munka és művelődés he­tei” elnevezésű kulturális rendezvénysorozatot. A ha­gyományokhoz híven az áp­rilis elején kezdődő és május 1-én záruló eseménysorozat is változatos, sokrétű kíná­lattal várja a helyi üzemek dolgozóit, a lakosságot. Csupán mutatóba néhány esemény a gazdag — a mű­velődést és a művelődés szervezését egyaránt szol­gáló — programból. A leg­kisebbek. az általános isko­lások számára több ízben lesz szórakoztató rendezvény, bemutatkozik az ifjúsági fú­vószenekar. a költészet nap­ja alkalmából vers- és pró­zamondó versenyt rendeznek, a nyugdíjasklúb tagjai több üzemlátogatáson vesznek részt. Az ifjúsági klubban Lenin születésének évfordu­lójára emlékeznek a fiatalok. Természetesen a színház- művészet is megfelelő hang­súlyt -kapott a program ösz- szeálXításakor: a szerencsés jegytulajdonosokkal kétszer indul a színházi buszjárat Budapestre — a Thália Szín­házban a Szép asszonyok egy gazdag házban című kínai játékot nézhetik meg; Bod­rogi Gyula. Csala Zsuzsa, Straub Dezső és mások ven­dégszereplésével kabaréelő­adás lesz a martfűi színház­teremben: a pódiumi műfa­jok kedvelői számára pedig valószínűleg maradandó él­ményt nyújt Szabó Gyula Színészdal című előadóestje. Szakmai, illetve közmű­velődési programok is bőví­tik a martfűi „hetek” ese­ménysorozatát; a tisztségvi­selők számára „A bizalmi” címmel rendeznek videoelö­adást. több alkalommal ta­lálkoznak a munkásakadémia hallgatói és a szocialista bri­gádok kulturális összekötői — minden alkalommal egy- egy aktuális téma apropóján. Április közepén Martfű ad otthont a Magyar Népműve­lők Egyesülete Szolnok me­gyei szervezete szakmai nap­jának, amelynek középpont­jában a munkahelyi műve­lődés időszerű kérdései lesz­nek. Áprilisban több kiállítás is látható lesz a művelődési központban: már megnyílt a díszítőművészeti szakkör bé­kési szűcshímzéseket bemu­tató tárlata, április 10 és 13 között'akvaristák és terroris­ták mutatkoznak be, 12-től pedig az országos aktfotó-kl- állítás anyagából rendeznek bemutatót. A munka és művelődés he­tei május 1-én fejeződnek be szórakoztató és művészeti eseményekkel. A kék tavak embere Sok-sok évvel ezelőtt hal­lottam Törökszentmiklóson egy megkapó, megható tör­ténetet. Egyszerű „sztori” volt ez is, de szép és igaz. Lehetséges, hogy nagyon is az igazságérzetükre hallgat­va mesélték el nekem Ma­inz Ilona és az első világ- háborús orosz hadifogoly történetét, de az is lehet, hogy tényleg az élet írja a legnagyobb regényeket. A miklósi „Love story” emberi mélysége nagyon megfogott. Sokáig magam- banhordoztam a kérdőjele­ket; jó sorsa vajon élteti-e még azt az egykori török­szentmiklósi kisfiút, Matuz Istvánt, aki a hívó apai szóra, édesanyja hűséges asszonyszívére hallgatva, pontosan hatvan évvel ez­előtt felcserélte a Tisza partját az orosz-ukrán me­zőkkel. Próbálgattam bogozni Matuz Ilona és fia életútját, de hamar be kellett látnom, mennyire reménytelen pró­bálkozás ez. Írásos doku­mentum alig maradt róluk: az anyakönyvi kivonat, a szolnoki iskola osztálynap­lója — s aztán semmi. A mindinkább fakuló em­lékezések szerint a leány­anya Kijevbe ment a kis­fiával, mások szerint Minszk- be. Ki tud róla többet?! Ügy óűnt, senki Már éppencsak pislákéit bennem a történet emléke, de a „nagy” író, az „Élet” nem engedte, hogy véget érjen a „regény". Né­hány héttel ezelőtt kezembe adták a neves bjelorusz fes­tőről, Pjotr Makszavics Ja- vicsról írt könyvet. Ekkor már nagyon sok okom volt rá, hogy azonnal felhívjam telefonon a művész vityebsz- ki műtermét. — ön állítólag Magyaror­szágon született — próbál­koztam óvatosan. Ízes magyarsággal kapom a választ: — Engem Matuz István néven írtak be a törökszent­miklósi anyakönyvbe, 1918. szeptember 5-én. Az akkori törvények szerint az édes­anyám nevén... Minden igaz volt, tehát amit azóta már sírbaszállt törökszentmiklósi rokonaim meséltek ... ? A frontokon — Isonzo, Prut — százezrével pusztultak a katonák. Törökszentmiklós- ról is behívtak minden had- rafogható férfit, persze a borbélyokat is. Már olyan hajuk volt az itthon maradt atyafiaknak, mint Sámson­nak, amikor valamelyik miklósi városatyának eszé­be jutott: hátha van az ura­dalmakban dolgozó hadifog­lyok között borbély is. — Édesapám borbély volt, Kislányom. P. M. Javics leg­jobb portréinak egyike szükség lett a munkájára, bekerült a városba. Güt is­merkedett meg édesanyám­mal. Egymásba szerettek .. . így lettem én. De szegény­kéim feje fölött az első pil­lanattól ott volt a kényszerű elválás réme. Ez hamarosan be is következett. .. Közben én már iskolás lettem, a szolnoki Abonyi úti elemi iskolába jártam, ott végez­tem az első két osztályt. Amikor néhány évtizeddel később újra Szolnokra ke­rültem, az első dolgom volt, hogy megkeressem az öreg iskolát. Az első rajzaim, gye­rekes festményeim ide kö­ltődnek. Először csak a fü­zeteim hátsó borítólapjára rajzolgattam, majd rajzpa­pírt is kaptam a tanítóm­tól... így aztán, amikorra kikerültem a Szovjetunióba, már megérett bennem a gyermeki elhatározás — fes­tő leszek. De hát nagyon egy­szerűen mondom, addig még sok minden történt. — Elmondaná ...? — Édesanyám is, apám is, mindent elkövettek, hogy együKt legyen a család. A részletekre megboldogult apám emlékezne pontosan, én akkor még igen kisgyerek voltam. A lényeg az, hogy 1926-ban sikerült — megle­hetősen kalandos körülmé­nyek között — átjönnünk a Szovjetunióba, apámhoz. Itt természetesen házasságot kö­töttek, így lettem én Pjotr Makszavics Javics. 1934-ben felvettek a minszki képző- művészeti főiskolára, ezt 1938-ban el is végeztem. — Életrajzírója, A. F. Ka- balev művészettörténész — kandidátus könyvéből ol­vastam, hogy 1940-ben már kiállítása volt Vityebszkben. — Ma is nagyon szeretem ezeket a képeimet. De ezek után hosszú kényszerszünet következett, 1941 nyarán festményeimet, ecsetjeimet, festékjeimet elástam a ker­tünk végében. Ott voltak a föld alattit 1946-ig — hogy le­kopogjam, semmi bajuk nem történt. Számomra annál vi­szontagságosabbak voltak ezek az évek. 1944 őszén ka­tonaként kereshettem fel Szolnokon az első iskolámat. — Nem szeretnék a vélet­lenekbe fogódzni, de híre volt Szolnokon 1944-ben ét az azt követő években egy szovjet katonának, aki úgy beszélt magyarul, mint bárki a Tisza partján, és saját el­mondása szerint festő volt.... A művésztelep festői felől érdeklődött... Igaz, többek éudni vélték, hogy felderítés közben a Rákóczifalvára ve­zető műút mellett ezt a ka­tonát lelőtték; mások szerint viszont csak három bajtár­sát érte halálos lövés, 6 életben maradt. — Nagyon sok kedves ba­rátom halt hősi halált a Ti­sza partján. Hogy én vol­tam-e ez a festő, akiről fennmaradt ez a történet, nem tudom. Egy bizonyos; akivel csak tehettem szóba álltam, mindenkibe próbál­tam lelket, erőt önteni. Nem éreztem magam idegennek a városban, megtaláltam a ro­konaimat is, akikhez amikor csak tehetem visszajárok. De hogy befejezzem; néhány hátig voltam 1944 őszén Szolnokon, majd a Buda­pestért folyó harcokban vet­tem részt. — S 1946-ban kiásta az ecsetjeit, festékeit. — Két évvel később Minszkben, majd rá egy év­re Moszkvában szerepel­tek a képeim. Ez időben fő­leg portrékat festettem, a háborúban mindenki az iga­zi arcát mutatta s engem egyre inkább érdekelni kez­dett az emberi arc rejtelme, szépsége. Ma is szívesen festek portrét, ez megun­hatatlan, hiszen minden emberi arc más és más, s a gondolat elválaszthatatlan attól... Alkalmam volt Pjotr Makszavics Javics néhány híres portréjának, nagyobb méretű kompozíciójának — éppen szolnoki rokonai jó­voltából — másolatát látni. Több vásznán visszatérő mo­tiváció a kisgyermekét ma­gához szorító riadt tekinte­tű, a messziségbe néző anya... Az életút ismereté­ben most már nem kell kér­deznünk sem: honnan ezek az emlékek ... — A szorongásaim jobbá­ra csak akkor oldódtak fel. amikor már a saját gyere­keimet festhettem. Persze, már ők is felnőttek: a lá­nyom orvos, a fiam műszaki vezető a vaskombinátban. Kislányom portréját az egyik legjobb képemnek vé­tik, Japánban is kiállítat­ták. Egy 1978-ban kiadott ka­talógusból tudjuk, hogy P. M. Javics igen termékeny művész. 1948—1978 között több mint hatvan különböző szovjetunióbeli tárlaton szerepelt képeivel, de kiállí­tott Japánon kívül Romá­niában, Vietnamban, Koreá­ban és Kínában is. — Napjainkban min dol­gozik, Pjotr Makszavics? — Ez év végén rendezik meg Minszkben a Kék ta­vak emberei című kiállítást. Tudja, itt nálunk Vityebszk környékén több száz gyönyö­rű tó van. Innen az elneve­zés : Kék tavak emberei... Rangos művészeti esemény­nek számít ez a tárlat; er­re készülök. Aztán az Orosz erdő sorozatomból újítok fel néhány témát. Évtizedek óta próbálom visszaadni azt a fenséges erőt, amelyet csak az érezhet meg igazán, aki napokig kóborol mifelénk az erdőben, anélkül, hogy em­berekkel találkozna. De azt hiszem újra van néhány, talán sikerült portrém is. Ahogy öregszik az ember, úgy kellene romlania a lá­tásának, de azt hiszem, ná­lunk festőknél ez fordítva van, mennek az évek, s mi egyre többet látunk meg a világból, az élet, az alkotás szépségeiből. Szóval: igen sok dolgom van még. Tiszai Lajos A szolnoki Tisza Szálló. Egy 1972-es látogatásakor festette

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom