Szolnok Megyei Néplap, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-04 / 79. szám

1986. ÁPRILIS 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Szorgalmas „szolgája" a pedagógiának A múlt év novemberében ünnepelte 90. születésnapját, tanítványai, kollégái meleg szeretettel köszöntötték egy­kori tanárukat, igazgatóju­kat kollégájukat, Kemény Lászlót, aki nyugdíjas éveit tölti több mint 20 esztende­je már. Régebben többször is fel­tűnt ismerős alakja Szolnok utcáin, amint nyugdíjasként is kedvenc napi sétáit tette, utóbb azonban egyre ritkáb­ban láthattuk már őt. hogy megállna ismerőseivel egy­két jó szóm valamelyik sar­kon, hogy talán emlékezne a régiekre. És hogy beszélget­ne irodalomról, művészetről, mert ha egy idő óta nem is látja mér, mi történik a vi­lágban és körülötte azért mindenről tud. mindenről jól értesült, megőrizte eleven ér­deklődését világunk dolgai­ra. És 90 évesen is milyen frissen emlékezik régi idők történéseire! Azokra az idők­re, amikor pályázat útján került a szolnoki városi tár­sulati felső kereskedelmi is­kolához. Pedig annak már több mint 60 esztendeje. És diákjaira, akik mindig biza­lommal vették őt körül, s ki­ket csaknem 40 éven át ok­tatott anyanvelvünk és iro­dalmunk szépségeire. Közben 20 esztendőn át ő is igazgatja az intézetet, amely kiváló eredményeivel méltán szerez hírnevet nem­csak neki, a direktornak és pe­dagógus társainak, magának a városnak is. Bármerre jár­hatunk, akár az ország legtá­volabbi részében, szinte min­denhol akad egy hajdani „közgázos”, aki itt szerezte szaktudását és vált később esetleg közismert kereskedel­mi vezető emberré. S őrzi híven Kemény tanár úr szív­vel és lélekkel teli. ma már a legendássá váló óráinak emlékét. Boldog lehet az a pedagógus, aki annyit vetett és annyit aratott, mint ő: jóságot, nemességet, okossá­got. Ma is tűzbe jön egyéb­ként. ha Adyról, Aranyról, kedvenc költőiről beszél, kiknek szavait úgy szólaltat­ta meg óráin, vagy előadása­in amire szívesen vállalko­zott, mintha a sajátját mond­ta volna, azaz belülről, mé­lyen és igazan. Amikor szü­letésnapja alkalmával ta­valy köszöntötték őt, akkor is verssel válaszolt az el­hangzó jókívánságokra, Aranyt mondott, az Epiló­gust szólaltatta meg. ..Az életet már megjártam, több­nyire csak gyalog jártam...” Szép életet mondhat ma­gának Kemény tanár úr, mely nemcsak tiszteletre méltóan hosszú, hanem mér­hetetlenül gazdag is — élmé­nyekben. cselekvésben, ka­tedrán és a közéletben. Hisz áz utóbbi sem volt idegen sohasem tőle, ott is. a köz­életben annak fórumain is hallgattak józan tanácsaira, értő szavára. Négy aktívan eltöltött év­tized a katedrán — önma­gában is elismerésre érde­mes. De ha figyelembe vesz- szük. hogy a kor, amelyben Kemény tanár úr életpályá­ja kiteljesedik, sorsfordító időket, nehéz esztendőket is magában foglal, s alapvető változásokkal volt terhes, és hogy nemcsak életünk for­dult nagyot, benne az iskola is új fejlődési szakaszába lé­pett. és Kemény Lászlónak mindebben oroszlánrésze volt. akkor még tiszteletre méltóbb végzett munkája. A most átadott Április Negye­diké Érdemrend mindezek elismerése is egyben. Remél­jük a hivatalos kitüntetéshez hamarosan az utcán' is gra­tulálhatunk, amikor szokásá­hoz híven kedves feleségé­vel sétára indul kedves vá­rosában ; gratulálhatunk, amit 6 bizonyára szerényen elutasít majd, mondván csak szorgalmas szolgája volt ne­mes hivatásának, a pedagó- giának. V. M. nek újba, korszerűbbe, ezért kell őket hagyni, kibonta­kozásukat segíteni. Nyugodtan megy nyugdíj­ba, mert a vállalat szép, eredményes éveit hagyja maga mögött, olyanokat, amelyek alapján nyitott az út a további fejlődéshez. Első igazgatója a Jásztej- nek, előtte csak társadalmi vezető dolgozott a jóval ki­sebb közösség élén. Akkor, 1974-ben, hárommillió fo­rint évi nyereséget értek el, tavaly 15 milliónál is töb­bet. A százhuszonöt ember érti a dolgát, s a középkorú, meg fiatal szakembergárda felnőtt a feladatokhoz. Kis sóhajjal mondja, leg­nehezebb az embereket a feladatok megoldására ösz­tönözni, megtalálni a meg­felelő embert a megfelelő munkához. Nem a gépekkel, a berendezésekkel, nem a tejet szállító gazdaságokkal kell bajlódni, ö különben if­júsága óta „tejes”. Jászbe-, rényben, 16 évesen ment a testvérbátyja után a gazdák szövetkezetébe még a felsza­badulás előtt. Mindvégig ki­tartott a szakma mellett, bár a sok tanulás, s végezetül a felsőfokú állattenyésztési technikum után változtatha­tott volna. Csakhogy akkor már negyvenéves volt, s nem látta értelmét a pálya- módosításnak. A tanultakat ezután hasz­nosíthatja, s míg ezt el­mondja, megértem, miért készül olyan nyugodtan a nyugdíjas évekre. Dolgozni akar ezután is. Nem a régi munkahelyen, hanem kis kertjében otthon, a jászbe­rényi családi ház udvarán. Valamikor sertést hizlalt, most föleleveníti a régmúl­tat, meg a közelmúltban ta­nultakat. Talán sertésneve­lés lesz a kert mellett az elfoglaltsága. Otthon lesz, örül a két kis unokának, gondozza a-házát. Utazni se fog annyit, mint eddig. Vi­lágéletében Jászberényt tar­totta az otthonának, onnan járt sokáig a szolnoki tej­iparhoz, s a jászapáti tej­üzembe is, dolgozni. Társadalmi munkája is volt mindig, talán marad is. A TESZÖV ellenőrző bi­zottságában, meg a Tsz Tej Egyesülésnél ugyancsak az ellenőrző bizottságban van­nak feladatai. Szabó Antal a Munka Ér­demrend arany fokozatát vette át az ünnep alkalmá­val. S. J. Minden egyes nap újabb feladat Huszonnyolc éve foglalko­zik menetlevelek számfejté­sével Kaposvári Gyuláné, a Jászkun Volán dolgozója. „Kódoló csoport” — olvasom irodájuk ajtaján. — A számfejtés sokat vál­tozott az évek során — me­KITÜNTETETTJEINK Egy megszállott pusztai „ércöntő Az nem lepett meg, hpgy Györfi Sándor szobrászmű­vész milyen sokat dolgozik, de az igen, hogy annyit. Amennyit jobbára csak meg­szállott emberek tudnak dol­gozni. A csikósivadék fiatalem­ber az 1970-es évek elején mentt el Karcagról, hogy Mi- kus Sándortól, Somogyi Jó­zseftől szobrászatot tanuljon a Képzőművészeti Főiskolán, s még egy évtizede sincs, hogy visszatért szülőváro­sába, — szobrásznak. S amikorra túllépte a harma- iik X-et — nem minitha ez évekhez kötődne — már azoknak volt igazuk, akik a kezdetén megelőlegezték számára a szobrászművész itulust. Különösen fontos és érté- ees volt számára — én úgy .átam — az elmúlt 900 nap. főbb ha napokban számo- unk, amikor Györfi Sándor iözelmúltját térképezzük, unnak ellenére, hogy aszob- ész nem a pillanat művé- ze. De Györfi szélvészgyors, ahogy a nagyapja lova volt, s állhatatos, ahogy arrafelé a pusztai népek. 1984 őszén a nagy néprajz- tudós, Györffy István élet- nagyságúnál nagyobb ülő- szobrát állíthatta fel szülő­városa múzeuma előtt. Egy év se múlott, hogy a kis- várdai tanácsháza díszter­mében felavatták a mai mé­retekben — 4,6x2,8 méteres — valóban monumentális bronzöntvényét. A látvány­nak is pompás életfa-kom­pozíció túlmutat a szűkeb­ben vett család gyarapo­dásának szimbolizálásán, szé les történelmi horizonton gondolkodtat, és gyönyör­ködtet. Ki ne felejtsem a szolno­ki vár9sközpontba kerülő Györfi-díszkutat, amely majd az örök megújulások szép gondolatkörét idézi. A jelen: igen kifejező. Bajcsy-Zsilinszky Endre élet­nagyságú szobrát a fővárosi Deák térre mintázza, — meg­hívásos pályázat alapján. A vizivilág, a régi Sárrét ma­darai pedig — Györfi alkotó fantáziája nyomán — egy kis alföldi falucska, Nagyrá- bé főterén röppennek majd fel a szabadság szimbóluma­ként. Közben kiállít Debrecen­ben a Medgyessy-teremben, majd Nyíregyházán. Debre­cenben újra ő készíti a híres virágkarnevál érmét. Válto­zatlanul — már 10. éve — Györfi Sándor vezeti a nyír­egyházi éremművész-alkotó- telepet, amelynek híre im­már nemzetközi. Terveit felsorolni is sok lenne. Különböző országos pályázatokon szeretne részt venni, tóra akarj! ültetni Zrínyit, Mátyás királyt és másokat nagyjaink közüL Mert a vér nem válik vízzé. A karcagi szobrászművész álma a lovas köztéri szobor. Nem kell szakavatottnak Lenni, hogy belássuk: a lo­vas szobor a szobrász nagy erőpróbáinak egyike, — a lo­vas és a ló mozdulata, har­móniája igencsak ímegmu- tatja, mit tud az alkotójuk. Ha Györfi Sándor min­dennapjait akarjuk valame­lyest ismerni, nem hagyhat­juk el, — idézzük szakmun­kából — hogy „az ország ejgyik legavatottabb bronz­öntési szakembere”. Szobrait a legnagyobbakat is. maga önti végleges formájába. A technikája leírva nagyon egyszerűnek tűnik: a régi görög, úgynevezett viaszve- szejtéses öntési technikát al­kalmazza. A valóságban persze nagyon bonyolult ez a módszer, pontosságot, fe­gyelmet s igen nagy testi erőt kíván. De megéri, Györ- fd szobrai ezt bizonyítják. Györfi Sándort Munkácsy- díjjal tüntették ki. T. L. séli a mosolygós, csöndes, de határozott asszony. — Nyolc évvel ezelőtt vezettük be a kódolást, a gépi számfejtést. Ez sokkal jobb a régi mód­szernél. Most a tévedés szin­te ki van zárva. Igaz, tő­lünk is nagyobb figyelmet követel a munka, hiszen, ha hibázunk, nehezebb korri­gálni, mint régebben. A menetlevelek egy-egy jár­mű egész napi teljesítmé­nyét rögzítik. Egy nap 80— 100 menetlevél feldolgozása vár rám. Ezenkívül is yan még tennivalóm,hiszen ve­zető kódoló vagyok. Két éve vezeti a kilenc­tagú csoportot. Kérdésemre, hogy beosztottként vagy ve­zetőként nehezebb-e az élet, így válaszol: — Nem szeretném, ha a munkatársaim úgy néznének rám, mint vezetőre. Ügy érzem, hogy itt nincs „rang- beli” különbség a beosztott és a vezető között. Ismer­nem kell a munkatársak éle­tét, családi hátterét, mert ezek befolyásolják hangula­tukat, teljesítményüket. A csoportban dolgozó kollegák is, a vállalat vezetői is se­gítenek nekem. Így is elő­fordulhat, sogy az ember „két malomkő közt őrlődik”, hiszen a munkát el kell vé­gezni akkor is, ha vala­melyik kollegánk megbeteg­szik. Nem halaszthatjuk hol­napra a teendőket, hiszen a holnap is hozza a maga fel­adatát. Néha megesik, hogy szabad szombaton is bejö­vünk dolgozni. Aki csak te­heti, itt van, senki nem vo­nakodik. Jó csapat a miénk, segítjük egymást, megbeszél­jük a gondokat. Én mindig szerettem a közösségi éle­tet. Talán ezért is vállaltam társadalmi munkát: párt­csoport- és szakszervezeti bizalmi vagyok. Régebben munkásőr voltam . .. Beszélgetésünk legfelsza­badultabb, legvidámabb per­cei következnek, amikor az unokákra terelődik a szó. Kaposváriné szabadidejét — már ha van — szinte tel­jesen ők kötik le. . Magya­rázatot ad arra, hogy a nagyszülők gyakran miért állnak olyan közel érzelmi­leg az unokáikhoz. Ez azért van így, mert a nagyma­mák, nagypapák rendezet­tebb,nyugodtabb körülmé­nyek között élnek, türelme­sebbek, több idejük van az együttlétre, míg a fiatalok napjait számtalan kötelesség és gond húzza feszesre. Kaposvári Gyuláné a Mun­ka Érdemrend ezüst foko­zatát kapta. P. £. Nagy szerelme a gép Vendégmarasztaló sár­ban, de végre már tavaszias napsütésben keressük a Kengyeli Dózsa Termelőszö­vetkezet géptelepén. Nagy Józsefet. Olajos kezét kézfogás előtt Dolgozó kitüntetést átvet­tem, örökre belém vésődött. Felejthetetlen volt. Amikor aztán most felbontottam az értesítést, már tudtam: még egy élmény, ami megmarad bennem, amíg csak a föld felett leszek .. Kalauzom mondta, aki a sártengeren át a műhelyig kísért, ha valaki, akkor ő megérdemli! Próbálom bo- gozgatni, mire gondolhatott. Pár mondatnyi út után, mint valami nyilvánvaló állo­máshoz, elérünk a munká­hoz. Mondatai itt, hirtelen gördülékenyekké válnak, mozdulatai, tekintete árul­kodnak: ez a pont, amit ke­restem. kifelé, hogy estére megle­gyen. Szeretem ezt a gépet is, ismerem már minden porcikáját. Magam tartam rendben, öröm is vele dol­gozni.” Családjáról s otthonáról, mint élete másik feléről, mérhetetlen szeretettel, s valami csendes nyugalom­mal beszél. Azzal a hang­súllyal, amivel az ember csak az igazán magától értetődő dolgokról szokott, azokról, amelyek a hétköznapok sod­rában meg sem fogalmazód­nak. Fia egyébként, ezt fontos dologként említi, szintén a Dózsában dolgozik, állategészségügyi szaksegéd. Nem túl eredeti riporteri fogásként, befejezésül azt kérdezem, hogy ha most tel­jesülhetne egy kívánsága, mi lenne az. Válasza sze­Elköszön az igazgató Az idei az utolsó munkás­éve Szabó Antalnak, a Jász­tej Közös Vállalat igazgató­jának. Eljött az idő, betölti a hatvanat. Nem küldik, nem várják a nyugdíjazását se a munkatársai, se a fe­lettesei, neki azonban élet­elve, hogy ha ott az idő, menni kell. Ezt persze szeb­ben fogalmazza, látszik, hogy sokat gondolkozott rajta. Kell a fiataloknak a hely, így mondja, s hozzáteszi, hogy nem érez különösebb fáradtságot, egészsége se kényszeríti nyugállományba, de szeretné, ha fiatalabb szakember irányítaná a hét jászsági szövetkezet közös vállalatát. A fiatalok meré­szebbek, könnyebben kezde­egy marók kócba törölgeti, amikor elszólítjuk egy gép mellől. Láthatóan nem szok­ta meg, hogy rá „kíváncsi” a sajtó. Tenyérnyi műhelyiroda: minden tárgynak átható gép­szaga van. Svájcisapkáját a kezében gyűrögeti, miközben a kérdéseimet és válaszait összerendezi magában. A vá­laszok anyaga láthatóan ké­szen van, csak elő kell csa­logatni őket, 51 év zegzugai- ból. „Nem vártam ezt a nagy- nagy megtiszteltetést. Az a tavalyi nap, amikor a Kiváló „’53 óta dolgozom itt. Először családtagként, majd már, mint teljes jogú tsz- tag. Pár évig fogatos vol­tam, ’59-ben nyergeltem át traktorra. A gép a nagy sze­relmem! Most tavasszal vegyszerezek, ősszel meg a Herriau répaszedőn dolgo­zom. Tudja, nem tudok el­képzelni szebbet, mint ami­kor látom, hogy előttem a répaföld, a gép mögött pe­dig ott a felszedett répa, renden. Ha nekem azt mond­ják, hogy holnap, mondjuk negyven vagon répát kell leszállítanunk, akkor már háromnegyed háromkor éb­redek magamtól, és megyek rencsére több, mint néhány szabványmondat. Egy bő öt évtizednyi élet lényege fog­laltatik benne. „Egészség, és hosszú élet. ‘Ez a kettő kellene. A többit ezek már hoznák maguk­kal. Ha egészségben élhet az ember, akkor a munkája ufóm boldogulhat, mint ahogy boldogultam én is .. Nagy Józsefet a Munka Érdemrend bronz fokozatá­val tüntették ki. M. L

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom