Szolnok Megyei Néplap, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-30 / 101. szám

1986. ÁPRILIS 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kiállítás a Finta Múzeumban Hódmezővásárhely képzőművészete |A tévé | 1képernyő le előtt 1 Akadémiai Kiadótól Háromszáz kötet Ha az ember meglát egy remekművet, akár egy ma­sinát is, vagy épp ellenkező­leg, hall egy zenét, termé­szetesen ébred fel benne a kíváncsiság., önkéntelenül szeretné azt is tudni, ho­gyan született, és hogy mi­ből áll. Ügy vagyunk vele, mint Móra Ferenc versbéli kisfiúja, aki hallgatván a he­gedű csodálatos hangját, szerette volna szétszedni darabokra a hangszert, hogy meglelje a „csoda” forrását, titkát. Titkok nyomában Mindig izgatja az embert az alkotás titka, amelynek esetleges feltárása elvezet­hetné a varázslat megfejté­séhez is. Végtelenül izgal­mas „kilesni”, amíg például a festékekből megszületik a mű a vásznon, de legjobb lenne belátni a művész szí- viébe-agyáiba, hogy tetten érjük a gondolat születését; vagy megtudni például azt, miként lesz valakiből, mond­juk egy debreceni polgár­lányból, egyszercsak drá­maíró, vagy megfigyelni akár azt, hogy a zenekart vezénylő dirigensben mi is játszódik le, amikor pálcája nyomán felhangzik a mu­zsika, és úgy hangzik fel, ahogy ő akarja. Televíziónknak — örven­detes módon — nem egy olyan műsora van, amely hasonló céllal, mint a fen­tiek, egy-egy alkotóműhely­be viszi el a nézőt, hogy megismertesse azokkal, akik múlhatatlant képesek létre­hozni a múló időben. Alko­tó művészeket, akiknek va­rázsát jó volna megfejteni. Ezt célozza a Drámaírók műhelyében című sorozat is, amelyben legutóbb Szabó Magda került terítékig méghozzá a drámaíró Szabó Magda, akinek színpadi munkái a kortárs drámairo­dalom kiemelkedő remekei, immáron értékes hagyomá­nyai. A kérdés azonban itt sem az volt, hogy mit tett már edddig az asztalra, ebben a műfajban, jóllehet láthattuk egy csokorba ' kötve művei­nek néhány részletét sike­res elődásban, a Kígyóma­rástól a Béla királyig, ha­nem az, hogy miként lesz vagy lehet valakiből színpa­di szerző; hogy mi is kell ahhoz, hogy valaki sűrítve jeleníthesse meg, párbeszéd formájában legyen képes kifejezni gondolatait, a vi­lágról, önmagáról, az ember­ről. Vele született tulajdon­ság? Vagy tanult mesterség eredménye? Hol a titka a különös képességnek? Ezzel a „szomjúsággal” hallgat­tam az írónőt, hátha sikerül minderről valami lényege­set, mélyebbet megtudnom. És Szabó Magda beszélt is örömmel, szívesen, szépen és bőségesen mindarról, ami a színházhoz köti őt. Hall­hattunk a színházba járó kislányról, aki szülővárosá­ban korán megszokta a teát­rum levegőjét; a kezdő író­ról, tanárról, akit egy sze­rencsés véletlen egy isme­rős képében Pestre vezérelt, ahol művelődési tisztviselő­ként az adatott meg neki, feladatul, hogy színházat nézzen kötelességből. Aztán lelkesen szólt arról a Simon Zsuzsáról, aki először kért darabot tőle, s akinek ösz­tönzésére, valójában meg­született első drámája. Él­vezet volt hallgatni Szabó Magdát, ízes debreceni be­szédét, rögtönözve is kötetle­nül is formás beszédét. De ahogy teltek a percek, pe­regtek a mondatok, úgy vált egyre szorongatóbbá a kér­dés: de hát a titok, a va­rázslat titka, a tehetség tit­ka, kedves Szabó Magda .. .! Megismerhettük színházi vonzalmának tartalmát, át­tekinthettük sikeres dráma­írói pályáját, és ez egy alig egyórás műsortól nem kevés, de a válasz, az igazi, valójá­ban elmaradt. Talán az író génjeiben kellene keres­nünk? Vagy hiába is ke­resnénk, hisz nincs is sem­miféle titok! El kell fogad­nunk tehát, annak a már említett kisgyereknek az esetét, aki a hegedű hangjai­nak forrását keresvén szét­szedte a hangszert, de leg­nagyobb sajnálatára nem talált benne semmit, mert üres volt, s csak fa meg egy­szerű húr maradt a kezé­ben? És mégsem volt felesleges ez a műsor, és a hozzá hason­lóak sem azok, amelyek a képernyőn az alkotás titkait fürkészik, legyen szó akár a Telerámáról, vagy a színé­szeket mesterségükről val­lató műsorról, mert köze­lebb visznek az alkotó em­ber megértéséhez, és ha nem is oszlatják el teljesen, de valamit mégis eloszlat­nak az alkotás körüli feles­leges misztikumból. De em­líthetném a karmesterver­seny közvetítését is, amely ugyancsak tanulságos a fen­ti szempontból, és amelyre épp most készül újból a te­levízió. Ennek még az a különlegessége is megvan, hogy a láthatatlant, a csak hallható muzsikát szeretnék láthatóvá tenni, képekben „közvetítve”. Csupán azt jegyezném meg, kissé saj- nálólag, hogy a „homo este­tikus” mellett kevesebb szó esik a „homo technikus”-ról. Pedig egy bonyolult, mo­dern gép megszületésének épp úgy megvan a sajátos varázsa, ha úgy tetszik tit­ka, mint mondjuk egy né­hány soros költeménynek — még ha alapjában természe­tükben különböznek is egy­mástól. Röviden Véget ért A Maurizius-ügy, méghozzá az előzményekhez képest meglehetősen vére­sen, csaknem tragédiával. Az apjának érzéketlen em­bertelenségén feldühödött fiú (kiderítette, hogy ál­lamügyész apja egykor igaz­ságtalanul ítéltette el Mau- rizius nevű vádlottját) tör- zúz szobájában, mintha meg akarná semmisíteni azt az egész világot, amelyben ilyen vérlázító törvénytelen­ségek megtörténhetnek. Vá­ratlan vég, hisz a film inkább hasonlított egy finomkodó lélektani drámához, mint­sem egy erőteljesebb he- vületű bűnügyi históriához. Inkább jellemezte a lassú szemlélődés, mintsem a he­ves drámaiság, a meglepő fordulatok. Csendesen foly- dogált öt részben, szépen araszolgatván előre — az igaz­ság felderítésében. De ha lassúnak is érezhettük tem­póját, el kell ismerni, volt valami szorongató, fojtogató is ebben a szándékolt lassú­ságban; az egész levegőjé­ben, a nyomasztó légkörben ott érezhettük a fasizmust megelőző korszak lefojtott atmoszféráját, a várakozás nyugtalanító feszültségeit. És még egy filmről, ame­lyet az egyelőre még rend­kívüli adásnapnak számító hétfő este vetített a televí­zió: Böszörményi Géza és Gyarmati Lívia dokumen- tumfiLmjéről, amely 1982- ben készült, s amely ritkán tapasztalható • érzékenység­gel és hitelességgel szól a történelem fordulatainak ki- sízolgáltatott ember fájdal­mas sorsáról — két fiatal, egy bukovinai székely és egy sváb lány (két szomszédos községben élnek a nemzeti­ségi lakosú Baranyában) szerelmének, házasságköté­sének tükrében. Micsoda indulatok, feszültségek az emberi lelkek mélyén! Egyébként azért is örülök ennek a filmnek, mert rég­óta hajtogatom, szinte rög- eszmésen már, hogy televí­ziónknak jobban kellene gazdálkodnia a magyar film­gyártás termékeivel. S ahogy az Együttélés mostani kép­ernyősikere is bizonyítja, van miből válogatni. V. M. Mintegy háromszáz köte­tet jelentet meg az idén az Akadémiai Kiadó, amely­nek továbbra is elsőrendű feladata az akadémiai kuta­tások publikálása, az ered­mények közzététele. Az idén több sorozatot indítanak. Reprint sorozatukban régen közreadott könyvek újraki­adására vállalkoznak. Ligeti Lajos Magyar őstörténeti ta­nulmányok című munkája május elején, az Attila és hunjai című kötet — az egy­kori Magyar Szemle Társa­ság kiadványa — karácsony táján jelenik meg; e törté­neti munka előszavában a legújabb kutatási eredmé­nyeket is közlik. A sorozat­ban jövőre egyebek között a magyar királyi koronázások és a magyar jobbágyság tör­ténetéről jelentetnek meg könyveket. A Kérdőjel című fontos társadalmi, politikai, tudományos kérdéseket vizs­gál. Az elsők között Berend T. Iván Szocializmus és re­form című munkáját, Ju­hász Gyula A háború és Ma­gyarország 1938—1945 és Gáti István—Egyed Jenő A nő orvosi szemmel című kö­tetét adják ki. A 4 D. — az­az négy dimenzió — című új sorozatban az UFO-hie- delmekről és a világvégevei foglalkozó elméletekről ol­vashatnak e témák kedvelői. A történeti tárgyú köny­vek sorában adják ki A Mo­hács tanulmányok című kö­tetet, amelyet a közelmúlt­ban lezajlott Mohács-vita alapján állított össze Sza- kály Ferenc történész. Ké­szül a Századok című folyó­irat repertóriuma, amely több mint száz évet fog át. A Kortársaink sorozatban Kolozsvári Grandpierre Emilről és Jékely Zoltánról jelentettek meg kötetet, s még az idén megvásárolható a Sütő Andrásról írt kismo­nográfia. Régebbi korokat idéz Az első kuruc mozgal­mak költészete 1672—1686 című kötet, valamint a Beth­len Miklós leveleit közreadó kétkötetes munka. A székely nyelvföldrajzi szótár — Gálffy Mózes és Márton Gyula kolozsvári szerzők írása — több mint százezer adatot közöl a székely nyelvjárásokról. A közelmúltban tartották meg Győrben a hagyomá­nyos országos fizikatanári ankétot. A tanácskozáson természetesen részt vettek megyénk nevelői is, s az an­kéthoz kapcsolódó tanesz­köz-kiállításon pedig igen nagy sikerrel mutatta be „találmányait” a Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet fizikaszakos alkotócsoportja. A légpárnás asztalt, ame­lyet a KLTE és a Jászberé­nyi Erősáramú Szakközépis­kola készített el; s többek között a mechanika tanítá­sára használható GM-csöves számlálót, amelyet számító­Tegnap délután a túrkevei Finta Múzeum kiállítóter­meiben megnyitották a Hód­mezővásárhely képzőművé­szete című kiállítást. Ott volt az ünnepélyes megnyitón Oláh János, a hódmezővá­sárhelyi és Földest Imre, a túrkevei városi pártbizottság titkára. Dr. Dömötör János, a Tor­nyai János Múzeum igazga­tója megnyitó beszédében el­mondta, hogy Túrkeve és Hódmezővásárhely több te­kintetben rokonságban áll egymással. Azonos a táj, ha­sonló a sajátos mezővárosi, történelmi múlt, agrárhagyo­mány és kulturális örökség is. Ezért a vásárhelyi művé­szet első, a századfordulón kibontakozott virágkorának terméséből válogatott alko­tások némiképpen haza is érkeztek Túrkevére, hiszen a Tegnap délelőtt ben­sőséges hangulatú há­ziünnepség keretében ad­ták át a Szakszervezetek Szolnok Megyei Tanácsának székházban az SZMT idei díjait, melyre minden eszten­dőben május 1-e alkalmá­ból kerül sor. Az eseményen részt vett Fodor Gyula, a me­gyei pártbizottság osztályve­zetője. Ez alkalommal az Egyesült géppel kapcsolt össze az al­kotócsoport, s így a tv-kép­ernyő közvetíti a radioaktív sugárzást, valamint az úgy­nevezett stroboszkóppal vé­gezhető újszerű kísérleteket igen nagy érdeklődés kísér­te. Nem véletlenül hiszen az új fizika tankönyvek anya­gát már nem lehet a régi, hagyományos szertári esz­közökkel szemléltetni, újak pedig még nincsenek. Sike­re volt az alkotócsoport be­mutatójának azért is, mert úttörő módon, az országban az elsők között valósították meg a számítógép oktatási célokra történő felhasználá­Tornyai János, Endre Béla és alkotótársaik által megje­lenített szűkebb, tágabb kör­nyezet, a táj és benne az ember akár innen nyerhette volna ihletését, akár itt is születhetett volna. Különösen találó Dömötör János megállapítása Tornyai festészetére vonatkoztatva. Tornyai a parasztemberek, a tanyák sötétgondú világát vállalta fel festészetének eb­ben a szakaszában. Amikor csupán tájat festett, ha nem is jelent meg egy-egy vász­nán a nehézsorsú földmívelő ember, akkor is érződik ké­pein a korabeli paraszti élet keménysége, a mindennapi kenyérért való küszködés. A kiállítás egyik termében Tornyai megrázó erejű, drá­mai izzású képeiből kap ér­tő válogatást a néző. A hu- szonegynéhány műkincs kö­Jászsági Áfész vegyeskarát, Kardos Tamás fotóst és Pataki Béla grafikust jutal­mazták a díjjal korábbi te­vékenységük elismeréseként, s ösztönzésképpen továb­bi munkájukhoz. A közelgő ünnepre Tóth László, az SZMT titkára emlékezett, a díjakat Fenyvesi József, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának vezető titkára adta át. sát. Így a kiállított eszközök — amelyeket a KLTE és az ÉLTE tanáraival közösen hoztak létre, — illetve to­vábbfejlesztettek — me­gyénk fizikatanárai — kicsit ízelítőt adtak a fizikaokta­tás színvonaláról, a pedagó­gusok műhelymunkájáról is. Ugyancsak újdonságként hatott a győri tanácskozá­son, hogy az eddig szokásos egyéni kiállítók között szű­kebb hazánkat egy alkotó- csoport képviselte, a Megyei Pedagógiai Intézet „színei­ben”. A csoportnak fizika, illetve mérnöktanárok az al­kotói: Bakki Árpád, Pecse- nyánszki Sándor, a Jászbe­rényi Erősáramú Szakközép- iskola pedagógusai; Németh Gyula, a tiszaföldvári, Si­mon László, a túrkevei gim­názium tanára; Boros Dezső középiskolai szakfelügyelő; Horváth Tibor a pedagógiai injtézet igazgatóhelyettese, valamint tiszteletbeli ven­dégként Isza Sándor, a KLTE tanára, a gimnáziumi második osztályos fizika tankönyv szerzője. Az alig egy éve létező alkotó közös­ség legfőbb érdeme, hogy gyorsan, fogékonyan és ami a legfontosabb, érdemben tudott válaszolni a „kihívás­ra” jelen esetben a számító­gép felhasználására, -illetve a hiányzó oktatástechnikai eszközök megteremtésére. Ez utóbbihoz a megyei ta­nács adott anyagi támoga­zött ott van Tornyai egyik fő műve, a Juss, amely az ütközés, a harag erejét su­gallja. A Bús magyar élet cí­mű másik híres képén ösz- szeesés előtti helyzetben lát­hatunk egy igavonó lovat — a művész keserű öniróniá­val önéletrajzként is emle­gette ezt a festményét. Tornyai kortársa Endre Béla — jó néhány művével szerepel a tárlaton — már indíttatásánál fogva sem kö­vette a művészóriás tépelő- dését. Ö jobbára a vidéki élet apró örömeit, a Tisza- mente harmóniáját festette nagy rajongással, festői bra­vúrokkal. Rudnay Gyulától két ké­pet állítottak ki ezen a tár­laton, a Vágtató szekér ro­konítható inkább a Tornyait jellemző gondolatvilággal. Ott van a túrkevei kiállí­táson egynéhány a híres Mári-képek közül. Alkotójuk Kovács Mária, Tornyai ház­vezetőnője volt, és a nagy művészegyéniség fényében és árnyékában a naiv művé­szethez közel álló, maradan­dó értékű képeket — Falu vége, Felhők, Virág az ablak­ban — festett. Darvassy István, Pogány Ferenc, Váradi Gyula és Zse­bók János képei szerepelnek még a hódmezővásárhelyi festészet első virágkorát be­mutató nagyszerű tárlaton. A jelentős művészettörté­neti értéket is képviselő ki­állítás június 25-ig tart nyit­va, hétfő kivételével napon­ta 9—12 és 14—17 óra között. — ti — Hazaérkezett a szegedi opera Tegnap hazaérkezett csak- hem egy hónapos nyugat­európai vendégszerepléséről a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata. A szegedi művészek több mint 10 000 kilométeres útjuk során Hol­landiában, az NSZK-ban, Svájcban és Ausztriában együttesen 25 alkalommal léptek közönség elé Bizet Carmenjének francia nyelvű előadásával. Körülbelül har­mincezer nézőjük, hallgató­juk volt. tást. így lehetővé vált, hogy az új eszközöket a csoport maga állítsa elő, s eljuttas­sák, a megye középiskoláiba. Szinte fillérekből készült el — természetesen sok-sok társadalmi munkával — a légpárnás asztal, s a szám­lálókészülék is. A hozzáve­tőleges számítás szerint har­mincezer forintba került da­rabja. Nem véletlenül ér­keznek egyre-másra a meg­rendelő levelek a Szolnok Megyei Pedagógiai Intézetbe az ország legkülönbözőbb pontjainak megyéiből, isko­láiból. A győri tanácskozá­son ugyanis jelen volt a TANÉRT képviselője is, aki úgy vélte a vállalata 150 ezer forintért tudná előállítani ugyanezeket az eszközöket. Hogy ki gyártsa, mint gyárt­sa például a légpárnás asz­talt erről nem született dön­tés Győrben. Ehhez termé­szetesen számos jogi, s egyéb dolgot kell majd még tisztázni. Mindez nem is az alkotócsoport pedagógusain múlik, ők egyelőre nem is ezen törik a fejüket hanem sokkal inkább azon fára­doznak, hogyan lehetne még további eszközöket létrehoz­ni, amelyekkel hatékonyab­bá tehetik a fizikaoktatást; jó, és saját erőből elkészít­hető, olcsó eszközöket, a me­gye valamennyi középisko­lája számára. S ez utóbbi különösen figyelemre méltó törekvés, hiszen ez azt is je­lenti, hogy nem pályáznak egyéni babérokra, hanem ötleteiket a lehető leghama­rabb közkinccsé teszik. T. G. Molnár László, a Varga Katalin Gimnázium tanára radioak­tív bomlást vizsgál a GM-csöves számlálóval A légpárnás asztal és ársai Szolnok megyei fizikatanárok sikerei Tornyai János: Juss Átadták az SZMT művészeti díjait

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom