Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-08 / 57. szám
10 Szolnok megye múltjából 1986. MÁRCIUS 8. XVI. századi dénárok Kunhegyesről Mi volt a kiskörei duzzasztógát helyén? Különböző történelmi időszakok régészeti anyagában nem ritkák az olyan leletek, melyeket annakidején tulajdonosaik szándékosan rejtettek el. Ezek mindig olyan dolgok voltak, amelyek korukban jelentős értéket képviselték, és az elrejtéssel felhasználhatóságuk nem változott. Nagyon valószínű, hogy a pénz megjelenésével — hiszen a fémpénz kis tömege miatt jól elrejthető és jelentős érték —', megkülönböztetett helyre került a szándékosan elrejtett tárgyak sorában. Gyakoriságuk összefüggésben van és érzékelteti az időszak vagyonbiztonságát, ezért van az, hogy háborúskodások, hadjáratok idején számuk megnövekszik, és ezért nem ritkák területünkön a XVI., XVII. században elrejtett éremleletek. Szolnok megyében csupán az elmúlt öt évben három (Tiszaroff, Fegyvernek, Kunhegyes) e korszakban összegyűjtött pénzlelet került elő, de a korábbi években megtaláltak között is több XVI. és XVII. századi éremkincs ismert. A kunhegyesi dénárok előkerülésében döntő szerepe volt a véletlennek. Mester János udvarán vízvezeték fektetésre — 1985. október 18-án — egy 70—80 centiméter mély árkot ásott, és ebben a mélységben találta — az ásóval véletlenül össze is törte — azt a kályhaszemet, amelybe a dénárokat elrejtették. Szerencsére ösz- szegyűjtötte nemcsak a dénárokat, hanem az azokat tartalmazó kályhás zem-tö- redék egy részét is. Ezt követően értesítette a Damjanich Múzeumot. Helyszíni kiszállásunkkor az éremkincset hiánytalanul átadta a múzeumnak, amiért találói jutalomban részesült. Október 21-én, három nappal az érmek megtalálása után a helyszínen a következőket lehetett megállapítani. A vízvezeték árók falának felső részén jól elkülönült egy 25—30 centiméter vastag újkori föld töltés. Ez alatt a réteg alatt erősen kevert, valamikor mozgatott fekete páti esős földréteg volt található, amelynek alsó részében — a jelenlegi talajszinttől 75—80 centiméter mélyen — kerültek elő azok a kályhaszemdara- bok, amely az éremkincset több mint 400 évig rejtették. E földréteg alaposabb és ismételt átvizsgálása után sem találtunk újabb érmeket csupán a kincset rejtő kályhaszem-töredékeket. Az, hogy az éremkincs hiánytalanul került a Múzeumba, annak az ad jelentőséget. hogy XVI., századi történelmünk — a hódoltság első évtizedeinek tárgyi forrásanyaga gazdagabbá vált. A kunhegyesi , éremlelet 1349 darab dénár, megközelítően ennyi kályhaszem befogadóképessége. (Az 1984ben talált, szintén kályhaszembe rejtett fegyvernek éremkincs 1286 darabból állt.) A dénárok korabeli értékének nagysága, elrejtési helye azt a feltevést erősíti, hogy a török hódoltsági területeken a jobbágyság, a szegényebb polgárság és kis- nemesség maradt helyben, akik azonban mindinkább részesei az árutermelésnek, pénzgazdálkodásnak, a kereskedelemnek. Az 1349 darab dénár korabeli értékét mai átszámítással nehéz meghatározni, hiszen a XVI. század folyamán is többször változtak a különböző veretek árfolyamai, egymáshoz való viszonyuk, de még az ország különböző pontjain is más és más volt az értékük. (Az értéket csupán megközelítően érzékelteti a következő néhány XVI. század közepéről való ár- és béradat. Egy gyalog napszám 8, egy négyökrös szekérrel végzet fuvar 26, egy liter bor 5. egy méter aba- posztó 27 dénárba került.) E néhány adatból következtethetjük, hogy nem nagy vagyon az elrejtett 1349 dénár, de tulajdonosának mégis nagy értéket jelenthetett. A XVI. század közepének történelmi eseményei területünkön sem kedveztek a vagyongyűjtésnek, de egy kismértékű értékfelhalmozódásnak e bizonytalanságokkal teli évtizedek alatt is lehetősége volt. Az éremkincs legkorábbi darabja 1506-ból, a legfiatalabb -561-ből való, ami az elrejtésnek időpontját 1561- es évre valószínűsíti. (Ez azért is tűnik helytálló időpontnak, mert 1561-es veretű dénár összesen 4 darab van, a korábbi évekből 20— 130-ig szóródik az évenkénti darabszám.) Az éremkincs legkorábbi és legkésőbbi darabja évszám szerint 56 évet fog át, valójában azonban a dénárok évenkénti megoszlása nem arányos. 1506—1521-ig kettő darab dénárt tartalmaz a lelet egy 1506-os évszámút II. Ulászló, egy 1521- es veretű dénárt II. Lajos király korából. 1521-1525- ig terjedő időből nincs egyetlen dénár sem Ennek az tehet a magyarázata, hogy 1521 közepétől 1525 augusztusáig — mintegy négy éven át — a csőd szélére jutott királyi kincstár egyensúly- bahozására a korábbi évekhez viszonyítva felényi ezüsttartalmú dénárokat vertek, ezért ezeket a dénárokat nem gyűjtötték ösz- sze. hanem igyekeztek szabadulni tőlük. (Ezt a pénzrontást Szerénái György, a kor krónikása, ha némi túlzással is, de ártalmasabbnak tartotta a magyarra, mint a törököt.) Az egykori tulajdonos a tényleges gyűjtést csak 1525- től kezdődő 36 évben végezte. 1525-től ugyanis minden évből több — döntő többségében Körmöcbányán vert dénár található. Figyelemre méltó az érmek évenkénti megoszlásában az, hogy 1548—1556 közötti veretű az egész érem- anyag 61 százaléka, tehát a gyűjtésben ennek a kilenc évnek volt meghatározó szerepe. A leletegyüttesnek két sajátossága van, az egyik, hogy csak dénárt tartalmaz, a másik sajátossága pedig, hogy kizárólag magyar pénzekből tevődik össze, eltérően az e korból Szolnok megyében talált és ismert túr- kevei, -tiszaroffi fegyverne- ki leletegyüttesektől, melyekben, ha nem is jelentős számban, de néhány külföldi pénz is található volt. A kunhegyesi dénártetetnek az ad jelentőséget, hogy összehasonlító teljes feldolgozásával adatokat szolgáltathat a hódoltság-korabei' Alföld és Közép-Tiszavidék helytörténeti kutatásához, gazdaságii' és pénzforgalmi viszonyainak megismeréséhez. Tálas László Nem hittem volna, hogy a Tisza II. Vízlépcső elzáró gátját tervező mérnökök tőlem kérdezik meg, milyen lehet ott a talaj rétegződéssé. Aztán rájöttem, hogy feltöltődött területről van szó, s ha már vallatjuk a földet, lehet tapasztalatunk az évezredek vízjárásáról, amelyeket a mérnökök térképiekről, szakirodalomból ösz- szegyűjteni nem tudnak. 5:—6 méter mélységig a rétegek és a pollenanalízisek alapján adhatunk valami adatot, de 17 méter mélyre, ahová az új olasz gép lenyomja az alapokat, nem volt mit mondanom, legfeljebb csak annyit, hogy te kell menni addig, míg a kék agyagot el nem érjük. 6 méterig nem nyúlnak le a területen levő különböző újkőkori kultúrák gödrei sem, sőt a legszárazabb nyáriban sem tudtunk 3 méternél mélyebbre hatolni a feltörő víz miatt. Persze az újkőkorban legalább 2 méterrel alacsonyabb volt az átlagos vízszint. A gátak közé szorított Tisza megza- bolázása emelte meg a víz1- sZintet. Az árból kiemelkedő lapos háton korai, illetve késői-újkori teljes települést tártunk fel, mintegy 40 sírral, még akkor is, ha a munkát végző füredi kubikusok és a tervezést végző mérnökök nehezen akarták elhinni, hogy cölöpvázas házak és spondilus kagylókarpereccel eltemetett csontvázak több mint 6000 évesek. Az alacsony domb több népnek adott szállást. Megh találtuk a késő bronzkort, a szarmaták földbe süllyesztett házait, a tetvektől menekülni akaró gepida sírját a sűrű fésűvel, az avarok 200 síros temetőjét, de a legnagyobb hatást őseink házai keltették fel, amikor megtaláltuk „kubikus” ásójukat. A munkások számára furcsa volt, hogy az ásónak csak a széle volt kovácsolt vasból, amelyet egy fatestre kalapáltak, és fanyéllel láttak el. Akkor ez volt a legfejlettebb mezőgazdasági eszköz, amely már a rómaíl- ak által használt fa ekepapucs mintájára készült. A gödör után a lakóház ás előkerült, amelynek alapját a talált ásóval mélyíthették ki. Formája nem hozott újat, mert már a Tisza I. Vízierőmű építésénél, Tiszalök- nél megtaláltuk a kora Ár- p>ád-kori első jobbágyházakat, és a köretek azoknak szakasztott másai voltak. Az egykori járószintbe 80—120 centiméter mélyen beástak a 3x4 méter alapterületű vagy még ennél is kisebb kunyhót, hosszanti oldalainak közepén 1—1 villás tartóoszloppal, amelyet a szeleA történeti irodalomból jól ismert, a 16—17. század folyamán elpusztult Kolbászszállás emléke ma is él a Kunhegyes határában lakó tanyaiak között, legalább is annyira, hogy tudják a középkori oppidum maradványait rejtő határrész (Kol- bászszék-puszta), a mezővárost egykor átszelő patak (Kolbása-ér) nevét és a templom (kun templom) helyét. A középkor folyamán jelentős alföldi település az Olas kun nemzetség szállásterületéből alakult Kolbászszék központja volt. Templomának feltárását a templomdomb területét érintő talajrendezés tette szükségessé. A település körül több ki- sebb-nagyohb kunhalom tal- lálható, de közvetlen környékén a templomdomb az egyetlen magaslat. A dombot félkörben övezte a települést átszelő Kolbász-ér. Úgy tűnik, mintha mesterségesen kiszélesítették volna medrét ezen a részen. Az ásatással támpillérekmennel kötöttek össze. Erre rakták a szarufákat, amelynek vége a talajig ért. Lécet kötöztek rá, majd náddal fedték, s már kész is volt a ház, a kunyhó. Vájni kellett még egy rézsüs lejáratot a déli oldalon, majd az egyik sarokban, a házon kívül nyúló földbe vájt kemencét kelldtt elkészíteni. Az így elkészült ház nemcsak védelmet jelentett, hanem a munka színtere is vollt, ezért találunk bennük munkagödröket, amely a szövéshez, csontfaragáshoz, hálókötéshez stb. nyújtott segítséget. I. István II. törvényének első cikkelye úgy szól, hogy minden tíz falu építsen templomot, amelyet szolgákkal és megfelelő állatállománnyal kell ellátni. Az írott források arról tanúskodnak, hogy Magyarország területén a XI—XII. században mintegy 6500 faluval lehet számolni, amiből több mint 2500 az ország mai területére esett. De mit mondanak a régészeti források? Abban egyetértenek a történészekkel, hogy a település sűrűbb volt mint ma. Az is biztos, hogy kétféle települési formát lehetett megkülönböztetni: templomos és templom nélküli falvakat, amelyekhez 30—40 ház is tartozott. Az előbbiekben még több ház is volt. Azt is tudjuk, hogy a X—XI. század első felében a halottakat külön helyen temették el, és I. László szerzett érvényt István törvényének azzal, hogy a megépített templom köré kezdtek temetkezni, felhagyva a korábbi temetőkkel. Ezeknél a legmagasabb ponton álló templom és a cinteremmel körülvett temetőn túl terült el a falu, csoporosan vagy nagycsaládi, illetve nemzetségi szervezet szerint, vagy szorosan a falut átszelő agyagos út mentén. A feltárt falvak arra is utalnak, hogy a vízlevezető árkok befolyásolták a falu település-szerkezetét, Illetve meghatározóak a formára a jószágot kihajtó több öles utak is. Amikor az első házat megtaláltuk, azt hittük, itt is egy templom nélküli falut találtunk. De mindössze 4, szinte azonos méretű, sorba rendezett ház volt csupán egymás közelében. De lehet-e 4 házat falunak nevezni, amelyet forrásaink villa, civitas, predium néven jelölnek? Nehéz eldönteni, különösen akkor, ha a török adózási deftereket vizsgáld va, több községben 2—4 telek után adóznak. De nemcsak 4 ház volt Kiskörén, hanem 2 ovális alakú cölöpvázas hodály is, amelyekben kel megerősített, a nyolcszög öt oldalával záródó apszisé templom alapjait hoztuk felszínre. A templom hossza 17 méter 20 centiméter, szélessége 8 méter 85 centiméter. Tájolása Kelet- Nyugat 185 fok. A templomalap épen maradt részei 60—100 centiméter mélységben kerültek elő. A templom asszimetrikus. Az apszisnál az északi oldalon a fal merőlegesen megtörik és körülbelül 100 centiméteres beugrót képez. A déli oldalon ennek megfelelően hasonló nagyságú keresztfa- lat építettek. A templomot eredetileg öntött falból (mészkődarabok, kőtörmelék és oltatlan mész keveréke) építették. Ezt kívülről is és belülről is vakolták. A vakolat a fal egyes részein megmaradt. Az öntött fal alap mellől került elő I. Ulászló (1440—1444) bronz obulusa. Amikor a templom közelebbről meghatározhatatlan okok miatt megromlott, egyes részeit téglával átépítették, s másutt belül 100—150 birkát tarthattak. Sőt, az egyik végéhez kör alakú, kontyos kunyhó is csatlakozott, amelyben a juhász húzta meg magát éjjel vagy ellés idején. Találtunk még 2 kutat, olyat, amilyet a pásztorok ásnak, úgynevezett kopolya-kutat, amelynél a száraz időjárás miatt árkok vezetik be a vizet a kútba, hogy abban mindig legyen víz. Tehát a kiskörei Árpád-kori település 4 házat, 2 juhaklot, 2 kutat és 2 gödröt tartalmazott. Falu ez? Az ilyen jellegű településeket predium- nak tartom, amelyet a földesúr tartott fenn, és szolga-állományú munkaerővel műveltette meg a környező földét, A XI—XII. századi faluszerűen önálló nevet viselő településeknek 45—50 százaléka az oklevelekben a predium nevet viselte, amelyek a XIII. században is legalább 30 százalékot tettek ki. A predium olyan k éltarcú települési forma volt, ahol a kunyhós lakóházak mellett ott áll az udvarház és a gazdasági telep is. Kiskörén nem volt ott az udvarház, és nem hiszem, hogy a földesúr birtokába tartozó állatállomány téli szállása telít volna, mert a házformák azonosak a templomos vagy templom nélküli falusi házak formájával és nagyságával. Történészeink a szállás és tanyarendszer kialakulását a török hódoltság idejére teszik, elsősorban Szabó Kálmán kecskeméti kutatásai alapján. A kiskörei predi- umszerű település felveti, hogy a szállás, a bokortanya már az Árpád-korban kia(- lakulhaltott, s mivel állattartás volt a fő foglalkozás, ez a települési forma nem kivétel, hanem jellegzetes. Nem vonjuk kétségbe, hogy a földesúr állatállományát tartotta hodályban a félszabad jobbágy. A kiskörei predium házaiban talált keceháló, a tűzhelyek alá sározott cserepek, az ásópapucs és a többi lelet arra utal, hogy túlélte a tatárjárást, de a XIII. század második felét már nem érte meg. A leletanyag nem teszi tehetővé, hogy etnikai jellegére is következtetni tudjunk. Lehet, hogy a kunok szállásrendszerével van kapcsolatban. Forrásaink egyértelműen arról tanúskodnak, hogy a tatárjárás után a prediumos gazdaságok népei szétszóródtak, elpusztultak, ezzel szakadt meg a település Kiskörén is. Ha a látogató ma megáll a kiskörei gát mellvédjén, csak a sebesen áramló vizet látja, amely alatt 6000 év kultúrája szunnyadt korábban. dr. Korek József egy sor téglával erősítették meg az öntött falat. A téglafal közelében I. Ferdinánd 1553-ban vert dénárját találtuk. A templom pusztulását égés okozta. Az egyik munkanapon a templom szentélye előtt 32 centiméter átmérőjű körben beszakadt a föld és 146! centiméter mély egyenesfalú, függőleges gödör vált szabaddá. A gödröt feltártuk. Átmérője az alsó fél méteren 36 centiméterre szélesedett. 180 centiméter mélységben felfakadt a víz. A gödör töltelékföldjében megszenesedett famaradványok voltak. Két nagyobb darabot sikerült kiemelni, melyek alsó része sötétbarnára korhadt, felső része pedig szenesedett volt Mindkét előkerült fadarab belső felülete homorú. A gödör körül 170 ' centiméter mélységig kevert, de keményre döngölt föld volt. Innen Hunyadi Mátyás (1458—1490) dénárja került elő. A templom belsejében előkerült kút az építési technika és az előkerült fal maradványok alapján bö- dönkút volt. dr. Selmeczi László A kunok temploma /
