Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-11 / 59. szám
xxxvii. évi. 59. Hz.. 1986. márc. ai. kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A XXVII. kongresszus bizonyította, hogy az SZKP következetesen folytatja a nagy október ügyét, magabiztosan halad a lenini úton, méltóképpen tölti be a munkásosztály, az egész szovjet nép politikai vezetőjének szerepét — mutat rá a moszkvai Pravda hétfői szerkesztőségi cikke, méltatva a múlt héten befejeződött tanácskozás munkáját. A kongresszus megmutatta. hogy a párt a legnagyobb mértékben képes levonni a múlt tanulságait, átfogóan, lenini módon fel tudja mérni mindazt, ami idejét múlttá vált, reális, minden tekintetben kiegyensúlyozott cselekvési programot tud kidolgozni. Az ország társadalmi-gazdasági fejlesztésének meggyorsítása a pártnak a kongresszus által jóváhagyott stratégiai irányvonala. A legfelsőbb pártfórum — állapítja meg az SZKP KB •apja — tanúsította, hogy e program végrehajtásában, a gyorsítás sikerében a döntő (Folytatás a 2, oldalon) 0 NflTO-tagság ellen Tiltahozás Spanyolországban Spanyolországban. hétfőn éjfélkor lezárul az a politikai kampány, amely a NATO-tagsággal kapcsolatos referendumot előzte meg. A március 12-én esedékes szavazáson az állampolgárok arról nyilvánítanak véleményt, hogy kívánják-e a kormányzat által körvonalazott feltételek közepette a spanyol NATO fenntartását. A NATO-ellenes, békeszierető erők hétfőn — folytatva a vasárnapi ’ akciókat — a spanyol főváros több pontján tiltakozó autós meneteket szerveznek. MA: B pártmunka hétköznapjai 3. oldal Timi a „kis ember” 4. oldal Harc a belvíz ellen Még hő takarja a földeket, de a mezőgazdaságban már elkezdődtek a tavaszi előkészítő munkák — dolgoznak a műtrágyaszóró gépek. Felvételünk a Tiszaroffi Aranykalász Tsz-ben készült TKL Az egyetemen Kutatások rendelésre Növeli szellemi termékeinek exportját a Veszprémi Nehézvegyipari Kutató Intézet. A tervek szerint ebben az évben már árbevételének 25 százaléka ebből adódik. A Chemolimpex és a Medim- pex külkereskedelmi vállalatok közvetítésével kötött megállapodások egyikében a svájci Ciba-Geigy cégtől új növény védőszer-vegyületek kutatására kaptak megbízást. Jelenleg, ugyanezzel a partnerrel toxikológiai vizsgálatok vállalásáról tárgyalnak. Az NDK-beli Germed gyógyszergyártó céggel viszont már meg is állapodtak különféle toxikológiai vizsgálatok elvégzéséről. Az exportmegrendelések ebben az esztendőben különösen fontosak a veszprémi intézetnek. Belföldi partnerei körében ugyanis csökken a kutatómunka iránti kereslet. Olcsóbban, gyorsabban Húsz perccel hamarabb a Balatonhoz Folytatódik a vasútvonalak villamosítása A MÁV-nál megkezdődött a VII. ötéves tervidőszak villamosítási munkálatainak első szakasza: a Tárnok— Martonvásár—Kápolnás- nyék közötti vonalszakaszon már alapozzák és állítják a felsővezeték-tartó oszlopokat. Hazánkban jelenleg összesen 1900 kilométernyi var sútvonal van villamosítva, a teljes vasúti hálózat egynegyede. A szállításban betöltött szerepe azonban ennél nagyobb arányú, ugyanis itt bonyolódik le a vasúti áru- szállításnak több mint a fele. A gazdaságossági számítások alapján kidolgozott villamosítási terv szerint az elkövetkező időszakban a legfontosabb feladat a Budapest—Székesfehérvár— Balatonszentgyörgy—GyéAz Alföld belvízjárta területein a vízügyi igazgatóságok újabb szivattyútelepeket és hordozható szivaty- tyúkat kapcsoltak be a víztelenítési munkákba. Most már együttvéve százötven szivattyúval másdopercen- ként 171 köbméter vizet távolítanak el a földekről, és apasztják a belvízcsatornákat is, hogy előkészítsék a helyet a-gyorsabb olvadással érkező nagyobb víztömegnek. A hét végén a nappali felmelegedést követő éjszakai lehűlés fagypont körüli hőmérséklete még lassította az olvasást, és az erőteljesebb szivattyúzás lehetővé tett' , hegy ne te; 'ed- -jen tovább a belvíz a földeken. így jelenleg is mintegy 90 ezer hektárnyi földterületet borít a belvíz, ebből 22 ezer hektáron vetést. 18 ezer hektáron pedig szántóterületet. Az alföldi, s főleg a tiszántúli területek hótakaróját a nappali felmelegedések apasztották, vizes hókásává tömörítették. A vizet azonban a talaj nem fogadja be, Olajhűtők, határidő előtt — Ezerrel több fagyasztószekrény Pót felajánlások a Hűtőgépgyárban Éneklő ifjúság Lassan megszokjuk már, hogy így tavasz táján bájos gyerekarcok néznek ránk az utca plakátjairól — hírt adva az Éneklő Ifjúság mozgalom újbóli indulásáról. A rendezvény- sorozatnak észrevétlenül mintegy szimbólumává is váltak e színes plakátok csakúgy, mint a sportban az olimpiák és a nagy világversenyek rajzos emblémái. A tavasz kezdete tehát újra dalra fakasztja szű- kebb pátriánk kórusait, szinte nincs is olyan iskolai énekkar, a mely ne nevezett volna be az évről évre ismétlődő területi hangversenyekre. Az idén március elején megyénk úttörőkórusai nyitották a 6ort. dalaik a Magyar Üttörők Szövetsége megalakulásának 40. évfordulója tiszteletére csendültek fel, majd a Tanácsköztársaság kikiáltásának napján a középiskolás KlSZ-kóru- sok is bekapcsolódnak az eseménysorozatba; ők ezúttal Liszt Ferenc születésének 175. és halálának 100. évfordulója alkalmából adnak nagyszabású hangversenyeket. Az elkövetkezendő hetekben száznál is több kórus áll dobogóra szerte a megyében, s ez azt jelenti, hogy kilenc nagyobb településen mintegy három és félezer zeneértő kisdiák és gimnazista varázsolja egy Időre ünnepélyesebbé környezetét. A korábbi hagyományokat megőrizve egyszerre hangzik majd fel sokszáz általános iskolás torkából a nyitószám: az idén Balázs Árpád szerzeménye, az Üj dalt röpít a szél. A kórusok programjában nagyrészt magyar klasz- szikus, illetve mai kortárs zeneszerzők művei szerepelnek — újfent bizonyítva ezzel, hogy zeneszerzőink viilágszínvonalon alkotnak, s megállják a helyüket bárhol a világon. Az is örvendetes, hogy az énekkarok többsége legalább egy-egy népdalt vagy esetenként népdalcsokrot is műsorra tűz; többnyire megyénk tájegységeit megénekelve. Talán fölösleges is hangsúlyozni, hogy a zenei nevelésben milyen fontos szerepet játszik a gyökerek felkutatása, beillesztése a mai magyar kultúrába. Az Éneklő Ifjúság mozgalom — vitán felül — nagyrahívatott a magyar zenekultúra ápolásában. Amikor az éneklés, a muzsika bizonyos formái (pl. a könnyűzene sekélyes megnyilvánulásai) bevonulnak a zenei ,.narkotikumok” tárházába, a kórusok és a karvezetők áldozatos munkájukkal hozzájárulnak a zene tisztaságának megőrzéséhez, s évről évre megújulva fáradhatatlanul gondozzák a „kövek között feltörő virágot”. — Jorkovlc» — Népfront Újjáalakult testületek A múlt hetekben országszerte újjáalakultak a népfronttestületek és -munka- bizottságok. Mindenütt napirendre került a Hazafias Népfront VIII. kongresszusa állásfoglalásában megjelölt célok helyi megvalósítása, a feladatok pontosítása. A sok közös vonás mellett az eltérő feltételeknek megfelelően sok új elemmel gazdagodtak az elképzelések. Vidéken és a fővárosban egyaránt továbbra is megkülönböztetett figyelmet fordítanak a terület- és településfejlesztési célok megvalósításának elősegítésére. (Tudósítónktól) A Hűtőgépgyárban egymás után születnek brigádfelhívások pótfelajánlósokra. A Jászárokszállási Hűtő- és Klímatechnikai Gyáregység mind a 24 szocialista bri- - gádja elhatározta, hogy a Szovjetunió részére készülő áruházi berendezéseket az eredetileg tervezett határidőnél csaknem két hónappal előbb — november 7-re — elkészítik. A központi gyáregységek közül a hőcserélő kollektívája — 27 szocialista brigád tett jelentős vállalást a Zalka Máté brigád felhívására, ök az olajhű- tők gyártásában vállaltak egy hónappal rövidebb határidőt a szerződésben foglaltaknál. A jászárokszállásiak is csatlakoztak hozzájuk, itt gyártják az olajhűtőkhöz a kollektorcsöveket. Figyelemre méltó a hűtőszekrényüzem Nyikolajev brigádjának pótfelajánlása, amelynek értelmében - ezer fagyasztó szekrénnyel többet készítenek a tervezettnél az első negyedévben. A célgépüzem Brezsnyev nevét viselő brigádja az üzemorvosi rendelő laboratóriumába készít különböző kiegészítő berendezéseket. A tmk Nógrádi Sándor brigádja több kulcsfontosságú maró- és excentergép generáljavítását végzi el, jóval a tervezett határidő előtt. A nagyvállalat kollektívája kommunista műszakkal is köszönti az SZKP kongresszusát március 15- én. A munkabért a nyugdíjasok házéinak építésére és a nyugdíjasok anyagi támogatására fordítják. Hispánia finis Külpolitikai kommentárunk a 2. oldalon A Tiszaszentimrei Aranykalász Tsz melléküzemága huszonöt környékbeli lánynak, asszonynak ad munkát, akik a BHG Kunhegy esi Gyárának készítenek telefonköz- pont-sávokat (Fotó; TKL.) 10 ezer liter föltttt Rekorder tehenek Száz körül van már a 10 ezer liter fölötti tejhozamot produkáló, „rekorder” teheneknek a száma az agárdi mezőgazdasági kombinát el- zamajori és felsőcikolai tehenészeti telepén. A valóságos „tej gyárként” működő jószágok közül a legtöbb — 300 napos laktációban — 10 500—11 000 liter tejet ad. A legnagyobb hozamú egye- dek termelése meghaladja a 12 ezer litert, sőt a felsőcikolai telepen az egyik jószág tavaly 12 800 literes átlagot produkált. A rekordereket nem tartják külön istállóban. takarmányadagjuk minősége is azonos társaikéval, csupán az egészségüket óvják fokozottabb gonddal. Hamarabb leveszi ugyanis őket a lábukról egy-egy betegség, fertőzés, mint a gyengébb hozamú társaikat. Az Agárdi Mezőgazdasági Kombinátban egyébként évek óta egyenletesen emelkedik a tejhozam: tavaly 9,2 millió litert fejtek 1400 jószágtól. Az 1 tehénre jutó tejtermelés — a 300 napos laktációs ciklusban — 7390 liter volt, az idén a genetikai munka további javításával igyekeznek tovább növelni a hozamokat. kényes, illetve a Dombóvár —Kaposvár—Gyékényes közötti — mintegy 350 kilométernyi — vonalszakaszok villamosítása. A tervek a MÁV Tervező Intézetében készültek, a kivitelező szintén MÁV cég, a Villamos Felsövezeték Építési Főnökség. Az utazókat várhatóan az érinti majd a legkedvezőbben, hogy a villamosítás elvégzésével a személyvonatok mintegy 20 perccel hamarabb érik el a Balatont, mint most. Környezetvédelmi szempontból is örvendetes, hogy hamarosan villanymozdonyok váltják fel a dízeleket, megszűnik az olaj- és füstszennyezés, és —ami a vízparti települések lakóit leginkább zavarja — az erős zaj. Pravda-cikk a kongresszusról flz SZKP a társadalmi haladás és a béke pártja