Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-07 / 56. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. MÁRCIUS 7. Megújult intézet II magyar film szolgálatában Lassan két esztendeje már, hogy átalakult a hazai filmintézet, s új vezetéssel, új konstrukcióval, új elgondolásokkal fogott munkához. — A Magyar Filmintézet új koncepciót igyekszik kialakítani — mondta dr. Veress József az intézet tudományos igazgatója. — Ugyanakkor folytatja mindazt, ami már korábban is hasznos volt. Olyan intézményt igyekszünk létrehozni, amely egyrészt szorosabbra próbálja fűzni kapcsolatait a szakmával, másrészt mindazokat, akik tudatosan foglalkoznak valamilyen formában a filmmel, hozzánk kívánjuk kötni. — ön mikor került az intézetbe? — Közvetlen a megújhodás időszaka előtt, 1984 áprilisában. Kezdetben a filmarchívum vezetőjeként, majd az átszervezés után tudományos igazgatóként a művészeti-tudományos területet kaptam feladatul. A régi felállásban a Filmtudományi Intézet — ez volt a régi neve — nem volt éppen ideális helyzetben. Akkor még két különálló részre tagozódott. Az új igazgató, Nemeskürty István olyan struktúrát alakított ki, amelyet én örömmel fogadtam. A filmtár mellett a tudományos osztályhoz tartozik a filmtörténeti, a filmelméleti, a filmforgalmazási és a filmoktatási, valamint a kiadványszerkesztési csoport Van még nemzetközi és filmtechnikai osztály, de egyik osztály sem dolgozik a hagyományos keretek között. Vannak munkatársaink, akik több osztályon is tevékenykednek. — Mit tekint a filmintézet legfőbb feladatának? — A magyar film ügyét kívánjuk szolgálni. Vitákkal, értékelésekkel, vagy bármi mással, ami a , hazai filmgyártást, a hazai film érdekeit képviseli. Intézetünk emellett még háttérfeladatokat is kap a Művelődési Minisztériumtól, például helyzetelemzések készítésére. De ezen túlmenően is foglalkozunk mindazzal, ami kapcsolatos lehet a filmmel. Ennek egyik leglátványosabb állomása lesz a magyar film- történet megírása és publikálása. Már most a kezdeteknél is felmérhető, milyen óriási vállalkozásba fogtunk. — Ezek szerint már hozzá fogtak? —• Igen. Az adatgyűjtés stádiumában vagyunk jelenleg. A nyáron pedig hozzákezdhetünk az íráshoz is. Ügy tervezzük, hogy kellő történelmi-társadalmi háttérrel, és aprólékos részletességgel adunk számot a magyar filmtörténet eseményeiről, állomásairól. Indulásként, nem ragaszkodva a kronológiai rendhez, az 1963 —65 közötti korszakot dolgozzuk fel, a magyar film legizgalmasabb periódusát. Előreláthatóan az első kötet 1988-ban jelenik meg. Majd sort kerítünk a többi, már némileg feldolgozott film- történeti korszakokra is. visszamenve egészen a kezdetekig, a némafilm időszakáig. Nemcsak a játékfilmekre gondolunk. A dokumentumfilmeknek, az amatőrfilmeknek, és még a tárca-stúdiók filmjeinek is helyt kívánunk adni. Mindaz tehát, ami hozzátartozik a magyar filmhez, bekerül köteteinkbe. — Munkatársaik feltételezhetően nemcsak magyar filmekkel foglalkoznak. — Természetesen a nagyvilágba is kitekintenek, hogy látókörüket bővítsék, fesztiválokra, tanulmányutakra mennek. Szépszámmal kapjuk a nemzetközi meghívásokat. S ezen kívül ott vagyunk a nemzetközi szerve zetekben is, és kapcsolatban állunk más országok archívumaival, társintézeteivel. — Valójában miből és hogyan gazdálkodik a Magyar Filmintézet? i — Nincs állami szubven- • ciónk, önmagunkat tartjuk el. Az intézmény, így érthetően, pénzért méri kincseit, de a kiadásaink sem kevesek. A Budapesten lévő Filmmúzeum a mi kezelésünkben van, és a kihasználtsága igen jó, nyolcvanszázalékos. Ennek jövedelmével mi rendelkezünk. Igyekszünk jó filmeket játszani, s olykor kuriózumokat is bemutatunk. Nyolc-tíz filmet vásárolunk évente, eny- nyire van pénzünk. Így kerül vetítésre a közeljövőben a Hegedűs a háztetőn, a Love story, egy-két itthon nem látott Bunuel-film, Polansky Lakója, Bresson Lancellot lovagja. A magyar filmek persze itt is előnyben részesülnek. Így vagyunk az intézeti kiadványokkal is. Főleg magyar színészek portréit jelentetjük meg. Az a törekvésünk, hogy kevesebbet, de jobbat! Kiadványainkra régebben inkább a belterjesség volt jellemző. Ma viszont átfogóbb, nagyobb érdeklődésre számot tartó könyveket adunk ki, mint a filmévkönyvek, filmmonográfiák, filmkalauzok stb. Nem is szólva hasonmás kiadványainkról, és a Múzsákkal közösen megjelentetett kockás sorozatunkról. Nem zárkózunk el a kívülről érkező, jó ötletek elől sem. Így kerül sor Bohr Ferenc hangmérnök memoárjának megjelentetésére a magyar film őskoráról, és Dallos Szilvia színésznő filmes anekdotáinak publikálására. — Miként bővítik a filmarchívum gyűjteményét? — A régi filmtörvény ugyan kimondja, hogy valamennyi, elkészült hazai filmből egy kópiát át kell adni nekünk is, de ezt sajnos nem minden esetben kapjuk kézhez. Így gyűjteményünk nem teljes. Igyekszünk ösz- szeszedni minden hazai vonatkozású filmet, újat is, régit is. A hungarika nálunk a filmekre vonatkozik. A külföldön felfedezett magyar témájú anyagokat elsősorban csere útján próbáljuk megszerezni. — Két évi munka után. hogyan látja a Magyar Filmintézet helyzetét, eredményeit? — Annak idején kedvvel és lelkesedéssel jöttem ide, egy olyan intézménybe, amelynek szakmai tekintélye, rangja van, s amelyet az intézet azóta is folyamatosan kíván megtartani. Arra törekszünk, hogy a hazai filméletnek ne legyen egyetlen olyan vonatkozása sem, amelyben ne kérnék és ne fogadnák el a véleményünket — mondta dr. Veress Jó zsef. S7.. B. A múzeumi hónapra Helytörténet tudományos igénnyel Tizenegy megyei intézmény összefogásának eredményeként új színfolttal lesz gazdagabb az Országos múzeumi és műemléki hónap ez év októberi rendezvénysorozata. Ez alkalommal teszik ugyanis közzé annak a pályázatnak az eredményét, melyet az új és legújabbko- ri magyar történelem témaköréből — elsősorban hely- történeti kutatásra ösztönözve — hirdettek . meg mindazok számára, akik kedvtelésből vagy ihivatásszerűen foglalkoznak történetírással, múzeumi gyűjtéssel. A tudományos igényű pályaművek felölelhetik a korszak bármely tárgykörét: a gazdaság-, társadalom-, politika-, művelődéstörténet vagy az ifjúsági mozgalom egy-egy kérdését. A kiemelt témák közöít szerepel többek között nevezetes helyi személyiségek életútja, közoktatási, közművelődési intézmények története, pártok, társadalmi szervezetek, egy-egy üzem tevékenységének fejlődése. A pályázatok szeptember 20-ig, a Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatóságára küldhetők be. A legjobb dolgozatokat készítő szakkörök, csoportok és egyének értékes pályadíjakban részesülnek. Hetvenöt tiszaszentimrei gyerek részére épít óvodát a Karcagi Nagykunsági Építőipari Szövetkezet. A 6,2 millió forintos beruházás átadását augusztus 20-ra tervezik (T. K. L.) A Túrkevei Városgazdálkodási Vállalat üvegházaiban zöld díszítő növényeket Is termesztenek. Évente 100 ezer csokorhoz való levelet szállítanak a megrendelőknek (T. Z.) Hétvégi ügyeletek chenyi u. 1-ben lévő gyógyszertár tart ügyeletet szombaton és vasárnap. Orvosi ügyelet * 11 Az ügyelet ideje: március 08*án — szombaton — 07 órától március 10- én — hétfőn — 07 óráig tart. Szolnokon szombaton az alábbi szakrendelések fogadnak betegeket 08—12 óráig: belgyógyászat, nőgyógyászat, sebészet, fül-orr-gége, fiziko- therápia, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Hősök tere 2—4., tel.: 11- 732. Ellátási területe: Szolnok város, Tószeg, Tisza- várkony, Várkonyi-szőlő, Ti- szajenő, Zagyvarékas, Szászberek, Szajol, Rákóczifalva. Rákócziújfalu, Vezseny. Ügyelet ideje; szombaton 07 órától hétfőn 07 óráig tart. Gyermekorvosi ügyelet; Móra F. u. 9., tel.: 15-312. Fogorvosi ügyelet; Hubay úti rendelő szombaton és vasárnap 08—17 óráig; 17 órától másnap reggel 08 óráig a kórház szájsebészeti osztályán (Vörös H. u. 39—41.) történik a betegek ellátása sürgős esetekben. Szolnoki terület; Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelő, Lenin u. 1. Tiszaföldvár: dr. Jakab László, Kossuth u. 70, Besenyszög: dr. Elbakour Afif, Damjanich u. 4. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Molnár András Tiszasüly. Kiséri u. Űjszász: dr. Ördög Lajos, Damjanich u. 14. Jászberényben szombaton 07—13 óráig a kórház-rendelőintézetben a sebészeten, fogászaton, röntgenen és a laboratóriumban fogadnak betegeket. Központi körzeti ügyelet: Thököly u 13., tel.: 12- 226. Ellátási területe: Jászberény, Jásztelek, Jász- iákóhalma, Jászfényszaru. Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászárokszállás. Gyermekgyógyászati ügyelet szombaton és vasárnap 09— 12, illetve 15—8 óráig tart. Jászberényi terület; Jászágó: dr. Paulai Gyula, Kókai tér 3. Jánoshida központi körzeti ügyelet: Fő u. 41. Ellátási területe: Jánoshida, Alattyán, Jászboldogháza, Jászladány. Jászalsószentgyörgy. Jászapáti központi körzeti ügyelet: Árvái u. 3., tel.: 33. Ellátási területe: Jászapáti, Jász* ivány, Jászkisér, Jászdózsa, Jászszentandrás. Karcagon szombaton 08—13 óráig a rendelőintézetben: belgyógyászat. Körzeti ügyelet: Vörös H. u. 27., tel.: 222. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Buesa. Kisújszállás központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 105. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma, Csorbái ÁG., Mávialaka. Mezőtúron szombaton a fogászaton 08—11 óráig (Kossuth u. 7—11.), a gyermekgyógyászaton 08—10-ig (Dózsa Gy. u. 19.) fogadnak betegeket. Központi körzeti ügyelet: Kossuth u. 7—11. Ellátási területe; Mezőtúr, Kétpó. Mezőtúri terület: Mezőhék, Mesterszállás: dr. Berkó Gyula Mezőhék, Felszabadulás u. 3. Törökszentmiklós I. központi körzeti ügyelet: Kossuth u. 126. Ellátási területe: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszatenyő. Törökszentmiklós II. központi összevont ügyelet: Fegyvernek, központi orvosi rendelő. Ellátási területe: Fegyvernek, örményes, Kuncsorba, Tiszabő. Törökszentmiklósi terület; Kengyel: dr. Herbály Éva, Kossuth u. 141. Kunszent- márton központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a. Ellátási területe: Kiuiszent- márton, Tiszaug, Cserkeszőlő, Tiszasas, Csépa_ Szelevény, Öcsöd, Tiszakürt, Nagyrév, Tiszainoka. Kunszentmártoni terület; Cibakháza: dr. Macz- kó Péter, Szabadság tér 23 a. Tiszafüred központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u. 4., tel.: 165. Ellátási területe: Tiszafüred, Tiszaszentimre, Ti- szaörs, Tiszaderzs, Nagyiván-, Kócs, Tiszaigar. Kunhegyes központi körzeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4. Ellátási területe: Kunhegyes, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Abád- szalók, Torna j monostora. Túrkeve központi rendelő, Kálvin u. 4. Gyógyszertárak Szolnokon szombaton 8—14 óráig a Fehérkereszt gyógyszertár lesz nyitva. Ugyanott hétfőn reggelig tartanak ügyeletet. Sürgős esetekben kereshetők fel. Jászberényben a Szövetkezet úti gyógyszertár tart nyitva 8—12 óráig. Ugyanott van hétfőn reggelig ügyelet. Martfűn szombaton, vasárnap ügyeletet tartanak a patikában. Kunszentmárton- ban 8 és 12 óra között juthatnak gyógyszerhez a rászorulók. Mezőtúron a Kossuth tér 3—5. szám alatti gyógyszertár az állandó ügyeletes. Jászárokszáiláson állandó éjjel-nappali ügyelet van, Jászapátin szombaton és vasárnap 8—18 óráig tartanak ügyeletet, a hét többi napján pedig állandó éjszakai ügyelet van. Karcagon a Vörös Hadsereg úti, Kisújszálláson a Széchenyi u. 1-ben lévő, Tiszaföldváron a belterületi, Tiszafüreden a Baross u. 26-ban lévő, Tö- rökszentmiklóson a Kapiszt- rán úti és Túrkevén a SzéÁllatorvosi ügyelet Jászberény város; Alaty- tyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászalsószentgyörgy: dr Szedő József Jászboldogháza. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr. ifj. Czifra György Jászapáti. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa: dr. Szűcs Imre Jászárokszállás. Jászkisér, Jászladány, Űjszász; dr, Tasi János Jászkisér. Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy. Pusztamonostor, Jászjákó* halma. Jászfényszaru; ■ dr. Czifra László Jászjákóhalma, Fő u. 69., tel.: 9. Jászsági Állami Gazdaság: dr. Szabari Gábor Jászberény. Karcag, nagyüzemben és tanyán: dr. Magyar György, Hajnal u. 22., városi körzet: dr. Hazay Béla, Varrró u. 18. Kisújszállás: dr. Szabó Mihály, Rákóczi u. 11. Kunszentmártoni kerület: I. Cibakháza, Tiszaföldvár, Martfű; dr. Magyar Zoltán Tiszaföldvár, Kossuth u. 127. II. Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Kungyalu, Cserkeszőlő: dr. Nagy Lajos Csépa, Béke u. 54. III. Kunszentmárton, Öcsöd, Mesterszállás, Mezőhék: dr. Fehér István Kunszentmárton, Szabadság u. 31., tel.: 192. Szolnoki kerület: Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly; dr. Böhmer László Tiszasüly, Béke u. 1/2. Kengyel, Tiszatenyő. Rákócziújfalu: dr. Konrád Ede Kengyel, Áchim u. 14. Fegyvernek, Kuncsorba, örményes, Tiszabő: dr. Kerekes Ernő Fegyvernek, Felszabadulás u. 150. Béke Tsz Zagyvarékas: dr. Katona László Szolnok, Rétpart u. 1., tel.: 12-806. Szolnok város; Szolnok: dr. Kis Ferenc Szolnok, Vörösmező u. 73. Szajol: dr. Gulyás Pál Szajol, Fő u. i. Rákóczifalva: dr. Balogh József Rákóczifalva, Május 1. u. 8. Tószeg, Tiszavárkony, Tisza- jenő, Vezseny: dr. Csizmás István Tószeg, orvosi rendelő. Törökszentmiklós és Tiszapüspöki, városi körzet: dr, Horváth István, Alkotás u! 13., üzemi körzet: dr. Wy- szóczky Ferenc, Táncsics lt. VIII., III. Tiszafüred város: I. Tiszafüred, Tiszaigar, Ti- szaörs, Nagyiván, Kunmadaras, Tiszaszőlős: dr. Balogh Sándor Tiszaörs, Rákóczi u., II. Abáuszalók, Tiszaderzs, Tiszaszentimre, Tiszabura, Tiszaroff, Tomajmonostora; dr. Szabó Imre Abádszalók, Damjanich u. Kunhegyes, Kenderes, Tiszagyenda: dr. Erdélyi Iván Kunhegyes, Kossuth u. 55. Mezőtúr és Kétpó: dr. Lázár József Mezőtúr, Petőfi u. 29. Túrkeve: dr. Lakatos János, Mátyás kir. u. 9. (Az ügyelet csak sürgős esetekben vehető igénybe!)