Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-05 / 54. szám
1986. MÁRCIUS 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Országgyűlési bizottságok napirendién Az élelmiszergazdaság külpiaci lehetőségei Élelmiszergazdasági exportunk piaci problémái, különös tekintettei a húsexportra. — ezzel a címmel tűzték napirendre a mezőgazdasági és élelmezésügyi, illetőleg a külkereskedelmi miniszter közös jelentését az országgyűlés terv- és költségvetési, valamint mezőgazdasági bizottságának a Parlamentben tegnap tartott együttes ülésén. Több órás elemző vita után a képviselők elfogadták a beszámoló munkaanyagot, amelyhez megelőzően szóbeli kiegészítést fűzött Dunai Imre külkereskedelmi és Papócsi László MÉM-miniszterhe- lyettes. * A kiegészítés lényeges gondolata volt, hogy a külgazdasági céljaink megvalósításában kulcsszerepet játszó agrárágazat kivitelében meghatározó tételek az élőállatok és a húsipari termékek. Az ágazat tavalyi exporttervét a rubel elszámolású piacon alapjában véve teljesítették, az úgynevezett tőkés kivitel azonban — részben árualap-hiány, részben a számunkra kedvezőtlen cserearány-romlás miatt — elmaradt a tervezettől. A VII. ötéves terv időszakában a szocialista piacon a kivitel várhatóan mintNem mindenhol fejti ki védőihatását a hóbunda; a Tiszántúlon és például az ország déli vidékein túlságosan vékony a hótakaró és itt — a korábbi napokban, a nagy hidegek idején — sokfejé csaknem „meztelen” maradt a zsenge gabona. A Dunántúlon és az ország nyugati vidékén viszont kellő vastagságú 20—40 centi- méteres a földeket borító lepel és ez jótékonyan óvta a mínusz 20—22 fokos fagyok idején a növényeket. A MÉM szakemberei szerint egyelőre nem lehet eldönteni, okoztak-e károkat a vetésben az erős éjszakai fagyok. Kétségtelen, hogy Békés, Csongrád, Hajdú-Bi- har és Szabolcs-Szatmár megyében túlságosan védtelen volt a búza, ám miután kitűnő fagytűrő képességű fajtákat használnak a gazdaságok, várhatóan nem kell számolni jelentősebb kiesésekkel. Némileg kérdéses a helyzet a gyümölcsösökben. A rendkívüli fagyok az elmúlt évben súlyos megpróegy 25 százalékos fokozásával együtt előtérbe kerülnek a minőségi követelmények, így különösen a szállítások megbízható ütemezése, a tetszetős csomagolás, a választék bővítése. A nyugati piacokon — amely jelenleg igencsak kínálati jellegű — helytállásra csak akkor lehet számítanunk. ha mindinkább növeljük termékeink feldolgozottsági fokát. A húsipari szakágazat értékesítési lehetőségeinek meghatározó elemeként került szóba a szovjet piac. ahova 1090-ig meghosszabbított egyezmény keretében történik vágómarha- és marhahússzállítás. A fejlett tőkés országokba leginkább darabolt, kitűnő minőségű marhasúst, a Közös Piac tagországaiba kis súlyú állatokat tudunk jó áron eladni, a fejlődő — elsősorban közel-keleti — országokba a magas fuvarköltségek miatt csak mérsékeltebb haszonnal szállíthatunk. Minden, piacra érvényes, hogy verseny- képiességünk fokozása érdekében a hústípusú szarvasmarha termelés fejlesztése, a húsminőség javítása a VII. ötéves tervben is az egyik kiemelt tenyésztéspolitikai cél. báltatásnak tették ki a szőlőskerteket és a gyümölcsösöket egyaránt; ennek következménye a termésátlagok alakulásában is megmutatkozott. Az idén rövidebb ideig tartottak a februári fagyok. mintegy 8—10 napon át süllyed le a hőmérő higanyszála a mínusz 20 fokos érték alá, ám hogy Valójában a fák és a tőkék hogyan állták a tél ostromát, csak a most megkezdett rügyvizsgálatból lehet majd lemérni. A minták a laboratóriumokba kerülnek és egy-két héten belül kapnak legalább hozzávetőleges képet a kertészek arról, hogy az esetleges károsodás miatt milyen szakmai megoldásokat kell alkalmazniuk a télvégi metszéseknél. Az lenne jó, ha az olvadás szakaszosan történne. Az adatok szerint mintegy 90— 100 ezer hektárt borít ugyanis belvíz, amelyhez jelenleg alig tudnak hozzáférni: a fagyos jégtáblák eltávolítása ugyanis megoldhatatlan. MNB-tiiékoztató Hitelpolitika ’86 Tímár Mátyás a Magyar Nemzeti Bank elnöke tegnap sajtótájékoztatót tartott a bank múlt évi munkájáról és idei feladatairól. A Magyar Nemzeti Bank a múlt esztendőben is pontosan eleget tett valamennyi fizetési kötelezettségének. Az ország likviditási helyzete kedvezően alakult, sikerült egyes, korábban félvett nehezebb feltételű hiteleket kedvezőbb lejáratú és kamatozású hitelekkel felváltani. Az 1985-ben kötött megállapodás alapján a Világbank összesen 228 millió dollár hosszú lejáratú fejlesztési kölcsönt nyújt Magyarországnak az állattenyésztés, a vegyipar és a közlekedés fejlesztésére. Hazánk tagja lett a Világbankcsoport keretében működő két szervezetnek, a Nemzetközi Pénzügyi Társaságnak (IFC), valamint a Nemzetközi Fejlesztési Társulásnak (IDA). A rubel elszámolású árucserében elért külkereskedelmi aktívum tavaly meghaladta a tervezettet. így a számítottnál nagyobb mértékben sikerült csökkenteni az adósságot. A hitelpolitika céljai, feladatai alapvetően 1986-ban sem változnak. Beruházási hitelezésre az idén 21,8 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből 14,6 milliárd forint jut az exportfejlesztés, illetve költségmegtakarító beruházások megvalósítására. Tímár Mátyás elmondotta, hogy 1986-ban tovább folytatódik a kétszintű bank-' rendszer, az erős, korszerű módszerekkel irányító jegybanktól különálló üzleti alapon működő kereskedelmi bankok létrehozásának előkészítése. Papíripari prognózis Több csomagolóanyag A nyomda- és papíripar vezetői tegnap a nyomdászszakszervezet székházában megvitatták az elmúlt évi gazdálkodás eredményeit és a további feladatokat. Szabó Imre ipari államtitkár elmondotta, hogy a következő években a papír- fogyasztás dinamikus növekedésére lehet számítani, főként a csomagolóanyagok iránt növekszik a kereslet. Az igények kielégítésére a két alágazatnak az eddigieknél jobban kell együttműködnie, és mind a papír-, mind a nyomdaiparban elengedhetetlen a termékszerkezet korszerűsítése. A papíriparban fontos a hullámpapírgyártás bővítése, és az, hogy növeljék a gyártók a csomagolóanyagok választékát. A csomagolóanyagok szerepe ugyanis egyre nagyobb, különösen az exportra jutó termékeknél elengedhetetlen követelmény, a praktikus, esztétikus csomagolás. Rügyvizsgálatok laboratóriumban Keletkeztek-e károk a gyümölcsösökben és a vetésekben? Olvadás után belvizek Eredményes esztendőt zárt a Kunszentmártoni Szövetkezeti Építőipari Közős Vállalat. Az elmúlt évben a tervezett huszonkilenc millió torint helyett több mint harmincöt milliót teljesítettek. Az idén is bőven van megrendelésük. Felvételünkön az Asztalos János Szocialista Brigád tagjai beépített szekrényeket készítenek (Fotó: T, Z.) Évente egymillió kétszázezer pár cipőfelsőrész készül el, és háromszázötvenezer pár cipőt gyártanak a martfűi Tisza Cipőgyár kunszentmártoni üzemében. Jelenleg utcai és szabadidő cipőket készítenek, többségüket szovjet és NDK exportra. Képünkön Kecskés Jánosné meózás közben (Fotó: T. Z.) A NEB értékelte Több közérdekű bejelentés, megalapozott panaszok A Szolnok Megyei Népi Ellenőrző Bizottságra évente számos közérdekű bejelentés és panasz érkezik. Az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően ezek száma tavaly is emelkedett. Mint azt a NEB elmúlt évi munkájáról készült beszámolóból megtudtuk, amíg 1984-ben 148 bejelentést és 71 panaszt regisztráltak, addig az elmúlt évben a közérdekű bejelentések száma elérte a 186-ot, a panaszoké pedig a 77-et. Gyakorlatilag ez 20,1 százalékos növekedést jelent. A megye lakossága elsősorban a gazdálkodási, pénzügyi, bizonylati fegyelmet, a társadalmi tulajdont szándékosan vagy gondtalanul sértő magatartós ellen ragad leggyakrabban tollat. Nagy a lakossági áTuellátás és a szolgáltatás hiányosságait kifogásoló levelek száma is. A lakások kiutalását, a lakóházak műszaki állapotát, fenntartását is jó néhá- nyan kifogásolták. A levelek megírását kiváltó okok közt az állampolgári kötelességet, a társadalmi tulajdon féltését említhetjük, de ezek többségében is közvetlenül vagy közvetve valós vagy vélt egyéni, esetleg csoportérdekek húzódnak meg. A névtelen bejelentések száma és aránya évente változik ugyan, de szintén növekvő tendenciát mutat. 1983-ban még csak 43, 1984- ben 54, tavaly pedig $8 magát meg nem nevező állampolgár tett valamilyen ügyben észrevételt. A törvény értelmében természetesen ezekkel az ügyekkel is foglalkoznak, bár ezek fele téves információkon alapszik. A névvel ellátott beadványok többsége valóságnak megfelelő tényeket tartalmaz. Az elmúlt évben például a bejelentések 49,3 százaléka, a panaszok 70 százaléka volt megalapozott vagy részben alapos. Változás figyelhető meg a levelek hangnemében is. Az utóbbi időben mind több a türelmetlen hangnemű, sürgős, intézkedést követelő beadványok száma. Sz. Gy. II párizsi kiállításon Magyar mezögépgyárték A magyar mezőgépgyártók — a Hungexpo szervezésében — a március 9-én nyíló párizsi Nemzetközi Me- zőgépkiállítóson, a Sima-n, és a Nemzetközi Mezőgazda- sági Kiállításon, a Sia-n több mint 300 négyzetméter kiállítási területen mutatják be kínálatukat. A hazai mezőgép vállalatokat képviselő Komplex Külkereskedelmi Vállalat a bemutatón többek között homlokrakodó-gépekkel, szárzúzógépekkel, mezőgazdasági gépekre szerelhető vezetőfülkével, s különböző hajtóművekkel vesz részt. A Taurus Gumiipari Vállalat mezőgazdasági gumiabroncsokat állít ki és bemutatkozik a Taurus Agrosol nevezetű új termékével, melyet állattartó épületekben és mák mezőgazdasági létesítményekben padlóként használhatnak. A MÉM információs központja, az Agro- inform, a magyar agrár- és élelmiszeripari kutatás eredményeit szemléltető kiállítást szervez. Emellett a magyar szakemberek előadásokat tartanak az állattenyésztésben, a biotechnológiában, az élelmiszer-feldolgozásban elért tudományos eredményekről, korszerű módszerekről. Ünnepélyesen köszöntik a három tavaszt (Folytatás az 1. oldalról) két a KISZ a Hazafias Népfronttal karöltve szervezi. A március 15-i megyei ünnepséget Tiszafüreden tartják. Az emléktáblák és az 1848—49-es emlékmű megkoszorúzásával kezdődik a program, majd a művelődési házban folytatódik. Fellép a művelődési ház táncegyüttese, a Kossuth gimnázium irodalmi színpada, a szabadság- harcról rendeznek vetélkedőt a fiataldk. Az általános iskolások nyitott múzeumi órán vesznek részt a Kiss Pál Múzeumban, délután politikai kaszinó lesz a művelődési ház nagytermében. A hagyományoknak megfelelően korhű, jelmezes ruhában lovagolnak végig a ’48-as honvédek Szolnok főutcáján. A márciusi ifjak kései utódai koszorúkat helyeznek el a Damjanich-szobor talapzatára, a Tisza-híd köröndjén a 48-as emlékoszlopra, a Technika Háza falán lévő Petőfi-emléktáblánál és a Marx parkban Damjanich mellszobránál, valamint a városi tanács falán lévő Kossuth-emléktáblánál. A koszorúzások után a fiatalok csatlakoznak a felvonulókhoz és a Kossuth téren találkoznak. A Munkásmozgalmi emlékmű előtt felállított színpadon félórás emlékműsor zárja a szolnoki eseményeket. A Magyar Tanácsköztársaság győzelmének 67. évfordulója alkalmából rendezendő megyei ünnepség Törökszent- miklóson lesz, ahol a fiatalok megemlékeznek a KISZ zászlóbontásának 29. évfordulójáról is. A rendezvény- sorozat emlékfutással kezdődik a FegyvébMek határában lévő Tanácsköztársasági emlékműhöz, ahol rövid koszo- rúzási ünnepséget is tartanak. Délelőtt diákcentrum lesz a törőkszétttmiklősi ipari szakmunkásképző intézetben, ahol számítógépes játékprogramok, tévéfoci, sakk-kör, rejtvényfejtés, kiállítások. asztalifoci-bajnok- ság várja a fiatalokat. Az intézmény udvarán kismoto- rosok és gokartosok versenyeznek, a kondicionálóteremben barátságos pingpong- mérk"zések lesznek. Az ifjúsági nagygyűlés délután fél 4-kor kezdődik a művelődési központ pódiumtermében, amelynek végeztével megkoszorúzzák a művelődési központ első emeletén lévő Tanácsköztársasági emléktáblát. Hazánk felszabadulásának 41. évfordulóján Szolnokon tartják a megyei ünnepséget, amelyre ifjúsági delegációk érkeznek a megye városaiból. Az ünnepi nagygyűlés 10 órakor kezdődik a Sportcsarnokban, amelynek előterében a régi Szolnokot bemutató fotókiállítás köszönti a résztvevőket. A gyűlés után a fiatalok békemenetben vonulnak a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központba, ahol kulturális fotókiállítás nyílik a Szovjetunióról, politikai plakátkiállítás a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum gyűjteményéből. A városok csapatai között Felszabadultunk! címmel rendeznek nagyszabású politikai vetélkedőt, amelyet a Magyar Rádió szolnoki stúdiója is közvetít. A fiatalok a művelődési központban fórumon találkozhatnak írókkal, törté' nészekkel, veteránokkal is.