Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-04 / 53. szám

1986. MÁRCIUS 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Sakk NB I Fél siker a kettős fordulóban Megyei labdarúgó-bajnokság Nemcsak hó, gól is hullott A Mezőgép Kupa befeje­zése utáni hétvége nagy erő­próba elé állította az NB !- es játékosokat, mivel kettős fordulót kellett játszaniuk a fővárosban. A szombati já­téknap nem várt eredményt hozott: Tipográfia—Szolnoki Mezőgép 8:5,1 függő. Ügy kezdődött a mérkőzés, hogy sikerült minimális győzel­met elérni a Mezőgép csapa­tának, de az ehhez vezető útként nem a legjobb takti­kát választották. Hat gyors, kockázat nélküli döntetlen nem a legjobb hatással volt a többi játékosra, s ez az utolsó órákban meg is bosz- szulta magát. Négy vereség­re csak két győzelemmel tudtak válaszolni, ami a nagy arányú vereséghez vezetett. Győzött: Szegedi, dr. Heté- nyi, döntetlent ért el: Kiss, Németh, Kádas, Forgács, Nagy, Sápi, függő Schrancz, hátrányosabb állással. Vasárnap már jobban ment a játék és nagy ará­nyú győzelmükkel sikerült kiküszöbölni a szombati csorbát. Utasellátó—Szolnoi- ki Mezőgép 4:9,1 függő. El­szántan ültek asztalhoz a Mezőgép sakkozói, az előző napi gyengébb játékot min­denképp feledtetni akarták. A nagy arányú győzelem küzdelmes mérkőzést takart. Néméth a középjátékban gyalogelőnyt szerzett, amei- lyet győzelemig fokozott, Kádas és Szegedi szép matt támadással nyert. Sápi át­menetileg minőséget áldo­zott, majd két gyalog kísére­Olefin SC—Szolnoki Ve­gyiművek 6:0 (1:0). Lenin- város, 400 n. V.: Kői. Ve­gyiművek: Öllé—Varga, Himpli, Nagy, Tánczos, Ro- zálek, Vadkerti, Gróf (Tóth), Felföldi, Busi, Tóvizi( Mol­nár). Az I. félidőben jól tar­totta magát a szolnoki gár­da. Az Olefin a 24. percben egy 11-essel tudott vezetést szerezni Feledi révén. A II. félidőben három perc alatt előtt a mérkőzés. A villám­gyors hazai csatárok pilla­I Rádió I SZOLNOKISTCDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Amanda Lear slágerfel­vételeiből. — 17.15: zsibongó. Gyermekműsor. Szerkesztő: Arany Katalin. — 17.30: A szolnoki ságvári körúti és az abonyi általános iskola kórusa énekel. — 17.40: Üzemi lapszem­le. — 17.45; Régi lemezalbumok. „Közel a Naphoz”. — 18.00— 18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.20: Társalgó. — 9.44: Dallal üzen Ázsia. — i0.05: Diákfélóra. — 10.35: Éneklő ifjúság. —10.51: Rossini; A tolvaj szarka. —11.02: Fellegi Adám zongorázik. — 11.39: Kis kamorámban gyer­tyát gyújték. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Hangverseny dél- időben. — 13.40: Népi hangsze­res muzsika. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: orvosi taná­csok. — 14.30: Dzsessz. — 15.00: Arcképek a német irodalomból. — 15.17: Világhírű karmesterek Johann Strauss felvételeiből. — 16.05: Hallgatózó. — 17.00: Vi­lágablak. — 17.30: Beszélni ne­héz. — 17.45: A Szabó család. — 19.15: Gondolat. — 20.00: Hans Knappertsbusch hangverseny-fel­vételeiből. . — 21.30: A földgömb túlsó oldala. — 22.20: Tiz perc külpolitika. — 22.30: Nóták. — 23.20: Operaáriák. — 0.10: Him­nusz. — 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI: 8.08: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Olivér — Részletek. — 12.30: Népi zene. — 13.05: Popzene. — 14.00: Egy koncert utóélete. — 15.05: Fü­zes Péter kürtön játszik. — 15.20: Könyvről — könyvért. — 15.30: Csúcsforgalom. — 17.30: Tini-tonik. — 18.30: Talpalávaló. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: Legkedvesebb verseiből válogat: Benedek Miklós. — 20.21: Ritmus! — 21.05; Blaha Nagy két Büntetlent ért el tében visszanyerte és elő­nyét érvényesítette, Helm- richnek sikerült túljátszani ellenfelét, Takács királyszár- nyF támadása védhetetlen volt, matt, vagy vezérvesz­tés elkerülhetetlenné vált. Ondók a középjátékban pon­tosan bonyolított, tisztet, nyert, majd az ellenfele fel­adta a kilátástalan küzdel­met. Berebora nyertnek te­kinthető tisztelőnyös játsz­mája függőben maradt. Dön­tetlent ért el: Schrancz. For­gács, Nagy, dr. Hetényi. Az NB I állása a negyedik forduló után: MTK VM 34,5 (2), Statisztika 33,5, Honvéd 33 (2), Volán 33 (1), Spar­tacus 32,5 (3), Vasas 29, Ti­pográfia 28 (1), Sz. Mezőgép 26 (2), DUTÉP 25,5 (2). Tö­rekvés 23 (1), Mereszjev 22,5 (2), ZTE 22, Postás 20,5 (2), Utasellátó 19 (2). natok alatt szertefoszlatták a szolnokiak pontszerzési re­ményeit. Ifi: Olefin—Vegyiművek 11:0. A Tisza csoport további eredményei: Karcag—H Asztalos J. SE 1:0 (0:0). Nyírtelek, 300 n. V.: Nagy L. G.: Balogh. Rakamaz— Hajdúszoboszló 2:1, Máté­szalka—DUSE 0:0, Balmaz­újváros—H. Papp J. SE 1:0, Hajdúböszörmény—Püspök­ladány 4:1. Lujza naplója. — 21.29: Kiskun­sági népdalok. — 21.49: Sláger­filmek — filmslágerek. _ 22.16: Zeneközeiben a hallgató. — 0.15 —4.20: Éjfél után . . . 3. MŰSOR: 9.08: Barokk operákból. — 9.41: Honegger: Dávid király — szimfonikus zsoltár. 10.50: Tölt­sön egy órát kedvenceivel. — 11.50: Kamarazene. — 12.40: Orosz kórusmuzsika. — 13.95: Külpolitikai arcképcsarnok. — .13.20: Bogár István fúvósmü- veiből. — 13.40: Herbert von Ka­rajan vezényel. — 14.52: Masse­net operáiból. — 15.25: Zenei tükör. — 16.00: Byrd-motetták. — 16.25: Századunk zenéjéből. — 17.00: iskolarádió. — 17.30: A zeneirodalom remekműveiből. — 18.30: A Magyar Rádió szerb- liorvát nyelvű műsora. — 19.05: A Magyar Rádió német nyelvű műsora. — 19.35: Mi újság a magyarországi operaszínpado­kon. — 20.29: Irodalmi világjá­rás. — 21.00: Cliff Richard ösz- 6zes felvételei. — 21.40: Pánczél Éva és Martin János énekel. — 22.40: Isaac Stern hegedül. — 22.57: zenei panoráma. Televízió 1. MŰSOR; 8.55: Tévétorna. — 9.00: Isko­latévé. Kémia (ált. isk. 7. oszt.) Társválasztás a szerkezetek kö­zött I. — 9.35: Magyar nyelv (ált. isk. 1. oszt.) Szórakaté- nusz. Ül az ágon ákom-bákom (A betűk). — 9.50: A magyar puszta (ism.) XIIIT. rész: Hor­tobágyi pásztorélet. 8. rész: Ta­vasz Kardoskúton. — 10.40: A lámpás. Tévéfilm Gárdonyi Gé­za regényéből (ism.). — 12.15: Képújság. — 15.30: Tskolatévé. A területi labdarúgó­bajnokság állása 1. DUSE 16 10 5 1 41-15 25 2. Rakamaz 16 10 4 2 34-17 24 3. Olefin SC 16 10 3 3 27-11 23 4. H. Papp J. 16 8 5 3 28-16 21 5. Balmazújv. 16 9 2 5 31-18 20 6. Hajdúbösz. 16 7 5 4 29-20 19 7. Volán-R. 16 7 5 4 24-18 19 8. M.-szalka L6 6 4 6 24-26 16 9. Lehel SE 16 6 2 8 17-19 14 10. Karcag 1« 6 2 8 21-25 14 11. H. Asztalos 16 5 3 8 21-30 13 12. Hajdúszob. 16 4 5 7 24-25 13 13. Kisvárda 16 5 1 10 21-29 11 14. P.-ladány 16 4 3 9 19-31 11 15. T.-vasvári 16 3 5 8 11-23 11 16. Szó. Vegyi. 16 — 2 14 5-54 2 A 17. fordulóban, március 9.. vasárnap, 14.30: Karcag—Jász­berényi Lehel, Kozsla, Szol­noki Vegyiművek—H. Aszta­los SE, Veress, Debreceni USE—Volán-Rákóczl. Megyei labdarúgó­bajnokság 1. Tisza Cipő 18 14 2 2 45­19 30 2. Jászkisér 18 13 1 4 40 13 27 3. SZMÁV j. 18 10 3 5 42­21 23 4. Jászapáti 18 10 3 5 27­17 23 5. Besenyszög 18 8 4 6 33-29 20 6. Szajol 18 6 7 5 27-17 19 7. Sz. Oiíkor. 18 6 7 5 28-36 19 8. T.-földvár 18 7 4 7 21-16 18 9. Mezőtúri F. 18 6 6 6 27-27 18 10. Szászberek 18 6 6 6 13­13 18 11. K. Medosz 18 6 6 6 23­27 18 12. KuTE 18 5 5 8 31-27 15 13. R.-újfalu 18 6 3 9 26­41 15 14. Tiszafüred 18 5 4 9 21­39 14 15. T.-miklós 18 4 5 9 22 39 13 16. Kisújszállás 18 4 4 10 18-33 12 17. Jászladány 18 5 2 11 17-34 12 18. Kunhegyes. 18 3 4 11. 28-41 10 A 19. fordulóban, március 9., vasárnap, 14.30: Tiszaföldvár —Szolnoki MÁV MTE junior, Szolnoki Cukorgyár—Török­szentmiklós. Középtiszai Me­ri ősz—Jászkisér, Kunhegyes— Szajol, jászladány—Jászapáti, Kisújszállás—Tiszafüred, Kun- szentmárton—Szászberek, Rá- kócziújfalu—Besenyszög, Me- zűtúri FSE—Tisza Cipő SE. Kupagyőztes az Ú. Dózsa A női röplabda MNK dön­tőjében az Újpesti Dózsa 3:0- ra legyőzte legnagyobb hazai riválisát, a Tungsramot. így a lila-fehérek a bajnoki cím mellé megszerezték a Magyar Népköztársasági Kupát is. Adni, kapni jó! Babák, bábok. — 15.45: A kérkedő nyúl. (Al­latmesék az alsótagozatos ma­gyar irodalomhoz.) — 16.05: Képmagnósok, figyelem (ism.). — 16.35: Hírek. — 16.40: Kibo­rulni tilos. Angol tévéfilm. Bű­vészmutatvány. — 17.05: Három nao tévéműsora. — 17.10: Tege- ződő. Ifjúsági műsor 16 éven felülieknek. — 18.00: Képújság. L8.05: Reklám. — 18.10: Kiskun­sági képek. Magyar rövidfilm. — 18.30: Iparvilág. A belpolitikai főszerkesztőség műsora. — 18.50: Mini-Stúdió ’86. — 18.55: Rek­lám. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30; Tv- híradó. — 20.00: A pármai ko­lostor. Olasz—NSZK tévéfilmso­rozat VI/l. rész. — 20.55: Az SZKP XXVII. kongresszusáról jelentjük. A Tv-híradó külön­kiadása. — 21.20: Stúdió ’86. A televízió kulturális hetilapja. — 22.20: Tulzus. Kb. így játcctok ti. Szikora Róbert zenés paró­diái a magyar rockéletről (ism.) — 22.45: Képújság. — 22.55: Himnusz. 2. MŰSOR: 17.35: Képújság. — 17.40: Tv- Basic tanfolyam. XVI/9. rész: Függvények l. (ism.). — 18.10: A utó-motorsport. A Teilesport technikai magazinja. — 18.30: Körzeti adások. — Budapest. — Pécs. — Szeged. — 19.35: Va­sárnapi séta a National Galle- ryben. NSZK rövidfilm (ism.). — 20.00: Gondolkodó. Tudomá­nyos magazin. — 20.40: Férfi kézilabda világbajnokság. Kö­zépdöntő. — 22.00: Tv-híradó 2. MOSZKVA; 12.30: Az SZKP XXVII.- kong­resszusán. — 13.00: Dokumen­1 umfilm. — 13140: Koncert. — 14.10: Dokumentumfilm. —14.30: Sz. Bunyin zongoraművész Haydn- és Mozart-darabokat ját­Tisza Cipő SE—Rákócziúj- falu 4:2 (2:1). Martfű, 400 n. V.; Pathó. Tisza Cipő: Szik- szai—Sípos, Fürtös, Háben- susz, Hegedűs, Nagy J. (Pal- csó), Kés jár II, Rigó, Szántai, Kardos I, Szőke (Nyitrai). Edző: Szűcs János. Rákóczi- újfalu: Dorkó—Hellenpach. Mihovits, Pest (Hovodzák), Mihályi, Bozsó, Vadas, Géléi. Balogh, Szőke, Zakar. Edző: Papp János. Rendkívül jeges, havas pá­lyán, szépszámú közönség előtt a hazai csapat kezdett jobban és már az első ne­gyedórában helyzeteket ha­gyott ki. A 16. percben a vendégeknek is volt—tehető­ségük, de az üresen hagyott kapura lőtt labdát Fürtöst ki­vágta. A 25. percben Kardos I szerzett vezetést, 1:0, majd a 37. percben a kiugró Szán­tai növelte az előnyt, 2:0. A 40. percben Zakar közeli lö­vésével szépített a vendég­csapat, 2:1. Szünet után az 58. percben a hazaiaknak megítélt büntetőt Dorkó há­rította. A 62. percben Kesjár II visszagurítását Pál cső he­lyezte a kapuba, 3:1. Három perccel később Kardos I in­dította Szántait, aki a jobb alsó sarokba lőtt, 4:1. A 87. percben Zakar büntetőből ál­lította be a végeredményt, 4:2. Jóiramú, a körülmények­hez képest küzdelmes mér­kőzésen a Martfű végig ve­zetett és vezetése birtokában tartani is tudta előnyét a sportszerűen játszó, jó be­nyomást keltő Újfalu ellen. Ifi; Rákócziújfalu—Tisza Cipő 1:0. — Lepsényi — Jászkisér—Szolnoki Cukor­gyár 7:0 (3:0). Jászkisér, 100 n. V.: Osváth I. Jászkisér: Balázs—Farkas F., Bérezési, Gólya (Farkas J.), Kiss—Né­meth—Tóth L., Kovács (Sza­bó), Tamás—Nemes, Ládl, Gócza. Égés? nap esett a hó,, így rendkívül ossz időben és pályán játsz ták a mérkő­zést. A ház sapat nagy lendülettel . ' de fölé­nyét 26 percig nem tudta gólra váltani. Ekkor még a vendégcsapat védelme jól tartotta magát. A 26. perc­ben Ládi nyitotta meg a gól­gyártást. A mostoha idő és pálya ellenére meglepően változatos és jó iramú mér­szik. — 15.00: A szovjet sport. — 15.10: Lenin ábrázolása a mai szovjet irodalomban. — 15.40: Művészegyüttesek műsora. — 16.10: Fotópályázat a hazáról. — 16.15: Az SZKP XXVII. kong­resszusának naplója. — 17.00: Élet és tudomány. — 17.25: Pa­rasztok — film. — 19.00: Hír­adó (Vremja). — 20.00: Koncert. — 21.15: Ma a világban. —21.35: A kép — tévéfilm I. rész. — 22.55: Hírek. — 23.00: Sport­műsor. — 23.30: Sport, szere­lem, fantázia, zenével. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 14.00: Szünidei műsor a nyu­gat-szlovákiai kerületben t A potyautas — Szovjet—japán gyermekfilm (ism.). Kicsinyek meseműsora. — 16.25: Hírek. — 16.30: A múlt kulcsa 7. rész. — 17.10; Jelek az űrből — Ifjú­sági tv-játék (ism.). — 18.05: Zöld katedrák — Riportműsor. — 18.25: Szakmunkástanulók műsora. — 18.55: Tűzrendészed tájékoztató. — 19.00: Tv-tor­na. — 19.10: Esti mese (ism.). — 19.20: Időjárásjelentés. — 19.30: Tv-hfradó. — 20.10: Fia­talok tv-klubja. — 21.30: idő­szerű események. — 21.56; Idő­járásjelentés. — 22.00: Ez tör­tént 24 óra alatt. —, 22.15: Férfi kézilabda-VB — Középdöntő. BUKAREST: 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Gaz­dasági figyelő. — 20.35: A gyer­mekkor boldog évei. — 20.45: Fiatalokról (Riportfilm). —21.00: Színházi kalauz. — 21.40: Tv- híradó. ÜJVIDÉK: 16.55: Műsorismertetés — ma­gyarul. — 17.00: Tv-híradó — magyarul. — 17.25: Tv-híradó — s/erbhorvát nyelven. — 18.15: 1 udományos felfedezések nyo­mában — fül, orr, gége. — 13.45: Vajdaságon át. — 19.15: Rajzfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-hiradó. — magyarul. — 19.55: Reklám. — 20.00: Lottó. — 20.05: Ojvidéki képeslapok. — 20.55: Reklám. — 21.00: Japán játékfilm. — 22.40; Tv-híradó.— 23.00: Műsorzárás. kőzést láthatott a gyér szá­mú, lelkes, kitartó közönség. Ezután már gólokban is meg­mutatkozott a hazai fölény. Szünet után is folytatódott a változatos, sportszerű mér­kőzés az I. félidőhöz hason­ló, nagy hazai fölénnyel. A cserejátékosok meghálálták az edző bizalmát, hiszen Far­kas J. 2, .míg Szabó Z. 1 gólt rúgott. A vendégek lelkesen játszottak, de nem túl sok veszélyt jelentettek a hazai kapura. Ilyen arányban is megérdemelten nyert Jászki­sér. G.: Ládi (2), Farkas J. (2), Gócza, Kovács, Szabó. Jó: Bérezési, Kiss-németh, Ládi, Gócza, a vendégeknél nem volt kiemelkedő teljesít­mény. Ifi: Jászkisér—Szó. Cukor­gyár 6:0. — Ficzek — Besenyszög—Kunszent- márton 1:1 (1:0). Besenyszög, 200 n. V.: Inges. Besenyszög: Boros B.—Lévai, Varga J. (Csajbók), Tóvizi, Koncsik— Zajacz (Danyi T.), Danyi K„ Boros Gy.—Bálint, Maródi,- Varga Gy. A havas, jeges pá­lyán lejátszott mérkőzésen igazságos döntetlen született. Az első félidőben a hazaiak játszottak fölényben, de helyzeteikből csak egyet tud­tak kihasználni. A második félidőben a vendégek felja­vultak, és megérdemelten egyenlítettek a sportszerű összecsapáson. G.: Maródi, illetve Király. Jók: Maródi, Danyi K., Boros Gy., illetve Garáz, Király, Gellért. Ifi: Besenyszög—Kunszent- márton 4:1. AEV-Szajoi SE—Középti­szai Medosz 1:1 (1:0). Szajol, 300 n.-V.: Ritter. ÁÉV-Szajol SE: Kupái—Kántor, Kolláth. Urbán, Molnár (Sós, Sípos,), Pulger, Aknai, Kiss, Gál, Szabó, Bujáki. Az első tava­szi fordulóban a játéktér in­kább hógolyózásra, mint lab­darúgásra volt alkalmas. A játékosok, dacolva a mostoha időjárással, mindent megtet­tek, hogy fölmelegitsék a ki­tartó szurkolókat. Jóiramú, kiegyenlített küzdelemben a hazaiak a 43. percben szerez­tek vezetést. Szabó a kifutó kapus mellett a hálóba lőtt. A II. félidőben tovább foko­zódott a küzdelem, tartós fö­lényt egyik csapat sem tu­dott kialakítani. A hazaiak már elkönyvelték a győzel­met, ami a 88. percben meg­bosszulta magát. Egy beadást a védők elvétettek, nem így Süveges A., aki a hálóba po­fozta a kiegyenlítő gólt. Jók: Kolláth, Pulger, Kiss, illetve Horváth, Hercegh, Magyar. Ifi: ÁÉV-Szajol SE—K. Medosz 0:2. — Török — Szó. MÁV MTE junior— Mezőtúri Főiskola 1:1 (0:0). Szolnok, Tiszaliget, 50 n. V.: Boros. Junior; Antal—Hajdú (Vincze)N Lajkovics, Kovács, Major—Matula I, Sós, Za- vaczki—Bontovics, Nagy A., Matula II. Havas, csúszós pá­lyán a hazaiak kezdeményez­tek többet, de helyzeteiket rendre elpuskázták. A máso­dik félidőben egy támadás végén Major átadását Nagy B. fejelte a hálóba, 1:Ó, amit Jegesi 11-esből a mérkőzés vége előtt kiegyenlített. A hazaiak valamivel közelebb álltak a győzelemhez. Jók: Kovács, Zavaczki, Major, ill. Papp, Dávid. Szó. MÁV MTE ifi II—Me­zőtúr 8:0. Törökszentmiklósi SE—Ti­szaföldvár 1:0 (1:0). Török- szentmiklós, 150 n. V.: Lend- hart. TSE: Mészáros—Szebe- nyi, Márton, Molnár, Koszta, Kazinczi, Szabó, Rupa, Len­gyel, Sebők (Ramos II), Ra­mos I. Csúszós, havas pályán a Tiszaföldvár előtt adódott az első gólhelyzet: Szűcs lö­vése már túljutott Mészáro­son, de a jókor érkező Sze- benyi menteni tudott. A 15. percben Ramos I beadását Lengyel a kapufára fejelte. A 25. percben Szabó kiugrott, márcsak a kapussal állt szemben, de elhamarkodot­tan a kapusba lőtt. A 30. percben Ramos I lövését Nagy M. kiütötte és a jól he­lyezkedő Sebők a hálóba lőtt, 1:0. A második félidőt a ha­zai csapat végig támadta, gólhelyzete is volt, de a csa­tárok a legjobb helyzeteket is kihagyták vagy a jól védő Nagy M. háritott. A hazai csapat rászolgált a győzelem­re, értékes két pontot szerzett a jó képességű Tiszaföldvár- tól. Jó: az egész hazai csa­pat, illetve Szűcs, Nagy M„ Makó, Vass. Ifi: TSE—TISE 2:0. Szászberek—Kisújszállás 0:0. Szászberek, 100 n. V.: Tajthy. Szászberek: Farkas— Donkó, Pető L„ Gyáfrás, Nagy, Laki R., Bezzeg, Pető S., Tóth, Szabó, Laki J. A vendégek kezdtek jobban, a 10. percben büntetőt is hibáz­tak. Ezután feljött a hazai csapat. A vendégvédők két esebten is- kétes körülmények között tisztáztak, de a bíró sípja néma maradt. A II. fél­időben a hazai csatárok előtt adódott több lehetőség, de azokat elpuskázták. Végül igazságos eredmény született bár a hazaiak helyzeteik alapján közelebb álltak a győzelemhez. Jók: Laki R.. Bezzeg, Nagy, ill. Varga, Bí­ró. Ifi: Szászberek—Kisúj­szállás 3:2. Tiszafüred—Jászladány 2:0 (0:0). Tiszafüred, 150 n. V.: Szántó. Tiszafüred: Kiss Joachim—Erdei, Szabó J., Deli (Szabó F.)., Dobi, Kalóz, Somogyi, Mártha, Kiss Já­nos, Németh, Angi. A rossz idő és a csúszós pálya ellené­re szemre is mutatós akció­kat vezetett a hazai csapat, a gólhelyzetek sokaságát dol­gozta ki, de az első félidőben még nem sikerült a kapuba találni. A második félidő 65. percében megtört a jég, So­mogyi pazar beadását Né­meth védhetetlenül vágta a kapu jobb sarkába, 1:0. Ez­után a vendégek is próbál­koztak támadást vezetni, de rendre elakadtak a 16-os előtt. Több gólhelyzete is volt még a hazai csapatnak, de csak a 88. percben tudott újabb gólt szerezni. Mártha remek indítását Kiss János nagy erővel vágta a jobb alsó sarokba (2:0). Az egész hazai csapatot dicséret illeti. Ifi: Tiszafüred—Jászla­dány 1:0. Jászapáti—Kunhegyes 1:0 (1:0). Jászapáti, 250 n. V.: Terenyei. Jászapáti: Tajti G. —Tajti I., Borics, Urbán, Mi­hályi, Komák, Illés, Ádám, Kordisz, Csőké, Utasi. Jól előkészített pálya, lelkes kö­zönség fogadta a bajnokság tavaszi nyitányán pályára lé­pő csapatokat. A hazaiak a mérkőzés elején magukhoz ragadott kezdeményezést mindvégig megőrizték. Tá­madásaik végén sok helyzet alakult ki, de a befejezés csak egyszer sikerült: a 12. percben a középre ívelt lab­dát Urbán 8 méterről védhe­tetlenül fejelte a hálóba. A jászapátiak megérdemelt győzelmet szereztek: ellenfe­lüknél csapatjátékban és lel­kesedésben is többet mutat­tak. A közönség végig sport­szerű, jó játékot láthatott. Jók: Borics, Urbán, Illés, il­letve Szabó, Kiss, Lukács. Ifi: Jászapáti—Kunhegyes 4:1. NB-s ifjúsági bajnokság: Bp. Honvéd—SZMÁV MTE 6:1 (2:0). Budapest, Téglaége­tő úti pálya. V.: Kulics. MÁV MTE: Ladányi—Kovács, Laj­kovics (Horváth), Balázs (Nyeste), Kemenczei, Széná- si (Bíró), Kővári, Vadicska, Hosszú, Bontovics, Major. Edző: Munkácsi József. Rendkívül fáradtan,, enervál- tan játszottak a szolnokiak. Taktikai fegyelmezetlensé­gük is hozzájárult a nagy­arányú vereséghez. Góllövő: Major. Serdülő: Bp. Honvéd— MÁV MTE 7:0 (4:0). Bp. Téglaégető u. V.; Kovács. A szolnokiak elfogódattan, kis- hitűen játszottak. Labdarúgás Területi bajnokság I MŰSOROK I

Next

/
Oldalképek
Tartalom