Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-03 / 52. szám
1986. MÁRCIUS 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Szolnoki Galórlóban 0 Agotha Margit és Rékassy Csaba kiállítása Szombaton délelőtt Németh Lajos egyetemi tanár nyitotta meg Agotha Margit és Rékassy Csaba grafikus- művészek kiállítását a Szolnoki Galériában. A megnyitón részt vett Fábián Péter, a megyei pártbizottság titkára is. —VI.) sorozat nyitja, ez fametszet, majd a növekvő évszámok tanúsítják, hogy a művész csaknem hűtlenné vált a fadúchoz s az elmúlt másfél évtizedben főleg rézmetszeteket készített. Két legújabb munkája a Bábszínház és a Térkép, mindkettő „rézben”. A méreteiben is nagyon impozáns tárlat több mint kétszáz lapot tartalmaz, a művészházaspár elmúlt két- évtizedes munkásságának válogatását Agotha Margit most kiállított munkáinak legkorábbijai az 1964-es Tanya és a Táj, majd az egy évvel későbbi Vásár és Piac. Az előző két mű fametszett, az utóbbiak pedig linók. A legújabb alkotások a Szeptemberi áhitat, a Keretjáték, a Finálé avagy vége az előadásnak — mind linók, 1985-ben datáltak. Rékassy Csaba kiállított műveinek sorát az 1963-ban készített nagyszerű Eszpresszó (I A kiállítást megnyitó Németh Lajos művészettörténész elmondta, hogy Agotha Margit és Rékassy Csaba tiszta, objektív hangú művészetet képviselnek, amelyben a mesterségbeli becsület már túlmutat önmagán és poézissé válik. Értéket védenek, mentenek és teremtenek, s újra ébresztenek ősi ikonográfiái formákat is. Mindezt nagy szakmai alázattal teszik, mert elvük és erejük a szolgálat. A megnyitó közönsége nagy elismeréssel fogadta a látottakat. Az érdeklődők a hónap végéig tekinthetik meg a tárlatot. fl Balázs Béla Stúdié díjai A Balázs Béla Stúdió vezetősége a filmes műhelyben 1985-ben készített legjobb produkciók alkotóinak díjat ítélt oda. Elismerésben részesült Erdély Miklós, a „Tavaszi kivégzés” című filmjéért, valamint a stúdióban kifejtett elméleti és gyakorlati munkásságáért; Jeles András a „Szélvihar” című videoprogramjának magas művészi színvonalú megvalósításáért; Peter Hutton az „Emlékek egy városról” című filmben megteremtett sajátos Budapest-kép kialakításáért. Ugyancsak díjjal jutalmazták a „Be- bukottak” című film alkotó kollektíváját a megrázó erejű dokumentumanyag létrehozásáért. A produkció rendezője Mész András. A Balázs Béla Stúdió díját post mortem ítélték oda Bódy Gábornak a stúdióban kifejtett tevékenységéért, s a magyar filmművészetért tett munkásságáért. A hót filmjeiből Ágyúgolyófutam Hal Needham amerikai filmjét már sokszor láttam, most legutoljára a moziban. Rögtön, szinte az első képsorok után megállapítottam, hogy ebben a filmben semmi új nincs. Szólhatna arról is, hogy a szolnoki déli iparteleptől ki ér be előbb a Széj- chenyi városrészbe, vagy a Zagyva-parti lakótelepre, „Zsigájával”, Trabantjával, — kinek mije van. Esetleg nem onnan vette az ötletet a rendező, hogy látta vagy hallotta, hogy a nyári csúcsforgalomban hogyan verekszik keresztül magukat egyes autósok — sajnos egy* re többen vannak! — a 4-es műút szolnoki átkelőszakaszán. Netán értesült arról, hogy Kis Jánost — egy s-sel a- végén, s tisztelet minden Kis Jánosnak aki a döntő és túlnyomó számú kivétel — egy kisvállalat nagyon is szerény beosztású irodai alkalmazottját a sárga földig „lehordta” a „cég” önmagát nagyhatalmúnak vélő főnöke? Kis János az egyoldalú „beszélgetés” végén kihátrált a szobából, kihúzta magát — mert különben igen önérzetes ember volt — beült a Trabcsi- jába s egészen a lökhárítóig nyomta a gázpedált. Az első öt kilométer után — amelyből 4 és felet 100 kilométeres sebességgel tett meg — már érezte, hogy őt tulajdonképpen Óriáss János-nak hívják — két s-sel! — és az a jelenet, ott a főnök szobájában meg sem történt! A felsorolt történések és feltételezések bármelyike rokonvonásokat mutat Hal Needham filmjével, bár — a tények kedvéért, legalább — le kell szögeznünk, hogy az Ágyúgolyófutamban nem hazai, hanem amerikai őrültek a főszereplők. Sőt azt is el kell mondani — azok számára akik nem látták a filmet, hogy az egyik óceántól — Amerika keleti partja — a másik óceánig — nyugati part — tartó versenynek némi sportjellege is van. Már többször megrendezték ott ezt a versenyt; ki ér először oda?! A vetélkedésnek a techni^ kai része; minél gyorsabb járgányt kell fabrikálni, s nyomni a gázt, de nagyon. Ez még hagyján is lenne, hiszen ez amolyan gyorsasági verseny. Nem veszélytelen persze, de aki potykát akar fogni, ne féljen a hideg víztől. Van azonban a dolognak egy „szépséghibája”. A közút Amerikában sem versenypálya. A vetélkedő autósokon kívül milliók úgy gondolják, önző módon, hogy N. vagy M. úr sebességmániája, ne) tán feltűnési viszketegsége miatt nem szeretnének meghalni. Nézeteiket, a közlekedési rendőrök magukévá telték, s azokat mindenféle köz- lekedésil-rendészeti szabályok szigorú betartásával igyekeznek képviselni. A film legfőbb konfliktusa tehát már adott; ahhoz, hogy keletről mielőbb odaérjenek nyugatra az őrült tempóban száguldó autósok, ki kell játszaniuk a „fejvadászok” éberségét. Ez még tulajdonképpen történhetne szellemesen is, — de Hal Needham inkább a vígjátéki banalitások híve. Így aztán, a világi- nagyságok ellenére is olyasmi ez a film, mintha noked- liszaggatóval szűrnék a vizet: híg és zavaros. — ti — Keddenként a tévében 0 Pármai kolostor Március 4-től kerül képernyőre Stendhal híres regényének, a Pármai kolostornak hatrészes tévéfilmváltozata. Az 1947-ben Gérard Philipe főszereplésével készült, emlékezetes mozifilm után most a XIX. századi klasszikus regény francia—olasz—NSZK koprodukcióban készült feldolgozását láthatja a magyar közönség. A filmben — amelyet az olasz Mauro Bolognini rendezett — neves külföldi művészek szerepelnek; San Severi na grófnőt Martha Keller, Mosca grófot Gian Maria Volonté, a pármai herceget George Winson, Fabrizio del Dongót Andrea Occ- hipinti alakítja. A XIX. század hangulatát s a regény szellemét egyaránt tükröző produkciót hat hónapig forgatták Európa különböző helyszínein, többek között olaszországi kastélyokban. A sorozatot hat héten keresztül kedd esténként láthatják a tv-né- zők. B nemzetközi gyermekrajzpályázaton Ötezer rajz a zsűri előtt Eddig több mint 5000 rajz érkezett a világ minden részéből arra a nemzetközi gyermekrajzpályázatra, amelyet az Országos Béka- tanács és a Magyar Televízió az elmúlt esztendőben ..Élni akarunk” címmel hirdetett meg 1986., a béke nemzetközi éve alkalmából. A rajzpedagógusokból, valamint művészekből álló zsűri megkezdte a pályamunkák értékelését. A legjobb 30 rajzot készítő gyermek idén a Zánkai Üttörő- városban nyaralhat, s a legszebbnek ítélt munkákból kiállítást rendeznek a Magyar Nemzeti Galériában. A pályázat eredményét március 18-án sajtótájékoztatón ismertetik. A Magyar Televízió forgatócsoportja a tervek szerint 12 országba látogat el. és filmet készít a pályázaton részt vett gyermekekről. Nem szeretem, ha művésznőnek szólítanak Igazán nem akarom letagadni a kútfőt, de pontosan már nem emlékszem, hogy évekkel ezelőtt ki mesélt róla. Akkoriban valahogy „elült” a dolog, de mostanában ismét egyre többet lehet hallani, olvasni felőle. No, nem a könyvekben. lexikonokban, inkább a rádió népzenei műsoraiban tűnik fel gyakorta Márkus Ilona magyarnóta- és népdalénekes neve. — ön családjával együtt Karcagon él. Előrehaladása érdekében nem lenne jobb „közelebb lenni a tűzhöz"? — Én jól érzem itt magam. A férjemet ideköti a munkája, s így nem is gondoltunk arra, hogy elmenjünk Karcagról. A műsorok szempontjából pedig még hátrányát sem érzem a vidéknek. Hiszen mire a pestiek ideérnek, mi már rég beszerveztük a környéket. Inkább az erkölcsi elismerés hiányzik. Ahhoz azért havonta be kellene kopogtatni az illetékesekhez, hogy megmutassa magát az ember, hogy tudjanak róla. — Hogyan kezdődött a pályafutása? — A zenével már gyermekkoromban komolyan foglalkoztam, és érettségi után konzervatóriumba szerettem volna menni, de a szüleim nem engedték. így itt Karcagon elvégeztem a felsőfokú mezőgazdasági technikumot, s három évig mezőgazdasági ismereteket tanítottam a helyi gimnáziumban. Közben gyakran énekeltem különböző rendezvényeken és népitánccal is foglalkoztam. Aztán — 1972-ben — a rádiósok felvételt készítettek az iskola kórusával és tőlük kérdeztem meg, hogyan lehetne továbbképezni a hangom, ök adták meg Vörös Sári címét. Fölmentem hozzá, s a művésznő valóban sokat segített. Beiratkoztam az OSZK Központi Stúdiójába, ahol neves operaénekesek tanítottak hangképzést és beszédtechnikát. 1973-ban megkaptam az ORI-tól és a Filharmóniától is a működési engedélyt. Emlékszem, határtalan volt az örömöm, de hamar elszállt a boldogságom, hiszen egy évig szinte semmilyen fellépési lehetőségem nem akadt. Exkluzív interjú — És azután? — 1974-ben megkerestek a szolnoki Tisza táncegyüttestől, hat éven keresztül velük jártam a világot. Közben itthon magam is szerveztem műsorokat, így találkoztam két kollégámmal, Lovas Lajossal és Lenke Lajossal. Velük most is gyakran fellépek. Az igazi nagy „áttörés” mégis 1975-ben történt, amikor szerződést kötött velem az Interkoncert. — Akkor nemcsak hazai vizeken hajózik ... — Valóban nem. Egy időben szinte kinn éltem Jugoszláviában, főleg a vajdasági területeken voltak műsoraim. De jártam Svédországban, Norvégiában, Lengyelországban, Csehszlovákiában, az NDK-ban, Olaszországban, Bulgáriában és Romániában is. — Hallgatva önt, olyan érzése támad az embernek, mintha elégedett lenne . . . — Nincs okom panaszra. A rádióban eddig 64 dalt vettek fel tőlem, s a televízióban is szerepelek. Az idén pedig már nagylemezem Is lesz. S ami egyáltalán nem lényegtelen; van egy nagyszerű férjem, és három csodálatos lányom, ök mindenben segítenek nekem. — Évente hány műsora van? — Átlagosan kétszázötven. Ez rengeteg időt elvesz tőlem, s akkor még nem számoltuk a napi gyakorlásokat, hiszen karban kell tartani a hangomat. Remélem nem hangzik szerénytelenül, de rengeteget teszek azért, hogy a legjobbat nyújtsam a színpadon. Ezért gondosan megválogatom a partnereimet is. — Ez azt jelenti, hogy nem mindenkivel vállal műsort? — Igen, azt. Tudja ha gyenge a partnerem, akkor az emberek nem azt mondják, hogy X vagy Y rossz volt, hanem az egész műsorról lehúzzák a vizes lepedőt. — Ennyire fontosnak tartja, hogy jó véleménnyel legyenek önről? — Igen. Lehet, hogy maximalista vagyok. — Akkor jogos a kérdés: hogyan ítéli meg önmagát? — Magyarországon száz magyarnóta-énekes dolgozik. Én úgy érzem, ott vagyok az első harmadban, de szeretnék még följebb kerülni. — Hízeleg a ' hiúságának, ha megismerik az utcán? — Nem tagadom, jó érzés. De a hétköznapokon ugyanolyan feleséig, anya vagyok, mint bárki más. Talán ezért sem szeretem, ha művésznőnek szólítanak. A színpadon viszont mindent megteszek azért, hogy más legyek, mint a többi ember. — A rockzene térhódításával mintha csökkent volna a magyarnóta népszerűsége ... — Mi előadók, nem ezt tapasztaljuk. Hiszen ahol megfordulunk, mindig tömve van a terem. Sőt, a műsor végén nemegyszer egész listát küld a közönség, hogy még ezt, meg ezt a nótát szeretnék hallani. — Hány dalt ismer? — Körülbelül ezerötszázat. — Melyik közülük a legkedvesebb? — Éppen az, amelyiket éneklem. De egy nótát — a Szeretném, ha minden álmom valósággá válna címűt — sohasem hagyom ki a műsoromból. — Vannak álmai? — Talán csak annyi, hogy még sokáig dalolhassak mindenki örömére. Nagy Tibor (Fotó: N. Zs.) Vers- és prózamondó pedagógusok országos pódiuma Megyei bemutató Szolnokon Képünkön a bemutató résztvevői és p két továbbjutó: Jancskár Lajos és Póráné Molnár Katalin A Pedagógusok Szakszervezete Központi Vezetősége az idén első ízben írta ki tanárok, tanítók és óvónők számára az országos vers- és prózamondó pódiumsorozatot, amelynek megyei bemutatóját szombaton tartották az SZMT Ságvári Endre Művelődési Központjában. A kiírás célja, hogy a legjobb vers- és prózamondó pedagógusok fellépési, bemutatkozási lehetőséget kapjanak, s megteremtsék részükre a műhelymunka lehetőségét és bevonják őket „A szép magyar beszédért” mozgalomba. Aligha vitatható, hogy a szándék nemes, hiszen a gyerekek idejük nagy részét tanáraik, tanítóik és óvónőik társaságában töltik, akikről minden szempontból, így az anyanyelv szépségének őrzéséből is példát vesznek. A megyei bemutatónak mindössze nyolc résztvevője volt, pedig tizenöten neveztek. Hogy mi okozta az érdektelenséget, nem feladatunk nyomozgatni. Feltehetőleg, legalábbis a bemutatón megjelentek véleménye szerint, későn jutottak el a pódiumra szóló meghívások az érdekeltekhez. Néhány nevezettet pedig az influenza tartott otthon. A tényen ez mit sem változtat, a kevés résztvevőt viszont mindenképpen elismerés illeti. Jóllehet, a pódiumsorozat elindítói hangsúlyozzák, hogy versenyről szó sincs, mégis zsűri döntött arról, hogy melyik két pedagógus képviseli a megyét az április 18—19—20-án Vácott megrendezésre kerülő országos bemutatón. Az igazsághoz tartozik, hogy a kiírás körül is támadt némi félreértés. A meghívóban ugyanis az szerepel, hogy a kiírók szeretnék, ha a jelentkezők a Nyugat-nemzedék képviselőinek műveiből, a mai magyar költészet terméséből valamint a népköltészetből választanának „versenyműveket”. Tehát „szeretnék”... azaz nem követelményként támasztják. Ezért fordulhatott elő, hogy a nyolc bemutatkozó között akadt, aki — egyébként dicséretes bátorsággal — a saját verseivel állt a pódiumra. A kisebb döccenőket leszámítva mindenképpen dicséret illeti a pódium ötletgazdáit és a megyei bemutató valamennyi résztvevőjét, nevezetesen Póráné Molnár Katalint (Szolnok, K. Bo- zsó Üti Általános Iskola). Székely Éva martfői óvónőt. Jancskár Lajos karcagi napközis nevelőt, Szalóki Évát, a Szolnoki Egészségügyi Szakiskola kollégiumi nevelőjét, Lantosné Molnár Gizella nyugdíjas martfűi tanítónőt, Palatinusné Gál Annát, a szolnoki Mátyás király úti iskola tanítónőjét. Papp Klárát, a szolnoki Klauber körúti óvoda óvónőjét és Ivanics Margit rákóczi- falvi óvónőt. A zsűri döntése alapján Póráné Molnár Katalin és Jancskár Lajos jutott tovább a váci pódiumra. Póráné Molnár Katalin: — Tizenöt éve mondok verseket, két esztendeje a pódium elődjén is részt vettem. Hiányolom a versemondó pedagógusok bemutatkozási lehetőségeit, biztosan többen megkedvelnék a versek előadását. ha rendszeresen szerepelhetnének közönség előtt. Jancskár Lajos; — Három hónapja tanítok Karcagon, igyekszem megkedvelteim az irodalmat a tanítványaimmal is. Jómagam szakközép- iskolás korom óta lépek fel különböző versenyeken, az ott szerzett tapasztalatoknak is hasznát veszem a pedagógusok országos bemutatóján. A napközisekkel, pontosabban közülük kettővel az iskola nőnapi ünnepségére készülünk egy-egy verssel. B. 3. (Fotó: T. Z.)
