Szolnok Megyei Néplap, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-15 / 63. szám
10 FÉatalokról-ftataloknak 1986. MÁRCIUS 15. Hogyan ünnepeljünk? Receptek helyett élményeket! Diákok márciusról, évfordulókról Mottó: A történelem a jelennek múlt időben is ragozható része. (Örkény István) Ma, a 138 évvel ezelőtti március idusát ünnepeljük. Ez a nap elsősorban a fiataloké, a márciusi ifjak örököseinek tekintett diákoké. Ok vonulnak ki az utcákra szemet gyönyörködtető korhű jelmezekben, kokárdával ékesítve ők szavalják a Nemzeti dalt az iskolák folyosóin. A sokaságban állók egyenként vajon mennyire tekintik sajátjuknak a forradalmi hagyományt, „ünneplőbe öltözött lélekkel” vajon mennyiben tudnak azonosulni ’48 eszméivel, példájával, a személyes hősiességgel? Keresnek és találnak-e ma a valamikori eseményekben eszményeket, követendő magatartásokat; tudnak-e valóban ünnepelni történelmi sorsfordulókat? Erről beszélgettünk néhányukkal, a kunhe- gyesi gimnázium harmadikos és végzős diákjaival. — Miilyen az ünnep március 15-én Kunhegyesen? — Hagyományos — vágja rá Nagy-István Ildikó, az iskola KISZ-titkára, — vagyis községi és iskolai ünnepség is van. Az egésznapos rendezvénysorozatban mindig az éppen másodikos- osztályok valamelyike ad műsort aztán vetélkedőket, sportversenyeket tartunk. — Amellett, hogy hagyományos, érzésem szerint kicsit sablonos és helyenként unalmas is — veszi át a szót Pomaházi Sándor. — Az emberek megszokásból mennek el ünnepelni, meghallgatják a többnyire száraz és aing lelkesítő beszédet. aztán hazamennek, és ezzel kész. Mi is sokszor csak arra koncentrálunk, hogy túl legvünk rajta, ahelyett, hogy közösen próbálnánk meg valamiféleképpen azonosulni, jobbítani rajta. Csaknem mindig ugyanazt halljuk: a szónokok — legyen az felnőtt, vagy gyerek — fölsorolják azokat az eseményeket, amiket mindnyájan ismerünk, csak ilyen tálalásiban egyre kevésbé érezzük, hogy közünk van hozzá. Valahogy nem igazán érdekesek az ünnepi műsorok, de ez nemcsak a március 15-ére igaz. — Igazad van. de én láttam már nagyon jókat is — veti közbe Nagy-István Ildikó. — Naevon _ ^ tetszett Szolnokon a lovas felvonulás és emlékezz csak rá, hogv a tavalyi március 21-i községi műsor milyen érdekes volt: amikor az egyik tanárunk egy szál gitárral állt ki. és megzenésített versekét énekeik . . ! Abban volt valami személyes és nagyon egyszerű, akkor úsv éreztem, hogy ez az egész az enyém is. — Talán az lehet a baj — veszi át a szót Nagy Anita, hogy már óvodában olyan dolgokat kell csinálni, amit nem ért igazán az ember. A gyerekekkel zászlókat ragasztatnak, amit utána az utcán lobogtatnak, pedig nem biztos, hogy értik egyáltalán, mi az a haza. Aztán az általánosban ilyen fogalmakat tanulunk, hogy proletárdiktatúra, meg osz- tál.vöntudat, pedig alig tudjuk felfogni a lényegét. — Ezek szerint úgy gondoljátok. hogy a történelmi ismeretek körül van a gond; vagy sokat tudunk és azt ismételgetve válik a dolog unalmassá; vagy keveset és attól csengenek üresen a szavak? — Szerintem valóban sokat kell tudni ahhoz, tényszerűen is, hogy közelebb kerülhessen hozzánk az időben egyre távolodó múlt — mondja Pomaházi Sándor. — De nem elég egy ismeret halmazt „betanulni”: arra is szükség van. hogy az ember felismerje egv történelmi esemény jelentőségét és hatását is, de ezt ne csak lássa, és tudja, hanem át is tudja érezni. Nagyon fontos, hogy a kor hangulatát meg tudjuk ragadni az ünnepségen is. Ehhez azonban sokkal közelebb kell kerülni az akkori emberekhez és mindennapjaikhoz is. Mert azt tudjuk, hogy március 15-én a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állókra esett az eső, de azt nem, hogy az emberek akik ott álltak az esernyő alatt, mit éreztek, mit gnodoltak akkor, vagy éppen mit csináltak a felvonulás előtt. Csak a tömeget látjuk, • az egyes embert kevésbé. — lEz érvényes az ismert történelmi személyiségekre: Kossuthra, Petőfire vagy Görgeyre is? — — Persze. A velük, a tetteikkel és a személyükkel való azonosulásban engem például az akadályoz meg a leginkább, hogy kategorizáljuk őket — persze a tanítási órán sürget az idő — és ezekből a skatulyákból azután már nehéz kimozdítani őket. Kossuth és Petőfi az igazi pozitív hősök, Görgey a legellentmondásosabb személyek kategóriájába kerül. De hogy valójában hogyan éltek, mint gondoltak, milyen volt az ifjúságuk, mit szerettek; ezt nem tudjuk. Ahhoz, hogy képet alkothassunk róluk, hogy magunkra tudjuk vonatkoztatni mindazt, amit tettek; vagy így — vagy úgy el kell fogadnunk, ahogyan élitek. Nekem nem elég, há egy majdnem 140 évvel ezelőtt élt emberről azt mondják: ezt csinálta jól, ezt rosszul, ezért ilyen a megítélése. Nekem magamnak kell ítéletet alkotnom róla. hogy érez- zem is, miért vállalom magamra például azt, hogy Görgeyben a következetességét tisztelem akkor is, ha azzal, amit csinált nem is értek egyet. De ehhez tudnom kell, hogy mit, miért vitt végbe és hogy ebben mi motiválta. így talán azt is megértem, vagy el tudom képzelni mit kellett volna tennie. — Ebben a mérlegelésben mennyire van helye az érzelmeknek? — Nagyon is — mondja Pomaházi Sándor. — Lehet, hogy úgy tűnik, régebben az emberek sokkal többet ha gyatkoztak az érzelmeikre, és a mai kor racionálisabb gondolkodást követel meg. Ez így is van, hiszen ha csak érzések vezetik az embert, ezernyi csapdába kerülhet bele. De az ember — a fiatalok is — ma is nagyon szeretnek meghatódni. Erre az ünnep>ségek megrendezésekor jobban kellene gondolni. — Mit gondoltok, a mai fiatalságnak szüksége van-e példaképekre, hősökre? i. — Abból kellene kiindulni — veszi át a szót Nagy- István Ildikó —, hogy hazafinak lenni ma mást jelent, mint régen. Nekünk az a dolgunk, hogy tanuljunk, fölkészüljünk majdani felnőtt életünkre. Hősnek lenni úgy, mint régen — mondjuk Hunyadi János, — ilyen értelemben ma nincs lehetőség. De nemcsak a történelem. az irodalom is televan hősökkel. Ezeket nagyra lehet értékelni, de nem a konkrét tetteiket, inkább az emberi magatartásukat, tartásukat lehet példaképnek tekinteni. Ez nem azt jelen ti. hogy szakadék lenne a régi és a mai világ között, szerintem inkább arról van szó, hogy egy hosszú történelmi folyamatban ennyi változás zajlott le. Példaképekre szükség van. de ugyanazokat a hősöket mi másért látjuk példaképnek ma, mint látták mondjuk a szüléink 20 évvel ezelőtt. — Sokszor azt vetik az ifjúság szemére, hogy jelentős részé közömbös és pasz- szív. A beszélgetésünk, érzésem szerint, nem ezt erősíti meg ... — Pedig sokan közülünk tényleg érdektelenek, közömbösek — veszi át a szót Nagy Anita. — Ez abban is megmutatkozik, hogy sokunkat úgy lehet csak elcipelni egy iskolai ünnepségre, ha egy arra illetékes azt mondja: „Amennyiben nem mégy el, megkapod az érte járó büntetést: igazolatlan órát, vagy egyebet!” A pasz- szivitás persze azzal is ösz- szefügg, amiről eddig beszélgettünk, de emellett sok minden más is elvonja a fiatalokat az úgynevezett politizálástól, pedig ez is — mint a történelem — általában érdekli az embereket. Csak sokszor lusták arra, hogy elmondják a véleményüket — persze előfordul, hogy nincs is; és ha nincs igazi húzóerő, nagyon nehéz szóra bírni őket. Erről itt az iskolában sokat vitatkozunk, igyekszünk tenni ellene, de egyelőre elég kevés sikerrel — Van-e valami elképzelésetek arról, hogyan lehetne módosítani ezen a helyzeten? — A változtatás módja eléggé összetettnek tűnik — foglalja össze Pomaházi Sándor. — Azzal kezdem, hogy az iskolai történelem- tanításnak még inkább arra kellene késztetni minket, hogy kész receptek elfogadása helyett saját véleményt is megfogalmazhassunk a történelemről. Ennek kellene tükröződnie abban is, hogy hogyan ünnepelünk. A KISZ-ben is sok rejtett tartalék van, bár a mostani helyzet nem eléggé alkalmas arra, hogy kellő aktivitást csiholjon ki belőlünk. De nem utolsó sorban magunknak is többet kell olvasni, művelődni ahhoz, hogy megalapozottan tudjunk véleményt mondani fontos dolgokról. Ez a kis „kerékasztal” bizonyára szubjektív, és egyoldalúságoktól sem mentes véleményeket ad át az olvasónak. Akik fiatalos hévvel — és nem kevés lényeglátással — megfogalmazták ezeket a gondolatokat, kétségeik mellett csak azt bizonyították: ésszel is, szívvel is nagyon sok közük van ahhoz, amiről beszéltek: történelmi múltunkhoz, ünnepeinkhez. Bálint Judit Egy „ütközetet” már megnyertek Hivatásos katona! pályára kószülnek Szolnokon a Szamuely Tibor Műszaki Szakközépiskola hosszú esztendők óta arról is nevezetes, hogy végzős növendékei közül jó- néhányan évről évre tiszti hivatást választanak. Nem történt másképpen az idén sem, hiszen a negyedikesek közül hatan Is szeretnének bejutni valamelyik katonai főiskolára. Milyen szülői, baráti vélemény fogadta döntésüket; miért határoztak Így ezek a tizennyolcéves fiúk? — erre keressük a feleleteket. Forgács Gábor szolnoki fiatal. Talán valameny- nyiőjük közül ő van a legkönnyebb helyzetben, hiszen nagyapja. apja hivatásos katona, sőt az édesanyja is a „seregben” dolgozik. — Napról napra látom, érzem otthon, bizony nem könnyű ez a munka, hiszen nagy a felelősség. Ennek ellenére a szülői „háttér” nagymértékben befolyásolta döntésemet. Már általánosban honvédelmi szakkörre. jártam, azután tagja lettem az Ifjú Gárdának. A Kiliián főiskolára szeretnék bejutni, fegyvertechnikai szakra. — A barátaid amikor ezt megtudták, mit szóltak? — Vegyes fogadtatás ért: akadt aki a száját húzgáL ta, míg mások tudomásul vették. — Udvarolsz? — Igen. — Es a kislány? '— Biztat, mivel az ő apja is katona. sége, nehézsége, az hogy emberpróbáló feladat a hivatásos szolgálat. Több ismerősöm is akad, aki ott tanul, és ha ők bírják az iramot, én is bírni fogom. Fedélzeti rádiótechnikai szakra mennék, hisz tavaly az MHSZ segítségével már sikeresen elvégeztem a rá- diótávirász tanfolyamot. — A szülők? — Kompromisszumot kötöttünk. Beadtam a felvételim a dunaújvárosi műszaki főiskolára is, de ott csak abban az esetben próbálkozom, ha Szolnokra nem vesznek fel Nyitrai Csaba Abony- 'ból jár be naponta Szolnokra, ö már nyolcadik után szeretett volna bejutni az egri katonai kollégiumba, de akkor helyhiány miatt elutasították. Sok-sok repülésről szóló könyvet olvasott, és most a Kiliián főiskolára jelentkezett. Baráti köre felemás módon nyugtázta döntését, otthon viHaris Károly szintén szolnoki tanuló. — A mi családunkban, Gabival ellentétben, nincsen hagyománya ennek a pályának; apu művezető, anyu előadó. Egyedüli gyerek vagyok, és bizony, otthon nagyon ellenezték a döntésem. — Miért? — Sok a kötöttség, egy civil szakma fesztelenebb, szabadabb — érveltek. Evvel részben egyetértek, de nekem mégis tetszik a.szépszont senki sem ellenezte a választását. Hogy sikerül-e a terve, hamarosan elválik. Kardos Imre szülei kunszentmártoniak, ezért ő kollégista. — A Kossuth Lajos Katonai Főiskolára jelentkeztem harckocsizónak, mivel sejtem, hogy a 165 centis magasságom erre „elég”. Az apám egyszer-kétszer vállon veregetett, majd így szólt: „Jól van fiam. Bízom benned, de nem lesz köny- nyű”. Anyu sem ellenezte. — És a haverok? — Páran odaszúrták: akinek nincs ..gógyija”, odamegy. Felkaptam a vizet és azt feleltem: nézzétek meg azokat a komoly műszaki könyveket, amelyekből ezek a srácok tanulnak, azután pislogtok, mint az a bizonyos béka a kocsonyában. A szolnoki Pónyi István és a Tiszt- földvárról bejáró Antal Gyula bólogat. Mindketten a Kil- lián főiskolára szeretnének bejutni rádiótechnikai szakra. Igaz, azt is hozzáteszik: — A lányismerőseink közül sem örül mindenki a döntésünknek, mivel néhányuk- nak nincs túlságosan jé véleménye a katonákról. — Mit kifogásoltak? — Konkrétan semmit, csak úgy általában nem kedvelik az egyenruhát, mondták. — Nekem erről az a véleményem, hogy aki igazán szeret, az elfogad uniformisban •is. A ruha nem lehet vízválasztó — jegyzi meg Antal Gyula, a többiek élénk helyeslése közepette. Tehát az idén is több negyedikes diák próbálkozik valamelyik katonai főiskolára bejutni. Döntésükkel az első ütközetet már megnyerték; további két nehéz erőpróba: az érettségi -és a felvételi azonban még hátra van. D. Szabó Miklós Fotók; T. Katona László Új fórum a fiataloknak Öntevékeny szervezeti élet, jobb érdekképviselet Megalakult az SZMT ifjúsági tanácsa A szakszervezetek ifjúsági munkájának továbbfejlesztésére az elmúlt év októberében hozott határozatot a SZOT. Ennek megfelelően megyénkben is megalakult a Szakszervezetek Megyei Tanácsa mellett működő ifjúsági tanács, melynek titkárává Tóth Ist- vánnét választották. Vele beszélgettünk az ifjúság új fórumának feladatairól, miunkájáról. — A szakszervezeti mozgalom mindmáig talán méltatlanul elhanyagolt rétegét, az ifjúságot alapvetően érinti az új határozat. Az ifjúsági tagozatok és tanácsok hány fiatalt kötnek ezentúl szorosabban a szakszervezetekhez? — A fiatal szakszervezeti tagok száma az országban 1 millió 300 ezerre tehető; Szolnok megyében 40 ezer fiatal szervezett dolgozóval és hétezer szakmunkástanulóval számolhatunk. Lényegében minden harmadik szakszervezeti tag bekapcsolódhat az ifjúsági tagozatok és tanácsok tevékenységébe. — Újszerű kezdeményezésnek tűnik a tagozatok és tanácsok létrehozása, pedig a SZOT már korábban is foglalkozott az ifjúság fokozottabb aktivizálásának lehetőségeivel. A SZOT eredetileg 1983- ban hozott határozatot az ifjúság körében végzendő munkáról. Az SZMT ennek alapján 1984 májusában tekintette át a megye ifjúságának helyzetét, és foglalt állást a tennivalókról. Most lényegében a ’83-as SZOT- határozat tartalmi, formai, szervezeti konkretizálásáról van szó. A cél az, hogy a szakszervezetek ifjúsági mozgalma önállóbb, markánsabb arculatot kapjon, s ehhez a tagozatok, tanácsok biztosítják a megfelelő feltételeket. — Az SZMT mellett alakult ifjúsági tanács mire törekszik, hogy az iménti cél a gyakorlatban is megvalósuljon? — Azt szeretnénk elérni, hogy javuljon a szakszervezeti fiatalok körében és érdekében végzett tevékenységünk. A fiatalok helyzetének jobb megismerésével kívánunk hozzájárulni érdekeik képviseletéhez, védelméhez. Ugyanakkor a társadalom, a gazdaság előtt álló feladatok megvalósítására és mozgósítjuk a fiatalokat. — A szakszervezeti tagozatokba és tanácsokba tömörülő fiatalok milyen kérdésekben fejthetik ki véleményüket, hallhatják 'szavukat? — Az új fórumokon az ifjúság élet- és munkakörülményeit érintő valamennyi kérdésben szót emelhetnek. Beleszólhatnak a lakásgazdálkodásba, az oktatásba, munkaerő-gazdálkodásba, illetve a foglalkoztatás alakításába, még a környezetvédelembe is. Kezdeményezhetik az ifjúság kulturális, szórakozási, sportolási lehetőségeinek javítását — hogy csak néhányat ragadjunk ki a számtalan lehetőség közül, hiszen alig van olyan kérdés, amely a fiatalokat közvetlenül vagy közvetve ne érintené. — Mi a garancia arra, hogy a szakszervezeti tagozatok és tanácsok létrehozása eléri célját? — Ügy gondolom, ha a fiatalok a szakszervezeti mozgalmon belül érdemibb szerepet kapnak, élni is tudnak a lehetőséggel. Ehhez cselekvő, aktív részvételükre van szükség, hogy ne váljanak formális szervezetekké a megalakuló tagozatok, tanácsok. Sx. Gy.
