Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-28 / 50. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. FEBRUAR 28. Folytatja munkáját az SZKP kongresszusa A testvérpártok küldöttségvezetöinek felszólalása A szovjet pártkongresszus tegnap délelőtti ülésén foly­tatódtak a testvérpártok ve­zetőinek felszólalásai. Üd­vözölte a kongresszust Tó­dor Zsivkov, a Bolgár KP KB főtitkára, a bolgár ál­lamtanács elnöke. Az SZKP kongresszusait mindig is nagy figyelemmel kísérte a nemzetközi közvé­lemény, minthogy ezeken a kongresszusokon Lenin pártja meghatározta a fejlő­dés útjait, megmutatta az egész világ jövőjéhez vezető utat. Ez különösen igaz az olyan, fordulatot jelentő döntő szakaszokban, mint amilyenben most is élünk — jelentette ki felszólalásá­ban Todör Zsivkov. A XXVII. kongresszus jó­váhagyására váró dokumen­tumok nemcsak a szovjet szocialista társadalom töké­letesítéséhez járulnak hoz­zá. Rendkívül fontosak a testvéri szocialista közösség további erősítése, a nemzet­Az emberiség alapvető gondj'a a béke védelme Mint jóbarátokat, öröm­mel tölt el bennünket az a nagy haladás, amelyet a Szovjetunió a gazdaság, a tudomány, a technika és a kultúra, valamint a szovjet emberek életszínvonalának általános emelése te­rén elért — jelentet­te ki tegnap az SZKP XXVII. kongresszusán mon­dott felszólalásában Nicolae Ceausescu, az RKP főtitká­ra, a Román Szocialista Köztársaság elnöke. Országának eredményeiről szólva a román vezető rá­mutatott, hogy a szocialista építés 40 esztendeje alatt Románia gyengén fejlett ag­rárországból szociálista ipa­ri-agrár országgá vált. A román nép jelenleg az RKP XIII. kongresszusának ha­tározatait valósítja meg. Megállapította, hogy a nemzetközi helyzet tovább­ra is igen éles és feszült maradt az erő és a más ál­lamok belügyeibe való be­avatkozás imperialista poli­tikája következtében. Ceausescu rámutatott, hogy manapság az emberiség alapvető gondja a béke vé­delme, a fegyverkezési ver­seny megfékezése, a konk­rét leszerelési intézkedések­re történő áttérés és az atomfegyverek felszámolása. Üdvözöljük és teljes mér­tékben támogatjuk a Szov­A világ népei felismerik a szocializmus előnyeit (Folytatás az 1. oldalról) pártbizottság első titkára emelkedett szólásra. Szem­léletesen beszélt arról, hogy miképpen érvényesül a tu­domány és a termelés ösz- szefonódása a Szovjetunió egyik legnagyobb gazdasági, tudományos és kulturális centrumának vonzáskörze­tében, miképpen biztosítják a kiemelt fontosságú ipar­ágak elsődleges fejlesztését. Elmondta, hogy Leningrad iparában a termelékenység emelkedését teljes egészében a tudományos eredmények meghonosítása révén tudták elérni. Jurij Szolovjov érzékeltet­te, hogy a leningrádi terület lakossága, kommunistái magukénak vallják a gyor­sított ütemű fejlesztés gon­dolatát. programját, s ké­szek odaadóan munkálkodni az eredményes megvalósítá­son. Érdekes színfoltja volt az ülésnek egy kazahsztáni szovhoz traktorosnőjének felszólalása. Natalja Gellert, a németajkú kisebbség kép­viselőjeként visszautasította azokat a nyugati vádakat, amelyek szerint a Szovjet­unióban hátrányos megkü­lönböztetés sújtja ezt a nem­zetiséget. „Területünk kom­munistái bizalmukkal tisz­teltek meg, így lettem kong­resszusi küldött” — jelen­tette ki Natalja Gellert. A Lett Köztársaság a bo­nyolult körülmények ellené­re is határidő előtt teljesí­tette tavalyi tervét, és sta­bil fejlődést mutat fel az állattenyésztésben — jelen­tette ki Borisz Pugo, a Lett KP KB első titkára, aki „az idő felgyorsulásáról” beszélt az SZKP KB széles fronton bevezetett energi­kus intézkedései nyomán. Baskíriának, ennek az uráli autonóm szovjet köz­társaságnak, az ország egyik legrégibb olajkitermelő vi­dékének képviselője zárta a délelőtti ülés szünete előtt a szovjet felszólalók sorát. Midhad Sakirov, a baskíriai területi pártbizottság első titkára elmondta, hogy új lelőhelyek kiaknázásával, az olajkutak hatékonyságának fokozódásával, a nagyobb automatizálással biztosítot­ták a kitermelés magas szintjét, a tervek teljesíté­sét és túlteljesítését Az olaj- finomítás területén azonban még sok a tennivaló. Ugyan­ez mondható el a réz és a kén kitermeléséről. Ennek kapcsán a szónok felelőt­lenséggel vádolta a Szovjet­unió színesfém kohászati minisztériumának egyes ve­zetőit, akiknek hibájából nem lehetett üzembe helyez­ni egész sor nagy ércfejtőt. A délelőtti szünet után a pártkongresszus meghallgat­ta a mandátumvizsgáló bi­zottság jelentését. Előter­jesztője, Georgij Razumovsz- kij. a bizottság elnöke kie­melte, hogy az ötezer kong­resszusi küldött közül 3827 első ízben vesz részt ilyen magas pártfórumon. A negy­ven évesnél fiatalabb kül­Noha akadtak olyanok, akik büntetlenül megsérthették a párt- és állami fegyelmet, és e fegyelmezetlenségek nem csupán elszórt jelenségek voltak, nem szabad megfe­ledkeznünk arról sem, hogy a káderek túlnyomó több­sége becsülettel, felelősség­gel és nagy energiával dol­gozott és dolgozik. Sokban az ő törekvésüknek és ön- feláldozásuknak köszönhető, hogy sikerült megoldani a társadalmi fejlesztés több bonyolult kérdését. Nem titok azonban — foly­tatta Mihail Szolomencev —, hogy ellenfeleink igyekeznek felhasználni néhány olyan kedvezőtlen tényt, amelyet mi magunk tárunk fel és ítélünk el. E hibák felna­gyításával és hamis fényben való feltüntetésével arra tö­rekszenek, hogy befeketítsék a szocializmust, mint tár­sadalmi rendszert. Ám pró­döttek százalékos aránya magasabb, mint az előző kongresszuson volt: 30,5 szá­zalék. A küldöttek közül 1705 munkás, 872 mezőgaz­dasági dolgozó, 1074 párt­munkás van. A női küldöt­tek száma 1352. A kongresz- szuson a Szovjetunió 72 nemzete és népcsoportja van képviselve. A mandátumvizsgáló bi­zottság jelentését jóváhagyó határozat elfogadása után egy gépgyári munkásnőnek, majd az Azerbajdzsáni KP Központi Bizottsága első tit­kárának hozzászólásával folytatódott a kedden előter­jesztett két okmány vitája. Kjamran Bagirov első titkár élmondta, hogy az elmúlt ötéves tervidőszakban Azer­bajdzsán mezőgazdasági ter­melése 32 százalékkal emel­kedett. a köztársaság nem­zeti jövedelme 27 százalék­kal nőtt. s erőfeszítések tör­ténnek a termelési, műsza­ki és tudományos potenciál jobb kihasználására. Mihail Szolomencev, az SZKP KB PB tagja, a KB mellett működő Pártellenőr­ző Bizottság elnöke volt a tegnap délutáni ülés első szó­noka. Ebben a minőségileg új helyzetben a párt képesnek bizonyult arra, hogy nagy, valóban forradalmi tettekre mozgósítsa a tömegeket. A Központi Bizottság 1985. áp­rilisi ülésén kidolgozott, az ország társadalmi és gazda­sági fejlődésének meggyorsí­tására irányuló útmutatás erős lökést adott az ener­gikus gyakorlati munkának — állapította meg felszóla­lásában Mihail Szolomencev. A szónok hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió által el­ért sikerek jelentősek és vi­tathatatlanok. ám sokkal na­gyobb mértékűek lehetné­nek, ha a társadalom követ­kezetes fejlődését nem aka­dályozták volna nehézségek, hibák a munkában, negatív jelenségek. Ezekről becsüle­tesen és nyíltan esett szó a Központi Bizottság politikai beszámolójában. bálkozásaik nem vezetnek si­kerre. Pártunk éppen az igazság kimondásától erős. A hiányosságok őszinte elem­zése, a hibák kijavítása ügyünk helyességéről, tár­sadalmi rendszerünk igaz­ságosságáról, feltartóztatha­tatlan előrehaladásunkról ta­núskodik. Pártunk az összes torzulá­sok, a konzervativizmus, a felelőtlenség, a visszaélések ellen határozott, megalkuvás nélküli harcot hirdetett. Erő­södik a bírálat és az önbí­rálat, valamint a nyilvános jelleg a part- és az állami szervek munkájában. Mind­ez a szovjet nép jóváhagyá­sára és támogatására talál. A továbbiakban Mihail Szolomencev részletesen szólt az SZKP Központi Bizottsá­ga mellett működő Pártel­lenőrző Bizottság és a he­lyi pártellenőrző bizottságok felelős munkájáról. Kijelen­tette, hogy a párt követel­ményeinek megfelelően a pártellenőrzési szervek át­alakítják tevékenységüket, fokozzák az SZKP program­jának és szervezeti szabály­zatának, a párt- és állami fegyelemnek, a kommunista erkölcs normáinak érvénye­sítéséért végzett tevékenysé­güket. Az átalakítás lényege, hogy határozottan növeksze­nek a kommunistákkal szemben támasztott követel­mények a társadalmi és gaz­dasági fejlődés kulcskérdé­seivel kapcsolatos pártutasí­tások végrehajtását illetően. Nagyobb figyelmet fordíta­nak a tudományos-műszaki haladás meggyorsítására, a gyártott termékek minőségé­nek javítására, az anyag-és energiaforrások takarékos felhasználására — mondotta végezetül Mihail Szolomen­cev. Szolomencev után Pjat- rasz Griskjavicsusz, a Litván Kommunista Párt KB első titkára emelkedett szólásra. A köztársasági pártszervezet nevében támo­gatásáról biztosította a tár­sadalom- és gazdaságfejlesz­tés meggyorsításának programját. Közölte, hogy Litvánia jó eredménnyel zárta az előző ötéves tervet. A 17 százalékos előirányzat helyett 25,4 százalékkal emelkedett a nemzeti jöve­delem. Kahar Mahkamov, a Tad- zsik Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára önkritikusan állapította meg, hogy a köztársaság­ban súlyosan megsértették a káderek kiválasztásának és elosztásának lenini elveit. Megjegyezte, hogy a fogya­tékosságok elvszerű elemzé­se, kiküszöbölésük útjainak szabatos megjelölése erősíti a bizalmat a párt iránt, emeli tekintélyét. A szovjet gépkocsiipar korszerűsítésének problé­máit tárgyalta felszólalásá­ban a volgai autógyár igaz­gatója, Valentyin Iszakov. Elmondta egyebek között, hogy bizonyos tudományos és műszaki eljárások beveze­tésével mintegy felére sike­rült lerövidíteni az új típu­sok gyártására való áttérés idejét. Valentyin Meszjac, a moszkvai területi pártbizott­ság első titkára beszámolt arról, hogy a hat és félmil­lió lakost számláló közigaz­gatási egységben már ta­valy jelentkeztek az első kedvező változások, de ez csak bevezetője egy sokrétű kedvező folyamatnak. A ve­zetési stílus és módszerek át­alakítása nem megy olyan gyorsan, mint kellene. A te­rület komplex fejlesztése nagyszabású, országos intéz­kedéseket igényel. A délutáni ülés szovjet, felszólalóinak sorát Georgij 'Markov, a Szovjet Írószö­vetség vezetőségének első titkára és Ivan Polozkov. a krasznodari határterületi pártbizottság első titkára zárta. A pártkongresszus ma folytatja munkáját. Románia szilárdan fellép a Balkánon megteremtendő atom- és vegyiíegyver- mentes övezetért, támogatja hasonló övezetek Észak- és Közép-Európában, valamint a világ más részeiben történő létrehozását jelentette ki Nicolae Ceausescu. A Mongol Népköztársaság igyekszik hozzájárulni a szocialista országoknak a béke érdekében világszerte s ezen belül Ázsiában tett erőfeszítéseihez — jelentette ki a kongresszuson mondott beszédében Dzsambin Bat- mönh, a Mongol Népi For­radalmi Párt KB főtitkára, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja Elnöksé­gének elnöke. Országunk a legteljesebb mértékben érdekelt abban, hogy Ázsiában az általános egyetértés alapján létrejöj­jön a szilárd biztonság rend­szerelő államainak azt a mönh. — Mongólia követke­zetesen támogatja a Szov­jetuniónak, más szocialista országoknak és Ázsia béke­szerető államainak azt a konstruktív javaslatát, hogy az érintett országok erőfe­szítéseinek egyesítésével te­remtsék meg az ázsiai kon­tinens szilárd biztonságát. közi kommunista és mun­kásmozgalom, a béke és a haladás erőinek fejlődése szempontjából is. A testvéri szovjet—bolgár barátságról szólva a BKP KB főtitkára kiemelte, hogy ez a barátság új eszmei és szellemi kapcsolatokkal, konkrét dolgokkal gazdago­dott. Számunkra ma ez a szocialista internacionaliz­mus gyakorlatát is jelenti — mondta Todor Zsivkov. Békére van szükségünk; az egész emberiségnek szük­sége van a békére a földön és a világűrben egyaránt. Ez a töretlen békevágy újult erővel hangzott el most a kongresszusi teremben. A Szovjetunióval, a Varsói Szerződés országaival, a Föld haladó és demokrati­kus erőivel együtt — együtt, mindenkivel, aki gyűlöli a háborút — a jövőben is harcolni fogunk a békéért, a civilizáció és az emberi élet megőrzéséért a földön — mondta Todor Zsivkov. jetuniónak az atomfegyve­rek 50 százalékos csökkenté­sére, a kísérleti atomrob­bantások beszüntetésére és a világűr militarizálásának ti­lalmára irányuló kezdemé­nyezését és javaslatait. Kü­lönösen fontosnak tartjuk a szovjet javaslatban az atomfegyver-készleteknek az évszázad végéig történő tel­jes felszámolását célzó programot. Azt tartjuk, hogy nem szabad sajnálni az erőfeszítést e program meg­valósítására. A népek elvár­ják, hogy az Egyesült Ál­lamok és szövetségesei reá­lis álláspontot foglaljanak el ezzel kapcsolatban, és hogy a mindkét fél által előterjesztett javaslatok alapján megfelelő megálla­podásokra jussanak az atomháború fenyegetésé­nek elhárításáról és a vi­lágűr militarizálásának ti­lalmáról. Fontosnak tartjuk — mon­dotta a továbbiakban a ro­mán vezető —, hogy a ma­gunk részéről tevékenyen hozzájáruljunk a stockhol­mi (európai bizalom- és biz­tonságerősítő és leszerelési), a bécsi (közép-európai had­erő- és fegyverzetcsökkenté­si) értekezlet sikeres befeje zéséhez és ahhoz, hogy a genfi (leszerelési) konferen­cia pozitív eredményeket ér­jen el. A mongol és a szovjet kommunistákat örökre egy- gyéforrasztotta az eszmék és a célok azonossága. Népein­ket egyesíti történelmi sor­suk közössége, ami biztos alapja hagyományos testvé­ri barátságunknak is. Hűnek maradni e barátsághoz azt jelenti, hogy szakadatlanul erősíteni kell a pártok, az országok, a népek interna­cionalista kapcsolatait. Nemzedékeken át így cse­lekedtek és így cselekszenek ma is a mongol és a szov­jet kommunisták, a két or­szág népei. Ezért is olyan hatalmas az alkotóereje a két ország barátságának, amelyben mongol részről a szocialista Mongólia felvi­rágzásának, szabad és füg­getlen fejlődésének biztosí­tékát látják — hangsúlyoz­ta az SZKP-kongresszuson mondott felszólalásában Dzsambin Batmönh. Azok a sikerek, amelyeket a szovjet nép az októberi forradalom óta az SZKP vezetésével elért, az egész világon lelkesítik az embe­reket a társadalmi haladá­sért vívott harcukban — je­lentette ki Jósé Eduardo dos Santos, az MPLA-Munka- párt elnöke, az Angolai Népköztársaság államfője. A szovjet emberek tevé­keny hozzájárulásának és példájának köszönhetően a világ népei felismerik a szo­cialista rendszer előnyeit. Ez a társadalom biztosítja az egyetlen utat, amely a való­di függetlenséghez és hala­dáshoz, a gazdasági elmara­dás felszámolásához vezet — állapította meg. Az angolai vezető a továb­biakban felhívta a figyelmet az imperializmus növekvő agresszivitására, amely szu­verén államok belügyeibe történő közvetlen beavatko­zásban is jelentkezik. Afri­ka déli részén egyfelől a fajüldöző dél-afrikai rend­szer, másfelől azok a fegy­veres bandák töltik be ezt a szerepet, amelyek a DéLaí- rikai Köztársaság eszközei, s e minőségükben gyilkolnak és tesznek tönkre emberi ér­tékeket. Mindez annak az állami politika szintjére emelt terrorizmusnak meg­nyilvánulása, amelyet az Egyesült Államok egyrészt maga, másrészt bábjai révén folytat. Az imperializmus feszült­séggócokat hoz létre az egész világon, hogy megőriz­ze stratégiai pozícióit. Mi­közben a demokrácia és a szabadság védelmezőjének szerepében tetszeleg, az Egyesült Államok beavatko­zik más népek életébe — hangoztatta az angolai ve­zető. Jósé Eduardo dos Santos végezetül köszönetét fejezte ki a baráti népeknek, külö­nösen a Szovjetuniónak és Kubának az Angolával vál­lalt állandó szolidaritásértés az országnak nyújtott támo­gatásért. Az egység döntő tényező A Laoszi Népi Forradal­mi Párt, a laoszi kormány és nép teljes mértékben tá­mogatja a Szovjetunió bé­keszerető politikáját és a Szovjetuniónak a fegyverke­zési verseny megfékezésére, a nukleáris veszély elhárítá­sára, a béke védelmére és a különböző társadalmi be­rendezkedésű országok bé­kés egymás mellett élése el­vének megvalósítására irá­nyuló politikáját — jelen­tette ki tegnap az SZKP XXVII. kongresszusán Kay- sone Phomvihane, a Laoszi Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, a Laoszi Népi De­mokratikus Köztársaság mi­nisztertanácsának elnöke. Mint mondotta, Mihail Gorbacsov január 15-i javas­lata, amelyben a nukleáris tömegpusztító fegyvereknek az évszázad végéig történő felszámolása programját fo­galmazta meg, a népek leg­alapvetőbb vágyait tükrözi. Phomvihane felszólalásában nagyra értékelte a Szovjet­uniónak a genfi szovjet— amerikai csúcstalálkozón ta­núsított szilárd és elvhű magatartását is. Az imperializmus és a nemzetközi reakció nem mond le az erőszak és a ka­tonai konfrontáció politiká­járól — mutatott rá a to­vábbiakban Kaysone Phom­vihane. Az Egyesült Álla­mok militarista körei az atomfegyverkezési verseny újabb fordulóját akarják megkezdeni, „Ezéüt fonto­sabb most, mint valaha min­den békeszerető és haladó erő összefogása a béke és az emberi civilizáció megőrzé­séért folytatott harcban." Kaysone Phomvihane hangsúlyozta, hogy Laosz számára rendkívül fontos a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal folyta, tott sokirányú együttműkö­dés fejlesztése. Alvaro Cunhal, a Portu­gál Kommunista Párt főtit­kára felszólalásában kifej­tette: az SZKP kongresz- szusa ismételten bizonyít­(Folytatás a 3. oldalon) Növekszenek a kommunistákkal szemben támasztott igények Vendégek a kongresszuson

Next

/
Oldalképek
Tartalom