Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-22 / 45. szám
irodalom» művészet 1986. FEBRUÁR 22. Csongor Rózsa: törésvonalak szálloda forgóajA táját úgy meglóidította, hogy a sofőr két egész fordulattal maradt mögötte. Meg!- könnyebbülten mosolygott, mintha elváltak volna útjaik. Tartott az egész egy hosszú pillanatig, azután tisztán érezte a háta megett, amint baktat a nyomába. A két lapátnagy kezet is, ahogy egész nap látni kényszerült, talán álmában sem szabadul meg tőle. összezártságuk, akár a gályarabság, bilincseit a lábán vonszolja, s ez így tart reggel óta, hogy Kunszabó nagy kezeit a kormányra tapasztotta, lábát a gázpedálra, s nekilódultak az esőtől csillogó országúinak. Bárány Kornél anyagbeszerző, amint elhelyezkedett, fellobbant beszélgető kedve. Mindig így van ez, amikor beszáll az autóba. Az istenit az esőnek... Nem zavarja? Valahol megállunk, kávét iszik vagy colát? A sofőr semmi jelét nem adta, hogy érti. Talán nal- gyothall, vélte Bárány Kornél. És a csailád mit szól? Az asz- szony, ahhoz, hogy örökké úton van? Ki örül az ilyesminek, nem igaz ? Csavargó élet, a magáé éppen úgy, mint az enyém. Örökí- ké úton van az ember. Télen nyáron, vagy mint most, őszidőben. Már meg sem ismeri az ember a feleségét. Kunszabó, mintha nem neki beszélne, hallgatott. Kis szünetet tartott, s azt gondolta: ezzel meg mi történt? Kezdte elölről, hogy a figyelmét maga felé fordítsa. Más sofőr megköveteli valósággal, meséljen. Vicceket, bármit, hogy el ne ál1- mosodjék vezetés közben. Ez meg csak hallgat. Előszedte a vicceket is, vagy százat elmesélt. Süket részvétlenség fogadta a csattanókat. Igyekezetével olyannyira magára maradt, hogy elbizonytalanodott. Oldalról sandított Kunszabóra, mj baja en|- nek? Az fejét előre szegve, lába a gázon, egyenletes hetvennel olyan elmélyü'lten vezetett, mintha a világon semmi más fontos dolog nem lenne. Arca, mint a viasz, merev s kifejezéstelen volt. Sapkája mélyen a homlokában, száját keskenyre szorította. BáL rány vette észre azt is. rossz úton járnak. Hohó, álljon csak meg, kiáltotta nevetve, lássa csak a fickó, tudja ő jól. tévedni emberi dolog. Térképét kiterítette ölébe, s magyarázni kezdte, erre kellett volna. Kunszabó az út szélére hajtott, piroskötésű térképét elővette, s úgy elmélyedt a tanulmányozásba. mintha Bárány a viliágon sem lenne. Aztán a homlol- kára csapott, indított, hátramenetbe kapcsolt, így gurultak viszi- szafelé, egészen az útkereszteződésig. — Mi az istent csinál? És ha valaki belénk jön... — kiáltotta az anyagbeszerző, a sofőr mintha egyedül lenne a fülkében. (Dél elmúltával Bárány Koméi már nem esedezett egy helyeslő fejbálin tósért. feléje fordulásért, mosolyért, csipetnyi érdeklődésért. Már csak magában töprengett: mi van ennek a fejében? Mire gondol, ha képes ilyesfélére egyáltalán? Mi tartia olv szorosra zártán a száját? Tőle távol a figyelmét? Ostoba fajankó. Vagy ellenkezőleg, bölcs? A máskor oly szilárd magabiztossága romokban hevert. Talán a hiba bennem van? Megalázkodtam előtte, s most semmibe vesz, vélekedett az anyagbeszerző, és már semmit nem akart. Mindezek után aludjak vele egy szobában, állt a szálloda előcsarnokában, s érezte a benzinszagé hallgatással tele van a szája. Tudta iól. így történik majd, csak az időt húzta, mígnem a szállodás kezdte: — Parancsolnak? — Kétágyast — mondta sóhajtva. Amelyikben a két ágy egymástól száz kilométernyire van. tette volna hozzá szívesen. A beielentőlapot a sofőr orra elé tolta. Nem töltöm ki neki, mint azt mindenki másnak megteszem. Ennek nem és nem. Bosszú a benzinszagé némaságért. A sofőr a szomszéd asztal mellé telepedett, s hamarabb végzett a kitöltéssel, mint Bárány Kornél. Ejha. ez igen. s elindultak a szoba felé. A sofőr mindvégig a háta mögött lépkedett. Bárány az ablak melletti ágyat foglalta el. Kunszabó az asztal mellé telepedett, s várni látszott. Bárány egyenest a fürdőszoba felé vette útját. Zuhogott a jó meleg víz a kádba, meg sem várta, ahogy megteljék, elnyúlt benne. El-elbóbiskolt, órálnyi idő telt el a menyországban. Amikor kijött, a sofőr még mindég az asztal mellett ült. Pillantást sem vetett rá, elindult az étterembe. Rendelt marhapörköltet, egy üveg Soproni Kékfrankost. A bort sokáig rágcsálta, mielőtt lenyelte volna, így fogyasztotta el az egészet. Érezte, mint oldódik testében a nap nyirkos unalma, a benzinszagé csömör. Éjfél után fizetett, fütyö- részve indult szobájába. Remélte, a sofőr az igazak álmát alussza, s vígan horkol. Mikor ajtót nyitott, fényár csapta arcul, s Kunszabó látványa, aki az asztal melett ült. A változás annyi volt, hogy az asztalon, székeken, ágyon nagy rajzok heveritek, — egy családi ház részletei, műszaki példányban. Az ajtónyitásra Kunszabó ijedten kapta fel a fejét. Kezében golyóstollat markolt, akár egy kalapácsnyelet, ijedtében a földre ejtette. Feje felett a csillár minden fénye ott csillogott a fekete üstökén. Arca pírban égett, vonásai kirajzolódtak, duzzadt szája piros volt. Homloka magas, akár egy professzoré. A szemük is találkozott egy hosszú pillanatra Bárány semmit nem értett. Ki ez az emf bér, aki annyira rokonszenves, ha a folyosón látja meg, önkéntelenül köszön. Ő lenne az. akivel ma utaztam? Vagy idegen szobába tévedtem? Mindjárt kitesl- sékel innen? Vagy a bor tette, hogy rózsaszínben látom az éjszakáit? Leült ágya szélére, onnan figyelt. A sofőr már rajzai fölött kalandozott,. olyan odaadó figyelemmel, melyet ha nem látná, el sem hinné, hogy ez az ember erre képes. Rágta a golyóstoll végéit, izgalmában még a nyelvét is kiöltötte. Bárány nem akart sosem a titkok tudója lenni, ezért levetkőzött, végignyúlt az ágyon, s néhány perc múlva olyan mély álomba zuhant, hogy reggelre kelve semmire nem emlékezett. Reggel az esőáztatta úton dohogott már a vén teherautó, amikor oldalra sandítva eszébe jutott az éjszaka. Vajon melyik ember ül mellettem, fürkészte annak arcát. Amelyikkel tegnap indultam, s szenvedtem tőle egész nap, vagy az, amelyikkel egy szobában aludtam? Akivel tegnap kínlódtam, állapította meg csalódva. Ugyanaz a lapáitnagy kéz, széles láb a gázpedálon, az előre szegett fej, s hogy egyre nézte, ugyanaz a benzinszagé csömör szorította össze a torkát. Minden olyan volt, mint tegnap, csak a kilométeróra mutatója ugrándozott a száz felett. Remer gett a vén autó minden porcikál- ja. csörömpöltek platóján az acélhuzalok, örült, gondolta, de elharaota rosszallását. Helyette megerősítette éjszakai esküiét: nem szólok hozzá. Ha kilyukad az oldalam a kíváncsiságtól, akkor sem kérdezem meg. mit csinált éjjel? Az eső kitartóan szórta tűhegyes kis ördögeit, nyöszörögve hajlongott az ablaktörlő. Az elmúlás eme sejtelmes szomorúságát robbantotta széjjel Kunszabó rekedtes hangja. — Ha minden jól megy, délre otthon vagyunk.. . — Hogyan? — pottyant az anyagbeszerző a sem álom. sem valóság világból Kunszabó melIfj. Nagy Ferenc: Életfa lé. — Délre? Valahol meg kell állnunk. . . Aztán csak legyen meg az a napidíj, az is pénz. Maga nem éhes? —Én otthon eszek. Ki kell mennem délután a házhoz — — Miféle házhoz? — Építkezem. A cserepet kell rakni, áznak a falak. — No lám . . . Hol építkezik? — A Tómalomnál. Tavaly parcelláztak ... Ott. — Nem rossz hely. Már a cserepet rakják? Ki építi? — Ki más? Magam. Meg a család. A gyerekek is dolgoznak .. . —< És mibe kerül ez magának? — Ügy kétszázezer, saját rezsiben persze minden. Vettünk fel kölcsönt, volt is egy kis pénzünk. — Én a lakás felújításért fizettem nyolcvanat. Gondolja meg. nyolcvanezer ugrott a zsebemből, a lakás nem is az enyém. Tanácsi.. . Hol van nekem kertem, gyümölcsfám, zöldségesem? Mondja meg, hol... — Ki lakik a lakásban? Maga lakik. Ha valami történik, jön a tanács, megcsinálja. Hia nagyobb dolog, adnak helyette másikat... — Mi történhetne? — Sokminden. Csőrepedéstől a földrengésig, minden —> mondja a sofőr, s az ülésnek dől, oldalról sandít az anyagbeszerző felé. — Menjen már, miért lenne földrengés? — A Bakony környékén volt Tudja hány ház dőlt össze? — Nem sok. Az egészen kis földrengés volt, a Bakony környéki.. — Az nem volt nagy. De a mexikói? Hány ház dőlt össze? — Hol van ide Mexikó? Százezer kilométer, egymillió ... — A Bakony? Az nincsen mesz- sze... — A Bakony nincsen. Mondom, egészen kis földrengés volt... — Magának. Mert semmi baja nem lett tőle. Nem a maga háza dőlt össze, nem igaz? Azt mondják, a föld minden törésvonala mozgásban van. Maga tudja, mi az a törésvonal? — Hát... törésvonal. — A Bakonytól Japánig minden törésvonal. Azt is olvastam, hogy a mexikói földrengés epicentruma a Csendes óceán térségében volt, közel a helyhez, ahol a franciák atombomba kísérletei folynak. — A földrengés milye? — Fészke. Rengés-központja. — Honnan veszi, hogy az atom.. . — Olvassa csak az újságokat.. Azt is írják, a víz, a földgáz és olaj kiemelések is előmozdítják a földkéreg alatti kőzetek mozgását. Aztán ettől megmozdulhatnak a törésvonalak ... — Meleg van itt. Minek fűt any- nyira? —< Bárány leveszi sapkáját, kigombolja kabátját. — Egyáltalán nem fűtök. Ügy látszik, a törésvonal olyasmi... — Minek olvas annyit? Látja, egészen belegabalyodik a törésvonalaiba. A földrengésekbe. — Magát ez nem érdekli, igaz? Van lakása, s ha összedől, kap másikat .. . — Ha összedől, alatta leszek én is. Holtan. Nem kell betojni, mi az istennek rémüldözik? Harminc évenként van nálunk földrengés. Nemrégen volt, akkor mitől fél. Én is olvasok újságot, nézek tévét, a Bakony vidéken egészen kis földrengés volt. — Ez sem így van. Azelőtt nem volt... Kérdezze meg az öregembereket, mikor volt ebben az országban földrengés? Soha. Most meg van. Az atom az oka, higyje el nekem. Meg is mondják az, újságok, csak nem nyíltan. A sorok közt kell olvasni, abban, amit le sem írnak ... aga csak ne okoskodjon, mert nem tudós . .. Nem kell félni, ha mondom nem kell — neveti el magát Bárány Megdöccen hájjal redőzött gyomra, s éppen úgy nevetgél, mint, ahogy tegnap reggel, mindjárt indulás után lett volna kedve. Aztán így végig, egész nap. — Nem? — mosolyodik el a sofőr, s ismét előre dől, két nagy kezét a kormányra tapasztja, figyelmét az esőtől fénylő útra. — Azt mondja, nem? — Nekem elhiheti, Nem .. . A szó felszökken a szélvédő bal sarkába, s ott döngicsél sokáig, mint egy láthatatlan darázs. Több szó nem esett köztük az egész úton. Fecske József: Páratlan oldal Kövesdi Károly: A legnehezebb A legnehezebb némaság a magad választotta csönd öl ordít játszik a világ hogy mindkét füled belecsöng s mert látással vagy átkozott dülöngsz mint egy élőhalott se keservét se gyönyörét csak súlyát cipeled a kínnak Berzsenyi Dániel: Napóleonhoz Nem te wilál győző, hanem a kor lelke: szabadság. Melynek zászlóit hordta dicső sereged. A népek fényes csalatásba merülve imádtak S a szent emberiség sorsa kezedbe került. Ámde te azt tündér kényednek alája vetetted, S isteni pálmádat váltja töviskoszorú. Amely kéz felemelt, az ver most porba viszontag; Benned az emberiség ügye bosszulva vagyon. 1814 Az élet dele Felhágsz, éltem napja, eged délpontjára, Ragyogva omlik rám fényed hév sugára. S ah, tudom! valamint felért szép delére, Szintoly gyorsan leszáll nyugovóhelyére Hanyatló pályád! Nem volt ekkorig is felhőtlen futásod, De hamar felderült rövid elhunyásod. Csak azért rejtezél néha fellegekben, Hogy fátyolod alól annál kedvesebben Mosolyogjon orcád. Nem adtál szüntelen tüskétlen rózsákat, Nem lengettél mindég lágy Etéíiákat: De adtál víg elmét, erőt, barátságot, Angyali érzéssel tölt édes órákot Cypris ölében. Mit várjak ezután, nem látom előre. Könnyes szemmel nézek a múltra s jövőre: Annak örömeit sírva emlegetem, Ennek komor képét előre rettegem Setét ködében. 150 éve, 1836. február 24-én balt meg Berzsenyi Dániel, a reformkor nagy költője. Zs. Nagy Lajos: T anrnese (mely szerint művelődve is lehet pénzt keresni) Bán Samu cimborám, az országos hírű riporter, és életművész mesélte a következőket: — Kérlek, nem hiába hirdeti sok tapasztalt asszony, hogy a férj a világ legravaszabb élőlénye. Olyan ravasz, hogy gyakran önmagát is becsapja, pedig csupán a felesége eszén igyekszik túljárni. Erre fényes példa az én esetem a dugipénzzel. Remélem, nem állítod, hogy fogalmad sincs, mi a dugipénz! Minden férj ismeri, az is, aki tagadja. Olyan pénz ez, amiről az asszony nem tud, illetve, ha véletlenül tudomást szerez róla, azonnal konyhapénzzé változtatja, lisztet, cukrot, vajat, sőt mosóport vesz érte, azzal sem törődik, hogy férje esetleg csúnyán elhízik, felszökik a vérnyomása, megüti a guta őt. Az ilyen pénzt tehát alaposan el kell dugni (innen a neve). Egyik megboldogult ismerősünk szerint legtanácsosabb nyáron a feleség téli, télen a nyári kabátjába rejteni, ott valószínűleg nem keresi. Jómagam — folytatta okoskodását Samu barátom —, ha véletlenül van ilyen pénzem, mindig valamelyik könyvbe dugom. Van pár ezer könyvem, az asszonynak viszont nincs annyi ideje, hogy valameny- nyit átkutassa. És most figyelj!A jó múltkor kissé kótyagosan érkeztem haza éjféltájt, valakinek a névnapját, születésnapját, házassági évfordulóját, vagy mit tudom én mijét, ünnepeltük — a lényeg az, hogy még maradt ötszáz koronám, azt szépen bedugtam az * egyik könyvbe, s már aludtam is, mint a bunda. Reggel, munkába indulás előtt vidáman fütyürészve a könyvespolchoz léptem, hogy „megtakarított” vagyonomat zsebre vágjam. Igen ám, csakhogy nem emlékeztem pontosan, melyik könyvbe dugtam. Helyesebben: Thomas Mann Varázshegyére emlékeztem, de a Varázshegyben nyoma sem volt a pénznek. S ugyanígy jártam a nagy német író többi könyvével is: egyikben sem találtam meg az ötszázast. Ekkor már tudtam — magyarázza Samu —, hogy valamilyen keresési módszert kell kidolgoznom, hiszen ha mindegyik könyvet át akarnám nézni, az igen sokáig tartana. Lássuk először azokat a könyveket, amelyeket szeretek, amelyekben gyakran lapozgatok. Thomas Mann könyvei után
