Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-18 / 41. szám

1986. FEBRUÁR 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mendelssohn-hangverseny Szolnokon Ismét nagy előadóappará­tust igénylő művet hallha­tott az Országos Filharmó­nia szolnoki koncertjének közönsége. Mendelssohn (1809—1847) fiatalkor Pau- lus-oratóriumát (a szerző mindössze 27 éves. amikor a művet bemu!tattják)V mely­nek modellje Bach passió­zenéje, így ez a mű annak romantikusan átfogalmazott utódja. Míg a barokk és a klasszicizmus oratórikus vagy általában egyházi mű­vei az általános emberi esz­mék. a legnagyobb humá­nus polémiák kifejezője volt, és nem vetett fel egyé­ni problematikát (legfeljebb egyéni módon adott feleletet az emberiség legnagyobb kérdéseire), addig a roman­tikus oratóriumban a szerző saját egyéni szenvedélyei­nek ad hangot. Mendelssohn zenéje a könnyű folyamatos­sá®, a kiegyensúlyozott ékesszólás, az egyéni líra je­gyében fogant. Múlt századi hallatlan népszerűségének delelőjén túljutva, művei egy-két kivétellel lekerüli­tek a koncertpódiumról. Két oratóriuma, a Paulus és a későbbi Éliás is igen ritkán szólal meg. A felfedezés gyönyörűsé­gével hallgattuk tehát a Pál apostol történetét feldolgozó Paulus oratóriumot. A mű megszólaltatására Vállalko­zóknak pedig 'közvetlen elő­adási hagyományok nélkül kellett újrateremteniök a művet, ami izgalmas feladat, s egyúttal bátor vállalkozás. Az est karmesterének a Fil­harmónia Báli Józsefet, a Szolnoki szimfonikusok kar­mesterét kérte fel, ki ezút­tal vendégegyütteseket diri­gált azon a pódiumon, amely alig egy hónappal ezelőtti forró sikerű jubileumi hang­versenyük színhelye volt. A Debreceni MÁV Szli’mfoni- kusok és a Debreceni Ko­dály kórus, valamint az éne­kes szólisták, (Andor Éva, Farkas Éva, Fülöp Alttila, Vághelyi Gábor operisták) a mű iránti szeretettel, a mű szépségeit felmutató szán­dékkal vettek részt a men- delssohni muzsika életre kel­tésében. Az előadás valóban a szer­ző ideálja, a „gyönyörköd­tető egyensúly” szellemében fogant. Különösen a kórus tűnt ki ezen a téren, mivel a hangzás szépségén túl a mű kis és nagy formáit, lí­rai és drámai színeit meg­kapó zenei érzékenységgel világította meg. Produkció­jukért elsősorban a karigaz­gatójukat, Strauss Kálmánt illeti elismerés. Az énekkar jól kiemelkedett a zenekari hangzás hátteréből, s dra­maturgiai szerepétől elte­kintve is az előadás fősze­replőjévé vált. A men- delssohni zene alapvető de­rűjét, amelyet a panasz és esdeklés szavai is áthatnak, valamint a cselekvést kife­jező elementáris lüktetésű tételek mozgalmasságát a kórus megszólalásai tették kifejező erejűvé. Báli József biztos szöveg­tudással a birtokában, hatá­sosan irányította az együtte­seket. Elsősorban a tempóka­rakterek jó megválasztásá­nak eszközével és a formai csúcspontok birtoskezű fel­mutatásával élve, összessé­gében figyelmet érdemlő elő­adói koncepciója, illetve kar­mesteri teljesítménye. Nem tudta azonban a zenekar, főként a hegedűk — a mű zenekari részének exponált — szólamát rávenni a pon­tosabb összjáítékra, a ritmus karakteresebb megfogalma­zására. Viszonylag szűk moz­dulatkészletet vett igénybe, holott vendégkarmester és zenekar kapcsolatában a kommunikáció fokát az in­terpretálás folyamán a moz­dulatok beszédessége, diffe­renciáltsága növelheti iga­zán. A zenekar fúvósrészlege jól helytállt, szép szólókat hallhattunk tőlük. A rézfú- vóskar igen jól megbirkó­zott azzal a helyzettel, hogy megszokott helyükön, a vo­nóskar mögötti Szektorban nem férvén el, a színpad két oldalán megosztva kellett elhelyezkedniök. Játékukkal így nem tömbszerű, hanem szokatlan szrtereóhatást kel­tettek. Az Operaház közreműkö­dő szólistái ezúttal is szín­vonalas teljesítményt, emlé­kezetes perceket nyújtottak: Andor Éva, Farkas Éva, Fü­löp Attila és Vághelyi Gá­bor, ki utóbbinak bensősé­ges baritonja különösen jól illeszkedett a mű hangulati közegébe. A változatos zenei esemé­nyeket kínáló filharmóniai bérlet következő koncertjén Sumiko Nagaoka japán zon­goraművész mutatkozik be. Labáth Valéria Megmérettek a diákszínpadok A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ adott ott­hont a hét végén a minő­sítésre jelentkezett és felké­szült Szolnok megyei diák­színpadok bemutatóinak, öt közöpffoíkú tanintézet szín­játszói léptek a színre. A szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakkö­zépiskola színjátszói (rende­zőjük Varga Béla) Karinthy Frigyes ismert Madách-pa- ródiáját. Az emberke tragé­diáját mutatták be. A Ka­Egy ezüst, három bronz rinthy által alkotott mű kemény diónak bizonyult, héját csak itt-ott sikerült feltörni — az együttes bronz minősítést kapott. A kun­szentmártoni József Attila Gimnázium színjátszói (ren­dezőjük Paulovkin Imréné) Petőfi A helység kalapácsa című epos zjparód iáját vitte színre — azonos eredmény­nyel, de más hibákkal, és más erényekkel, mint a Ma- dách-paródiával birkózók. Vígnek szánt előadás kapta a bemutatósorozat harmadik bronz minősítését. A jászbe­rényi Lehel Vezér Gimná­zium (ahol hagyományai vannak a vásári komédiák saínrevitelémek) diákszín­játszói Tabarin A megóvott szüzesség című darabjával szerepeltek (rendező Túri István és dr. Notheisz Já- nosné — ezúttal kevésbé si­keresen. A 605. számú Ipari Szak­munkásképző Intézet szín­pada (Barócsi Jenő irányí­tásával) a Gilgames-eposz néhány részletét kísérelte meg oratorikus formában színre vinni, vállalva a kí­sérlet buktatóit is. Az elő­adás térszervezését, a Gil­gamest és Enkidut alakító szereplők teljesítményét, a jól funkcionáló. egyszerű díszletet a zsűri — és az érdeklődő kicsiny közönség — elismeréssel honorálta, ígv kapott a produkció ezüst minősítést. A tiszafüredi Kossuth Gimnázium színpadának Szent János éjszakája című előadása nem kapott minő­sítést, — v. j. — A színen a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipar! Szak- középiskola diákjai, Karinthy Az emberke tragédiája cí- mű művét vitték színre Az utolsó csepp vérig Már csaknem a Tisza partján dörögtek a fegyve­rek, amikor Szolnok proleta­riátusa az első szabad má­jus elseje ünneplésére ké­szült. A városháza erkélyein ha­talmas felirat: Világ prole­tárjai, egyesüljetek! Az ün­nepi beszédet F. Bede László mondta: Kele József, a Fehér Gár­da egykori tisztje erre így emlékezett: — Két óra, fél három tájt az ágyúzás már igen közéi hallatszott. Nem sokkal ké­sőbb a teherpályaudvar üres vagonjaihoz lapulva harc­rendben jöttek a felfegyver­zett munkások. Közöttük asszonyok és lányok, Mann­licher karabéllyal a kezük­iga«y gyűlés a szolnoki Koarath téren ben. Az első rajvonal után — Legyen az első szabad május 1. felejthetetlenül szép, még akkor is ha az ünnepségről egyenesen a frontra kell mennünk! Nagy intervenciós túlerő zúdult a Tisza vonalára. Délutánra úgy tűnt, minden elveszett. A hadseregpa­rancsnokság a szolnoki Nem­zeti Szállodából Gödöllőre települt át. Estére már nem volt a vöröskatona a folyó bal partján. A város körül mindenfelől fegyverropo- gás hallatszott. Rémhírek keltek szárnyra, hogy a románok Besenyszög felől is támadnak. A hadseregpa­rancsnoksággal megszakadt a telefonösszeköttetés, a szol­noki hídfőparancsnokság Böhm Vilmostól a fegyver- letétellel azonos értelmű pa­rancsot kapott. A teljes tá­jékozatlanság közepette — a bekerítés veszélyétől tartva — a Vörös Hadsereg csapa­tai kivonultak Szolnokról. Másnap, május 2-án dél­előtt a helyi ellenforradal­mi csoportok már kiragasz­tották falragaszaikat: „Az antant haderők teljes meg­Orosz hadifoglyok a magyar Vörös Hadseregben föld marad Szovjet-Ma- gyarországból... Elvtársak! Én azt mondom, amíg van mód rá, küzdeni kell min­den erővel a proletariátus diktatúrájának fenntartá­sáért. Küzdeni egészen ad­dig, amíg egyetlen lehetőség van arra, hogy egy fegyvert elsüthessünk. De a küzdelem a fegyver elsütésében, a szuronyrohamban áll, elvtár­saim, az organizálásban és nem a szavalatban, nem a tapsban nem az éljenzésben, nem a fogadkozásokban... Budapestet nem Budapes­ten, hanem a Tiszánál kell megvédeni. Éjfél előtt az „összes el­érhető parancsnokságnak” jelzéssel Kun Béla akaratá­nak megfelelően Tombor A parancs vétele után azonnal sorakoztatták az egységeket. A csapatok nem­sokára menetkészen álltak. Steinbrück Ottó ezredpa­rancsnok mondott beszédet: — Elvtársak! Fiúk! Meg­indulunk, támadni fogunk. Szükségünk van területeink­re, levegőre, mert csak úgy tudjuk felépíteni a szocia­lista Magyarországot. Most megindulunk, fiúk, s ha megindulunk, még az úris­ten is vörös lesz! Délután 3 órára a Vörös Hadsereg egységei félkör alakban bekerítették Szolno­kot. A lövöldözés hallatán a város munkásnegyedeiben szárnyra kapott a hír: Kun Béla páncélvonattal jön... A párt illegalitásban lévő vezetői ekkor már kiadták az utasítást: Az elrejtett fegyvereket helyezzék ké­szenlétbe, megfelelő időben be kell törni a város köz­pontjáig! A szolnoki 68-as vörös gyalogezred katonái elégedésére átvettük a ha­talmat. Akinek gondolkodá­sa a jelenleg beállott hely­zettel nem egyezik, fegyve­resen pusztíttatik el!” Szolnoknál május elsején nem csupán a Vörös Hadse­reg szenvedett vereséget: a tét nagyobb volt. Landler Jenő emlékiratai­ból: Böhm jelentette — hami­san — hogy a románok át­lépték a Tiszát, Budapest legjobb védővonalát, és így lehetetlen a város megvéde­ni. Ajánlotta, hogy parla­mentereket küld a románok­hoz a rögtön megkötendő fegyverszünet megtárgya­lására. Böhm május 2-án reggel elrendelte a hadműveletek ,leállításé ti, 9‘-kor parancsot adott egy-egy tisztnek, hogy Miskolcon, Baján és Szol­noknál tegyen fegyverszüne­ti ajánlatot. Többek szerint ezekben az órákban úgy tűnt, hogy Kun Béla összeroppan Megtört ember benyomását keltette — írták róla. De május 2-án este, ami­kor Szolnokon a fehérgár­disták vélt győzelmüket ün­nepelték, a Budapesti Köz­ponti Forradalmi Munkás- és Katonatanács ülésén drá mai hangú beszédet mon­dott: — Kétféle felfogás van. elvtársaim. Az egyik felfo­gás az, amely a diktatúrától való ideiglenes lemondást javasolja, a másik felfogás az, amely azt mondja, hogy küzdjünk az utolsó csepp vérig. Küzdjünk addig, ameddig egy talpalatnyi Jenő továbbította a határo­zatot: „A kormányzótanács az összes frontok részére a legerélyesebb ellenállás ki­fejtését rendeli el. Buda­pest összes munkásai ki­küldetnek a frontra, hogy a csapatokat megerősítsék. A csapatok frontról való visszaszállítása haladékta­lanul beszüntetendő, és a már esetleg visszairányított csapatok is azonnal a front­ra rendelendők vissza!” Május 3-ra virradóra Ceg­léden az Árky-csoport pa­rancsnoka távmondatot ka­pott Stromfeld Auréltól: „Minden félreértések elke­rülése végett és a fogalom­ban lévő kósza hírek ellené­re tudatom, hogy az eddig kiadott parancsok érvénye­sek, és az ellenséggel szem­ben a legerélyesebb ellen­állást kell kifejteni.” egy stráfkocsin fiatal gyer­kőcök hajtottak be a város­ba felvöröslobogózva, az In- ternacionálét énekelve. Este 6 órára Szolnok újra a Vörös Hadsereg kezén volt. — Éljen Kun Béla! — Hol van Kun Béla? Mindenki Kun Bélát akar­ta látni, mindenki kezet akart vele szorítani. — A páncélvonaton van! — szaladtak a szolnokiak az állomáshoz. A páncélvonat igaz volt, de Kun Béla ekkor nem jött el Szolnokra. Valaki, vagy valakik, készakarva, vagy tévedésből összecserélték személyét Szamuely Tibor­ral. ö volt a páncélvonat parancsnoka. Tiszai Lajos (Következik: Az utolsó hídfőben) Kun Bélával a Tisza partján

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom