Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-15 / 39. szám

6 Nemzetközi körkép 1986. FEBRUAR 15. Lesz-e Euréka program? Franciaország Erőgyűjtés márciusra AZ ELSŐ TÍZ EURÉKA-KUTATÁSI PROGRAM mm A.v.y.Y.w* l Közös európai szabvány ok­tatási és háztartási célo­kat szolgáló mtkrofcompu- terek számára. 1 Kompakt muttiszámftógépek. 1 Amorf szilícium eiöáHítása 4 Textilfeldolgozó robotok K Szúrómembránok fejlesztése és előállítása. I Eurolézer: nagy teljesítményű lézerrendszerek értékelése és fejlesztése anyagok megmun- kálásáralés termelési technika kidolgozására Eurotrac: Közlekedési kíftér lati program. Európai kutatási hálózat Nemi betegeágek monok Ioné Its módszerrel való diagnoez ókat eljárásának kifejlesztése Az optikai elektronikán alapo ló rugalmas gyértési g rendszer. W7 A programban résztvsvó országok. A program rám érdsklódó országok. Hl _______________ F ranciaország ismét vá­lasztások előtt áll. Március 16-án döntenek arról, hogy a következő öt évben ki ve­zeti majd az országot: kor­mányon marad-e a Szocia­lista Párt, vagy visszatér a hatalomba a jobboldal? A legutóbbi választások előtt biztosra lehetett ven­ni a jobboldal bukását. A franciák változást kívántak, s az egyetlen lehetséges al­ternatíva Francois Mitter­rand szocialista pártja volt, amely biztató programmal jelentkezett. Legutóbb egy választási gyűlésen Laurent Fabius már arról beszélt, hogy bármely politikai prog­ram megvalósításához ót esztendő kevés. A miniszter- elnök ezzel arra kívánt ma­gyarázatot adni, hogy Mit­terrand híres, 110-pontos programját miért nem sike­rült maradéktalanul megva­lósítani. Fordult a kocka Hogy most a közvélemény­kutatási adatok kisebb-na- gyobb eltéréssel a szocialista párt bukását és a jobboldal győzelmét jósolják, abban nem is a választások tlőtt szokásos számonkérés ját­szik szerepet. Az eredmé­nyeket — amelyek szép számmal vannak — tulaj­donképpen elismerik. A Mitterrand elnök franciák inkább azt nem hajlandók lenyelni, nogy éppen a szocialisták kor­mányzása alatt duzzadt fel közel két és fél millióra a munkanélküliek száma. Az igazsághoz tartozik, hogy a munkanélküliség nö­vekedése valójában olyan gazdasági kényszerintézke­désekből következett, ame­lyek a kézierővel termelő ipar modernizálásával függ­tek össze. A negyedik ipari forradalom küszöbén ezt a változtatást nem lehetett to­vább halogatni, még azon az áron sem, hogy ezek az in- ézkedések óhatatlanul poli­tikai feszültséget eredmé­nyeztek. Vagyis fordult a kocka, és most a szocialista párt politikája ellen tünte­tett nemegyszer, és sok tíz­ezer francia dolgozó. A mérleg másik serpenyő­jében ugyan a többi közt olyan tételek szerepelnek, mint az ötödik heti szabad­ság, az infláció öt százalék alá szorítása, a külkereske­delmi deficit csökkentése, a családi pótlék felemelése, a bankok, biztosítótársaságok és egyes nagyvállalatok ál­lamosítása. De ezeket a fon­tos, esetenként korszakvál­tást jelző intézkedéseket háttérbe szorította a sok­sok egyéni tragédia. A Jobboldal támadásai A jobboldal 1983-ban még meglehetősen csendben volt, túlságosan közel volt ugyan­is a bukás. Ebből a pozíció­ból nem lehetett hatásos tá­madásokat vezetni. Akkor, 1984-ben tudtak csak színre lépni, amikor a munkanél­küliség miatti elkeseredés mind erősebbé vált. Több mint egymillió embert vol­tak képesek az utcára vinni az egyébként teljesen jelen­téktelen iskolatörvény ellen, noha ezeken a tüntetéseken a felvonulók valójában a Marshals, az FKP főtitkára kormánnyal szembeni érzel­meiket juttatták kifejezésre. Ez volt a fordulópont. Et­től kezdve a jobboldali par­tok szünet nélkül támad­nak. Bírálták a munkanél­küliség növekedését, szá- monkérték a vásárlóerő csökkentését, részletes prog­ramot terjesztettek elő az államosított üzemek, ban­kok visszaadásáról a ma­gántőkének. E táma­dások közepette nem kí­mélték sem a köztársaság elnökét, sem a kormányt, sem a testületeket, sem a személyeket. Ehhez a politi­kai offenzívához nagyszerű keretet és töltetet adott a Greenpeace-ügy, amely — mint emlékezetes — egy környezetvédő hajó elsüly- lyesztésében játszott francia szerep miatt a múlt nyáron pattant ki, s amely a had­ügyminiszter lemondásához és a miniszterelnök elleni támadás állandósulásához vezetett. Ez volt a második fordu­lópont, és a jobboldal na­gyon élénk és nagyon dur­va, nem-hivatalos választá­si kampányának kezdete. Ezután nemcsak a politikai és a gazdasági élet jelensé­geit támadták, hanem a bal­oldali politikusok lejáratá­sára is nyíltan törekedtek. Lényegében ősztől, a politi­kai évad újrakezdésétől szá­mítható ez a korszak, amely már a hatalom visszaszer­zését szolgálta. A párbaj elkezdődött Ennek a politikai mérkő­zés-sorozatnak annyiban új állomása a mostani, a hiva­talosan még el sem kezdett választási kampány, hogy a hang felerősödött, a frontok tisztázódtak, a programok megfogalmazódtak. Hogy a francia polgárt milyen mér­tékben hálózza be a kam­pány, azt talán sejteti két adat. Az új gaulleista párt A szeszes italoktól, nyilvá­nos mulatozásoktól hazájuk­ban eltiltott szaud-arábiaiak sóvárogva várják, hogy meg­nyissák azt a 23 kilométeres hidat, amely a több sziget­ből álló, kis Bahrein állam megközelítését gépkocsin alaposan megkönnyítené. Bahrein ugyanis az Arab- Öbölben a kéjsóvárak Mek­kája. Itt szabadon árusíta­nak szeszes italokat, a szál­lodákban vannak éjszakai bárok, revűműsorok. A híd megnyitását erede­tileg a jövő hónapra tervez­ték, de az utolsó pillanat­ban elhalasztották az idei év végéig. A hivatalos ma­gyarázat az volt, hogy még nincsenek kész a vámépüle­tek és néhány bekötő út. A valóságos ok az, hogy a bah- reini kormányzat éppen az építkezés befejezésekor döb­bent rá igazán, mennyire kockázatos következményei lehetnek az ország gazdasá­gára ennek a „köldökzsi­nórnak”. Bahrein már régóta ve­elnöke, Jacques Chirac mindössze egy hét alatt ti­zenkét választási gyűlést tartott Párizstól Dijonig és Calaistól Orléans-ig. Ugyan­ebben az időben az FKP ve­zetői 41 nagyobb találkozót rendeztek Franciaország- szerte, s emellett még szám­talan kisebb beszélgetést is, szűkebb, családiasabb kör­ben. A választási gyűléseken a pártok programjaikat ma­gyarázzák, a jobboldal kö­zös platformját, a kommu­nisták és a szocialisták pe­dig a sajátjukat. A szocia­listák a folytatást ígérik, s a jobboldal visszatérése ellen igyekeznek mozgósíta­ni. A jobboldal lefutottnak tekinti a választási ered­ményt, biztosnak tartja győ­zelmét, s erre az esetre sok és alapvető változtatást ígér. Chirac, a jobboldal vezér­alakja A többi közt az államosított üzemek, bankok visszaadá­sát a magántőkének, a sza­badáras rendszer bevezeté­sét, a pénzváltás teljes sza­baddá tételét, a nagy jöve­delmekre kivetett adó meg­szüntetését, és sok más egyéb közt a sajtótörvény megszüntetését. A kommu­nisták viszont világosan el­mondják, hogy a jobboldalt tekintik politikai ellenfelük­nek, és csak abban az eset­ben támogatják a szocialis­ta pártot, ha az megváltoz­tatja politikáját. A szópárbaj tehát már el­kezdődött Franciaország­ban, az érvek és ellenérvek csatája teljes erővel dúl a gyűléseken, a televízió és a rádió nyilvános­sága előtt. A beszéd- özönből egyet mindenki könnyen kihámozhat, még­pedig azt, hogy a tét ezút­tal éppen olyan nagy, mint a legutóbbi választáson volt. Akkor a baloldal győzelme volt a tét és az ígéret. Most viszont a jobboldali revans veszélye fenyeget. Ezért is olyan kemény és annyira energikus a mostani kam­pány. Ónodi György gyes érzelmeket táplált a híd létrehozásának terve iránt, mert félelemmel töl­tötte el Szaud-Arábia gaz­dasági és politikai felsőbb­rendűsége. Az út megépíté­sének költségeit, legalább egy milliárd dollárt is Szaud-Arábia fizette. A kis ország nem nagyon mer bármiben is nemet monda­ni a dúsgazdag szomszéd­nak. Most Bahrein kis időt akar nyerni. mert biztosítani akarja, hogy az összekötte­tés több hasznot hozzon, mint bajt. Mivel szinte nincs olajjövedelme, a kis ország a térség „szórakozta­tó” központjává akarja ten­ni magát. 180 millió dol­lárért most építenek egy „arab Disneylandet”, hatal­mas szórakoztató parkot a turisták odacsábítására. Fé­lő azonban, hogy Szaud- Arábia arra fogja kényszerí­teni Bahreint, hogy tiltsa be a szeszes italokat és az éj­szakai lokálokat. Márpedig ez esetben Bahrein éppen olyan unalmas lenne, mint Franciaország 1985 tavaszán olyan értelmű ja­vaslatot tett nyu­gat-európai part­nereinek, hogy az amerikai űrvédel­mi kezdeménye­zés (SDI) elszívó hatásának ellen- súlyozására — tő­ke, munkaerő — saját fejlesztési programot dol­gozzanak ki. Az így megszületett EURÉKA prog­ram azonban a Kezdet kezdetén lem jelentett elég vonzóerőt az eu­rópai cégek szá­mára. A program neve az angol European Re­search Coordina­tion Action rövi­dítése (magyarul: európai kutatási Koordináló akció). Célja, a nyugat- európai kutató- intézetek és in­tézmények lehe­tőségeit úgy ösz- szehangolni, hogy elősegít­sék a társég műszaki fej­lettségi színvonalának eme­lését, új termékek előállí­tását, Európa gazdasági és politikai súlyának, befolyá­sának növelését. November­ben Hannoverben az érde­kelt országok konferenciát tartottak a program körvo­nalainak kidolgozása érde­kében. Titkárság felállítá­sát határozták el, amely­nek feladata az érdekelt in­tézmények összehozása, munkájuk koordinálása egy-egy adott téma feldol­gozása érdekében. A kon­ferencia összesen mintegy 300 témát ajánlott a fej­lesztési programba, ebből A diktátor mégiscsak jobbnak látta elhagyni for­rongó hazáját, amelynek már apja, de ő maga is csak bajt okozott. Menekülésével véget ér Haitin a Duvalier- család uralma, amely csak­nem harminc éven át a Föld egyik legsötétebb rendszerét irányította, de nem értek véget a megpróbáltatások. Francois Duvalier, a „di­nasztiaalapító” apa. 1957- ben vette át a hatalmat, puccsal. Tizennégy éves or- száglása alatt a hadseregére, és a „tonton macoute”-ra, a rohamrendőrségre alapozta véreskezű uralmát, valamint az Egyesült Államok támo­gatására, amelynek ezekben Szaud-Arábia. S ha a hídon jönnének is Bahreinba nagy számban arab turisták, de nyilván nem éppen a leg­vastagabb pénztárcájúak: ők bizonyára továbbra is Kairóba és Nyugat-Európá- ba mennek majd számlálat­lanul szórni a pénzüket. A fő aggodalom azonban gazdasági jellegű. A bahrei- ni kereskedők ugyan örül­nek a turisták áradatának, de okkal aggódnak amiatt, hogy velük együtt jönnek a nagy szaudi cégek, s olcsóbb áraikkal kiszorítják a bah- reini piacról a hazai keres­kedőket. A szaud cégek ugyanis állami támogatást élveznek, nagy mennyiség­ben importálnak árukat és így alacsonyabb áron tud­ják kínálni azokat. A vá­sárlók jól fognak járni, de a helyi üzletembereknek ke­vesebb haszonnal kell majd beérniük. Márpedig a bah- reini kormányzatnak, mint annyi más országnak, első­sorban az üzleti körök ér­dekeit kell szem előtt tarta­nia. választották ki azt a tízet, amelyét az első években akarnak megvalósítani. Ko­moly nehézségek támadtak viszont az anyagi alapok megteremtésében. Az orszá­gok többsége nem hajlandó állami költségvetésből fi­nanszírozni a kutatást, en­nek terhét inkább az érde­kelt intézményekre igye­keznek hárítani. Ezen túl­menően is számos megold­hatatlannak látszó .problé­ma nehezíti a kibontako­zást. Nincs az országok kö­zött a termékekre vonatko­zó szabványosítás, minden ország a maga vállalata termékét favorizálja akkor is, ha az gyengébb. Ezen az években kapóra jött egy ilyen hűséges szövetséges az Antillákon, a „renitens” Ku­ba közelében. (1965-ben egyébként egész Hispaniola szigete Washington ellenőr­zése alá került, miután in­tervencióval megdöntötték a demokratikus kormányt a Dominikai Köztársaságban). Duvalier 1971-ben meghalt, helyébe fia, az akkor 19 éves Jean-Claude lépett — más változás nem történt. A világ egyik legszegényebb országának tartott Haitit a Duvalier-család tagjai to­vábbra is magánbirtokuk­ként kezelték, sőt lényegé­ben megpróbálták törvénye­síteni ezt az állapotot az­zal, hogy tavaly — megfé­lemlítéssel és kegyetlen megtorlásokkal kísért — „népszavazást” rendeztek, amelynek végeredménye­ként Jean-Claude Duvalier örökös elnöknek nyilvánítot­ta magát. A saját népe ellen folyta­tott irtóhadjárattal a két diktátornak — az apának, majd a fiúnak — évekig si­került csírájában letörni minden elégedetlenkedő megnyilvánulást. Az embe­rek — ha nem bírták to­vább a nyomort és az állan­dó rettegést — inkább tö­megesen menekültek az or­szágból, így alakult ki az Egyesült Államokban egy népes haiti emigráció. De nem csak a szegények, a gazdagok is sorra elhagy­ták Haitit, menekítették a vagyonukat a Duvalier-csa­lád mohó étvágya elől. Az ország amúgyis nyomorúsá­gos helyzete olyan rohamo­san romlott, hogy tavaly őszre a felháborodás legyőz­te a félelmet: a november­ben még kisebb diáktünte­tésekből januárra az egész országra kiterjedő erőteljes tiltakozó mozgalom alakult ki. S sajátságos módon a hadsereg és a rohamrendőr­ség fellépései most is brutá­lisak voltak ugyan, de jóval lanyhábbak, mint bármikor azelőtt. Dédelgetett kedven­cei ugyanis most nem kap­túlmenően a nyugat-európai cégek éles versenyben van­nak egymással, s jelentős részük az amerikai partne­rekkel való együttműködést helyezi előtérbe. A gondok megoldása ér­dekében 1986. májusában újabb tanácskozás megtar­tását határozták el. Ezek után érthető, hogy óriási meglepetést keltett a francia hadügyminiszter be­jelentése, miszerint a kor­mánya kedvezően ítéli meg a francia vállalatok részvé­telét az SDI programba. London és Bonn után tehát az EURÉKA legfőbb támo­gatója, Párizs is hitet tett az amerikaiakkal való együtt­működés mellet. tak elég pénzt Duvalier-től, mert az Egyesült Államok, amelynek érdekei már nem diktálták egy belülről min­den eresztékében recsegő- ropogó, korrupt és a ha­talommal csak visszaél­ni tudó rendszer segíté­sét, megvonta tőle anyagi támogatását. Az elmaradt amerikai segély Haiti költ­ségvetésének egyharmadát tette volna ki... Haiti ellenzéki körök sze­rint az Egyesült Államok port-au-prince-i nagykövet­sége egyenesen támogatta a Duvalier-ellenes megmoz­dulásokat, azzal, hogy ha már nagyon nagy a zűrza­var, majd az amerikai flot­ta „rendet teremt”. Washington persze nem hagyta sorsára egykori párt- fogoltját — szökési tervét az Egyesült Államokban dol­gozták ki, a bukott diktátor az amerikai légierő egyik gépén menekült el Párizs­ba. A Duvalier-korszak lezá­rásával Haitiban nem ol­dódnak meg egycsapásra a gondok: a nyomor, a rette­gés évtizedei sokáig kitöröl­hetetlen nyomot hagynak azon a Szigeten, amelyet an­nak idején elsőnek fedezett fel az Üjvilágból Kolombusz Kristóf. A gyökeres válto­zásokat az is hátráltatni fog­ja, hogy Haitiban nincsen szervezett ellenzék, minden nagyobb ellenzéki csoport emigrációban (a Dominikai Köztársaságban, vagy, mint a Haiti Kommunista Párt, Franciaországban) tevékeny­kedik. Az egyetlen szerve­zett erő az országban a had­sereg, s az nyilván engedel­mes eszköz Washington ke­zében. Pár órával Duvalier távo­zása után közölték, hogy Haitin egy öttagú katonai­polgári junta vette át a kor­mányzást. Tagjai a hadse­reg főparancsnoka, az elnö­ki gárda parancsnoka, még egy egy magasrangú katona­tiszt és két civil. Összeállította; Majnár József Híd a „Kéj-folyó” fölött Haiti Duvalier nélkül

Next

/
Oldalképek
Tartalom