Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-14 / 38. szám

1986. FEBRUÁR 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 2 Kommentár Díl-Korea a régi Kim De Dzsung neves dél- koreai ellenzéki politikus szöuli házát el sem lehet képzelni rendőrök nélkül. Hol áthatolhatatlan kordon veszi körül, hol „csak” tá­volabbról figyelik titkos, avagy kevésbé titkos rend­őrök. Amikor egy éve visz- szatért amerikai száműzeté­séből, a kormány utasításá­ra jóidéig házi őrizetben tar­tották, nem engedték, hogy politizáljon. A Csőn Tu Hvan-rezsim igencsak félt tőle, hiszen akkoriban ren­dezték a parlamenti válasz­tásokat. Az eredmény a Dél- Koreában hatalmon levők fenyegetései és szokásos erő­szakos — a fegyveres erők­kel szívesen politizáló — módszerei nyomán nem le­hetett kétséges: az elnök mögött álló politikai erő, a Demokratikus Igazság Párt megszerezte az abszolút többséget a képviselőháziban. Váratlanul szép eredményt ért el viszont az új Koreai Demokrata Párt — a man­dátumok jó negyedét sze­rezte meg. A hatalom birtokosai ide­gesek az ellenzéki mozgoló­dások láttán. Érthetően, hi­szen a mai szöuli kormány­zatra kettős teher hárul. Egyrészt kénytelen csínján bánni az erőszakosabb, a korábban évtizedeken át jól megszokott eszközeivel, hi­szen azok igen sok kellemet­lenséget okoznak a külföldi hátországnak, azaz a nagy haderőt Dél-Koreában állo- másoztató Egyesült Államok­nak. Másrészt a szalonképes­ség, a demdkratikusság lát­szatát azért is szeretnék erő­síteni, mert Szöulban két év múlva olimpiát rendeznek, amely összeférhetetlen egy kíméletlen diktatúróvaL Nem lehet hát egyszerűen lesöpörni, szétverni az ellen­zéket, mint Pák Csöng Hi idején, vagy mint Csőn Tu Hvan „uralkodásának” kez­detén. Ugyanakkor az ellen­zék módszeresen veszélyez­teti a mai hatalom jövőjét. Mostanában például azzal, hogy kampányt indított az alkotmány reformjáért. Azt követelik, hogy változtassák meg az elnökválasztás rend­jét, amelyet a jelenlegi el­nök 1981-ben fogadtatott el — persze a saját javára. Eszerint az államfőt egy elektori tanács választja. Kim De Dzsungék — szövetség­ben a legkülönbözőbb más ellenzéki erővel — általános választásokat követelnek. En­nek elérésére . aláírásgyűjtő kampányt indított a legerő­sebb ellenzéki párt. Csőn Tu Hvan kormányza­ta azonnal — és idegesen — reagált: súlyos büntetése­ket helyezett kilátásba, majd amikor ez nem volt elegen­dő, ismét házi őrizetbe vette Kim De Dzsungot. Mától új­ra rendőrök állnak a szöuli ház kapujában, mutatva, hogy olimpia ide, olimpia oda, a demokratizálásnak ko­moly korláta! vannak Dél- Koreában, a legnagyobb aka­dály maga az elnök, hiszen 1988-ban, mandátuma lejár­takor mindenképpen bizto­sítani szeretné, hogy ő tartsa meg, vagy valamelyik hű­séges embere vegye át a hatalmat. Avar Károly USR-Görögország Mihail Gorbacsov idei utazásaira A Szovjetunió és az Egye­sült Államok között diplo­máciai csatornákon most folynak a tárgyalások arról, hogy pontosan mikor kerül­jön sor Mihail Gorbacsov ez évre tervezett egyesült ál­lamokbeli látogatására — je­lentette ki csütörtökön Moszkvában Valerij Szuhin, a szovjet külügyminiszté­rium képviselője. Szuhin, aki a miniszté­rium sajtóosztálya vezetőjé­nek helyettese, időszerű nemzetközi kérdésekről tar­tott tájékoztatót. Kérdések­re válaszolva közölte, hogy megvan a lelítetősége annak, hogy Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára az idén ellátogat Görögországba. Az utazás időpontjáról azonban még nem született megálla­podás a két ország között. A diplomata rövid nyilat­kozatot is tett, amelyben el­ítélte a Líbia partjainál szerdán kezdett új amerikai flottamanővereket, s a KNDK közelében folytatott Team Spirit fedőnevű had­gyakorlatot. Leszögezte: a Szovjetunió álláspontja sze­rint ezek a feszültséget kel­tő amerikai lépések ellenté­tesek a genfi szovjet—ame­rikai csúcstalálkozón szü­letett megállapodások szel­lemével. Ellentmondanak annak a Reagan elnök által Genfben megerősített törek­vésnek is, hogy Washington a nemzetközi légkör javítá­sára törekszik. Elmondta a szovjet kül­ügyminisztérium képviselője azt is, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok kö­zött a diplomáciai érintke­zésnek több csatornája ala­kult ki, s ezek mindannyi­szor működésbe lépnek, va­lahányszor békét fenyegető helyzet alakul ki valamely térségben, mint például most a Földközi-tenger me­dencéjében; Líbia partjainál. Az újságírók kérdéseire reagálva Szuhin kitért Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter közel­múltban Japánban tett láto­gatására. Határozottan cá­folta azokat a japán politi­kusoktól származó kijelenté­seket, hogy Sevardnadze ja­pán kollégájával megtartott találkozóján elismerte volna a vitás területi kérdések meglétét a Szovjetunió és Japán között. Ezt a kérdést Abe Sintaro valóban felve­tette a tárgyaláson, de Eduard Sevardnadze leszö­gezte, hogy a Szovjetunió nem változtatott korábbi, helyesnek tartott álláspont­ján. E szerint pedig a két ország közötti határ törté­nelmi tény, s szovjet részről e határ sérthetetlenségéből indulnak ki. Folyik a romeltakarítás Bejrútban a falangista párt szék- házánál, ahol szerdán bomba robbant (Telefoté — KS) Nincs döntő fölény (Folytatás az 1. oldalról) nap este indított, és csütör­tökön is folytatódó offenzi- va eredményeként. A két napja elfoglalt Fáo iraki olajkikötőtől északra folyó heves harcokban 150 iraki katonát ejtettek foglyul, s vasárnap óta összesen 1400 iraki katona esett fogságba. Az ÍRNA beszámolója sze­rint csütörtökön az iráni erők két iraki harci gépet és egy helikoptert lőttek le. A szembenálló felek össze­sített jelentései szerint a va­sárnap indított iráni offenzl- va óta fellángolt harcokban eddig nyolcezer ember vesz­tette életét, illetve sebesült meg. Irán szerdán újra vegyi A Kelet-magyarországi TÜZÉP Vállalat Szolnok me­gyei kirendeltsége felvételt hirdet 1 fő elszámoltató! munkakör betöltésére. Felvételi követelmény : közgazdasági szakközépiskolai érettségi. Jelentkezni lehet: Szolnok, Kossntb tér 1. Irodaház elszámoltatási cso­portvezetőnél. (1M6) fegyverek alkalmazásával vádolta Irakot. Az ÍRNA minden további részletezés nélkül közölte, hogy a sebe­sülteket kórházba szállítot­ták, és különlegesen kikép­zett vegyvédelmi csapatokat irányítottak a helyszínre a terűiét vegyianyag-mentesí- tésére. Iraki részről Latif Dzsaszem kulturális és tá­jékoztatási miniszter cáfolta az iráni vádakat. ..félreve­zető híreszteléseknek, mi­nősítve azokat. Hozzátette, hogy Irán mindig akkor röp­pent fel ilyen híreszteléseket, amikor komoly veszteségek érik. Ali Hamenei iráni elnök szerint Irán nem kívánt be­hatolni irak területére, de követelései nek elutasítása nyomán „nem maradt más választása, mint az ellenség megsemmisítése annak saját területén”. A Biztonsági Tanács sür­gős összehívását kérte szer­dán az Arab Liga hét tagál­lama az Iraki—iráni hábo­rú fejleményeinek megvita­tása érdekében. A testület elnökéhez inté­zett levelet Irak, Jordánia, Kuvait, Marokkó, Szaúd- Arábia, Tunézia, és Észak- Jemen külügyminisztere, va­lamint az Arab Liga főtit­kára írták alá, akik jelen­leg Bagdadban tanácskoznak az öböl-menti konfliktus bé­kés rendezésének lehetősé­gedről, Az SZKP XXVII. kongresszusa előtt 4. A pártirányítás színvonala Javult a helyzet Haitin Megnyitották a repülőteret Libéria cáfolta, hogy va­laha is politikai menedékjo­got ajánlott volna fel Jean- Claude Duvalier, bukott hai­ti diktátornak. Sem a monroviai kor­mány, sem pedig a külügy­minisztérium nem tett soha ilyen ajánlatot — hangzik a libériái tájékoztatási mi­nisztérium szerdán este ki­adott nyilatkozata. E sze­rint Barnard Blamo-nak, az elnökségi ügyek állammi­niszterének keddi nyilatko­zatában csak az állt, hogy az afrikai ország „nem el­lenzi” a politikai menedék­jog megadását Duvalier-nek, ami azonban nem jelenti azt, hogy azt Monrovia kí­vánta volna fölajánlani a bukott diktátornak. Duvalier egyébként nem is kért me­nedékjogot Libériától — ol­vasható a nyilatkozatban. Szerdán ismét megnyitot­ták a Port-au-Prince-i nem­zetközi repülőteret — közöl­te az Egyesült Államok hai­ti nagykövetségének szóvi­vője. Az első járatokat vár­hatóan csütörtökön fogad­ják, illetve indítják. A több napja tartó foszto­gatások és erőszakcselekmé­nyek után szerdán már vi­szonylag nyugodt volt a helyzet a karibi országban. Meg nem erősített hírek sze­rint a dél-haiti Les Cayes városban mintegy kétszáz ember vesztette életét a Duvalier bukását megelőző hét zavargásaiban. Aquin- ban mintegy hatvan politi­kai foglyot engedtek szaba­don a hatóságok. Nem találtak ciánt Folytatódik a Tylenol-nyomozás Egyelőre nem találtak dánt azokban a fájdalom- csillapító kapszulákban, amelyeket szakértői vizsgá- laitnak vetettek alá az Egye­sült Államokban azt köve­tően, hogy egy fiatal nő meghalt a fájdalomcsillapí­tó bevétele után. Négy évvel ezelőtt Chica­góban és a város környékén hét ember halálát okozta ugyancsak Tylenolban levő cián. Bár a veszélyeztetett készleteket kivonták a forga­lomból, a szakértői vizsgá­lat máris megállapította, hogy a gyilkos méreg nem kerülhetett a gyártás során a gyógyszerbe. A chicagói mérgezések után, — ame­lyek tettesét egyébként mindezideig nem sikerült megtalálni — a gyártó cég külön biztonsági csoma­golást alkalmazott, hogy megakadályozza a méreg észrevétlen bejuttatását a kapszulákba, a rendőrségi vizsgálat most mégis arra utal, hogy a ciánt a használat előtt legfeljebb körülbelül egy héttel helyez­ték él. Az eddig megvizsgált többi csomagnál nem buk­kantak méreg nyomára, de a gyógyszert a gyártó cég biz­tonsági okokból egyelőre ki­vonta a forgalomból. A rendőrség gyilkosságnak mi­nősítette az esetet és kiter­jedt nyomozást folytat. Aktívabbak és kritikusabbak voltak az SZKP alapszervezeteiben le­zajlott taggyűlések, a városa és területi konferenciák, a köztársasági tanácskozások, amelyeken a küldöttek több mint 18 millió kommunista nevében foglaltak állást a társadalmat érintő legfonto­sabb kérdésekben. Kritikus szellem jellemezte a moszk­vai pártkonferencáát is, amelyen részt vett Mihail Gorbacsov is. Melyek voltak a napiren­den szereplő fő kérdések? Mindenekelőtt a társadalmi és a gazdasági kérdések, a hogyan tovább, vagyis az, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy a szovjet társadalom töretlenül, s ha lehet az eddiginél is gyor­sabban fejlődjön a februári XXVII. kongresszusa ujtán. Vissza-visszatértek a nemzet­közi béke és biztonság, a békés alkotó munka feltételeinek megteremtésével kapcsolatos problémák, a szovjet párt- és állami vezetés ilyen Irá­nyú erőfessjitései, amelyek1 nemcsak a párttagok, hanem az egész szovjet nép támo­gatósát élvezik. Ebben a szellemben zajlottak a tag­gyűlések és a pártkonferen­ciák a szibériai Bratszktól a legkisebb moldáviai faluig, Lenimgrádtól Bakuig. A nagyobb tanácskozáso­kon megjelentek a párt és az állami vezetés képviselői, így például a bakui kom­munisták összejövetelén Je- gor Ligacsov, az SZKP Po­litikai Bizottságának tagja« a Központi Bizottság titká­ra vett részt. Felszólalásában főként azt hangoztatta, hogy az ország különleges időket él. Nagy változások mennek végbe az egész társadalom­ban, s magában a pártban is, amely e változások kez­deményezője és szervezője. A bakui kommunisták ta­nácskozásán, de más párt­értekezleten is a kedvező je­lek között emlegették a kom­munisták a fegyelem és a szervezettség erősödését, a bevezetett intézkedések nyo­mán az erkölcsi és pszicho­lógiai légkör javulását. Érezhetően megnőtt a politi­kai aktivitás is, a negatív társadalmi jelenségekkel szembeni határozóit és fo­kozott fellépés. Egy másik központi téma volt a szociálpolitika, a la­kosság igényeinek jobb ki­elégítése. Szó volt a töme­gek mozgósításáról, a mun­káskollektívák és az egyes emberek bevonásáról a he­lyi és országos jelentőségű feladatok megoldásába. Eb­ben a vonatkozásban utalá­sok hangzottak el arra néz­ve is, hogy növelni kell az egyes emberek érdekeltségét, ami nélkül nem lehet meg­oldani bizonyos problémákat. Hangot kapott az is, hogy a termelés ésszerű fejleszté­sével egyidőben fokozott fi­gyelmet kell fordítani a la­kossági szükségletek kielégí­tésére, méghozzá a jelenle­ginél magasabb szinten és jobb minőségű árukkal. Ez viszont feltételezi a fo^vasz- tási cikkek minőségének a javítását. A minőségi gon­dok ugyanis gyakran befo­lyásolják az emberek köz­érzetét, rossz hangulatot keltenek. Más szóval a beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlé­sek tükrözték azt az általá­nos pozitív folyamatot, amely az utóbbi időben az SZKP szervezeteinek életé­ben kibontakozott. Általá­nos volt az egyetértés ate- kintetben is, hogy gyökere­sen meg kell változtatni a párt- és az állami vezetés munkastílusát és munka- módszereit, következetesen ki kell küszöbölni a negatív vonásokat. Az ezzel kapcso­latos felszólalásokból ki­tűnt: a párttagokat nyugta­lanítja, hogy egyes vezetők mind a mai napig nem tet­ték igazán a magukévá a múlt év áprilisi plénumának döntését. Akadnak, akik lel­kesen és rendszeresen idéz­getik az ülés határozatait, feli is szólítják munkatár­saikat a munkastílus javí­tására, ennél többet azonban nem tesznek, önmaguk nem változtatnak régi rossz mód­szereiken, nincs bennük újító szellem, hiányzik belő­lük a kezdeményezőkészség, s mások kezdeményezéseit sem karolják fel. Régi sé­mákban gondolkodnak és azok alapján cselekszenek. E jelenségekre a kommu­nisták érzékenyen, egyszer­smind határozottan reagál- nakf Jelzi érit a vezető tes­tületek megválasztásáról ké­szült statisztika néhány fon­tos adata is. Például az, hogy az SZKP alapszerveze­teinek 23 százalékában vá­lasztottak új titkárt, a vá­rosi és járási első titkárok 30 százaléka első alkalom­mal tölti be ezt a tisztséget. De figyelemre méltó az is, hogy a területi és határte­rületi pártbizottságok, a köztársasági kommunista pártok központi bizottsági titkárai közül 141-et mentet­tek fel, köztük 45 első tit­kárt. E jelenségekre is utalt Vitalij Vorotnyikov, a Poli­tikai Bizottság tagja, a tulai kommunisták tanácskozá­sán, amikor kijelentette: Növelni kell a kommunista vezetők felelősségét, küzde­ni kell az ünnepélyeskedés, az üres szócséplés, a hivata­li beosztással való visszaélés ellen. Mindebből —---------­v ilágosan kitűnik, hogy a szovjet kommunisták őszin­tén, kritikusan és önkriti­kusan foglalkoznak a helyi és társadalmi méretű gon­dokkal egyaránt. A tanács­kozásokon megvont mérleg is tanúsítja, hogy az ország fe­szitett, eseményekkel teli esztendőt hagyott maga után. Az ország népéhez intézett újévi köszöntőjében Mihail Gorbacsov arról is beszélt, hogy most már világosabban látják és reálisabban érté­kelik mindazt, amit az utób­bi években elértek, de azt is, amire a jövőben töreked­ni kell. Hangsúlyozta, hogy a megkezdett útnak csupán az elején járnak, s hogy a folytatás mindenkitől min­den eddiginél nagyobb erő­feszítést követel. Kanyó András BONN A kétoldalú kapcsolatok megvitatásán túl a nyugat­európai—arab párbeszéd fel­elevenítése a célja Hans- Dietrich Genscher nyugat­német külügyminiszter csütörtökön kezdődött ma­rokkói és tunéziai látogatá­sának. TOKIÓ A hiradástechnikai és elektronikai termékeket gyártó japán Hitachi-cég csütörtökön közölte, hogy nagyteljesítményű kompu­terrendszerek eladására ka­pott megrendelést Kínától. A világhírű szigetországi gyár szóvivője hangoztatta, hogy a Hitachi eleget tesz a megrendelésnek. BELGRAD A belgrádi „Fest”-en, a hagyományos nemzetközi filmhéten nagy közönségsi­kerrel mutatták be Szabó István „Redl ezredes” és Lugossy László „Szirmok, virágok, koszorúk” című al­kotását. Az elmúlt esztendő „híres filmjeinek” fesztivál­ján 16 országból 45 művet vetítenek le. A „Fest 1986” február 16-án ér véget. RIO DE JANEIRO Csütörtökre virradó éjjel véget ért a négynapos riói karnevál. A világhíres mu­latságnak a korábbi évek­nél lényegesen kevesebb — meg nem erősített jelenté­sek szerint összesen 141 — halottja van, ami a brazil hatóságok szerint „nem is olyan sok”

Next

/
Oldalképek
Tartalom