Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-20 / 16. szám
1986. JANUÁR 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Születésnapi köszöntő helyett Benedek tanár úr Újsághír: Benedek Jenő Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművészt nyolcvanadik születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Csillagrendjével tüntették ki. Tanár úr kérem, hogy lekopogjam, még semmit sem felejtettem el abból hogy mit tanított a szolnoki Verseghy Gimnáziumban Pheidiászról, Myromról, Michelangelóról, s ha felszólít, még most is elmondom a Kypselos ládáját... De inkább arról: nagyon sokan örülünk a Tisza partján is magas kitüntetésének, újabb művészi sikereinek, és nem utolsó sorban jó egészségének. Minden széfjét és jót elhiszek az újságoknak, amit Benedek tanár úrról írtak, mondta tegnap egy negyven évvel ezelőtti kisdiákja, csak az nem megy a fejembe, hogy már nyolcvanéves ... Mert engem akárhogy is szaggat a köszvény, amikor jön a melegfront meg a hidegfront, nekem Benedek Jenő örökifjú marad, legfeljebb a naptárak cserélődnek a szobája falán, ő sohasem öregszik meg Ráhibáztál barátom, ntondtam '„ldis tanítványának”, a többszörös nagyapának, mert hallottam a minap ahogy a tanár úr csendesen odaszólt a műtermében a feleségének: leszaladok a városba. Tudod, hogy hol a műterme? A Hármas- határhegy tetején. De azért pontosan számba vettük az éveket tanár úr. 1942-ben tartotta nálunk az első művészettörténet órát, a szünetben meg elmondta, hogy a ^harmincas” években, amikor pillanatrajzoló, utcai piktor volt egy berlini vurtslihan, ott hallotta először Hitler hordószó- noklatát, s azóta tudja „Ha ennek az őrültnek hatalma lesz, semmi jóra nem számíthat az emberiség!” Tudjuk, hogy Hitler utolérte, hiába jött haza Németországból, amikor 1944 tavaszán az Emst Múzeumban megnyitották volna a kiállítását, aznap szállták meg az országot a németek. De 1945 tavaszán már újra közöttünk volt, tanított. Nemcsak művészettörténetet, rajzot, de azt is, hogy hogyan faraghatunk, szabhatunk magunknak gépkocsi-gumiköpenyből „cipőt” S közben — természetesen szüntelenül festett. Néhány évvel később aztán együtt örülhetett diákjaival Munkácsy-, majd Kossuth-díjának. Mert Be- ’nedek tanár úr a katedrát sosem hagyta el. 1953-tól égészen nyugdíjazásáig a Budapesti Képzőművészeti és Iparművészeti Gimnázium tanára volt. Közel két évtizede már, hogy alkotó életének új reneszánszát éli. Láttuk nagyszerű tárlatát a Csók Galériában, életműkiállítását az Ernst Múzeumban, olvastuk a nagy tekintélyű kritikus, Pogány ö. Gábor megállapítását; Benedek Jenő a látványos kompozíciók mestere, feszesen szerkesztett víziók képzőművésze. S külön örülünk annak is, tanár úr, hogy Szolnok, a TisZa-part még ma is oly sűrűn „verssé válik” vásznain. Tiszai Lajos A hót Himlőiből Egy kirándulás képei A nosztalgia arra való, hogy megszépítse a jelent. Más, jóval cinikusabb, ám lehet hogy lényeglátóbb vélemény szerint a nosztalgia főleg arra jó, hogy a múlt kellemetlenségei megszépüljenek a jelenben. Akár egyik, akár másik meghatározást fogadjuk el, vagy netán egyiket sem, az tény, hogy Pupi Avati Egy kirándulás képei című filmje ítünden kiben különös nosztalgiákat éhreszt. Egy iskolai kirándulásról van szó, a bolognai gimnazisták körülsétálják Firenzét és környékét. Nem túl eredeti a történet kerete, az bizonyos. Egy tiszteletre méltóan koros hölgy, Laura asszony emlékszik az osztálykirándulásra. Ha jól értettük, már ő az egyetlen élő tanúja az ott történteknek. Ebből következően úgy idézi az első világháború előtti olasz diákok szokásait, a. szereplők erkölcsi, emberi habitusát, ahogy akarja. Természetesen a forgatókönyvíró Antonio Avati segítségével, ő ugyanis az öreghölgy szellemi szülőatyja. Laura asz- szony tehát emlékszik, és nem is akárhogyan. A rendező Avati gondoskodik róla. hogy a boldog békeidők Itáliája olyan legyen, hogy még ma is csábítsa a turistákat az olasz félszigetre. Ezzel csak csupán annyit akartunk jelezni, hogy a film képei, képsorai annyira szépek, hogy akár idegenforgalmi hívogatóként is felfoghatóak. De azért talán ennél több van a szép tájak, a gyönyörűséges városok, apró kis halászfalvak, tengerparti csendéletek mögött. Ha a mai Olaszországra gondolunk, akkor az igazi és a valódi különbségét érezzük, de azt föltétlenül, hogy hetven év nagy idó! A Millenniumkörüli Magyarország hangulatát sem lehetne a maival mérni, de fordítva is abszurd lenne a játék. A nézők még a „Marsia su Roma” — Mussolini — előtti olasz tájat, hont, embereket láthatják az Avati fivérek filmjében. A csend akkor sem volt ugyan olasz jellegzetesség, a nyugalom sem, ámbár ha a bologna—firenzei sztráda mai látványához, hangjaihoz viszonyítjuk a filmbéli tájat, akkor a tenger csendjét érezzük. Fenséges idillsor előtt játszódik a történet, amelyet először alig veszünk észre Két párhuzamos, de ellentétes gondolati töltésű szerelmi történetet festenek fel a film színei vásznára az Egy kirándulás képeinek alkotói. Vázlatszerű mindkét love story, kezdetben nem is igen fogja meg a nézőt egyik sem, de később, ha arra érdemesítjük Bállá tanár úr Serena Stanzani illetve a már említett egykori Laura és partnere históriáját, s végiggondoljuk különbségeiket és azonosságaikat, akkor bizony egy kicsit neheztelünk is magunkra! Neheztelhetünk is, hogy annyira csak a háttérre figyeltünk, és nem vettük észre, milyen finoman szőtt erkölcsi mondanivalót próbál velünk láttatni a két Avati. Dehát közben nagyon leköt bennünket a saját osztálykirándulásaink nosztalgiája is! Pedig érdemes Laura asszony gondolati hullámhosszára hangolni magunkat, nagyon megéri, mert két ellentétes töltésű szép, igaz {mesével leszünk gazdagabbak. — ti — II méhészet nem aranybánya Szandaszőlosön lakik, naponta jár pesti hivatalába Felvételünk a nagoyai kiállítás magyar pavilonjában készült. Jobbról balra a harmadik Stork Sándor, a hatodik pedig a francia Boorneck, a méhészek nemzetközi szövetségének új elnöke A Magyar Méhészegyesület főtitkára Stork Sándor. Képzettsége gépésztechnikus, de inkább humán érdeklődésű, így szakmájától elszakadva, évekig dolgozott a megyei illetékhivatalban és az Állami Biztosítónál Szolnokon. Családi házat Szan- daszőlősön épített. Ma is naponta onnan jár hivatalába, Budapestre. Ilyen előzmények után jogos a kérdés: — Honnan került a főtitkári székbe? — A Mátrában lakó rokonaim egyszer meghívtak mézet pergetni. Kirándulásként mentem el oda a menyasz- szonyommal. Akkoriban öt évig albérletben laktunk. Sokat gondolkoztunk azon, hogy miként lehetne a munka mellett kiegészíteni keresetünket. Nem akartunk állatokkal vesződni, — mondjuk a malacok rabszolgájává lenni. A mátrai rokonok példáját követve ezért vágtunk bele a méhészetbe, ami nem jelent mindennapi lekötöttséget. 1977-ben vettünk harminc méhcsaládot. A feleségemmel együtt levelező tagozaton elvégeztük a zalaapáti méhész szakmunkásképzőt. Évente 20—25 mázsa mézet termeltünk. Sokat köszönhetünk a méheknek, mert segítettek rajtunk. Nekünk ugyanis a három gyermek mellett mindig négy ember helyett kellett dolgoznunk azért, hogy legyen önálló lakásunk, be tudjuk azt bútorozni, kocsit vegyünk, majd rokoni segítséggel családi házat építsünk. Most meg újabb dilemma előtt állunk. Nyitottunk egy méhész eszközboltot, hogy a feleségem itthon legyen a gyermekeinkkel. Sajnos, ez a Szanda- szőlős szélén lévő ház nagyon kiesik a forgalomból, ezért újabb építkezésen törjük a fejünket. Ilyen előzmények után választottak ’85-ben főtitkárnak, ötezer méhész érdekképviselőjének. — Az előbbiek szerint mondhatjuk azt, hogy a méhészet aranybánya? — Sajnos, korántsem az, — bár a méz bolti árát nézve sokan azt gondolják. Azt viszont nem tudják, hogy a négylépcsős felvásárlás miatt növekszik száz forintra a 38 forintos felvásárlási ár. Az Több mint tíz esztendeje, hogy Petőfi Sándor születésnapja alkalmából megrendezik a szakmunkástanulók megyei vers- és prózamondó versenyét. A seregszemle házigazdái minden évben a szolnoki 633-as számú Szakmunkásképző Intézet diákjai és tanárai, akik — és erre bizonyság az idei, szombaton megtartott verseny — évről évre színvonalasabb szervezéssel teszik emlékezetessé az eseményt. Egyszóval a hangulat ezúttal is remek volt, és bár ez inkább a tudósítás végére kívánkoznék, a versenyzők is kitettek magukért A farmerhez és egyéb v,lezser cucchoz” szokott fiúk, lányok kissé feszengtek a fehér ingben, blúzban, nyakkendőben, .de a küllemükkel is igazolták: ünnepnek, nem utolsó sorban utóbbi években egyébként rengeteg gondjuk-bajuk akadt a méhészeknek. Joggal sérelmezték például a termékek minősítését. Sokat jelentett számukra az, hogy a Hungaronektár mellett a TSZKER is felvásárlóként lépett a piacra A konkurencia hatására a Hungaronektár is sokat javított munkáján. Exkluzív interjú — Akkor mi a gondjuk? — Gondunk van, ezernyi. A méhészek ugyanis nagy kockázattal dolgoznak. Az 1978 óta pestisként pusztító ázsiai nagy méhatka és a tavalyi tél hatására például negyven méhcsaládból nekünk is csak húsz maradt. Most is aggódunk; hogyan alakul tavaszra az állomány. A tavalyi küldöttközgyűlés főtitkári beszámolójában is elhangzott, hogy a felszabadulás óta a magyar méhészetben — a fejlődés ellenére — valóban gazdaságos termelésre sosem volt lehetőség. Ennek okaként az időjárás kedvezőtlen volta mellett a méhlegelő szakaszossága, a költségek szüntelen növekedése említhető. A gazdaságtalan termelésnek tudható be az, hogy a korábban létrehozott állami gazdasági és termelőszövetkezeti méhészeteket a hatvanas évek végére megszüntették. Kedvezőbbé a hetvenes évek végére vált a helyzet a napraforgó tömeges termesztése révén. — És újabban miként alakul a méhészek helyzete? — 1984 végére került a magyar méhészet a legrosz- szabb helyzetbe. Az aszály károsan hatott mind a nyári hozamokra, mind a betelel- tetésre. A költségek növekedése mellett csökkent a felaz irodalom ünnepének tekintik a vetélkedőt. A rendezők az idén először, hogy a döntés minél tárgyilagosabb lehessen, egy kötelezően bemutatandó költeményt is megjelöltek: Petőfi Egy estém otthon című versét. A huszonkilenc ver- Isenyző egymás után állt a képzeletbeli dobogóra, hogy elmondja Petőfi örökbecsű strófáit. Többségük tanújelét adta annak, hogy érti, érzi a vers hangulatát, a nyelv dallamát. És ez akkor is igaz, ha valamelyest csökkentett az előadások szépségén az itt-ott felbukkanó apróbb szövegpontatlanság. A szabadon választott művek bemutatása előtti szünetben a vendéglátók üdítőkkel, szendvicsekkel kedveskedtek a résztvevőknek. A verseny második részében már kissé „szétszakadt” a vásárlási ár. Kiöregedés és atkapusztulás miatt kevesebb lett a méhészek és a méhcsaládok száma, csökkent a termelési kedv. A kemizálás nem mindig előírásos alkalmazása is károsan hat. Mindezek következtében a méztermelési lehetőségek kis hányadát tudjuk csak kihasználni. Hazánk méhlegelője egymillió méhcsaládot is el tudna látni. — Az ország devizagazdálkodásához mennyiben járulnak a méhészek? — Az évente megtermelt 10—15 ezer tonna méz túlnyomó többsége exportra kerül. Devizafelhasználás nélkül termelünk devizát. Jó hír, hogy a mézhez nyújtott tavalyi 20 százalékos állami támogatás mértéke 35 százalékra emelkedett. — ön a múlt év végén részt vett a Japánban rendezett méhész világkongresz- szuson. Milyen tapasztalatokkal tért haza? — Nemcsak én voltam ott a Nagoyában megtartott kongresszuson, hanem turistaként a Magyar Méhészegyesület ötvenhat tagja, — köztük a feleségem is. Hosz- szan lehetne áradozni Japán természeti szépségeiről, városairól, az ottani emberek vendégszeretetéről. De fontosabb a tanulság: a méz világpiaci forgalmazása megköveteli a termék igényes kiszerelését. Tudjuk, hogy hazánk méhészeti nagyhatalom, jó termékekkel kell jelentkeznünk a világpiacon. A Japánban szerzett tapasztalatok is azt mondatják velem : egyaránt tisztességesnek kell lenniük méhészeinknek, felvásárlóinknak és külkereskedőinknek, senki kezén nem szabad romlani a természetből eredő minőségnek. Akkor nincs félnivalónk a világpiacon. Simon Béla mezőny, ugyanis nem minden tanuló választott a korához, egyéniségéhez illő verset, novellát. Meglehetősen sok volt a tragikus hangulató mű, ezért hatott üdítően a szép számú hallgatóságra például Nagy Lajos Képtelen természetrajzának a halról szóló részlete, vagy három Petőfi-vers: a Falu végén kurta kocsma, a Szomjas ember tűnődése és az A virágnak megtiltani nem lehet. A zsűri is együtt- érzett a közönséggel, nem véletlen, hogy a verseny értékelésekor az elnök, Gyu- ricza Péter, a KISZ megyei bizottságának munkatársa egyebek közt a fiatalos bájt. a humort hiányolta. Az sem véletlen, hogy az első helyezett Atkári Nikolett, a Szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátói pari Szakmunkás- képző Intézet tanulója egy Mi a véleménye? Doktorai! a Krízisről A televízióban csütörtök este láttuk a Krízis című játékfilmet Nagy doktornő megpróbáltatásairóL Menynyiben feszegettek valós problémát a film készítői? — kérdeztük dr. Lendvai Margit szolnoki körzeti orvostól. — Mindenképpen jó, hogy egy ilyen filmet bemutattak, ami azt jelzi, hogy a témája „téma” lehet a mai Magyarországon. Valós probléma az, hogy az ingyenes egészségügyi ellátással eljutottunk odáig, hogy a betegek — igaz, ritkán — visszaélhetnek vele. Visszaélhetnek az ingyenes ellátás jogával, a táppénzzeL Az orvos kiszolgáltatottá vált, folyamatos önigazolásokra kényszerül. A beteg feljelentheti, kivizsgálást kérhet, és ha végül bebizonyosodik is az orvos igaza, a hercehurca rengeteg kellemetlenséget okoz. A másik dolog az orvos és a butikos „értékének” ösz- szehasonlítása. Semmiképpen sem szeretném, ha siránkozásnak hatna — hiszen ma igazából egyetlen társadalmi réteg sincs megelégedve a megbecsülésével —, de igencsak élesen, sarkítva vetette fel a film a problémát. Melyik vidéki város körzeti orvosa engedheti meg magának, hogy évenként kétszer elmenjen üdülni, hogy előkelő éttermekben fogyassza az ismeretlen nevű italokat, hogy videoké- szüléket vásároljon? Fölmerül a kérdés, melyik fontosabb a társadalomnak; az orvos vagy a butikos munkájának az elismerése? — Ha kevesli fizetését az orvos, máris elfogadja a hálapénzt? — Senki sem gondolhatja komolyan, hogy az orvos pénzért gyógyítja a betegeket. A filmben láttuk; előfordul, hogy szabadnapon is ki kell menni a beteghez, és •ellátni őt vagy felvilágosítani hol fogadják ügyeletes rendelésen. De túlzásnak tartom, amit a filmben láttam, hogy ezért a fiatal orvosnő elvárta a százast. Számomra és orvos kollégáim legnagyobb többsége számára idegen ez a felfogás. Igen, előfordul, hogy szabadnapon is találkozunk a beteggel, de eszünkbe se jut, hogy pénzt várjunk érte. — Elnézést, de ismerek fiatal, pályakezdő orvost, aki igenis a kecsegtető anyagi lehetőségek reményében vállalt körzetet. — Hamarosan rá fog jönni, hogy rosszul gondolkozott; a körzeti orvosi állás nem egyenlő a fehér köpenynyel és a nagy kalap pénzzel. — ,E — Atkári Nikolett, a verseny Igyöatese ■kedves Lázár Ervin-novella előadásával nyerte meg a versenyt. A figyelemreméltó tehetséggel megáldott Nikolettet Cserfalvi József készítette fel a vetélkedőre. A második helyezett Bakondl Zsolt (605-ös Szakmunkás- képző Intézet) felkészítő tanára Baloghné Bori Györgyi, a harmadik helyen végzett Kiss Györgyié (Mezőtúri Kereskedelmi Szakmunkásképző1) Hegyi Imréné volt.- fej — Versmondó szakmunkástanulók Tetöfi „Egy estém otthoiT-a ______volt a kötelező E lső helyezett a szolnoki Atkári Nikolett
