Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-06 / 4. szám
1986. JANUÁR 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hót filmjeiből Párizs, Texas Talán túlontúl is hozzászoktunk, kellően el is ké- nyelmesedtünk már a moziban is, hogy a rendezők zöme — a legnagyobbak se kivételek ez alól — úgy „építkezik”, hogy a cselekmény során a különböző jelzések, sejtelmek választ kapnak, a talányok megoldódnak, — a közönség kész információkkal távozik. Nem így Wim Wenders, A dolgok eredete című megrázó erejű film alkotójának új „mozijában” a Párizs, Texasban. Nehéz eligazodni a film főhősén, Travison az első megismerés után — ha egyáltalán lehet ilyesmiről beszélni, — sőt alakja egyre talányosabbá válik. Talán kifogásolható: a néző azért megy moziba, hogy megtudja, ki is tulajdonképpen a főhős, akit arra érdemesít, hogy kíváncsi a sorsára. De tegyük félre a gondolati paneleket. Wim Wenders ugyanis éppen azt példázza új filmjével, hogy... Hőse Travis bolyong a sivatagban. alig-alig szólal meg, csak ha nagyon muszáj. Emlékezni sem akar, vagy nem tud. aztán mégis... A férfi megpróbálja összerakni ami széthullott körülötte, amiből „kiesett”, aminek hiánya miatt önmaga számára is megkérdőjeleződött az élete. Megtalálja a kisfiát, ráakad feleségére. Ennek az utóbbi jelenetsornak kiemelt szerepe van Wim Wenders mondanivalójában. Gyilkos, játék az ott a peep shoio-ban. a kukucs- ka moziban. Kuksizó játék, számunkra nagyon idegen: a férfivendég a ravasz üveglap. tükörféleségen keresztül lesheti a szobában — kalitkában! — levő nőt, aki a vendég kérése szerint cselekszik. Jane, a feleség és Travis így akadnak egymásra, s a helyzetből következően olyan dráma izzik fel, amilyet csak kivételes képességű rendező tud ennyire lényeglátóan elénk tárni. Már-már úgy tűnik, együtt marad a széthullott emberi közösség, a család, de aztán mégis az sejlik fel: nem! Travis képtelennek tűnik a harmóniára. Wim Wenders meg a szokványokra. A kérdésre tehát, hogy mit is akar a rendező, valami olyasmi választ kapunk: az ember megismerhetetlen. az emberi cselekvés motívumai a jéghegy látszó csúcsához hasonlíthatók, — de mi van a mélyben? S talán az a gondolat, is idetartozik: nagyon nehéz eldönteni, hogy a másik ember számára mi a jó? A cannes-i nagydíjas filmet fényes pályafutása alatt a legvégletesebb támadások érték. Az egyik nézőpont szerint — ez főleg puritánabb európai közegből táplálkozik a Párizs Texas, érzelgős, „amerikai giccs”. — vagy majdnem az! Mások, főleg a tengerentúliak egyenesen „kegyetlen” filmnek tartják, megkockáztatták azt is, hogy embertelen. A méltatlankodás netán nem a várt happy end elmaradása miatt oly erős és vissz- hangos? Ki-ki, hogyan értelmezi Travist? A Párizs, Texas, értelmezése végtelen a néző gondolkodásától függ. Wim Wenders nem tűri el ebben a filmjében sem az átlagmegoldást, inkább vállalja a vádakat: állít valamit, s a választ a nézőre bízza. Azt talán felesleges is megjegyeznünk, hogy mindezt milyen szakmai biztonsággal, milyen széles horizonton gondolkodva teszi, s hogy Harry Dean Stanton és a csodálatos Nastassja Kinski személyében milyen kiváló színészpartnerekkel. — ti — Ki miben tudós? vetélkedő a képernyőn Fordulópontjához érkezett a tavaly októberben megkezdődött .,Ki miben tudós?” verseny. A budapesti és a vidéki válogatók után immár a televízió nézői is tanúi lehetnek a vetélkedőműsor-sorozatnak: januártól 8 héten keresztül kísérhetik figyelemmel a játék elődöntőit, illetve döntőit. A Művelődési Minisztérium. a KISZ Központi Bizottsága és a Magvar Televízió által meghirdetett országos, több fordulós versenyen a tanulók ezúttal biológiából és történelemből mérhetik össze tudásukat. A területi versenyeken részt vett több ezer diák közül a január 11-én kezdődő adásokban már csak nyolc-nyolc tantárgyanként legjobbnak bizonyult középiskolás áll a kamerák — és a zsűri — elé. Csakúgy, mint az eddigi vetélkedőkön, a cél most is az, hogy a lexikális ismereteken, a tananyagon túl a versenyzők elsősorban a lényeget és az összefüggéseket felismerő képességüket bizonyíthassák. Mindkét tárgyban a hazai vonatkozású témák kerülnek előtérbe, s a kérdések olyan jellegűek lesznek, hogy a verseny a tudományt kevésbé ismerők számára is érdekes, szórakoztató programot ígér. Az elődöntőket szombatonként — január 11-én. 18-án és 25-én, valamint február 8-án, 15-én és 22-én — a második műsorban láthatja a közönség, a döntőket pedig az első csatornán sugározzák: biológiából. február 1-én, történelemből február 29-én. A biológia zsűrielnöke Ádám György akadémikus, a történelemé Berend T. Iván akadémikus lesz. Planetáris szenvedély, Ahol a vadgyümölcs terem, Hol vagytok, régi barátok. Városi tájkép — e néhány könyveim szolgáljon figyelemfelhívásul, emlékeztetőül arra, hogy könyvkiadásunk számos maradandó értékű alkotást kínált 1985 végén is a mai orosz prózából. A négy éve elhunyt Jurij Trifonov, aki a múlt századi és a jelenkori társadalomnak egyaránt kíméletlen őszinte- ségű krónikása; az alkotóereje teljében levő és új és új kifejezési módokat kereső Jevgenyij Jevtusenko, faki nemcsak a prózában próbálta ki a líra után tehetségét, hanem filmrendezőként is figyelemre méltót alkotott): a már többször kimerített- nek hitt háborús tematikájú prózát ismét megújító Vja- cseszlav Kondratyjev és a finom tollú ,a nyelv és az élet árnyalatait egyaránt ismerő Georgij Szemjonov olyan alkotók, akiknek új műveit kár volna nem megismernünk. Nemcsak szerencsés véletlen, hogy rövid idő alatt több jelentős művet juttattak el hozzánk a kiadók. Az utóbbi másfél évtizedben korábbi tendenciák — lényegében az 1953—56 között újraindult irodalmi pezsgés — kiteljesedéséinek lehetünk tanúi. Elmélyült. felelős szemlélet, társadalomkritikai gondolkodás; eszmények illusztrálása helvett erkölcsi problémák átélése, évszázados élettapasztalatok, emberi értékek őrzése, felmutatása — a szovjet próza élvonalára ezek a vonások a jellemzők. És nemcsak az orosz prózára érvényes ez: ígv van a szovjet irodalom egészében is. Az előző évek nagv — és indokolt — könyvsikerei után (az észt Jaan Kross naplóformát és tudatregényt remekül ötvöző történelmi regénye, A cár őrültjére gondolok, meg az utóbbi évek, sőt évtizedek talán legjelentősebb alkotására, a kirgiz Csingiz Ajtmatov oroszul írott regényére. Az évszázadnál hosszabb az a naP- ra) látnunk kell: a szovjet irodalom maga is szinte világirodalom, különböző történelmi utakat beiárt népek sajátos arcú, sajátos mon- danivalójú irodalmaiból tevődik össze. Jó. hogy a grúz történelmi regénv felívelésének is tanúi lehetünk; Otar Csiladze könyvei vagv Csabua Amiredzsibi Data Tutashia című regénye, melynek fejezeteit az Életünk című szombathelyi folyóiratban olvashatjuk időről időre, a drámai múlttal szembenéző magatartásból születtek, megrendítő emlékezetes olvasmányok. A századunk orosz klasz- szikusai iránti érdeklődést is kielégítik kiadóink. Az orosz próza századelejei stiláris megújulásának izgalmas élményét nyújtja Makai Imre fordítás-remeklése, Andrej Pelij Pétervárának újjáte- remtésével; s szintén a felfedezés erejével hat «. romániai Balogh József remek Astyon—V esz jolij-f ordítása, a Véráztatta Oroszország. (Az előbbiből a Nagyvilág, az utóbbiból — más fordításban — a Szovjet Irodalom nyújtott korábban ízelítőt.) A sokszínűséget, a különféle hagyományok és érték- típusok megismertetését szolgálják az antológiák is. Az Európa Kiadó Örök köbe vésve című kiadványa a régi török népek irodalmának kis tükrét adja — számos szovjet nép irodalma ebből a hagyományból nőtt ki. A Szovjet Irodalom című folyóirat két tematikus számot A szovjet Irodalom újdonsága! magyarul is jelentetett meg az idén: Válogatás finnugor népek irodalmából és Válogatás a kirgiz irodalomból címmel. És érdekes: amit Arany János a magyar irodalomból hiányol — naiv eposzunkat — két. nálunk lélekszámban jóval kisebb néo folklórjában is megtalálhatjuk. Idén jutott ugyanis el hozzánk az észtek Kalevipoegje (Rab Zsuzsa fordításában) s a még kisebb lélekszámú, régi írásbeliséggel igen, de a forradalom előtt nagv műköltészeti hagyományokkal nem rendelkező mordvin nép Szijazsarja. Tökéletesre csiszolt, gvönvörűségesen olvasmányos, mintha egv nagv költő álmodta volna — írja a műfordító. Bede Anna a szépséges Nuia és az erős Szijazsar történetéről. S ha már nyelvrokonainkról szólunk, említenünk kell Juvan Sesztaloy Julianus rámtalált című verseskötetét. Már csak háromezer embernek anyanyelve a manvsi, melyen ez a páratlanul szép könyv íródott. És mindinkább eljut hozzánk a kártpát-ukrajnai magyar irodalom is. melv egyaránt része a szovjet és a magyar irodalomnak. Nemeseik a Sugaras utakon című antológiára gondolok, mely az 1945—85 közötti negyven év terméséből ad válogatást, s melynek minden könyvtárban ott volna a helye, hanem arra is. hogv irodalmi lapjainkban már gyakrabban olvashatók verseik. és kaptunk már ízelítőt prózájukból is. W. J. Tisztelni kell a vendéget A főnökei, a Tisza Szálló vezetői szerint az első osztályú étteremben Sárközi István az első pincér. Vajon mit takar ez az elnevezés? — Megtisztelő a cím, de bizonyára akad itt tizenhatónk közül rajtam kívül több, kiváló szakember is. — Ha delegáció, vagy valamilyen hires ember érkezik Szolnokra, máris rendszerint ön szolgálja ki őket. Így igaz? — Általában igen. Valószínű azért is, mert a legrégebbi dolgozó vagyok, hiszen ide 1950-ben léptem be. A szakmát negyvennégy éve kezdtem, és noha dolgoztam külföldön, meg a Balatonnál is, azért az évtizedek, életem szép emlékei ide kötnek. — Mondják, a felszolgálók, a pincérek ismerik legjobban az embereket, ön mi szerint osztályozza a betérőket? — Osztályozni nem szoktam, mert az az elvem, aki hozzánk jön, az kedveR vendég. Az öltözködés nem mindig megbízható támpont, azonban ezen kívül sok apró jel árulkodik arról, milyen is az illető. Hogy mást ne említsek: hogyan foglal helyet az asztalnál. Bátran, szerényen, visszafogottan, feltűnően, hanyagul. Milyen hangnemen rendel, esetleg vált velünk néhány mondatot; és már kész is az „életrajz”. — ön szerint hogyan rendelünk? — Az utóbbi időben gyorsabb. zaklatottabb, pergőbb lett az élet. Mivel rengeteg külföldi megfordul nálunk, napról napra tapasztaljuk, hogy mi, magyarok türelmetlenebbek lettünk, mint ők. Hozzánk hasonlóak még a csehek, meg a szlovákok. A szovjetek, a lengyelek, a nyugatiak valahogyan udvariasabbak. — Hírlik, temérdek nevezetes embernek szolgált fel. Említene közülük? — Nemegyszer ebédeltek nálunk az aranycsapat aranylábú focistái, de soha nem adódott velük baj. Puskás volt a legvagányabb, Bozsik a legkedvesebb. Ö egyébként még a hatvanas, hetvenes esztendőkben is be-betért ide. Veress Péter azért keresett fel többször bennünket, mert szerinte itt főzték Magyarországon a legjobb erőlevest. Mindig ezzel kezdte az ebédet, húsfélével folytatta és egy-két kisfröccsel öblítette le az ízeket. Dobi István is nagyon kedves vendég volt, szeretett sakkozni. A Tisza vizét ivásra nem kedvelte, ha tehette inkább egy-két deci bort fogyasztott. Münnich Ferenc, Mesterházi Lajos, Latahár Kálmán, Mensáros László, Darvas Iván, So- mogyvári Rudolf is sokszor Exkluzív interjú volt nálünk. A legjobb étvággyal Szendrő Józsefet áldotta meg a sors. A mai vezető, neves politikusok többségének is szolgáltam már fel ezeknél az asztaloknál. — És a külföldiek? — A japánoktól kezdve az arabokig, a kínaiaktól a dél-amerikaiakig sokféle nemzet fia betért már hozzánk. Néhány furcsa eset emlékét is őrzöm tőlük. Egyszer egy ifjú angol házaspár toppant be; a férj a hóna alatt cipelte kapálózó gyerekét. Hippimódra öltözködtek, már éppen udvariasan távozásra akartam kérni őket, majd néhány mondatváltás után kiderült, végtelenül szerény, művelt és intelligens emberek. Vagy az az eset, amikor betért hozzánk az NSZK második leggazdagabb embere. Szakács, társalkodónő. két személyi titkár is követte. — Jó borravalót kapott tőle? — Tőle? Egy fillért sem, nem foglalkozott ő ilyesmivel. Ezek az ügyek a személyi titkárára tartoztak. Mit mondjak? Elégedettek voltak az ebéddel, a kiszolgálással, így adtak borravalót 's. — Erről jut eszembe: fizetéskor melyik nemzet fiai a leggavallérabbak? — A „sógorok”. Az osztrákoknak így is megéri, annyira magasak náluk az éttermi árak. A franciák pedig nemigen adnak egy fillért sem, mivel náluk a borravaló az éttermekben szinte ismeretlen, mert az árakba bekalkulálják ezt az összeget is. — Mit tart legfontosabbnak a hivatásában? — Tisztelni kell a vendéget. De talán ennél is fontosabb a becsületesség. Becsapni nem nehéz valakit, de ennek születik egy ölyan következménye, hogy a kárvallott ezután elkerüli az éttermet, meg a felszolgálót. Szóval hosszabb távon csak a tisztességes munka kifizetődő. — Márpedig ön évtizedek óta „tiszás”. Mondják, hogy egy jó, hírneves étteremben a vezető pincérnek összesíteni kell önmagában az ideális házaspár tulajdonságát, amely szerint az egyik süket, a másik vak. — ön mondta, de akad benne igazság. Sok-sok ember, híres is, gazdag is,_át- lagos is leül hozzánk. Szóval nem muszáj mindig mindent látni, és közhírré tétetni. Azért ehhez a megállapításhoz a nyelvek ismeretét, fontosságát is hozzáteszem, hiszen így közvetlenebb a kapcsolat. — ön milyen nyelvekben otthonos? — A rendelést francia, német, orosz és a többi szláv nyelven is fel tudom venni. — Egyszerre hány ember étel- és italóhaját tartja fejben? — ötvenkilenc évesen már kopik az emlékezet, de azért öt vendég egyszeri, valamennyi rendelését még ma is az agyamban viszem a konyhára. — Hogyan él egyébként? — Ha a családi állapotomra gondol: elváltam, egyedül lakom. Van egy fiam, és egy unokám. Egyébként „cigányszalma” a mienk, hiszen se ünnepünk, se vasárnapunk. De ezt nem panaszként említem, mivel sok mindenért kárpótol a munkám. — Az első pincérnek van kedves étele, itala? — Minden jó, szaftos ételt szeretek, hozzájuk pedig az italok királyát; valamilyen jó bort. De mérsékletesen, mivel még sokáig szeretnék, lehetőleg egészségesen élni, dolgozni. Feltéve, ha ezért a mondatért a tipikus pincér- betegség. az esetenként fájós bal láb, meg- nem őrről rám... D. Szabó Miklós Tátrai tél a Csorba-tónál (MTI fotó; Molnár E.) LAPOZGATÓ
