Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-06 / 4. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. JANUÁR 6. Kommentár Rambo helyett küldöttség A vietnami háború izmos veteránja, a különlegesen kiképzett „szuperkatona” visz- szatér az egykori harcok színterére és kiszabadítja & gonosz kommunisták fogságában sínylődő amerikai hadifoglyokat. Közben lelő egy ezrednyi ellenséges katonát, megsebesül, de összeszorított foggal kitart és leszámol egykori megkínzójával, egy sötétképű politikai tiszttel. Ezt a nem túl humánus és minden realitást nélkülöző forgatókönyvet Silvester Stallone találta ki Rambo II. — Az első vér című filmjéhez. Természetesen a közkedvelt Rocky-filmek hőse játszotta a főszerepet is. Később lekoppintotta a történetet Chuck Norris, a Bruce Lee-pótlék is, aki nem any- nyira testi erejével, mint inkább rendkívüli karatetechnikájával öli halomra az ádáz viet-kongokat. Példájukat azóta már többen követték és se szeri, se száma a bárgyú hazugságot feldolgozó videofilmeknek. A többnyire az NSZK-ból behozott kazettákat nyilván sokezren látták már Magyarországon, így tehát nem hiábavaló szót emelni a valóság otromba eltor^/tása ellen. Az Egyesült Államokban „újra felfedezett” hazafias érzés — nevezhetjük sovinizmusnak — egyik sajátos mellékterméke a Vietnamban elkövetett kegyetlenkedések eme utólagos ideológiai igazolása. A filmek Reagan elnöknek is tetszenek — erről ő maga nyilatkozott a Rambo II. megtekintése után. A gyűlölet lángját pedig sokkal könnyebb felszítani, mint később kioltani. Az amerikaiak egész nemzedéke nő fel úgy, hogy eszményképe Rambo, vélt ellenségei pedig „a vörösök”. Pedig Vietnam nem bombázta tönkre az Egyesült Államok nagyvárosait, nem pusztította a rizsföldeket, a dzsungelt, nem gyilkolta százezerszám a békés polgári lakosságot, nem szállta meg az amerikai falvakat, koncentrációs táborba terelve a parasztokat. Ezt mind az amerikaiak csinálták. Most aztán „kiderül”, hogy nem is bánják, sőt hőstettnek tartják. Ami az állítólagos foglyokat illeti, ilyenek nincsenek. Sőt, az elesett amerikaiak földi maradványait is kiszolgáltatják, felkutatásukban is segítséget nyújtanak a vietnami hatóságok. Rambo helyett tehát küldöttség, megkínzott hadifoglyok helyett egy dicstelen agresszió halottai. A valóság prózaibb a filmek világánál. De valóság. Horváth Gábor Még ebben az évben Mihail Gorbacsov Uj-Delhibe látogat A Times of India című napilap jelentése szerint Mihail Gorbacsov várhatóan még az idén hivatalos látogatást tesz Űj-Delhiben Radzsív Gandhi miniszterelnök meghívására. Több indiai újság is beszámolt Viktor Áfanaszjevnek, az SZKp Központi Bizottsága tagjának, a Pravda fő- szerkesztőjének új-delhi sajtóértekezletéről, amelyen elmondta, hogy Radzsiv Sandhi kormányfő várakozással tekint az SZKP KB főtitkárának látogatása elé. Viktor Afanaszjev vezette a szovjet pártküldöttséget a kormányzó Indiai Nemzeti Kongresz- szus (I) Bombay-ban tartott centenáriumi ülésszakán, amelynek alkalmából több ízben is találkozott az indiai miniszterelnökkel. A kormányfő reményét fejezte ki, mondta a Pravda főszerkesztője a sajtóértekezletről beszámoló indiai lapok jelentése szerint, hogy Mihail Gorbacsov hamarosan Űj- Delhi vendége lesz. Libanon — háromoldalú egyezmény Tovább tart a halogató taktika Szíria egy hét türelmi időt adott Libanon jobboldali keresztény közösségének, hogy döntsön: támogatja-e a „háromoldalú egyezmény” politikai—biztonsági rendelkezéseit — ugyanakkor világosan értésre adta, hogy a damaszkuszi egyezménynek nincs alternatívája. Libanoni hírmagyarázók egyöntetűen ekként értékelték Amin Dzsemajel államfő Hafez Asszad szíriai elnökkel lezajlott kétnapos találkozóját. Asszad elnök Damaszkusz- ban fogadta Franzsijé volt libanoni elnököt mert a hírek szerint „magára vállalta”, hogy a maroniták eme befolyásos képviselőjét — az egyezmény ellenfelét — meggyőzi a megállapodás hasznáról. Damaszkuszba utazott a „Libanoni Erők” az Amal és a Haladó Szocialista Párt képviselője is — mert Haddam szíriai alelnök sürgős konzultációra magához rendelte őket, hogy megvonják a damaszkuszi egyezmény e%- ső mérlegét. Eredmények egyelőre nincsenek, s úgy tűnik, a „türelmi idő” alatt nem is lesznek. Bejrútban baloldali újságírók azt tartják, hogy a déli országrészen Szidon, Ná- batije, Mardzsajun és környékén az úgynevezett biztonsági övezetet — azaz Libanon megszállt területsáv- ját —, az Izrael és a libanoni jobboldal együttműködésére utal. Tel-Aviv és Libanon Szíria-ellenes körei délre akarják terelni a figyelmet, hogy ezáltal odázzák el a számukra hátrányos politikai reformokat. Dzsemajel elnöknek — és vele együtt a libanoni politikai vezetésnek — azonban egy héten belül döntenie kell. INDK-Dél-Korea Veszélyben a párbeszéd A KNDK jelezte, hogy — akárcsak tavaly — idén is felfüggeszti a Dél-Koreával való párbeszédet, amennyiben közös amerikai—dél-koreai hadgyakorlatokra kerül sor. Tokiói értesülések szerint a KNDK leszögezte: az esetleges — provokatív célzatú — hadgyakorlatok eleve megkérdőjeleznék Dél- Korea szándékának őszinteségét az Északkal való párbeszéd, egyebek között a gazdasági (együttműködési tárgyalások folytatására. Megfigyelők a mostani figyelmeztetést annak jeleként értékelik, hogy a KNDK igyekszik elkerülni a Dél- Koreával való párbeszéd megtorpanását. Mindezt alátámasztja, hogy közeleg a gazdasági együttműködési tárgyalások, valamint a parlamenti képviselői megbeszélések újabb fordulója, viszont a Team Spirit megtartása teljes mértékben aláásná a párbeszédhez szükséges légkört. Szíria visszavonta határai mögé a légvédelmi rakétákat Szíria visszavonta határai mögé a Libanonba telepített kis hatósugarú légvédglmi rakétáit — jelentették amerikai televízióstársaságok. Mint ismeretes, Szíria az elmúlt hetekben SAM 6 és SAM 8-as jelű föld-levegő (légvédelmi) rakétákat telepített a libanoni Bekaa- völgybe. Izrael akkor erőteljesen tiltakozott a szíriai lépés ellen, mondván, az felborítja a térség stratégiai egyensúlyát. Simon Peresz miniszterelnök annak lehetőségét sem zárta ki, hogy légitámadást intéz a rakétabázisok ellen, ez viszont ismét a két ország közötti feszültség kiéleződését jelentette volna. Hűtőszekrények a fegyvergyárból A kínai hadianyagügyi minisztérium elrendelte, hogy az összes fegyvergyár termelési kapacitásának egy részét állítsa ót polgári termelésre. Cou Csia-hua miniszter, a China Daily szombati kiadásában megjelent interjújában úgy nyilatkozott, hogy „katonai és polgári termékek kombinált előállítása (hadiüzemekben) stratégiai jelentőségű, hosszútávú politika”. 1985-ben a minisztériumhoz tartozó hadianyagüzemek félmillió motorkerékpárt állítottak elő, a Kínában gyártott motorkerékpárok kétharmadát. Ezen kívül 250 ezer fényképezőgép, 100 ezer hűtőszekrény, 450 ezer kerékpár is elhagyta a hadiüzemeket. A China Daily szombati száma azt is közölte, hogy áprilisban Sencsen- ben a kínai hadiipar megrendezi első műszaki vásárát. VARSÓ Zbiegniew Messner lengyel miniszterelnök január közepén Moszkvába látogat — jelentették be hivatalosan Varsóban. Messnert, aLEMP KB PB tagját, a Minisztertanács elnökét hivatalos, baráti látogatásra hívta meg a szovjet kormány. HANOI Vietnam tiltakozik az ellen, hogy Hu Jao-pang, a Tevével a sivatag ellen A legutóbbi időkben bizarr, ám egyáltalán nem légből kapott módszert alkalmaznak, hogy útját állják Afrikában az újabb térségek sivataggá válásának. A kutatók a mostoha vidéken élő kevés állat közül a tevét hívták segítségül. Az egyelőre még csak korlátozottan megvalósított elképzelés szerint az állatokkal fokozatosan leváltanák a szarvasmarha-állományt azokon a területeken, amelyek kiszáradással fenyegetnek. A „sivatag hajója” ugyanis sokkal kevesebb kárt tesz a természetes környezetben, mi több szárazság idején még több tejet is ad. Történelmileg a teve csak létrejöttük után lett a sivatagok lakója — magyarázza Dániel Stiles a Nairobiban dolgozó,,sivatag-szakértő”. Nem lehetetlen, ha a tevék előbb érkeznek, a sivatag nem is jött volna létre. A szarvasmarhával szemben, amely lepusztítja a földet a legeléssel és patáival még fel is szaggatja, a tevék elsősorban cserjékkel és falombokkal táplálkoznak, lábaik pedig „jól párnázottak”. Afrikában azonban a „sivatag hajóját” hagyományosan a múlt, a primitív nomád élet jelképének tekintik és ennek következtében egyre inkább eltűnnek vagy jelentéktelenné válik tartásuk — panaszkodik Stiles, aki amerikai kutatóként az ENSZ környezetvédelmi programja keretében dolgozik Kenyában. — Ez teljesen elhibázott koncepció. A teve a jövőt jelképezi és igazán csak az elmúlt évtized kutatásai hivták fel a figyelmet igazi értékeire. A kutatások egyik legjelentősebb helyszíne Kenya északi részének félsivatagos területei, ahol a legjelentősebb állattenyésztő törzsek hagyományosan a szarvasmarhát tartják ami Afrikában egyben a gazdaság fokmérője is. A kenyai mezőgazdasági minisztérium a térségben az NSZK, Norvégia, valamint az UNESCO segítségével egy tevetartást bátorító programon dolgozik. A kenyai Walter Lusigi, az UNESCO- program egyik legfőbb szakértője szerint is a teve a legideálisabb állat a még sivataggá nem vált, de már jelentősen kiszáradt területek állattenyésztői számára. Lusigi egy példát is felhoz: 1984-ben a Kenyát sújtó szárazság idején a tevék közül szinte egy sem pusztult el, ezzel szemben egyes területeken a kecske- és szarvasmarha-állomány fele is elhullott. A tevetartás ösztönzésének elsődleges célja éppen az, hogy a legelőtől nagymértékben függő törzseket megvédje az éhhaláltól. A teve-program kidolgozói szerint módszerük bárhol alkalmazható Afrikában az éhínség ellen és hatékony eszköz lehet a sivatagok visszaszorításában is. Kenya északi és középső, a samburu törzs által lakott vidékén a teve-program legfőbb „kísérleti terepén” ötszáz évvel ezelőtt tértek át a tevéről a szarvasmarha-tartásra. A samburuk vidékét ma már újra kezdik visszahódítani a tevék. A váltás azonban nem tart majd évszázadokig, csupán 20— 25 évig. míg az állatok alkalmazkodnak a „rendszeres böjtöléshez”. Az emberek számára az, hogy a teve jobban kíméli a környezetet nem igazi érv — vélekedik Sam Chema. A kenyai mezőgazdasági minisztérium elsősorban azzal akarja népszerűsíteni a „sivatag hajóját” hogy nagyobb tejhozamú és a betegségekre kevésbé érzékeny fajták kitenyésztését ösztönzi. A kutatások másik iránya: az állatok szaporodásának felgyorsítása. Izraeli kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy hormonális szerekkel hat évről három évre hozzák előre a „szülőképes kort” és a nőstény állatok ne csupán minden második, hanem minden egyes évben hozzanak utódokat a világra. Líbia felé fart a Coral Sea nevű amerikai repülügép-anyahaji (Folytatás az 1. oldalról.) mi köze a két repülőtéren történt vérengzéshez. A külügyminiszter ismét elhatárolta magát a két merényletet hőstettnek feltüntető JANA-állásfoglalástól. Azt mondotta, hogy a líbiai hírügynökség kérdéses állásfoglalása nem a hivatalos líbiai véleményt tükrözte, és hogy országának sem közvetlen, sem közvetett módon nincs köze a két merénylethez. Ali Triki veszélyesnek nevezte a Líbia ellen irányuló izraeli és amerikai katonai fenyegetéseket, s kifejezte reményét hogy Tel Avivban Washingtonban végül is a józan belátás kerekedik felül. Elmondotta, hogy Líbia saját térségében békét akar, semmit sem tesz a feszültség szítására, de minden rendelkezésére álló eszközzel védekezne, ha az országot agresszió érné. Tuniszban egyébként véget ért az Arab Liga rendkívüli tanácskozása a közel- keleti és az afrikai helyzetről. Az értekezlet összehívását Líbia és Szíria kérte. Tripoli a tanácskozáson az amerikai és az izraeli fenyegetéseket megbélyegző javaslatot terjesztett elő. Az ülésről kiadott közlemény szerint az Arab Liga országai támogatásukról biztosították Líbiát, amennyiben katonai támadás érné. Olaszország és az NSZK a megtorlás ellen Az olasz kormány határozottan ellenzi, hogy NATO- országok részéről bármiféle katonai akció induljon a Földközi-tenger térségében Líbia ellen. Ezt a római kabinethez közelálló források közölték, miután Bettino Craxi miniszterelnök jelentést terjesztett a kormány elé a római és bécsi repülőtéri merénylet nyomán kialakult helyzetről. A kormányülésen Craxi azt is mondta, hogy Olaszország „kényszerítve érezné magát Líbiával fenntartott kapcsolatai felülvizsgálására, ha kiderülne, hogy a líbiai kormánynak köze van terror- cselekményekhez”. „Egy Líbia ellen intézett esetleges katonai támadás évtizedekre kioltaná a közel-keleti béke utolsó reménysugarát is, és sokezyr nyugat-európai és amerikai állampolgárt sodorna halálos veszedelembe” — jelentette ki egy lapnak adott interjújában Helmut Kohl nyugá't- német kancellár külpolitikai szóvivője. A szóvivő azt mondta, nem tart valószínűnek ilyen katonai akciót és a bonni vezetés reméli, hogy ilyesmire nem kerül sor. Portugália — elnökválasztás n kommunisták visszavonták jelöltjüket Egynapos országos értekezletet tartott szombaton Lisz- szabonban a Portugál Kommunista Párt. A konferencián ezer küldött, s mintegy kétezer vendég vett részt. Egyetlen napirendi pontként a Portugál Kommunista Pártnak a január 26-án kezdődő elnöválasztással kapcsolatos magatartását vitatták meg. A portugál kommunisták a tanácskozáson úgy döntöttek, hogy visszavonják saját jelöltjüket és helyette az elnökválasztáson független jelöltként induló Salgado Zenhát, a Szocialista Párt egykori helyettes elnökét támogatják. Salgado Zenha öt évvel ezelőtt szakított Mario Soares jobbra tolódó irányzatával és azóta független politikusként tevékenykedik. Kínai Kommunista Párt KB főtitkára január elsején a Hoang Sa szigetcsoportra (Paracel-szigetek) látogatott. Hoang Sa, amelyet Kína 1974-ben törvénytelenül megszállt, a Vietnami Szociális: ta Köztársaság területének része — jelentette ki a hanoi külügyminisztérium szóvivője. DUSANBE Izatullo Hajojevet nevezték ki Tádzsikisztán középázsiai szovjetköztársaság miniszterelnökévé, miután elődjét, Kahor Mahkamovot korábban megválasztották a köztársaság kommunista oártja KB-főtitkárának. Ha- jojev eddig egy tadzsik területi pártbizottság élén állt. BOGOTA A kolumbiai Névadó del Ruiz vulkán körül alacsonyabban fekvő területek azonnali elhagyására szólított fel a bogotai kormány, mivel a tűzhányó erősödött szeizmikus tevékenysége alapján újabb kitörésre lehet számítani. MADRID Lord Carrington NATO- főtitkár háromnapos látogatása befejeztével szombaton elutazott a spanyol fővárosból. Lord Carrington látogatására három hónappal azelőtt került sor, hogy Spanyolországban népszavazást tartanak az ország NATO- tagságáról. fWASHINGTON Nem jöttek létre érdemi megállapodások Ronald Reagan amerikai és Miguel de la Madrid mexikói elnök határtalálkozóján. A megbeszélésen elsősorban Mexikó gazdasági gondjairól volt szó, de megvitatták a közép-amerikai helyzetet is. w —K, 'A Kelet-magyarországi TÜZÉP vállalat Szolnok ■ne-' megyei kirendeltsége felvételt hirdet HÁLÓZATI ELLENŐRI munkakör betöltésére. Felvételi követelmény: kereskedelmi szakközépiskolai érettségi. Jelentkezni lehet részletes önéletrajzzal a kirendeltség igazgatójánál. Szolnok, Kossuth tér 1. Irodaház.” (11914) A