Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-04 / 3. szám

Irodalom, művészet 1986. JANUÁR 4. elépett az utcáról, gondosan, igyekezete szerint csendesen be­csukta maga mögött az ajtót, és megállt. Se beljebb nem jött, se nem köszönt. Az íróasztaloknál dolgozó vagy leg­alábbis munkát mímelő nők fel­néztek, és várták, hogy mi lesz. Végre a főnök is észrevette, hogy valami szokatlan történik az iro­dában, melynek felügyelete, rend­jének biztosítása az ő feladata Megpillantva az ajtónál ácsorgó fiút, ő bezzeg tudta, hogy mit te­gyen. Felugrott a terem sarkában elhelyezett íróasztaltól, s már elő­re szaladtáhan kézfogásra nyújtot­ta a kezét: — A, Földes kartárs! Majd bemutatta az új kollégát: ő lesz a kézbesítő. Kézbesítőre tulajdonképpen nem volt szükség. A kézbesítői teendő­ket addig Babi látta él, a takarí­tónő. Ez a fiatal cigányasszony mellettük lakott, ugyanarra az udvarra nyílott az iroda hátsó aj­taja és a szomszéd ház tűzfalához ragasztott, fél tetős kis épület, amelyben a népes cigánycsalád élt. A családfő egy öregasszony volt, aki még a régi világot képviselte: pipázott, és hosszú, bő szoknyát viselt. Három lánya már városia­sán öltözött, a két idősebb eljárt valahová dolgozni, napközben kö­zülük csak Babi tartózkodott ott­hon, a gyerekeivel foglalkozott: az egyiket a karján hurcolta, a másik a ruhája aljába kapaszkodva bot­ladozott mellette. A nővéreinek is voltak gyerekei, de azok már na­gyobbak, iskolások. A gyerekek miatt néha hangosan kiabálva összevesztek, de különben „rende­sek” voltak — mint az irodában dolgozó nők megállapították, ök, ha a főnök elment, és sütött a nap. ki-kiültek az udvarra napozni, s ilyenkor néha ölbe vették Babi gyerekeit. — Löttyedt a húsuk — mondta aztán Ecsedá Júlia, aki a legtöbbet dajkálta a kicsiket. — Persze, mert mindig csak krumplit esznek. Pedig Babi férje keresett, „ren­des”, mindennapos munkahelye volt. sőt a nővérek közül egyedül Babi élt férjjel. De hát úgy lát­szik, mégse nagyon telt nekik kd- adósabb kosztra. Mikor takarítónő nélkül maradt az iroda, szóltak Babinak, próbál­kozzon, kérdezze meg a főnököt, felvenné-e? Így egyszer csak benyi­tott az udvari ajtón, de ő nem állt meg ott, hanem magas sarkú cipő­be bújt vékony lábain imboiyogva a főnöki asztal elé járult. A fő­nöknek tetszett, hogy ez a cigány­asszony ennyire törekvő, s elnyer­te az állást. Reggelente, munka­kezdés előtt takarított, télen be­gyújtott. a terem közepén lévő vaskályhába, később tízórait vásá­rolt, kinek-kinek rendelése szerint, majd visszavonult a gyerekeihez. Dél felé kiszóltak érte, bejött, esetenként még várakoznia kellett, hogy összekészítsék a központba viendő irományokat, elindult ve­lük, visszatérésekor pedig hozta, amit a központban bíztak rá Utóbbi kötelezettsége a fiú érke­zésével megszűnt. Aztán lassan a (bevásárlás is áthárult Gyurira. Babi csak örült ennek, a fizetés nem lett miatta kevesebb. Itt sen­ki sem féltette a feladatkörét. Ha­marosan mindnyájuk számára ter­mészetessé válf, hogy Gyurinak szólítják az új kollégát. Egyedül a főnök hívta továbbra is Földes kartársnak, de ő mindenki mást is kartársazott, s nem kar társ nőt mondott, mindig csak kartársat, pedig rajta és Gyurin kívül csupa nő dolgozott az irodában, ö is kar­társ volt a beosztottainak, Kákonyi kartárs, háta mögött pedig „a Ká­konyi”. Nevettek is rajta, kifigu­rázták, ha nem hallotta, hogyne, olyan fontoskodóan vezette az iro­dát. mintha valami nagy dolgo­kat művelnének itt. Ellenőrizte a munkájukat, utánuk számolt, s ha valami neki érthetetlent észlelt a számításokban, már hívta is ma­gához a hibázással gyanúsítható „kartársat”. Egyikük sem tudta, hogyan, honnét került ide. Mivel korábban nem ennél a vállalatnál dolgozott, bármit feltételezhettek volna róla. Valószínűnek tűnt, hogy valóban felelősségteljes mun­kakört töltött be valahol. Talán összeveszett a feletteseivel, talán idegösszeomlást kapott, szellemi képességei megfogyatkoztak. In­kább eljött arról a helyről, ahol még ereje teljében ismerték, mint­sem ugyanott alacsonyabb beosz­tásba helyezzék. Itt majd kihúzza nyugdíjig, gondolhatta 6- Rt ha akarna, se sok vizet zavarhatna, gondolhatták a vállalat vezetői, amikor az iroda élére kinevezték. Ez az iroda mintha a világ vé­gén lett volna, egy poros, külvá­rosi úton, ahol ritkán villamos zö- työgött, egy földszintes házban, melyben semmi más nem volt raj­ta kívül. Mintha már ki is estek volna a világból. Pedig nem mond­ható, hogy ne lettek volna kapcso­lataik. Mint egy kereskedelmi cég „hálózati irodájának” dolgozói először is kapcsolatban álltak az üzletekkel, melyeknek elszámolá­sait itt ellenőrizték és könyvelték. Az üzletek vezetői másod napon­ként „napijelentést” küldtek, rátű­zött számlamásolatokkal. Ha kés­ve érkezett egy-egy jelentés, tele­fonáltak miatta az üzletbe. Vol­tak pontos és voltak hanyag üzlet­vezetők, akiket szinte mindig sür­getni kellett. Gyuri munkába lé­pésével aztán sokat javult a hely­zet, megfogyatkoztak az elkéső na­pijelentések, a lemaradások a könyvelésben. Eleinte óvatosan kérdezték meg tőle: amikor úgyis megy a központba, ugyan benéz­Nádudvari Anna: Gyuri ne-e ebbe és ebbe az üzletbe is? Gyuri nemcsak hogy sose mondott nemet, de a legcsekélyebb húzó- dozást vagy kellemetlenséget sem vehették észre rajta soha. Bólin­tott. ment, készségesen, mindent elintézett, egyszer sem fordult elő, hogy valamit elfelejtett volna. Ahogy az üzletvezetők egyre in­kább megismerték, már ők is mondták a sürgető telefonáláskor: van maguknál az a kisfiú jaj, hogy is hívják, ja, igen, a Gyuri, nem vihetné 6 el a jelentést, igazán nincs senkim, akivel beküldjem! Aztán persze kapcsolatban vol­tak az ide három villamosmegálló- nyira, de már egy másák. forgal­masabb úton levő központtal, tele­fonon, levelezés útján vagy sze­mélyesen, ha valami olyan elin­téznivalójuk akadt, például a munkaügyön vagy más osztályon. De nem nagyon akadt ilyen elin­téznivaló. Hiszen úgyis megy a Gyuri — és ha csak tehették, rá­bízták az ügyeiket. A hálózati iro­dán dolgozó nőket nem érdekelte a központ, nem törekedtek rá, hogy a vállalat vezetősége felfi­gyeljen rájuk, megelégedtek egy­hangú munkájúkkal, alacsony fi­zetésükkel, Közönyük különböző okokból eredt. A legtöbben érett­ségi után jöttek ide: szakképzett­ségük nem volt, és hát így mégis íróasztal mellé kerültek. Megosz­lottak továbbtanulni vágyókra és férjhez menendőkre. Az egyetemre készülők — nemegyszer már előfel­vettek — miért akartak volna az itt eltöltendő kis idő alatt munka­kört változtatná? A férjhez menen­dőket megint csak nem foglalkoz­tatta a munkahelyi előrejutás. A már férjesek, gyerekesek jól megvoltak: ezzel a munkával nem erőltették meg magukat, maradt energiájuk az otthoni műszakra, s ha a gyerekekkel otthon kellett ma­radniuk, itt könnyedén helyettesí­tették őket. Sokan voltak, áltálé­iban tízen, de előfordult, hogy töb­ben, mindnyájan ugyanazt csinál­ták, csak éppen más-más üzletek tartoztak hozzájuk. Közönyük már-már tespedtségük ellenére is cserélődtek az irodában dolgozók. El-elvi.ttek közülük az alkalmasnak ítélteket a központ különböző osztályaira vagy a na­gyobb üzletekbe önálló adminiszt­rátornak. A kiválasztottak gyakran sírás-rívás közepette törődtek bele sorsukba. Hiszen iitt olyan kelle­mes volt. Meg most el kell vál­niuk a legjobb barátnőjüktől, aki természetesen szintén itt dolgozott. A helyükre aztön újabb frissen érettségizett lányok és háztartás­beli voltukat megunt fiatalasszo­nyok álltak be. A kellemesség legmélyebb oka a világon kívüliség volt. Senkinek sem tartoztak felelősséggel, tiszte­lettel, valójában senkihez nem kel­lett alkalmazkodniuk. Amint be­léptek az ajtón, tökéletesen elva­dultak. Csend volt itt, sokszor órá­kon keresztül szinte pisszenés sem hallattszott, ha Kákonyi kimondta valakinek a nevét, az illető kész­séggel sietett oda hozzá — de ez csak a felszín volt. Valójában mit sem törődtek sem a munkafegye­lemmel, sem Kákonyival, csak ép­pen megtették — önként —, ami szükséges volt ahhoz, hogy külön­ben azt csinálhassanak, amit akar­nak. Voltak, akik a nyolcórás hi­vatali idő töredéke alatt elvégez­ték a munkájukat, és csaknem egész nap olvastak. Eszükbe sem jutott, hogy ehelyett megmutassák, többet bírnak, mint mások. Ha Kákonyi kivételesen nem magához szólitotta, akivel beszélni akart, hanem váratlanul felpattant és át- száguldatt a termen, hangos csat- tanással csukódtak be az asztal­fiókok, ahogy a fiókban elhelye­zett könyvet olvasók előrelendül­tek, s így betolták a derekukkal. Vitatkoztak rajta, vajon Kákonyi tud-e az olvasásról; nem létezik, hogy ne vegye észre' Azt is Káko­nyi látszólagos szigorúság mögé rejtett jóindulatának tudták be, hogy mindig akkor megy ebédel­ni, mikor ők már mind visszatér­tek. s jó nagyot sétál is az ebéd mellé: hadd maradjanak felügyelet nélkül egy kicsit, ilyenkor eszeve­szett tombolásba fogtak, az aszta­lok tetején táncoltak, felhívtak olyan apróhirdetőket, akik megad­ták a telefonszámukat, s öregesre vagy vidékiesre változtatott han­gon hosszasan magyarázták, miért jelentkeztek a hirdetésre. Vásárol­tak így szőrmebundát, kiadtak al­bérletet, vállaltak gyermekfelügye­letet. Mindnyájan egy csoportba gyűltek, és fuldokoltak a nevetés­től Még Cila néni, az egyetlen idősebb kolléganő is abbahaevta a munkát, és csatlakozott a társal­gókhoz. Kimért modorú, aggályos­kodó öregasszony volt. de ilyenkor ő is úgy felszabadult, hogy akár fiatalkori házasélete intim részle­teit is elmesélte. Kákonyi közeled­tére vagy éppen belépésekor ro­hant mindenki a helyére, és foly­tatták az olvasást, keresztrejtvény­fejtést, ábrándozást. Gyurit egyre több dologra fel­használták. Feladattak vele leve­let, javíttatni küldték az órájukat, szemfelszedőhöz a harisnyájukat. A bizalmatlanság, hogy Gyuri ta­lán nem képes arra, hogy bármit is elintézzen, kiveszett belőlük. Megszokták őt. Már nem egy fur­csa, félszeg, egészségtelen külse­jű fiú volt hanem a „Gyuri”. Mintha önállósult fogalommá vált volna a neve, melyet nem lehet másképpen meghatározni, csakis önmagával. A Gyuri, az a Gyuri, hogy ennél többet is mondhatná­nak róla, szinte meg sem fordult a fejükben. Gyuri az anyja révén került ide, aki mint az egyik nagy üzlet ad­minisztrátora, régi, és ahogy hír­lett, jó dolgozója volt a vállalat­nak. A hálózati irodában levők in­kább csak látásból ismerték a kis, alázatos, egérfogú asszonyt, a ko­pott ruháival, így nem tudhatták, amit a vele huzamosabb időt el­töltők: hogy milyen meglepő aka­raterő, határozottság szikrázik fel benne néha. Már régen egyedül nevelte a fiát. Gyuri szívbetegség­gel született, s felnőve nem volt alkalmas sem fizikai, sem szelle­mi munkára. Szerencsének szá­míthatott nekik, hogy — Földesmé érdemeire való tekintettel — fel­vették a vállalathoz kézbesítő­nek. Legalább nem ül otthon egész nap, és keres is valamit. Némely vonása, egérfogai másolták az any­jáét, de ő magas volt, megnyúlt, sovány arcán a bőr a csontokra ta­padt. Ritkás, vékony szálú hajét fel­felé fésülte, s ő is kopott ruhákat hordott, csupa sötét es színű dara­bot, melyekbe nyáron is szinte bebugyolálta magát. Ha éppen nem ment sehová, a kályha mellett ült. Ott állt a szé­ke, az volt az ő helye. Télen ez a •kályha mellé húzódás indokolt, normális dolog volt, de nyáron — bár ugyan hová és miért költözött volna a fűtés befejeztével —, fur­csának tűnt hogy éppen ott ül. Mintha valamilyen titokzatos ok miatt összetartoztak volna a szür­ke vaskályha és ő. Ha nem hív­ták el, sose mozdult onnét, ő sose vett részit a tombolásokban, és oersze nem kapcsolódott be a néha felcsattanó veszekedésekbe sem. Ült és hallgatott. Szerette az ott dolgozó nőket? Gyűlölte? Egyálta­lán, érdekelték, gondolt róluk va­lamit? Ha hazament, szóba hozta őket az anyjának? Egyben lehettek biztosak, hogy csak annyit mond­janak: — Gyuri, légy szíves...! — Gyuri, el vinnéd ezt...? Akkor Gyuri máris megy, és megcsinálja, amit rábíztak, ö volt köztük az egyetlen, aki egyre hasz­nosabbá és hasznosabbá tette ma­gát. Neki nem kellett az idő. nem volt miért lógnia, hiszen nem ol­vasott, nem pletykált, nem álmo­dozott. Egyszer állítólag moziba hív­ta Bállá Marikát, de erről sem győ­ződtek meg. Marika barátnője, Dán Viki mesélte az esetet, és le­het, hogy csak ő találta ki, tréfá­ból. Kitelt tőle. Annyira pedig sen­kit sem érdekelt, hogy Marikát is megkérdezték volna. Egyszer aztán Gyuri nem jelent meg reggel nyolckor, mikor a munkaidő kezdődött. Nem érkezett meg később sem. Valkó Mari vál­lalta, hogy kimegy a tízóraikat megvásárolni a sarki élelmiszer- boltba. Majd valaki felhívta tele­fonon Kákonyit. és ő a kagylót le­téve, bejelentette: — Földes kartárs nem jön Meg­halt. Hát, igen.... A szívbetegség komoly dolog. gy Gyuri nem bukott be többé az utcai be­járaton, nem üldögélt a vaskályha mellett, soha nem indult már neki a központig veze­tő három villamos- megállónyi távnak. A temetésen majdnem mindnyájan megjelentek az irodából. Borzongással nézték Földesnét, akinek most már sen­kije sincs. Földesné kicsi volt, so­vány, kerek gallérú, barna kabá­tot viselt, gyászszalaggal, őszes ha­jából néihány szem korpa hullott a gallérra, arcán élesen kirajzolód­tak a Gyurihoz hasonló vonások. Egyelőre fakeresztet szúrtak a sírdomb elé. rajta ez állt: Földes György, élt 18 évet. Megint Babi járt bevásárolni és a központba. Szépen leszok­tatta őket arról, hogy még valamivel megterheljék: arco­kat vágott elfelejtette, amit mondtak neki, nem találta meg, ahová küldték. Nemsokára lakást kaptak, elköltöztek a szomszédból, persze, így már nem érte meg ne­ki itt dolgozni, és kilépett. Egy kövér, nyájas, ötven év körüli asz- szony vette át a helyét, Bori néni, Babiék viskóját lebontották az udvarban, és néhány év múlva1' az iroda épületét is. Ha ma arra jár valaki, csak egy üres telket lát, mélyet felvert a gaz, megnőtt egé­szen magasra. HALK MARATON Oláh János: Tél Üres az erdő és az út, bő tükröződik mindenütt, s a bóra varjak árnya buli, egy-egy csapat ba fölrepül. A szembe fordított tükör minden árnyat magába fal. Eltűnt a vakond-arcú rög száz tűhegy-harapás alatt. Üresen kondul a botár, egyetlenegy öreg szekér gördíti az eget odább, pedig a ló egyet se lép. Nem jelzi semmi az utat, eltévedtünk, a rémület, mint aki semmit se akar, csupán önmagára figyel. Szenti Ernő; Tűsarkú eső kopog Homállyá avasodott fények Igenből átalakított nem Hold-testből kioperált Árnyéktotem Tűsarkú eső kopog Porszoknyás szelek Álmaim malomköve Lapos és kerek LANGYOS VIZ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom