Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-09 / 288. szám
1985. DECEMBER 9SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nézzük, miből élünkl Észt nem ad a dopping Népművelő berkekben csak úgy emlegetik a 118/1963. MM—.PM számú együttes utasítást, hogy „a 118-as”. Nem kedveskedve becézik, hiszen ez az utasítás heves vitákat váltott ki a szakemberek körében, és azért sem gondolnak rá osztatlan örömmel, mert végeredményben többletmunkát hozott a számukra. Közel két év tapasztalatai alapján azonban mind többen barátkoznak meg vele, a gyakorlatban értve meg igazán lényegét. A 118-as a múlt év elejétől a művelődési házak gazdálkodási rendszerének korszerűsítését írta elő, anyagilag érdekeltté téve a művelődés hajlékait rendezvényeik szervezésében. Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy egy csapásra megszűnt a „mindegy, hogy lesz-e bevétel, majd Állam Bácsi segít” szemlélet. Ugyanis, ha a művelődési ház ráfizetéses programokat tervez-szervez önmaga látja kárát. Ám ha bevételre tesz szert, vagyis amennyiben a kiadás nem haladja meg a bevétel összegét, a különbözettél önállóan rendelkezhet. A tanácsi művelődési házak gazdálkodását korszerűsítő jogszabály számos kötöttséget elsöpört, egyszersmind több felelősséget és kötelezettséget hárított az intézményekre és felügyeleti szerveikre. Tartalmában meglehetősen nagyvonalú, végül is nem konkretizálhat ja az előírásokat valameny- nyi művelődésiház-típusra, nem veheti figyelembe a sokféle és változó környezeti igényeket, a más-más anyagi lehetőségeket, az eltérő funkciókat, tárgyi és személyi feltételeket. És ép1. „A 118-as” pen ebből a rugalmasságból eredően ad minden addigi- nél nagyobb teret a népművelők ötleteinek, rátermettségének. Bizonyára azoknak kedvezett volna az utasítás tételes, a többletforrások fel- használásnak jogcímenkénti egységes tagolása, akik ódzkodnak a személyes felelősségvállalásitól, a kísérletezéstől. A jogszabálynak viszont „csupán” az a feladata, hogy rögzítse az alapvető teendőket, feltételeket; az intézmények és a felügyeleti szervek magatartását pedig a központi szándékok szerint befolyásolja, de ne „vezényelje”. Ide s tova két esztendő telt el a jogszabály életbe lépése óta, nem érdektelen talán bemutatni néhány művelődési házat, amelyek ha nem is azonos funkciójú intézményre érvényes módon, de nagyjából az átlagra jellemzően hasznosítják a 118- ast. Kétségtelen, hogy azokban a művelődési házakban, amelyek kis településeken működnek, felkészületleneb- bül érte a népművelőket és a tanácsokat az utasítás, hiszen egyszeriben meg kellett állniuk a saját lábukqp. Kell-e bizonygatni, hogy a művelődés e „kicsiny” hajlékai a nagyobb települések nagyobb intézményeihez képest nehezebb feladatokkal szembesülnek, amikor a múlt év januárjától hozzákezdtek az önálló gazdálkodáshoz. Az apró falvakban sok helyen nem hogy felkéA hét filmjeiből Városbújócska Két fiatalember életre-halálra jóbarát volt. Valamikor. De már nem azok. Sós Mária Városbújócska című filmjéből nem derül ki a jogos miértre utaló válasz. Ebben tulajdonképpen nincs semmi rendkívüli. Barátságok születnek, elhalnak. Kiki talál — szép csendesen — a saját életében hasonló példát. Milyen jóban voltam annakidején M. Pistával, Z. Marival, stb. —•. de már azt se tudom róluk, élnek-e, halnak-e ? Nyilván ők is úgy vannak velem, zárhatja le a gondolatot aki végigvitte a „leltárt”. Többségünk — netán kényelemből — nem is kutatja az okot, miért maradt abba a régi barátság. Csak. Ügy alakult, az „élet”. Esetleg hozzátesz- szük, valahogy úgy megváltozott Pista, Jancsi, Mari vagy Piri... S ha ugyanez a letűnt barátság fölött meditáló valaki beül a moziba, hogy megnézze Sós Mária filmjét, mégis kíváncsi lenne arra, miért szűnt meg a barátság a két fiatal zenész között. Felmentem a kíváncsi nézőt még akkor is, ha intimitásokat — lásd: háromszög, vagy afféle — akar megtudni, mert az embereket cselekedeteik ismeretében lehet — ha nem is mérni — de megítélni. Ha nem ismerjük egy ember cselekedeteit, véleményét, akkor mit ismerünk rajta? Csupán a külső megjelenését? A baba arc is rejthet hárpiát, a sima jómodor is gonoszságot. A két — talán jobb sorsra érdemes — muzsikusról, Jánosról és Tamásról semmit se tudunk meg Sós Mária filmjéből. Szeretünk elítélni, vagy igazat adni, így is szortírozzuk a mozihősöket. Jánossal és Tamással nem tudunk mit kezdeni, mert nem ismerjük világfájdalmuk okait. Megsérültek talán, egyikük jobban mint a másikuk? Lehet, sőt feltételezhető, hogy a belőlük áradó rezignációnak ilyesmi oka van. De megint csak a kérdéseké a főszerep: mikor, miért, hogyan? Nem vonjuk kétségbe — a divatos zsargont idézzük — a „meggondoltató” filmek létjogosultságát. Sőt! Csak- hát úgy gondoljuk, hogy ennyire ' arisztokratikusan nem célszerű magára hagyni a nézőt. Még azt is elfogadjuk — netán — gondoljon a néző amit akar. De azért kellene néhány útbaigazító jelzés arra, hogy az alkotók mit gondolnak. Ezek hiányában nehéz valamerre elindulni. .. vagy netán nem is érdemes... — ti — Beszélgetés Adorján Zoltán salakmotoros világbajnoki döntőssel szült gazdasági szakember, jószerivel még felkészült (képesített) népművelő sem dolgozott a művelődési ház élén. A felügyeleti szervekre, a tanácsokra várt tehát, hogy a kezdeti lépéseket egyengessék. A népművelő tervez, a tanács végez? Lényegében néhány helyen ma is ez a helyzet. Minden év vége felé költségvetési tervet készítenek a művelődési házak vezetői, melyeket a helyi tanács hagy jóvá. De tudnak-e költségvetési tervet összeállítani a kis települések csak részben főhivatású népművelői? És ha tudnak is, néhol fel sem merül, hogy alaposabban megbeszéljék a tennivalókat és a lehetőségeket a tanácsok és a művelődési házak vezetői. Vajon miféle önállóság várható el attól a népművelőtől, akinek kevés beleszólása van az általa vezetett intézmény gazdálkodásába? Pedig az érdekeltségi rendszer ismeretében a népművelőnek sokoldalúan kellene mérlegelnie, hogy az adott környezetben a meghatározott és választott célokat milyen módon tudja megvalósítani. Azaz, hogy egy bizonyos közművelődési feladatot a különböző tevékenységi formákban hogyan célszerű, hogyan lehetséges teljesíteni. Az utasítás a felügyeleti szerv számára azt írja elő, hogy segítsen az éves költségvetés és a munkaterv előkészítésében, valamint hogy értékelje a teljesítést. Sorozatunk település intézményeinek gyakorlatába, eredményeibe próbálunk bepillantani. (Bendó János) (Következik: Közös kalapból) Felhívás Ifjúsági-díjra Az Állami Ifjúsági Bizottság minden esztendőben Ifjúsági-díjat adományoz azoknak, akik tevékenységükkel jelentősen hozzájárulnak az ifjúságpolitikai feladatok megvalósításához. A javaslatokat 1986. január 15-ig lehet eljuttatni az Állami Ifjúsági Bizottság titkárságára. (1357 Budapest. Pf. 2 ). A Forma I lázában ég a magyar! A lapokban rendre jelennek meg a tudósítások a pályaépítésről, egy héttel ezelőtt versenyautó kiállítást rendeztek a Budapest Sportcsarnokban, ahová „befurakodtak” a motorok is; persze korántsem ők voltak a sztárok, az alagsorban kaptak helyet. Igaz, a nagyszínpadra fölléphetett a hazai autó- motorsport egyetlen világ- bajnoki döntőse, a salakmotorozó Adorján Zoltán is. A napokban töltötte be 24. életévét, s ez az év a világbajnoki döntős szereplést hozta meg számára. — Hány versenyen indultál 1985-ben? — Pontosan nem számoltam, körülbelül 35-ön. — Sok ez vagy kevés? — Nagyon kevés, hiszen ebből a 35-ből az év elején. Ivan Mauger ausztráliai versenysorozatán már lement tíz. A speedway hazájában, Angliában egy hónap alatt csaknem kétszer ennyi versenyt rendeznek. — Az idei évadból bizonyára az Európa-döntő a legemlékezetesebb, ahol az egyéni világbajnoki döntőn való indulás jogát sikerült kiharcolni. Vagy talán még ennél is szívesebben emlékszel a világ legjobbjaival való találkozásra? — Nem, nekem a küzde- lemsorozat debreceni összecsapása a legemlékezetesebb, mert otthon, hazai pályán, a magyar nézők előtt nyertem. A legnehezebb kétségtelenül az Európa-döntő volt. Brad- fordra, a világbajnoki döntőre nem szívesen emlékszem. többet vártam magamtól. — A világ 14. legjobb sa- lakmotorosának lenni, az sem kutya! A magyarok közül legalábbis még senkinek sem sikerült ennél jobb eredményt elérni. Am ha többet vártál, mi akadályozott az előkelőbb helyezés kiharcolásában? — Nem volt elég erős a motorom. Pedig a Jawa gyárban sokat — talán túlságosan is sokat — kísérleteztek vele. A világbajnok. Giundersen GM-je vagy 12 lóerővel jobb. — Az autóversenyzők — különösen a „Forma I cirkusz” menői — óriási pénzekre tesznek szert a különböző sportszergyártó és más cégek reklámjaiból Egyáltalán, sportágaik 16 támasza, életben tartója a reklám. A salakosok is szívesen dekorálják motorjukat, bőrruhájukat különféle feliratokkal. Ha jól meggondoljuk, ez is reklám! Exkluzív interjú — összesen két reklámot hordok. Az egyik a Corner. Egy olasz úr a nyár elején megkérdezte tőlem, hogy ha varr egy bőrruhát az Euró- pa-döntőre fölveszem-e. Természetesen igent mondtam. Ügy látszik, neki megérte. Biztosan bízik benne, hogy nem fogom a nevét rosszul reklámozni. A másik feliratom a Pirelli, amivel azt a vágyam próbálom kifejezni, hogy mindig ilyen gumival szeretnék motorozni. De visszatérve a reklámra: óriási pénzeket hagyunk veszni! Hazai cégek, tiszántúliak, debreceniek is áldoznának arra, hogy termékeiket reklámozzuk Európában. — Mi az akadálya? — Okosabb menedzselés kellene. Mi nem menedzserek, hanem versenyzők vagyunk, szóval más a dolgunk. Annyit tehetünk, hogy összehozzuk a vállalatvezető és az egyesületi főnök találkozóját, amire már volt példa. Aztán annyiban is maradt a dolog. — Híres vagy róla, hogy szeretsz a közönségnek motorozni. Ha meglátják a nevedet a plakáton, mondják, lesz egykerekezés. — Igen, szeretem a közönséget. Az a véleményem, hogy az embereknek többet kellene nyújtani egy másfél-két óra alatt lezavart versenynél. Nyugaton egy- egy verseny valóságos népünnepély, jó félnapos, majdnem egésznapos il&tnivaló- val. zenekarral, sárkányrepülőkkel, autó- és motoros bemutatókkal. Sokkal többen kijönnének a pályákra a többféle látványosság kedvéért. Mondjam, hogy az egyesületek nyilván többet kérhetnének a jegyért, de állítom, szívesen meg is fizetnék az emberek. — Csakhogy mostanában még a versenyek színvonalára is sokan panaszkodnak. — Igazuk van. A nemzetközinek tmeghindetiatt rver- senyekre nagyobb neveket kellene hívni. Ott van például az augusztus 20-i versenysorozat, vagy a Miskolc Grand Prix, ami a mesterek, a bajnokok tornája kellene, hogy legyen. — A Maavar Ifjúságban most fejeződött be egy terjedelmes cikksorozat a doppingról. A motorozás — bár ezt kevesen tudják — igen kemény fizikai igénybevétellel jár. Használnák-e erősítő szert a motorosok? — Ha valaki a doppingnak érzi szükségét, soha nem lesz igazán jó versenyző.. A kondíciót talán javítják a tabletták, de észt nem adnak. Itt pedig másfél perc egy futam, a döntési időt az igazán jó teljesítményt nem lehet doppingszerrel befolyásolni. Egri Sándor KÉZMŰVESEK, KISMESTEREK A báránykésesek műhelyében Éppen piaci napon léptünk be Jászberényben, a Válik- féle késes-köszörűs boltocskába. Túlzás volna azt állítani, hogy a kuncsaftok egymásnak adták a kilincset, ám aki bejött a műhelybe, jó ismerősként köszöntötte idősebb és ifjabb Válik Lászlót — s adott is munkát bőven. A finom manikűr-készletek köröm és bőrvágó ollócskái, a téli disznóölésekhez való szúró-, csontozó-, darabolókések sora került elő a szatyrokból, táskákból, retikülök- ből, sőt egy tanácstalan ifjú ember — Lőrinekátáról — előhúzott sörénye javát megette egy lónyíró ollót, azt kérdezvén, hogy a mester ki tudná-e élezni az öreg szerszámot. Persze, hogy megélezte ifjabb Válik László — igaz ugyan, hogy legalább harminc másodpercig töprengett, melyik korongot lesz a legcélszerűbb megforgatni. Ha valaki kíváncsi a késes-köszörűs szakma néprajzi vonatkozásaira és felüti a rendkívül alapos Magyar néprajzi lexikont, a szája is tátvamarad, mert azt tudja meg, hogy a szakma múltja, története nincs feldolgozva. (A honismereti pályázatokra készülőknek tehát bízvást ajánlható a Válik-di- nasztia története). — Már a dédapám is késes volt Kecskeméten — mondja ifjabb Válik László, aki harminc esztendőt dolgozott herényi ipari üzemekben (felsőfokú végzettséggel), s két esztendővel ezelőtt tért vissza a családi szakmához — No. nem újoncként, hiszen tanulmányaim során ebből tettem le először a vizsgát — 16 éves koromban. Jószerével a műhelyben nőttem fel — igyekeztem megtanulni mindent, amit az édesapám, a nagyapám tudott. Föntebb csak a köszörűs — munkára utaltunk. Pedig a szakma ismeretanyagának a döntő többségét a késes műveletek tudása képezi. A legegyszerűbb Válik-bicská- hoz is 176 féle műveletet kell elvégezni — a penge- kovácsolástól, a szaru- és rézműves munkákon át, az utolsó polírozó simításokig. Tény, hogy a „végeredmény” — önmagáért beszél; a Jászság sok településén idős emberek állítják, hogy a Válik-féle késekkel a disznók hang nélkül mennek a másvilágra, az egy- pengés, finom formakultúráról tanúskodó bicskákkal pedig másképp esik a ke- nyénszelés, mint gyári készítésű társaikkal. A „papa”, idősebb Válik László, még a háború előtt . gondoskodott, körülbelül az ezredfordulóig elegendői pengeacélról, A 75 éves „papa” — betegen is — mindennap be-benéz a műhelybe, tenyerébe vesz néhány öreg szerszámot, amelyek a marok fogásától szinte ön- ma guktól, ördögi ügyességgel látnak munkához V. J. Idősebb Válik László munkában Fotó: T.K.L. A nagypapa munkáit kitfintetó mllleneumi dokumentum h
