Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

1985. DECEMBER 31 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Önnek milyen éve volt? Haldoklik az esztendő: még néhány óra, és az idei kalendáriumok, naptárak végleg a polcok, az asztalfiókok mélyére, esetleg a szemetesvödrökbe kerülnek. Ki­olykor bá­natot hozott az elmúlt 365 nap. Megyénk különböző foglalkozású, életkorú lakóitól arra keressük a válaszokat: vajon emlé­keikben hogyan él tovább az elmúlt ti­zenkét hónap, milyen évnek számit 1985? Rangot a magánépftkezóanek flz év lakóháza — a lakóházak éve A Szolnok Szegfű utca 9 számú ház nek jót, örömet, kinek Se eperfát, se vizsgabiztost... Kirply Ferenc, a BHG kunhegyes! gyárának mű­szerész szakmunkása: — Nekem az esztendő af­féle se jó se rossz nem volt, hiszen részben mást vártam tőle. Például azt, hogy mivel már 21 éves múltam, megér­kezik a katonai behívóm. Annál is inkább, mivel egy­kori osztálytársaim, cimbo­ráim egy része már le is szerelt, miközben rám, az „öregre” még sor sem ke­rült. De hát azt mondják, nincsen olyan baj, amelyik­hez valamilyen formában ne társulna öröm is. Udva­rolok egy helyes kislánynak, és ha már a seregnek nem kellettem, úgy tűnik, neki igen. Elhatároztuk, hogy összeházasodunk a nyáron. Ha időközben mégis megér­kezne az a kis levél, most már megpróbálok halasztást kérni. Kinéztünk egy csen­des helyen fekvő olcsó há­zat, amelyiket szeretnénk otthonunkká alakítani, ösz- szességében azért még egy dátum inkább kellemessé változtatja az évet: ez pedig június 22. Ekkor sikeresen levizsgáztam A és B kategó­riájú gépjármű vezetésből. Mégpedig első nekifutásra, és korábban hiába húztak a srácok: se eperfát. se vizs­gabiztost, de még egy sün­disznót se ütöttem el. Kiss Gyuláné, a Kisúj­szállási Faipari Vállalat szb-titkára: — Társadalmi munkában végzem ezt a megbízást, és az idén is többször elhatá­roztam: elég volt a koflika­sokból, az ütközésekből, le­mondok. Hogy mégis ma­radtam, annak az az oka. hogy egyetlen kivétellel mindenki rám szavazott a választáson. Ha a munkahe­lyemet nékem; kívánoml mind a kétszáztizenkilenc dolgozónak: sose legyen rosszabb évünk. Ha meglesz az év végi tizmillió forint nyereségünk — és erre min­den reményünk megvan — ez az öt százalék bérfejlesz­tés helyett kilencet jelent. Igaz, ehhez dolgozni is kel­lett, és majd kell is még: nem is keveset. Az is a jó oldal számláját erősíti, hogy a berekfürdői üdülőnkben az idén öt nagycsaládos dol­gozónk nyaralhatott ingyen a gyermekével. Ezt a kezde­ményezést jövőre is szeret­nénk folytatni. A magán­életünket szemcsére elke­rülték a nagyobb bajok: mindketten keményen dol­goztunk mindenért, amit itt lát a házban. Derű és árnyék vegyesen Kiss István 59 éves csa­tornaőr, akivel a tiszaderzsl határban levő tanyáján be­szélgettünk. — Tévedés ne essék, ez a gyönyörű, isten háta mögöt­ti tanya — ahová 34 éve köl­töztünk az asszonnyal — nem a mienk, szolgálati la­kás. Igaz, a jövő esztendő lesz az utolsó, amit itt töl­tünk. A feleségem háztar­tásbeli, és ötezer forint kö­rül kerül havonta az asz­talra. A két fiunk már kire­pült. családot alapított: az egyik Derzsen, a másik Kecskeméten lakik. Az idén akad derű is, meg ámvék- is, vegyesen, akár az időjá­rásban. A szőlőnk nem tetszhetett a jégnek, mert alaposan elverték a babnyi, galambtoiásnyi szemek a tőkéket de még a ház körül is derekasan kicsiokézték a kukorica levelét. Igaz. ha­szon is volt. hiszen a két tehén havi tejhozama nésv. négy és félezer forintot je­lentett. meg a két borjút is sikerült eladnom 17 ezerért. Hogy jó órában valljam meg, én 59 (éves lékemre nem voltam táppénzen, és ami nem 'utolsó: ehetttem, ihattam ’85-ben is mindent, ami jólesett. Már a villany­drót is a tanyáig ér, így vettünk egy kis televíziót, és az anyjukom alig várja, hogy végre jó műsor kez­dődjék, így végre más hang is hallatsszon a szobában, mint a miénk, mert bizony a legközelebbi szomszéd sem kevesebb, mint két és fél kilométerre lakik tőlünk. Csaknem mindent elértem Gál Zoltán, jászladányi növénytermesztési brigádve­zető: — Ebben az évben rögtön az aratást követően megtisz­telő feladatot kaptam: ideig­lenesen engem bíztak meg a termelőszövetkezet nehéz­géptelepének az irányításá­val. Hirtelen a nyakamba szakadt a felelősség, amelyet azzal érzékeltethetek legin­kább, hogy míg brigádveze­tőként tizennégy munkatár­samat kell irányítani, addig kerületvezetőként negyven­hatot. A „nehézgépeseknél” voltaképpen aratás után kezdődik az igazi hajtás, hi­szen indul a vetés és más talajmunka. Bevallom, a fe­leségem nem örült túlságo­san a többletfeladataimnak, hiszen kora reggel elköszön­tem tőle és a kislányomtól, aztán csak késő este talál­kozhattam velük. Jövőre le­jár a megbízatásom, ugyan­is jött hozzánk egv fiatal diplomás, aki átveszi a ke­rület vezetését, és én ismét egyszerű brigádvezető le­szek. Gondolom, az elmon­dottakból is kiderült már, hogy meglehetősen mozgal­mas évem volt. Nyilvánvaló, hogy a feladataimat képte­len lennék teljesíteni a ki­egyensúlyozott családi hát­tér nélkül, amelyet a felesé­gem teremt meg. Szép csa­ládi házban lakunk, kényel­mes körülmények között. Azt hiszem, csaknem min­dent elértem, amit a ma­gamfajta huszonnyolc éves ember elérhet. Kisbódi Imréné jászberé­nyi hírlapárus: — Rendkívül forgalmas helyen, a Lehel Vezér Gim­názium mellett áll a pavilo­nom, a nyitástól a zárásig nem sok időm van merenge­ni azon, milyen is volt ne­kem az 1985-Ö«: év. De ha már rákérdezett, meg kell mondanom, akadt azt éle­temben örömtelibb időszak is. Az idén a magánéletem­ben zűrök keletkeztek, most folyik a válóperem. Egyelő­re fogalmam sincs, mi lesz ezután. Van egy fiam és egv lányom, ők jelentik ,3 leg­nagyobb örömet számomra. A munkám? Két évvel ez­előtt kezdtem el a hírlap- árusítást és megkedveltem. Jó tudni, hogy vannak törzs­vevőim, akik régi ismerős­ként köszöntenek, nemcsak amikor a kis ablak mögött ülök. hanem az utcán is. ha találkozunk. Egyébként 1985-ben nagyjából a múlt évihez hasonló forgalmat bonyolítottam le a pavilon­ban, vagyis mindent össze­gezve semmi különös nem történt velem, leszámítva persze a magánéletem zök­kenőjét. Abban bízom, hoav a jövő esztendőt boldogab­ban tölthetem el. TŰI a hullámvölgyön Hajós Ferenc orszáeCTvíí- lési kéoviselő. a Törökszent­miklósi Baromfifeldolgozó Vállalat igazgatója: — Nekem ..bolond” évem volt. Mit tagadjam no, tény­leg az volt. De finomítsuk úgy, hogy sok eseménvt. fordu­latot hozott. Akadt köztük olyan is. amit szívesen elfe­lejtenék. Ma is borsózik a hátam, ha arra a március 12-i napra gondolok. A gép­ház próbaüzemelése közben tűz ütött ki, egy szerelő vál­lalat dolgozója okozta. Lá­tott már 8 méter magas lán­gokat? Addig én sem. A közepén meg két hegesztő­palack. Gondolhatja, bárme­lyik pillanatban levegőbe röpülhettünk volna. Akadt köztiszteletben álló dolgo­zónk, aki a közeibe se jött. És volt nem egy, nem kettő, aki meg kérte, hogy locsol­juk le a ruháját, ő bemegy a tűzbe. Féltem? Persze, hogy féltem, mindenki félt! De az alatt a két perc alatt, amíg rohantam lefelé, átvil­lant az agyamon: ég az üzem? Igen, ég. De akkor is én vagyok az igazgató. A kapuból nem kiabálhatok, hogy emberek, gyerünk ol­tani. Na, evezzünk békésebb vizekre! Az elmúlt tízegynéhány évben a magaslatokat is meghódította, de a mély­pontokat is megjárta válla­latunk. Annak örülök, hogy a dolgozók nagyon becsüle­tes, nagyon következetes összefogásával a mélyponton túljutottunk. A hullám­völgyben a kényszer, a szük­ség összekovácsolta a kol­lektívát. Megyei viszonylat­ban nem, itt Miklóson nagy- vállalatnak számítunk, több mint ezer dolgozónkkal. Közülük hétszázan törzseár- datagok. Máius óta vállalati tanács irányít. Most az a dilemmánk, hogy tartalom­mal töltsük meg ezt a veze­tési formát. A vállalati ta­nácsban a munkás képvise­lőket is „helyzetbe kell hoz­ni”, hoav értsék az össze­függéseket, hiszen ez elen­gedhetetlenül szükséges a véleménynyilvánításhoz. Az idén családi házat épí­tettünk. Ez a házépítés ugyancsak alaposan formál­ta a szemléletemet, saját bőrö­mön éreztem a mai magyar­országi házépítők összes gondját, baját. Rájöttem, hogy a munkahelynek nem­csak az anyagi támogatása — a vállalati kölcsön — számít, de minden eszköz­zel. szerszámmal, segíteni kell az építőknek. Mert más­hoz kihez forduljon? Nem adom fel Budavári Éva, a Szolnoki MÁV MTE aerelvhaiítója: — 1967 óta. amikor elő­ször indultam versenyen, ez volt a legsikeresebb évem. Örömöm októberben lett tel­jes, akkor költözhettem be jelenlegi garzonlakásomha. Eddig Abonyból iártam át a Járműiavítóba. ahol utókal­kulátorként dolgozom. Egv sportoló győzelmét hajlamo­sak vagyunk eevéni siker­ként elkönyvelni, de én tudom, hoav 18 év kitartó munkája mellett nagyon sok ember jóindulatú segítsége is hozzáiárult a kiemelkedő szerepléshez. Mindenek­előtt Majercsik Lászlót em­líteném, aki az első nerctől irányítja a felkészülésemet. Sok biztató szót kanok kol­légáimtól is. s a vállalat '« mindent megtesz, hogv mi­nél jobb eredményeket ér­hessek el. Sajnos nemrég az egyik edzésen megsérül­tem. Jobb lábfejem szalag­szakadása kényszerít ..pihe­nésre”. Sokan segítenek most is. Versenyzőtársaim hordanak kocsival, mert az edzést a gipszpakolás el­lenére sem hagytam abba. csak csökkentettem. Nem ta­gadom. jólesik a népszerű­ség néhány aoró, de nagyon kedves megnyilvánulása Komolyabban csak február­ban kezdhetek el dolgozni. Szeretném megvédeni a baj­noki címem, célom a 60 mé­ter feletti eredmény. Sérülé­sem — néhány kétkedő sze­rint — veszélyezteti sportpá­lyafutásomat. Elsősorban nekik üzenem: nem adom fel! DSzM—BJ—E—SzGy— Van, aki talán túlzó meg­tiszteltetésnek tekinti, hogy a művészetek közé emelik az építészetet — különösen az elmúlt évtizedekben produ­kált alkotásai alapján —, de a helye mégis ott van. Leg­inkább az „egyenruhába bújtatott” lakótelepeket, a városok és a falvak eltor­zult képeit kérik számon az építészektől a laikusok és hozzáértők egyaránt. Az építményeket, tereket látja, használja mindenki, akarat­lanul is minősíti kellemes vagy kellemetlen közérzeté­vel. Lélektelen skatulyák jel­zik a városok mai építésze­tét, a faluról pedig sokáig megfeledkezett a szakma. Házgyárak ontották a majd­nem kész lakásokat, és a tervező legfeljebb a lehetsé­ges változatokkal kombinál­hatott. Igaz, felépült másfél millió lakás, és az előbbiek­kel összevetve ez óriási eredmény. A 70-es évektől pedig az állami lakásépítés fokozatos háttérbe szorulásával meg­nőtt a magánlakás-építés sze­repe. Ma már a lakások négyötöde ilyen formában készül. Az egyhangúságot felválthatja a sokszínűség, nem lehetetlen a sajátos igé­nyek kielégítése, és ha a ter­vezők felnőnek a feladatok­hoz, akkor valóban lakható otthonok nőnek ki a föld­ből. Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium a ma­gánlakás-építés rangjának, szakmai elismerésének növe­lése érdekében két évvel ez­előtt meghirdette „Az év la­kóháza” pályázatot. Első alkalommal az országban 250 pályázatot érté­keltek, a legjob­bak között Szol­nok megyei terve­ző munkája is sze repelt. Nagy Ist­ván, a Szolnok Megyei Tanács Tervező-Beru­házó Vállalat dolgozója a mun­kája mellett las­san 20 éve folytat magántervezői te­vékenységet. Az építészmérnöki diplomát nem sze­rezte meg, de épí­tésztechnikus­ként a megye leg­jobbjai között emlegetik. Két éve a megyei pályázat első két díját az iltala tervezett la­kóház nyerte. A bíráló bizottság így indokolta Skrób Béla és Fü- löp István Szol­nok, Szegfű utca 9 számú kétlakásos családi házát: „Az épület értéke, hogy jól szer­vezett alaprajzával, kedvefeő térkapcsolatával, szerény, de ízléses megjelenésével a gazdaságosan megvalósítható lakóházak egyik mintája le­het”. — Soha nem törekedtem különleges megoldásokra, erőltetetten egyedi megjele­nésre. A funkció, a szerkezet, az esztétikum terén rend le­gyen az épületben, számom­ra ez a legfontosabb. A ter­vezés során is erről győzkö­döm legtöbbet a megrende­lőimet, mert nem lehet „büntetlenül” kiragadni az egyiket a többi rovására. Tavaly a 19 beérkezett pá­lyázat közül a Csák Józséf, jászberényi építész üzem­mérnök által tervezett lakó­házat ítélte legjobbnak a bizottság. Baranyi József, Jászberény, Álmos utca 9 számú tetőtér-beépítéses há­za kiemelkedik a szomszé­dos régi, ütött-kopott pa­rasztházak közül, nemcsak méreteivel, hanem fehér fal­és sötétbarna falfelületeivel, egész megjelenésével. Bár a kiírás a környezettel való szerves kapcsolatot is szá­mon kéri, ebben az esetben az épület érdekében eltekin­tettek ettől. Részlet a bírá­latból: „A lakóház kulturált megjelenésű, részleteiben is átgondolt építmény. A lakás fűtése és világítása modern, újszerű. A nappali és étkező­konyha összenyitása, vala­mint a galéria kialakítása mértéktartó, kellemes... Csák József 1971-ben kap­csolódott be a magánterve­zésbe, azóta sokat változott az építtetők ízlése, igénye. Az egyszerű tömegű épületek helyett ma jobban kedvelik a mozgalmas felületeket, az anyagok is nemesedtek (erre a választék is lehetőséget ad). — Egyre több olyan meg­rendelőm van, aki az alap­vető igények tisztázása után rámbízza a tervezést, és nem ragaszkodik az odaha­za kockás papíron „kiszer­kesztett” családi fészekhez. Két-három vázlat után ki­alakul az előírásoknak meg­felelő, az építtetőnek és ne­kem is tetsző elképzelés. A Szolnok Megyei Tanács VB építési és vízügyi osztá­lya az elmúlt hetekben is­mét meghirdette „Az év la­kóháza—1985” pályázatot, melyre az 1981 óta elkészült hagyományos és csoportos­korszerű családi házak, tár­sasházak, lakóépület-bővíté­sek, korszerűsítések küldhe­tők be. A helyszínrajzokkal, hőtechnikai számítással, fényképekkel kiegészített műszaki terveket 1986 már­cius 15-ig kell az osztályra benyújtani. A szakemberek­ből álló, kilenctagú bizottság értékelése alapján májusban lesz a díjkiosztás. Az első díj 25, a második, 12, a har­madik 8 ezer forint, illetve emlékplakett, oklevél. A bí­ráló bizottság a teljesen kész épülettől egyszerű, tiszta alaprajzi elrendezést, hasz­nálhatóságot, gazdaságos, nem hivalkodó építészeti megoldást, igényes, terv sze­rinti kivitelezést követel meg, mérlegeli a kerttel kialakí­tott kapcsolatot, a környezet­és sötétbarna fafelületeivel, kedést. — Azt szeretnénk, ha a legjobb tervek, legszebb épü­letek érkeznének be a me­gyéből — mondja Kis Sán­dor osztályvezető-helyettes a megyei pályázat egyik szer­vezője. — A bizottság egy­behangzó véleménye szerint eddig távol maradtak az igazán jó, példamutató la­kóházak. A fődíjat ezért nem is osztottuk ki. A beér­kezett pályázatokban voltak dicsérendő megoldások, de csak néhány emelkedett a középszerűség fölé. Ezért most a tanácsok építésügyi dolgozóit is bevontuk, érde­keltté tettük az alkalmas épületek felkutatásában. Egyébként a pályázat neve is mutatja, hogy a lakóház kapja a díjat, tehát a tervező, építtető, kivitelező közös munkája méretik meg a versenyben. Az első két he­lyezett pedig országos pályá­zaton is szerepel. Mészáros János megyei fő­építész a megye mintegy száz magántervezőjétől a ti­pikusan alföldi építészeti ha­gyományok őrzését, tovább­vitelét várja. Mint mondja, ebben a tervezőnek csak ritkán partnere az építtető, akitől a megrendelés és a fizetség függ, és a hatóságok sem állnak mindig a helyzet magaslatán. Így sokszor csak a véletlen produkál harmó- nikus, tömegében megegyező, részleteiben gazdag új utca­képet. A Magántervezési Szakér­tő Bizottsághoz (MSZB) éven­ként 1200—1300 terv érkezik bírálatra. Az elnök, Hain- fahrt Márton szerint jobbára alacsony színvonalú, igényte­len tervek felett kell ítéletet mlondaniuki, és természete­sen ezek adják a pályázat alapját is. Nincs még rang­ja a magántervezésnek, mert az építészek alkotói igényét a családi ház terve­zése ezidáig nem elégítette ki, legfeljebb pénzszerzés, rutinmunka volt számukra. A minisztériumi kezdemé­nyezés mindenképpen meg­indított egy folyamatot, mert az állami építések szak­mai, társadalmi elismerése mellett a magánépítkezést is kiemelte a feledésből. Szol­nok megyében is nagy volt az érdeklődés a tervező vál­lalat aulájában kiállított pá­lyaművek és a díjazott épü­letek iránt. Az általános építészeti kultúra ettől ugyan még nem emelkedik roham­léptekkel, de a jól példa bi­zonyára nem marad hatásta­lan. Lukácsi Pál Jászberényben az Almos ntca 9 szám alatt álló díjnyertes családi ház belső része

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom