Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. DECEMBER 24. Az „utolsó” Sebestyén Ha van utolsó, akkor elsőnek is lenni kellett, — de csak anyira futotta erőnkből, hogy megtudjuk a híres, neves Sebestyén színész dinasztia alapítóját közvetlenül a lóvasút megszűnése után naponta 10 óra hosszat rázták a pesti villamosok. A legendás Sebestyének — Géza, Mihály. Jenő és Dezső — édesapja, Sebestyén Éva dédapja — ugyanis villamoskalauz volt. __ Évekig azt mondogattam — Mihály bátyám 1977- ben bekövetkezett halála után —, hogy én vagyok az „utolsó” Sebestyén —_ mosolyog bele az öltözőasztal fölötti tükörbe Sebestyén Éva, a Szolnoki Szigligeti Színház tagja — de legújabban hallom, hogy az öcsém kisfia, M dklóska szintén a deszkák felé kacsingat. Nagyon remélem, hogy színész lesz, s azt is, hogy nem ő lesz az utolsó Sebestyén ... Honnan és mikor indult — képletesen — az ekhós szekér a Sebestyén dinasztiával? Sebestyén Géza a századfordulón vidéki színházaknál játszott — kitűnő Metternich volt a Sasfiókban, nagyszerű Karenin a Karenina Annában — majd 1909—1914. között a Magyar Színház tagja. Egy évvel később a budai — temesvári társulat igazgatója, majd 1930-tól a miskolci társulat igazgatását vette át. Amikor véglegesen megtelepedett a fővárosban, átalakította a fából készült budai színkört. Sebestyén Éva: — Géza bátyám színházának utolsó, éveiről van egy felejthetetlen emlékem. Egészen kislány voltam, amikor egy nagysikerű operett szünetében Bársony Rózsi és Fejes Teri fel akartak vinni a színpadra, hogy bemutassanak a közönségnek. Anyám lebeszélte őket, ő szorongott a színpadtól, nem szerette. Pedig anyai ágon „dali” színészek voltak őseim. A családból került ki a társulat primadonnája, szubrettje, buffója, mindenki. Nagyanyám volt később a súgó és a pénztáros. Csak bonvivánt kellett szerződtetni, különben minden szerepre „telt” a családból. Sebestyén Mihályt, a művészvilág Miska bácsiját még a krónikásnak is volt szerencséje ismerni. Honnan is jöttél, kérdezte tőlem. Szolnokról, mondtam. ,,Na, végre! Itt valami eredetit is mondhatok a réveden, mert az az igazság, mindenhol olyan sikerem volt az én színészeimnek, hogy amikor erre emlékezem, netán már azt mondhatják a maiak: ejnye, de nagyokat lódít ez a vén bohóc! Nem, barátom, nem lódítok: Szolnokon a legkitűnőbb társulatommal úgy megbuktam, hogy két előadás után csomagoltunk . ..” A legendás színházigazgató 1951—1963. között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt. A harmadik Sebestyén — a szolnoki színésznő nagyapja, Sebestyén Jenő a legzajosabb sikereit Kolozsvárott aratta. Táncoskomikus volt, messzi földön híres bohém, fejezeteket lehetne írni korabeli polgárpukkasz- tásairól. — Apám, akit a szakma Süki becenéven ismert, a Vígszínházban, majd a Tháliában volt ügyelő. Tulajdonképpen ő sem akarta, hogy színész legyek, tanuljak inkább valami mesterséget, mindig ezt mondta. Bele is fogtam ebbe is, abba is, de semmi manuális beszédtéma a Bábi volt, a részeges öregasszony, a kofa ... • — Mondja csak; — nevet Sebestyén Éva. — Valóban így volt. végzetesen jól sikerült ez a figura, s rögtön „beskatulyáztak”, de azért egyszer-kétszer sikerült az öltözőmben hagyni a vén banyák maszkját. — Így például 1959. január 28-án is, amikor Hans Pfeiffer Lampionok ünnepe című színművének Yukinak tapsolhattunk. Nem tudom akkor Sebestyén Éva észre- vette-e, annyi év után emlékszik-e még rá: milyen késve „jött be” a taps, milyen sokára csattant össze az első tenyér! A legigazabb színházi siker biztos jele ez... Akkor arról beszélt szünetben a közönség: itt a leendő nagy magyar tragika. — Nem lettem azzá. Talán a hűségem miatt nem, talán azért, mert nem volt szerencsém. A Yuki — számomra is felejthetetlen — eljátszása után olyan erős, drámai tehetségek — Győri Ilona. Andaházi Margit, Hegedűs Agnes, Örkény Éva, majd később Bodnár Erika, Csomós Mari és mások kerültek a társulathoz, hogy engem a színház vezetése a zenés műfajhoz irányított. Megmondták: „Éva, ott van rád szükség”. — Beletörődött, reményét vesztette? A Tisza-parti színházban százharmincnál több, kisebb-nagyobb szerepet játszott. Mégis, rezignáltnak érzem . . . — Tényként mondtam ... A közönség szeretetét talán maradéktalanul elnyertem, de a szakma alig figyel oda azokra, akiket vígjátékokban, operettekben lát... — A szakma sem tagadta le a sikereit. Néhány éve a Madách Színházban próba nélkül vette át Psota Irén szerepét. O. Wilde Bunbury-jában. Mostanában esténként óriási tapsokat kap a Szabin nők házasságában, nappal Gyarmathy Líviával tv-játékot forgat. — Nem is panaszkodom, nem kenyerem. Csupán visszautalok a beszélgetés elején elhangzott „végzetes” sikerre. Ha akkor az nincs, talán másképpen alakul a pályám. De mondom, már nincs okom a panaszra. Voltak persze nehéz éveim is. Nem tudtam elfogadni azt a színházi álláspontot, hogy a színész csak báb, akivel a rendező azt csinál, amit akar, s a közönség nélküli színházat is káros „.kitalációnak” tartottam. Mit ér a legjobb előadás is, — ha nincs közönség, ha az embereket nem vonzza a színészi szó, a gondolat?! Az 1960-as évek legelején Sebestyén Éva volt az első színésznők egyike, akinek érdeklődése a pódium-művészet felé fordult. — A versmqndás kitölti szinte az egész életemet. De úgy látszik, hogy színiigazgató nagybátyáimtól némi szervezési hajlamot is „örököltem”. Az általános iskolában már 15 éve részese vagyok a rendhagyó irodalomóráknak. 6 esztendeje alakítom, szervezem, vezetem az iskolaszinházat. Nyaranta sem igen hagy nyugodni a kisördög: csak- csak mindig alapítok egy- egy „vándor társulatot”. Tiszai Lajos Madame Flenry. Sir Basil Halász László (Lehár Luxemburg grófja. Bemutató 1973. június 8.) nem ismerték a nagybátyáim. „Ha felmegy a függöny, hiába a protekció! —mondták s igazuk volt. Rózsahegyi Kálmán bácsi színiiskolájába jártam, majd az Ifjúsági Színház 3 éves stúdiójának elvégzése után Hu bay Miklós és Básti Lajos „szentesítették” a diplomámat. 1955-ben Egerbe szerződtem. Úristen, harminc éve. Sebestyén Évát 1957 őszén láttam először színpadon. („Úristen”, már ennek is majd harminc éve!) Nem ismertem személyesen, s talán nem sértés, ha elmondom : Szirmai Mézeskalács című operettjének a szünetében a szenzáció, a legfőbb Yuki, partnere Iványi József (H. Pfeiffer Lampionok lázadása) Somogyváry Rudolffal, Kállai István: Az igazság házhoz jön című drámájában (Bemutató: 1962. február 23.) készségem nem volt — emlékezik Sebestyén Éva. — Ezután került főiskolára? — Nem, nem kerültem. Amikor jelentkeztem, az volt a hivatalos álláspont, hogy „színészgyerek egy se...” Protekció a mi családunkban? Ezt a fogalmat Jelenet a Vakvilágban cfmfi, most kf szülő tévéfilmből A ndrás-naptól vízkeresztig Hej, regiilejtem, regiilejtem Ki ne emlékeznék szívesen a felejthetetlen Hattyúdalra? Modern lakótelep szélén állt a roskatag, halálra ítélt ház, a Villa Neg- ra — a vagány Tamburás és cimborái faluszélét idéző hajléka. Úgy éltek itt, mint a múlt maradéka. Karácsony havában betlehemesnek öltözve — Heródes és De ma sem múlt el az iránta érzett érdeklődés és nosztalgia. Ezért van az, hogy az utóbbi időben egyre gyakrabban gondolunk az eltünedezőben lévő paraszti múltra. A lakásokat mázas köcsögök, rusztikus hímzések, gyapjú szőttesek díszítik, a fiatalok táncházakba járnak. Megőrzésre, újrafelhasználásra alkalmas értékek bukkannak fel a népi kultúra minden területéről. Vonatkozik ez a táplálkozási szokásokra, a régi természetismeret tapasztalataira, a közösségi élet. a szórakozás formáira is. S ha a városban élő családok december télelő havában, karácsonykor a fenyőfa alá gyűlnek köszönteni egymást; vagy kalákában disznóvágásra készülnek, tudniuk kell azt is: évszázadok szokásait eleveníAz igazi ünnep december 24-én a gyertyagyúitásos karácsonyolással kezdődött — nemcsak a családok, az egész falu népe számára. A mai ünnep fényét adó fenyőfa-állítás ritka volt: úri és polgári házakból, német nyelvterületről terjedt el a XIX. században. Szegényebb családoknál élő növényt, örökzöldet vittek be a házba: dióval, pereccel díszítették, földbe állították, hogy sokáig éljen. Az ajándékozás is új szokás. A múlt században is még sokhelyütt újévkor köszöntötték így a rokonok egymást. A vacsora mágikus, babonás szertartás: pénzt hozó bab, lencse; szerelmi jóslásra alkalmas főtt vagy öntött tészta, gyümölcs, só, fokhagyma került a terített asztalra. Alá szénát, szalmát, gabonamagvakat tettek, hogy biztosítsák a termékenységet, s elűzzék a rossz szellemeket. Sokhelyütt — katolikus vidékeken __ böjtöltek szenteste: h alat ettek. Ezek az ételek, fűszerek ma is ott vannak a karácsonyi étrendben: mellettük a kacsa, pulyka, kocsonya, káposzta, a beigli, a foszlós kalács és a rétes. Másnap a rokonok, szomaz angyalok képében — járták végig a kockaházakat, s a jászolban rejtették el, amit szelíden csentek el a civilizált környezetben élő házigazdáktól. Aztán szemétre került a betlehemes játék, elindult a buldózer, s eltűnt a Villa Negra: vele együtt a régi életforma is. tik fel, másképp: a régi falu viselkedést, szokásokat, erkölcsöt irányító szigorú, de védelmet adó, azonos sorsú közösségének hagyományait. Karácsony havában régen is ünnepek sorjáztak. Névnapok: András-nap, Borbála. Az eladó lányok ekkor tették vízbe a Borbálaágat. Ha karácsonyig kivirágzott a cseresznye. barack vagy mandula galy- lyacska: a lány gyors lakodalomra számíthatott. A Miklós és Luca naphoz kötődő népszokásokból már csak a mikulásnapi ajándékozás él igazán falun és városon. Eltűnt a fonó, a kukorica és tollfosztás. A bet- lehemezés is ritka, pedig kedves és vidám szórakozást jelentett gyermeknek, felnőttnek egyaránt. szédok — beszélgetésre, po- harazgatásra — egymáshoz látogatóba mentek. István napi mulatságként regöltek: gyerekek, legények bikának, disznónak öltözve járták a környéket: tréfásan kibeszélve; köcsögdudával, a láncos bot csörgésével nyomatékosítva mindazt, amit a faluban beszéltek; összeboronálták a lányokat és a legényeket. János napjára bort szenteltek, Tamás napján kezdődött a disznótor. Ilyenkor összegyűltek a rokonok, komák, sógorok, szomszédok: közös nehéz munka és vidám évődés folyt egész nap. Kora hajnalban futtatták meg a két rőf hasú hízót — hogy por- hanyós legyen a húsa. A pörzsölés — Isten neki, ha szőrös, majd megeszi a bé- rös! —, bontás után az asz- szonyok és férfiak a böllér irányításával dolgozták fel a télire valót — mindenki a magára kiszabott munkát végezte — az eladó lány a hájas pogácsát sütötte. Vacsoránál csigatésztás tyúklevest. töltött káposztát, pecsenyét, hurkát, kolbászt ettek: pogácsát, rétest. A tálalórigmusok mellett tréfálták meg egymást: a hurka és kolbászbélbe vas vagy fadarabot tettek. Odabenn zene szólt, az ablak alatt hívatlan vendégek lesték: kapnak-e kóstolót. Éjjel 6zé- ledt szét a fáradt sereg; másnapra is maradt a munka: a kisütés és füstölés. A disznó háját eltették, hogy gyógyító írt készítsenek belőle. December 28-án következett az aprószentek — a gyerekek nem épp kíméletes ünnepe, hisz annak emlékére, hogy Heródes a kisdedeket megölette: megvesszőzték őket, a betegségeket mondókákkal ijesztve el tőlük. Köosőgduda, láncos bot Szilveszterkor már a rómaiak is mulatoztak a híres Szatumália-ünnepsége- ken. Később ezen az éjszakán temették el az óesztendőt — gyerekek, legények kolompokkal, csengőkkel járták a falut, hogy ezzel elriasszák lakóiról, a jószágokról a rosszat. Varázslatokkal, mindenféle praktikákkal igyekeztek megtudni, hogy mit hoz az újesztendő. Ezek között a gombócfőzés és az ólomöntés a legismertebb — az eladó lányok jövendőbelijének nevét lehetett megtudni belőle. A karácsonyi ünnepkör vízkeresztkor, január 6-án ért véget. Mint régen, ma is ekkortájt bontják le a fenyőfát, az élő ágat. Valamikor még elindultak a gyerekek háromkirályok képében, hogy kosarakba, zsákokba gyűjtsék össze az adományokat, elhordva a télelő-hó maradékait. De csak a bak jegyének ünnepei értek véget. Következett nemsokára Balázs napja; Gergely-járás, farsang, húsvét, pünkösd, Szentiván... majd András. Miklós és Tamás ismét-örök körforgásban. Most, ma, a városban mi is megéljük ezt a régi körforgást — természetesen másképp. Mindennapjaink, mai ünnepeink talán színtelenebbek, mert könnyebben választjuk az uniformizált megoldást. A terített asztal mellett karácsonykor, vagy az óév búcsúztatásán gondoljunk egy kicsit arra is: hogyan menthetnénk át e népi hagyományok kedves és vidám szokásaiból még többet saját hasznunkra. Bár mai szemmel szűknek látszik a régi falu világa: de kötődést, biztonságérzetet adott a benne élő egész közösség számára. Bálint Judit Borbála-ág, Mikulás Pénzt hozó bab, Ionosé KAMERAKÖZELBEN Karácsonyi sikerfilmek A karácsonyi változatos tévéműsorban három olyan film szerepel, amely évtizedek vagy évek alatt már nagy közönségsikert aratott a mozivásznon, a képernyőn vagy mindkettőn. Mind a hármat neves, kitűnő művészek fémjelzik rendezőként, illetve színészként. Mervyn Le Roy. Oscar- díjas rendező készítette 1940-ben a Waterloo Bridge című filmet, Vivien Leigh és Robert Taylor főszereplésével. Az 1967-ben elhunyt gyönyörű és kitűnő színésznő (Laurence Olivier volt felesége) számos híressé vált alkotásban aratta sikereit, ilyen a most a Filmmúzeumban futó Elfújta a szél, a többször felújított Lady Hamilton, az utolsók közül a Bolondok hajója. Partnere Robert Taylor, a maga idejének egyik legjobb külsejű. legnépszerűbb sztárja, 1969-ben hunyt el. Greta Garbo partnere volt a Ka- méliás hölgyben, és főszereplője a nagy sikerű Oxfordi diáknak. Három bajtársnak. A Waterloo Bridge romantikus-könnyes története már szerepelt televíziónk műsorán. Legközelebb ma 20 óra 35 perckor láthatjuk az 1-es programban. A nagy balhé című színes amerikai bűnügyi film valóságos sztárparádé. Paul Newman, Robert Redfoj>! és Robert Shaw alakítják a főszerepeket a George Roy Hill rendezte izgalmas filmben. amelyet holnap 20 óra 05 perces kezdettel láthatunk ugyancsak az 1-es programban. A nagy balhé fordulatos krimi, amelynek történetéből bármit elmondani játékrontás volna. A harmadik filmcsemege a „brüsszeli tizenkettő” közé sorolt Biciklitolvajok. Talán nem mindenki tudja, mi az a „brüsszeli tizenkettő”. Nos, 1958-ban, a brüsz- szeli világkiállítás alkalmából megszavaztatták a különböző országok képviselőit arról, mely filmeket tartják a legjelentősebbeknek az 1895 és 1955 között készültekből. Az így kialakult lista 12 filmje: Patyomkin páncélos (Eizenstein), Aranyláz (Chaplin), Biciklitolva- jok (de Sica), Jeanne d’Arc (Dreyer), A nagy ábránd (Renoir). Gyilkos arany (Stroheim), Türelmetlenség (Griffith), Az anya (Pudov- kin), Aranypolgár (Welles). Föld (Dovzsenko), Az utolsó ember (Murnau). dr. Cali- gari (Wiene). Azóta eltelt harminc esztendő, úi alkotások születtek, ma bizonyára másféle rangsor állna össze, de az is bizonyos, hogy a brüsszeli tizenkettőből sok szerepelne benne. A Biciklitolvajok amatőr szereplőkkel készült, rendezője Vittorio de Sica, a kitűnő olasz színész-rendező, aki 1974-ben hunyt el. Filmjeinek száma szinte felsó- rolhatatlan, csak két címet villantunk fel emlékeztetőül rendezései közül: Csoda Milánóban, Altona foglyai. A Biciklitolvajokat december 26-án láthatjuk a 2-es programban, 21 óra 35 perces kezdettel.
