Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-21 / 299. szám
10 Szolnok megye múltjából 1985. DECEMBER 21 n balaszentmiklósi gyászeset Nópl keresztes háború e török ellen 1570-ben Crarha ,TharwuU * r'j<in+ o Véli' 4 M SaiÄiiftos S Vuvtc __ dr l mp # v /fß %* .f K>. I Ht'tU *' £ rt .., A törökszentmiklósi palánk ábrázolása, egy a törOk elleni felszabadító háború után készült térképen A török hódoltság időszakában a jobbágyok az elnyomottak, a kiszolgáltatottak nyomorúságos életét élték. A török hódítás, a feudális anarchia, a trónviszály és az állandósult háború nemcsak tetézte a majort építő földesúr növekvő igényei miatt amúgy is megnövekedett terheiket, hanem egyszerre több elnyomó sokféle követelését kellett kielégíteniük. A jobbágy egyénileg mint végvári katona szabadulhatott meg a földesúri terhektől. A hatalmaskodások azonban egész vidékek parasztságát felkelésre késztették. A Tisza-vidék forrongó népében, Debrecen népi plebejus tömegeiben, az egri végváriak körében a törökgyűlölet, a reformáció antifeudális irányainak tanításai a nép hatalmáról és az oszmán birodalom pusztulását jósló próféciák 1569- től új keresztes háborút érleltek. A nyugtalan, utat kereső tömegnek vezetője is akadt. Karácsony György, a fekete ember (homo niger) — ahogyan az egykorúak nevezték a Szilágyságból vagy Nagybánya vidékéről származó parasztot — nem rendelkezett semmi mesterséggel, ta- nultsága sem volt, de erejéről nagy hírek jártak. Azt beszélték róla, hogy ujjaival kettétöri a lópatkót, és nyíllal könnyedén átlyukasztja az ekevasat. A nép úgy hallgatta, mint szabadítóját. A török ellen kell harcba szállniuk — hirdette a fekete ember —, de mivel isten a parasztok mellett harcol, csapatuk fegyver nélkül is megsemmisíti a hatalmas hódító seregét, s megszabadíthatják Magyarországot. Karácsony csapatait vallásos szellemben fogta össze, és nagy fegyelmet tartott emberei között. Vallásos tanai nem a feudális rend megváltoztatását hirdették, hanem a népi reformáció tömegeket mozgósító eszméi voltak. A nagy török elleni támadást Karácsony György 1570-re hirdette meg. Török ellen buzdító beszédei mesz- sze földről vonzották az embereket. Az 1566-os török támadás következtében Debrecen környékére szorult, otthontalanná vált menekült parasztok és nincstelenek mind táborába állottak. Végvári katonák, nemesek is csatlakoztak hozzá. Nemcsak Debrecen céhpolgársága támogatta a mozgalmat, a felkelők közé készült az egri végvár egész őrsége is. A mozgalom azonban elbukott. Karácsony György 600 emberrel megtámadta a balaszentmiklósi (ma Törökszentmiklósi török végvárat. A törökszentmiklósi r. k. plébánia 1831. évi kanonika vizitációja régi történeti feljegyzések alapján a következőket írta a vár építéséről: „Midőn Ahmed és Ali pasák elhatározták volna, hogy az ország szívében fennálló szolnoki és egri várat megtámadják és elfoglalják és a szerencsétlen népet, egészen kiirtsák. Ali pasa mintegy 20 ezernyi seregével Szolnoknak átellenében Ba- la-Szent-Miklós alá, s annak tágas terére húzódván, ottan megállapodott s táborozott, és a város mellett (1552. augusztus 24. — szeptember 2. között) földvárat hányatott, melynek nyoma a r. k. templom és papiak telkein ma is látszik ...” A kétnapi, több mint 100 kilométeres úttól fáradt parasztok néhány órás harc után vereséget szenvedtek. A török közben jelentős csapatokat indított Gyuláról és Temesvárról, mivel Karácsony György újabb támadására számított. Csakhogy a balaszentmiklósi kudarc megingatta a felkelés vezetőjébe vetett feltétlen bizodalmát. Tóth Sándor, Törökszent- miklós helytörténésze szerint a balaszentmiklósi vereségben árulás is közrejátszott. „Karácson táborában az ő tudta nélkül balaszentmiklósi jobbágyok is voltak, akiket a törökök küldtek oda, mint kémeket. Ezek a táborból... megszöktek .. . és Szentmiklóson mindent elmondottak a várparancsnoknak, aki idejében gondoskodott a teendők felől. Szalmát, rozsét hordott a várfalak mellé és Szolnokra is átüzent. A 600 válogatott ember elindult végzetes útjára . . . Május 15-én vagy 16-án érkeztek Szentmiklós látótávolságába. A várparancsnok akkor begyújtatta a szalmát és rozsét. A sereg a felgo- molygó füst látására atyjuk jövendölésére gondolva, még bátrabban közeledett, sietett, majd a felcsapó lángok még jobban lelkesítették a csapatot, s szinte rohanva törtettek előre, mohón lesve: mikor dőlnek le a vár falai? De ugyanakkor a szolnoki bég nevelt fia, Sasvár hadnagy 600 lovas és néhány száz kocsin szállított gyalogos törökkel szintén közeledett Szentmiklóshoz, a várbeliek megsegítésére. Karácson emberei érkeztek hamarabb. Mire ideértek, a rőzsetűz kiégett, füst sem volt és a szerencsétlenek megdöbbenve tapasztalták, hogy a várfalak nem omlanak le, sőt az azokon felállított ágyúkból erősen lövik őket. A várőrség is kirohant, Sasvár is megérkezett, és a támadók mintegy fele pusztult el, másik fele fogságba esett; mások szerint pedig alig néhány hírmondó menekülhetett. Azt azonban mindegyik régi író elismeri, hogy a szerencsétlenek csaknem két óra hosz- szán át tartották magukat és vitézül viselkedtek.” Karácsony megmaradt embereinek azt mondta, hogy a támadás sikertelenségét azok okozták, akik „nem jó hittel” mentek a török ellen. Azonban seregei kedvvesztetten oszladozni kezdtek, sőt szövetségesei is elfordultak tőle, de ő nem adta fel a további harc reményét. Szolnok ellen készült, de előtte seregét meg akarta tisztítani azoktól, akiknek érdekei nem voltak összeegyeztethetők a felkelés céljaival. A fekete ember ugyanis nyíltan a nemesség, a vagyonosok, a birtokosok ellen fordult. Debrecen taná. csa erre megtagadta a parasztok élelmezését. Karácsony György a patrícius főbíró megbüntetésére fegyvereseivel a városba sietett, ott azonban a városi tanács tagjai elfogták, és azonnal végeztek a veszedelmes emberrel. Parasztseregének maradványait a királyi csapatok verték szét. A Karácsony György táborában összegyűlt paraszt- sereg emléke évek múlva is félelemmel töltötte el az uralkodó osztályt. A fekete embert ezért a török bérelt- jének tüntették fel, aki seregét eladta a pogánynak. Ily módon igyekeztek a mozgalom jelentőségét csökkenteni, valódi tartalmát elkendőzni. S. L. MADARAS Egy „eltűnt” avar fejedelmi lelet viszontagságai 1883 decemberében a Pénzügyminisztérium megbízásából az Állami Főfémjelző Hivatal a Magyar Nemzeti Múzeumnak átküldött egy aranyleletet, amelyet csak hónapokkal később, 1884. március 30-án vettek leltárba Az „alaplelet” benaplózását valószínűleg azért halogatták, mivel Lemberger Mór miskolci ékszerésztől — akivel a múzeum azokban az években szoros kapcsolatban állott — olyan értesítést kaptak, hogy a madara- si leletből hozzá is jutottak darabok. Lembergertől a Magyar Nemzeti Múzeum 1884 márciusában és októberében kétszer is vásárolt olyan tárgyakat, amelyek minden kétséget kizáróan a madarasi lelethez tartoztak. Ez a tény egyébként arra is utal, hogy a hatóságoknak csak az aranynak egy részére sikerült idejében rátenni a kezüket. Számos lelet, köztük a kard markolatdíszei, egyik tartófüle, stb. szétszóródott, elkallódott. A madarasi lelet történetét Bóna István professzor vizsgálta meg, ugyanő vizsgálta felül kritikailag az eddigi publikációkat is. „Az történt ugyanis — írja —, hogy a felfelé kanyargó hivatalos vonaltól elfelejtették megtudakolni, melyik Madarasról van szó, a Kunról-e, vagy a Bácsról. Mekkora volt a zavar, mi sem mutatja jobban, mint az a különlegesség, hogy Hampel könyveiben a szövegben Jász—Nagykun- Szolnok megye, tábláin viszont Pest megye szerepel.” A régészeti szakirodalomban a kezdeti, bizonytalankodó, Kun-Madaras után századunkban mint lelőhely Bács- Madaras győzött. A lelőhellyel kapcsolatos kétségeket Bóna professzor oszlatta el. 1978-ban, 95 évvel a lelet megtalálása után, megnézte a Magyar Nemzeti Múzeum irattárában levő eredeti iratokat. Azokban sajnos csak a Madaras megjelölés szerepel, viszont felsorolják annak a hat személynek a nevét, akiktől a hatóságok a leletek egyes darabjait hivatalosan megváltották. Nos ilyen nevű személyek az egykori és a mai bácskai Madarason sohasem éltek. A Szolnok Megyei Levéltárban azonban perdöntő adatot sikerült találni. Az 1925-ben felvett alispáni közigazgatási tájékoztató lapon a következők olvashatóak: „Kunmadaras. Az úgynevezett Üjvári-te- mető északi részén találtak egy lovast, lovával eltemetve, innen kikerült tárgyak a Magyar Nemzeti Múzeumban vannak.” A közel száz éves vita eldőlt. Az aranyos sír a Tiszántúlon került elő. Avar politikai szempontból a lelőhely hallatlanul izgalmas, a kunmadarasi úr nem pityipalkó volt, hanem a Tiszától keletre fekvő területek egyik ura. Bóna István véleménye szerint „a színarany lószerszám Kunágota fölé helyezi a Madarasi urat s ha öve ill. lószerszámának szíjvégei csupán aranyozottak is, kardveretei és nagy- szíjvége színaranyból vannak Az arany tőrvereteket, gyöngyöt, arany foglalatos gránátot és az arany sodronypereceket is mérlegelve a kunmadarasi urat tartom rangosabbnak. Baján (a Kárpát-medencét elfoglaló, 'és ott nomád államot alapító avar fejedelem, a kagán — a szerk.) és dinasztiája idejében a Tiszántúl egyik nagyurának.” A sír i. u. 600 körül került a földbe. 1980-ban, majd 81-ben a szolnoki Damjanich Múzeum támogatásával Bóna professzor hitelesítette az egykori lelőhelyet is. Az ásatás során rábukkantak a mintegy 20X20 m területű, még a múlt században betemetett alkalmi homokbánya gödreire, amely a sír lelőhelye is volt. Megállapították azt is, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum 1893. évi jegyzékeiben szereplő hat családnév ma is él Kunmadarason. A homokbánya körül és a dombháton nem találtak további temetkezéseket. A kunmadarasi fejedelmet tehát magányosan, rejtve temették el, dr. Madaras László Kunmadaras 1883. Leletek a lovassírból. (Hampel Jómét, László Gyula és a MNM naplója nyomán.) Két kiváló fazekasmester Badár Erzsi és Csibi Ferenc Tavasszal kísértük örök nyugalomra Mezőtúron a híres Badár Balázs leányát Erzsit, aki nő létére elsőnek lett fazekasmester az országban, és szeptember 26-án temettük el Csibi Ferencet, a túri mesterek legaktívabb tagját, akit 74-ik évében ért autóbaleset. Mezőtúr fazekasságáról híres, és mesterei közül országos, sőt világhírre tett szert Badár Balázs. Napszámos fia volt, 1855-ben született. Mezőtúron akkoriban fekete edényeket égettek a „korsósok”, a mázzal csak nemrégiben ismerkedtek meg. Badár Balázs eleinte fekete korsót tanult készíteni, mázas edényei pedig olyanok voltak, mint társaié, csak kicsit gondosabbak. De az 1880-as években áttért más jellegű munkára, az úri közönség ízléséhez alkalmazkodva bonyolult formákat, vázákat, hosszú nyakú korsókat készített nagyigényű, gazdag díszítéssel, amelyek különböző világkiállításokon nagy sikert arattak, és Badár Balázs magas kitüntetéseket nyert. Ezentúl méltán mondta „műfaze- kas”-nak magát. Fia ugyancsak fazekas lett, de önállóan dolgozott Erzsi leánya azonban apia mellett maradt, hűségesen követte apja stílusát, szinte megtévesztésig úgy dolgozott, mint ő. A korabeli fényképeken egymás mellett látjuk az öreg Badart és leányát, az ifjú „mestert”. Badár Balázs 1939-ben bekövetkezett halála után Erzsi szeretett apja emlékének szentelte életét és munkásságát. Nemcsak azt a jellegzetes munkastílust folytatta, amit tőle tanult, hanem apja korábbi díszítőmódját is, amit az öreg reszkető kézzel tanított meg neki élete végén. Szép munkái alapján Badár Erzsi elnyerte „A Népművészet Mestere” címet. Házát valóságos Badár-múzeumnak rendezte be, Badár Balázs mellszobrával. fényképeivel, kitüntetéseivel. emlékezetes díjnyertes tárgyaival a róla szóló számtalan újságcikk gyűjteményével. és saját legszebb munkáival is. Erzsi egyedül élt, magányosan. egyedül dolgozott, amíg ereje csak bírta, hittel és bizakodással, és szívesen látta a ház sűrű vendégeit. Annyira népszerű volt, hogy az egyik mezőtúri iskola úttörői Badár Erzsi őrsöt alapítottak. Házát végül a városnak adta el. s ezzel lehetővé tette egy leendő fazekasmúzeum megalakulását Mezőtúron. Csibi Ferenc nem volt Mezőtúr szülötte, a Székelyföldről vetődött ide árva- gyerekként, de teljesen túrivá vált beszédmodorban is, — azonban egyénisége sokat megőrzött a székelyből. Fiatal korában sok mesternél tanult dolgozott, idős korában tanítómestereinek életrajzát híven megírta, és írásait eljuttatta a szakembereknek. Dolgozott Budapesten is, többek között Kovács Margitnál, akit végtelenül tisztelt és szeretett. Vele azután is levelezett, hogy elkerült Budapestről. Amikor az 1950-es években megalakult a mezőtúri agyagipari háziipari szövetkezet, egy ideig ott dolgozott, de nehezen bírta a kötöttségeket, és mihelyt lehetett, önállósította magát. A város önálló fazekasiparosait Csibi Ferenc tartotta össze, folytatták a régi hagyományokat és még a közelmúltban is réz céhtáblával hívták össze a társulat tagjait. Csibi lankadatlan szorgalommal gyűjtötte a dokumentumokat az 1920-as évektől kezdve, és a jelen fazekasainak tevékenységét) is dokumentálta. Munkájáért elnyerte a város Pro Űrbe kitüntetését. Amikor 1983 nyarán égetőkemencét, úgynevezett katlant épített magának vályogból, munkáját a Néprajzi Múzeum filmese. Papp János színes mozgófilmben örökítette meg. A kerek katlan körzője egyszerű spárgadarab volt, a katlan közepébe, a „köldökV-be szúrták bele, az arányrendszer pedig hagyományos, ősi, a katlan átmérője, magassága, nyílása évszázados szabályoknak megfelelő. A katlan épülő falába kisunokájával a négy égtájnak megfelelően egy- egy pénzdarabot helyeztetett el, azért, hogy az égetőkatlan majd sok pénzt hozzon, „szerencsés” legyen, — e sorok írójának akkor az volt az érzése, hogy a túri mester udvarán valóságos kozmoszmodell épült. Sajnos, nem hozott szerencsét, váratlanul távozott el tőlünk Csibi Ferenc, Mezőtúr város és a magyar kerámiakutatás nagy veszteségére. Dr. Kreaz Mária
