Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-18 / 296. szám
1985. DECEMBER 18SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Fábiánsebestyéni helyzetjelentés Bevetésre készülődve... A kitörésvédelmi brigád tagjaira {elkerül a különleges bőrruha és a biztonsági öv Hétfő este fél kilenc. Még elintézünk egy-két telefont, s indulunk. Odafelé kollégámmal talál- igatjuk, vajon jelenleg mi a helyzet? Előzőleg csak annyit hallottunk a dologról, amit a rádió is bemondott: „Hétfő hajnalban, egyelőre ismeretlen okból forró víz és gőz tört ki a Csong- rád megyei Fábi- ánsebestyén határában végzett kutatófúrásnál. A megfékezésére tett első kísérletek nem jártak eredménnyel. A rendkívül magas nyomás levágta a kútról a biztonsági tolózárat, eltörte és kidobta a kútban lévő súlyosbító rudazat egy részét, amelynek egyik darabja életveszélyesen megsebesítette Kiss Sándor 43 éves fúrómestert, aki kórházba szállítás közben meghalt”. 10 óra. Bekapcsoljuk a rádiót, ismét halljuk a szomorú hírt. Közben az autó reflektorai már a helységnévjelző táblát pásztázzák. Megérkezünk. A falu utcái csendesek, sehol egy lélek. Kiszállunk a kocsiból, hallgatózunk. A távolban tompa morajlás hallatszik. Elindulunk a hang irányába. — Jó helyen járunk — jegyzi meg kollégám, s az út mentén álló rendőr felé bólint. Gyorsan túljutunk az első kézfogáson, s elmondjuk jövetelünk célját. — Rendben van egyezik bele az egyenruhás — de innen már gyalog menjenek. Fölkerül a gumicsizma, s elindulunk. Egyre erősebben hallatszik a robaj, majd kirajzolódik a torony sziluettje is. Szinte áthatolhatatlan a sötétség. Pár száz méter után csatorna állja utunkat. Gyorsan döntünk. Megvárjuk a pirkadatot... Visszafordulunk, s éjszakára a közeli téeszmajor éjjeliőrének szobájában húzzuk meg magunkat. Kedd reggel, háromnegyed hét. A helyszínre érkezünk. Már hessegeti az éjszakát a nappal. A torony szinte nem is látszik a gőzben. Sorra araszolnak előttünk a különböző járművek. Megnehezíti haladásukat, hogy az éijel is esett. — Kutatási területen sajnos mindig történhet ilyesmi — lépked mellettem Götz Tibor, az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt biztonság- technikai osztályának vezetője. — Tulajdonképpen ezzel számolnunk kell. Itt az idén márciusban kezdtük a fúrást, s 4239 méternél tartottunk, amikor rétegválto- zást észleltek a műszerek. Az utolsó súlyosbító rudazat már a kútban volt. amikor ismét kilengtek a mutatók, s jelezték, hogy gázosodik a lyuk. így a brigád tagjai ráhelyezték a kútfejre az előre elkészített 700 baros tolózárat és a kitörésgátlót, így a kút rövid időre nyugalomba került. Majd hirtelen megnövekedett a nyomás és leszakította a tolózárat. Ekkor a főfúrómester odament és belehelyezte a megmaradt szerszámokat — a súlyosbító rudazatot — a kútba, hogy el tudja zárni a kitörésgátlót. De a súlyosbítok a nagy nyomás hatására áttörték a gépházat. A következményét már tudja. Kiss Sándor kollégánk meghalt, öt már nem pótolja semmi. Szerencsétlenül járt munkatársunk a magyar kitörésvédelem első hősi halottja, hisz egyrészt ilyen eset eddig nálunk még nem fordult elő, másrészt ő teljesen szabályosan járt el. Ha nem ezt teszi akkor követ el hibát. — Jelenleg mi a legfontosabb feladatuk? —■ A honvédségtől és a tűzoltóságtól kértünk segítséget. A katonák árokásó gépekkel csatornát építenek, hogy a gőzpárából lecsapódó vizet el tudjuk vezetni, A tűzoltók pedig a turbo- reaktív oltóművel próbálják „elfújni” a gőzt. Ez nagyon fontos feladat, mivel most nem látunk semmit. Addig pedig a hibát sem lehet megállapítani. Kicsit odébb már dolgozik az árokásó. Lapátjai, mint a malomkerekek szakadatlanul harapják a földet. — Tegnap kaptuk a parancsot. hogy ide kell jönnünk — tájékoztat Gergely Sándor őrnagy, az orosházi alakulat parancsnokhelyettese. — Ma kiépítjük a telefon- és rádióösszeköttetést, hogy ha valamilyen gond van, azonnal segítséget tudjunk kérni. Ide 2—300 méterre van egy laposabb terület, most oda vezetjük a vizet. Aztán jönnek a geodéták, s kitűzik az újabb csatorna nyomvonalát. A torony tövében iszonyú robajjal tör elő a meleg víz és a sűrű, piszkosfehér színű gőz. Köröskörül már vízben áll minden. Nem hallani egymás szavát. Itt inkább a mozdulatok beszélnek. Tőlem balra bőrruhások gyülekeznek. Fejükön sisak. Ök a kitörésvédeLmi brigád tagjai. „Válogatott gyerekek”. Mindig ott vannak, ahol legnagyobb a veszély. Közben sivítva beindul a turbina... — Ilyen esetre még nem emlékszem, pedig ’54 óta a szakmában dolgozom — magyarázza Hegyi Ferenc, a Nagyalföldi Kő- olajkutató Vállalat főmérnöke. az itteni mentőcsoport vezetője. — Magyarországon gőzkitörés még nem történt. Európában is csak egyről tudunk. Görögországban Milosz szigetén fordult elő hasonló eset. Persze a szerencsétlenségbe némi szerencse is vegyült, mivel a forró víz és a gőz nem robbanhat fel, nem gyulladhat meg, így a környező települések lakóit semmiféle veszély nem fenyegeti. — A fiúk megállapították, hogy a kitörésgátló operátor tengelye eltört és ott fúj ki a gőz — újságolja Götz Tibor. De számolunk azzal, hogy máshol is lehet baj. Ezért bőven van még munkánk... Nagy Tibor Fotó: Hargitai Lajos Egységben jövőnkért Vélemények a népfrontkongressxuaról „Vigyázzanak a családra, a békére... no meg a fafaragásra is” — mondotta Nagy Ferenc somogyi fafaragó népművész, amikor átadta a jelenlévőknek a HNF VIII. kongresszusa tiszteletére készített munkáját. Ez a szavak helyetti tett és a hozzá fűzött pár megható, őszinte mondat — a maga egyszerűségében — kifejezte a háromnapos tanácskozás lényegét és hangulatát is. Mert a legtöbb szó a munka, a család és a béke, vagyis a jövő szempontjából alapvető kérdésekben való közmegegyezés erősítésének fontosságáról és további lehetőségeiről esett. A nemegyszer szenvedélyes hevességgel elhangzott hozzászólások szinte mindegyikében — a párt p(III. kongresszusa határozatának nemzeti programként történő, elfogadása mellett — megfogalmazódott a szocializmusért, az ifjúságért, a családért, az anyanyelv ápolásáért és tisztán tartásáért érzett felelősség; a jobb, fegyelmezettebb munka és ' a társadalmi ellenőrzés fokozása iránti igény; és a szülőföld szeretete. Azt a forró hangulatot és a vastapsban megnyilvánuló egyetértést írásban lehetetlenség visszaadni, amely egy-egy felszólalást, egy-egy témát, álláspontot kísért. Akik ott voltunk, azok számára feledhetetlenek maradnak — hogy csak néhányat említsünk — a Győr- Sopron megyei Vadász Anna szavai, az, ahogyan kifejtette annak az erkölcsi parancsnak és gondoskodó szeretetnek a lényegét, amely az időskorúak helyzetének javítására kötelez mindany- nyiunkat. Vagy Kanyar József kaposvári levéltárigazgatónak a honismereti mozgalom értékei kapcsán megfogalmazott figyelmeztetése, hogy y,. J .aki becsukja a szemét a múlt előtt, vak marad a jelenre és jövőre is”. De említhetnénk Drótos Lászlót, a Lenin Kohászati Művek vezérigazgatóját is, különösen amit a nagyberuházások gazdaságos megtérülését akadályozó tényezőkről mondott: a kisebb utófejlesztések elmaradásáról; az érdekeltséget háttérbe szorító szabályozókról; a korszerű műszaki tudás meg- becsületlenségének veszélyeiről. Figyelemre méltó értéknek kell tekintenünk azt is, hogy a hazai egyházak és felekezetek kongresszuson részt vevő képviselői a nemzeti egység erősítése mellett tették le a voksukat; hangsúlyozva a politika, a haza és a létbiztonság iránti nagyrabecsülésüket; s azt, hogy a béke, a család és az anyanyelv védelmében, a tisztességgel végzett munka erősítésében közösek a különböző Ülést tartott a Tanácsi Koordinációs Bizottság A Tanácsi Koordinációs Bizottság ülést tartott tegnaD az Országházban. A bizottság Mohácsi Ottó Szolnok megye tanácselnöke előterjesztésében megvitatta a Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának tevékenységéről szóló beszámolót, különös tekintettel a kommunális ellátás helyzetére. A vitában felszólalt Szűcs János, az MSZMP Szolnok megyei bizottságának titkára. A testület ezt követően megtárgyalta a tanácsoknál végzett felügyeleti ellenőrzések koordinálásáról. valamint hatékonyságuk növeléséről tájékoztató beszámolót, majd javaslatot fogadott el a megvei szintű tanácsok végrehajtó bizottságai beszámoltatásának 19456—1990 közötti programjára. világnézetű emberek céljai. Természetesen egy ilyen nyílt és demokratikus fórumon, mint a népfrontkongresszus, amelyen a társadalom valamennyi rétegének képviselői ott voltak és szót kaptak, elhangzottak olyan vélemények is, amelyekkel mindenben nem érthetünk egyet. Nem szándékuk vagy alapállásuk miatt; hangvételük és problémafelvetésük volt egyoldalú. Ezekre Pozs- gay Imre is utalt vitaösszefoglalójában. De ami még ennél is fontosabb: a küldöttek reális többsége ott a helyszínen, a hozzászólásokban, illetve a szünetekben Is zajló közvetlen eszmecserékben vitába szállt velük. A nézeteket tisztázó, a közmegegyezés szélesedését szolgáló nyílt, felelősségteljes eszmecsere jellemezte tehát a kongresszust; és a jobbító cselekvési szándékban való egység, melyet méltón és találóan fejeztek ki Keresztury Dezsőnek — a tanácskozás fő jelszavául választott — sorai: „őrizd nemzeti múltunk szép emlékeit úgy, hogy bennük újulj magad is, újrateremtve, hazánk”. Űtközben hazafelé, az autóbuszban beszélgettünk a HNF VIII. kongresszusán részt vevő Szolnok megyei küldöttek egy csoportjával — élményeikről és arról, hogy miről beszéltek volna, ha szót kapnak a vitában. Gyenes Gyula, a Túrkevei Vörös Csillag Tsz közgazda- sági osztály vezetője: ■— Ez volt a második népfrontkongresszus, amelyen küldöttként vehettem részt. Meghatározó élményt jelent számomra ez a három nap. 1963 óta tevékenykedem népfrontaktivistaként, tíz éven át voltam Túrkevén városi titkár, néhány hete pedig elnökké választottak meg, mégis úgy érzem, hogy szinte most érzékeltem teljes mélységében, hogy mit is fog át a népfront tevékenysége, s tartalmában, sokszínűségében mennyire összetett a mozgalomnak a nemzeti közmegegyezést szolgáló munkája. Legjobban a példás szervezés és a vita őszinte, kendőzetlen nyíltsága ragadott meg. Fontosnak tartom, hogy a főtitkári beszámolót és a hozzászólásokat a reális hangvétel és a felelősségérzet jellemezte, s nem a korábban megszokott, úgynevezett „egyetértő tiszteletkörök” uralták a vitát. Sajnálom, hogy Szolnok megyéből egy küldött kapott szót a vitában, pedig hatan jelentkeztünk hozzászólásra. És keveselltem a felszólalók között a fizikai dolgozók, a népfrontos munkát végző aktivisták arányát is. Ebben persze közrejátszhatott az is, hogy egyesek képtelenek betartani a ma már egyre Tegnap a vezető testületek megválasztásával és a feladataikat meghatározó állás- foglalás elfogadásával ért véget a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének X. kongresszusa. A tanácskozás munkájában részt vett Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke is. A hét szakmai szakszervezetet több mint 42 ezer tagot képviselő 309 küldött elfogadta a kongresszusi dokumentumokat. A kétnapos vitában hangsúlyosan szóba kerültek azok a gondok, eredmények, s megoldandó feladatok, amelyek együttesen. s külön-külön is jellemzik a mai magyar művészeti életet. A hozzászólók, elsősorban az alkotó mtunkát és annak elősegítését helyezték még a pénzügyi és jogi szabályozással kapcsolatos probinkább elfogadott tízperces hozzászólási időt. Ha én is szót kapok, arról beszéltem volna elsősorban, hogy mit tehet a népfrontmozgalom a maga sajátos eszközeivel azért, hogy az egyes településeken a termelés közüggyé váljon. Szóltam volna a kistermelés, különösen a zöldség- és gyümölcstermesztés, , állattenyésztés népgazdasági valamint egyéni jelentőségéről, a kertbarát mozgalom társadalmi hasznáról. Érintettem volna a biokertészkedés előnyeit és az agrárértelmiség közéleti aktivizálásának lehetőségeit is. Bállá Gyuláné, a Vörös Csillag Ruhaipari Szövetkezet kunszentmártoni részlegének minőségi élmunkása: — Először voltam ilyen nagy jelentőségű országos rendezvényen, rendkívül sokat tanultam az ott látottakból, hallottakból. Jóleső érzés volt tapasztalni, hogy a mozgalom legfelsőbb fóruma becsüli és értékeli a nők gazdasági, társadalmi és családi munkáját, és épít a közéleti feladatvállalásukra. Tanulságos és szimpatikus volt az is, ahogyan a két cigány származású küldött beszélt sorsukról, beilleszkedésükről, becsülettel végzett munkájukról. Ügy érzem, van mit hasznosítani a kongresszuson tapasztaltakból otthon, a munkahelyemen, a családban és a népfrontbizottságban egyaránt. Kiskovács Mihályné, a Tlszaszentimrei Takarékszövetkezet nyugalmazott vezetője: — Két és fél évtizede vagyok községi népfronttitkár, kongresszuson azonban most voltam először. Az élmény így szinte elmondhatatlan, mert itt döbbentem rá igazán: mi az, amit elértünk. És ne hasson szerénytelenségnek, de úgy érzem, ebben az én munkám is benne van. Hozzászólásomban, amelyet írásban benyújtottam a kongresszus titkárságához, a társadalmi munka jelentőségéről, községünk és megyénk eredményeiről szóltam volna; és arról, ami mindennek az alapja: a népfront- és tanácsi szervek, valamint a lakosság közötti bizalom kialakításának fontosságáról. Hogy egy példát is említsek, a hosszú évek alatt kialakult és kipróbált bizalomnak köszönhető az, is hogy nálunk a lakosság szinte egyhangúlag megszavazta az évi 600 forint összegű település- fejlesztési hozzájárulást; és a saját kategóriánkban az idén immár a harmadik alkalommal kerültünk a társadalmi munkaversenyben az első helyre. Mert az értelmes, közhasznú cél és a közösen végzett munka mozgósítja és közel hozza egymáshoz az embereket. László Gyula lémák elé is. jóllehet ez utóbbiak hatással vannak a művészeti tevékenység színvonalára. a művészek és művészeti dolgozók élet- és munkakörülményeire. Ezek kapcsán többek között a több területen rendezésre váró bérek és honoráriumok kérdését, a foglalkoztatás kiegyensúlyozatlanságát. az egzisztenciális biztonság megteremtésének igényét tették szóvá. A vitát követően a küldöttek megválasztották a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének vezető tisztségviselőit és elnökségét. Az elnök ismét V®ss Imre. a főtitkár Simó Tibor lett. Alel- nökök: Gács Rezső (Rodolfó). Szécsényi Ferenc, Szabó Iván, Egressy István. Horváth Sándor. Zsurzs Éva. és lukács Ervin. Befejeződött a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének kongresszusa Rövid megbeszélés, majd ir&ny a kút
