Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-14 / 293. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. DECEMBER 14A szemészet megszűnt, felejtse el! A kevesebb Sok vagy kevés a jogszabály? Olyan kérdés ez, amelyre aligha lehet egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni. Mert igaz, hogy az emberek többsége túlságosan ig „beszabályo- zottnak érzi életünket, mindennapjainkat), olykorügyeink elintézésében éppen az okoz gondot, hogy az adott eset megoldására nincs megfelelő rendelkezés. Máskor olyan „joghézagokról” hallani, amelyek ugyancsak megnehezítik az igazgatást, az ügyintézést. ' Jelenleg hatályos jogrendszerünkre persze messze az a jellemző, hogy foghíjas. Sokkal inkább túltermelési válsággal küzdenek a jogalkotók. De a döntő kérdés ezen a területen is a minőség, nem pedig a mennyiség. Hiszen a jó a társadalmi viszonyokat eredményesen re- gulázó szabályokra természetesen szükség van. A baj csak akkor adódik, ha olyankor is paragrafusokkal akarnak beleszólni az életünkbe, amikor az adott problémát más, társadalmi eszközökkel kellene megoldani. Magyarországon jelenleg több mint ötezer jogszabály van hatályban, s évente körülbelül 4—500 újabb ^különböző szintű rendelet, határozat születik. (Igaz, ezek az új rendelkezések körülbelül ugyanennyi korábbi jogszabályt hatályon kívül is helyeznek.) A szakemberek már többször is megvizsgálták: mi lehet a hátterében ennek a feltűnően nagy rendeletalkotó kedvnek? Egy-egy év számszerű jogalkotási mérlege nagy mértékben függ az adott időszakban megoldandó társadalmi. gazdasági feladatoktól. Jó példa erre a tavalyi, tehát az 1984-es év. amikor a kormány 65 határozatot bocsátott ki. Ennyi minisztertanácsi határozat egyetlen év alatt Magyarországon 1945 óta nem született. Ugyanígy szokatlanul magas volt 1984-ben a miniszter- tanácsi rendeletek száma is 66. Ez 1983-hoz képest 30 százalékos növekedést jelentett. Ha azonban a számok mögé nézünk, azonnal kiderül: az új jogszabályok jelentős hányada a gazdaságirányítási rendszer korszerűsítésével kapcsolatos. A paragrafusok tehát tulajdonképpen egy politikai döntést próbáltak meg lefordítani a jog nyelvére. Volt egy időszak — néhány évvel ezelőtt —, amikor a miniszteri szintű rendeletek, utasítások száma emelkedett feltűnően magasra. Ennek magyarázata azonban már korántsem bizonyult ilyen elfogadhatónak. A szakemberek megállapítása szerint az egyes mi- nisztóriitmok. országos hatáskörű szervek a területükön felmerült valamennyi témát jogszabályokba akarták csomagolni. Kialakult egy olyan téveszme is, mintha egy-egy tárca szerepét, fontöbb lenne? tosságát az határozná meg, hogy az adott időszakban hány rendeletet, utasítást, körlevelet, vagy éppen irányelvet adott ki. Az effajta irányítási szemlélet nemcsak megnehezítette, bonyolulttá tette a helyi szervek munkáját, hanem egyben helytelen szemléletre is nevelte az irányítottakat. A konkrét ügyek eldöntésében az önállóságukkal együtt lassan megszűnt a felelősségük is, hiszen minden esetben akadt valamilyen központi szabály, amire hivatkozhattak. Máskor a jogi norma kibocsátása a minisztériumoknak is hivatkozási alapot jelentett, mondván: ők megtették a magukét, kiadták a tiltást, az előírást. Csakhogy a paragrafus önmagában semmit nem old meg, sőt... Ha végrehajtásának egyéb feltételei nem biztosítottak, több kárt okoz, mint hasznot, lejáratja a többi jogszabály tekintélyét, komolyságát is. Szerencsére ma már mesz- sze kerültünk ezektől a gondoktól. hiszen átalakult, megváltozott a minisztériumok irányítási rendszere, ami mellesleg máris kimutatható a miniszteri szintű jogszabályok számának csökkenésében. (A hatályon kívül helyezésekkel együtt most sikerült először elérni a fel- szabadulás óta. hogy a miniszteri rendeletek száma összességében is kevesebb lett.) Van egy területe a jogalkotásnak, ahol nem a rendelkezések számának csökkentése. hanem növelése a cél. Igen. az Országgyűlés által alkotandó törvényekről van szó, amelyekből az elmúlt években a kívánatosnál kevesebb született. A múlt év utolsó naoián Magyarországon összesen 136 törvény volt hatályban. Tavaly a Parlament öt új törvényt hozott, és hármat helyezett hatályon kívül. Bár az elmúlt időszakban már több politikai állásfoglalás is sürgette a demokratizmus növelése érdekében az Országgyűlés törvényhozói munkájának fokozását, ennek eredményei egyelőre nem látszanak. Az új törvények száma évek óta három és hét között mozog, s ehhez még azt is hozzá kell számítanunk, hogy ezek között minden évben visszatérően szerepel az előző évi költségvetés jóváhagyását és a rákövetkező év költségvetésének elfogadását Hart almazó törvény. Reméiliifc hogy az idei évben megválasztott új Országgyűlés működésének öt éve alatt gyakrabban él majd a törvény- hozás lehetőségével élitünk minden területén. Az eredményes, a kor követelményeihez igazodó törvényalkotói munka ugyanis az egész jogrendszert tekintve meghatározó jelentőségű. D. A. Mezőgépekből Többet exportálnak Jóval az esztendő vége előtt teljesítette idei exportkötelezettségeit a Békéscsabai Mezőgép Vállalat. A Fiat Agri cégnek az év közben kétmillió forinttal megnövelt rendelés alapján összesen 37 millió forint értékben szállítottak különböző mezőgazdasági gépeket, elsősorban három- és négysoros silókukoricabetakarító adaptereket. A készültség harmadfokú Szennyeződés a Holt-Számoson A Felső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság harmadfokú vízminőségvédelmi készültséget rendelt el Tu- nyogmatolcs térségében a Holt-Számoson, mert annak halállományát a Keleti-övcsatornán érkező vízszeny- nyeződés veszélyezteti. Ebben a holtágban nevelik a Fehérgyarmati Rákóczi Halászati Termelőszövetkezet 70 ezer kilóra tehető halállományát, amelynek értéke mintegy lj2 millió forint. Tavaly ugyanitt több millió forint értékű hal pusztult el az erős szennyeződés következtében. A vízügyi igazgatóság és a halászati tsz most gyors intézkedésekét tett a halállomány megmentésére. A szervesanyag-tartalmú szeny- nyeződés elbomlása a halak elől elvonja a vízből az oxigént, s ezért kétféle megoldással, frissvíz-pótlással és a holtág vizének levegőztetésével juttatják több oxigénhez az élőlényeket Nagy teljesítményű szivattyúkai az élő Szamosból emelik át a friss vizet a holtágba, ahol további két helyen — a tunyogmatolcsi hídnál és a Keleti-övcsatorna torkolatának közelében — 5 levegőztető berendezést működtetnek és két motorcsónakkal kavarják a vizet, hogy a levegőből minél több oxigén jusson be a vízbe. A gyors beavatkozással sikerült elhárítani a halpusztulás közvetlen veszélyét, de a végleges megoldást csak a vízszennyeződés elterelése jelentheti. Amint a vizsgálatok során megállapították, a Nyíregyházi Konzervgyár tyukodi gyáregységének szennyvize jutott el a Keleti-övcsatornán át a Holt- Szamosba. Az övcsatorna szennyezett ágát lezárják, vizét egy másik csatorna közvetítésével a Krasznába vezetik. így a bővizű folyóban fokozatosan felhíguló szennyeződés gyorsan levonulhat. A vízügyi igazgatóság továbbra is folytatja a vízminőség-ellenőrző vizsgálatokat a konzervgyár szennyvízbeömlő nyílásának közvetlen közelében, a Keleti-övcsatornán, valamint a Holt-Számoson és a Krasz- nán egyaránt. Jó másfél évvel ezelőtt arról írtam lapunkban, hogy a szolnoki MÁV-kórház szemészeti osztályán dr. Ba- góczky Lajos osztályvezető főorvos, dr. Marosfalvi Éva adjunktus és dr. Fazekas Zsuzsa alorvos műanyag lencsét ültetett egy beteg szemébe. A műlencse implantáció teljesen új dolog volt megyénkben. hiszen addig csak a miskolci, a tatabányai, az esztergomi, a Pest megyei és a bajai kórházban végeztek ilyen műtéteket; vagyis az elszürkült szemlencsét nemcsak eltávolították, hanem műanyaglecsét ültettek a helyére. A cikk megírása előtt sokat beszélgettem, vitatkoztam dr. BagóczkyvaJ. ö már akkor tudta, amit még kevesen: a MÁV-kórházi szemészeti osztálynak nincs jövője. — Ide figyelj, lányom! Ha megjelenik egy cikk a szemlencse beültetésről,, az egész megye idezarándokol, hogy gyógyítsam meg. Értetlenül néztem rá. — Hát nem akarja meggyógyítani a betegeket? — Ide halgass. Két hónap múlva nyugdíjba megyek, mert hatvanéves leszek. Az osztály pedig megszűnik. Nem érted? — Kétségbeesett volt. — Hatvanéves vagyok. Kaptam egy olyan izét.... szóval egy papírt az igazgatótól, hogy megköszönik az eddigi munkámat, és a továbbiakban nem tartanak rá igényt. Ez az osztály addig létezik amíg nyugdíjba nem megyek. Utána felszámolják. Teltek a hetek. Nagy volt a csönd. Valahogy senki nem örült az implantációnak. Akadt olyan kollégája. aki úgy vélte, nem kellett volna, mert ez nem a kis kórházak feladata. (Csak emlékeztetőnek; Baja. Tatabánya, Esztergom!) Volt, aki azt mondta, a főorvos azért implantált, hogy az osztályt ne szüntessék meg. Másnak az volt a véleménye, csak egy nyugdíjba vonuló főorvos utolsó dobásáról van szó. Amolyan hattyúdal-féléről. A szolnoki MÁV-kórház szemészeti osztálya megszűnt. A miértről kérdeztem néhány hónappal később dr. Tari Endrét, aki akkor a Vasútegészségügyii Főigazgatóság (azóta a MÁV Vezér- igazgatóság egészségügyi főosztálya lett!) igazgató főorvosa volt. — A szemészet helyén betegfelvételi osztályt létesítettünk, — mondta. — Erre nagyobb szükség volt. A szemészet funkcióját a budapesti MÁV-kórház át tudja venni. Nagy Sándor, a beteg, akinek szemébe a műlencsét ül- tcttók * — írja meg az újságírónő, hogy állítsák vissza a szemészeti osztályt a szolnoki MÁV-kórházban! Itt, Újszászon is sok a szürke- hályogos. Szolnokra még csak el mernénk menni, de Pestre? Dr. Tari Endre: __ Nincs pénzünk rá, hogy a szolnokit ugyanúgy ellássuk műszer,parkkal, személyzettel, mint a fővárosit. Ez a szemészet tízágyas osztály volt. Ráadásul a tíz beteg közül általában kilenc SZTK-s és csak egy vasutas. Tízágyas osztályt fenntartani gazdaságtalan. Ugyanúgy meg kell szervezni az ügyeletet, biztosítani a személyzetet, mintha harminc beteg lenne. Most bizonyára azt akarja kérdezni, hogy erre nem gondoltak, amikor úgy döntöttek, hogy tízágyas osztály l«sz a szolnoki kórházban? Nos, ezt azoktól kellene megkérdezni, akik létrehozták. De úgy tudom, hogy a megye szemészeti ellátását is szerették volna segíteni ezzel a döntéssel. Pedig a MÁV „jótékonysága” most is elkelne. Mint ahogy azt dr. Lukács Pál a Szolnok Megyei Néplap 1984. május 24-á számában írta: „Megyénkben mindösz- sze 17 szémész szakképzettséggel rendelkező orvos dolgozik”. (Most tizenhat fő- és három részfoglalkozású szakorvosunk van). „Megyénkben egy dolgozó szemészorvosra megközelítően harmincezer lakos jut, míg például Csongrádiban ez a szám alig haladja meg a tizenegyezret .... az elmúlt évi statisztikák azt mutatják, hogy több, mint 93 ezer volt a szemészeti betegek forgalma a rendelőintézetekben és a kórházakban”, „...egy orvos átlagosan ötezerötszáz beteget vizsgált, és a szak- rendelésen egy gyógykezelésre mindössze 7,8 perc jutott”. Gondolatban eljátszottam a lehetőséggel, mi lett volna, ha a MÁV-kórház szemészetét nem szüntetik meg? Nem két szemészeti osztálya lenne a megyének, — Szolnok, Karcag, — hanem három. Ám az implantáció helyzetén ez sem segítene. A beültetéshez szükséges eszközök és lencsék külföldről származnak. Bagóczky főorvos osztályát senki sem szerelte volna föl drága valutáért kapható gépekkel. A Pest megyei kórház segítségével (ultrahang-vizsgálat) egyszer lehetett im- plantálni. Esetleg kétszer vagy háromszor, attól függően, hány beteg tud lencsét szerezni. De meddig? Meddig lehetett volna színvonalas, precíz, pontos munkát, biztos kezet igénylő műtétet végezni kezdetlegesnek számító nagyítóval; kézi műszerekkel, kölcsöngépekkel? »Jövőbe vetített kérdésemre a jelen adott választ. Nagy Sándort újra kellett műteni. Az operációt Budapesten végezték. Másfél évig volt a lencse a szemében a második implantációig. Megkérdeztem Bagóczky főorvost; írni akarok róla, de az implantáció nem sikerült. Vállalja-e? Aludt rá egyet Ha aludt egyáltalán. Másnap reggel telefonon keresett; oké, mehet. Mit érezhetett? Nem mondta. Igaz. nem is kérdeztem. Évek, évtizedek sikerei után most a kudarc. Ezzel „tenni le a lantot”. Mert nincs már mód, lehetőség, kézbe venni a szikét, a műtőasztal mellett „feledni”, igazolni tehetségét. A szemészet megszűnése után a főorvos kolléganői is elkerültek a kórházból. (Maradhattak volna, a járóbe- teg szakrendelésen kínáltak nekik állást). Marosfalvi adjunktusnő a karcagi kórházban, dr. Fazekas Zsuzsa a Megyei Tanács Hetényd Géza Kórház-Rendelőintézetében helyezkedett el. Mindezt persze, Bagóczky főorvos megjósolta: „Az én lányaim nem. fognak itt maradni. Együtt implantáltunk, őket nem lehet odaállítani, hogy napi nyolc órában szemüveget rendeljenek”. Fazekas doktornő otthagyta a MÁV-kórházi kényelmes állást, hogy a zsúfolt SZTK-rendelőben vállalja a strapát nap mint nap. De így — egy hónap rendelőintézeti munka után három hónapig az osztályon dolgoznak — legalább műtőasztal mellé állhat. A megszűnt szemészetet „sírja vissza” máig is. Jó kollektíva volt, mondja, igazi közösség. Sokan csodálkoznak, ha erről beszél. Szemükben ott a kimondatlan kérdés; hogy bírta dr. Bagóczky mellétt? „Tegezi a betegeket, de meggyógyítja őket” — mondta a kollégám. amikor először indultam a főorvoshoz. Valóban. Tegezte őket. Meggyógyította őket. Száguldozott, hangjával tele volt az osztály. Csodálkoztam; hogy bírja energiával? Amikor először találkoztam vele, azt mondta; nem lehet sokáig elviselni. Másodszorra érdekesnek találtam. Amikor harmadszor mentem hozzá; már szerettem. Vállon veregetett, megölelt, puszit nyomott az arcomra. Amikor elbúcsúztunk volna, fölkiáltott: „Várjál csak! Ezt még elmondom!” És elmondta. A betegekkel, a kórházzal kezdte, és az irodalommal vagy a képzőművészettel fejezte be. A feje fölött egy kalitkában kanári. Szobája ablakában nyolcvanhatféle virág virított nyolcvanhatféle cserépben. Soha nem lelte a szemüvegét. Olyankor mindig az igazgatóét kérte kölcsön. Felháborodott, ha nem emlékezett a betegére: „Mi?! Hogy egy csinos, szőke nő volt? Nem létezik, hogy én ne emlékezzem egy csinos nőre! Vagy már eny- nyire öreg vagyok?” Rendelőjének kilincsét egymásnak adták a betegek. Ha valaki már túl sokáig járt eredménytelenül valamelyik orvoshoz, az ismerősei azt mondták: „Menj el Bagóczkyhoz, majd ő meggyógyít!” Meggyógyította. A vasutasokat is, meg a nem vasutasokat is. Ha valaki belépett a rendelőjébe, nemigen nézte kicsoda, csak azt, mi baja van. Telefonált, protekciót kért az atyaistentől is. hogy segítsen. Pénzt adott a nyomorult öregasszonynak szemüvegre. Felrótták neki; válogatás nélkül gyógyít. (Dr. Fazekas Zsuzsa mondta erre, dühösen megrázva szép szőke haját: „Az orvos nem arra esküdött, hogy csak vasutasokat gyógyít”). Neve „szájról szájra” szállt a betegek között, be- lékapaszkodtak a hitetlenek, a már — reménytelenek. Belevitte az orvosnőket az implantációba. Dr. Bagóczky nyugdíjazása óta Törökszentmiklóson a városi tanács vb egyesített gyógyító-megelőző intézetében hetente kétszer három órát rendel. Fölkerestem. A rendelőben meleg volt és izzadtságszag. Tíz-tizenöt beteg állt ott, vizsgálatra várva. A főorvos egyik mondatát nekem szánta, a másikkal a soros beteget fogadta. — Tudod mibe kerültem? — kérdezte. Persze, nem tőlem várta a választ, felelt ő maga. — Nézz az órádra! — Negyed négy van. — Na. látod! Tíztől egyig tart a rendelésem. Hót küld- jem haza ezeket a szerencsétleneket, mert rég letelt a rendelési idő? Nézd meg, hányán vannak a folyosón! Kimentünk. — Aki a szemészetre vár, jöjjön be, — mondta a főorvos. Bejöttek vagy húszán. Amikor mindenkit megvizsgált, és békésen ballagtunk a vasútállomás felé, „kipakolt”. A főnökei behívatták, miért tegezi a betegeket? Megsértődött: „Akit én nem tegezek, azt én nem szeretem!” De nem is ez a lényeg, hanem... — Tudod, lányom mi van itt? — szárnyalt hangja a békés törökszentmiklósi házak között. — Hogy mi szakadt a nyakamba? Szégyen, gyalázat! Tudod, mennyire elhanyagolt a betegek szeme? Nem csodálom, évek óta nincs szakorvos a városban. Láttad, ma is mi volt a rendelőmben! Tudod, hány beteg jött? Nyolcvan! Fiam, nyolcvan! Hát kellett ez nekem, vénségemre? És esküdözött, hogy abbahagyja. Hónapok teltek el azóta. Aki ott keresi, ott találja ma is. A véletlen úgy hozta, hogy a minap a szolnoki MÁV- kórházban iártam. Lábam önkéntelenül vitt a volt szemészet'felé. Ma: betegfelvételi osztály. A hivatalos vélemény: így kellett lennie. A „nemhivatalos” tekintetek. hallgatások azt sugall-1 ják; felejtsük el az egészet. Volt egy színvonalas kórházi osztály, amelyről hivatalos papírokba fektették, hogy nem létezik többé. Volt egy orvosi rendelő, melynek ajtaja nyitva állt szegény és gazdag, nyomorult és szerencsés előtt egyaránt. Lehet ezt végképp elfelejteni? Paulina Éva Főleg egyedi megrendelésekre készítenek dróthálókat a tiszasfilyi Béke-Barátság Tsz-ben. Az idén Z és félmillió forint értékben gyártottak kerítésanyagot Fotó: T. K. L.
