Szolnok Megyei Néplap, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-10 / 263. szám
1985. NOVEMBER 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Medomz-kUldöttórtakez/at Fejlődött a gazdaság, megvalósultak a szociálpolitikai célok Szolnokon, a Ságvári Endre Szakszervezeti Művelődési Központ színháztermében tegnap délelőtt tartották meg a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének megyei küldöttértekezletét. A negyvenhat alapszervezetben tevékenykedő tizennyolc és félezer szervezett dolgozót képviselő nyolcvan küldött tanácskozásán részt vett Kovács Antal államtitkár, az OVH elnöke, valamint Árvái István, a szakszervezetek megyei tanácsának vezető titkára. Romhänyi László megyei titkár ismertette az ágazati szakszervezet megyei bizottságának beszámolóját az utóbbi öt esztendőben végzett munkáról, sorra véve azokat az eredményeket, amelyeknek az elérésében része volt a szervezett dolgozók mozgalmának, az abban tevékenykedő választott testületeknek, tisztségviselőknek. A beszámolási időszakban az ágazati szakszervezet nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy a mozgalom sajátos eszközeivel segítse az üzemek, vállalatok és intézmények gazdálkodását, az életszínvonal-politikai célok megvalósítását. Az állami gazdaságokban a tervidőszakra előirányzott mértékben, 25 százalékkal nőtt a termelési érték. A szövetkezeti és az állami szektorban egyaránt jól kihasználták talajadottságaikat, teljesítették a gabona- és a hősprogramból adódó helyi feladatokat a nagyüzemek. Az erdőgazdasági üzemek, a fakitermelés és feldolgozás technikai színvonalának fejlesztése mellett, nagy segítséget nyújtottak a iakosság tűzifaellátásához. és különböző termékek gyártásával, forgalmazásával a kislakásBérbe vett gyártelep Tíz évre bérbe vette a Gyár- és Gépszerelő Vállalat bölcskei gyáregységét a Dunai Vasmű. Az 1986. január elsején életbe lépő szerződés célja a kohászati kombinát háttériparának fejlesztése. A megállapodás szerint a Vasmű évente hetverunillió forintnál nagyobb értékű tartalékalkatrészt, berendezést készít saját maga, illetve partnerei részére a 160 dolgozót foglalkoztató telepen. építéshez. Dinamikus fejlődésről adott számot a megyei bizottság értékelése a vízügyi ágazatot illetően is: a „vizes” vállalatok, intézmények biztosították a térség jó ivóvízellátását, eredményesen fejlesztették az ipari és mezőgazdasági üzemek vízgazdálkodását. Nem kis részt vállaltak a szakszervezeti bizottságok a szocialista munkaverseny- mozgalom szervezéséből. A felszabadulási évforduló és a pártkongresszus tiszteletére a Medoszhoz tartozó munka- területeken 803 kollektíva tett pótfelajánlásokat, amelyek értéke meghaladta a 10 millió forintot, a brigádta- gok által végzett társadalmi munka pedig évente a 150 ezer órát. Teljesültek a beszámolási időszakban a szociális tervek is. Harminckét üzemben ezerháromszáznál több dolgozó lakásépítését segítették összegen 70 millió forint támogatással, amit 58 százalékban (fizikai dolgozók, 46 százalékban fiatalok kaptak. A rendszeres megelőző tevékenység révén csökkent az ezer dolgozóra jutó balesetek és az egy-egy baleset miatt kiesett munkanapok száma. Az ágazatokban dolgozók fele veszi igénybe az íizemSzegeden tegnap befejeződött az orvostudományi egyetemet végzett pályakezdők kétnapos országos fóruma. amelyet a KISZ Központi Bizottsága értelmiségi fiatalok tanácsa hívott össze. A résztvevőket előadásokon tájékoztatták az egészségügyi irányítást korszerűsítő tervekről, aktuális ifégészségügyi szolgáltatásokat, ez az arány négy évvel ezelőtt még csak 39 százalék volt. A beszámoló végén a megyei bizottság titkára utalt az elkövetkező öt esztendő legfontosabb feladataira is. Többek között a munkahelyi demokrácia erősítésére, a demokratikus fórumok rendeltetésszerű működésére, a szocialista munkaverseny tartalmi munkájának javítására hívta fel a figyelmet. A beszámolót aktív vita követte, amelyben szó esett többek között a gazdaság- vezetés és az érdekképviseleti testületek kapcsolatáról, a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben végzett szakszervezeti tevékenység sajátosságairól, és a szak- szervezeti bizottsági tagoknak a szövetkezet választott testületéiben betöltött szelepéről. Szóltak a küldöttek a nyugdíjasokkal és a fiatalokkal való törődés fontosságáról a szakszervezeti munka pártirányításának tapasztalatairól. A vita összefoglalása után a küldöttértekezlet újjáválasztotta a hét tagú megyei bizottságot, amelynek titkára Romhányi László, elnöke Kátai Mária. Végül megválasztották a megye szervezett mező- és erdőgazdasági, vízügyi dolgozóit képviselő tizenöt küldöttet a Medosz soronkövet- kező XXVI. kongresszusára. júságpolitikai kérdésekről. A fiatalok életkor és foglalkozás szerint csoportosított szekcióüléseken mondtak véleményt életükről, az oktatással, az egészségüggyel összefüggő kérdésekről. A fórumon elhangzott javaslatok alapján a tanácskozás zárónapján ajánlásokat fogadtak el, amelyeket az illetékes irányító szervek elé terjesztenek. Az élelemiszerlpar egyre nagyobb gondot fordít az eddigieknél jobb minőségű termékek előállítására. Ennek egyik útja — néhány élelmiszernél — az ionizáló sugárzás alkalmazása. Az egészségre ártalmatlan eljárással elpusztíthatok a káros mikroorganizmusok, a rovarkártevők. A sugárkezelt termékek eltarthatósága nő, minőségüket tovább megőrzik. A Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet mikrobiológiai osztályán a gabonaipari termékek, a fűszerek és a baromfihús sugárkezelésének lehetőségeit kutatják. A képen; Bencze Bocs Judit felületi mikroszkóppal vizsgálja a kezelt gabonaipari termékeket (MTI Fotó: Apostol Péter felvétele — KS) íl növényvédőszer Épül a kísérleti üzem Kísérleti üzemet épített a Fűzfői Nitrokémia Ipartelepek a Veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézet egy új növényvédőszerének gyártására. A 60 millió forintos költséggel felépülő kis üzemben évente 400 tonna Nevifoszt készítenek. Ez az új vegyszer a tapasztalatok szerint kiválóan alkalmas lepkék bogarak pusztítására. Előnye továbbá, hogy méhkímélő és a hazai gyártásával nemcsak a választék bővíthető, hanem jelentősen csökkenthető a rovarölőszer importja is. A kifejlesztését az Ipari Minisztérium és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság finanszírozza. T. F. Javaslatok Irányító szerveknek Pályakezdő orvosok fóruma Nem „ilyen” munkaerőre gondoltak Rákóczifalvára autózom, a jobb oldali ülésen olvasói levél hever augusztus 8-i dátummal. Rostéi kedéssel vegyes optimizmussal keresem a Hunyadi utcát. Szégyenkeznem amiatt kell, hogy a nyáron kapott levél elkallódott íróasztalomon. és csak mostanában, került elő egy irodai költözködés alkalmával, véletlenül. De mi táplálhatja optimizmusomat? Az hogy két, két és fél hónap alatt talán változott, jobbra fordult Sál János 28 éves fiatalember sorsa. Talán örömhírrel fordulhatok vissza, magam lelkiismeretét is megnyugtatva. A levelet a feleség, Gálné Fehérváry Tünde írta. Legpontosabb akkor vagyok, ha idézem: „A férjem 28 éves mechanikai műszerész. ’84 szeptemberében ment nyugdíjba. Abban az időben mint háztartási gépszerelő dolgozott a Vörös Csillag úti Teravillnál (Szolnokon), nyugdíjazása után ott maradt dolgozni, azonban december 31-vel megszüntették a Széchenyi lakótelepen lévő részleget — ahová két hónapi a áthelyezték — gazdaságtalan címszóval, és neki felmondtak. Nem is ez bánt. de január elseje óta minden létező helyen voltunk, és sehová nem kell. En szintén rokkant vagyok, csak még nem vagyok leszázalékolva, gyesen vagyok kétéves kislányunkkal. A férjem még fiatal, és eddig is szeretett dolgozni. A gyes, meg a rokkantnyugdíj nem elég egy család megélhetéséhez”. Tulajdonképpen ennyi a lényeg, amit most Rákóczifalván, Gálék szóban megerősítenek, megtoldva a keserűséggel, hogy bizony helyzetük — legalábbis munkahely , dolgában — semmit sem változott. Ez azt jelenti, hogy ebben az évben gyakorlatilag csak néhány napig vállalhatott alkalmi munkát Gál János. Nyáron, a Rákóczi Tsz halastavánál árusított horgász j egyet. A család — azaz hármójuk — összjövedelme 5 ezer forint havonta. Itt kell megemlíteni szemük fényét, a kétéves Gabriellát. Munkahelyek fölsorolása következhetne. Azoké a munkahelyeké, ahol Gál János járt. Jelentkezett telefonközpontosnak, diszpécsernek, természetesen ajánlkozott saját szakmájában, és elvállalt volna mindent, ami ésszerűen elvállalható. Miért nem sorolom a vállalatokat, intézményeket, szövetkezeteket? Talán nem volna igazságos sötétebb színben ábrázolni őket, mint amilyet megérdemelnek. Mert tudniillik az történt, hogy a fiatalember jelentkezését számos helyen elfogadták, amikor telefonon, levélben vagy ismerős útján érdeklődött, vagy a Munkaerőszolgálati Iroda „közvetítette ki”. Aztán 10 perc, fél óra, egy-két nap elteltével, amikor „még függőben vannak a dolgok”, a legmélyebb sajnálattal közölték, hogy időközben betöltötték a helyet. Nem kellett magyarázkodniuk, Gál János nem háborgott. Életében egyszer már a szemébe is megmondták: „nem ilyen munkaerőre gondoltunk”. Akkor az a mondat, olyan rosszul esett neki, hogy a mostani elfogadásokból-elutasítások- ból hamar értett. Nem tiltakozott, nem is kért magyarázatot, inkább szégyenkezve elsomfordáit. Pedig lehet, hogy nem neki kellett volna szégyenkeznie? Az elkeseredés néha kiérződik szavaikból, de botorság volna azt gondolni, hogy eleve rosszindulatúak, rosszmá- júak volnának. Ellenkezőleg. Természetesen mesélnek a barátokról, akik kertet kaszálnak, villanyt szerelnek nekik, a boltosokról, akik kiszaladnak az üzletből, ha Trabantjukat meglátják és a kocsihoz szállítják az árut. És nem fogadnak el borravalót! A benzinkútnál megtankolják a Trabantot — a kocsi egyébként életszükséglet számukra — a kutasok, az önkiszolgáló kút- nál is. — Szóval nagyon rendesek velünk az emberek — summázza Gálné. A beszélgetés végeidé már hárman nézünk egymásra tanácstalanul. A legtanácstalanabb maga az újságíró. A fiatalasszony oldja a feszültséget: — Abban nem reménykedünk, hogy a Néplap munkahelyet tud csinálni a férjemnek. Valójában azért írtam a levelet. mert a tavasszal és a nyáron árról olvastam cikket az újságban, hogy a vállalatok keresik a fiatal, szakmával rendelkező dolgozókat. A nyugdíjasokat, a rokkantnyugdíjasokat is foglalkoztatni tudnák nagyobb számban, mint amennyit mostanában alkalmaznak. Ezért nehéz szembesülni a valósággal. Hogy közzéteszem-e végül is Sálék problémáját, rám bízzák. Reményként fölsejlik még a Rákóczifalvi Rákóczi Tsz elnökének ígérete: találni fog 'munkahelyet a fiatalembernek. Lehet, 'hogy ez egy hétbe telik, lehet, hogy egy hónapba, lehet, hogy egy fél évbe, de 'megígérte. Mindenesetre addig is, ha meggondolná magát valaki és munkát tudna adni egy mechanikai műszerésznek vagy bármilyen más elfoglaltságot javasol egy 28 éves. tettrekész fiatalembernek, az megtalálja Gálék címét a szerkesztőségben. Egri Sándor Ismét a művezeték srégi, ám ma is keményen csattanó — mert többnyire igaz — aforizma: „A művezető? Két cintányér között a levegő...” S máris komolyabbra fordítva a szót: „A művezetőka 2 igazgatást képviselik a műhelyekben, de feladataik nincsenek pontosan meghatározva és keresetük .gyakran kisebb, mint a munkásaiké. Túlzás nélkül állítható, hogy ők az ipar mostohagyermekei.” Az idézet egy angol szaklapból való s egyértelműen jelzi, hogy a művezetőkérdés Angliában — és gyaníthatóan másutt is — éppen olyan gond, mint nálunk. A más baja persze senki sem vigasztalhat, mert a művezetőkkel kapcsolatban szerencsére még nem jutotttunk el odáig, hogy „hja, kérem ez világjelenség!...” Sőt: na- gyan is „ismerjük a problémát és mindent elkövetünk a megoldás érdekében ...” (Áz utóbbi idézet egy néhány évvel ezelőtti művezető-tanácskozás anyagából való.) Való igaz: időnként rangos intézmények, hivatalok, szervezetek és testületek foglalkoznak a művezetőkkel, tagadhatatlanul jobbító szándékkal, okos felismerésekből kiindulva, ám meglepően naiv hittel. Mert ha egyszer felismert tény például, hogy a vállalatok belső irányítási rendszerében — pontosabban a munkahelyek hierarchiájában — a felelősség „felfelé” fokozatosan növekszik, „lefelé” meg csökken; következésképpen ha az is tény, hogy az alsó szinteken egyre nagyobb az ellenőrzés szerepe és emiatt létrejön a „túlellenőrzött”, a minimális döntési szabadsággal és felelősséggel dolgozók jelentős rétege, akkor ugyan mi okból hihető, hogy például kormányrendelettel enyhíthető a művezető-társadalom megannyi gondjába ja? Ahol a művezető több millió forintos termelési programmal dolgozik, de nincs joga kivételezni például egy 200 forint értékű munkaköpenyt; ahol ugyanez a művezető, egy nem túlságosan jelentős, ám tetemes normaidőt rabló gyártási műveletet csak nagy titokban ésszerűsíthet — mert hát mit szólna a technológiai osztály? ...— nos, ott mit segíthet bármiféle rendelet? Figyelmeztető jelek sorozata arra int, hogy a művezető-probléma önmagában nem kezelhető, mert levá- laszthatatlan a vállalat belső irányítási rendszeréről és felelősségmegosztási mechanizmusáról. Micsoda lehetetlen helyzet: a művezető felelős ugyan a műhelyterv, a kiszabott normaóraterv teljesítéséért, de többnyire semmi kapcsolata nincs a gyártás-előkészítéssel. így aztán szakmai ismeretei, gyakorlati — s főleg munkahelyvezetési — tapasztalatai alig-alig hasznosíthatók a gyártásszervezésben, a technologizálásban. A művezető, úgymond kulcsember. Am e „kulcsember” lényegében nem válogathatja meg a munkatársait, érdemlegesen nem jutalmazhat és nem büntethet. (Illetve, ami az utóbbit illeti, dehogynem! Minden művezető önálló joga a szóbeli figyelmeztetés. Az írásbeli figyelmeztetéshez már adminisztratív egyeztetések kellenek, a fegyelmi eljárás javasolható, az elbocsátási jog pedig egyszerűen képtelenség.) Mondom: a művezető, állítólag, kulcsember, ám évtizedek óta és manapság is olyan fizetségért dolgozik, ami önmagában is oka a művezetőgárda tagadhatatlan felhígulásának. Korábban többen is úgy vélték, hogy az ösztönzőbb 'bérezés, a differenciáltabb anyagi elismerés egyik nagy akadálya, hogy a művezetői teljesítmények nem mérhetők megbízhatóan. Mert például nehezen vagy éppen se- hogysem mérhető, hogy a művezetők milyen szervezési erőfeszítéseket tesznek csoportjuk teljesítményének növeléséért, vagy hogy mennyiben járulnak hozzá — a szokványos rutinfeladatok elvégzésén túl — az úgynevezett jó munkahelyi légkör kialakításához. A vállalati belső ösztönzési rendszer az efféle „teljesítményeket” képtelen egzakt módon mérni és a jövedelmek- kél honorálni. Most kommentáljam, hogy ha ez így igaz, akkor a vállalati vezetőség ugyan miféle szegénységi — emberismeretből csakis elégtelenül minősíthető — bizonyítványt állít ki önmagáról? Csoda-e, ha ilyen körülmények között a művezetőknek mindössze elenyésző hányada próbál csak valami módon kitömi e sakkmatt helyzetből? Ezt hivatalos felmérések bizonyítják. A többség fásult-fáradt belenyugvással viseli az önál- lótlanság állapotát, ám senki ne ítélje el őket. jegyzetíró csak 1964-ig emlékezik vissza: akkor jelent meg a művezetők helyzetét rendezni kívánó 35. számú kormányrendelet, s a művezetőgárda azóta is egyre súlyosbodó gondokkal bajlódik. Nem vigasz, mindössze csak elszigetelt helyi — ám reménykeltő — kísérlet, hogy néhány éve a dunaújvárosi kohászat vezetői próbálkoztak radikális belső Intézkedésekkel a művezetők érdekében. Üjabban Miskolcról, a Lenin Kohászati Művekből érkeznek hasonló hírek, jeléül annak, hogy ez ügyben igenis a vállalatoknál kell előbbre lépni; ott kell megfelelő jogot, hatáskört; lehetőséget, egyszersmind rangot adni a művezetőknek ahhoz, hogy ne csak formálisan, beosztásuk hivatalos elnevezése szerint, de valójában is a termelést közvetlenül irányító műszaki és gazdasági vezetők legyenek. V. cs. Mintegy 4500 raklapot gyártanak havonta • Nefag Ahádssalóki fagyártmány üzemében. Ennek több mint felét nyugati exportra szállítják Fotó: T. K. L.