Szolnok Megyei Néplap, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-27 / 278. szám
1985. NOVEMBER 27. SZOLNOK ME6YEI NÉPLAP 5 A tévé képernyője előtt Petőfi Irodalmi Múzeum Gyűjt, válogat, bemutat Móricz-emlékraoba (a leányfalui nyarald berendezési tárgy álból) Erdélyi Sándornak — ha jól tudom — immár harmadik olyan munkáját sugározta a televízió, amelyben az emberi konfliktusok egy termelő üzeme kereteiben bontakoznak ki. Ebben a műfajban — mondhatni — már szinte „profi". Akárcsak a szovjet szerző, fielmann, ő is rendre írja termelési drámáit. Erdélyi: a magyar Gel- mann. Bennük persze mindig közérdekű, morális problémákat feszeget; a döntés, a felelősség kérdéseit veti fel. A főszerep sohasem a termelésé, hanem a termelő emberé; nem a gazdasági folyamatok izgatják bár ezek sem mellékesek, hanem a folyamatok alanya. És egy másik sajátossága „termelési drámáinak”, a bennük megnyilvánuló közéleti szenvedélyesség. Ha az ő televíziós munkáit nézzük, egy kicsit mindig az lehet az érzésünk, ezek publicisztikai gondolatok drámában elbeszélve. Legújabb bemutatójára (szerda este láthattuk) is ez vonatkozik. Majd belejössz, Plstáml Ezúttal egy gyárigazgató tragédiáját állítja élénk (a tévéjátékot Félix László rendezte), egy szakszervezeti funkcionáriusból lett igazgató szomorú sorsát mondja el — megjelenítve történetét. Annak az igazgatónak a drámáját, akit jó szándékkal becsületes, megbízható magatartása révén — kérésére egy olyan gyár élére állítanak „majd belejössz” alapon, azaz tapasztalat sőt a szükséges képzettség híján, amely épp fontos beruházások előtt áll, azaz a mi Pistánk a feladatok sűrűjébe cseppen. Próbál ugyan eleget tenni kötelességének becsülettel, még emberségesebb viszonyok megteremtésén is fáradozik, sajnos a dolgok vége: idegösszeomlás, infarktus, halál. A beruházási terv négyszáz milliós túllépése miatti felelősség súlya összeroppant- ja. Mindezt látva, az első kérdés, amelyet a tévéjáték felvet, amely láttán felvetődhet bennünk: vajon sajnálnunk kell-e ezt a derék embert, aki valóban elkötelezett híve a szocializmusnak, aki az anyagias feleség szemében már szinte élhetetlen kommunista, merthogy többre becsüli az elvi tisztaságot, mint a megszerezhető ha- szont, aki ráadásul jót akar és mégis elbukik. Veszprémben, amikor ősbemutatón még a nyáron megtekintette egy termelő üzem közössége a tévéjátékot, ott bizony sokan sajnálatukat és részvétüket fejezték ki az igazgató szomorú sorsának láttán. A tévéjáték befejező mondata oedig épp az ellenkezőjét kívánja — helyesen — sugallni: amikor utolsó szavakként ezek hangzanak el a haldokló igazgató ajkáról: sírni csak egyedül nekem volna jogom. S ebben a tömör megfogalmazásban <£í sűrűsödik az alkotók ítélete; az illúziókkal szemben a realizmus győz edel me. Az igazgató legsúlyosabb vétsége — ha úgy vesszük tra- gikai vétsége — illúziókat tápláló naívsága. Ez az, ami a végpusztulásba juttatja. Akkor is a patrónusokban bízik, s tőlük remél segítséget, amikor a probléma megoldására saját körében és a közösség erejére támaszkodva magának kellene megtalálnia a módot. ö mindvégig arra a bizalomra épít, amellyel őt a gvári székbe emelték. Állandóan felfelé pislog — s kétségbe- esikl amikor bajba jutván nem tárt karokkal várják, hanem tárgyilagos fogadtatás vagy épp rideg nem a válasz. Kétségbeesik, amikor sötét felhők tornyosulnak felette, s feje felől megbízói gyors kézzel nem kergetik el a fenyegető viharfelhőket. Magára hagyják — ő legalábbis ezt érzi. Pedig semmi olyasmi nem történt, ami meglepő volna benne. Az élet törvénye ez: aki feladatot vállal, annak számítania kell rá, hogy helyette más soha nem fogja elvégezni. Naív lélekre vall, hogy a mi igazgatónk a kinevezésével egyben örökös pártfogást és felső támogatást remél. Erdélyi tévéjátékának szerintem egyik fontos, ha ném. a legfontosabb tanulsága ez: különösen napjainkra érvényes tanulsága, amikor a fokozott önállóság nemcsak alapelvé, de egyben gyakorlattá válik: az igazi autonóm egyéniségek szerepének fontossága, a vezetés autonómiájának szükségességére figyelmeztet. Ha valamiért szánandó a tévéjátékbeli igazgató, akkor jóhiszeműségéért és naivitásáért lehet őt szánnunk, de nem azért, mert „rútul” cserbenhagyták pártfogói. Durván fogalmazva: csak bizalomból lehet bárki akár első számú vezető is, de a bizalom korántsem olyan tőke, amelynek kamataiból a mindennapok gyakorlatában bizton, jól és hi ánytalanul meg lehet élni. Mert például ugyan ki szerelhetné le, valaki — kívülről és felülről — az arrogáns és kellemetlen modorú (bár felkészült főmérnököt, ha nem ő, az igazgató saját maga? És a tehetségekkel is csak ő képes szót érteni (vagy rtem érteni) a közös cél érdekében, és a felelősséget sem oszthatja meg másokkal, mint saját közösségének tagjaival! Megvan persze azoknak a felelőssége is — „olvashatjuk ki” a sok, napjaink gyakorlatára jellemző részlettel szolgáló játékból —. akik meglehet emberségből cselekedtek, de valójában „embertelenül” segítettek az igazgatóvá lett szakszervezeti vezetőn. Hisz megfelelő szakmai felkészültség hiányában, — majd belejössz, Pistám — állították őt vezetői posztra. Ez pedig egyszerűen: felelőtlenség. Lehetne tovább meditálni Erdélyi igazgatójának sorsán, az odavezető út állomásain a bukás egyéb okain. Ugyanis ha mint dráma kissé darabos és olykor túlságosan is didaktikus a Majd belejössz Pistám — egy biztos: gazdag lehetőségét kínálja a továbbgondolásra érdemes problémáknak. A népes színészgárdából csupán egy valakit emelnék ki, Avar Istvánt, aki rendkívüli odaadással és sok-sok tehetséggel tudta elhitetni velünk, hogy ez az igazgató hús-vér, azaz valóságos alak. Röviden A televízió sohasem volt ellensége a könyvnek, jóllehet fel-felröppent ellene a vád. Sőt nem egy programjával igyekezett szállást csinálni a könyvnek, olvasásra csábítani a nézőket. Szombaton délután Szabadpolc címmel újabb könyvműsor indult útjára — meghívott vendégek szemelget- nek a megjelent újdonságokról, igyekezvén étvágyat csinálni hozzájuk. Kosztolányi könyvekről szóló varázsos soraival indult a könyvajánló, de azután kissé elszínte- lenedett. Ahelyett hogy étvágygerjesztő falatokat kínálnának — érdekes részletek és a könyvhöz fűződő érdekességek formájában — száraz ismertető szavakkal kell beérnünk. Talán beszélgetni kellene esy-eev új könyvről és nem beszélni — netán mesélni róluk, miközben maguk is megelevenednének! Jó, hoay gondol a könyvekre a televízió, de az is jó lenne, ha ránk nézőkre is gondolna, akik szeretünk, szeretnénk szórakozni még könyvpropaganda-műsoron is. — VM — Negyedik alkalommal Mrustalálkozó Martion A Tisza Cipőgyár művelődési központjában november 29-én, pénteken este 7 órától negyedik alkalommal rendezik meg a martfűi kórustalálkozót. A műsorban fellép a Magyar Gördülőcsapágy Művek debreceni Vasas munkáskórusa, amely többek között Liszt, Mozart és Bárdos Lajos műveit szólaltatja meg Ternyei András és Török Ágnes vezényletével. A szolnoki 7. sz. Volán Vásárhelyi Zoltán vegyeskara egyebek mellett Sibelius, Gastoldi és Purcell műveiből ad elő. Vezényel: Bartáné Góhér Edit. A hangverseny a tiszaföldvári nagyközségi tanács és szövetkezetek férfikarának műsorával folytatódik. A kórus — Jordán Antal és Jordán Antalné vezényletével — Kodály Zoltán és Bárdos Lajos műveit szólaltatja meg. Fellép a martfűi művelődési központ női kara is. Bozorá- di János vezényletével többek között Mozart és Reviczky művei hangzanak el előadásában. Ezt követően a tiszaföldvári és martfűi egyesített vegyeskar mutatkozik be a közönségnek, majd a résztvevő kórusokból alakult összkar Kodály Zoltán—Jankovich Ferenc: Jelige című művét adja elő. A hangversenyt záró mű Bozorádi János vezényletével csendül fel. Baján nyílt Építészeti trlennáló Tegnap Baján megnyílt az immár hagyományos építészeti triennálé. Kétnapos programját Jantner Antal építési és városfejlesztési miniszterhelyettes előadása nyitotta meg. aki az új lakásépítési irányzatokról beszélt. Nyugalmáról már-már halvérűnek titulált ismerősöm magából kikelve pana- szolta, hogy három hét elteltével kapta meg táppénzét. Életemben sose voltam beteg, mondta, nem hittem volna, hogy ilyesmi létezik! Miből éljen meg addig; amíg végre kopogtat a pénzes postás, akinek nincs tartaléka, akinek nincs senkije. ' aki őt eltartsa? — tette fel a költői kérdést. Óh, azt nem úgy kell csinálni, oktatta ismerősömet a társaság másik tagja: be kell menni a központba, keresni kell egy ismerőst. s a pénztárnál felvenni a pénzt... A módszer kiétlségteflenül célravezető, de riasztó. Gyakorlatilag ugyanis szívességet kell kérni azért, ami jogos járandóság. Még sarko- sabban fogalmazva: ha van összeköttetésem, ..megelőzhetem” azokat, akik nem járatosak a hiva'.ali kiskapuk rejtelmeiben. Csak valamicskét áldozni kell a munkaidőből a pénztár előtti álldogálásra. Ki kell találni a dolgokat manapság, huhvorgott az ..ügyintézésben” jártas előbbi ismerősöm, s elmesélte, hogyan jutott gyönyörű szép. olcsó almához. „Csúsztatott” a brigád, mondta, és kiköcsiká- zott almát szedni az egyik közeli állami gazdaságba. A bérüket „természetben” kérték, a saját kezűleg szedett almát hozták haza. A boltokban hiába vesszük meg télire az agyontört, egyik Országos hatáskörű múzeum, a magyar irodalomé. Irodalmi emlékeket (kéziratokat, könyveket, portrékat, személyi tárgyakat, úgyszólván az írók életével kapcsolatos mindenféle relikviát, újabban irodalomtörténeti értékű hangfelvételeket gyűjt, őriz, ezeket tudományosan feldolgozza és széles körben ismerteti meg. Köz- művelődési tevékenysége is számottevő. Irányítja az országos múzeumi hálózat keretében folytatott irodalmi- muzeológiai munkát, Budapesten a központi kiállításon kívül még négy emlékszobája — múzeuma — van, de felügyeletet gyakorol azon irodalmi emlékhelyek fölött is, amelyek többsége az írók szülőházában, egykori lakóhelyén található, s a területileg illetékes megyei múzeum keretében működik. A Petőfi Irodalmi Múzeum Budapest belvárosában, a Károlyi utcában, (a 16. szám alatt) a klasszicista stílusban átépített és kibővített barokk Károlyi-palotában foglal helyet. Falai közt egykor megfordult Mária Terézia, 1849 januárjában itt fogták el az első magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost, egy időre itt rendezkedett be Haynau. Itt született az első magyar köztársasági elnök, Károlyi Mihály, özvegye, Andrássy Katinka itt szállt meg, a számára fenntartott részben. Ám a múzeum története más szálon indult el. A Petőfi Társaság az 1904-ben elhunyt Jókai Mór Bajza utcai házában 1909-ben helyezte el Petőfi életének összegyűjtött és óvott dokumentumait, s egyúttal Jókai irodalmi hagyatékának egy részét is gondjaiba vette. A felszabadulás után, a Petőfi Társaság megszűntével, a Budapesti Történeti Múzeum vigyázta az anyagot, s munkatársai többek között ládából a másik ládába, a másikból a harmadikba át- öntögetett almát, nem időtálló az már, megromlik, — érvelt, s igazát nehéz lenne megcáfolni. De akik nem „csúsztatnak”? Apróságok ezek tulajdonképpen, a „Csináld magad’ mozgalom sajátos vadhajtásai netán? Csak be kell menni a könyvesboltba, vagy a könyvtárba és „fel kell leltározni” a hogyan csináljuk ezt, meg azt témakörben megjelent könyveket, füzetecskéket, köny- nyen rájövünk, messzi túlmutatnak ezek a hobbi jellegen. Mindezt meghökkentően bizonyította előttem a szépreményű ifjú orvosnő, aki nyakig gipszesen, meszesen mosolyogta a szemembe, hogy festi, mázolia a lakását. Hozzátette: „Ellopok pár napot a szakvizsgámra szánt időből, s annyit megspórolok, mintha a jövő hónapban dupla fizetést kapnék”. 1 Mérnök barátom elébem állt: nem tudnék-e néhány száz kvadrátnyi földet szerezni valami vízparton, ahol locsolási lehetőség van, telepíthetnénk közösen fadug- vánvt, meghozná az árát. Kinevettem, nem értünk mi ahhoz! önérzetesen vissza- replikázott: a kisujjában van az egész, minden szakkönyvet elolvasott a „témáról”. Műtörténész kollégám két hónapja azzal traktál, hogy milyen lesz az úl könyvtár polca, s facsavarok után szaladgál. Egy jónevű József Attila — kéziratokkal, relikviákkal, más modern írók műveivel, leveleivel, dokumentumaival gazdagították a gyűjteményt. 1954-ben alakult meg a Petőfi Irodalmi Múzeum, amely 1957 óta a Károlyipalotában szolgálja a kultúra ügyét. — A gyűjtőmunka az, ami egy múzeumot múzeummá tesz — vallja be Botka Ferenc főigazgató. — Feladatunk tehát gyűjteni, válogatni és bemutatni. De nemcsak a látványos formákon át tartunk kapcsolatot a valósággal. Munkánkat úgy foglalhatom össze, hogy kiállításokat rendezünk, tudományos kutatómunkát folytatunk, természetesen rendelkezésére álllunk a különféle közművelődési és oktatási fórumoknak, könyvkiadóknak, tömegtájékoztatási szerveknek, dokumentációs szolgáltatásokat nyújtunk. Tárlatvezetéseket, irodalmi-zenei műsorokat. klubfoglalkozásokat rendezünk. Külföldi kapcsolatokat ápolunk. Állandó együttműködésben vagyunk művelődési házban évek óta megrendezik — az idei vajon mikor lesz? — a „kinek milyen lett a bora” vetélkedőt. Komoly emberek mérik össze borászati tudásukat, mondván, a háztáji bor az igazi, nem a „panes...” S akik nem csaptak fel botcsinálta pincemesternek? Sokasodnak a példák arra, hogy mindenki — tisztelet a kivételnek — mást csinál, egv-egv jámbor hobbi szinte főfoglalkozássá lép elő1, az eredeti háttérbe szorul, a sokat emlegetett kreativitás sokaknál a ..mellékes” megszerzésében érvényesül. A társadalmi munkamegosztásban ez minőségromláshoz vezethet, az előtérbe helyezett hobbik, barkácsolások ugyanúgy kárt okoz hatnak, mint az összeköttetésekre épülő „beszerzések”, a törvény határát még csak nem is súroló ügyeskedések. Az összefüggések igen szorosak, bár olykor nehezen felismerhetőek. Miért nem kapok meg csehszlovák gyártmányú gépkocsimhoz az állami kereskedelemben egv- egy alkatrészt, viszonylag olcsón. amikor a magánkereskedő boltjában bármikor megvehetem ugyanazt drágán. A kényszerpálya adott — nemcsak az autóalkatrészekre szorítkozik, — s ilyenkor kezd a szolid bérből, fizetésből élő ember azon gondolkozni, hogy „csinálni kellene valamit”, mellékes után kellene nézni... külföldi test vér intézményeinkkel. No és nem utolsó sorban kiadványokat jelentetünk meg. Sok vonatkozásban ezek talán még többre is becsülendők, mint egy- egy kiállítás, hiszen az írott anyag még hosszú évtizedek múltán is megfogható segítséget nyújt olvasójának. Ilyen népszerű például Kézirattár sorozatunk, amelyben a múzeum legértékesebb kéziratainak hasonmás kiadását jelentetjük meg a kézirat keletkezéséről szóló tanulmány és gazdag dokumentum-, illetve képanyag kíséretében. Eddig többek között Ady, Kossuth, Petőfi, Krúdy, Móricz, Szabó Lőrinc, József Attila egy-egy írását adtuk ki az Európa Könyvkiadóval közösen. Beszélnünk kell hangtárunkról is, amely mintegy kétszázezer méter magnó- felvételen írói vallomásokat, emlékezéseket őriz. Képző- művészeti tárunk figyelme kiterjed az íróportrékra, de az esetleg festő, rajzoló írók vagy költők önarcképeire is. Bár, netán tudja, hogy a munkahelyén sokkal többet érően dolgozhatna, ha naprakészen ismerné szakmája, pályája irodalmát, mégis nyúlászati szakkönyveket olvas, azt számolgatja: ha most elkezdi tizenkét anya- nyúllal... Félő, hogy ami az anyagiakat illeti, ebben hamarosan megelőzi majd a nyűlászathoz mit sem értő, hivatásának élő kollégáját, ahogy a gyakorlott táppénzvárományos a pénzes postást. De az orvostól elvárjuk-e, hogy a kor színvonalán gyógyítson bennünket? El bizony! Arra aligha gondolunk, hogy a hobbitelkén szerezte meg a gyógyításhoz szükséges tudást. A pedagógustól elvárjuk-e, 'hogy ismerje a számítógépeket, megtanítsa gyermekünket használatára? De mennyire! Hogy hány plusz órájába került, amíg az új információk birtokába jutott... Azért tanár, hogy tudja, hallottam már ilyen véleményt is. Alapjában véve így igaz, de ez a logika ódáié vezet ám, hogy mindenki azt tudia nagyon jól — mindenekelőtt azt! — amiért a fizetését kapja. A saját termésű borunkra is büszkék lehetünk, de mindannyiunk javát jobban szolgálja, ha a vállalátl. üzemi eredményeinkért nem kell •szégyenkeznünk. Továbbgondolásra érdemesek talán ezek a csupán a jelzések szintjén említett példák, hogy ne legyen igaza annak — elárulom, ezt már csak a nőén kedvéért mondom — aki „hobbiból” a kenyérsütés népi módszereit kezdi tanulmányozni, íev készülve a karácsonyi, végehossza nincs ünnepekre ... — ti — K. J. Füstölgők magamban A megkésett táppénz és a háztáji atomerőmű-építés
