Szolnok Megyei Néplap, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-18 / 270. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. NOVEMBER 18. ságnak, s ebben benne van az elődök küzdelme, helytállása, mának szóló eredménye. Bármennyire is bíráljuk ma munkánkat, látnunk kell, hogy ebben az országban mi teremtettük meg a korszerű ipart; mi szerveztük szocialistává, s egyre korszerűbbé a mezőgazdaságot, s mi mondtuk ki, hogy az ember értékét munkája adja. Ne engedjük, hogy ifjúságunk a Nyugat megkésett, kopott divatját kövesse. Legyen rang(Folytatás az 1. oldalról) nemzedékkel. Évente 700— 800 fiatal vesz részt e táborok életében. Eredményekkel teli a honismereti mozgalom, amely az idén ünnepli szervezetté válásának 25. évfordulóját, s változatlanul a népfront egyik legnépszerűbb tevékenysége a béke és barátság gondolatának elmélyítése a megye lakosságának széles rétegeiben. 7 Sándor László beszámolójában kitért a népfront küldöttértekezletet megelőző eseménysorozatra is: — A Hazafias Népfront Országos Tanácsa állásfoglalásának megfelelően megtörtént a városi, községi lakókörzetekben, majd a községekben, városokban a bizottságok beszámolása és új- jáválasztása. A rendezvényeken mintegy 19 800-an vettek részt. Tájékoztatást hallgattak és vitattak meg a népfrontbizottságok VII. kongresszusa óta végzett rrfunkájáról, a VI. ötéves terv helyi eredményeiről és a következő tervidőszak céljairól. Nem volt a legszerencsésebb a falugyűléseken a településfejlesztési hozzájárulás sokszor kialakulatlan elképzeléseinek napirendre tűzése. Ennek ellenére az 1314 felszólaló azt is bizonyította, hogy megyénkben a népfront eleven, politizáló tömegmozgalom, amely nélkülözhetetlen fórumokat, közéleti cselekvési lehetőséget teremt a közösségért tenni akaró emberek számára. Az újjáválasztott testületek Megválasztottak 68 városi- és községkörzeti, külterületi népfrontbizottságot, 67 községi-, 8 városi népfroníbi- zottságot, s a megyei bizottság tagjaival együtt összesen 3277 ember kapott megbízatást különféle tisztségekre. Kötzük a nők aránya 49,2; a fizikai dolgozóké 37,7; a fiataloké 17 százalék. Az értelmiségiek, szellemi dolgozók 38 százalékos képviseletet kaptak a bizottságokban. A megyei titkár szólt arról az állásfoglalásról is, amelyet a küldöttek írásban megkaptak, s amely a következő öt eszendő legfontosabb céljait tükrözi. E szerint változatlanul feladat a szocialista demokrácia ki- szélesítése, amely feltételezi a fejlettebb vitakultúrát. A közéleti aktivitás élénkítését társadalmi viták szervezésével, a közvéleményt érdeklő témák nyilvános feldolgozásával mozdítják elő. A gazdaságpolitikai • célkitűzések megvalósítására reális helyzetképpel, a lehetőségek megismertetésével kell mozgósítani a lakosságot. A művelődéspolitikában tovább munkálkodunk a szocialista hazafiság a nemzeti tudat és a proletár internacionalista nevelés, valmint a népek közötti barátság elmélyítésén, erősítésén. A gyakorlati munka során a népfront testületéi a párt szövetségi politikájának elvei szerint a szocialista népinemzeti egység erősítését érvényesítik munkájukban. Mindennapos teendőikben is működjenek szorosan együtt a társszervekkel, tömegszervezetekkel, mozgalmakkal, ezzel is szolgálják jobban a tartalmi feladatok megvalósítását. A békemozgalom, a szocialista és baráti országok népei közötti barátság mélyítése változatlanul a népfrontmunka sikerét, a haza boldogulásának ügyét jelentse. A szóbeli beszámoló elhangzása után Bordás László, a pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke adott számot a legutóbbi választás óta végzett munkáról, majd dr. Krasznai Géza megnyitotta a vitát. Dr. Ferenczy József, a DATE mezőtúri főiskolai karának tanszékvezető tanára méltatta az állampolgárok növekvő közéleti tevékenységét, a népfront sokszínűségét. Kitért arra is. hogy fokozni kell a mozgalmi munka elvi-politikai tartalmát. Bencze Istvánná. a népfront túrkevei városi bizottságának titkára a település elmúlt öt évi gyarapodásáról szólt, amelyből tevékeny részt vállaltak és teljesítettek a kevi emberek is. Az elkövetkezendő időszak feladatai között tornaterem és művelődési ház építését, a gázhálózat bővítését említette. Cservényük Emil, a Szolnoki Tiszamenti Regionális Vízmű nyugdíjas osztályvezetője a népfront megyei bizottsága irányításával tevékenykedő gazdasági, településpolitikai és társadalmi munkabizottság tevékenységének tapasztalatait célkitűzéseit ismertette. Kiemelte, hogy a gazdasági tervek megvalósítása, a nemzeti jövedelem növelése nemcsak tervszerű, de egyúttal kitartó, fegvelmezett munkát igényel. Tigyi Istvánná, tiszaugi népfrontelnök az aorófalvak mindennapi gondjait — az orvoshiányt, a korosodó lakosságot. az alapellátás akadozását stb. — villantotta fel. Szóvá tette azt is hogy a megyehatár közelében fekvő falu természeti szépségeit. értékeit Bács-Kiskunban eddig már jobban. alaposabban felfedezték, sőt hasznosították, mint nálunk. Élénk figyelem a vita alatt TKL A közös siker záloga a munka A megyei pártbizottság első titkára felszólalása elején hangsúlyozta: a Hazafias Népifront Szolnok Megyei Bizottságának beszámolója hű kép>et ad az elmúlt öt év munkájáról. A népfront tevékenységét, sokszínűségét jellemzi, az az eredményesség, amely különösen értékes a mai körülmények között. — A Hazafias Népfront munkája átfogja életünk csaknem minden területét — mondotta —, hiszen a mozgalom a társadalom építésének, gyarapxxlásának segítése közben sem feledkezik meg a családról, az idős- korúakról, az ifjúság neveléséről. a szocialista demokrácia fejlesztéséről. Az eredményes munkáért a megyei pártbizottság elismerését és köszönetét tolmácsolta a megyei küldöttértekezletnek és valamennyi aktivistának Majoros Károly. Ezután emlékeztetett arra. hogy mindössze nyolc hónap telt el a párt XIII. kongresszusa óta. Munkával töltött dolgos időszak volt ez a Hazafias Népfront életében is. Választási felhívásában nemzeti programként fogadta el a kongresszus határozatát, s annak szellemében dolgozott. Így vált ez a program a megye dolgozóinak is közös cselekvési programjává, hiszen a Hazafias Népfront egyesíti a szocializmus alapvető céljaival egyetértő, békét óhajtó embereket. — A végrehajtás, a megvalósítás valamennyiünk közös ügye — mondta. — És valamennyien jól tudjuk, hogv a közös célokat csakis közös munkával lehet elérni. A siker záloga az egyenrangúak közös cselekvése. Ezért a feladatok végrehajtásában megértő, egymás bizalmát élvező emberekre van szükség. Az egység megteremtésében és erősítésében vitathatatlan a Hazafias Népfront szerepe és tevékenysége, melyet a szocialista demokrácia fejlesztése érdekében kifejt. Majoros Károly ezután a beszámolóhoz fűzött gondolatokat; — A jelentésben több, fontos és időszerű kérdés szerepel. Közülük hárommal foglalkozom részletesebben: a munka, az ifjúság és a hazafiság kérdéseivel. — Tudjuk, hogy társadalmunk a munka társadalma. Ezt azonban nem elég jelszóként használni, a mindennapokon adjunk nagyobb rangot és szerezzünk érvényt a fegyelmezett munkának. Tudnunk kell: erőnk a becsületesen végzett munka, nem a több, hanem a jobb! Mi a legnagyobb megbecsülés számunkra? Az. hogy számítanak ránk. hogy elismerik jobban végzett munkánkat. Vigyázzunk arra, hogy az értékrendben ne legyen torzulás. A munka legyen értékrendünk alapja, s ne az ügyeskedés imponáljon. A továbbiakban az ifjúság neveléséről többek között a következőket mondotta: i— Az ifjúság a jövő letéteményese, formálása a felnőtt nemzedék közös felelőssége. Érezzék a fiatalok, hogy országépítő munkánkban számítunk rájuk. Az ifjúság legyen történelmi vívmányaink őrzője, folytatója. Ez azért is fontos. mert. tény. hogy szocialista múltunk az ifjúságnak történelmi lecke. A történelemnek mindig van üzenete az if júnök a népfront és a szövetkezetek együttműködési tapasztalatairól beszélt. Hangsúlyozta a falvak alapellátásának rendszeres javítását, a háztáji és a kisegítő gazdaságok jelentőségét, segítését, amelyek átmeneti visszaesés ellenére is a mezőgazdasági össztermelés ötödét adják. Ldbancz Ignác nagyiváni népfronttitkár a társközségek helyzetét elemezte. Elmondotta, hogy náluk a tanács és a termelőszövetkezet eredményes együttműködése következményeképpen sikerült helyben újabb munka- alkalmakat teremteni, és ez is hozzájárult az elvándorlás mérséklődéséhez. Hegyi Istvánná, a KISZ Szolnok Megyei Bizottságának első titkára a nemzedékek közös, közért végzett munkájának jelentőségét méltatta. A megyében 37 ezer KISZ-tag él. és számarányuknak megfelelően tevékenykednek a különböző népfrontbizottságokban, bár a jövőre nézve kívánatos lenne tovább növelni a társadalmi munkába bevont ifjú kommunisták és mozgalmon kívüliek számát. Ktirucz Jánosná, a népfront Karcag városi bizottságának titkára az ott élők elmúlt években végzett társadalmi munkájáról beszélt. Nem kevés lakossági összefogással a hat általános iskola közül négyben már tornaterem épült. Ugyanakkor azt is elmondotta, hogy úgy tűnik, a településfejlesztési hozzájárulás nagysága nem nyerte el a karcagiak többségének támogatását. Fekécs Mátyás, a tiszaföldvári nagyközségi népfrontbizottság al- elnöke az agrárértelmiség helyzetét, a községekben betöltött szerepét fejtegette. Lantos Lászlóvá csépai népfronttitkár a családsegítő központ feladatáról, mindennapi tevékenységéről, szerepéről tájékoztatta a hallgatóságot. Perfási Sándor mezőtúri református lelkész a népfront, küldetésének a jelentőségével foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy a békeharcon kívül a mozgalom egvik alapvető célja az. hogy a társadalom minden rezdülését érzékelje, továbbítsa: akár pozitív. akár negatív jelenségekről van szó. A szocialista nemzeti egysig Dr. Szentistványi Gyulává, a HNF Országos Tanácsának alelnöke hozzászólását a szocialista nemzeti egység kialakulásával, történelmi jelentőségének méltatásával kezdte. Mint mondotta. az egység hosszú harc eredménye, amelyekért a folyton változó világunkban napról napra küzdeni kell. Belpolitikai életünkkel kapcsolatban kiemelte, hogy népünk a párt XIII. kongresszusa határozatait nemzeti programként fogadta el. A tanácstagi- és az országgyűlési képviselőválasztások eredményei, a résztvevők magas aránva, aktivitása, a jelölő gyűlések hangulata mindmind bizonyította: az emberek egyetértenek a párt alapvető célkitűzéseivel, és ezek megvalósításáért a jelenlegi nehezebb gazdasági körülmények ellenére is készek tenni. Arról is szólt, hogy a népfrontnak nemcsak az a feladata, hogy az összejöveteleit egyfajta fórumnak tekintsék, hanem az is, hogy segítsen továbbfejleszteni a mindennapok demokratizmusát. Ez a köznapi gondolkodás formálásával, az érdekek, a vélemények esetenkénti ütköztetésével. szembesítésével jár. Hogy ezeket a kisebb-na- gyobb feszültségeket feloldjuk, szükség van minden szocializmust igenlő, jószándékú ember segítésére, az országos és a helyi feladatok megvalósításában. Petri András jászberényi nyugdíjas intézményigazgató hozzászólásában azt ecsetelte, hogy a népfront és a tanács segítségével miképpen vonták be a helyi várospolitikai elképzelések megvalósításába a település lakóit. ■ Az elmúlt időszakban tovább erősödtek a munkahelyek és a lakóhely közötti kapcsolatok Jászberényben, és ez mindenképpen a mozgalom sikerét bizonyítja. Berecz Lászlóvá törökszentmiklósi műszerész a különböző felfogású, életkorú emberek közötti kapcsolattartás, rendszeres párbeszéd jelentőségét emelte ki. Egyúttal fejhívta a figyelmet arra, hogy az esetenkénti biztató eredmények ellenére Törökszent- miklóson, de tapasztalatai szerint a megyében is a mozgalom a jelenleginél is többet tehetne a környezet- és a természetvédelem helyzetének javításáért. Fekete Imre, a kisújszállási városi népfrontbizottság titkára a mozgalom fiatalítási törekvéseit, kísérleteit vette számba. Szólt az iskola és a szülők. a szülői munkaközösségek közötti kedvező és kedvezőtlen tapasztalatokról, a fiatalok munkahelyi elfoglaltságairól. családalapítási nehézségeiről is. Együtt a tanácsokkal Mohácsi Ottó, a megyei tanács elnöke hozzászólásában a népfront és a tanácsok kapcsolatáról, az együttműködési megállapodások jelentőségéről beszélt. Elmondotta. hogy ennek már hagyományai vannak a megyében, amelyeknek ékes bizonyítéka volt, hogy a közös fáradozások eredményeképpen a politikai rendezvényeken, választási gyűléseken közel százezer ember jelent meg. Közülük több mint hétezren mondtak véleményt az el(Folytatás a 3. oldalon.) A küldöttek a beszámolót hallgatják, előtérben a karcagiak ja nálunk a kultúrált beszédnek, a tisztességes magatartásnak ! Mindehhez az kell, hogy a társadalom legkisebb egységében, a családban is legyen időnk és türelmünk foglalkozni a fiatalokkal. Adjunk feladatot nekik, erősítsük bennük a szocialista erkölcsiséget, hogy azt tapasztalják, hogy társadalmunkban boldogulni csak munkával lehet. A megyei pártbizottság első titkára a továbbiakban a hazafiságról szólva hangsúlyozta: magyarságunk erősítése, a szocializmus fejlesztése, a magyar nép alkotó erejének kibontakoztatásával, a Szovjetunió és a szocialista országok testvéri közösségében lehetséges — ez boldogulásunk útja. — Más nép él ma e hazában, és más hazában él már e nép — mondotta. — Más ez az ország, mint negyven év,vel ezelőtt volt, s ez is bizonyítja, hogy népünk a fel- szabadulás után tett igazán nagy dolgokat. A múltat azonban nem elég magyarázni, becsülni, ápolni is kell. Feladatunk valamennyi alkotóerő tömörítése, hogy — mint a XIII. kongresszus megállapította: „ ... aki személyes boldogulását a közösséggel együtt, az ország felemelkedését segítve igyekszik elérni és megvalósítani” utat találjon hozzánk. célt. feladatot körünkben. Igazán tartós eredmény csak akkor jöhet létre, ha a közös cél és a közös érdekek összefognak bennünket feladataink megvalósításában. Ehhez kívánok va'amenv- nyiünknek jó egészséget, további munkasikereket! — fejezte be felszólalását Majoros Károly. Gazdag Sándor Meszöv-elMegtartotta megyei küldöttértekezletét a népfront Majoros Károly felszólalása