Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)

1985-10-15 / 242. szám

1985. OKTÓBER 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Péczely Sarolta és ifj. Bartók Béla részvételével Kodály kórusok országos találkozója Szolnokon — október 19-én és 20-án — második alkalom­mal rendezik meg a Kodály kórusok országos találkozó­ját. A jelentős zenei esemény — amely fölött Kodályné Pé­czely Sarolta és ifj. Bartók Béla is védnökséget vállait — nyitóhangversenyét októ­ber 19-én, délelőtt fél 11 órá­tól a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban tartják. A kórusokból alakult összkar Kodály Zoltán Nagyszalontai köszöntő című művét ének­li, Báli József vezényletével. Az ünnepi köszöntő után megkezdődnek a bemutatók. Elsőként a szolnoki Kodály Zoltán Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola kórusa lép a pódiumra; majd a zene­szerző nevét viselő kecske­méti iskolai leánykar; ä szol­noki Tiszaparti Gimnázium kórusa; a budapesti Tung­sram Rt férfikara és a deb­receni Kodály kórus mutat­kozik be. A hangversenyen délután 3 órától többek kö­zött budapesti, pécsi, komlói és hajdúszováti kórusok be­mutatkozásával folytatódik, este fél 8 órától pedig a szol­noki Kodály kórus mellett külföldi vendégeket is kö­szönthet a közönség. Fritz Bultmann vezényletével fel­lép a hamburgi Kodály kó­rus, a tallinni karnagyok kó­rusa pedig Ants Üleoja ve­zényletével mutatja be Ko­dály Zoltán műveiből és észt zeneszerzők dalaiból összeál­lított műsorát. Az est zárá­saként a Psalmus Hungari- cus hangzik fel a debreceni Kodály kórus tolmácsolásá­ban, Erdei Péter vezényleté­vel. . A Kodály kórusok orszá­gos találkozójának záróhang­versenyét vasárnap délelőtt 11 órától a tiszaligeti sport- csarnokban rendezik meg. Az összkar — Rigó Éva ve­zényletével — Kodály .Zoltán — Jankovich Ferenc Jelige című művét szólaltatja meg. A gyermek, női, férfi és ve­gyeskari összkarok műsorán ugyancsak Kodály-művek szerepelnek. A záróhangver­senyen fellép a hamburgi Kodály kórus és a tallinni karnagyok kórusa is. Az ün­nepi zárszó után Kodály Zol­tán — Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című műve csendül fel az énekkarok al­kotta összkar előadásában, Erdei Péter vezényletével. Megjelent a Társadalmi Szemle Diplomáciával a békéért Tíz esztendővel ezelőtt, 1975. augusztus 1-én Írták alá az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záródokumentumát. Várko- nyi Péter feleleveníti a tör­ténelmi jelentőségű találko­zóhoz vezető kemény tárgya­lássorozatot, értékeli az el­múlt évtized eseményeit, fej­leményeit. méltatja a ma­gyar diplomáciának a többi szocialista országgal szoros szövetségben tett erőfeszíté­seit az enyhülési folyamat vívmányainak megőrzéséért és továbbfejlesztéséért. Az elmúlt évben igen je­lentős elhatározások szület­tek gazdaságirányítási rend­szerünk továbbfejlesztését illetően. A változtatások a vállalati önálló cselekvési tér és a központi gazdaság­politikai irányítás hatékony­ságának párhuzamos növelé­sére irányulnak. Kozma Fe­renc mélyrehatóan elemzi a gazdaságpolitikai döntéselő­készítési gyakorlatot. Kovács Ferenc a magyar munkásosztály helyzetével, rétegződésével foglalkozik. Áttekinti a munkásosztály számarányának alakulását, jövedelmi viszonyait, fo­gyasztásának színvonalát és szerkezetét, a munkakörül­ményeket, valamint az egyes munkásrétegek helyzetét. Az életszínvonal növekedé­se, az életkörülmények javu­lása hazánk elmúlt évtize­dekben végbement fejlődésé­nek kiemelkedő fontosságú ténye. Ez a fejlődés a het­venes évek fordulóján a jól ismert okok miatt . lelassult, egyes vonatkozásokban meg­torpant, Szepesi György az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt vizsgálja, milyen sajátosságok jellemezték az életszínvonal megőrzésére irányuló politikát, melyek a rövidebb, illetve a hosszabb távra szolgáló tanulságok. Magyarországon napjaink­ban sok szó esik a közteher­viselésről. A viták tárgya nem a közteherviselés szük­ségessége, hanem annak mértéke és formája. Zala Jú­lia tanulmányában hármas követelményt állít a jó adó­rendszerrel szemben, még­pedig azt. hogy legyen igaz­ságos, egyszerű és hatékony. A nyugati világban a het­venes évektől kezdve tapasz­talható, hogy ismét teret nyernek az irracionalista irányzatok és eszmék. Ke­lemen János feltárja ennek a folyamatnak a hátterét. Ha az elmúlt évek könyv­kiadásának sikerműfajairól kellene összeállítást készíte­ni, akkor az előkelő helyek egyikére kétségkívül a me­moárirodalom pályázhatna. A szerkesztőség kerekasztal- beszélgetést rendezett a me- moárirodaíom fellendülésé­nek okairól. A beszélgetést Szakály Sándor vezette. Kis-balatoni ásatások Múltunk nyomában Befejeződött az ásatási szezon a Kis-Balatonnál. Ebben az évben már az épü­lő védelmi rendszer leendő második tározójának terüle­tén tevékenykedtek a régé­szek. A vízügyi dolgozók minden korábbinál nagyobb tempóban dolgoztak, így a tervezettnél gyorsabb ütem­ben kellett megoldani a le­letmentést is. A legfonto­sabb archeológiái munkála­tok színhelye Hídvégpuszta. Sármellék és Fenékpuszta környéke volt. Az idén ta­láltak közül elsősorban az őskori leletek voltak jelen­tősek, de felfedeztek réz- és bronzkori erődített tele­püléseket is. Először buk­kantak ebben a .térségben kora Árpád-kori emlékekre; föllelték egy vasmegmunká­ló műhely nyomait, illetve egy olyan, több mint 200 sírból álló temetőt, amely a XI. század első feléből származik. A régészek által kulcslelőhelynek tartott Hi­degpusztánál megtalálták azt a bizonyos Fehérváron átvezető hadiutat, amelyen a középkorban Budáról az Adriai-tengerig el lehetett jutni. A 4—6 méter széles, kőtörmelékkel felszórt, ár­kokkal övezett út déli olda­lán előkerültek az első utcás falu, a hajdani Szentiván házainak maradványai is. A kis-balatoni ásatások, melyek során hazánkban el­ső alkalommal kutatják, vizsgálják egy gyakorlatilag zárt tájegység hajdani la­kosságának életét, kultúrá­ját, 1990-ig tartanak. Üj szakmunkásképző-bázis Kőbányán. Az új tanműhelyben egyidőben 75 autószerelő, autó­villamossági, karosszérialakatos és anyagmozgató-gépszerelő diák tanulhatja meg a szak­ma fogásait. Képünkön mérési gyakorlaton az elsőéves tanulók Színházaink, kívülről nézve a hazai dramaturgisták. Akadna talán bővebb vá­laszték, mint amelyekkel évadonként találkozunk. A klasszikusok pedig a magyar szerzőnek számító Shakespeare-től Lope de Ve­gén át Caraggialeig szinte állandóan jelen vannak szín­padainkon, s ez talán még­sem a provincializmus jele. Nem ebben jelentkezik a provincializmus — mond­ják mások —, hanem bizo­nyos színházi törekvések és játékmódok, — például a lengyel vagy más európai or­szágok avantgarde-jának — hiányában. Azt gondolom, hogy ez is csak részben igaz. Bár ma­napság már a színházi hep- peningre is volt példa ide­haza, de mintha ez a fajta kísérlet máshol is csak na­gyon szűkkörű érdeklődést váltott volna ki, és ezért a világon mindenütt visszavo­nulóban van. Egyébként is; egy ország színjátszása nem bújhat ki nemzeti bőréből. Persze nem is kell nemzeti­színű leplekbe burkolózni, mint amivel manapság egy­némely előadáson találkoz­tunk. Arról van csak szó, hogy nem fordíthat hátat olyan nemzeti tradícióknak, amelyek a színészi játékra és ennek következtében a be­fogadóra, a nézőre is oly jel­lemzők voltak évtizedekig. Márpedig Magyarországon — néhány kivételtől elte­kintve — a századfordulótól a hatvanas évekig olyan színház volt jellemző, amely­ben a drámák a polgári kon­vencióknak tettek eleget — s ez gyakran csak a felszí­nén módosult, amikor köte­lezően közösségi máz került a hagyományos sablonokra — s a fő vonzerő a színház­ban a színész szólója volt. Az elmúlt két évtizedben e téren történt a legtöbb vál­tozás; különböző drámatípu­sok leltek otthonra a magyar színpadokon, s némi utóvéd­harcok árén ma már többé- kevésbé elfogadott tény, hogy az író, színész, rendező szentháromságban — nem a másik kettő nélkül — mégis a rendező a meghatározó sze­mélyiség egy adott előadás létrehozásában. S ha a ma­gyar színházi élet nem tar­tozik a nemzetközi élvonal­ba — ennyit el kell ismer­nünk —, azt hiszem, ennek éppen az az egyszerű oka, hogy ezek a meghatározó személyiségek jók, közepe­sek, rosszak, de zseniális, de legyünk szerényebbek: nem­zetközi mértékkel mérhető alig, vagy nagyon kevés van közöttük. Ám ha most mégis ilyen külső szemlélődőként vizs- gálgatjuk a helyzetet, vala­mit észre kell vennünk, s ez a műsorrendekből is kitet­szik. A magyar darabokból számszerűen nincs hiány, Sajnos, örkény-mértékű, sú­lyú drámaírók nem kopog­tatnak az igazgatók ajtaján. Viszont van egy sajátos tö­rekvés, amely a magyar né­pi színjátszás hagyományai­ból akar meríteni. Ennek pe­dig az ének és a tánc min­dig szerves, meghatározó ré­sze volt. Ügy tetszik, a tisz­ta Iforrásokból meríteni itt sem lehetetlen, hiszen az el­múlt évek talán legsikere­sebb bemutatója a Csíksom- lyói passió volt, s talán az István, a király sikerét is — nem filmen, hanem kizáró­lag színházi előadás formá­jában — nem csupán a tör­ténelmi példázat pikantériá­ja biztosította, hanem a ze­ne mellett az az elementáris erejű tánc, amely a nézők érzelmeit is magával sodor­ta. Nem volt ilyen sikeres a Magyar Elektra várszí nházi előadása, de arra példa, hogy ez az út továbbra is járható. Mit fog hát létnl a külföldi szakember, ha meglátogat magyar előadáso­kat? Ha jó helyekre viszik —, s ebből is van elég jó színvonalú —, a világ bár­mely pontján elfogadható, klasszikus műveket, néhány, ■talán a nyelv ismerete nél­kül is szórakoztató előadást; de majdnem biztos vagyok abban, hogy a legnagyobb érdeklődést ezek a sajátosan magyar előadások váltják ki. Mert a provincializmusnak nem a kozmopolitizmus az igazi ellentétele, hanem ami­kor olyan mélyen, őszintén és eredeti módon tudunk magunkról beszélni, hogy ez­zel valójában minden nem­zet számára érvényes gondo­latokat tudunk megfogal­mazni. A magyar művésze­tek közül erre mindenekelőtt a zenének, de talán az iro­dalomnak, sőt a filmművé­szetnek is sikerült jó néhány példát felmutatnia. 'Bernith László Sötét galamb—bérletef kívül Ha külföldről hazaérkezik az ember, az el­ső pillanatokban szokatlan­nak találja az utcákat, háza­kat. Nem tart sokáig, hogy ismét otthonosan érezzük magunkat, de mindig akad néhány perc, amikor még „külföldi szemmel’’, idegenül nézünk körül, s ezek a per­cek néha érdekes, soha meg nem figyelt -arcát mutatják környezetünknek. Most külföldieket várunk, a Budapesti Kulturális Fó­rumra, művészeket, tudóso­kat, újságírókat, közöt­tük színházi szakem­bereket. Jó lenne majd megtudni: ők milyennek lát­ják a mai magyar színházi életet.. Előre kitalálni persze nem tudjuk, de megpróbál­kozhatunk a „külföldről ha­zaérkező” pillantásával kör­betekinteni. Vannak ugyanis, akik azt tartják: a magyar színházi élet kissé provinciális;, ha csak a darabok szerzőit vizs­gáljuk, el kell utasítani ezt a vádat. Most nem szeret­nénk arra a valóban külön­leges esetre hivatkozni, ami­kor a Macskákat a londoni ősbemutató után Európában elsőként a budapesti közön­ség láthatta, mert ez valóban ritka kivétel volt. Egyébként sem hiszem, hogy egy vagy két évadnyi késés önmagá­ban a provincializmus jele. Mert úgy egyébként nem na­gyon van a világ drámairo­dalmának olyan jeles új al­kotása, ami néhány éven be­lül a magyar színpadokra ne került volna. Artur Miller, Tennessee Williams, Peter Weiss, Dürrenmatt, Beckett még primőr darabjaikkal szerepeltek nálunk, s nem a magyar színházművészet gvengéje, ha mostanság ilyen kvalitású szerzők kevéssé je­lentkeznek, mint ahogy ezek a „nagy öregek” — már aki él közülük — sem jelentkez­nek túlságosan sűrűn új mű­vekkel. A másodrendűbb. jó színvonalú szórakoztató ipa­rosok, Peter Schaffertől, Tankred Dorston át Murray Schisgaliig és Neil Simonig szinte állandó szerzői némely színháznak. Azt sem mondhatnánk, hogy a szocialista országok­ban bemutatott remekművek nem kaptak helyet nálunk, legföljebb azt, hogy a baráti országok drámaszerzői közül nem mindegyikre figyelnek Három megye múzeumainak együttműködése A VII. ötéves terv idősza­kára szóló együttműködési megállapodást kötött Bor­sod, Heves és Szolnok me­gye múzeumi szervezete. Eszerint a jövő évtől kezdő­dően összehangoltan kutat­ják a Tisza II. Vízlépcső térségét. A cél a jövőben minden bizonnyal idegen- forgalmi központtá fejlődő terület művelődéstörténeti értékeinek feltárása. A kö­zös munkát a tiszafüredi Kiss Pál Múzeum koordi­nálja. Ott hozzák létre a központi adattárat is. A költ­ségeket a három megye kö­zösen fedezi. A megállapo­dás meghatározza a kutató­munka főbb témaköreit is; közöttük van a Tisza szere­pe a táj életében, a táj gaz­dálkodása, a tájszervező centrumok, a mezővárosok története. Varga lános kiállítása Október 18-án 16 órakor nyílik meg a szolnoki Hely­őrségi Művelődési Otthonban Varga János festőművész ki­állítása Szovjet — szlovák — magyar tájak címmel, melyet a hónap végéig láthatnak az érdeklődők. Az elmúlt színházi évad egyik legsikeresebb előadása volt Örkény István Sötét ga­lamb című művének szolno­ki bemutatója. Örkény ko­rábbi drámáihoz hasonlóan nagy visszhangot váltott ki a közönség körében és a szakmai berkekben egyaránt. Ez utóbbit jelzi, -hogy a színikritikusok rendezői díját a Fészek klub Gobe­lin-termében Ács János ve­hette át, aki vendégként Az elmúlt hét végén Kar­cagon, a Déryné Művelődési Központban került sor a Pattantyús szellemében elne­vezésű ez év májusában meghirdetett szellemi öltu­sa szóbeli döntőjére. A vetél­kedő — melyet Pattantyús Abrahám Géza születésének közelgő 100. évfordulójára készülve szervezett a SZIM karcagi gépgyára, a MTESZ, a GTE, a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár, és az SZMT Ságváiri Művelődési Központja — a tudományos, műszaki élet eredményeinek népszerűsítését, a megye ipari üzemeiben dolgozó bri­gádok szakmai művelődését szolgálta. A szellemi játék­ban feltételként szerepelt a gyárak, üzemek termelő vitte színre a drámát. A legjobb női alakítás díját Egri Kati kapta, Glória-Ilo- na szerepének megformálá­sáért, a legjobb epizódsze­replőnek járó elismerést Szendrey Ilona vehette át Blandina szerepében nyúj­tott teljesítményéért. Október 30-án este hét órakor — bérleten kívüli előadásban — újra színpa- * dón láthatja a szolnoki kö­zönség Örkény drámáját. munkáját korszerűsítő újítá­sok közzététele is. A leg­jobb pályamunkák és a ve­télkedőn legeredményeseb­ben szereplő brigádok szá­mára díjakat ajánlott fel — többek között a Műszaki Könyvkiadó, a SZOT kultu­rális osztálya és a Szakszer­vezetek Fővárosi Művelődé­si Háza. i A szóbeli döntő zsűrijében dr. Terplán Zénó, a miskol­ci Nehézipari Műszaki Egye­tem, és dr. Pápay László, a BME tanszékvezető tanára Pattantyús volt munkatár­sai — is helyet foglaltak. A több fordulós vetélkedő első helyezettje a törökszentmik­lósi Finommechanikai Vál­lalat Pattantyús brigádja lett. Pattantyús akoliaméban Műszaki szellemi jálék

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom