Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)

1985-10-07 / 235. szám

1985. OKTÓBER 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kulturális seregszemle Jászberényben kisdiákok találkozója Az iskolaszövetkezeti moz­galom több évtizedes múlt­ra tekint vissza, majd meg­torpanások után a 80-as évek második felétől újabb fejlődésnek indult. Jelenleg a megye 15 áfészének már több, mint 3 ezer iskolásko­rú tagja van. Az általános iskolák mel­lett 9 középiskolában is szö­vetkeztek a diákok, hogy a tanszerek ellátásában, tíz­óraizásban segédkezzenek, de lalakui’itak mezőgazdasá­gi, méhész és ipari termelő szakcsoportok is, amelyek önálllóan vállalnak munkát és gazdálkodnak a bevétele- iifikel'. Szombaton délelőtt a Mé­szöv és az Egyesült Jászsági Áfész közös rendezésében megtartott III. megyei isko­laszövetkezeti találkozónak a jászberényi áfész volt a gazdája. A Hűtőgépgyár Madách Imre irodalmi na­pot rendezett szombaton Csesztvén a Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatósága. A résztvevő csaknem ezer diák képviselői megkoszorúz­ták Madách emlékművét. Az irodalmi nap keretében az egykori Madách-kúríában kialakított emlékmúzeumban irodalomtörténeti előadások Munkás és Ifjúsági Házában tartott megnyitón 23 iskola 400 küldötte vett részt. A szombati kulturális ta­lálkozón a kis és nagy diá­kok 5 helyszínen adtak szá­mot egymásnak a fel- készültségükről. Az ifjúsági házban, prózamondás volt, szövetkezet-politikai vetélke­dőt rendeztek, népitáncot és irodalmi színpadok fellépé­sét tekinthették meg, a ze­neiskolában ének és hang­szeres szólókat kórusokat hallgathattak meg az érdek­lődők. A produkciókat zsűri értékelte, a legjobbak juta­lomban részesültek. Délután a népes csapat a Hűtőgép­gyár kultúrparkját látogat­ta meg. Természetesen nap­köziben volt alkalom tapasz­talatcserére is és ezzel a lehetőséggel az ifjú szövet­kezeti tagok éltek is. hangzottak el a Madách-ku­tatás legújabb eredményei­ről. A művelődési házban könyvpremieren ismertették Leblancné Kelemen Mária Madách Imre-dokumentu- mok című kötetét. Levetí­tették Jeles András Angyali üdvözlet című filmjét, majd a film alkotóinak részvéte­lével közönségtalálkozót ren­deztek. Vendéglátó: a Killíán Családtagok a főiskolán Asszonyom, uram, ismeri ön a férje, illetve felesége munkahelyét? — tehetnénk fel a kérdést sok embernek, s a válasz sokszor úgy kez­dődik, hogy: Nem volt még szerencsém és időm ’sem, hogy megnézzem. Nos ilyen téren hasznosi kezdeményezés valósult meg a Killián György Repü­lő Műszaki Főiskola egy tanszéke által. Szombat dél­előtt főiskolalátogatásra és szűkebb munkahely megte­kintésre invitálta az ott dol­gozó hivatásos és polgári al- kjalmazd.tak családtagjait Harangozó József mérnök ezredes és Óvári Gyula mér­nök százados. A bemutató a főiskola múzeumában kezdő­dött, ahol a névadó Killián György életútjáról illetve Szolnok város hadtörténel­méről s nem utolsósorban az intézmény múltjáról, jelené­ről hallhattak egy (.csokrot” a tárlatvezető Béler Gyula nyugállományú alezredestől. Ezt követően a repülőgép­múzeum megtekintése kö­vetkezett, a gyerekek nem kis örömére. A vendégek végül a szű­kebb munkaterületre láto­gattak el, ahol megismer­kedhettek a főiskola egyik legjobban felszerelt tanszé­kével, az ottani oktató-ne­velőmunkával. Ekkor került sor a családtagok, gyerekek bemutatására. Kiss Lajos Bábszínház Indiában Indiai vendégszereplésre utazott a Bábszínház együt­tese. Az indiai magyar na­pok alkalmából rendezendő ünnepségsorozat díszelőadá­sán az Állami Bábszínház együttese a János vitéz báb­színházi feldolgozását adja elő Delhiben, az Indiai Ke­reskedelmi Kamara nagy­termében. Tíznapos indiai tartózkodásuk során felke­resnek még más nagyváro­sokat is, köztük Madrast és Hyderabad-ot. A jászberényi Gyetvai Általános Iskola kisdiákjai népi'já­tékokat mutatnak be Csesztvén Madách irodalmi nap Reggel tűnt el a kukoricásban Háromszázötvenen keresték az elveszett kisfiút Csató Mihályné hófehérre meszelt tanyája nyúiramo- dásmyira található Martfű szélső házaitól. Hárman lak­ják az épületet: az asszony, meg a két fia. Az egyik már húszéves, de a másik, a sző­ke, kék szemű Béla augusz­tusban mindössze kettő múlt. Afféle kíváncsi kisember, akit az égvilágon minden ér­dekel, így már érthető, miért húztak egy masszív kerítést a porta köré. Nem beszélve arról, hogy köröskörül hatal­mas, kukoricatábla vette körbe a tanyát. Erre a szombatra is igazi vénasszonyok nyara ígérke­zett: már hajnalban látszott, ma a nap fittyet hány a ka­lendáriumra. Csatóné korán kelt, ellátta a jószágot, fel- költötte, megetette, felöltöz­tette kisfiát, és máris kerék­párra pattant. Előtte ült a kislegény, iparkodtak kuko­ricát törni egy távolabbi 270 hektáros táblába, a prajziki dűlőbe. — Szerencsémre alaposan felöltöztettem Bélát, mintha sejtettem volna, szüksége lesz a meleg holmikra. Akadt odakinn egy másik gyerek, egy ötéves kislány is, mi meg harmadmagunkkal nekiáll­tunk a törésnek. Láttuk, ját­szanak, jól elvannak egymás­sal. Nyolc után arra lettem figyelmes. Enikő egyedül játszik, Béla meg semerre. Ott van, a másik csomónál, mondta, házat épít a kuko­ricából. Hol, merre, kérdez­tem? Ott. mutatott a másik sorra. Oda botorkáltunk, de a gyerek sehol. Nagyon meg­ijedtem: szóltam a nagyob­bik fiamnak, nyoma veszett az öccsének, jöjjenek vagy tízen, keressük, Jöttek is ti­zenöten, de bizony hiába fé­sültük át a tábla egy részét, még a nyomára sem akad­tunk. így rohant el a nagyfi­am Lajos bácsihoz. Lajos bácsi, azaz Bujdosó Lajos rendőr törzszászlós ép­pen ebédelt, mivel már dél körül járt az idő. — Lélekszakadva beállított hozzám a fiú, eltűnt az öcsém a kukoricásban! Gyor­san dönteni kellett: hang- szórós rendőrkocsival körbe­szaladtuk a községet, és kér­tük, aki tud, jöjjön ide és ide segíteni, megtalálni egy két­éves kisfiút. Ha látta volna, felbolydult a falu: volt, aki az ebédjét hagyta félbe. Ki kerékpáron, ki motoron, ki futva igyekezett a nagy ki­terjedésű táblához, össze­gyűlt háromszázötven em­ber; sorba állítottuk őket: egynek-egynek négy, öt sor jutott. Hallotta a felhívást Ba- lasi István, a Növényolajgyár 30 éves gépkocsivezetője is, aki mellesleg önkéntes rend­őr. Éppen a lakása tetőte­rét csinálta a rokonsággal. — Csak annyit értettem, hogy az úgynevezett prajziki részen eltűnt egy kétéves szőke kisfiú. Eszembe jutott, segítenem kell, hiszen ne­kem is van egy valamivel idősebb lányom. Kerékpár­ra pattantunk, majd beáll­tunk a végeláthatatlan ku­koricásba. Már jó órája tör­tük az utat, amikor hirtelen észrevettem: ni, ni. ott fek­szik valaki. A csörtetésre fel­riadt, fel is ült, hát a kis Béla volt. Anyu, anyu, csak ennyit mondott: csupa könny, maszat volt a képe. ölbe vettük, rohantunk vele a kocsihoz és elvittük az or­voshoz. Szerencsére hőemel­kedésen kívül más baja nem lett. Szinte hihetetlen, de az apró lábaival ezerötszáz mé­tert gyalogolt a sűrű kukori­cásban, amíg elfáradt és el­aludt. Érdekes, hogy még ezután is érkeztek újabb és újabb segítőik, pedig akkorra már a nap a távoli jegenyefák fö­lé csúszott. Bujdosó Lajos pedig beült a kocsiba, körbe­járta a községet, hangszórón köszönte meg a segítségét, fáradozását a martfűieknek. Amelyből a szőke apróság szerencsére ma még semmit nem tud és nem ért. Bár sok sok év múlva bizonyára lesz valaki, aki elmeséli neki: hallod-e te fiú, tudod-e hogy amikor egészen kicsi voltál, téged keresett a fél község az egyik szeptember végi szombaton egy szomszéd fa­luig nyúló kukoricatáblá­ban... D. Szabó Miklós II gyújtózsinórnál sokan állnak... Beszélgetés Szikora János rendezővel Október negyediké van, koraeste. A színház környé­ke csendes, a színész-klub­ban is csak egy-egy dolga- nincs ember cselleng. Ebben a nyugalomban lassan ölt testet a feszültség: az asztal mellé telepedőket közös iz­galomban fogja össze ugyan­az a gondolat — no, akkor hogyan is lesz — hiszen oda­át az öltözőkben bemutató előadásra készülnek. A- nyitott ajtón egy magas fiatalember lép be. Moso­lyog, a pultnál vacsorát ren­del. Tudsz ilyenkor enni? kérdezi valaki. Persze. Mo.st még nyugodt vagyok — mondja, s letelepszik mel­lénk Szikora János, a Tánc­dalfesztivál ’66 rendezője. Arca, tekintete a kíváncsi gyereké, kedves és közvetlen egyéniségében, nyoma sincs mesterkéltségnek. Ez a nyi­tottság lehet a titka annak is, hogy a világot — az Örké­nyi terpeszállásban — egy­szerre képes látni a talpán és a feje tetején. — " A darabot Schwa jda Györggyel együtt írták. Mi­közben a próbákat néztem, llf—Petrov járt az eszemben. Az Önök együttes írói látás­módját tekintve jogos ez? — Azért is tudunk együtt dolgozni, mert mindketten vonzódunk a szatírához, a groteszkhez. Bár korban majdnem félgenerációs kü­lönbség van köztünk, az „élet dolgaiban” ugyanan­nak a fonákját is egyszerre látjuk meg, a Táncdalfeszti­vált is azért írtuk, mert ugyanazt jelenti számunkra — a fiatalságunkat. Ez nosz­talgiára késztet, mert vissza lehet gondolni mindarra, ami akkor felhőtlen, boldog és problémamentes volt, vagy legalábbis annak látszott, mert sok olyan nyomasztó — és máig kiható — jelenség rejtőzött benne, amin már akkor is el kellett volna gon­dolkodnunk. A groteszk tö­kéletes eszköz arra, hogy a bennünk — és a korban — meglévő ellentmondást fel­mutassuk. Azt is hozzáteszem, hogy a táncdalfesztivál — és ezért választottuk a hatvanas évekből éppen ezt — valami addig nem volt „össznépi ügyet” jelent, ami csak ma­gyar, mert van benne valami meghitt és családias. Ha nem beszélünk róla — csak ösz- szenézünk — akkor is min­denki tudja, hogy miről van szó. Ha egy külföldi megnéz­né az előadást, valószínűleg nem értené, mi ez az egész. Egyszóval mindent össze le­het sűríteni benne, ami ak­kor és most elsősorban a miénk. Exkluzív interjú Régen volt részem szín­házban annyi felszabadult örömben, nevetésben, mint a jelmezes’ főpróbán... — Nevetni sokféleképpen lehet. Lehet tartalom nél­kül, üresen, de van. intellek­tuális nevetés is. Ezt az utóbbit lassan elfelejtjük, mert sokan sokfelé hozzá­szoktatnak az előbbihez. A darab gégék sorozata, mint a paprikafűzér épülnek egymásra a jelenetek. Olyan az egész, mint egy puskapo­ros hordó, bármikor robban­hat. De a gyújtózsinórnál so­kan állnak: a színészek, akik ha annyi felszabadultsággal tudnak játszani, amennyire képesek, a lánghoz egy égő gyufa már lesz. A másik gyufaszál a nézők kezében van. Sok mindentől függ az, hogyan reagálnak — ez nem­csak az életkor függvénye. Most még úgy tűnik, nedves a puskapor. — Milyen írói módszerrel állt össze ez a puncstorta, paprikafűzér? — Ügy dolgoztunk, mint llf—Petrovék. Együtt írtunk meg minden jelenetet. Ha a keretszituáció az én ötletem volt. azt Schwa jda „töltötte meg” párbeszéddel — vagy fordítva. Például az első fel­vonás végén az űrhajó és az öreg villamos beszélgetésé­nek ötlete az enyém volt, de magát a párbeszédet Schwaj- da írta meg. Hiszen ő az író, én rendező vagyok... — Ennek ellentmondani látszik, hogy drámákat, for­gatókönyveket is ír, sőt fil­mezik, rajzol és díszletet is tervez. És a lista nem is tel­jes... —Aki „totális színházat” akar csinálni, annak a sok­oldalúság elengedhetetlen. Nemcsak a szöveg; a világí­tás, a maszk, a jelmez, a díszlet, a zene. a tánc — mind része az egésznek. En­gem elsősorban a színház ér­dekel, és' minden más csak ezért... — Ebbe beletartozik az Egri Gárdonyi Géza színház igazgatása ás... — Győr és Miskolc után — ahol a nagyszínház lehető­ségeit próbáltam meg — most kisebb társulatoknál dolgozom. Szolnokon és Egerben is a színházi belső műhelymunka intimitása vonz: kisebb térben, keve­sebb színésszel, más feltéte­lek között egészen mást le­het létrehozni... Igaz, hogy a Táncdalfesztivál ’66 jellegé­nél fogva nagyobb térbe kí­vánkozik... — A két színházigazgató együttműködése azt is jelen­ti, hogy a két társulat kö­zött a jövőben szorosabb kapcsolat lesz? — Átfogó tervünk erre nézve nincs, természetesen beszéltünk róla. Ami már biztos: Egerben a Csongor és Tündét úgy állítjuk színpad­ra, hogy a szerepek jelentős részét szolnoki színészek játsszák. Ezt az előadást a Szigligeti Színházban is be­mutatjuk. Szikora János az órájára néz. Azzal köszönünk el egy­mástól, amit mindnyájunk­nak jó szívvel kívánhatunk: közösen tartsuk szárazon azt a bizonyos puskaport... Bálint Judit Fotó: Dede Géza Könyvről — könyvre Családirtás némi társadalmi háttérrel Bergendy Ákos szivarozott az akasztófa alatt, s utolsó kívánsága egy pohár fris­sen csapolt sör volt, amelyet — amikor meghozták — úgy ivott meg, hogy lefújta a habját, mondván: a hab nem egészséges. Hegedűs Géza, aki igen­csak járatos a színpad vilá­gában — ki tudja miért, — nem drámát írt a Bergendy- ügyről, vagy ahogy az egy­kori vezércikkek írták, a méneskúti családirtásról. A Kozmosz Könyvek sorozatá­ban megjelent kötet lapjain kibontakozó történet.— a múlt század utolsó évtizedé­nek hírhedt bűnügyi sztori­ja — végül is úgy vált tár­sadalmi-politikai 'krimivé Hegedűs Géza tollán, hogy a drámai mag nem csírázott ki. Ettől függetlenül, aki el­olvassa a könyvet. annak kétsége sem lehet afelől, hogy a történetet előbb- utóbb viszontlátja vagy a színpadon, vagy a filmvász­non, vagy a televízióban. Bármi legyen is a Eergen- dy-ügy XX. századi „folyta­tása”: Hegedűs Géza vérbeli epikus, még akkor is. ha — egyrészt kordokumentumnak szánta a „Méneskúti család­irtás- t”. Vagyis: a mához szól, s nem egy vonatkozás­ban a máról is, hiszen raj­zolatában a századvégi, ilyen, olyan, amolyan, alap­vetően korrupt összefonó­dások meghökkentően isme­rős módon válnak láthatóvá. S akit nagyon lehet a könyv­ben kedvelni: az Bak Sebő, a csendbiztos — nyomozó. Vég­eredményben persze kiderül, hogy a Ráday-tanítvány Bak Sebő sem gáncsnélküli. lo­vag... A csendbiztosnak méltó, s a maga módján lovagias el­lenfele. a megannyi jó tulaj­donsággal megáldott — meg­vert Bergendy Ákos,- aki ölni kényszerül, hogy őt ne öljék meg. Kettejük akár roman­tikusnak is nevezhető pár­viadalának hátterében meg­jelenik a hazai feudálkapita- lizmus megannyi jól tipizált alakja, lett légyen szó a Bergendy, vagy a Kútvölgyi- család tagjairól, vagy a vár­megye anakronisztikus urai­ról. Egy szóval: több ez a könyv idegeket borzoló és megnyugtató bűnügyi törté­netnél. Egy bizonyos: na­gyon jó olvasmány. — vágner — Ellopott legyező, Buon giorno, signore Új táncjátékok Pécsett Két új táncjáték bemuta­tójával kezdte meg idei év­adját a 25 éves Pécsii Balett. A Budapesti Tavaszi Feszti­válon egy alkalommal már előadták,, s mostantól folya­matosan szerepel a Pécsd Nemzeti Színház műsorán az Ellopott legyező és a Buon giorno, signore című balett. Koreográfiájukat Krámer György készítette, a jelmez- éa díszlettervező Huroa An­namária, a maszkmester Lé­ka László. Az Ellopott legyező zené­jét japán dallamokból Sza- lay László állította össze. A japán környezetben játszó­dó költői mese főbb szere­peit Móricz Éva, illetve Pa- ronai Magdolna, s Lovas Pál, illetve Hajzer Gábor táncol­ja. Berlioz fantasztikus szimfóniájának három téte­lére készült a Dante pokoljá­rását idéző Buon giorno, signore című fantáziajáték. Beatrice szerepét Móricz Éva, illetve Tamás Gyöngyi, Dante szerepét. Sólymos Pál, illetve Lovas Pál, Vergilius szerepét pedig Hajzer Gá­bor alakítja.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom