Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)
1985-10-05 / 234. szám
B 8 Irodalom» művészet 1985. OKTÓBER 5. Palotai Boris: Áramszünet A lépcsőház lassan süllyedt alattuk. Az emeletek a mélybe ereszkedtek. — De jó, hogy egyszerre jöttünk haza; — Szívem ... — Mindig várná kell rád! — Hát ne várj! — Nem tudok egyedül vacsorázni. Lefeküdni sem tudok egyedül. Csejdi jólesően nevetett. — Valid be, meg lennél sértve, ha nem strázsálnálak. — Hozzászoktattál, hogy... na, mi az? Mi történt? A villany hirtelen kialudt, a felvonó megállt. Csejdi felkattintotta az öngyújtóját. A csenevész lángocska imbolyogva közelített az üvegajtóhoz. — A levegőben lógunk két emelet között. Ne rángasd az ajtót. — Biztos, hogy két emelet között? Hátha ki lehet mászni. Csejdi zsebre vágta az öngyújtóját. A sötétség bekapta őket. Tömör volt és áthatolhatatlan. — Gondold azt, hogy a Szigeten ülünk egy padom. — Friss vacsorát akartam főzni. Meddig tart egy ilyen áramszünet? Nyomd meg a vészcsengőt. — Ha egysizer nincs áram, a csengő sem szól. Gondolt azt, hogy lecsaptunk egy padra a Margitszigeten. Príma kis pad, messzire elkerüli az ívlámpák fénye. — Ne hülyéskedj, Gazsiikám. Annyi a dolgom, azt sem tudom, hol kezdjem. — Mi lenne, ha beleélnéd magad, hogy fiatalok vagyunk, nemrég ismerkedtünk meg, majd felfaljuk egymást, s épp kapóra jött ez a kis sötétség. — Vilmát csak nyolcig lehet felhívni. El kell kérnem tőle a takarítónője címét. Csejdi végigsimogatta felesége karját. — Nagyon hátul álltái, amikor a fantáziát osztogatták. — Az a te szerencséd. Azért jutott mindenre időm. Nyomkodd meg egy kicsit a karom. Feljebb ... ott... ott... a lapockámat is. — Ide hallgass, Jolikám. — Már megint mit kellene elképzelnem? — Be vagyunk ide zárva. Használjuk ki az alkalmat, és beszélgessünk. — Csak miután kimondta, gondolta végig: Milyen rég nem beszélgettek. — Te, én dörömbölök! — Nem akarsz beszélgetni? — Micsoda ötleteid vannak! A házmester lekurblizhatná a liftet. Ilyen esetben kutya kötelessége utánanézni, hol akadt el a felvonó. Senki sem jár ezen a lépcsőn? Kivesztek a lakók? — Igazán nem akarsz beszélgetni? — Majd fenn a lakásban, vacsora közben. — Csejdiné kopogott, öklével verte az ablaküveget. Valahol kinyílt egy ajtó, lépések csusszantak. — Elakadt velünk a liftl — Joli? Rögtön felismertelek a hangodról. — Annus? — Én vagyok. Csiejdiné zavartan köhécselt. — Nem akarlak fárasztani. — Dehogyisnem! — mondta kedélyesen Csejdi. — Csak fáradjon. Zavarja le Ferkót a házmesterhez. — Mindjárt előkerítem. — Kár volt szólni neki — morogta Csejdiné. — Ha tudom, hogy ő az, inkább éjfélig itt kuksolok. — Azt mondtad, annnyi a dolgod ... — Akkor sem kérem meg Szó- rádnét. Csak egy kicsit kellett volna kieresztened a hangod, s Bodor már töri a nyakát. — Nekem nem sürgős. Élvezem ezt az emeletközi állapotot. Igazi kikapcsolódás. Partner híján önmagámmal beszélgetek. — Én nem számítok? — Nagyon is számítasz. Azért beszélgetek magammal. — A sötétség meglágyította a hangját. Nocsak... gondolta, és cigarettára gyújtott Lentről öblösen hallóztak, a házmestemé kiáltozott: a férje csak kilenckor jön haza, ő nem bírja lekurblizni a liftet, erő kell ahhoz, férfierő. — Semmi baj — kiáltott visz- sza Csejdi. — Semmi baj — ismételte Joli, éa leült a padra, helyet csinálva férjének. —■ Akkor hát... — Eszébe jutott, hogy Gazsi beszélgetni akar. Mégis, meddig tarthat egy áramszünet? öt percig? Fél" óráig? Még tovább? Az a Bodor soha sincs otthon, amikor szükség van rá. — Tavassizal kifestetjük a lakást. Micsoda rumli lesz! — Igen — hümmögte Csejdi szórakozottan. — Csontszínűre szeretném. Igaz, hogy gyorsan piszkolódik... Izzó kis pont döfte át a sötétséget. — Figyelsz? — Csontszínűre szeretnéd ... — De ha akarod ... — Mindegy. — Csejdi kigombolta a kabátját, letekerte a sált a nyakáról. — Vigyázz, meghűlsz! Hideg ez az átkozott lift. Csejdi azon töprengett, miről is akart beszélgetni. Annyi minden gyűlt fel benne az évek során, hogy hirtelenében nem tudta, mi az, amit csak most mondhat el, ebben az egymásrautaltságban, cinkos sötétségben. — Amikor legénykoromban először vittelek el vacsoráznis a vacsorára szánt pénzt külön tettem. — Gipszkötés! — vágott közbe Joli. — Honnan tudod? — Mihelyt megesküdtünk, el- mondtad. Megrándult a bokád, ínszakadás, vagy mi... Egy ismerős orvos kezelt, nem fogadott el pénzt, csupán a gipszkötés árát kérte. Másnap akartad elvinni. De nekem olyan jó étvágyam volt, hogy te folyton azt számítgattad — s közben kivert az izzadság—, már a gipszkötést eszem. Amegy- gyes rétesnél egy mag roppant a fogam alatt, úgy érezted, a gipsz csikorog a számban. — Még így emlékszel? — Tavaly szilveszterkar is el- mondtad. Horáknak a könnye csörgött a nevetéstől. Csejdi elszégyellte magát. Miért ráncigálta elő ezt a semmi emléket? Más mondanivalója nincsen? — Remekül adtad elő. Joli visz- szatekerte a sált a nyakára. — Százszor is meghallgatnám. Előveszi Jolit. Nézd, kisanyám ...És tovább? Hogyan folytasisa? Mire hívja fel a figyelmét, mit közöljön vele? Mondatok húznak át a fején, elmúlt hónapok eseményei*, nyugtalanul keresgél közöttük: mi volt az, ami kikívánkozott belőle? Mindketten hallgatnak. Csejdi feszengve, Joli várakozón. — Hány perc telt el azóta? — töri meg a csendet Joli. — Mióta? — Mióta Bodorné felkiabált. — Fogalmam sincs. — Ugyan! Biztosan néked is úgy tűnik, mintha órák óta ülnénk itt. Azt mondtad, valami fontosat akarsz mondani. — Azt én nem mondtam. Csak beszélgetni szerettem volna. — Tessék, beszélgessünk... — Huszonhatodikén utazunk Galyatetőre. — Fel van jegyezve a naptáromban. Feljegyez, gondoskodik, ellát, örökös készenlétben áll, gondolja Csejdi. Kikészíti az ingemet, a zoknimat. Ahogy a szobába lépek, tálaL Agyonetet. Boldog, ha úgy jóllakat, hogy szódabikarbónát kell bevennem. Belelapoz a könyvbe, amit olvasok. Fejem alá igazítja a kispárnát. — Még mindig nem válaszoltunk Imrének. Valaki lefelé csoszog a lépcsőn. Zseblámpák fénye a kövön tapogatózik. Joli sóhajt. így elvesztegetni az időt! Ez a Gazsi is ... partner kell neki. Mihez, ezerszer megbeszéltek már mindent. Mihez kell partner? Hogy újra elmondja, elavult a gépparkjuk, vagy hogy arról az ortopédfejű Giziről beszéljen, aki rávette, hogy beiratkozzék a műszaki egyetem esti tagozatára? Olyan nagy dolog azt mondani valakinek: tanulj tovább ! A dolog nehezebb részét mégiscsak ő vállalta. Ha ő nincs ... Éjszakákat virrasztóit vele, főzte a feketéket, tömte a kályhát, a tarkóját masszírozta. Jól van, diskuráljunk. — Marika férjhez ment. — Miféle Marika? — Ügy élsz ebben a házban . 11 Arra sem vagy kíváncsi ... semmire. Arra sem, hogy miért nem bírom Szórádnét. Már régen észre kellett volna venned, hogy nem bírom. Azt várja, hogy előre köszönjek neki. Hát azt lesheti! Csejdi meghökkenve fülel. Biztos, hogy Joli máskor is mondott hasonlókat, de akkor élénk csókaszeme, aranyzománcosl karja egyensúlyozták a szavait, kicsit el is takarták. Ebben a sötétben támasz nélkül jut el hozzá minden, szó, csupaszon és nevetségesen. Joli gyanútlanul folytatja: — Miért köszönjek én előre? Először is... — Hagyd abba, édes fiam. — Először is te egy valaki vagy. Csejdi sízeme viszketni kezd. A sötétség átvilágította Jolit, belé hatolt. Az össizeszokottság csontozata körül foltok homálylotfcak, egymásba mosódó, nyugtalanító foltok. „Fáradt. Neki is szabad fáradtnak lenni.” Ügy mentegette magában, mintha valaki ellenkezne vele. Melléje húzódott, átkarolta. Szövet. Vatelin. No persze ...Mit várt? Nem süthet át a bőre a vatelinrétegen. Pulóver is van rajta. Melltartó. Azonkívül tizenöt éves házasok ... Jól jön majd az a kis pihenés. Meghozza a szavukat, melyet el- nyűttek a mindennapok. A behavazott erdőben sétálnak, egy behavazott tájból puskázni lehet. Fanyarul elmosolyodott. Visszahúzta kezét, amely nem felelt a Joli érintéséire. Némák az ujjal, belül is néma. Azelőtt úgy nőttek a gondolatai, ésizrevétlenül, mint a haja vagy a körme. ,*,Oda nézz, szívem, úgy csillog a hó, mint a naftalin” — fogja majd mondani. Hol olvasta ezt? Sose jutna eszébe a hó meg a naftalin, így együtt. — ... különb házakhoz jártam én varrni*, mint Szórádné: bank- igazgatókhoz, ügyvédekhez, olyan úri házakhoz ... — „Űri ház”. Hol élsz te? Mi az, hogy úri? Monogram volt a gatyájukon? Mit magyarázzon... Minek.. 1 Neki mondja el, hogy úgy csillog a hó, mint a naftalin? „Űri ház”. Egyszer csak véget ér az áramszünet. Vacsora, televízió, lefekvés. Kattan a kislámpa, mire leereszti az újságot, Joli már alszik. Azt se szerette benne... Azt se? s még mit nem? Zsebkendőjével megtapogatja a homlokát. Egyszóval azt sem, hogy ... Másokat is elzsibbasztanak az alakoskodás évei? Mióta (tart ez? Hol hibázták el? Jolinak az ölelés annyit jelentett, mint ellátni őt. „Csak neked legyen jó” mozdulattal viszonozta az ölelését, a kötelességteljesítés tudata fénylett az arcán, a jól végzett munka fáradtságától pihegett. Joli torokfájós hangon kérdezett valamit, nem értette, nem is igen figyelt rá. Csend volt*, zavaros, levegőtlen csend, a lélegzetük is elakadt. Mondatfoszlányokat hallottak, anélkül, hogy kimondták volna őket. Joli gondolatait mintha eső érte volna, színt eresztetteki, összefolytak. Próbálta megérteni, voltaképpen mi történt Beszélgettek ... Tehet ő róla, hogy töviről hegyire ismerik egymást? „Mi újság, fiam?” Minden este beszámol neki. — Majd csak összeütök valamit vacsorára. — Nem ezt akarta mondani. Most már mindegy. Holnap tisztítóba adja a zakóját... Hirtelen kigyulladt a villany. A lift megindult. Hunyorogva néztek egymásra. Csejdi kinyitotta az előszobaajtót. Mit keres ebben a lakásban ezzel az asszonnyal?! Az órájára pillantott. Mindössze tíz percig tartott az áramszünet. Móder Dezső: Az Öreg ldslóval Kublnyi Anna: Búzatábla-kép Csorba Győző: ■« Otösfogatom Egyiktek őrzi szememet másiktok őrzi szívemet s a harmadik s a negyedik s az ötödik is valamit Unokáimnak Én kicsi ötösfogatom alhatok én már a bakon S bár így szétosztva ha vagyok mégis egészben maradok visztek s tudom, hogy jó felé s rátok tekintve a világ akkor is ba a sír felé engem fog észlelni tovább Én kicsi ötösfogatom Én kicsi ötösfogatom átugrattok a síromon verseknél felsőbb hatalom s én mindig élő lehetek szám szélét - nézzetek ide1 és mindig mindig veletek derű sugara fényli be Dienes Eszter: Szerelmes ének Sok csókjaid elmúltával Gyöngén hogy ha hagytál magam elmúlással megcsókoltál hagytál magam elmúlással vigyáztál rám, megtartottál sok csókjaid elmúltával vigyáztál rám, megtartottál Szép mosolyid elfakadtak gyöngén hogy ha megcsókoltál tőlem idők elragadtak tőlem idők elragadtak Megszámított ölelésed szép mosolyid elfakadtak kifehérült piros véred Két jó karod elkerített kifehérült piros véred megszámított ölelésed. megtalált és elveszített megtalált és elveszített Vagyok árva vagyok két jó karod elkerített szegény Azelőtt virág volt minden csillag dermed szemem helyén azelőtt világolt ingem csillag dermed szemem azelőtt világolt ingem helyén azelőtt virág volt minden vagyok árva vagyok szegény Szüretik János; H*1 ászbárkák
