Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)
1985-10-31 / 256. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. OKTÓBER 31. lA^udomángvNága ) Veszélyes habok Tisztítószerek a vízben Autók, utak, igények A motorizáció távlatai Hajózni szükséges — mondták a régi rómaiak, lévén számukra a hajózás a legfontosabb közlekedési és kereskedelmi lehetőség. Ma azt mondhatnánk, sőt mondjuk is, hogy „autózni szükséges”. A motorizáció a huszadik század második felében a mindennapi élet tartozéka. Mi ezt egy kissé későn vettük észre. Amikor — a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején — Magyarországon ugrásszerűen megnőtt a gépkocsik száma, már jócskán lemaradtunk a hozzánk hasonló fejlettségű országoktól. De ne kutassuk a múltat, jobb előre nézni. Kérdés, hogy valójában jobb-e. Mert az elmaradás azóta sem csökkent, ma feleannyi személyautó fut a hazai utakon, mint a hasonló fejlettségű nyugat-európai országokban. Természetesen ezer lakosra számolva. Kemény cikké vált Ennél nagyobb baj és több gondot okoz, hogy a meglevő 1,4 millió személyautó átlag- életkora 8,5—8,6 év. Ami azt jelenti, hogy csupán a selejtezésre érett kocsik pótlására évente 140 ezer új autónak kellene munkáha állnia. Valóban munkába, mert az autó már régen nem „státusszimbólum”, hanem jelentős közlekedési eszköz. Még akkor is így van ez, ha — elsősorban a drága üzemanyag miatt — sok ezer gépkocsi-tulajdonos csak a hét végén ül járművébe. Akkor viszont többnyire családostól, ami — négytagú átlagcsaládot és ugyanakkora kocsibefogadóképességet számítva — annyit jelent, hogy az ország lakosságának fele közlekedik személygépkocsival. Ez pedig jelentős — többek között a tömegközlekedés tehermentesítése szempontjából is. A 140 ezer helyett azonban évente csak százezer kocsi érkezik. Ennyi beszerzése elé is egyre nagyobb akadályok tornyosulnak, mindenekelőtt az, hogy a gyártó szocialista országok — Csehszlovákia, az NDK — elsősorban saját lakosságuk ugyanígy növekvő igényeit akarják kielégíteni. Nekünk pedig nincs személyautó-gyártásunk. Köztudott, hogy a KGST-n belül mi autóbuszokat, gépkocsi - hátsóhidakat és más alkatrészeket gyártunk. Egyik sem olyan „kemény” cikk, amiért versenyeznének a felhasználók, illetve vásárlók. Magyarán: -a jelenlegi felállásban” semmi reményünk nincs arra, hogy több személygépkocsit hozhassunk be, legalábbis belátható időn belül. Mégis több személygépkocsi kell, hiszen a motorizációra is áll az, ami sokminA Közlekedési Minisztérium szakemberei szerint három megoldási lehetőség van: vagy tovább gyártjuk azokat a cserecikkeket, amelyeket eddig, vagy átál- lunk korszerű gépkocsi-főegységek gyártására, vagy összeszerelő üzemet állítunk fel valamelyik autógyárral közösen. Ez utóbbi később önálló gépkocsigyárrá fejlődhetnék. A három variáció nem mond ellent egymásnak any- nyira, hogy elképzelhető egymás mellett létezésük is. Viszont mindháromra áll. hogy az alap: a korszerűbb termékek gyártása. Korszerű gépkocsi-főegységek előállításához is idő kell — de elsősorban szervezésen, hozzáálláson múlik, hogy mennyi idő. összeszjérelő üzem felállításához és_a termelés megindulásához viszont mindenképpen több Hogy milyen lenne a mi viszonyaink között a legideálisabb gépkocsi — arról közvélemény-kutatás, tudományos előrejelzések, felkérések alapján már kezd kibontakozni a kép: 1000 köb- centiméter körüli és 100 kilométerenként 5—6 liter üzemanyagot fogyasztó lehetne az autó. Talán (vagy inkább remélhetőleg) ilyeneket gyártanak majd abban a leendő összeszerelő üzemben. Ilyen kocsikon fogják járni a hazai és külföldi utakat a mai tizenévesek — életük delén. Feltéve, hogy változatlanok maradnak az igények. A mai és a holnapi autósoknak — egyelőre 1990-ig — csak a külkereskedelem szerezheti be a vágyott járműveket, természetesen megfelelő magyar iparcikkek ellenében. Elsősorban ezen múlik, hogy a hatodik ötéves tervben a jelenleginél több, a keresletet legalábbis megdenre: a megállás visszafejlődést jelent. Már csak azért is. mert az autópark elöregedése további nehézségeket okoz. Több alkatrész kell az elhasználódottak pótlására, fokozódik a balesetek veszélye az öreg kocsikkal, nem is szólva az üzemanyagfogyasztásról, ami ugyancsak emelkedik az évek számával. időre van szükség. Előzetes számítások szerint legjobb esetben is a nyolcadik ötéves terv második felében kerülhetnének ki onnan az első gépkocsik. Vagyis az ezredforduló felé. Készül a távlati terv is, mely előirányozza a hazai motorizáció jövőjét ugyancsak 2000-ig. Tehát nem is olyan hosszú távra. Ebben a tervben szerepelnek az említett változatok — és talán még mások is, amelyek a terv véglegesítéséig felmerülnek —, továbbá a magyar viszonyok közt elfogadható legkedvezőbb és legmagasabb gépkocsi-életkor, a pót- alkjatrésiz-kérdéfc megoldása és még sok minden. Nem utolsósorban az is, hogy milyen társadalmi-politikai hatása lehet a gépkocsikérdés kedvező megoldásának, illetve annak, ha nem sikerül a várt változtatásokat megvalósítani. közelítő számú kocsi jöjjön hazánkba. Ám az autózáshoz nemcsak járművekre van szükség, hanem megfelelő utakra, javítóhálózatra. benzinkutakra is. vagvis arra. amit. infrastruktúra néven szoktak összefoglalni. Ami az autó- oályát illeti: e téren nem lehetnek vérmes reményeink, az építés csak lassanként halad a hetedik ötéves íerv idején. Többi útjainknál pedig a karbantartás, a va- gyonmegóvás ma a legfontosabb. s azt is minél takarékosabban kell végezni, mert keresik ehhez a legmegfelelőbb technológiát. Szervizből, műhelyből is több kell, vagy legalább arra kell felkészülni. hogy ha több típusú kocsi jön be. valamennyihez legyen megfelelő pótalkatrész, és hozzáértő szerelő jól felszerelt műhelyekben. Mert autózni szükséges. De költséges is, s nemcsak a gépkocsik tulajdonosainak. V. E. Három lehetőség A jövő kocsija A víztisztítás hatásának fokozása régóta foglalkoztatja az embereket. A rómaiak például többek között epét használtak erre a célra. A Marseille környéki gallok feltalálták a szappant, amely rövidesen világszerte ismertté vált. Ma a tisztítószerek (detergensek) egész serege áll rendelkezésünkre, és a mosószerként használt szappan már elavultnak tekinthető. A különféle detergensek előállítása és sokrétű felhasználása rohamléptekben fokozódik. Környezetünkben tehát új típusú, korábban ismeretlen vegyi anyagok szaporodtak fel. Tévedés azonban azt hinni. hogy csak a mosószerek tartalmaznak detergenKe>- ket. Az ércbányászatban dúsításra alkalmazzák őket. ioncserélő tulajdonságuk miatt vízlágyításra használhatók. De tejtermékek, egyes pékáruk gyártási folyamatában is alkalmazzák némelyiket. Az USA-ban műtrágyához kevert detergens hatására növekedett a terméshozam. A kozmetikai ipar is sok fajtáját használja fel: különböző gyanták oldására, kemény zsíroki lágyítására, samponok, fogporok, és fogkrémek tüsztítóanyagaként. De egyes gyógyszerek is tartalmazhatnak detergenst. A felhasznált detergensek végül a szennyvízbe kerülnek. Mivel a jelenlegi eljárások a szennyvízből csak kis részben távolítják el azokat, a talajban és a felszíni vizekben egyre nagyobb mennyiségben mutathatók ki. Ott, ahol a szennyvíz igen sok detergenst tartalmaz, komoly problémáik jelentkezhetnék. Előfordult például, hogy a Rajnát a nagyobb városok alatt több méter vastagságú detergenshab borította. Ezt a habot a szél olykor a az autóútra fújta, s közlekedési akadályt okozott. Mivel az ivóvízellátásban egyre több felszíni vizet (használnak, a detergensek megjelennek, sőt felhalmozódhatnak az ivóvízben és az élelmiszerekben is. Megállapították, hogy literenként 1,5 milligramm feletti koncentrációban a vizet ivásra alkalmatlan ízűvé, habzóvá teszi. A megoldás abban látszik, hogy egyrészt pontosabban tisztázni kell biológiai hatásukat, másrészt az eddigieknél egyre „lágyabb” de- tergenseket igyekeznek gyártani. A fokozott szennyvíztisztítással pedig lehetővé válik, hogy ne jussanak egyre nagyobb meny- nyiségben szervezetünkbe. Képünkön: Habképződés egy szennyvíztisztítóban. B lipicai lovak rákja A lipicaiak, ezek a szép és tanulékony lovak érdekéé rejtvényt adtak fel az (orvostudománynak. "Újabb vizsgálatok ugyanis azt mutatták, hogy a lovaknak van egy — még felderítetlen — belső mechanizmusuk, amellyel orvosi segítség nélkül le tudják küzdeni a melanómia nevű bőrrákot. Ez a betegség a lipicaiak 80 százalékát kikezdi. A bécsi kutatók azt vizsgálják, hogy melyek azok az antitestek, vagy más tényezők, amelyek a lipicaiakban képződnek, vagy amelyek már világrajövetelüktől kezdve megvannak bennük. A kutatók felteszik, hogy az ismeretlen rákellenes mechanizmus közvetlenül összefügg a szőrnek fehérre válásával — a lioi- cai csikók ugyanis a világ- rajöttükkor fekete színűek. A holnap elektronikája Kisebb méret, nagyobb teljesítmény Vándorló madarak A vonulási láz titkai Az őszi madárvonulás időpontja fajtától függően más, erősen összefügg az ökológiai tényezőkkel, és jelentős az életkor hatása is. A vonulást mindig az öreg madarak kezdik meg. A tavaszi érkezéskor is ez a sorrend. Nyugat-Európa madarai délnyugatnak indulnak, a gibraltári szoros felé, a közép- és délkeleteurópaiak délkelet felé repülve érik el a Boszporuszt, majd a Szuezi-csator- na felett átkelve, Afrikát Az oda-vissza vonulás gyakorta nem azonos légi országúton történik. Vándorlásuk közben a madarak hatalmas utat tesznek meg. A Dél-Afrikában telelő gólyáink, fecskéink az oda- vissza vezető útjuk során húszezer kilométert repüljek. A háromhónapos őszi úton a gólyák naponta 110 kilométert tesznek meg, M" tavasszal pedig napi 150— 160 kilométert repülve két hónap alatt érnek vissza. A legtöbb madár a napsugarak segítségével tájékozódik. Ezt bizonyítja egy kísérlet, amikor a kalitkába zárt madaraknak tükrök segítségével elfordították a napsugarak beesési szögét, a vonulási lázban égő seregélyek ugyanilyen szögben megváltoztatták vonulás: irányukat. A madár ugyanis a nap minden szakában meg tudja határozni saját helyzetét a földgolyón, míg az ember erre szextánsával csak a Nap delelésekor képes. No és éjjel? Akkor a csillagok segítségével tájékozódnak a madarak. De tudja a madár érzékelni a föld mágneses terének irányát és erősségét is. Több kutató feltételezi, hogy a madár a Föld forgási vagy időtengelye és az otthoni függőleges irány közötti dek- linációs szöget érzékeli, s ehhez viszonyítja az ismeretlen hely deklinációját. Ezt nevezik spontán navigációnak. Képünkön: vonulásra készülő madarak A ma, de méginkább a (holnap technikáját messzemenően az elektronika határozza meg, akár a híradás- és távközléstechnika légsaj'átosabb területein, akár pedig a termelésben és a hivatali ügykezelésben ahol az automatizálás jegyében adatok, mért értékek és információk gyűjtései, átvitele és elosztása, valamint tárolása és feldolgozása céljából a legkülönfélébb formában alkalmazzák. A szerszámgépek programvezérlése, a vegyi íolyamatok au torna tá z álása ma éppen úgy a műszaki fejlesztés homlokterébe került. mint az együttműködő hálózatokba kapcsolt erőművek távvezérlése és távszabályozása. Mindez a törekvés csak akkor válhatott Igazán reálissá, amikor az elektronikai berendezések alkatrészeit — a megbízhatóság növelésével — kisebbíteni sikerült. A miniatürizálás azonban nem öncél, sőt a helyigény csökkentésén kívül a működési megbízhatóság eddig nem remélt távlatait nyitja meg. A félvezetős elektronikában jelenleg felhasznált elemek egyik alapvető jellemzője, hogy az elem anyagának túlnyomó része nem is szükséges működéséhez. Egy kristálydióda például kb. 1 köbmilliméter térfogatú germániumvagy sziliciumlemezke, amelyhez két elvezetést forrasztanak. A kristály térfogatát elvileg néhány köbmikronra lehetne csökkenteni, de egy ilyen mikroszkopikus elem gyártása a technika mai fokán még nehézségekbe ütközik. A csupán nagyító alatt, gondos tisztaságban szerelhető alkatrészek szabványos lapkákon helyezkednek el. Az ilyen egységek közönséges javításáról szó sem lehet, inkább kicserélik őket, s a rosszat egyszerűen eldobják, ami olcsóbb, és a hosszú élettartam miatt cél szerűbb megoldás. A képen látható elemek már a miniatürizálás jegyében készültek.