Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)
1985-10-26 / 252. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. OKTÓBER 26. lArckénvázlatl A pincemester pontyokról álmodik Útkeresők Saját használatú közhely- szótáramait felütöm a „p” betűnél: ,fPince, pinceklub, pincemester ..Míg Tisza- kürtre érek, magam elé képzelem a borok gazdáját. Rezes orr, szederjes arc, hordót idéző pocak, bőrré cserző- dött ponyvakötény. Aztán találkozom a riportalannyal, és restelkednem kell. A fiatalember elegáns bőrzakóban, divatos szabású nadrágban lehetne pedagógus, körzeti orvos, vagy patikus. Pedig ő Kovács István, a pincemester. Innen aztán bele kell törődni, hogy semmi sem úgy van, ahogy azt az ember elképzelte. Már a 33 éves férfi panaszai sem a szakmához kötődnek. — Azt hittem, hogy nem találkozunk — kezdi a beszélgetést. Ugyanis olyan szívritmuszavarom támadt, hogy már-már komolyabb bajra gyanakodtam. — Én pedig már azt hittem, hogy ez egy nyugodt világ: a föld alatti katakombákban nem érik az itt dolgozókat a napi ütközetek becsapódásai. — Harmincéves koromig Vnagam is úgy véltem, aztán rájöttem, nem is olyan bombabiztos ez a bunker. Dehát szüretkor aligha az én nyűg- lődéseim a fontosak. — Azért csak maradjunk a személyénél: hogyan vá- választotta ezt a sokak által irigyelt foglalkozást? — A magyarázatért vissza kell kanyarodni néhány generációt. Jó hírű vendéglősök voltak apai nagvszüleim, akik 1936-ban 'megvásárolták az 1914-hen énült Nemzeti Szállót Tiszakürtön. Kovács nagyanyám okos asz- szony volt, érettségizett is, ami a maga ideiében nagy dolognak számított. Utána csecsemőgondozói képesítést Szerzett: ö alakította meg Tiszakürtön a Természetiáró Egyletet, amelyiknek 8 éves koromban magam is tagja voltam, ötven-hatvan kürti lakos járta az országot, Aggtelektől Abaligetig. Anyai ágon még érdekesebb a családfám: nagyapám, Borsos Szabó Dániel, vöröskatona volt, 1919-ben Szolnokon a toborzóbizottság tagja lett. Ebből a két családból származtak legközvetlenebb őseim. Apám boltosként eladott mindent a flanelgatyától a svájcisapkáig. Addig pakolta le a polcokat, míg nem talált magának valamit a vevő. ő 47 évesen meghalt. Anyám itt dolgozik most is a pincészetnél, irodavezető. így talán már érthető, miként vezettek ide a szálak. Magam persze ennek ellenére sem kívántam borász lenni. A szakácsszakmát kedveltem nagyon. Főzök most is, és nemcsak pörköltet, mint a férfiak legtöbbje, de gombócot, süteményt is szívesen készítők. Aztán mégis csak Budafokra vezetett az útja. — Amikor 1967-ben elkezdtem Budafokon a Bor- gazdasági Technikumot, még így hívták. Mire végeztem. Soós István Élelmiszeripari Szakközépiskolára keresztelték. Nem akartam pincemesterként hazakerülni, de aztán mégis ide keveredtem 1971 - ben. gyakorlatra, és itt is ragadtam. A kezdő fizetésemből éppen egy kerékpárt lehetett venni. — Mivel telik egy napja? — Reggel 7-kor eligazítással kezdődik, aztán van benne szakmai munka, kereskedelmi tevékenység. Egv kívülállónak nem túl érdekes. A lényeg az. hogy a bor a pincében él. lélegzik, időnként megbetegszik, s nekünk tudni kell a gyógymódját. A szőlőt egészségesen vesszük át, és ebből tiszta, kellemes aromájú bort kell a szalag végén kibocsátani. Ha mégsem sikerül, ez a borász bűne. A munkám az. hogy az aranyló fürtökből ne legyen ihatatlan vinkó. Alászállunk a pincébe. Egynémely hordóban kényelmesen ellakhatna egy közepes nagyságú család. A legnagyobb tartály 96 ezer 250 literes,, ebből Budapest valamennyi férfilakosának jufna egy jó pohár bor. Tart a szünet,' de jóllakott darazsak kéjes dongása, üres hordók visszhangos dübbenése nélkül. No, nemcsak azért, mert a tavalyi termést ezúttal nem sikerült mennyiségben utolérni, hanem mert több tonnás „puttonyokban” érkezik a szőlő, s gépek helyettesítik a kádakban táncoló düreri figurákat. A hordókon felirat: Szegedi leányka, Csongrádi kékfrankos, Capri Bitter. — Miért nincs a pincészetnek nevével is a tájhoz kötődő terméke? — kérdem Kovács Istvánt. — A hatvanas években a tankönyvek még számon tartották a cser|keszőlői-ti- szakürti borvidéket, aztán eltűnt ez a definíció. Kár, mert itt már Mária Terézia idejében is bort termeltek. A gyűjtők tulajdonában van az ’50-es évekből származó Tiszakürti Kadarka címkéje. Elkészült egy kombinát tanulmányterve, amelyik társ- vállalkozásban valósulna meg. Talán ezzel önálló életre kel majd a táj, hiszen lassan eltűnőben a különbség a hegyvidéki és az alföldi borok között. A nálunk őshonos kövidinkából és a szürkebarátból Karát néven gyönyörű italt párosítottunk. A felrakott foltokból kezdeném megrajzolni határozottabb kontúrokkal Kovács István portréját. Ezek szerint a kibicsaklott pályaválasztás miatt csalódott ember, aki ráadásul ott él, ahová nem szeretett volna visszatérni. Ekkor ér az újabb meglepetés. — Bár nehezen jöttem ide, most már nem megyek sehová. A feleségem a klubkönyvtár vezetője, társaságunk 20—25 kedves ember, akikkel — és ez igen nagy dolog! — soha nem veszekedtünk. Tiszakürtért rajongok, szerintem minden adottsága megvan ahhoz, hogy vonzó üdülőközponttá váljon: az arborétum, a jó bor, a Tisza közelsége. — Miről szokott álmodni? — Rekordnagyságú pontyokról. — A Tiszában természetesen ... — Nem, a Balatonban. A 17 éves fiú bőrkabátja kilónyi szöggel kiverve, a nadrágja valamivel kevesebbel. Szemmel láthatóan büszke, hogy Mezőtúr főterén megbámulják a szerelését. — Nyolcadik után Békéscsabára kerültem szobafestő tanulónak, de félévkor kitelt. Matekból csak karót kapfam. Otthon apáméknál kihúztam a másik hat hónapot, majd kőművesnek iratkoztam be. Meghúztak megint vagy ötből, így újabb fél év szünet következett. Most segédmunkásként megkeresem a havi négyezret. Nem fogja a hely — Meddig maradsz a jelenlegi cégednél? — Sokáig nem, mert nyolc hét már letelt, —, nevet. A. L.-nél ez a két hónap tisztes idő, hiszen reá az állhatatosság nem jellemző. Sokat sejtet, hogy gyereke eddigi hányattatott életét az apa így magyarázza. — Mindennek a feleségem az oka, mert rengeteget megengedett neki. — És maga? — Kérem, én már nem bírok vele ... Bírja, nem bírja, azért elsősorban mégis nekik kellett volna ráncba szedniük az egyébként jámbor kamaszt, dehát ezt eddig elmulasztották. Körmendi István, a városi tanács munkaügyi főelőadója adatokat lapoz fel. — Mezőtúron az id^n két- százhatvanhatan végezték el a nyolcadik osztályt, és közülük mindössze nyolcán kértek munkakönyvét. Hogy végül el tüdtak-e helyezkedni. ezt nem tudom. A szakmunkásképzőből is kimarad esztendőről esztendőre tízegynéhány gyerek, ggy részük — mint akivel beszélt — afféle csellengő lesz, a többi általában segédmunkásnak megy. Az már külön cikket érdemelne, hogy nem egy közülük jobban keres a kezdő szakmunkásnál. Ami az idén érettségizetteket illeti, a főiskolákra, meg az egyetemekre felvetteken kívül a 17 dolgozni kívánó közül tizenketten már augusztus végére elhelyezkedtek. Azóta ez a szám is nőtt, mert Csipesz Attila is dolgozik. Igaz, mostani foglalatosságát átmenetinek tekinti a jóvágású, sötétbarna hajú legény, aki mindenképpen a Színház és Filmművészeti Főiskolára szeretne bejutni. Egy öccse van. édesanyja neveli őket, az édesapja négy éve meghalt. Attila most a helybeli Népművészeti Háziipari Szövetkezet fazekas- tanulója. — Á nyarat végiglógtam ,aztán itt kötöttem ki. Nem érzem magam csellengőnek, nem is vagyok az, de itt előre megmondtam a főnököknek, hogy jövőre ismét nekivágok a színművészetinek. Erre tettem, teszem fel az életem. — És ha nem sikerül? — Két év múlva szakmám lesz, de amíg lehet, próbálkozom — ismétli konokul, és látom a szemén, hogy ezt komolyan gondolja. Csak azt nem tudom, és talán ő sem, hogy az eltökéltségen kívül szunnyad-e benne annyi tehetség, amennyi a számára világot jelentő deszkák meghódításához elegendő? Az elhelyezkedés, nagy szavakkal kifejezve a társadalomba történő beilleszkedés sem itt, sem máshol nem zökkenőmentes tizenéves korban. Kelemen Sán- dorné, a jászberényi munka- erőszolgálati iroda kirendeltségének vezetője szerint ebben a városban több érettségizett lány azért várt szeptemberig a munkába állással, mert még reménykedett a fellebbezésekben. A végzős általános iskolások közül pedig tizenhét lány jött hozzá. hogy jó lenne valahol dolgozni. Bizony jó, főleg ha még néhány testvére is van valakinek. mint például Z. I.- nek, aki a szavait idézve, erős kettessel végezte a nyolcadikat. Ezzel az eredménynyel nem kapkodtak érte. Szövőnőnek mehetett volna, de oda nem kívánkozott.. Egészen más okok miatt tűnik merésznek a 16 éves T. E. választája. Reá igazán nem mondható, hogy hátrányos helyzetű, hiszen háromszobás lakásban él a szüleivel. meg az öccsével. A nyúlánk, tizenhat és fél éves lány félbeszakította középiskolás tanulmányait. mivel sikeresen felvételizett egy fővárosi fotómodell-tanfo- lyamra. Modelliskola buktatókkal Mindez nem olcsó mulatság, mert csak a tandíj hatezer forint, de a jövendőbeli fotomodellel mégis madarat lehetne fogatni. — Mit szóltak a szüleid? — Apu haragszik, és ma sincs kibékülve az egésszel, de anyu büszke rám. Bízik abban. hocv hamarosan a plakátokon is feltűnők. — Ez bizonytalan jövő, hiszen a gmk nem vállal felelősséget az elhelyezésedre. — Tudom, de így is nagyon boldog vagyok, és hiszek a szerencsémben. Elsorolják: az anyja húgánál, a keresztszüleinél lakik majd, és mivel a foglalkozásokat este tartják, napi négyórás műszakban, küldöncként dolgozni is fog egy gyárban. Nem zavarom őket a tervezgetésben, hiszen készülnie kell, október utolsó hétfőjén utazik álmai színhelyére ... A hétköznapok azért ennél sokkal prózaiabbak, Az útkeresők egy része a szakmunkástanulókból kerül ki. Bethlendy Béla, a jászberényi ipari szakmunkásképző igazgatója tényeket sorol. — Huszonhat szakmában jelenleg is ezerhuszonnyolc gyereket oktatunk. Közülük évente 6—8 százalékuk fordít hátat az intézetnek. A legtöbben a családi körülmények következtében hagyják félbe a tanulmányaikat. A másik ok: a hiányos felkészülés. Mivel szakmunkásnak nem éppen a legalaposabb ismeretekkel rendelkezők jelentkeznek. nem ritka, hogy valaki, akit felveszünk, alig tud olvasni, meg írni. Ezek a gyerfekjek bizony előbb- utóbb kihullanak. De azok is, akik nincsenek hozzászokva a rendszerességhez, fegyelemhez, a pontos időbeosztáshoz, amelyek itt alapvetően fontos tényezők. Gyakori tényező még az anyagi javak utáni vágy: motor kellene, bőrdzseki, menő cucc, mert a barátoknak, haveroknak már van, így a tanuló inkább elmegy segédmunkásnak. Megtoldotta a kimenőt Perszje, azért előfordujl még másféle oka is a tanulmányok félbeszakításának. A szolnoki F. T. a tízemeletes házak egyikében él. Másodikos lett volna Debrecenben. de... — Kétszer este kimaradtam a koliból, az elsőt megúsztam írásbeli figyelmeztetéssel, másodjára már kitettek. Anyu hazahozott, mert nem vállalja az albérletet. — Fiú volt a dologban? Lehajtja a fejét, bólint. Benne van a mozdulatában, hogy nem érte meg, de a következmények szigorúak: a kislány egy tanévre minden iskolából kikerült. Igaz, édesanyia megígérte, november végéig kijárja, hogy mellé kerüljön a gyár konyhájára. Legalább szem előtt lesz, meg keres is, jövőre pedig — okulva a tapasztalatokon — ismét elkezdheti a másodikat itt, Szolnokon, a szakiskolában. Közhely, de igaz, hogy ma sem könnyű a tizenéveseknek megkapaszkodniuk az életben. Ezt támasztja alá a statisztika is. A megye középiskoláiban az idén tízezer-kétszáztizenkét diák tanul. Közülük négyezer-há- romszáztizennyolcan gimnazisták, a többiek pedig szakközépiskolások. Évente átlagosan százhúsz-százhatvan morzsolódik le. Minden pedagógiai ’jószándék, segítség , ellenére sokkal rosszabb a helyzet a szakmunkástanulóknál. ök hétezer-három- száznyolcvannégyen vannak. Tavaly ötszázegyen buktak közülük, illetve maradtak le az osztálytársaiktól, olykor pedig az iskolából is kikerültek. Hogy a náluk fiatalab- bakról is essék szó, jelenleg a megyében ötvenhatezer- százhét általános iskolás található, és 16 éves korukig 95—96 százalékuk befejezi a nyolcadik osztályt. Hogy végül is kikből kerülnek ki a csellengők, az útkeresők, erről Rózenberszki László, a megyei tanács főmunkatársa sokéves tapasztalattal rendelkezik. — A megyében a 14—20 év közötti fiatalok közül ezerötszázan-kétezren az átlagosnál nehezebben találják meg a helyüket. Döntő többségük a szó klasszikus értelmében nem csellengő, de beilleszkedési zavarai adódnak. Vagy azért. mert. a tanulmányai befejezése után nehezen képes elhelyezkedni, vagy azért, mert hol dolgozik, hol nem. Hogy kikből kerül ki ez a réteg? Túlnyomórészt azokból a családokból, ahol a tanulásnak nincsen jelentősége. Családi és családon kívüli okok — Az iskola a hibás? — Nem erről van szó. A legnagyobb felelősség a szülőké, a családé. De segíthet a bajon az iskola is, hogy a tehetségeket, az egyes embereket jobban észrevegye. És mindenki, akinek lehetősége nyílik a felkarolásra. Csupán néhány arcot, jelenséget akartunk felvillantani az útkeresők táborából. Azokéból, akiknek a létszáma is állandóan változik, hiszen szerencsére kikerülni is lehet közülük. Főleg, ha valaki igazából ezt akarja. D. Szabó Miklós Fal agyi Béla Szabadidőcipő t s Kunszentmártonból A munka a felaőrészazabászaton kezdődik A minőséget szigorúan ellenőrzik Fotó: T. K. L, A Tisza Cipőgyár kunszentmártoni gyáregységének egyik fő profilja a fröccsöntött lábbelik készítése. Az utóbbi időben azonban termékváltásra került sor, azóta itt is gyártják a népszerű szabadidőcipőket A gyár mutatós, divatos edző-, szabadidőcipői rendkívül keresettek a hazai piacon, Kunszentmártonban 320—350 ezer párat állítanak elő évente. A felsőrészt, ez az úgynevezett direkt fröccsöntő gép egyesíti a talppal
