Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)
1985-10-23 / 249. szám
1985. OKTÓBER 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tévé képernyője előtt A talány nem drámai kategória; amennyire természetes egy rejtvényújságban vagy abba illő feladatban, annyira természetellenes mondjuk egy televíziós játékban. Ráadásul ha a talány még meg is fej the tétlen. Dráma talányokkal Itt van például a Minden vasárnap esete, amelyben egyébként egy tehetséges fiatal rendelő mutatkozott be, Márton István, ugyanis ő vitte képernyőre egy kubai szerző eddig ismeretlen darabját. Ami örvendetes benne: a kezdőkre egyáltalán nem jellemző szakmai érettség, rendezői biztonság; az, ahogyan mozog a darabbeli fura konfliktusok világában, ahogyan érzi a feladat sajátos jellegét, s ahogyan kidolgozza pontosan és finoman a játékot. Valóban míves munkát tesz az asztalra. Csakhogy mit ér a mű- gond( a stiláris érzékenység, a művészi odaadás, ha tárgya egy olyan dráma, mely enyhén szólva tele van józan ésszel érthetetlen és egyben megfejthetetlen talánnyal. Kezdve az alaphelyzettel, a dúsgazdag, nyomorék asszony különös játékával, aki pénzen fogadott fiatalemberekkel játszatja el vasárnaponként egy hajdan volt találkozóját, feltehetően szerelmével. Megteheti, vághatnánk rá, van miből fedeznie e költséges és szeszélyes játékot. Csakhogy ez nem elegendő ok, hogy igazán megértsük különös szenvedélyét. Valamiféle lelki okra gyanakszunk, de csak gyanakodhatunk. Mert ez teljesen rejtve marad előttünk. Miképp az is, hogy mi lobbantja igaz szerelemre azt a fiatalembert, aki soros a vasárnapi randevújátékban. S aki igyekszik hűséggel felmondani leckéjét. Talán a hölgy mesés gazdagsága, vagy az a különös makacsság, ahogyan Elvira asszony — így nevezik őt — értelmetlennek látszó játékához ragaszkodik? De nemcsak nem értjük, mert a fiatalember arcáról, tekintetéről semmi árulkodó jelet ez irányban le nem olvashatunk, ami cselekedetéhez eligazodásul szolgálhatna, de nem is hisszük az érzelmi fellobbanást. Egy jóképű fiatalember hogyan is szerethetne bele egy fony- nyadt és béna öreg hölgybe ha csak nem gonosz számításból, de ez itt láthatóan ki van zárva. És nemcsak, hogy nem hisszük, sőt egyenesen mulatságosnak érezzük a fiatalember szerelmi vallomását, persze józan értelemmel tekintve az egészet. És még nincs vége a talányoknak, mert abban sem lehetünk biztosak, hogy valójában mi is mozgatja a végül gyilkosságra vetemedő cseléd gondolatait. Bár talán itt sejthető meg leginkább valamelyes ok, az anyagiasság mozgatórugója. A lényeg tehát: lehet, hogy Anton Arrufat épp az említett talányosságot választotta a kifejezés eszközévé, beleszeretve talányaiba. Meglehet, hogy kamara jellegénél is fogva a dráma csábító feladatként megejtette Márton István rendezőt. Én azonban úgy érzem, ez a fajta talányosság drámai félhomány, sőt igazi homály, amelyben csak botorkál a magamfajta néző, de örömét nem leli benne. Legfeljebb a szerepeket alakító színészek játékában keresheti az élvezetet és csodálhatja, hogy a színészek — Törőcsik Mari, Ol- sovszki Éva és Hirtling István — miként tudják elhitetni velünk, hogy bár különösebb értelme alig van az egésznek, a játék részleteiben mégis szórakoztató. Igazi színészi bűvészmutatvány, amit mívelnek, ahogy ez a színészi hármas csil- log-villog a játékban. Csakhát az ember egy tévéjátéktól többet vár, különösen vasárnap este; valami megfogható gondolatot, valamit, ami lelki épülésére szolgálhat. Mert lehet, hogy egy dúsgazdag hölgynek semmi se drága, nekünk ünnepnap estéjén egy drámai üresjárat — fájdalmas veszteség. Premier a Telesportban Furcsa kóstolóval állott elénk vasárnap este a Telesport szerkesztősége: megmutatta, hogyan kellene érdekes összefoglalót adni a hétvége sporteseményeiről, legfőképp az első osztálybeli labdarúgó-mérkőzésekről. Hogyan kellene — ha lehetne, ugyanis erő, technika, pénz híján mindez egyelőre kivihetetlen. Legfeljebb egy- egy kivételes alkalomkor, minden félévben egyszer talán. Épp ezért nem is igen érthető, mire volt jó ez a mostani kóstoló, ez az alkalmi kirakat, ha később bent a boltban az áru úgysem kapható. Talán a szerkesztőség lelkiismeretének megnyugtatására, hogy lássa a néző, ezt is tudnák ők, tehát azt, hogy mit kellene tenniök, ha lehetne. Szóval olyan premiert láttunk, amiből több előadás nincs, pedig a kiadós összefoglaló alaposan felcsigázta igényeinket, a labdarúgás hívei csettinthettek e vasárnap esti csemegéhez. Az már valóban pech, Knézy Jenővel egyetérthetünk, hogy éppen egy gólszegény forduló eseményeit kellett rögzíteniük, így is szórakoztató másfél órát sikerült nyújtaniok. Másutt egyébként, szomszédos országok televíziójában is már hagyomány, rendszer az efféle tartalmas sportösz- szefoglaló. Szurkoljunk hát, egyszer nálunk is megadatik hozzá a „pénz meg a posztó” is. Röviden Még friss orgánumnak számít a képernyőn a Mutató, amely alcímében kissé elidegenítőén szemlének jelöli magát. Helytelenül, hisz a legkevésbé hasonlít a száraz, elvont tartalmú hagyományos szemlékre, sokkal inkább egy eleven, friss, mozgákony szellemű hetilapra. Mondjuk a népszerű Heti Világgazdaságra, s ez nem is véletlen, hisz a lap vezető munkatársai és vállalkozó kedvű rádiósok alkotják a gazdaságpolitikai műsor stábját — a higgadt, de sohasem unalmas Tarnói Gizellával az élen. Meggyőződésem, A Hét mellett hamarosan a leglátogatottabb műsora lesz a televíziónak. Jsmét jelentkezett a művészet kellemes „magazinja” a Szó, zene, kép, amelyben ez alkalommal Farkas Ferencnek jutott a házigazda szerepe, a hamarosan 80 esztendős mesterrel találkozhattak a televízió nézői. A Baranyi Ferenc vezette műsorban bejártuk a gazdag életmű színes tájait, s élvezhettük Farkas tanár úr szép, tiszta beszédét, derűt sugárzó szavait. Az életöröm szószólóját fedezhettük fel minden megnyilatkozásában. Gondos és élvezetes találkozó volt: emlékezetes. V. M. Jelentkezés: október 25-ig Diákpolitikusok országos vetélkedője A korábbi esztendőkhöz hasonlóan az 1985/86-os tanévben is megrendezi a Diákpolitikusok országos vetélkedőjét a KISZ KB középiskolai és szakmunkástanuló tanácsának titkársága. A téma ezúttal a haladó ifjúsági mozgalmak múltja, jelene, nagyobb eseményei szellemi, politikai irányzata, továbbá a különböző nemzetiségű fiatalok kapcsolat- teremtésének lehetőségei, módjai, az ifjúsággal kapcsolatos témák megjelenítése a művészetekben. Egy, a megörökített tanyák közűi Vallomások a szülőföldről Beszélgetés Szegvári Károly festőművésszel A selejtezőket levelező formában bonyolítják le. A nevező csapatok november, valamint január közepén egy-egy füzetet kapnak majd, ezekben 5—8 feladatot találnak. A feladatok megoldásait postán, esetleg személyesen juttathatják el a résztvevők a vetélkedő központjába, az 1390. Bp„ Pf: 1744., illetve a Budapest, 1388. Újpesti rakpart 37—38. alatti címre. A versenyt két kategóriában hirdetik meg: a gimnáziumok és a szakközépiskolák, illetve a szakmunkás- képzők számára. Egy csapat három tanulóból és egy tartalék játékosból áll. A játék szervezői kérik, hogy a vetélkedőbe benevező csapatok ne az iskola címét adják meg, hanem valamelyik csapattag, esetleg a felkészítő tanár pontos lakáscímét. Az együttesek október 25-ig küldhetik él nevezéseiket a vetélkedő központjába. A győztesek külföldi jutalom- utazáson vesznek részt. Október 25-27 Édes anyanyelvűnk Az idén október 25-én, 26-án és 27-én a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központban rendezik meg a középiskolai tanulók „Édes anyanyelvűnk” országos nyelvhasználati versenyét. A vetélkedőn hatvankét középiskola és hatvankét szakmunkásképző intézet egy-egy tanulója között dől el, kik ismerik, beszélik legjobban, legszebben nyelvünket. A vetélkedő első napján, pénteken, az írásbeli szombaton pedig a nyilvános szóbeli versenyt bonyolítják le. A verseny eredményét vásárnap Széphalmon, — Kazinczy Ferenc sírjának megkoszorúzása után — hirdetik ki. Ugyanott adják át a díjakat és a jutalmakat is. Színpompás mezeivirág- csokor, meghitt csendélet, nyugalmat árasztó erdőrészlet, vágtató szilaj ménes, vakító, fehérfalú zsúptetős tanyák. Szegvári Károly festőművész számunkra nagyon is ismerős tájat, világot idéző képei most az NSZK-ban várják a látogatókat. Szeptember végén Landauban, a Magyar napok keretében nyílt meg a huszonöt festményből álló tárlat, s a tervek szerint Münchenben és Bonnban is bemutatják a kiállítást. Szegvári Károly a moszkvai, párizsi, római sikeres vendégszereplés után — csupán néhány jelentősebb állomás az alkotó pályáján — először mutatkozik be az NSZK-ban önálló tárlattal. A hírek szerint ugyancsak sikerrel. Ahány kiállítás, annyi kitüntető cím, díj elismerés. Mi a siker titka? Az élénk, életvidámságot sugárzó színek, a képek témája, vagy a realista ábrázolás? Alighanem mindez együttvéve. A különböző, a nézők jó része számára érthetetlen irányzatok után vagy mellett olyan festményeket láthattunk Szegvári Károly kiállításán, amelyeken a pipacs az tényleg pipacs és piros, a fű valóban zöld, a megelevenített alföldi táj éppolyan hiteles, mint amilyen több mint másfél évszázaddal ezelőtt Petőfi verseiben. Nem véletlenül idézzük a költőt. Ha nem lenne valamiféle rokon szemlélet, érzés a két alkotó között aligha sikerült volna úgy Szegvári Petőfi- portréja, amellyel pályadíjat nyert, s valamennyi iskolában azóta is a szokszorosított képen mutatják be a diákoknak a XIX. század nagy poétáját. A hitelesség, a realizmus nem titkolt ars poetica, amelyről így vall: — A festészetnek sajátos nyelvezete van, amelyet óvni kell. Ezzel persze nem azt mondom, hogy nem lehetnek fontosak, a különböző kísérletek, irányzatok. Ami a festészet technikáját illeti én magam is kísérletezem. Ám mindezt annak érdekében, hogy a képeim még igazabban tükrözzék a valóságot. A közérthetőség számomra igen fontos élv, s a művészet alapvető feladatának tekintem. Lehet, hogy ez talán nem sikk, de úgy érzem képeimet nem kell megfejteni, a néző pontosan ugyanazt látja benne, amit én, illetve amit láttatni szeretnék. ■ — Pályáján elhatárolható korszakok váltakoznak. Portrék költőkről, művészekről, tudósokról, majd az erdő korszak — a kritikusok szerint Paál László óta senki Sem tudta úgy visszadani a fák világát mint Szegvári Károly — virágcsendéletek, aktok, s aztán talán a leghosszabb időszak az alföldi táj, s a tanyák megörökítése következett. — Minden ember, de a művész életében különösen is meghatározó jelentőségű a felnevelő környezet, táj. Erdőben születtem a Tisza partján. Erdész volt a nagyapám. Tószegen töltöttem gyermekkoromat. Bárhol is jártam a világban, mindig visszavágytam. Nélkülözések, nehéz budapesti tanulóévek után már úgy látszott, hogy nyitva áll a pálya a tószegi vasutas fia előtt. S akkor közbeszólt a háború. Élet és halál, kegyetlenség, emberség — _a frissdiplomás ifjú festőművész számára valódi élményekké váltak ezek a fogalmak. Jóval később az újrakezdés után festette meg az esztelen pusztítás egy valóban megtörtént emberi pillanatát, amikor orosz szanitéc sebesült, magyar katonát támogat. A kép a Moszkvai Hadtörténeti Múzeumban látható. Ez a festmény hozta az első külföldi sikert. önarckép Azóta már megtalálhatók festményei Párizsban, New Yorkiban, Dél-Amerikában, Rómában... Ismert művész, amikor néhány évvel ezelőtt, majd hatvan évesen kiállítása nyílik megyénkben is. Előbb Kisújszálláson, majd a szülőfaluban, Tószegen. Ettől kezdve gyakoribbak a látogatásai. Kíváncsi hogyan változik, alakul a táj, fejlődik Tószeg, s no persze, hogy mi lesz az ösztöndíjasaiból. Alapítványt hozott létre, hogy segítse a tehetséges tószegi gyerekek továbbtanulását. Ezt még úgy tekinthet, nénk, hogy saját példáján okulva megkönnyíti mások életét. Szegvári Károly azonban nemcsak szülőfalujában segítőkész. Jelentős mértékben támogatta a fóti gyermekváros lakóit, kórházakat, öregek napközijét. Híres műgyűjteményét is „odaadta” a közönségnek, a 4-es út menti egykori tanyasi iskolában (Hajdú-Bihar megye) páratlan értékű kincsekben gyönyörködhet a látogató. S nyitva áll az ajtó a zuglói műtermében is, László Fü- löp egykori kastélyában. — Bizony nem túlságosan sokan ismerik az adnitudás képességét... — Lehet, hogy ez is még gyermekkoromban alakult ki bennem, s a hivatásom csak tovább erősítette. Szeretem megosztani az örömömet, élményeimet másokkal. Noha nehezen, áldozatok árán gyarapodott a gyűjteményem úgy gondolom mégsincs jogom, hogy megfosszak másokat a Lotz-emlékalbum vagy az újabb szerzemény, egy Picasso-alkotás látványától. Ez utóbbi egy 26 centiméter átmérőjű, fehéragyag kerámiatányér. Vajszínű alapon füvet rágó ’kecskefejet ábrázol. A még lágy anyagba az új iával mintázta a mester jó néhány évtizede a vallauris-i alkotó- műhelyben. — S mi készül most Szegvári Károly műhelyében? — Egyelőre hadd maradjon az én titkom. Annyit azonban elárulok, hogy az utóbbi időben különösen sokat foglalkozom a legújabb- kori történelemmel. Lehet, hogy a tájképfestészet után most ez a korszak következik, anélkül persze, hogy az alföldi tájnak végleg hátat fordítanék. Tál Gizella Az első nemzeti dinasztia, az Arpád-ház királyainak jelvényeit cs ereklyéit bemutató kiállítás nyílt a napokban a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az emlékanyag mellett helyet kaptak az egyházi gyűjteményekben őrzött felbecsülhetetlen értékű műtárgyak és ereklyék is. mint pl. a „Szent jobb”, amelyet magyar múzeumban még soha nem láthatott a közönség. A képen: Szent István király szarkofágja oldallapjának részlete (MTI Fotó: Cser István felvétele — KS)