Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)
1985-10-19 / 246. szám
I 10 Nyugdíjasok fóruma 1985. OKTÓBER 19. Meggyespele, Tanya 54 Takaros portán rendben a ház. Oláh Márton, a jászberényi Kossuth Tsz nyugdíjasa él ott kedves feleségével. Bár eljártak fölöttük az évek — Márton bácsi már a 73. esztendejét tapossa — dolgos, szorgos emberek. A három és félezer forintos nyugdíjat toldják állattartással, jól tejelő tehenekkel, aprójószággal, pár hízóval, kis malaccal. Alig öthetes az a bikaborjú, amit rövidesen behajtanak a városba, anyjával együtt eladják. Aki azt gondolja, hogy egy tanyasi nyugdíjasnak nem mozgalmas az ősz, bizony téved. Oláhéknak a nap minden órájában van mit csinálniuk. A betongyűrűs gémeskútnál mind a ketten ott állnak itatáskor, a kis bikával is ketten győzködnek — csökönyös nagyon. A háztájin termett kukoricát kézzel-géppel morzsolják, vigyázzák minden szemét, kell télire az állatoknak a takarmány. Gondatlan jószág a tyúk: épp ott hagyja meleg tojását, ahol éppen kapirgál — azt is csak össze kell szedni. A kakasok lábát kénytelenek elkötözni — rugdalják, marják egymást az oktalanok. Amikor aztán eljön az este, Oláh Márton és felesége épp úgy, mint a városi ember előszedi a hűtőből a vacsorához valót, tüzet gyújt a gáztűzhelyen, vacsora után bekapcsolja a tévét, — lefőznek egy kávét, isznak egy jó pohár bort. — Csak egészség legyen, — mondják, s hogy egészség van, bizonyítja a szép, rendezett élet. Három gyerekük, öt unokájuk tanulhatja, követheti bátran az öreg szülők életét. (Képeink Oláh Márton és felesége hétköznapjainak egy-egy pillanatát örökítik meg.) — sj—nzs — A szolnoki polgári fiúiskolában 1935 nyarán nyolcvannégy gyerek végzett a IV/B-ben és a IV/C-ben. ötven éve ennek, egy fél évszázada! Azóta sokfelé sodorta a hajdanvolt kisdiákokat az élet. Szinte nem is Tehet már számon tartani. Nem? — De igen! Voltak, akik megpróbálták. Három „gyerek” — Mohácsi István, dr. Papp Miklós és Kiss József — vállalta az ötven éves találkozó mégszervezését. Nem volt köny- nyű dolguk, mégis megpróbálták a lehetetlent. Persze, akadtak segítőik. Harmincnégyen élnek közülük. Október 5-én huszonhat egykori polgárista érkezett a „randevúra”, volt. aki a feleségét is örömmel magával vitte e nem mindennapi eseményre. A találkozás felejthetetlen élményt nyújtott mind- annyiuknak, hisz van\ő,’yan „fiú”, akit a ’35-ös tanévzáró ünnepély óta se láttak. Boldogan meséltek egymásnak életútjukról, vidáman, Emlékkép a találkozóról Ötven év után felszabadultan emlegették gyerekkori csínytevéseiket. Szomorú kötelességüknek is eleget tettek: virágot vittek Szolnokon nyugvó egykori tanáraik. Igazgatójuk, diáktársaik sírjára. Most, hogy huszonhatan újra együtt lehettek, elhatározták: ezután minden év szeptember első hetében találkoznak.- ti Régi harcosok találkozóhelye Érdekes előadások a szolnoki munkásmozgalmi klubban A szolnoki munkásmozgalmi klub foglalkozásaira napjainkban már hatvannyolcvan klubtag látogat. Pedig az alapítás idején, a hetvenes esztendők elején mindössze tizennégy, felszabadulás előtti párttag létesítette a klubot. Az azóta eltelt időszakról, fejlődésről kérdeztük dr. Máté Mátyás klubtitkárt. — A klub alapítását a megyei pártbizottság kezdeményezte, még pedig abból a meggondolásból, hogy szervezni kell egy olyan fórumot, ahol a veteránok, a párt régi harcosai időről- időre találkozhassanak. Egyúttal politikai ismereteiket előadások, ankétok, kiállítások segítségével bővíthessék. A klub az SZMT Ságvári Endre úti Művelődési Központjában kapott helyet. A szervezésben nagy részt vállalt Tabák Lajos, aki azóta is a klub elnöke, egyik meghatározó, alapító tagja. Én egy évvel később érkeztem, de azóta, immár 12 esztendeje titkárként tevékenykedem. — Alaposan emelkedett a létszám. Vajon miért? — Kezdetben csak a fel- szabadulás előtti párttagokra számítottunk. Mivel telik- múlik az idő, ha ragaszkodnánk a korábbi feltételekhez, hovatovább elnéptelenedne a klub. Éppen ezért a pár évtizeddel korábbi munkásmozgalomban, tanúkkal igazolt résztvevőket is szívesen látjuk a sorainkban. Sőt klubtagjaink egy része már a felszabadulás után tevékenykedett a mozgalomban, hiszen akadnak 55 évesek is közöttünk. Azután hozzánk tartoznak a Szocialista Hazáért érdemrenddel kitüntetettek is. — Milyen gyakoriak az összejövetelek? — Hivatalosan minden második szerdán találkozunk, de a valóságban olykor havonta négyszer is, főleg ha valamilyen jelentős esemény adódik. Ilyen volt a közelmúltban az SZMT tanácstermében rendezett NDK—magyar barátsági nap, előadás és kiállítás. — Az éves program? — A művelődési ház igazgatójával együtt ajánlásokat, javaslatokat gyűjtünk. Ez igazodik a politikai eseményekhez, a hazai és a nemzetközi ünnepekhez, majd ezek ismeretében a vezetőség féléves ütemtervet dolgoz ki. íme az elmúlt időszak néhány érdekessége: Korea építészete diavetítéssel egybekötve; a megyei pártarchívum helye és szerepe; megemlékezés a nemzetközi nőnapról; a Tanácsköztársaságról; a szolnoki papíripari kombinát jelentősége a papíriparban; a gazdaságirányítás további feladatai a XIII. kongresszus alapján; csillagháborús elképzelések... Akadnak a programok között üzem és gyárlátogatások is. — És az előadók? — Mondhatom, megválogatjuk a személyeket, és valószínű ez is az egyik titka a színvonalnak. Volt már nálunk a megyei pártbizottság első titkára, azután Hollai Imre, az ENSZ közgyűlés korábbi elnöke. Most pedig, vánszki Károly, rendőr al- október 30-án például Lad- tábornagy, országos főkapitány, miniszterhelyettes tart előadást nálunk a közrend, a közbiztonság helyzetéről. Esküvő az üregek napközijében Az óvodások virágot hoztak a napközis ünneplőknek (Fortuna Mária felvétele) Eseménydús nap az Újvároson Mezőtúron az újvárosi időskorúak napközi otthonát naponta 29 magányosan élő ember keresi fel, napjait korszerű, kényelmes körülmények között töltheti el és étkezésükről is bőségesen gondoskodnak. Az alig másfél hónapja felavatott létesítményben már is pezsgő az élet. Október 2-án az öregek napjáról meleg hangú ünnepségen emlékeztek meg. Bíró Imre a szociális intézmények igazgatója köszöntötte a nyugalmas, békés otthonban a magukra maradt embereket. A Petőfi úti óvoda és az újvárosi általános iskola tanulói műsorral kedveskedtek. Ajándékot is hozott a város több üzemének szocialista brigádja. Külön is köszöntötték azt a két otthonlakót, aki e napon, az ünnepség előtt 2 órával kötött házasságot. A bőséges ebéd után a hegedű is előkerült, közös énekléssel, jó hangulatban telt el az eseménydús nap. K. J. P. A láb amputáclója után is Kissámlin ülve kaszál és ás Ezerkilencszázhetvennyolc március 16-a sokszor elcsépelt szóhasználattal élve szürke, átlagos hétköznapnak ígérkezett. Száz és százezrünknek bizonyára ilyen is volt, de nem így az akkor 58 éves kunhegyesi Gönczi Lajosnak, akire másnap súlyos műtét várt. Furcsa lidércszerű álomként maradt emlékezetében ez az éjszaka. Látta magát 13 évesen kaszálni a határban, markot szedni, kévét kötni, szánatni. vetni, hiszen világéletében parasztemberként kereste a kenyerét. Azután felvillantak előtte a katonaévek. a fronton félig elfagyott lábai, a hazatérés boldog pillanatai. Dolgozott tovább a téeszben, de a fájós láb felmondta a szolgálatot, térden felül meg kellett válni tőle. Másnap még arra emlékezett, hogy, betolják a műtőbe, majd sötét. feneketlen éjszakába zuhant.. . Kegyetlen hetek, hónapok következtek. A vívódás, az önmarcangolás hónapjai. Mire jó az élet egy parasztembernek. amikor még lépni sem tud? Az a legokosabb. ha szöget, kalapácsot. kötelet keres és ... Mi tagadás, megfordult a fejében ez is. de azután elhessegette a gondolatot. A nehezebb utat választotta: lépegetni, lépni tanult, akár 58 esztendeje. Hej. de kegyetlen a második gyerekkor, főleg ha béna, csonka az ember! A műtét helye pokolian fájt: ordítani tudott volna, ha hozzáért va lami, ha hidegebbre fordult az idő Hát még amikor az operált lábára csatolta a művégtagot, és ránehezedett! Bottal a kezében, verejtékben úszva, remegve jutott el a kilincsig. Egy hét múlva az előszobába, majd egv- re messzebb. Ki a folyosóra, később az istállóig. Újabb napok, vagy hónapok telhettek el? Ki tudja, nem számolta az időt. csak arra emlékszik, villa volt a kezében (4s szénát lökött a tehenek elé. Azután már meg is itatta, feite őket. . Mire ismét összeszedte volna magát, úiabb súlyos csapás kopogtatott a kapun: 1981 nyarán meghalt az élete pária. Egyszóval egWdül maradt, akár az uiiam. Igaz. hívta magához három felnőtt lánva: Szolnokra, meg a Dunántúlra, de ő csak a fejét ingatta: nem és nem Itt nőttem fel az Aranv János utcában és itt. is szeretném befeiezni. indokolta tömören választását. Meg ugvan mit kezdene egy magamfajta a harmadik emeleten. tette fel a kérdést önmagának. Ezt követően örökösöket fogadott, akik azóta is gondozzák. áooliák. Illetve sántít az utóbbi megállapítás, mert szerencsére Lajos bácsit nem kell ápolni, ma is végigdolgozza a napot, ötkor kel, ellátja a teheneket, azután a kertben tesz-vesz. Sokszor kaszál, nem csak otthon, hanem a szomszédok árkait is kopaszra borotválja. És pedig úgy, hogy húzza. hozza magával a kis- széket. Leteszi, ráül, kettőt, hármat suhint a kaszával, azután tovább rakja a széket, megint ráül... Lábon álló embernek egy köblös a normája, ő kétszáz négyszögöllel birkózik meg. ha egész nap kaszál. Sőt, ásni is így ás: a kisszéken ülve. Mi tagadás, a lányai az örökösöket megtudva nem repestek az örömtől. Ilyen szégyent a családra: sem egyikőjükhöz, sem másikójukhoz nem megy, inkább marad a szülői házban, idegenek között! Azóta eltelt egy kis idő. és már ők is megértik, az öreg tölgyet nagyon nehéz máshová ültetni. Látogatják is, és ő mindig nyitott kapuval, tiszta szívvel várja őket, bár a házat az eltartóira íratta. A borzas, fehérhajú. magyaros bajszú ember búcsúzáskor a telkemre köti, bárhogy is kanyarítom az írás fonalát, a jó szomszédokról: Kiss Sándorról és Btudai Erzsébetről ne feledkezzem meg. Mert ők akkor nyitottak rá ajtót, hoztak egv tál meleg ételt, amikor arra a legnagyobb szüksége volt... D. 8z. M. Összeállította: Sáskúti Júlia f
