Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)
1985-10-18 / 245. szám
xxxvi. évf.245. sí., 1985. okt. is., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA További felszólalásokkal folytatódott az európai kulturális fórum Tegnap öt küldöttség Ismertette álláspontját A résztvevő országok nyitó felszólalásaival folytatta munkáját az európai kulturális fórum tegnap, a Budapest Kongresszusi Központban, öt küldöttség ismertette álláspontját a kulturális együttműködés kérdéseiben: Belgium, Olaszország, Málta, a Szovjetunió, valamint az UNESCO képviselője. A fórum második napirendi pontja keretében a keddtől tegnapig tartott nyílt plenáris üléseken 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada delegátusának beszéde hangzott el. A kulturális főnun színhelye, a Budapest Kongresszasi Központ Robert Vaes nagykövet, a belga küldöttség vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a budapesti tanácskozás a helsinki folyamat új vonásaként további területet — a kultúrát — kapcsol be a földrész országai között tíz éve elkezdődött párbeszéd folyamatába. Emlékeztetett arra is, hogy országa, bár területét tekintve kicsi, maga is gyűjtőhelye és találkozási pontja az európai kultúrának, sokszor adott otthont hazájukból távozni kényszerült nagy művészeknek és tudósoknak, emellett kultúrája is több nemzetiségűBelgium — fejtette ki a nagykövet kormánya felfogását — úgy látja, hogy a helsinki záróokmány aláírása óta eltelt tíz esztendő nem mindenben igazolta a kezdeti várakozásokat, a záróokmány betűjét és szellemét nem minden aláíró tartja tiszteletben. Belgium mindenesetre azzal a reménnyel vesz részt a budapesti fórumon, hogy a záróokmányban és a madridi határozatban foglalt megbízatásnak — a kulturális alkotómunka, a kultúra- terjesztés és a kulturális együttműködés megvitatásának, konkrét ajánlások megfogalmazásának — eleget tesznek, minden résztvevő tartja magát a vállalt kötelezettségekhez. Giulio Tamagnini nagykövet, Olaszország képviselője csatlakozott ahhoz a véleményhez, amelyet a tanácskozás első napján Luxemburg képviselője fejtett ki a nyugat-európai közösség nevében. Reményét fejezte ki, hogy az emberi jogokról tartott ottawai tanácskozás — mint fogalmazott — csalódást keltő eredményei után a budapesti kulurális fórum előbbre viszi a helsinki folyamatot. Olaszország ezzel a céllal jött a tanácskozásra. Elmondta, hogy az olasz küldöttségben számos kiemelkedő alkotóművész és értelmiségi kapott helyet, akik felfogásukkal, szellemi arculatukkal jól tükrözik az olasz társadalom sokszínűségét, és elősegíthetik majd az eltérő nézetek képviselői közötti gyümölcsöző párbeszédet. Az olasz küldöttség szerint a kultúrát szélesen kell értelmezni a tanácskozáson, bele kell érteni tehát a tudományos élet jelenségeit is, valamint az alkotómunka mellett a kultúra- terjesztés problémáit is. Végül kijelentette: támogatni fogják a fórumon mindazokat a javaslatokat és ajánlásokat, amelyek a szellemi alkotók, alkotóműhelyek közötti közvetlen cseréket és kapcsolatokat hivatottak erősíteni, valamint azokat, amelyek a kulturális és szellemi értékek mind szélesebb körű terjesztését, megismertetését cér lozzák. Charles Vella, a máltai küldöttség helyettes vezetője felszólalásában emlékeztetett arra, hogy Európában 1985-ben a zene évét is ünnepük, s mivel a magyar zene nagymértékben hozzájárult e műfaj fejlődéséhez, ez is indokolja a fórum budapesti helyszínét. A továbbiakban kijelentette, hogy véleménye szerint a plenáris ülésen elhangzott különböző nézetek közös nevezőre hozhatók a kultúra egyetemessége jegyében. Végezetül kijelentette: a fórum feladata az is, hogy tudatosítsa: nem lehet konfliktus a nemzeti kultúrák és az egyetemes kultúra között, a különböző nemzetek csak gazdagodnak egymás kultúrájának megismerése által. Pjotr Gyemicsev, a Szovjetunió kulturális minisztere hangsúlyozta: napjainkban, (Folytatás a 2. oldalon.) MA: lói szolgálja a fogyasztók érdekeit 3. oldal fl rádió és televízió jövű heti műsora 5—6. oldal Németh Károly fogadta Pencso Hubadinszkit Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese tegnap a Központi Bizottság székházában fogadta Pencso Ku- badinszkit, a Polgár Hazafias Front Országos Tanácsa elnökét, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagját, aki a Hazafias Népfront meghívására küldöttség élén október 15—17. között hazánkban tartózkodott. A Pencso Kubadinszki vezette küldöttség magyarországi programja során tárgyalásokat folytatott Pozsgay Imrével, ,a HNF OT főtitkárával és a népfront más vezetőivel, látogatást tett Tolna megyében és találkozott az 1947-ben Bulgáriában dolgozott Petőfi önkéntes brigád tagjaival. A megbeszéléseken részt vett Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. A magyar és a bolgár népfrontmozgalom vezetői megállapodtak abban, hogy az általuk 1980-ban aláírt, ötéves időtartamra szóló együttműködési megállapodást újabb öt évre érvényesnek tekintik. Pencso - Kubadinszkit, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa kitüntető jelvényben részesítette. Napirenden a népgazdasági terv Ülést tartott a MTESZ elnöksége A MTESZ Országos Elnöksége Fock Jenőnek, a MTESZ elnökének vezetésével, a kormány felkérésére — tegnap megvitatta a VII. ötéves népgazdasági terv törvényjavaslat-tervezetét. Az ülésen részt vett és felszólalt Maróthy László, az IMSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese. A törvényjavaslat tervezetéhez Hoós János, az Országos Tervhivatal államtitkára fűzött szóbeli kiegészítést. A testület egyetértett azzal, hogy gyorsítani kell a műszaki fejlesztést, javítani szükséges ennek feltételeit, hatékonyabban kell ösztö-- nözni a műszaki és természettudományi szakemberek alkotótevékenységét. A vitában elhangzott észrevételeket, javaslatokat a MTESZ eljuttatja a Minisztertanácshoz. 4 A Kőbányai Gyógy*zerárugyár tiszafüredi telepén csomagolt gyógyszerek fioláira ügyes gépek ragasztanak címkét. Képünk a fiolák előkészítését mutatja T. K. L. Ax ENSZ jubileumi ülésszakára Losonczi Pál New Yorkba utazik Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke október 19-én, szombaton New Yorkba utazik, ahol részt vesz az ENSZ-közgyűlés 40., jubileumi ülésszakán és az ENSZ fennállásának 40. évfordulójával kapcsolatos megemlékezéseken. Az Elnöki Tanács elnökének kíséretében lesz Horn Gyula külügyminiszté- riumi államtitkár. A Szocialista Internacionálé a fegyverzetkorlátozásért A Szocialista Internacio- nálé (Sí) bécsi leszerelési tanácskozásán tegnap felszólalt a Szovjetunió, illetve az Egyesült Államok képviselője. Borisz Ponomarjov gyakorlati fegyverzetkorlátozási javaslatokat tett, és világméretű összefogásra szólított fel, míg Kenneth Adelman élesen szovjetellenes hangvételű beszédet mondott, elutasítva az Sí javaslatait is. (Ponomarjov beszédét külön ismertetjük — a szerk.) A szociáldemokrata világszervezet vezetői elhárították ugyan a kommunistákkal való szervezett együttműködést, de nyíltan elítélték az amerikai kormány fegyverkezési terveit. Kalevi Sorsa finn kormányfő, az Sí leszerelési bizottságának elnöke az ülésen, illetve a sajtó előtt hangoztatta: el kell tiltani mindenfajta nukleáris kísérletet, el kell kerülni a fegyverkezési versenyt az űrben, s a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról kötött szovjet—amerikai ABM-egyezménynek érvényben kell maradnia. Az Sí vezető testületé egyhangúlag támogatásáról biztosította az SPD és a NSZEP közösen kidolgozott tervét egy közép-európai vegyi- fegyver-mentes övezetről. Olof Palme svéd kormányfő „aggasztónak” nevezte a hangnemet, amelyben az amerikai képviselő, Kenneth Adelman beszélt az ABM-szerződés állítólagos elhalásáról. Ez a legfontosabb fegyverzetkorlátozási megállapodás, amelyet eddig kötöttek, s nagyon is fontos, hogy érvényben maradjon — hangoztatta Palme. Az Sí leszerelési konferenciája a délutáni órákban befejeződött. A világszervezet kidolgozás alatt levő leszerelési programját az 1986 júniusi limai kongresszus elé terjesztik — jelentette be Kalevi Sorsa. ÚJ Tisza-s/áger Kétszínű, könnyű edzőcipő készül Martfűn A legigényesebb piaci igényeket is kielégítő új slágertermék, kétszínű fröccsöntött talppal készülő edzőcipő sorozatgyártását kezdte meg a martfűi Tisza Cipőgyár. A szocialista munkaversenyben vállalt termékfejlesztés során alig néhány hónap alatt jutottak el az első modell elkészítésétől a sorozatgyártásig. A gyárban előállított, igen hajlékony, könnyű, rugalmas talppal készülő tépőzáras cipők felső része is puha, kényelmes. Az első szériák velúr és tergál felsőrésszel készültek, de jelenleg már bőr felsőrésszel is gyártják. A rekordidő alatt kifejlesztett edzőcipőt gyorsan megismertették a kereskedőkkel és a vásárlókkal. A gyár arra is vállalkozott, hogy új termékéből, — mintaboltjain keresztül — postai utánvéttel szállítson, így két-három hónap alatt nyolcezer pár edzőcipő került forgalomba. A vásárlók körében végzett közvélemény-kutatás során kiderült, hogy a gyermekek is szívesen viselnék a pihekönnyű, tartós cipőt, ezért októberben, 31-es mérettől, a gyermekcipők sorozatgyártását is megkezdték. A Tisza sport- és edzőcipőcsalád új tagját külföldi kereskedőknek is bemutatják, a tervek szerint jövőre a szocialista országokba és a konvertibilis piacra is szállítanak belőle. Őszi szántás. Felvételünk a Jászsági Állami Gazdaságban készült Fotó: Nagy Zsolt