Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)

1985-10-17 / 244. szám

1985. OKTÓBER 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Hárman Szolnok megyéből Szomsztdoló kórusok Második ízben s ezúttal Debrecenben rendezik meg az észak-alföldi kórustalálko­zót október 26-án. Tavaly Nyíregyháza adott otthont a programnak, mint ahogy a néptánccsoportok találkozó­jának is. A találkozók előzménye: Szolnok. Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar megye tanácsá­nak művelődési osztályai 1984-ben egyezményben vál­lalták, hogy a területükön folyó amatőr művészeti moz­galmat fellendítik, s ennek érdekében évente találkozó­kat szerveznek a néptánc- csoportok, népzenei együtte­sek és a kórusok számára. Ezeken a rendezvényeken a művészeti csoportok megis­merik egymás repertoárját, egymástól kész koreográfiá­kat, feldolgozásokat vehet­nek át. Az együttműködés arra is alkalmat ad, hogy a mozgalmat érintő kérdések­ről együtt gondolkodjanak, együtt keressenek megoldást a fölmerülő problémákra. A társszervező Debreceni Kölcsey Művelődési Központ — színháztermében október 26-án 15 órakor nyitják meg a találkozót, amelyen kilenc kórus (megyénként három) — közöttük a szolnoki Ko­dály Kórus, a Bartók Péla Kamarakórus valamint a Jászberényi palotásy János Szövetkezeti Vegyeskar adja elő műsorát. A következő évben Szolnokon adnak ta­lálkozót egymásnak a három megye küldött énekkarai. A törökszentmiklósi 4. sz. Óvodai Intézmény imremajori óvodájában negyvenöt kisgyerek részére tudnak megfelelő elhelyezést, felügyeletet biztosítani. A környező településekről, Surjánból, Bartáról és Szenttamásról járnak be a gyerekek. Héttől 17 óráig három óvónő és két dajka látja el a kicsinyeket. Képünkön: jólesik egy kis játék az udvaron Fotó: T. Z. Jelentkezés: november 15-lg Falusi színjátszók fesztiválja ’86 Lassan száz éve lesz, hogy egy európai műveltségű Bé­kés megyei író és földbirto­kos téli és nyári színházat épített kastélyának parkjá­ban, s dohánytermesztő két­kezi munkásokból szervezett színtársulatával Shakes- peare-t, Moliére-t, görög klasszikusokat matatott be pesti és külföldi un -vendé­gekből meg környékbeli pa­rasztokból verbuválódó há­lás közönségnek. Justh Zsig- mond parasztszínháza mesz- szire ható jelképpé vált — s szerencsére nem is maradt követők nélkül ;a magyar művelődés történetében. És ha a pusztaszenttomyai Kör­színházhoz mérhető ember- feletti vállalkozásról nem is halottunk a Justhot követő száz esztendőben, itt-ott mindig fölbukkant egy-egy ihletett és sugárzó akaratú személyiség, aki több-keve­sebb ideig művészi magas­latokat tudott ostromolni a köznapiság fölé emelkedés örömét megízlelő ifjak, gye­rekek vagy éppen meglett emberek körében. Jóllehet a mai mecénások fontolgatóbbak — s talán szegényebbek is a boldog emlékű Justh Zsigmondnál, — ha rendezői szándék és szereplői vágy egymásra ta­lál, a legtöbb faluban fedél is kerül az elszántabb cso­portok feje fölé. Szerencsés esetekben még az igényes művészi munka egyéb fel­tételeire is áldoz valaki (s talán tudja is a zsebbe nyú­ló üzem, szövetkezet, ta­nács vagy gyáregység, hogy nem annyira áldozat, mint inkább beruházás minden fillér, amelyet a lakóhelyi közösségi művelődési lehe­tőségek gazdagítására fordí­tanak.) 1983 májusában a TOT, a SZŐ VOSZ. a Népművelési Intézet és a Győr-Sopron Megyei Művelődési Központ megrendezte a falusi szín­játszók országos találkozóját. Jelentős esemény volt ez azért is, mert — eltérően a többi társadalmi réteget kép­viselő művészeti csoportok­tól — tíz éve nem találkoz­tak országos fórumon a falu­si színjátszók. A kimlei ren­dezvény mindenki számá­ra nyilvánvalóvá tette, hogy eltérő színvonalon és sokféle változatban bár. de él és kö­zönségre tatái falvainkban az amatőr művészetnek ez az ága. A rendező szervek 1986 májusára ismét meghirdetik az országos találkozót. En­nek szervezési elve — ha­sonlóan a korábbiéhoz — nem felfutásos rendszerű, azaz nem kénvszeríti egy­mással való versengésre a csoportokat. A részvételre pályázó produkciókat megyei és országos tájékozottságú szakemberekből álló zsűri tekinti meg. s a legérdeke­sebb, legjellegzetesebb vagy éppen a legvitathatóbb elő­adásokat hívja meg Kim­iére. Pályázhat a részvételre minden rendszeresen műkö­dő falusi együttes az amatőr színjátszás bármely műfajá­val (drámai játék, komédia, tragédia, vígjáték, vásári és népi komédia, szerkesztett műsor vagy hagyományőrző népi játék). Az előadások időtartama nem haladhatja meg a 60 percet, a szereplők száma pedig a 20 főt. A pá­lyázatokat a megyei művelő­dési központokba kell be­nyújtani 1985. november 15- ig. A megyei találkozóknak (vagy helyi bemutatóknak) március 1-ig kell lezajlaniuk. Kiugró teljesítménnyel a kimlei találkozón kívül a kazincbarcikai országos fesz­tiválra is el lehet jutni. A szervezők maguk is tud­ják: fájdalmas pontja a részvételi feltételeknek a korlátozott létszám — és fő­leg az időtartam. Ezt a szi­gort az 1983-as tapasztalatok diktálják. A találkozó idő­tartamába ugyanis nem férnek bele a hosszabb elő­adások, a novákpusztai kas­tély befogadó-' és kiszolgáló­képessége is véges. A nyolc­vanhármas szakmai tanács­kozáson így fogalmazódott meg a kérdés: vagy meg kell növelni a találkozó idő­tartamát (és a vendégfogadási lehetőségeket), vagy csök­kenteni a meghívandó cso­portok számát. Az egyik megoldás nehéz, a másik fájdalmas. A viszonylag leg­járhatóbb utat a fentiekben jelzett korlátozások jelentik. Ezek azonban azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy a rendezők — a zsűri sugal­latára vagy azt megelőzve — egész estét betöltő pro­dukcióikat próbálják egy órányira csonkítani — s bi­zonyos esetekben talán még szereplők is kimaradnak (egyszer és mindenkorra!)’ az együttesből. Remek alkalom — mond­hatni országos ügy — a jö­vő májusi találkozó, ám sok mindent meg kell fontolniuk addig a szervezőknek és a pályázóidnak egyaránt. Ta-' Ián az kiderül még, hogy nem e kényszerű csonkítás az egyetlen megoldás. T. I. Észt karvezetök hangversenye Ma este 18 órakor lép a szolnoki közönség elé az Észt karvezetők vegyeskara, a vá­rosi tanács dísztermében rendezett hangversenyen. A rangos, nemzetközi hí­rű együttes a Kodály nevét viselő kórusok második or­szágos találkozójára érke­zett a megyeszékhelyre. Ma este Podelski, Bach, Csaj­kovszkij, Kodály és Männik műveiből adnak elő, Ants Üleoja és Kuno Areng ve­zényletével. A kórus holnap hangversenyt ad Budapesten, a Szovjet Kultúra és Tudo­mány Házában is. Tudunk-e ü Beszélgetés Szemenkár Mátyással Ünnepeink fényét olykor bizony nem emelik ünnepsé­geink. Iskoláskorom kelle­metlen élményei közé tartoz­nak az évfordulókról évfor­dulókra visszatérő száraz, hivatalos, színtelen megem­lékezések, amelyek nemhogy a szívhez, az értelemhez is alig-alig értek fel; több-ke­vesebb fegyelemmel végigült kötelező penzumokká váltak. Hasonló ünnepségekben már azóta is részeltetett az éíet s felnövekedvén különböző családi eseményekre is vol­tam hivatalos. Meglehetős szorongással tölt el például máig az az „eskü”, amelyet keresztfiam „csoportos” név­adóján tettem, illetve írtam alá: hogy is tudok én annak a sokféle követelménynek eleget tenni? A gyermeket a kisdobosok kék nyakkendő­jével fogadták az állampol­gárok sorába, és nem mint­ha kifogásom lenne ez ellen, de úgy vélem, hogy egyné­hány hónapos kisbaba alig­ha képes még a „6 pont” szellemében élni... A csalá­di ünnep intimitásáról pedig csak annyit: egyszerre öt család, öt gyermekét tartotta tíz névadó szülő — pgrsze csak jelképesen — a „ke­resztvíz” alá. A példákat — bizonyára a jókat is — hosz- szpn lehetne még sorolni, hisz szerencsére mindenki életében akadnak jeles na­pok, amelyek méltók az ün­neplésre. Ünnepeinknek immáron 15 esztendeje hivatásos „celeb- ránsai” a családi és társa­dalmi eseményeket rendező irodák, azaz — október ele­jétől — intézetek, intézmé­nyek. A korábbi meglehető­sen rossz csengésű név meg­változtatása a közelmúltban megalakult országos koordi­nációs bizottság legelső in­tézkedései közé tartozik. A bizottság titkára, Szemenkár Mátyás, részt vett a családi és társadalmi eseményeken közreműködő kamarakóru­sok országos találkozóján, Szolnokon. Példáimat előtte is felsorakoztatván először is azt kérdeztem tőle: tu­dunk-e ünnepelni? — Nem mindig. Valóban előfordulnak még unalmas, száraz, formális, túlságosan is „hivalkodó” társadalmi ünnepségek. Vagy. maradva a névadóknál, sokkal rosz- szabb példákat is említhet­nék, mint ön. Hallottam már olyan vállalati csoportos névadóról, amely inkább emlékeztetett termelési ta­nácskozásra, mbit meghitt családi ünnepségre. És per­sze nemcsak örömünnepek léteznek, életünkben jelen­levő a gyász is. Vannak te­metések, amelyek nemegy­szer a kegyeletsértés határát súrolják. Túl sok intézmény, szervezet vesz részt lebonyo­lításukban anélkül, hogy te­vékenységüket a legcsékc/- lyebb mértékben is össze- hangolnákv Egyebek mellett azért is alakult bizottsá­gunk, hogy megteremtse családi és társadalmi ünne­pek rendezésének, szervezé­sének országos koordiráció- ját. A bizottság a Művelődé­si Minisztérium mellett mű­ködik, tagjai a művészeti, illetve igazgatási és jogi al­bizottságokban végzik mun­kájukat. Természetesen sze­retnénk, ha az emberek va­lóban megtanulnának ünne­pelni s ez elsősorban a csa­ládi és társadalmi esemé­nyeket rendező intézetek te­vékenységén múlik. — Az, hogy jobbára értik a dolgukat Szolnokon is ki­derült. Az országos rendez­vény megnyitó ünnepsége például szokatlanul „puri­tán” volt. Nélkülözött min­Anyaság Az anyaság küzdelem, fá­radtság, áldozat. Az anyákra tisztelettel néz fel a világ. De próbáljuk egyszer a fo­nákjáról megvizsgálni az anyaságot. Mert sajnos, mind több az intő példa... Kezdhetnénk akár a gyes­sel. Illetve az anyák azon — remélhetőleg nem túl nagy — hányadával, akik unatkoz­nak az „otthonülés” ideje alatt: pletykával, parkbeli csevegéssel ütik agyon az időt, miközben a gyerek mel­lettük totyog a tűző napon. Játszana valakivel, de arra „éppen nem ér rá” az anyu­ka, aki a divatújdonságokról vagy a szomszédasszony vá­lásáról cseveg... Ha beteg a gyerek, gond a családban, a munkahelyen. Mert ha tényleg beteg, az baj, s akkor minden segítség jogos. De ha egészséges, csak éppen anyukának szabadság­ra van szüksége, sürgős te­endőinek intézése végett? Vállalati szb-titkártól hal­lottam, hogy a gyermekes asszonyok jobban ismerik a jogszabályokat, mint a szak- szervezeti tisztségviselők, legalábbis hiszik. Előfordult: egyszerre tizennyolc kis­gyermekes anya kérte köz. benjárását azért, hogy a be­teg gyerek miatt szabadság­ra mehessen három napra, egy hétre. Odahaza, a háztá­jiban éppen akkor érkezett el a málnaszedés ideje. Na igen: szégyen arra, aki rossz- rá gondol...? Más kérdés, hogy néha a beteglátogató még ilyen okot sem talál. Megesett nemegy­szer, hogy például a fod­rászbúra alatt lelték az anyukát, miközben egészsé­ges kislánya otthon, az üres lakásban játszott. Jócskán akad példa a fe­lelősség áthárítására, a nem­törődömségre is. Rossz a gye­rek, vandálkodik, neveletlen, rendőr hozza haza valami­ért? Kész a válasz: az isko­lában miért nem nevelik meg? Csakhogy visszakér­dezhetünk: nem elég feladat az, hogy egyre több tudo­mányt kell a „fejekbe tölte­ni” az egyre kevesebb pe­dagógusnak? Miért tőlük kérjük számon azt is, amit otthon elmulasztottunk? Nyilván így kényelmesebb. Más: csavarog, parkot ron­gál, falat firkál, üveget tör be a drága gyermek. És ki­vételesen akad gondnok, la­kótárs, járókelő, aki szólni mer. Van, amikor csak a gyerek felesel vissza, de sok esetben rögtön a kedves szü­lő van a plafonon, és üvölt- ve kéri ki magának: ne szól­janak bele, hogy az ő gyere­ke mit csinál. Aztán ha tíz év múlva a szépreményű cse­mete válik szülővé? Legfel­jebb ugyanezt teszi, hisz ott­hon is ezt látta. Megoldás? Lenne. Többet törődni a gyerekkel a sza­badidőben ! Jobban, tartal­masabban kellene töltenie az üres órákat, s hogy így le­gyen, az a szülő dolga. Nem pedig gyermekbetegség mi­atti táppénzen egyedül na­pozni vagy szőlőt kapálni. Együtt játszani vele, kirán­dulni, kulturálódni. Csak ar­ra persze időt is kell szánni. Ami nem is biztos, hogy a második vagy netán a har­madik műszak miatt nincs. Nem ritka, hogy inkább a tévét, a vendégeskedést vá­lasztja a szülő ahelyett, hogy a gyerekkel foglalkozna. Száz szónak is egy a vé­ge: egy városi felmérés sze­rint minden hetedik alka­lommal magányosan találják a kisgyereket, akinek be­tegsége ürügyén táppénzen van az anyja. Méghozzá négy, hat órán át egyedül hagyja a gyereket. Ne néz­zük most az anyagi kárt, a csalással nyert táppénz or­szágosan millió forintokra rúgó összegét. Bár ez sem mindegy, mert a közösség megdolgozott azért a pénzért, ami így kerül a csaló kezé­be. De az erkölcsi kár! A gondozás, nevelés nélkül ha­gyott kisgyerekek, akiknek jobb helye volna a bölcsődé­ben, óvodában, csakhát a „szegény anyuka” érdekei úgy kívánták: „beteg” le­gyen, s közben a mama in­tézhesse magánügyeit. Uram bocsá’, ellógjon a legkelle­metlenebb, nehezebb munka elől. Mindez néha az orvosok túlságos jószívűsége, a táp­pénzszabályok határozatlan, kellő részletezés nélküli megfogalmazása miatt. Tisztelet a tisztességes többségnek! Az igazi anyu­káknak! De a gyerekekből sápot húzó tisztességtelenség és lógás ellen ideje volna al­kalmasabb, hatékonyabb tár­sadalombiztosítási jogszabá­lyokat és ellenőrzési rend­szert alkotni. Szatmári Judit den külsőséget s talán, éppen ettől vált bensőségessé. Így is lehet? — Mi árra törekszünk, hogy az ünnepségek mindig emberközpontúak, „ember- léptékűek” legyenek. S ha- már a kórustalálkozót em­lítette, hadd jegyezzem meg, hogy szeretnénk, ha a jövő­ben gyakrabban követnék egymást ezek a rendezvé­nyek; éppen azért, hogy az énekkarok gyakrabban jus­sanak hasznosítható tapasz­talatokhoz, útmutatáshoz. A legtöbb gond egyébként a gyászkórusoknál mutatkozik. Részben a választható mű­vek csekély száma, rész­ben a kórustagok zenei felkészültsége szab gátat az alkalomnak megfelelő, igé­nyes repertoár kialakításá­nak. — A zene, a kórusmuzsi­ka éppúgy emelheti ünnep­ségeink, szertartásaink szín­vonalát,' mint egy ;igényes tolmácsolásban elhangzó iro­dalmi alkotás. Az emberek igénylik ezeket? — Többnyire igen, az más kérdés, hogy olvkor a leg­képtelenebb kívánságokkal állnak elő. Az intézetek munkatársainak kicsit pszi­chológusoknak, kicsit szocio­lógusoknak. pedagógusoknak kell lenniük ahhoz, hogy az egyéni igényeknek eleget téve is tanítsanak, ünne­pelni. — A családi és társadalmi eseményeket rendező In­tézetek munkatársai több­nyire népművelők, pedagó­gusok. Kapnak-e speciális képzést? — Az országos koordiná­ciós bizottság egyebek mel­lett a képzést, továbbképzést is szorgalmazza s máris je­lentős eredményt ért el. A jövőben a pécsi egyetemen kapnak speciális alapkép­zést leendő munkatársaink. Az országban 150 intézetünk működik s ahhoz, hogy az emberek megelégedésére* tartalmasán, színvonalasan végezzék munkájukat min­den bizonnyal ez is hozzá­járul majd. — te —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom