Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)

1985-10-03 / 232. szám

1985. OKTÓBER 3. L SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Martfű, Mesterszállás, Mezöhék Az Észt SZSZK küldöttségének látogatásai Falugyűléseken a jövőről _ Mozgalmas hétfők kezdődtek e héten a megyében. Falu­gyűléseken vált szót esténként a kis- és nagyközségek lakos­sága, döntenek öt év fejlesztési céljairól, választanak nép­frontbizottságokat és küldötteket a megyei tanácskozásra, s jelölnek maguk közül képviselőt a Hazafias Népfront Me­gyei Bizottságába. A héten kezdődött falugyűlésekről azt hallottuk: tartalmas tanácskozások voltak, s nem siették el az időt a résztvevők. Sokfelé a késő esti órákig beszélgettek, vitáztak az emberek. Megyénkben hétfőn este több mint ti­zenöt településen tartottak falugyűlést. Lesz Csópa még szebb is Vasárnap este óta, mint azt már hírül adtuk, észt vendégei vannak Szolnok megyének. A delegáció tag­jai Markvart Enn Aksel- Helmutovich, az Észt SZSZK Legfelsőbb Tanácsa állandó bizottságainak vezetője va­lamint Ratnik Helve Ernstovna, a Paideski Járási Tanács vb-titkára. A küldöttség tegnap Mart­fűre látogatott. Kozma Imre, a nagyközségi tanács elnöke tájékoztatót adott a település fejlődéséről, terveiről. El­mondta, hogy Martfű lakos­sága az utóbbi negyven esz­tendő során ötszörösére nőtt. A munkalehetőségeket ipari üzemek — elsősorban a Ti­sza Cipőgyár — biztosítják, de néhány éve a Növényolaj­gyár és az ország első szö­vetkezeti sörgyára i,s várja a martfűieket. A tanácselnök beszélt a tanácsi apparátus felépítéséről, az új választá­si törvényről és azokról a kapcsolatokról, amelyeket a (választott testület a helyi üzemekkel alakított ki. Egy, a napokban kötött magyar—osztrák megállapo­dás alapján izocukorból, cit­romsavat készített osztrák partnerével a Szabadegyhá­zi Szeszipari Vállalat. A ha­zai üzemekben nincs cit- romsavgyártó technológia. Észt vendégeink érdeklőd­tek a választási törvényről, a többes jelölésről és a külön­bőz^—szakbizottságok tevé­kenységéről. A program a Tisza Cipőgyár meglátogatá­sával folytatódot, majd a küldöttség Mesterszállással ismerkedett. Ezután a Mező- héki Táncsics Termelőszö­vetkezet üzemegységeit te­kintette meg. Ma Szolnokon a városi ta­nács székházában Fenyvesi József tanácselnök fogadja Markvart Enn Aljsel-Helmu- toviohot és Ratnik Helve Emstovnát. A vendégek tá­jékoztatót hallgatnak meg a megyekszékhely fejlődésé­ről. majd városnézésen vesz­nek részt Délután a Helyőr­ségi Művelődési Otthonban Bokros László festőművész és Bokros Júlia keramikus kiállítását nézik meg a dele­gáció tagjai, utána a művé­szekkel beszélgetnek. Az Észt SZSZK küldöttsé­ge holnap reggel utazik haza. így e fontos anyagot az élel­miszeripar és a vegy ipar számára csak külföldről le­het beszerezni. A mostani megállapodás lehetővé teszi, hogy évi 5200 tonna izocu­korból — némi átdolgozási térítésért — 4000 tonna cit­romsavat kapjunk. Kromatogrália a környezet- védelemben Kémiai vándorgyűlés Szolnokon Az analitikai kémia egyik iaggyorsabban fejlődő vizs­gálati módszerével, a kro- matográfiával foglalkozó háromnapos vándorgyűlés kezdődött tegnap Szolnokon a Megyei Művelődési cs If­júsági Központban. A Ma­gyar Kémikusok Egyesülete és a Magyar Tudományos Akadémia által szervezett tanácskozásra több mint 180 hazai és külföldi szakember érkezett tudományos kutató- intézetekből, gyógyszeripari, vegyipari és mezőgazdasági üzemekből. Mint a vándor­gyűlésen hangsúlyozták: az érdeklődés elsősorban a kromatográfia — a legbo­nyolultabb vegyülitek szét­választására szolgáló eljárás — mind több területre kiter­jed térhódításának köszön­hető1. A korszerű folyadék­kromatográfiás módszerek kifejlesztése ugyanis újabb és újabb lehetőséget jelent a különböző anyagrendsze­rek gyors és pontos vizsgá­latára. Ezek segítségével kü­lönösen a biológiailag aktív anyagok, gyógyszerek hatás- tani vizsgálatánál valamint a nemzetközi előírások alapján kiemelt környezetszennyező anyagok minőségi és meny- nyiségi meghatározásánál ér­tek el jó eredményeket a ku­tatók. Ugyanakkor más vizs­gálati lehetőségek _ az ipar­ban és mezőgazdaságban ma már nélkülözhetetlenek a gyártási folyamatok ellenőr­zésében. a nagy tisztaságú anyagok előállításában. A vándorgyűlésen nyolc plenáris előadás foglalkozik a kromatográfiás mószerek fejlődésének irányaival, ezek alkalmazásával többek kö­zött a növényvédőszerek vizsgálatában és a környe­zetvédelmi analitikában. Ha­zai és külföldi cégek részvé­telével kiállításon bemutat­ják a kromotográfiás műsze­reket és anyagokat is. E ku­tatásban és fejlesztésben a Szovjetunió az Egyesült Ál­lamok és az NSZK mellett Magyarország is jelentős eredményeket mondhat ma­gáénak. Bizonyítják ezt a Labor Műszeripari Művek rétegkromatográfiás készülé­kei. A sok fával, ligettel, dús növényzettel és virágokkal pompázó csépai utca őszi ké­pe is a betakarítás nagy munkáját tükrözi. Paprika- füzérek kandikálnak a ke­rítések mögül az utcára, a házak előtt dús termésüktől nehezek a szilvafák. öt óra után elcsendesül a szövetke­zeti ABC környéke is. A ta­karos kis boltban lassan ha­zakészülődnek a kereskedők. A teremben az elnökség asztala a színpad előtt áll, legyen közelebb a falu veze­tősége a hallgatósághoz, ne­hogy egy szót is elvétsenek a közös eszmecseréből. Horváth Endre, a Hazafias Népfront községi bizottságá­nak elnöke sorolja a sokaság előtt, mi a mai dolguk. A népfront beszámol öt év alatt végzett munkájáról, a tanácselnök ismerteti a VII. ötéves terv időszakára elké­szült fejlesztési koncepciót, s ugyanő beszél a település­fejlesztési hozzájárulásra ki­dolgozott javaslatról is, s vá­lasztani is kell: népfrontbi­zottságot, küldötteket. A beszámolókban számok, adatok, évszámók — a nép­frontbizottság a magáét szé­pen összegzi: „Emberhez méltón éltünk, dolgoztunk”, — mondta az elnök, s a széksorokban kis megható- dottság, öröm látszik az ar­cokon. A kétezer-négyszáz csépai tényleg úgy érezheti. Sokat dolgoznak a faluért, még ha csökken is a telepü­lés lakosságának száma. A fiatalok közül sokan elván­dorolnak, hiszen helyiben a munka kevés. A VII. ötéves terv elkép­zelései között konkrétumot is mond ezzel összefüggésben Botka János tanácselnök. Igaz, Csépa változatlanul az alapellátást biztosító telepü­lések között fejlődhet, nagy iparfejlesztésre, beruházásra aligha számíthat, de a társ­községben, Tiszaugon (ha minden jól megy) pór hét múlva ötven nő megkezdhe­ti a betanulást. Cipőfelső­rész-üzem nyílik a szomszéd­ban, dolgozhat benne néhány csépai lány, menyecske is. Érdeklődés kíséri a tanácsel­nök szavát akkor is, amikor elmondja hogy a település- fejlesztési hozzájárulás ösz- szegével nem gondoltak megterhelő összegre, hiszen Az egy órával visszaállított időszámítás miatt szokatlan volt és meglehetősen késő­nek tűnt á hétfőn este 7 óra­kor kezdődő falugyűlés Jász­telken. A nemrégen felújított művelődési ház nagyterme mégis megtelt a falu sorsa iránt érdeklődő lakosokkal. A jelenlévők először a Ha­zafias Népfront községi bi­zottságának beszámolóját hallgatták meg. Koppány Sándorné HNF-titkár részle­tesen ismertette az elmúlt öt év munkáját, és az ered­mények között örömmel em­lítette meg, hogy a kitűzött célok maradéktalanul telje­sültek. Óvoda épült, fodrá­szat, gyógyszertár, ABC, ta­karékpénztár nyílt, javult az ellátás, gyarapodtak a köz­művek. (Maradtak természetesen feladatok, ezekről beszélt Kiss Károly, az Alattyáni Közös Tanács elnöke a VII. ötéves tervidőszak elképzelé­seinek ismertetésekor. Első­nek egy egészségház építését tekintik, a járda és a vízve­zeték teljes kiépítését is sze­retnék befejezni, a cigányte­lep felszámolása is a tervek között szerepel. Nem elége­dettek a köztisztasági hely­zettel, a szolgáltatásokkal és az ellátással sem. Az értel­a község lakói fizettek, fi­zetnek a vízműtársulásba is. Szerény 400 forintot kémek évenként. Nincs is rajta vita, megértik a falugyűlés részt­vevői. Annál inkább, mert a fanócselnök sorolja ponto­san, mire kell. Mindenki elmondta a gon­dolatát, röviden, velősen szólt, aki akart. Örömmel hallgatták meg az ország­gyűlési képviselőt is. Tóth Györgynek hosszú volt ez a mostani hétfő, egyenesen a Parlamentből, bizottsági ülésről érkezett a falugyű­lésre. Egyetértéssel választottak új népfrontbizottságot, hu­szonöt embernek szavaztak bizalmat, s közülük egy fiatal asszonynak nagy feladatot is adtak: Lantos Lászlóné lett a titkár. 6. J. mes célok elérésében ezután is számítanak a lakosság se­gítségére, akik a település- fejlesztési hozzájárulással a falu további emelkedését szolgálhatják. A tervezett, évenként 600 forintos, összegről — amely­ről később dönt a község — eltérőek voltak a vélemé­nyek. Az egyik hozzászóló hiábavalónak tekintette a kiadást, egy másik viszont még az emelést is üdvösnek tartotta, mert .magunknak építjük a falut”, érvelt ha­tásosan. A környezetvéde­lem nem kerülte el egyik hozzászóló figyelmét sem, és szenvedélyesen mondtak vé­leményt többen a társközsé­gi helyzetről is. A válaszok­ból azonban kiderült, s ez. zel a jelenlévők egyetértet­tek. hogy Jásztelek az utób­bi időben többet fejlődött, szépült, gazdagodott, mint az „önállóság” idején. A község érdekei nem szorultak hát­térbe. A majdnem háromórás fa­lugyűlés megválasztotta a 27 tagú népfrontbizottságot, titkárául ismét Koppány Sándomét. valamint a mun­kabizottságokat és a két kül­döttet h. r. A Tisza Cipőgyárba is ellátogatott a delegáció Izocukorból citromsav Magunknak építjük a falut Valjevóban, Szolnok „előőrsével" (2) Vendéglátós szómmal '«í A Grand Étterem épülete A harmadik nap délelőtt­jén az egyik áruházban a „tiszások” magyar szóra lettek figyelmesek. (Valaki tréfásan rögtön megjegyezte: „A főnök itt is utolér ben­nünket”.) A bélgrádi rádió második programján Csépe Mihály, a szolnoki szálloda igazgatója, a valjevói együtt­működés egyik legfőbb szor­galmazója beszélt. Ekkor már nyugodtan nyilatkozha­tott arról, mit hoztak az Al­föld szívéből a jugoszláv vendégeknek: az első ma­gyar est kitűnően sikerült. A Grand valóban nagy ét­termében egyetlen asztal sem maradt üresen. — Félni válóm nem volt — mondta el később — jól ismerem munkatársaimat, kitűnő szakemberek. Tud­tam, a szerb kollégák is min­den segítséget megadnak, hogy a gulyás, a birkapör­költ valóban magyarosra si­kerüljön. És mi is szinte minden eshetőségre készül­tünk: egy kis teherautóra való fűszert, csuszatésztát, savanyú káposztát, hájas tésztát, száraz babot és még sok mást hoztunk otthonról, hátha itt nem jutunk hozzá vagy, az itteni nem teljesen magyar ízlés szerint való. Nem feledkeztünk meg az italokról sem, 500 palackkal került fel a borokból és pá­linkákból a. Barkasra. Szóval, minden megvolt, hogy tény­leg magyarosra sikerüljenek ezek a valjevói napok... A vendéglátós azonban mindent a vendégek számán és a fo­gyasztáson mér, ezért aztán az első nap feltétlenül kel­lett a megnyugváshoz. Meg­nyugváshoz? — őszintén megmondom, ekkora sikert azért nem reméltem. Nagyon elégedettek vol­tak a jugoszláv házigazdák is, pedig ők nem szolnoki, magyarországi vendégforga­lomhoz szoktak. Megérkezé­sünk estéjén a Fehér Nárcisz Szállodában vacsorakor az otthonról ismert kép fogadta a „Úszásokat”: a nagy étte­remben csak a szolnokiak asztalánál ültek. Este nyolckor, mert kilenc óra körül — mint később min­den nap — gyülekezni kez­dett a vendégsereg, és aki az esti városnézés után még egyszer benézett, már szinte telt házat talált. A magyar szállodások irigykedve hallgatták Zsivota Tomicsnak, a Szloga vezér- igazgatójának idei forgalom­ról szóló szavait: egész nyá­ron szinte egyetlen szabad ágy sem volt a Fehér Nár­ciszban. Pedig itt nem turis­ták szállnak meg, (őket in­kább a ValjevótóJ körülbelül 30 kilométerre levő hegyi üdülőközpont Divcsibare vonzza, ahol a jugoszláv há­zigazdáknak két szállodájuk van, a harmadik pedig most épül), inkább átutazó ven­dégeknek. Szerencsés fekvésű város, a Jugoszláviát észak— déli irányban átszelő és a tengerpart felé vezető utak kereszteződésében épült. A magyar vendéglátósok­nak szokatlan volt, hogy a 60 ezer lakosú város a na­gyobbak mellett mennyi apró vendéglőt, bisztrót, fagylal- tozót, csak alkoholmentes italokat árusító és gyakran csupán egy-kéit asztalnak helyet adó üzletet — közü­lük néhány éppen kicsinysé­gével, egyszerűségével vonz­za az idegent — képes el­tartani. Volt tehát jó néhány szak­Szerb specialitás az egész­ben sült birka mai kérdés, amit a szerbek­nek és a magyaroknak meg kellett tárgyalni. Az egyik ebéd utáni beszélgetésen. Ko­vács Ernő, a Tisza Szálló ét­termének vezetője a nekünk felszolgált húsadagok túlmé- rettezettségét „[reklamálta”. Predrag Vukosavejevics, a Szloga egyik igazgatója már­is „védekezett”: semmi pro­tekció nincs a dologban, ná­lunk egy-egy étel húsnormá* ja 20 dekás. „Évekkel ezelőtt nálunk is így volt — moncT- ták el a magyar kollégák, de hogy a nyersanyagárak emelkedésével párhuzamosan ne kelljen az ételek árát növelni, a mostani 12 deká* sig kellett mérsékelni a húsadagokat. Ez azonban már a legvégső határ”. Ami­kor a magyar tapasztalatok hasznosításához kezdünk, először az adagok mérséklé­séhez látunk — nevettek a voljevóiak. A „húsbavágó” probléma felvetése az egyik legélén­kebb szakmai eszmecserét indította el. Az összehason­lításokból kiderült: a Szlogá. ban az élteleknél 100, a Ti­szában 220 százalékos ha­szonkulccsal dolgoznak. (A magyar ételek, a kunsági birkapörkölt, a bakonyi ser­tésborda, a kolozsvári töl- töttkáposzta ára a Grandban 40 és 50 forintos érték kö­zött változott.) Az italok haszonkulcsa körülbelül egy­formán magas.“ de érdemes néhány sort idézni a házi gazdák egyik divcsibarei szállodájának itallapjáról: fél deci 40—45 százalékos tö­mény ital (slijovica, konyak, hazai gyártmányú vodka vagy whisky) körülbelül 14 forint, az eredeti Johnny Walker, a külföldi vodka pedig 51 forint. Egy üveg sör 20, egy liter bor 75, két deci üdítő vagy gyümölcslé pe­dig 17 forint. Az árak persze meglehe­tősen gyorsan Növekednek, az előbb leírtak például a legutóbbi, a magyar lapokból is ismert jugoszláviai ár­emelések előtt voltak érvé­nyesek. És hogy mennyire terhelik a vendég zsebét? — ezt csak a helyi kereseteket ismerve lehetne eldönteni. A megítélést talán segíti egy adait: a voljevói sörgyár­ban a három műszakban dolgozó munkások havi kere­sete szezonban átlagosan 38 ezer dinár (6500 forint). A fizetések azonban a termelés­sel egyenes irányban vál­toznak. Természetesen szóba ke­rültek a szakmán belüli fi­zetések is. A jugoszláv ven­déglátók elmondták, náluk is milyen nehéz egy jó szak­embert megnyerni, például étteremvezetőnek. Mert hiá­ba kap a főnök kétszer több fizetést, mint a felszolgáló, a pincér jó hónapban — a baksissal — megkeresi akár a 20 ezer forintot is — mond­ta el az egyik állandó kísé­rőnk, Aleksa Ivakovics a Grand igazgatója — persze csöppet sem erőszakosan, in­kább barátian csipkelődve — azt kérdezte, mennyi a bor­ravaló a Tiszában? A ma­gyar felszolgálók - azonban nem hagyták magukat „ki­faggatni”: „A vendég vagy ad borravalót, vagy nem, úgyhogy kár is a dologról annyit beszélni” — mondták mosolyogva (folytatjuk) y. sz, j.

Next

/
Oldalképek
Tartalom